Társalgó főoldal » Házasság, család » Új kapcsolat válás után

Beszéltünk sokat a kapcsolat megromlásáról, válásról, engem az érdekelne, kinél hogyan alakult egy új kapcsolat, ahol adott esetben mindkét fél részérõl adva lehetnek gyerekek. Hogyan alakult az életetek? Hogyan oldottátok meg a találkozásokat, közös programokat, odafigyelést egymásra és a gyerekek lelkivilágára? Mikor jött el a pillanat, amikor úgy éreztétek, bele mertek vágni egy újabb közös létbe, összeköltözésbe?

Szia cica!

Én második házasságomban élek, nekem egy fiam van az elsöböl, a férjemnek két lánya, és mindezt megkoronázandó, van egy közös kislányunk. A fiam és a közös kislány lakik velünk. 5 évvel ezelött váltam el, és 3 éve vagyok ismét házas, bár én a második kapcsolatom miatt léptem ki egy örjítö, szörnyü házasságból. Olyan egetrengetö, mindent elsöprö volt a szerelmünk (még ma is az), hogy nem is volt idöm azon gondolkodni, hogy bele merjek-e vágni. Mindent félresöpörve, 3 hónapnyi kapcsolat után költöztünk össze, aztán két év együttélés után összeházasodtunk.
Eleinte nagyon furcsa volt a helyzet, mert bevallom, féltékeny voltam a férjem lányaira, ugyanakkor zavart, ha rászólt a fiamra. Aztán tisztáztuk a félreértéseinket, zavarainkat, bajainkat, azóta szerencsére nagyon jól müködünk családként. Elmondtam, hogy nem baj, ha "neveli" a fiamat, de ne forduljon elö, hogy ok nélkül "bántja". Hozzáteszem, a fiam 5 éves volt, mikor összekerültünk. Férjem tartja is magát ehhez, a fiam elfogadta öt, söt, mostanra már nagyon jó barátok lettek. Ami fontos volt mindhármunknak, nem tekinti a férjemet apjának, nem is nevezi így, de azt megköveteljük töle, hogy tisztelje a férfit, aki neveli öt. Az édesapja általában kéthetente hétvégére elviszi, így az apuka sem marad ki az életéböl.
A férjem kislányaival egy kicsit bonyolultabb a helyzet, mert öket az anyuka nem engedi hozzánk, így kéthetente, fél napokra lehetnek együtt az apjukkal, de ha tehetjük, akkor a négy gyerekkel "felpakolva" megyünk ide-oda.
Azt hiszem, ez egy olyan téma, amiröl napokig lehetne beszélni, így ha valami érdekel, szívesen írom le a tapasztalataimat.
Szia: cscs

Sziasztok!
Egyedül nevelem a gyerekem,aki 15 hónapos.Sose laktam együtt az apjával.Mióta a szüleimtõl elköltöztem,egyedül lakok.Nagyon megszoktam a függetlenséget,de hiányzik egy társ,aki ugyan van,de nem bírom elviselni hosszú távon.Szeret engem,szereti a lányom,neki is van két gyereke,és hárman nagyon jól elvannak,mindent megad érzelmileg,de én mégsem tudom elviselni.Egy nap után halálosan idegesít a jelenléte!Ezért nem is engedem,hogy hozzám költözzön.Ha nincs velem,akkor meg hiányzik,bár nem vagyok szerelmes belé.Mit csináljak?Tanácsoljatok valamit!Nem akarom egyedül leélni az életem!Köszi!

Szia Bea!

Tökéletesen egyetértek, hogy nem jó egyedül nevelni egy gyereket, de én azt gondolom, hogy szerelem nélkül viszont nem szabad az idõt pazarolni senkire. Szerintem ezért nem tudod öt elviselni hosszú távon. Hidd el, ha szeretnéd, mindig vele akarnál lenni.
Soha nem szabad azt hinned, hogy ö az egyetlen férfi, aki a földön létezik, és azt sem, hogy ha öt elhagyod, már örökre egyedül maradsz. Hidd el, hogy a legváratlanabb helyeken és idöben szokott felbukkanni a nagy "Ö".
Szia: cscs

Szia cscs!

Köszönöm,hogy válaszoltál,tudom,hogy igazad van.Már csak az a gondom,hogy ha õt elhagyom,akkor még ez a kevés se marad.Legalábbis addig,amíg nem jön a nagy Õ.És vajon az mikor fog jönni?De azt hiszem,hogy nekem gyermekem apja volt a nagy Õ.Létezik,hogy valakinek két nagy Õ legyen az életében?

Szia Bea!

Szerintem teljesen felesleges azon rágódnod, hogy egyedül maradsz, akárcsak rövid idöre is. Ha nem vagy maradéktalanul boldog a mostani kapcsolatodban, akkor várj a nagy Ö-re, hidd el, megéri.
Nekem meggyözödésem, hogy egy ember életében nem csak egy tökéletes társ létezik...nekem is volt több belölük.
Szia: cscs

Sziasztok, cscs elnezest, de ritkan keveredek erre, pedig erdekeset irtal. Nalunk annyiban extra a helyzet, hogy az en 6 eves lanyomhoz parosul a partnerem 14 eves lanya, aki vele el. A leanyzoval semmi gond, nagyon klassz kamaszlany. Sokkal inkabb en nem talalom a helyemet es egyik pillanatban osszekoltoznek veluk, a kovetkezoben meg inkabb nem.
Bea szerintem lehetsz szerelmes, csak megijedtel attol, amitol en is. En legalabbis nem merek belevagni a kozos eletbe, pedig jo egyutt. Neha szuksegem lenne maganyra es nehezen viselem, hogy fenekestul felfordult a jol megszokott kis letem. Marpedig egy csalad sok alkalmazkodassal es lemondassal jar, foleg, ha nem ver szerinti gyereket nevelnek a felnottek es nem ver szerinti testverrel kell egyutt elnie a gyerekeknek.

Szia Cica!

Én könyebb helyzetben voltam, mert a jelenlegi férjem nem hozott magával a házasságunkba egyetlen gyereket sem. Azt gondolom viszont (ez biztosan nagyon csúnyán hangzik), hogy ha a lányát/lányait ö nevelte volna, és össze kellett volna velük költözni, én nem tettem volna meg. Valahogy nem érzem magamban azt az eröt, ami egy "idegen" gyerek neveléséhez kell. Pontosan ezért tisztelem a férjem azért, mert elfogadta az ÉN fiamat.
Írj máskor is.
Szia: cscs

Nekem elso perctol kezdve imponalt, hogy egy ferfi neveli a gyereket, aki raadasul kezelheto, alkalmazkodo kamasz. Ebbol a szempontbol nem felek az osszekoltozestol. Talan inkabb azert, mert meg nem vagyok ra felkeszulve, nem jott el az ideje /meg a valasom sem zajlott le/.

Sziasztok,
Remelem jo helyre irok. Igazabol nem is tudom, mert irom, de szeretnem kibeszelni, ami bant.

A ferjem elso hazassagabol van egy gyermeke, aki mar kiskamasz, mi neveljuk, anyja soha sem latogatja. Van egy kozos kisbabank is, akivel otthon vagyok. Mivel gyesen vagyok ugye, a ferjem kislanyanak nevelese is teljesen az en feladatom lett. Ami meg nem is lenne gond, tobbnyire jol telnek igy egyutt a napjaink. A kislannyal nagyon jo a kapcsolatunk, szot fogad, engedelmes, kedves. Persze neha tul soknak erzem a felelosseget, sok problemat hoz fel, enyem, tied, kozos, stb. de tobbnyire jol birom.

Viszont van egy dolog, amit sehogy sem tudok elviselni. A kislany, mint affele kiskamasz szeretne mar magat sminkelni, kormot festeni, szexisen oltozni, es kihivoan viselkedni. Termeszetesen ezt nem engedem meg neki, es tudom, hogy ez normalis ebben a korban, ahogy eszreveszik a lanyok, hogy a fiuk megfordulnak utanuk az utcan, jol esik, es szeretnenek minnel csinosabbak lenni.

Minden alkalommal ideges vagyok, ha ra kell szolnom, mikor megkerdezi hany evesnek kell lennie, hogy kiruzsozhassa magat,stb. Mar nonek kepzeli magat, es nemsokara az is lesz. Sokszor nem tudom eldonteni, hol a hatar, mit engedjek meg neki, mit nem. Es persze en vasarolok neki, es tobbnyire en vagyok vele, ugyhogy ezekben a dolgokban nekem kell/ene donteni.

A gondolat, hogy egy par ev mulva egy kis no fog az oldalamon setalni, megorit. Nem tudom , miert, de negativ erzeseim tamadnak, ha erre gondolok.
Nagyon szegyellem, higgyetek el, es nem tudom, hogyan kezeljem ezt az erzest.
Amikor elkezdtem nevelni, meg kislany volt. Mar lassan nem lesz az, igy teljesen mas az eletem/unk. En is fiatal vagyok meg, talan emiatt. Nem tudom. De szomoru vagyok, es duhos. Persze nem allandoan, es neki ki sem mutatom. De haragszom neha a vilagra, hogy ezzel az erzessel kell foglalkoznom. A ferjemhez is egesz mas vagyok. Sokszor gondolkodom rajta, hogy eleg eros leszek-e vegigcsinalni.

Jaj, meg buntudatom van most is , hogy leirom. Jart mar valaki hasonlo cipoben? /az jutott eszembe, gondolom az ~edes~anyukak is kuzdenek ilyen problemakkal, csak kicsit maskepp/
maradhatok nevtelen? bocs

Mekkora az a tini aki szeretne magat festeni?

Szia Névtelen! Elgondolkodtatóak a soraid, mivel én is egy kiskamasz lányt /14 éves/ kaptam a párommal együtt, akinek bár van kapcsolata a mamájával, de azért az hagy némi kivánnivalót maga után /az már más tészta, hogy miért/. Szóval ellentétben veled, én nem gyerekkorától nevelem, de a mostani helyzet hasonló. Talán csak annyi a különbség, hogy nálunk még nem jelentkeztek a sminkelõs tünetek. De mint a legtöbb mai tini, õ is pár évvel idõsebbnek néz ki a valós koránál. Talán a mai divat és a mentalitás is teszi. Nekünk is jó a kapcsolatunk, de a lelkem mélyén persze én is látom benne a nõt és pár év múlva nem valószínû, hogy ugyanolyan vonzó tudok lenni, mint õ. DE! Nem is ez a cél. Mi egy másik korosztályt képviselünk, bármennyire is fiatalosak vagyunk. Én személy szerint az élettapasztalatomnak és az önbizalmamnak köszönhetõen sokkal jobban érzem magam a bõrömben, mint eddig bármikor. És egy jó kapcsolatban ezt a lányok is megérzik. Erre próbáld alapozni a benned munkálkodó negatív érzések legyõzését. Aztán ha majd járják a saját útjukat, akkor úgysem szabad túlzottan beleavatkozni. Csak éppen anyira kell a háttérben lenni, hogy ha gond van, akkor segíthessünk.

Visszatérve az én problémámra - mi ugyanis még nem egy háztartásban lakunk, hanem ide-oda ingázunk, hol itt, hol ott alszunk - én még mindig nem tudom, hogyan is lesz a kettõbõl egy élet, háztartás stb. Sokszor egyeedül érzem magam hétközben, aztán ha együtt vagyunk, az nagyon jó, de nem akaródzik feladni a megszokott életemet. Talán ha egy új helyen kezdhetnénk, nem vmelyikünk lakásában, az könnyebb lenne. Óriási szervezést és energiát követel ez a vándoréletmód mindannyiunktól, de ha belefáradok, akkor vissza tudok húzódni egy kis idõre a csigaházamba. Félek, hogy ha együtt laknánk, akkor ennek hiánya feszültségekhez vezetne.
Nekem van egy 6 éves lányom és mi is szeretnénk közös gyereket, de még elég bizonytalan vagyok benne, hogy mikor is lenne a legkedvezõbb a helyzet.

Sziasztok!
Mivel a diákok között elég sok idõt töltöttem el, a következõt szeretném leírni.
Kedves Névtelen!
Nem könnyû a helyzeted, én is sokszor belegondoltam, mi lesz ha majd a kisfiam kamasz lesz, esetleg lesz egy lánykám is és õ is hasonló korban ér. fiatalok vagyunk a párommal, de már most teljesen más a világ, mint mikor mi általános iskolába jártunk (a többirõl pl. ovi, ne is beszéljünk).
Mivel õ nevelt lányod, és ezt õ nagyon is tudja, szerintem semmi esetre sem szabad, hogy meglássa a "féltékenységedet". Próbálj meg vele baráti viszonyt kialakítani. Segítsd õt, hogy ha kicsit nõiesebb akar lenni, legyen. De a te segítségeddel. Mutasd meg neki, hogy kell úgy sminkelni, hogy smink legyen, de mégse hivalkodó! Közben jókat lehet mulatni a többi fiún vagy lányon. Elmondhatod neki, milyen volt mikor te ennyi idõs voltál. Hogy a fiúk nem minden esetben szeretik azokat a lányokat akik állandóan viháncolnak körülöttük, teszik a nagylányt...stb, ezzel inkább csak elriasztja õket. A ruhák közül is a te segítségeddel biztos csinos és divatos tud majd úgy lenni, hogy közben nem 65 másik lány néz ki ugyanúgy.
Elõbb veled vagy nélküled, de úgyis megfogja az ecsetet és a lakkot, jobb esetben elõttetek, rosszabb esetben a hátatok mögött. TUTI! Hétvégén a barátnõknél, nyári táborban stb. Nem lennél büszke, ha elmesélné a többieknek, hogy neki az anyukája tanította? És hogy különben milyen jó fej! Attól még lehet következetesen nevelni, hogy ilyeneket is megosztunk velük.
Sok-sok szeretetet kívánok Neked, és akkor elõbb-utóbb el fog múlni az az érzés is. (ha meg már annyi idõs lesz, inkább fogtok barátnõknek kinézni mint anya-lánya...)

Cica,
miért nem próbáltok összeköltözni? Nem véglegesen csak egy kis idõre. Megbeszélitek, hogy kipróbáljátok. Attól még nem kell véglegesen összebútorozni. A hugomnak immár 8 éve van egy barátja és kb. 3 éve már együtt laknak. Ezalatt az idõ alatt kb. 5x költözött haza, de az nem baj, ha kipróbálják. Azért egy 6 éves kislánnyal nem lehet könnyû a találkákat megoldani. És talán neki is könnyebb lenne egy kis ûllandósaág. Arról nem is beszélve, hogy lakva ismeri meg a másikat az ember!
Minden jót nektek:
Ágci

Sziasztok,

Cica, igazad van, tenyleg masik korosztaly vagyok. Probalom is mondani magamnak, miert zavar, en jo par evvel idosebb vagyok. De azt hiszem, talan nem is feltekenysegbol adodik, ill. nem is csak abbol. Lehet,hogy nagy felelossegnek erzem, mit, hogyan tanitok meg neki, mit hagyok neki, mit csinaljon, mit nem.

Agci,A kiskamasz egyebkent meg nem is tini, csak 12. De joval idosebbnek nez ki, es erettebb is a koranal. -felelossegteljesebben gondolkodik is- Ebben a korban persze,hogy nem engedhetem hogy sminkben jarjon. Otthon persze megmutattam neki, hogyan kell, es otthon neha ki is festheti magat. egyebkent ez nem olyan nagy gond, csak peldanak emlitettem.
Mivel a ferjem munkaja olyan, hogy sokszor koltozunk, ezert allando baratai sincsenek, igy mondhatom, mindig en vagyok vele. Probalok anyapotlo, es baratno is lenni egyszerre. Ezert nehez hagynom a maga utjat jarni, a suli utan mindig mellettem van. Ferjem persze sokaig dolgozik, igy egesz nap velem van.
Gondolkodtam rajta, az lehet egyik forrasa a gondoknak, hogy nem igazan jut idom sajat magamra. A kicsi is persze sok idot igenyel, a nagyobbik is, csak O masfajtat. A vegen nem marad idom magamra. Mire elindulunk valahova, en csak magamra kapok valamit, hajam sincs megcsinalva, felig-meddig smink, stb. Szoval, elmentem, vettem par uj ruhat magamnak ma, hetvegen elmegyek a fodraszhoz. -tipikus noi reakcio, nem? De jobban erzem magam a gondolattol.

Cica, tudom mire gondolsz, hogy szukseged lenne a maganyra neha, ezert szeretned megtartani a kulon eletet. A veled vagy nelkuled. Ilyen neveloszulos helyzetben, szerintem ez akkor is fenn all, ha egyutt laktok, es ha nem, akkor is. Nekem is ugy hianyzik a magany neha, ahova csak egy kis idore egyedul elbujhatnek. 1-2 nap is eleg lenne. Csaladom messze lakik, a kislany csaladja is, ferjem dolgozik, ezert egy napra sem mehetek. Vagy a ferjem es a gyerekek, vagy sehogy... Igen, nem konnyu.

nevtelen

Ágci az összeköltözéssel az a gond, hogy hozzám nem akarom, mert én már régóta el szeretnék innen költözni, nem érzem jól magam ebben a lakásban. Sajnos a lakáshirdetésre nem sok a jelentkezõ, úgyhogy várnom kell. Igenám, de ha befut egy vevõ, akkor miben gondolkodjak? Velük vagy nélkülük? Nála nincs elég hely, két szobában négyen tuti egymás idegeire mennénk a legnagyobb szeretet ellenére.

Névtelen, furcsa ez a magány igénye. Ha pár napig nem látom õket, akkor már hiányoznak. Ha együtt vagyunk, az nagyon klassz, akkor tényleg olyan, mintha igazi család lennénk. Persze ezek csak a hétvégék, mert a hétköznapjaink teljesen más ritmusban zajlanak. Nem tudom, azt hogyan lehetne megoldani együtt, lévén a párom nem irodai munkaidõben dolgozik. És az való igaz, hogy az életünk döntõ részében, a szürke hétköznapokban még egyáltalán nem voltunk együtt huzamosabb ideig.

Sziasztok!
Kedves Névtelen!
Szerintem, akár tipikus akár nem, a legjobban tetted amit írtál. Az bizony nem jó, hogy magadra nincs idõd. Végülis 1x-1x megszervezheted a hogy a "nagylány" ügyel a kicsire, (fodrász, kozmetikus környékén sétál a picivel), te pedig szépülsz! Ennél jobb gyógyír nincs is. ha hiszitek ha nem, a 12 éves ma már nem olyan kicsi! Én negyedikesekkel(!) is táboroztam úgy (éltanulók, teljesen normális családból), hogy alig ismertem meg õket! Szóval ma már más idõk vannak, tényleg.

Cica,
így már érthetõ. De én még mindig azt mondom, meg kellene próbálni. Most jön nem sokára anyári szünet, a gyerekeknek sem készülniük, lazábban lehet venni mindent. Július, augusztus. Aztán mindjárt tisztábban látnál te is. Nos, végülis menyi és mennyi család él 1, 2 szobás lakásban. Néha még többen is mint 4-en.
(Írd le egy papírra az egyik oszlopba az elõnyeit a másikba a hátrányait ennek az életnek és a másiknak. Lehet, hogy teljesen máshogy fogsz gondolkodni, hogy látod magad elõtt fehéren-feketén.)

Csak ezt szerettem volna még leírni. Természetesen rajtatok áll a döntés, és ehhez azért hadd kívánjak minden jót!
Ágci

Ágci lehet, hogy igazad van, de valahogy bennem van a tüske, hogy mindent én kezdeményezzek és áldozzak fel. Számomra úgy tûnik, hogy a páromnak kényelmes ez az állapot. Végiggondolta a helyzetet és nem látom rajta, hogy nagyon törné magát a változtatáson. Elismerem, hogy nem könnyû a helyzete, de a kényelmét és a megszokott életstílusát amolyan kissé agglegényként éli, dacára, hogy a lánya vele lakik. A volt felesége sem könnyíti meg a helyzetet, mivel nincs szoros kötelék a lánya és közte, nagyon ritkán viszi el, rendezetlen az élete és a lelke is. A párom pedig sajnálja és a béke kedvéért sok mindent ráhagy. Zavar, hogy szinte soha nem tudunk kettesben lenni, nemhogy éjszakára vagy egy kiruccanásra, de még pár órára sem. Kicsit belefáradtam, hogy a párom rendszertelen élete és a sok lekötöttsége miatt állandóan készenlétben legyek és ráérjek, ha éppen õ is ráér. Testi-lelki társra van szükségem és nem alkalmi szeretõre. Tudom, hogy szeret, igyekszik úgy szervezni mindent, hogy találkozhassunk, de egy kicsit nyögvenyelõsnek érzem az egészet.

Ez most eléggé kibukott belõlem, de elkedvetlenít a helyzet, mert nem rajtam múlik kizárólagosan a változtatás. Ti mit tennétek?

Szia Cica,

Az jutott meg eszembe, leirom, hogy miota a parommal van egy kozos gyermekunk, sokkal inkabb csaladtagnak erzem magam. Ha Ti is terveztek kozos picit, akkor termeszetesen elobb-utobb ugy is osszekoltoztok.

Tudom milyen idegesito erzes, hogy nem lehetsz kettesben a paroddal. Az igazat megvallva most szombat van, a ferjemnek ma is be kellett mennie dolgozni, en meg itthon vagyok a gyerekekkel. Neha elkeserit a helyzet. Nem hogy vele nem lehetek, de a kislanyat, akit egyebkent imadok, ilyenkor tehernek erzem, mert nem hagyhatom egesz nap magara. ha en is azt teszem, ki neveli?

De olyan jo lenne neha ha hazajon a parom munkabol, egyutt, harmasban setalnank a kicsivel, csak egyszer-ketszer. Neha faj, es elszomorit, hogy soha nem tudom meg, milyen ugy kisbabat nevelni, hogy csak a parom meg en... mint ahogy `normalis` lenne.
Persze nem csinalnek semmit mashogy, ha visszamehetnek az idoben sem, mert akkor nem lenne ez a gyonyoru kisfiam.

Egyutt lakni sok aldozatot kovetel, foleg ilyen nevelo szulos helyzetben. Nem is a ferfi, inkabb a no reszerol szerintem. Persze jo is osszebujni elalvas elott azzal akit szeretsz. Mondom, se veled, se nelkuled. Nehez.


Agci,
Elgondolkodtam azon, amit irtal. Nem is kellene meg egyenlore, hogy a picire vigyazzon mas. Nem mernem egyebkent egy 12 eves gyerekre rabizni. Nem csak a kicsi miatt, de a kislanyt is csak kb fel eve engedi az apja, hogy egyedul hagyjuk rovid idore otthon, mig vasarolni megyunk. addig mindig velunk volt, barhova mentunk.
Az lenne jo, ha nekem nem kellene a kislanyra vigyaznom minden nap, meg hetvegen is azert otthon maradnom... teljesen az en felelossegem lett. -persze errol nem o tehet, ot nem is hibaztatom. En vallaltam, igaz. De ki vigyazzon ra, ha nem en? Az apjan es rajtam kivul senkije sincs. -csak az anyja, aki mar 1 eve nem latta.- Mondjuk gondot igy is tud okozni, amikor nagy ritkan telefonal.

Nevtelen

Sziasztok!

Cica,
nehéz...! Nem szoktatok errõl beszélni a kedveseddel? Nem lenne jó, ha elmondanád neki, mi zajlik benned? Lehet, hogy csak hümmögne, de hátha találnátok vmi megoldást. Így ilyen õszintén, ahogy nekünk kiöntötted a szíved. Tudod, mulatságosan hangzik, de én volt olyan hogy ha ilyen nagy horderejû dologra szántam rá magam, leírtam és úgy mondtam el, így aztán mindent ki lehet beszélni, mégha el is kanyarodik az ember a témától. Nagyszülõk nem tudtam egy délután vigyázni a csimutákra? Ti pedig csak ketten!

Névtelen,
nem is úgy gondoltam, hogy otthon hagyni a kicsivel, félre ne érts! Megeteted, elmentek együtt, és amíg a fodrásznál ülsz, addig õ sétál egy kört a babával, fél óra. De nagyon értelek. Igen, nehéz lehet a más gyermekét nevelni, néha még a sajátunkat is, igaz. De legalább ha megérdemelné. Sajnos nekem is volt tanítványom, akit nevelõ szülõk neveltek, rendes, becsületes emberek, és ha néha jelentkezett az "édes"anyjuk, teljesen megzavarodtak a gyerekek. No, de ez más tészta.
Lányok, én kitartást kívánok nektek! Biztos a legjobbat fogjátok választani!

Ágci

Névtelen minden elismerésem a tiéd, amiért lelkiismeretesen neveled párod gyermekét. A mama miért nem tartja vele a kapcsolatot? Ezt hogy éli meg a gyerek?
Egy kicsit tartok az összeköltözéstõl, mert bármennyire is jó a kapcsolatunk, azért 4 ember állandó alkalmazkodásáról fog szólni a dolog.

Ágci, amit leírtam nektek az tegnap telefonban kibukott belõlem - elmondtam, hogy így nem sokáig fogom bírni és ha nem tud a társam lenni, akire nem csak hetente egyszer számíthatok pár órát, akkor inkább élem a saját életemet. Beszéltünk is vagy két órát (majd az éjszaka hátralévõ felében forgolódott mindenki a saját ágyában). Elõször csak hümmögött, csodálkozott azon, ahogy zúdult belõlem a szó, végül igazat adott nekem majdnem mindenben és mondta, hogy õt is sokat foglalkoztatja a dolog, de egyelõre nagyon túlterhelt és nem látja még a megoldást. Viszont ma elõállt egy hétvégi kiruccanás ötletével és most siet hozzám. Kezdetnek nem rossz

Cica!
Ne haragudj, de ezt nem bírtam megállni:


Hááát, nagyon kíváncsi leszek a végére!
Szia:
Ágci

Szia Ágci, köszi, ez nagyon aranyos

szia névtelen!
Nekem is egy 12 éves "kiskamasz" leányzóm van, és nagyon büszke vagyok rá. Igaz, 18 éves voltam mikor született, de ma már ennek csak elõnyei vannak. Én például kifejezetten büszke vagyok, hogy csinos akar lenni, hogy tõlem vár útmutatást a napi dolgokhoz. Szóval nálunk a liberális nevelési elveket követjük, így a leányzó tudja, hogy iskolába menet nem, de de vendégségbe menet sminkelhet. Sõt én lakkozom a körmét. Iskolába nem megy egy topban, de kutyát sétáltatni, kirándulni felveheti és persze jó érzés, hogy lassan egy szekrénybõl öltözünk. Sõt én javasoltam, hogy vegyünk néhány csinos tini cicifixet a polói alá. Sõt, vasárnaponként magammal viszem a tornaterembe és õ is velem együtt tornázik, utána pedig meghívom egy baráti sütizésre. Azt hiszem kezd inkább barátnõsre változni a kapcsolatunk, de esténként még az ölembe ül és úgy szereti az "Õ anyucikáját". Egyébként van már neki barátja is, ami nem komoly, hiszen a kisfiú is csak 6. osztályos, de olyan édesek mikor csenget hármat a Marci és a lányom szalad a kutyájával és sétál együtt a két gyerek és a két kutya.
Szóval, mint ahogy néhányan már elõttem leírták próbálj meg baráti kapcsolatot kialakítani a kislánnyal, és te tanítsd meg arra hogy hogyan kell nõként viselkedni.

Hello mindenki!


Egyelõre csak olvasgatom, kinek mi a jelenlegi gondja...történetem hosszú és összetett, de végre bizakodó, hogy vannak még rendes emberek...mármint rendes ember a férfiak közt is:-)))

Közületek szülne valaki még 40 felett is?


Evelyn

Szia Cica, Africsiga,

Koszi a hozzaszolasokat. Az igazsag az, hogy a barati kapcsolat megvan a parom kislanyaval,ill. azt hittem. Most jottem ra, hogy a kapcsolatom a kislannyal valtozoban van, es ez megijesztett. O kezdett engem baratnokent kezelni -neha egy kicsit batrabb stilusban, mint kellett volna, es nekem ez furcsa volt. Furcsa volt harom evig hozzaszoknom az anyuka szerephez fiatalon, aztan furcsa volt a hirtelen valtas baratnove.

Tobb mindenrol beszeltem a kislannyal par honapja a nove valassal kapcsolatban, es szerintem ez is felbatoritotta.

Nehogy felre ertsetek, nagyon szoros kapcsolat van koztunk, csak a valtozast nem tudtam, hogyan kezeljem.

De nagyjabol rajottem , hogy mi zavar engem, es mi nem, ill. mit tegyek, mit ne, mit engedjek meg, mit ne. Persze meg sok minden fog tortenni meg a jovoben, igaz?
nevtelen

Az én Új kapcsolatom izzott a fülledt erotikától!a nemi élet jobban esett mint régen.egészen felszabadultam!

Én azóta nem keztem uj kapcsolatot amióta együtt láttam a barátomat a fõnökömmel otthon a fürdõszobában mesztelenül. Tehát kiderült hogy bu..zi.És szereti

Sziasztok!

Amikor a párommal megismerkedtünk, még házas volt, de a kapcsolat az ex-feleségével már sokkal régebben megromlott. Igazából nem miattam döntöttek úgy, hogy elválnak. Három gyerek van, és nekünk áprilisban érkezik az elsõ. A válási procedúra azóta is tart, és mindannyiunkat megvisel.. Anyagilag szinte a nullára kerülünk a gyerektartás miatt. Szerintem, aki arra vállalkozik, hogy egy elvált, többgyerekes apával kezd "új" életet, mindenképp jól fontolja meg, hogy ez mivel jár, mivel rengeteg olyan tényezõ van, ami megronthatja a kapcsolatot. A magyar törvények NEM támogatják az elvált férfiakat, és azok új kapcsolatait. Egyenlõre ennyi, üdv mindenkinek: Love

Kedves africsiga!

örömmel olvastam a legutóbbi hozzászólásodat, amiben a lányoddal való kapcsolatodról írtál. Én még nem egészen leszek 20 éves, mikor a lányom megszületik, szóval én is fiatal anyuka leszek, és pontosan úgy szeretném õt nevelni, ahogy Te teszed! Szeretném, ha a viszonyunk inkább baráti lenne, de amikor szüksége van egy határozott felnõttre, egy anyára, akkor is ott legyek neki. Sajnos az én anyummal nem ilyen a kapcsolatunk... Puszi: Love

Sziasztok!

2 hónapja élünk együtt a párommal, akivel nagyon szeretjük egymást.Õ is túl van egy váláson, és én is.Neki egy 8 éves gyermeke van, nekem pedig egy 7 éves, és mindketten kisfiúk.
Tanácstalanok vagyunk, mert sok probléma merült fel,a gyerekekkel kapcsolatban.
Nagyon féltékenyek egymásra, még úgy is, hogy megpróbálunk mindent egyformán megadni nekik.
Nehezíti a helyzetet,hogy az én gyermekem velünk él,a páromé pedig hétvégén van csak velünk.
Rengeteget törjük a fejünket, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy mindenki jól érezze magát a hétvégeken és hogy a gyerekek miatt ne menjen tönkre a kapcsolatunk.

Sziasztok, régen nem jártam erre!

Az életünk megváltozott kissé: összeköltöztünk (párom eladta a lakását, felújított egy nagyobbat) és bár még nem terveztük, de örömmel várjuk a közös babát, akinek vmiért sürgős dolga akadt a világban és bejelentkezett februárra Meglepően jól alakultak a hétköznapok. Sokkal jobban, mint gondoltam. Már nem félek az együttéléstől. A nagylány időközben 15 évesen többnyire járja a saját útját, de azért mindig visszatalál hozzánk is. Alapvetően nincs gond, csak néha több segítséget, önállóságot várnék tőle. Viszont szívesen segít, ha kérjük. Az én lányom iskolás lett és bár talpraesett, értelmes gyerek, azért adódnak gondok, mert lassú és nem eléggé önálló. Sok türelem kell hozzá, ami a páromnak meglepően jól megy, pedig ugye nem is a sajátja. Kettesben lenni továbbra sem tudunk, mert a lányom mindig velünk van, de legalább jól megvagyunk.

Bár már régen jártak erre emberkék.
És csak úgy az éterbe megy a kérdésem, amit igazából Love váltott ki belőllem.
Az egyedül hagyott több gyeremekes anyákat támogatja a magyar törvény? Nem tudom, de úgy érzem, anyagilag én jobban nullára kerültem mint az exem, aki egy egyedülálló nő miatt hagyott el bennünket.
A gyerektartásból és a gyedből mert nagyon kicsi a kicsi, nem virgonckodok két gyerek mellett. Míg ők, két fizetésből, kéthetente látják, "tartják" el a gyerekeket.
A mindennapokról az álláskeresés miatti aggodalmakról már nem is beszélek.
Hahhh, új kapcsolat??? Azt sem tudom, hogy kell nekiállni két kicsivel. Mikor és hol? Pedig azért nagyon tud hiányozni nekem is az a bizonyos fajta biztonság, szeretet stb.

Sz.

@Anonymous:
Szia. Valahol hasonlit a helyzetem. A párom kétszer volt házas, mindkét házasságából van egy fia. A nagyobbik 8 a kisebbik 3,5 éves. Mind2 az anyjukkal élnek. A nagyobbik gond nélkül jár hozzánk, aranyos kedves. A kisebbiket az anyja nem engedi én miattam. Holott az anyuka rendszeresen hord haza férfiakat akiket a gyerek ismer is. Eléggé rosszul esik hogy csak én nem lehetek otthol mikor jön a kicsi mondván árt a lelkének. Tehát anyának lehet uj barátja apának nem lehet uj barátnője? Elég nehéz hogy együtt élünk de minden héten ahogyan te is mondtad felpakolva le kell lépni otthonról. Volt is vita a párommal mert én is szeretnék közelebb kerülni a gyerekhez, volt is már hogy ott voltam és nagyon jól kijöttünk csak sajnos az anyja teljesen az apja ellen forditja a gyereket.