Sziasztok!
Lányok, köszönöm a szívélyes fogadtatást.
Én úgy röstellem, de nem igazán tudom tartani Veletek a lépést.
Pedig szerettem volna hozzászólni a büntetés, szoptatás, hozzátáplálás, oltás témákhoz is - csak hogy a lényegesebbeket említsem. Mármint, hogy én hogy csináltam a fiammal, mely eddig úgy tűnik bevált. De esélyem sincs. Mire ideülök olvasni, jojóznak a szemeim, összefutnak előttem a sorok. Napközben meg az én kis örökmozgó dackorszakos, alapos éntudattal bíró Zoltánfiam szusszani sem enged, mikor meg végre 1 óra altatással sikerül elaltatni, én is kipurcanok. Többedik babások asszem tudják miről beszélek, többiek meg majd megtudják ezután.
Asszem csatlakozom majd a torna utáni cukizáshoz, ahol jól kibeszélhetem magam.
Valaki kérdezte az előzményünket.
Zoltán a Kútvölgyi kórházban (amivel amúgy nagyon meg voltam elégedve, kiérdemelhetné akár a bababarát kórház címet is!) született 7 óra vajúdás után végül császárral. 8 napot túlhordtam, aztán egyik nap bementem CTG-re, s ottfogott a dokim. Futószalagon vezetett az út egyenesen a műtőig, az indítási kísérletek kudarcot vallottak, a magzatvíz mekóniumos volt picit (egyik flowmetria után rosszul éreztem magam, szerintem akkor történt). Az már csak hab a tortán, hogy beszorult a gyerek feje, azért sem tágultam jobban, holott 1 ujjnyival mentem be. Na meg 1 hét múlva jött a Karácsony is ... akkorra már otthon is voltunk.
Most a 2. várandósságnál a korábbi dokim szerint csak akkor szülhetnék természetes módon, ha 4 ujjnyira tágulva mennék be szülni, különben csaszi ... azért én mégiscsak megpróbálnám stressz- és indításmentesen. Remélem ebben a kórházban megadatik legalább a lehetősége. A Barna dokit kerestem meg a javaslatotokra, de eddig meglehetősen vegyesek az érzelmeim vele kapcsolatban.
Na csak jelentkezni akartam, hogy élek, megvagyok, ne írjatok le.
Boró
