Társalgó főoldal » Gyermeknevelés » "Nem szabad", hisztizés - dackorszak elõtt

sziasztok!
Az én fiam még nem tud beszélni, de olvasva nagyon viccesnek tűnik, hogy a gyerekek kiabálnak a babájukkal vagy a párnájukkal. Komolyan nevettem!
Egyébként én is elszégyelltem magam, mikor láttam, hogy ha Peti dühös, akkor megüti a fejem vagy kezem, vagy ahol épp elér. Rájöttem, hogy tőlem tanulta a kézcsapkodást... Azóta nem csinálom még akkor sem, ha harmadszor önti ki reggelinél a teáját direkt. Pedig akkor már elborul az agyam.
Mi a kisággyal szoktuk "fenyegetni". Ha felmászik a székre vagy asztalra, akkor a kiságyba tevés a bünti. Néhány berakás után elég jól megértette a dolgot. A barátnőm a sarokba küldi a lányát pár percre, azt mondja működik.

Na hogy feléledt ez a topic, ujra jelentkeznék én is...
Unokám már 16 hónapos. Imádom na. És egy bűbájos, szeretni való kisfiú. Lejátszottuk vele milliószor ezt a "nem szabad" játékot, különösen akkor amikor konnektor, és a vaskályha volt a célpont. Eleinte eléggé elkeseredtem, mert olyan volt a szitu, hogy gyerek odaér a vaskályhához (kovácsoltvas műremek, férjem amiatt vette, hogy az éghető hulladékokat el lehessen benne tüzelni, de időnként jól jön, mikor odakünn hűvös van, ámde fűteni még nem illik), a vaskályhán rengeteg csábító kis ajtó meg kilincsféle van, amit irtó izgalmas ki be húzogatni stb - megértem én őt - de nem szabad neki megengedni 1. mert akaratlanul a szobába borítja a hamut 2. ha fűtetlen állapotban nem tiltjuk, mi lesz, ha akkor nyúl oda amikor forró?

Hát eleinte nagyon reménytelen volt ez az egész... gyerek odamegy, megfogja az egyik vasajtót, rászólunk "nem!" "Nem szabad" - én odaugrom, elviszem a kályha elől. Erre ő ujra odamegy és az egész kezdődik elölről, a gyerek vigyorával kisérve. Pár "gyakorlat" után rájöttem, hogy neki ez egyfajta játék. Mert milyen jó moka odamenni, akkor a nagyi jajbékol, odajön, és odébbtesz, csináljuk ujra! És végülis igaza volt, jó móka lehetett - neki.

DE eltelt ergy-két hónap, és láss csudát ma már elég a nem szabad, otthagyja..

Írtam, hogy a lányom mennyire görcsösen meg akar felelni az anyaszerepnek, és hogy ebbe mennyire kimerül. Háét a helyzet súlyosbodott, a lányom nagyon is kiválóan neveli a gyereket, nincsen benne semmi hba, de állandóan hadakozik mindenféle ismeretlen illetőkkel magában, akik esetleg őt megkritizálhatják... mára már nagyon fáradt és időnként rossz néznem mennyire ki van merülve, ahogy én látom, valóban jobb lenne, ha minél előbb inkább visszamenne dolgozni... az a baj, hogy amikor olyanokat felajánlok neki, hogy "ugyan hagyda afenébe, add ide a gyereket három napra, aludd ki magad, menjetek el a férjeddel moziba akárhová", akkor azzal jön, hogy "a gyerek lelke megsérül, ha máshol alszik, addig míg meg nem érti, hogy miért nem alszik otthon nem adom sehová" - ami szerintem egy baromság, mert lehet, hogy a gyerek nem érti, de túléli és semmi baja nem lesz tőle.

Pl. Ivánka már régesrégen elfelejtette, hogy a nagyija 10 hónapos korában nem emelte fel őt, mert nem volt szabad, ma már istennek hála ugyanannyi édes mosolyt kapok tőle mint az imádott nagypapi... Sőt, elalvásnál már az én fülem is jó neki... Amúgy meg a lányoméknál már magától is el tud aludni. Régen. Csak ha nálunk vannak, akkor zavarodik meg kicsit, olyankor altatni kell, de én is el tudom altatni ma már.

OFF
Andi, de jó, hogy jelentkeztél! Tessék a topikunkba is hírt adni magadról

GyeZsu

SZiasztok!

Remélem benéztek még ide és kaphatok tanácsot.
Van egy 27 hónapos igazi eleven, mindenlében2kanál, lányunk.

Okos, ügyes, szépen beszél, ragoz, jól eszik-alszik. Most kérdezitek akkor mi a gáz? Mit akarok még?

Háááát, szóval az akarat mint olyan neki duplán kijutott. Napi 10 hiszti van, az amolyan földhöz verös, fetrengös, olykor-olykor verekedös. Nem ütjük verjük, néha azért kiabálok, de alapvetöen nem eröszakban él, hanem szeretetben. Amúgy kiegyensúlyozott, általában a jelentéktelen dolgokon szokott "kiakadni", mint öltözés, tisztábatevés. Sokmindennel próbálkoztam, tiltás, szidás, bünti (kiságybatevés), szentbeszéd, otthagyás, már nem is tudom, de a hatékonyság alíg mérhetö. Ez már amúgy a dackorszak, vagy en reménykedjek?! Az csak ezután jön?

Félreértés ne essék, imádom a gyerekem, sokáig jól viselem, de teintve én is ember vagyok, van, hogy elfogy a cérnám pl. amikor a tömött áruházban fetreng a földön és már az orra vére is elered a hisztitöl. Ilyenkor a tehetetlenség örjít meg, mert belül tudom, hoyg ez is elmúlik egyszer.

Tippek, ötletek?

Elöre is köszi

Tündér
(aki bár eléggé elfáradt már, de azért kitartó)

Kedves Alice és többiek!
Annyira igazad van! Én is azt vettem észre, hogy ha úgy kezdek egy mondatot, hogy "NE", akkor tuti, hogy megcsinálja a gyerkőc, még ha előtte nem is akarta. Ha meglátja az apját, egyből az ujját az orrába teszi és röhög. Apa odamegy, "ne piszkáld az orrod" és kiveszi az orrból a kis ujjat. Persze Peti azonnal visszadugja és röhög. És ez a játék így megy. És ő tényleg játéknak tekinti. Apa leüti a kezét, ő visszadugja. És újra, és újra. Egyébként soha nem piszkálja az orrát, csak ha apát meglátja. Ez egy baromi jó móka! Úgyhogy megegyeztünk, hogy nem mondjuk neki, hogy ne csinálja ezt vagy azt. Mindig próbálom valahogy máshogy megfogalmazni azt, amit nem szabad. Pl. ha rugdosod anya pocakját, akkor hugi babának fájni fog (várjuk a kistesót), vagy valami ilyen hülyeség, de ezekre sokkal jobban kapható.
Tündér, szerintem ez már a dackorszak, de én csak a korból tudok ítélni, mert a kisfiunk még csak másfél, tehát még a NAGY dackorszak előtt vagyunk. Sokszor tapasztaltam, hogy a kisebb hisztik abbamaradnak, elfelejtődnek, ha inni adok a gyereknek. Lehet, hogy hülyeség, de ha sikerül belenyomnom a szájába a csőrös poharat (a rendes poharat tuti kiöntené), és iszik pár kortyot, akkor kicsit megnyugszik.
Barátnőm mesélte, hogy ha már odáig jutnak, hogy hány a gyerek a hisztitől, akkor jön egy kis hideg vizes arcmosás. Én még nem próbáltam, de valahogy úgy sejtem, hogy nem lenne eredménye, de azért megpróbálhatod.
Sajna egyelőre jobb ötlet nincs, de jó lenne,ha másnak lenne esetleg tuti tippje.
Sok türelmet kívánok.
sziasztok,
Cirmi

Tündér, még annyit, hogy ha van időd, olvasd el az archivokat is, nagyon klasszak.
Cirmi

Na, hogy valami biztatót is mondjak, hogy hogyan történt hogyan nem azt nem tudom, de azért a sok ezt ne, ezt nem szabad következetes mondogatásnak azért van látszatja - valami csuda folytán, az unokám (most 16 hónapos) ilyenkor már nem teszi azt amit nem akarunk. (Legalábbis legtöbbször nem teszi...) Igaz, a sok tiltást kizárólag a konnektorok, drótok, vaskályha, és mondjuk a hamutálca, cigaretta irányába gyakoroljuk, már nálunk is át van rendezve úgy a lakás, hogy olyan egy méter 20 cm magasságban csupa lepakolható holmi van, a szekrényajtók meg begumizva vannak. És amúgy az egész család ölelgeti, szeretgeti, puszilgatja, mondókázik vele, labdázik vele stb - tehát soha nem érzi azt, hogy amit tiltunk azt nem szeretetből tesszük.)

Állandó hisztire egyébként én a következőt tenném - mondjuk eddig nem volt alkalmam, mert ilyen súlyos sem a láynaimnál, sem az unokánál még nem mutatkozott - lehet brutálisnak hangzik, de ilyenkor egy pohár víz az arcára locsolva, aztán míg megnyugszik, elszeparálni, vagy odébbmenni.

Ez olyan esetre értendő, amikor már a hisztivel zsarol a gyerek. Soha nem szabad megengedni, hogy bármivel is zsarolhasson, legyen az nemevés avagy állandó magát földhözvágás és hiszti.

Higyjétek el, a gyereknek se jó az, ha állandóan ilyen jelenetekbe lovalja bele magát... ilyenkor azt próbálgatja, hogy általában meddig mehet el a szülőkkel szemben. Ha azt látja, hogy akár a végsőkig, akkor nem lesz a szüleiben bizodalma, micsoda szülők azok, akik olyan nagyok és okosak, én meg kis buta gyerek uralkodom rajtuk? Hogyan kérhetek tőlük később bármiylen iránymutatást, ha még velem sem bírnak?
Gondolkodjatok el ezen...

Alice!

Nem arról van szó, hogy a gyerek erre "kényszerül", mármint a hisztire. Természetesen amit mondtam, a napi sok hiszti egy kiragadott példa és emlékeim szerint én sem voltam akkor a topon. Azt azért kicsit erősnek érzem, hogy a gyerek azáltal, hogy hisztizik egyben uralkodik is a szülein. Szó nincs arról, legalábbis nálunk, hogy rá van hagyva, megengedjük amiért hisztizik. Mindig megpróbálom a helyzetet felnőtthöz, vmint a gyereket az egyik legjobban ismerő rokonhoz illően megoldani.
Momentán az anyja vagyok, tehát igyexem a gyerekemben a bizalmat, a szeretet a tekintély érzését kialakítani.
Vhogy az jött le a soraidból, hogy mi micsoda szülők vagyunk, akin egy buta gyerek uralkodik??
Azért azt kikérem magamnak a gyerekek nevében, hogy buták lennének, másrészt pedig azért beszélgetünk itt, hogy az egyes problémákra öteleteket kapjunk, vagy adjunk. Nincsenek arany szabályok, mindenki a saját belátása szerint cselekszik.
Egyébként csak csendben jegyzem meg, hogy egy 16 hónapos kisgyermek még közel sem tart ott, hogy úgy fejezze ki nemtetszését, hogy hisztizik, azt az idöszakot még én is könnyen kezeltem
Azt sztem mindannyian elismerjük, hogy mint minden ember a gyerekek is különbözöek és ez a vérmérsékletükön is meglátszik.
Az én lányom egy izgö-mozgó, eleven, nyitott és egyben akaratos kisgyerek. De ettöl nem érzem úgy, hogy szegény gyerek, mert hisztizik bizalmát veszti bennem, én meg dilettáns lennék.

Mondjuk könnyebb annak aki ilyet nem élt át, mert nem ilyen a (volt) gyermeke, az unokája. Én már korábban rájöttem, ha vkinek nem alszik/eszik/szopik a gyereke, az nem csak rajta múlhat, attól az a szülö jó szülö, nem kell feltétlenül elitélni, megvetni.

Ne haragudj, hogy kifakadtam, csak nem esett jól egy olyan nagyitól akinek nincs ebben éppen nagy tapasztalata (mint írtad is) egy ilyen megjegyzés.
Egyébként pedig az énkép, az ego fejlődésével együtt jár, a dac, a hiszti, a "ne segíts, majd én" korszak ezt elfojtani megszüntetni teljesen nem is lehet és nem is szabad, attól még nem a gyerek lesz az úr. Ez persze a szülő felelőssége.

Üdv, Tündér

Sajnálom, hogy magadra vetted, általános alanyt használtam.

És ha nekem nem is volt ilyennel dolgom - még - hála a jó istennek, mert az én lányaim hisztijei megmaradtak a kezelhetőség keretein belül (voltak persze jócskán), azért látni már láttam olyat, hogy a család életét megkeserítette az, amikor a gyerek a legkisebb ellenállásra is a földre vetette magát, ordított, rúgkapált, az anyja meg kéztördelve siránkozott felette állandóan, és bizony szinte mindenből a gyerek került ki győztesen.

Mikor a két és fél éves miatt sehová nem tudtak időben odaérni, mert vagy az öltöztetésnél csinálta a cirkuszt, vagy a lépcsőn való lemenetelnél, vagy a ház előtt vetette magát a földre, vagy a boltban csinálta mindezt mert nem kapott meg valamit (amit aztán persze inkább megkapott, mert nagyon kínos volt a szitu) - hidd el, hogy a szelíd, fegyelmezni képtelen anyukáját tökéletes idegronccsá képezte pár hónap alatt.

Mindezt amiatt, mert az anyja úgy gondolta, hogy nem szabad letörni a gyerek akaratát. Jelzem, az ilyesfajta hisztik általában olyan gyerekeknél mutatkoznak, akiknél általában sehol nincsen korlát, akkor eszik ha akar, akkor fekszik le ha akar, azzal játszik amivel akar (légyen az pl. a mosógép gombjai, avagy más sok pénzbe kerülő háztartási kellék), szóval a gyerek azt próbálgatja, hogy mi is az a határ ameddig ő elmehet - és mikor azt látja, hogy nagyjából nincsen is határ, még bizonytalanabb lesz és még többet fog hisztizni.

A gyerek meg persze, hogy kis buta mégis milyen legyen? Nem pejoratív értelemben hazsnáltam a kifejezést, hanem azért, mert ő még kis buta, mi meg az okos felnőttek vagyunk, akik sokkal többet tudtan a világ működéséről és a veszélyekről mint ő. Õt még szeretettel irányítgatni kell, nem pedig egyenrangú félként tárgyalni vele, egyenrangú félként max. annyi a tárgyalnivaló, hogy vajas kenyeret kérsz-e reggelire vagy lekvárosat, a kék ruhát akarod-e felvenni vagy a pirosat, túrorudit kérsz-e vagy kindertojást - azaz korlátok között szabadon választhat. Ugye te sem teszel fel nei olyan kérdést, hogy "ma mit akarsz felvenni?" Mert esetleg azt válaszolja a minusz 5 fokban, hogy ő ma az úszódresszében akar veled sétálni menni, és akkor majd csudálkozhatsz, ha arra a válaszra, hogy ezt nem lehet, majd jól elkeseredik...

De meglepve sem vagyok nagyon, mert manapság ha az ember kiejti a száján azt a szót, hogy "fegyelmezés" vagy hasonló, máris úgy kezelik, mintha egész életében kutyakorbáccsal nevelte volna a gyerekeit...

Szia!

Félreértés ne essék, abban teljesen egyetértek veled, hogy a gyerekeket fegyelmezni kell! Én is ezt teszem. Fölösleges korlátokat azonban nem állítok a gyereknek, amiröl magam is tudom, hogy késöbb ennek nincs jelentösége, vagy nem veszélyes rá, szóval azt hiszem érted mire gondolok.

Azért kérdeztem itt az elején, hogy mit tegyek, egy amúgy totálisan értelmes 2 évessel, aki amúgy szófogadó, van foganatja annak amit mondok (ha akkor ez nem is látszik), de vannak napok amikor mindenen balhé van. Ezeket a szitukat szeretném jó lekezelni, hogy az ilyen napok után ne érezzük úgy magunkat mint egy felmosórongy, se lelkileg, se fizikailag.

Amúgy bízom abban, hogy az idö elörehaladtával, az értelmük is fejlödik, jobban megértik az ok-okozat összefüggéseket, hogy mit miért nem szabad. Amúgy meg az is fontos, hogy ne hagyjuk annyiban a dolgot ha vmit tiltunk. Ne csak azt mondjuk, hogy nem szabad és kész, hanem adjunk vmi támpontot, hogy nem szabad, mert leesel, megégeted-ütöd magad, stb.

Abban egyetértek, hogy a fenti szülő akit említettél teljesen a gyereke alárendeltje lett, de sztem amit én írtam azért ez közel sem az.

Mindegy értem mit akartál mondani, te is amit én.

A fegyelmezés kell, ebben sincs vita köztünk.

Üdv, Tündér

MIndegy hogyan teszed, az a lényeg, hogy te tudd mit akarsz, és legyél következetes, és bízzál magadban. És bízzál abban - azaz legyél abban magabiztos - hogy amit teszel, az a helyes és nem más, még akkor is, ha mások mást mondanak. (Sokféleképpen lehet egy gyerek a későbbiekban jól felnevelt, egyféleképpen nem: ha az anya állandó bizonytalanságban leledzik.)

Ennyi az egész tulajdonképpen, és soha nem szabad belemenni abba, hogy hahh vajon most én jó anya vagyok e vagy ilyen baromságokba. A hisztik el fognak múlni, az a lényeg, amit a gyerek közben magának tapasztalatból leszűr.

Vigaszul annyit mondok, hogy kb. 4 éves korától egy rendkívül nyugis és kellemes korszak veszi kezdetét nagyjából 10 éves korig...
(Feltéve ha jól végezted a dolgod.)

Sziasztok!

Igen, ezt egy gyerekpszichológus barátnőm is mondta, hogy azért is mehet a hiszti, mert a gyereket úgy nevelik, hogy mindent ráhagynak és mindent megengednek neki. Kata ma kétszer is hisztizett akkor, amikor megkapta, amit kért. (Konkrétan: kakaót kért, nem kapott rögtön, mert befejeztem még, amit csináltam, ezért ment egy kis sírás, de amikor végre odaadtam neki a kakaóval teli bögrét, akkor elkezdett hisztizni. Ott guggoltam mellette, nehogy kiöntse a nagy hisztiben, aztán meguntam a dolgot, kivettem a kezéből a bögrét, letettem a kisasztalára, és bejöttem a szobába. Egy idő után megnyugodott, elvette és megitta a kakaót, majd bejött utánam a szobába, hogy vegyem le a partedlijét, és nyoma sem volt már a hisztinek.) Tényleg az a gáz inkább, amikor mindkettőnknek rossz napja van, de ez szerencsére nem fordul elő sokszor. Ötletem nincs rá, mit kell ilyenkor tenni, leginkább túlélni , és másnapra elfelejteni a lelkiismeretfurdalást, hogy milyen durva voltam a gyerekemmel.

Alíz, osztottam-szoroztam, tegyük fel, hogy három gyerekünk lesz, mert meg tudom győzni a párom a harmadikról, akkor mindig lesz hisztis kicsi, és mire a legkisebb 4 éves lesz, addigra a nagy kezdheti lassan a kiskamaszkort - bár lehet, hogy akkor még tényleg lesz 2 nyugodt évünk

GyeZsu

MIndegy hogyan teszed, az a lényeg, hogy te tudd mit akarsz, és legyél következetes, és bízzál magadban. És bízzál abban - azaz legyél abban magabiztos - hogy amit teszel, az a helyes és nem más, még akkor is, ha mások mást mondanak. (Sokféleképpen lehet egy gyerek a későbbiekban jól felnevelt, egyféleképpen nem: ha az anya állandó bizonytalanságban leledzik.)

Ennyi az egész tulajdonképpen, és soha nem szabad belemenni abba, hogy hahh vajon most én jó anya vagyok e vagy ilyen baromságokba. A hisztik el fognak múlni, az a lényeg, amit a gyerek közben magának tapasztalatból leszűr.

Vigaszul annyit mondok, hogy kb. 4 éves korától egy rendkívül nyugis és kellemes korszak veszi kezdetét nagyjából 10 éves korig...
(Feltéve ha jól végezted a dolgod.)

Most miért jeent meg a beírásom kétszer???
Na mindegy - ababnet fórumának működése nálam amúgy is a harmadik típusú találkozások témakörébe tartozik...

Alice!

Nagyon szimpatikusak a hozzászólásaid. Először én is bedőltem ennek a ma már csapból is folyó nézetnek, hogy így meg úgy sérül a gyerek egója, ha nem azt csinál, amit akar. De aztán rájöttem, hogy ez baromság. Honnan is indult ez az irányzat? A "követendő" Amerikából. Ugyan nézzen már szét a jónép, hogy mi is az, amit követni akar! Fegyverek, kábítószer, erőszak már az alsó tagozatban.
Azt a gyereket szerintem is meg kell nevelni... mégpedig arra, hogy nem mindig az van, amit ő akar, nemcsak az ÉN létezik. Vonatkozatatom ezt a fél éves gyerektől, a másfél évesen át, minden korosztályra.

Jaj, ne is mondd az amerikai gyerekeket, én ugyan csak elbeszélésekből hallok róluk, no meg a tévében levetített bugyuta filmek torzképét kapom róluk, de számomra egyszerűen iszonyú az, ami mára ott folyik.

Van az indexen egy Amerikában praktizáló magyar nőgyógyász, ő válaszol rendszeresen minden kérdésre, na ő mondta pl. hogy tőle igen gyakran kérik azt a terhes páciensei, hogy már a 9. hónap elején indítsa meg a szülést, avagy vegye ki császárral a babát, mert mára már éppen eléggé kifejlődött odabenn, minek még tovább szenvedni vele? És halálosan fel vannak háborodva, ha nem vállalja... hát ide vezet az, ha egész életében úgy bánnak a gyerekkel, mint a hímes tojással.

Meg az a rengeteg chips meg más rémes kaja amit egyfolytában magukba tömnek... szintén ő mesélte - de a New Yorkot megjárt barátnőm is erről számolt be - hogy annyi ott a kövér ember, hogy mi azt elképzelni nem tudjuk, így mondta, hogy "csordákban" járnak, de nem ám úgy kövér ahogy nálunk, hanem 150-200 kilósak!!!

Na ja, hiszen szegény amerikai anyuka is akar egy kis nyugalmat azért, aztán odaülteti a tévé elé a gyereket, kezébe nyom egy zacskó akármit, így nyugton is van egy darabig, meg a szája is teli van, csöndben is van egy ideig.

Van egy barátnőm, rendszeresen mailezünk, ő Arizonába ment férjhez kb 10 éve, a férjének van két unokája, akik időnként náluk vannak egy-egy hétvégén. Olyan 9-10 éves lányok. Az apjuk (a b.nőm férjének a fia) drogos, de a lányok nem nála vannak, hanem az anyjuknál, a fiú a láthatásra viszi magával a nagyszülőkhöz őket, mert ott kapnak meleg ételt ol. egyebek közt... naszóval ő meséli, hogy megérkeznek a lányok, leülnek a tévé elé, se köszönés, se semmi, mint a megbűvöltek nézik a tévét, ha hívja őket enni nem mennek, illetve mikor nekik tetszik, kimennek a konyhába és kipusztítják a jégszekrényt, este se fogmosás se semmi felöltözve magukra húzzák a takarót, ennyi. Multkor már nem bírta tovább, kikapcsolta az összes tévét, és keményen rájuk szólt, hogy nincsen tévé, tessék kimenni a kertbe (van minden kinn, medence,. qvad stb) aztán csudák csudájára egész jól érezték magukat. Viszont a férje rászólt, hogy miért szólt rá a gyerekekre az itt nem szokás...

sziasztok,
NÉha komoly erőt merítek az itt olvasottakból és egy kicsit meg is nyugtatom magam, most pl. hogy szóba jöttek az amerikai gyerekek. BAzi nagy lelkiismeretfurdalással feküdtem le este, hogy milyen türelmetlen voltam a gyerekkel egész nap, de a fenébe is tényleg, nem akarom, hogy olyan amcsis kis zsarnok legyen, aki belerúg a buszon a másik emberbe és ezt az anyukája szó nélkül hagyja.
Jó, hogy Alice itt van, jó lenne, ha más nagyi is megszólalna, mert nagyis gondjaim vannak. Az a baj, hogy ezzel kapcs. nem találtam topicot, vagy csak béna voltam, picit kapcsolódik a hisztihez is, remélem nem bánjátok, ha leírom.
Szóval azt szeretném megérteni, hogy a szüleim és férjem szülei miért nem képesek megtenni azt, amire kérjük őket. Szívesen viszem hozzájuk a kisfiamat, úgy intézem, hogy hetente legalább 1x mindkettőjüknél otthagyjam pár órára, hogy imádhassák egymást. Szeretném, ha a gyerek tényleg nem lenne elkényeztetve, csokival/cukorral/egyéb nassal teletömve, de egyszerűen nem lehet leállítani a nagyszülőket. Én odaviszek egy szépen evő gyereket, és visszakapok egy olyat, aki hisztizik a spejzajtó előtt, hogy ropit kaphasson. Ezt otthon soha nem csinálta. Persze ilyenkor nagypapa ugrik és ropit töm bele. A gyerek nem éhes, mert előtte rendesen evett.
Hiába kérem, hogy hagyják abba az étkezések közötti gyerektömést, mert oviban, suliban ezt nem lehet majd megtenni, nem beszélve arról, hogy ha meglesz a kistesó, akkor én nem fogok tudni ugrálni állandóan a "nagy"tesó kívánságának megfelelően. Én értem, hogy nagyon szeretik, én értem, hogy nagyon jó látni, hogy a gyerek vigyorogva ropizik. Én is szeretném elkényeztetni, sokkal kényelmesebb lenne teletömni valamivel és végezni a dolgomat tovább. De ha nyavajgás van, akkor inkább leülök vele, foglalkozom vele, elterelem a figyelmét, ahelyett, hogy csokiztatnám. Azt hiszem az a minimum, hogy jól megnézem, mit adok a gyerekemnek enni és ebből nem is akarok engedni. De hiába... Néha annyira felhúzom magam! De már nem akarok minden héten újra vitázni a szüleimmel sem. Úgyis olyan, mintha a falnak beszélnék. Szóval kérem, hogy ha van valaki hasonló helyzetben, esetleg nagymamaként átéli a gyerekével ezt, az írja meg a miértjeimre a választ. Ja, ha más topicban van erről szó, akkor légyszi segítsetek odakeveredni. köszi.
Cirmi

Nos Cirmogó, ez az a dolog, amit minden fiatal anya annyira tragikusnak tart, holott egyáltalán nem az.
Nézd csak: a nagyszülőknek az a feladatuk - többek közt - hogy kényeztessék az édesdrágatündibündi kicsi unokákat. Minden egyerek nagyon jól tudja, hogy van amit a nagyinál lehet de a szülőknél otthon nem lehet, mert így kerek a világ. Van egy hely, ahol feltétlen kényesztetnek, és amit én ki is használok - naná majd nem, nem vagyok én hülye kéremszépen - és van az otthon, ahol van apa és anya a két biztos oszlop a bizonytalanságban, vannak szabályok, és van a családi élet. Anya nem enegdi, hogy két étkezés között egyek, mert anya okos és jót akar nekem és ezt be istartom, de nagyinál nem érvényesek a szabályok. Valljuk be, mindenki szeretne magának még felnőtt korban is egy olyan zugot, ahol mindenki csak az ő kivánságát lesi... szóval nyugodj meg, otthon mosson fogat a gyerek, és kész. Nem fog sem megmérgeződni, sem étvágytalan lenni - legfeljebb aznap estére. Nem érdemes ezen idegeskedni egy percig sem.

Én mondjuk betartom azt amit a lányom mond - nagyjából - ugyanis nincsen hálsitennek semmi extravagáns kivánsága, nem mmondja nekem, hogy csakis bio alalevet adhatok neki, meg csakis bulátát csoki helyett, a gyerek kap icipici csokikákat ha nálam van (bár otthon is, ha alkalom nyílik rá), a gyerek meg hol jóétvággyal eszik, hol nyammog, de maga az evés nem téma, ha éhes eszik így van ez, ha meg nem éhes minek eröltetni? Inkább ahhoz ragaszkodj, hogy csokit csakis étkezés után kaphasson a gyerek, és nem helyette, meglátod, nem lesz tőle semmi baja.

Cirmi,
Választ én sem tudok a kérdéseidre. Én feladtam a harcot. Mondjuk mi messze lakunk a nagyszülőktől, de ha 3 napon keresztül édességet eszik, hát legyen. Otthon úgyis normális kaját adok neki, attól a néhány naptól nem lesz baja. Könnyebb így felfogni a dolgot, mint állandóan próbálni meggyőzni őket. (Bár a következő babámnak sem hagyom majd, hogy 10 hósan jégkrémet adjon anyum )
Ami a hisztiket illeti, biztos megnehezíti a Te dolgodat a dolog, de attól, hogy a nagyszülők elkényeztetik, neked még nem kell. A gyerekek megtanulják szerintem, hogy nagyiéknál ez van, otthon meg amaz. Nem?
Na jó, eszembe jutott egy dolog a miértre, remélem Alíz nem sértődik meg. Amikor gyerek voltam, ugye anyám feladata volt a nevelés. Hülye lett volna ő ebéd előtt csokit adni nekem, ha utána majd szenvedhet az etetéssel. Na de az unoka? Hát ott már mindegy, az a lényeg, hogy jól érezzék magukat mindketten, mindegy, hogy mit borít fel vele. De komolyan, anyám még rá sem szól a lányomra. "Nem akarom, hogy én legyek a gonosz nagymama"

Kati

Nos ujabb szemlétető példa arra, hogy ez általános fiatal anya para.
És igen igaza van Katinak abban, hogy a nagyszülő a nevelés nehéz feladatát már egyszer teljesítette (jól vagy rosszul, de túl van rajta) a továbbiakban már csak amiatt is szereti az édibédi tüncibünci kicsi unokát, hogy végre minden felelősség nélkül kényeztethesse is!
Nem kell ezt szlgyelleni.
A nagyszülő (a jó nagyszülő) és az unoka között soha nem lesz hatalmi viszony, ott kérem egyenjogúság van, a nagyszülő kissé visszahülyül a gyermeki állapotba és máris egy szinten vannak.
De ha nekem nem hiszetk, olvassatok Vekerdyt, ő is szinte ugyanezt mondta (igaz nem mostanában, hanem régebbi tanulmányaiban, mostanában már sokszor vannak olyan meglátásai, amikkel - holott a gyerekeimet az ő útmutatásai alapján neveltem és nem is éppen sikertelenül, bizonyítja az, hogy a mai napig nagyon jó haverok avgyunk, és egyszerűen szeretnek hazajárni.)

HIgyjétek el, a gyerek szemszögéből tényleg így kerek a világ: vannak a szüleim akik nekem az iránytű, és vannak a nagypapik-nagymamik, ahol viszont jól érzem magam és elengedhetem magam.

Vagy ti már nem emlékeztek vissza a saját gyerekkorotokra? Furcsa...

(Túlságosan hosszú bővített mondatot használtam, így lemaradt a befejező rész: szóval Vekerdynek ujabban vannak már olyan írásai, megnyilatkozsai, amikkel már nem értek egyet - az az érzésem, hogy mióta mind a 4 gyereke Waldorf iskolába jár, kissé elszaladt vele a ló ezoterikailag.)

sziasztok,
Jó későn válaszolok, pedig én kérdeztem, bocs!!
Mindig nyugtatom magam, hogy nyilván nem hal bele a gyerek a csokizásba, persze, ez világos. Épp ezért tréningezem magam és próbálok minél kevesebbszer rászólni a nagyszülőkre. Nincs is bajom azzal, ha mondjuk szülinap van vagy egyéb ünnep, és a jó kis ebéd után jön a jó kis házi süti vagy egyéb édesség. Valamelyik vasárnap a gyerkőc szinte egész délután sütit tömött magába. Nem bántam, mert egyrészt szépen ebédelt, másrészt legyen neki is néha Hawaii. De ennél nehezebb benyelni pl. a mai esetet, hogy apum elvitte bevásárolni az unokát, aki hol erre, hol arra a cuccra mutatott rá, cso (csoki), koka (kakaó) és nagypapi már nyomta is a szájába. Szóval a lényeg, hogy korlátlanul bármit bármikor (főképp ha nem vagyok ott)azonnal a szájába kell tenni, tekintet nélkül arra, hogy ebéd helyett, előtt, után, közben vagyunk.
Mindenesetre köszönöm a válaszokat, természetesen értem, hogy milyen jó a nagyinál, én is nagyon szerettem ott lenni annak idején. De Katinak maximálisan igazat adok abban, hogy a nagyi/nagypapi csak jól akarja érezni magát és bevágódni az unokánál, viszont ez néha nem segítség a szülőnek, hanem épp az ellenkezője. Fene egye meg azt a fél óra tornázást, amire járok, ha közben a nagyiék a kis terrorista minden kívánságára ugranak és véletlenül sem mondanak nemet (csak ami már abszolút tilos, mondjuk sáros cipővel ágyra mászni). Akkor inkább kihagyom a tornát, nem éri meg, hogy egy jól evő gyerekből csokizabálót formáljanak.
Na mindegy, próbálok lazítani. :-)
sziasztok,
Cirmi

Cirmogó,
tényleg próbálj lazítani... amit én írtam az nem azt jelenti, hogy a nagymamik, nagypapik mindig okosan viselkednek, korántsem. Én csak azt írtam, hogy a gyerek ezt nem sínyli meg.
Az a szitu amit te írtál az is ugye: elvitték a gyereket valahová, amint böffentett egyet, máris megkapta amit akart, holott ó jaj két étkezés között volt stb... hidd el 100 nagyszülő közül 95 ezt teszi, le merem fogadni, hogy veled is ezt tették, és a te anyád is tök fölöslegesen okozott magának emiatt mindenféle izgalmakat.

Úgy látom amit én írtam az mintha átfolyt volna a tudatodon, de mindegy... maradt a kiindulópont, hogy a nagyszülők nem a te utasításaid szerint látják el a gyereket... ez nálad annyit jelent, hogy semmibe veszik a szavaidat, megaláznak, hülyének néznek stb... pedig nem erről van szó, de úgy látom ezt hiba magyraáznám, majd ha neked is unokád lesz megréted, addig meg még szerzel pár tapasztalatot úgyis.

Jóvanna. Próbálom venni a lapot.
Köszi mindent.
C.

Sziasztok!

Eddig még csak olvasgattam a topikot, de most úgy érzem, hogy Alice hozzászólásaira reagálnom kell.
Nagyon sok mindenben igazat adok neked, én sem gondolom, hogy attól, ha kényeztetik a nagyszülők, elromlik a gyerek. De mintha te egy kicsit túlságosan is egyoldalúan látnád a dolgot. A szülő teljes egészében fogadja el, hogy a nagyszülő már csak ilyen, ne görcsöljön stb. Viszont cserébe a legkevesebb együttműködést sem várhatja? Képzeld, engem például nem kényeztettek halálra a nagyszüleim, mégis imádtam őket. A nagymamámnak igenis fontos volt, hogy ne dolgozzon direkt anyu ellenében. Persze sokkal többet megengedett nekem, mint anyu, de azért voltak alapvető pontok (pl. ebéd helyett náluk sem ehettem csokit).
Amit az amerikai gyerekekről írtatok, abban bizony nagyon sok igazság van. Az alapvető baj szerintem az, amit Alice is írt, hogy ahelyett, hogy foglalkoznának a gyerekkel, anyagi javakkal, butító tévével próbálják kielégíteni.
És tényleg rengeteg a kövér...

Kriszta

sziasztok!
Sajnos az ismerettségi körömben lévő anyukák is sokszor leültetik az alig másfél-két éves gyereküket is már a tv elé. Nekem eddig soha nem jutott eszembe, hogy ez legyen a program, egész nap nem is kapcsoljuk be a tv-t. Viszont volt nálunk vendég gyerkőc és szülők, ők egész nap tv-ztek (persze többnyire csak háttér zajként funkcionált, a kutya sem ült le elé). A kisfiuk minden reklámhoz rohant és végignézte. Na ebből persze az én fiam is "tanult", úgyhogy ha este nézzük Vágó Pista bácsit, és közbejön egy-két reklám, akkor ő is rohan a tv-hez. Ennyi talán még belefér.
Amikor kisebb volt és nyűgösködött, akkor inkább felvettem, sétáltam (persze ezért apu gondosan rámszólt, hogy el lesz kényeztetve stb, mostmár ő hurcolja állandóan), meg énekeltem, szóval próbáltam foglalkoztatni, vele lenni. Egy ismerős megjegyezte, hogy nem érti, mert az ő lánya soha nem sírt. Ha elkezdte a nyűglődést, akkor betette a bébi ülésbe és lerakta a tv elé és a gyerek gyönyörűen elvolt. Õ meg csinálhatta a dolgát. Nekem meg erről volt meg a véleményem, bár gondosan titkoltam. NÉha próbálok keresni a fiamnak jó kis meséket, és bár van vagy 5 mesecsatornánk, sem nekem sem neki nem tetszik egyik sem. Akkor már inkább olvasok neki valamit.
C.

Cirmorgó: sajnos nagyon sok családban megy egész nap, ahogy te is mondtad háttérzajként a tévé. Én ezt baromian utálom. Ugyanakkor nem vagyok radikálisan tévéellenes, és ha normális program van, akkor bizony leülök. Sőt, újabban 2-3 naponta délelőtt a 8 hónapos lányommal megnézzük a Szezám utcát vagy egy másik nagyon jó mesét (jelenleg az USÁban élünk). De hangsúlyozom, hogy együtt, azaz én közben magyarázok neki, kérdezgetem, és ha látom, hogy elunta, azonnal kikapcsolom. Szerencsére itt van 3 olyan közszolgálati csatorna, ahol egyáltalán nincs reklám (csak a csatorna szponzorait mondják be a műsorok között, azt még el lehet viselni), és sok jó gyerekműsor van. Némelyik engem is egész leköt (bár ez lehet, hogy engem minősít

Hogy azért a topik témájához szorosabban is kapcsolódjak: nekünk nemrég indult el a lány, és azóta bizony megszaporodott a "nem szabad"-ok száma. Egyelőre érdeklődve figyel minket, amikor mondjuk, aztán megy újra a tiltott dologhoz. De egyszer-kétszer már volt, hogy feladta. A lakás eléggé rá lett alakítva (nincsenek törékeny dolgok a keze ügyében), úgyhogy leginkább a kábelek és konnektorok vannak tiltva.
Én a keresztlányomnál láttam igazán kemény hisztiket. Õt eléggé "kommunálisan" nevelték/neveltük, ugyanis a sógornőm még nagyon gyerek volt, amikor a kislánya született (apuka az első néháyn hónapot leszámítva nem élt velük), úgyhogy nagyszülők, nagybácsi, keresztanya, mindenki eléggé benne volt a nevelésben, ami nem tett igazán jót. Viszont például a férjemmel és velem csak egyszer próbálkozott kemény hisztivel (4 évesen), de mivel nem volt eredménye, és még csak fel sem húztuk magunkat rajta, többet velünk nem kísérletezett. Főleg anyjával és nagyanyjával szokott próbálkozni. Azért a jelen idő, mert most 8 évesem is olyan jeleneteket tud rendezni, hogy az ember haja égnek áll. Pedig alapjában egy nagyon értelmes gyerek, de ez az ideálisnak egyáltalán nem nevezhető helyzet nyomott hagyott rajta. Most azon gondolkodnak, hogy elviszik pszichológushoz.

Kriszta

Nebula igazad van, de itt konkrétan az édességzabáltatásról volt szó.Ha meg csak ez van önmagában, az szerintem nem olyan nagy baj, attól, hogy a nagyszülőknél csokit zabál, nem lesz csokizabáló. (legfeljebb náluk.)

Nagyszülői rémségekről én is tudok mesélni, igaz nem az én történeteim, hanem különféle enyatársaimé:
- a falura levitt gyereket "neveletlennek" találták, ezért, különféle "bevált" büntetéseket alkalmaztak: verés, sarokba térdepeltetés egyebek
- bigott vallásos nagyszülők különféle istenfélő történetekkel lidérces álmokat okoztak a gyereknek
- óvó féltő nagymama egész nap a bacilusok ellen harcolt és 25 fokos melegben is sálat adott a gyerekre, az nem tudott játszani sem a sok gondoskodástól
- bilizni csakis a jéghideg fürdőszobában volt szabad, jól meg is fázott a gyerek a meleg szoba után
- és a legdurvább: hétvégi láthatásra az apa a 3-4 éves gyerekeket a nagyszülőkhöz vitte, ott jól bezabáltak (ami önmagában nem lett volna baj, majd kikoplalják), de mikor a gyerekeken a gyomorrontás jelei mutatkoztak konyakkal kúrálták!

Szóval vannak esetek, amikor a nagyszülőknél óvatosnak kell lenni, hogy finoman fejezzem ki magam.

Az amerikai nevelés meg szerintem csőd úgy ahogyan van.. nemcsak a tévé meg a chips, kóla, hanem az az elv, hogy állandóan a szülőt alkalmaztatják a gyerekhez, én még egyáltalán nem olvastam - hallottam egyik ottani nevelési könyvben sem azt, hogy a gyerektől ezt el kéne várni, vagy nem szabad megengedni stb. Csakis a "helyette ezt tegyük", "inkább a figyemét erre fordítsuk" - 2így kössük le a fogyelmét, így tereljük el a figyelmét" - ugyanmár. Lézetik egy olyan szabály is, hogy nem szabad, és azt is meg kell tanulni. Meg azt is, hogy nem voselkedhetünk mindenütt úgy, mint otthon, máshogyan kell viselkedni a járműveken, a boltban, a könyvtárban, a játszótéren... mi az oka annak, hogy régebben a gyerekek valahogy minden lelki trauma nélkül képesek voltak ezt megtanulni? "Utálom a vendésgéget, mert ott illedelmesen kell viselkedni!" - gyerekek milliói mondták ezt, de ettől még képesek voltak illedelmesen viselkedni, hogy egyebet ne mondjak.

Olyanokról, hogy a pedagógus meg sem érintheti a gyereket, nemhogy nem bántalmazhatja, de a fejét se simogathatja meg, ha belekapaszkodik az ajtófélfába nem fejtheti le a kezét, meg ha egy rokon átöleli az már esetleg szexuális abúzus még nem is szóltam.

Na még valamit a nagyszülőkről, ezt egy másik fórumból szedtem, elég friss beírás, de ebből pl. kitűnik, hogy itt nemcsak a csokizabáltatásról van szó, hanem a folyamatos szurkálásokról is, amik a menynek szólnak (tipikus szitu, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy lányom te rosszul neveld a gyereket, nem szereted eléggé, lám én igen, ilyan csipkelődésekkel telik el a látogatás - és ez a fő baj. A kódolt szurkapiszka persze pontosan célba talál.)

"most amúgy is anyósgyilkos hangulatban vagyok, tegnap voltunk drága mamánál, és csak úri neveltetésem akadályozott meg abban, hogy csákányt állítsak a hátába.....

-feletetett gézával kábá 10 babapiskótát, ebből 8at azután, h szóltam, nem kéne

-feletetett gézával 3 szaloncukrot, ebből 3-at azután, h szóltam, nem kéne

beszólások:

-látod, idejött a kis pincurikám, tudja hol kap simogatást!

-nééézd, vettem neki kutyusos kistáskát, hát nem éééédes, most mondd meg!

-hadd egyen szegénykém, látszik, hogy kívánja

-majd ha szülsz, odaköltözöm pár hétre, de takarítsátok ki a szobámat, a múltkor is állt a por a szekrény tetején!

-deje a mamáhoooz, aggyá puszit a mamánaaaak - ezt kb 3 percenként, miközben ismeri gézát, hogy nem az a puszis-bújós, főleg, ha buli van és lehet rohangálni.

-néézd, idehozta nekem a párnát, hogy te milyen édes kis cunculi vagy, látod, érzi, ki szereti igazán



ésígytovább, ésígytovább"

Sziasztok!

Kicsit off, de a legutóbbi hozzászólásokhoz muszáj írnom.
Alice, ezek az utolsó idézetek, amiket írtál, pont olyanok, amiket én is hallok állandóan. Csak szerencsére nem a nagyiktól, -azok elég normálisak. Hanem a dédiktől.
Tavaly minden alkalommal, amikor ott voltunk, elmondtuk nekik, hogy a gyerek nem kaphat csokit, mert 4-5, néha 6 naponta van széklete. Ehhez képest, a dédimama megjelent a szobában egy nagy tábla csokival, meglengette a lányom orra előtt, majd ezt mondta:
"Tessék, csillagom, hoztam neked csokit, de anya mondta, hogy nem adhatom oda, majd otthon kapsz egy kockát belőle!"
Hát azt hittem szétvet a düh! Most mondjátok meg, normális?!?? Hogy lehet ilyet csinálni egy két évessel?
És ez nem egyszeri eset volt, hanem rendszeresen, mondhatni minden egyes alkalommal, amikor ott voltunk. Pár hónapja szerencsére a kakigondok többé-kevésbbé megoldódtak, és már kaphat csokit, de a dédik továbbra is jobbnál-jobb ötletekkel tudnak előállni.

Yoan

Szia Yoan,
csak megnyugtatasul, ehhez nem kell nagymama, ilyen ember mindig akad sajnos. Nemreg voltunk egy ismerosnel, fiatal no, ket kisgyerekkel. Egyszercsak odaad egy nyalokat a kezebe, kibontva a ket eves fiamnak, miutan azt mondjak nekem, hogy ugye nem baj, hogy adtam neki egyet, de nem akartam megkerdezni, ugyis azt modtad, volna, hogy nem, ugye nem haragszol? Na erre most mit szolja, hat persze, hogy haragszom, de mosolyogva azt kell mondanom, hogy nem, mivel mar eszi a gyerek, es ha kiveszem a kezebol nagy hiszti lesz, akkor meg en vagyok a bunko anya, aki meg egy kis cukorkat se akar adni a gyerekenek. A legjobb az egeszben, hogy engem nem is erdekel a cukor resze a dolognak, mert ha megyunk valahova ehet, ugyse megyubk gyakran en nem adok neki itthon es sovany is. A gond azzal van, hogy a nyaloka kisse veszelyes egy ket evesnek, mert kiszurhatja a szemet, raadasul gyonyoruen vegigfolyt a szep ruhajan, mivel nem tuda igazan hogy egye, azt se tudja hol fogja, beleertve egy velur cipot is (szoval kimosni se lehetett). En egyszeruen nem ertem, hogy lehet valaki ilyen hulye, egy nagymamin nem csodalkozok, de egy olyanon akinek kisgyereke van....en biztos nem adnek az ovenek kerdes nelkul.
Hat ezt nekem is le kellett irnom.
szia

Sziasztok!

Nemrég még tanácsokat keresve olvastam ezt a topicot, nagy szimpátiával Alice hozzászólásait, éreztem, hogy igaza van.
Na, egy hete Anyósom is rákezdte, hogy fejemre nő ez a gyerek (két éves hisztikriszti kislány) és ígymegúgy.... ne hagyjak rá mindent és hogy a gyereket azért egy kicsit lejjebb kell helyezni a szülőnél, a demokrácia itt nem működőképes.
Hát totál kiborultam...az igazság fájni tud.
DE DE DE DE
ami a lényeg: hogy megfogadtam a tanácsát és elkezdtem szorosan fogni a gyereket.
Azt csináltam, hogy hazavittem, leültettem magam elé és "megbeszéltük" hogy ő ezentúl jókislány lesz és szótfogad nekem, mert a Jézuska őt azért adta nekem, hogy vigyázzak reá, de ezt csak úgy tudom megcsinálni, ha ő szót fogad nekem. Én pedig megígértem neki, hogy betartatom vele a "fogadalmát". Az EREMÉNY pedig: azonnal elkezdett próbálkozni, hogy ez most mennyire komoly. Én pedig határozott, erélyes hangon helyretettem, de úgy, hogy NEM IS ENGEDTEM, HOGY ELJUSSON A DOLOG A HISZTIIG, volt, hogy azt mondtam, amikor kajlán nézett vmi tilos tárgyra, hogy ESZEDBE SE JUSSON!!!!!!
Hát elég idegen volt tőlem ez a szerep, furán éreztem magam benne egy ideig. De olyan HIHETETLEN ÜTEMBEN ÉPÜLT LE A HISZTI, hogy le voltam nyűgözve. Ma 6. napja, hogy ez történt és ma már SEMMI DE SEMMI HISZTI nem volt.
S a fő, hogy látom, ő is élvezti, látszik, hogy JÓLESIK NEKI JÓNAK LENNI.

Szerintem ez olyan, mint amikor az újszülött megérkezik, és végre szabadon mozog a keze-lába, csak kapálódzik és nem tud mit kezdeni a szabadsággal, jólesik neki,ha szorosan átöleljük, bebugyoláljuk. Az megnyugtatja.

A lánykámon azt láttam, hogy az akaratereje, az egyénisége megszületett és most nem tud mit kezdeni ezzel a fene nagy szabadsággal, vagyis hát élni nem tud vele.TÉNYLEG KELLETT NEKI A KORLÁT. azóta VÉGRE ÚJA CSENDES, NYUGODT AZ OTTHONUNK.

Köszönet bölcs Anyósomnak és Alice-nak!

Végre tényleg Anyának érzem magam, pedig azt hittem attól leszek klassz anyuka, ha pont én vagyok, akinél nincsenek elvárások csak szeretet.
Szép elképzelés csak sajnos nem működött tőle az életünk.

Mindenkinek boldog új évet kívánok sok szeretettel!

Sziasztok!

Íme egy SIKERTÖRTÉNET:

Sajna úgy tűnik elszállt, amit Nektek írtam (((, úgyhogy most kissé tömörítve újra: én kipróbáltam, a kétéves hisztikriszti kislányomon, hogy mi van, ha keményen fogom, de úgy, hogy nagyon figyelek rá és rögtön HATÁROZOTT, ELLENTMONDÁST NEM TÛRÕ HANGON rászólok, ha vmit nem szabad és még el is viszem onnan. Sőt, ha kajlán néz a tilos tárgyra, akkor rászólok, hogy: eszedbe se jusson!!! Magyarul NEM ENGEDTEM, HOGY EGYÁLTALÁN ELJUSSON A HISZTIIG.

Persze először folyamatosan próbálkozott, aztán egyre kevésbé, és ma, A 6. NAPON MÁR SEMMI DE SEMMI HISZTI NEM VOLT!!!!

Nem reméltem ilyen gyors javulást, de működött a dolog. és a lényeg:

TÉNYLEG JÓL ESETT NEKI, HOGY VANNAK KORLÁTOK.
Szemlátomást élvezi, hogy ő most jó kislány és nyugodtabb sokkal. Sőt végre nyugodt.
ÚJRA BÉKÉS AZ OTTHONUNK.
Bizonyára az egyénisége és az akarata most született meg - újszülött- és jól esik neki ha korlátokba "bugyoláljuk" az újdonsült "jövevényt", nehogy szédüljön a rengeteg lehetőségtől.

Sok sikert mindenkinek, és hálám küldöm Alice-nak a jó megközelítésekért és Anyósomnak, aki a szemembe merte mondani az igazságot: ha a fejemre nő a gyerekem akkor később egyáltalán nem fog szót fogadni és NEM ATTÓL FOG ENGEM SZERETNI, HA NINCSENEK ELVÁRÁSAIM VELE SZEMBEN, SÕT!!!!

Na befejeztem, remélem profitál vki abból, amit leírtam.

Boldog új évet mindenkinek!

Zsuzsi

Na, mire kiküzdöttem a másolatot, addigra megjött az eredeti is.
Bocs a dupláért.

Zs.

Sziasztok!

Az én kicsi fiam 18 hónapos de a dackorszak és a hiszti nálunk már a tetőfokára hágott. Neki semmit nem lehet megtiltani, nemet mondani, ha nyugodtan próbáljuk elmagyarázni neki mit nem szabad, és miért azt meg se hallja, néha már azt hiszem süket ez a gyerek, de ha "büntetem" ami nálunk a járóka, akkor elkezd sikítani de olyan szinten, hogy betörnek az ablakok, vagy ledugja az öklét a torkán és fuldokolni kezd amit nem lehet egyszerüen figyelmen kivül hagyni.Leginkább ezzel a két problémával nem tudunk mit kezdeni, ha van valakinek egy tuti tipje arra vevő vagyok, mert 2 hónap és itt az öcsi, akinek valamikor aludni is kell! Köszi mindenkinek aki segít.

Bikkes!
hát ez elég durva...

Mikor jön a kistesó?

Szia Bikkes!
NAgyon hasonló nálunk is a helyzet, két hónap múlva kistesó, kisfiam 19 hónapos. Ha valamit nem úgy akar (pl.lecserélni a pelenkát), akkor rúg-kapál, általában a hasamat találja el. Hiába mondom, hogy fáj, meg a hugibaba sírni fog a hasamban, annál jobban csinálja. Már látom rajta, amikor direkt ki akar kezdeni velem és készül a bosszantásra.
Az az érzésem, hogy a kisfiúkra nem is lehet szép szóval hatni (valaki cáfoljon meg!!), Tothzsu-nak óriási mázlija van, hogy működik a szorosabban fogás a kislányánál. Az én kisfiam is mintha süket lenne, esze ágában sincs abbahagyni, amit megtiltottam vagy amire figyelmeztetem. Én úgy érzem, hogy nincs neki minden megengedve (ez inkább a nagyszülőkre jellemző nálunk), de hiába próbálom belátásra bírni, elmagyarázni neki, nem érdekli. Tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Régebbi leveleket olvasva kiderült, hogy egy idő után megokosodnak ezek a kis ellenlábasok és szót fognak fogadni. Talán csak sok türelem kell hozzá.
üdv,
Cirmi

Bikkes, Cirmi,

Nálunk, amikor a lányom másfél-két éves volt, a tiltás csak olaj volt a tűzre (vagy inkább parázsra). Ehelyett sokkal hatásosabbnak találtam elmondani, hogy mit szeretnék tőle. Például, "ne játsz a tévével" helyett "gyere ide". "Ne mássz fel" helyett "mássz le". "Ne borítsd ki" helyett "óvatosan fogd meg". A másik felfedezésem az volt, hogy szóbeli utasítások, ebben a korban, nem nagyon működtek. Tehát amellett, hogy rászóltam, oda is kellett mennem és gyengéden elvenni. Ha nem engedtem meg neki valamit, vagy nem adtam oda, néha segített, ha megmagyaráztam röviden az okát. Talán csak az volt a különbség, hogy magabiztosabb voltam ilyenkor és így ő sem ellenkezett.
Hisztire nálunk a legjobb dolog: hagyni sírni (nem vitatkozni!), közelben maradni, és amikor kezd lehiggadni de még nagyon sír, akkor megölelni.
Ehhez a korhoz kell türelem, türelem és türelem. És bízni abban, hogy előbb-utóbb ez is elmúlik.

Elismerem, hogy egy gyerekkel, és nem várandósan, biztos sokkal könnyebb. De hátha találtok néhány ötletet.

Kati

Bikkes, Cirmi

Együttérzésem, mert lehet, hogy titeket tényleg temperamentumosabb csemetékkel áldott meg a sors! Sok múlik viszont rajtatok is kérdés mennyi energiátok van változtatni a kialakult szerepeken, játszmákon. Bár ahhoz is kell energia, hogy kibírd az üvöltést, hogy ha a pocakod rugdossa, ami még veszélyes is lehet (nekem is ez a fő parám, mert nálunk is két hónap múlva jön a tesó...).

Szóval én nagyon megfogadnám Tóthzsu tanácsait és nagyon elhatároznám magam mert annélkül ugye... És megfogadnám Katica tanácsait, hogy nem tiltani kell, hanem nagyon odafigyelve átfogalmazni pozitív formába ami tiltás lenne amúgy.

Ami meg nálam működött pl. pelenkázáskor, hogy a pocim megmeneküljön, hogy eleve úgy mentünk pelusozni, hogy valami játékot vittünk magunkkal, vagy énekeltem neki, vagy egy új mesébe kezdem. Az én gyerkőcöm figyelme - egy csatornás pasi! - ha le van kötve pl. mert követi fejben a mesémet, sőt kérdezgetem közben, kit is látogatott meg Piroska?, akkor nem jut eszébe se a butaság. És tényleg ehhez kell az energia: megelőzni a bajt. Viszont sokkal békésebb módszer és kevesebb stresszel jár mindannyiunk számár mint erőből nevelni (ne csináld) vagy elviselni az üvöltést (ha egyáltalán el bírod - ha meg nem bírod az csak ront a helyzeten, mert pillanatok alatt átlátja, hogy ezzel célt ér előbb utóbb).

Szóval remélem lesz elég erőtök és energiátok gondolva az új csemetékre is, addig még sok változás törénhet ami megboldogítja a babavárás és a nagyobbal együttlét napjait.

Szurkolok nektek!

Botanika (26hós fiú + 7hónapos pocak lakó)

Kedves Bikkes!

Nekem is kicsi a a korkülönbség a két gyerkőc között, 1 év 10 hó és emlékszem arra, hogy a hiszticsúcs nálunk is egyenes arányban növekedett a pocakommal. Nem titok, hisz más is így van vele, hogy nagy pocakkal a türelem bizony fogy. Én is így voltam ezzel. Most, hogy két hónapos Öcsike és kezdek magamhoz térni az első sokkból, hogy két gyerekem van, és még beteg is voltam így volt elég erő, türelem és elhatározás, hogy most aztán változtatni kell.

Nagyon egyetértek Botanikával és Katicával, mindezeket én is kipróbáltam és valóban működtek, enyhítettek a hisztiken. De átütő sikert tényleg csak a szorosan fogással értem el.

Cirmi!

Szép szóval a kislányomra sem lehet hatni. Fő szavajárása a nyemaka, azaz nemakarom volt. Aki valamicskét is hisz a horoszkópban, annak elárulom, hogy kislányomnak a Mars bolygó éppen Kos jegyében állt, amikor született és mivel a kosnak a Mars az uralkodó bolygója, így rendkívül erős akaraterővel, akaratérvényesítéssel lett megáldva ez a gyermek. Bár gondolhatjátok, hogy ezt horoszkóp nélkül is észrevettem.
Kedves Cirmi! Írtad, hogy látod, amikor már készül a bosszantásra: hát én ekkor csinálom mostanában, hogy "felszívom a puttonyt", azaz elképzelem magam egy óriásnak, aki most majd móresre tanítja a kisgyerekét, azaz lényegében fenyegetőleg lépek fel, hogy meg se merje próbálni. Emlékszem, első nap szinte egész nap kézen fogva vezettem és órákon át csak egrecíroztattam, hogy most ezt-most azt kell csinálni és bizony nem magyarázkodtam én semmit, hanem azt adtam a tudtára, hogy bizony itt az van amit én mondok, mert én tudom mit kell csinálni. Nem volt könnyű, de végre érzem, hogy én irányítom az eseményeket és ezért megéri pár napig morcosnak lenni és hárpiának. Merthogy így éreztem magam közben. Éreztettem vele, hogy ki kell érdemelnie a gyengédséget.

Azért csoda nem történt, most is épp üvölt vmiért, úgyhogy megyek és helyreteszem...
(határozottág+gyengédség)

Zs.

Zsuzsi (Tóthzsu), őszintén örülök, hogy megtaláltad a megoldást, komolyan. Ugye nem is annyira bonyolult?

Bikkes, én most egy rettentően szörnyűt fogok mondani... ha a kisfiad lenyomja a torkán az ujját meg úgy elkezd sikítozni, hogy az üvegpoharak összetörnek, akkor Én egészen biztos, hogy ezen állapotban egy kis pohár vizet loccsantanék az arcába minden alkalommal. Egyebekben meg Tóthzsu tapasztalatai az irányadóak: azaz mindenekelőtt magadban eldönteni, hogy TE akarod e őt irányítani avagy ő akar e téged, és ezek után a többi már könnyebben megy.

Beszámoló unokáról: most 19 hónapos lesz valamikor. MÉg nem beszél, de már nagyjából mindent megért. Igenis használt az, hogy ha valamit nem akartunk, akor azt mondtuk nemszabad, és elvittük onnan, vagy kivettük a kezéből és odébb vittük. Nem azonnal használ, de folyamatában igen. No igen voltak sírások, ilyenkor megpuszilgattuk, meg megsimogattuk, mindenesetre ő mindig érezte, hogy nem haragsznk rá, és hogy mi biztosak vagyunk abban amit mondunk. Édes, aranyos szeretnivaló kisfiú az unokám, odabújós meg puszilgatós meg minden... és örömmel látom, hogy mára a puszítási hajlama meg a rendetlenséget okozó hajama miatt már csak az utóbbival van gondunk - de ez természetes.

Sziasztok!

Egyik este egy végtelennek tűnő áthisztizett nap után, végső elkeseredésemben elkezdtem olvasni a topikot.
És rájöttem, hogy a hibba bennem van.
A gyerek hisztis és kész. A hisztivel el akar érni valamit, tehát nem reagálok ezentúl.
Amikor hisztizni kezdett, nyugodtan (valóban nyugodtan) csináltam tovább, amit előtte.
Egyszer csak megkérdezte (előszőr 10 perc, aztán 5 aztán 2 legvégén 7 másodperc! telt el) nem haragszol? Mondtam nem. (egyszer azt mondtam, hogy csak szomorú vagyok). Elkezdett beszélgetni egész más témáról, mint amiért szólt a hiszti.
És ez így megy 3 napja!!! Jóban vagyunk!

A 8 éves lányom 2 éves korában a boltban födhöz vágta magát, mert nem vettem neki csokit. Átléptem rajta, fizettem és kimentem. Pár lépésre megálltam és megvártam, míg utánam jön. 2X tette meg. (Igaz a boltos kicsit furcsán nézett, de kit érdekel)


Amúgy a két nagy gyerekem közt 1,5 év a korkülönbség és az első év nagyon nehéz volt a nagyobbik féltékenysége miatt!! Õt is meg lehet/kell érteni!

Leírtam, hátha segítek valakinek.

Sziasztok!
Immár 3 gyerkőccel úgy gondoltam, nem nagyon fordulhat elő olyan probléma, amit előbb, vagy utóbb ne tudnánk a párommal közösen megoldani. Hát most picit tanácstalan vagyok. Mindhárom gyerkőcünk sokáig szopizott, de szépen fokozatosan maguktól abbahagyták. A pici lassan 2 és fél éves lesz, de még mindig cicizik. Annyit sikerült elérni, hogy a délutáni alvás már megy nélküle, és éjjel sincs akció. Tehát most reggel és este kap már "csak". A probléma az, hogy napközben, ha pl. öltözöm, vagy leülök, akkor jön, húzza a ruhámat és cicit kér. Nagyon türelmesen mondom neki, hogy most nem lehet, és akkor keserves sírásban tör ki. Nem az a tipikus hiszti, hanem elkeseredett sírás. Nem tudom, nem okozok-e neki lelki törést, ha nem adok neki, vagy magammal szúrok ki, ha engedek neki, és még nehezebb lesz az elválás. Egyébként nagyon bensőséges a kapcsolatunk, és nagyon szeretek szoptatni, de lassan ovis lesz, és....
Ha van valami építő ötletetek, szívesen venném.
köszi:Éva

Szia Éva!
Nálunk is hasonló (de kicsit más) a szitu. Szerintem az elválás néha szomorú, de az élet része. Nem feltétlenül az a válasz, hogy tovább szoptatni (hacsak Te nem akarod). Építő ötlet... hát sok odafigyelés, babusgatás, kedveskedés. Nem szopi helyett, hanem napközben, úgy megelőzésnek. Lelki törést maximum akkor okozol neki, ha nem veszel tudomást az ezzel kapcsolatos érzéseiről.
Én vártam egyébként. Hozzátok képest 6 hónapot mielőtt rendesen elkezdtem az elválasztást. Szerintem könnyebben megy neki, mintha korábban kezdtem volna. De ehhez az is hozzátartozik, hogy 6 hónapja még nem volt bennem ilyen határozott érzés, hogy most már szeretnék továbblépni és nem szoptatni örökké.
Van egyébként egy másik topik, "Nem tudom leszoktatni a ..." címmel:
https://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/279/1006.html?1133204875

Kati

Szia Kati!
Köszi a biztatást. Tulajdonképpen tényleg nem akarom még elválasztani, hiszen mindkettőnknek öröm, csak attól tartok, hogy amikor visszamegyek dolgozni, nagyon hirtelen lesz az elválás. Bár alkalmanként el kellett mennem este, és akkor apucival gond nélkül elaludt. A babusgatásról meg annyit, hogy míg a másik két gyerkőccel, mellett, bármit lehetett csinálni a picivel miután a középsőt elvittük az oviba, ebédig ül az ölemben mesézünk, énekelünk, főzés közben is megy az éneklés, rajzolás. Az kétségtelen, hogy ő a legbújósabb, leganyásabb, no meg az is, hogy vele maradtam itthon legtovább, és sokkal szorosabb a kötelék. Tulajdonképpen csak szeretném a lehető legszelídebben elválasztani.
Éva

Szia Éva!
Én azért hagytam abba a szoptatást, mert újra terhes lettem és a védő néni gyengéden intett, hogy akkor ideje leszoktatni. Igaz, akkor már csak este elalváshoz volt szopi. Lehet, hogy nem lenne semmi baj, ha még mindig szoptatnám, de én is úgy éreztem, sőt tudtam, hogy előbb-utóbb nagy hassal nem fogom tudni cipelni, emelgetni, ringatni elalvás előtt a kisfiam, így határozottan úgy döntöttem, hogy attól a naptól kezdve a férjem viszi fel a gyerkőcöt aludni. Komolyan mondom, hogy csak az első nap volt vészes, akkor nagyon sírt, apa még soha nem vitte aludni. Persze elmagyaráztam neki,hogy mostmár ez lesz, ezért meg ezért. Azóta a férjemmel jobban szeret lefeküdni, mint velem. Ha esetleg mégis én viszem fel, akkor percekig apuzik. Tudom, hogy ez nem gyengéd módszer, de én éreztem, hogy meg kell tennem mindenki érdekében, mert nagy hassal sokkal fárasztóbb lett volna nekiállni a leszoktatáshoz. Neked is tudnod kell, hogy az utolsó pillanatban (mikor már vészesen közeleg a munkába állás ideje),te is csak egyre sürgetni fogod és ha esetleg lassabban megy, akkor kifuttok az időből. Próbáljátok meg most rászoktatni, hogy apa vigye ágyba és ha van mód rá, akkor apa menjen reggel érte. Remélem nektek is sikeretek lesz.
Cirmi

Szia Cirmi!
Mi is fejlődünk ám, hiszen kb. 2 hónapja még a déli alvásnál, és éjjel is szopizott. Most már csak reggel, és este. Ha nem vagyok itthon este, akkor apával gond nélkül elalszik. Mindig nem tudja ő altatni, mert este sokszor nincs itthon, reggel meg már nincs amikor a pici ébred. Ráadásul amikor fölébred, szalad a mi ágyunkba, bújik, és vetkőztet.(nem alszik már kiságyban.) Bízom benne, hogy októberig még elég lesz az idő az elválásra, ha ilyen tempóban haladunk.
Éva

EGy ilyen gyönyörűségnek nehéz lehet ellenállni :-)

Sziasztok!
1,5 éves Kisfiam, nagy meglepetést okozott az egész családnak, mikor kb. 1 hónapja egy, amúgy is ny?gös nap délutánján, a nemszabad szóra egyszer?en hisztizni kezdett... Én úgy hallottam, hogy a hiszti majd csak 2-3 éves kor között jelentkezik, majdnem minden gyerkôcnél, és ha szerencsénk van kezelhetô,- ha nehezen is. Hát reménykedem, hogy nálunk ez csak egy kakukktojás volt, mert azóta nem tapasztaltam, de ízelítônek elég rémisztô volt. :-(

A szopizás még nálunk is reggel és este is megy. Gondoltam majd csak 1x már nem lesz tejem... mert elválasztani én nem tudnám....

Alma

Tuncimami!
Mekkora a gyönyör?d?

Alma