A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Sziasztok!

Davallia
Mi a kilövéses módszert választottuk. Bekenték a fülét érzéstelenítővel (sztem csak az anyukák megnyugtatására csinálják ezt, mert aztán olyan hamar lőtt a nőci, hogy tuti nem hatott). Üvöltés volt rendesen, de inkább csak megijedt. Szerencsére nem gyulladt be, és utána sem fájt neki. Ezt onnan tudom, hogy naponta 2x meg kellett forgatni a fülében, és nem volt semmi nyöszörgés.
Éppen ma vettük meg neki a karácsonyi ajándékát, egy tök szép fehér arany fülbevalót.

Roki
nálunk Zita az ágyában alszik el, és én nem veszem ki, ha nincs baja, csak nyöszörög. Persze ha gondja van, kiveszem, és megnyugtatom. De szerintem igenis tudnia kell, hogy nálunk mi a rend. Egyébként nem is szeret máshol elaludni, jelzi, ha álmos, és már viszem is a helyére.

Basszus, megjött a férjem az előbb, és elkezdett b.szogatni, hogy nekem a net fontosabb, mint a gyerek, mert még nem adtam neki enni. Háát fölment bennem a pumpa, még ő dumál! Neki meg fontosabb a céges ingyenkaja, mint a gyereke! Mit dumál itt nekem? Neki is ugyanolyan kötelességei vannak, mint nekem.

Képzeljétek, azt álmodtam, hogy megszültem a kisöcsit, és Hunor lett a neve. Lehet, hogy már pocakban van, és így jelzett???

Tünde+Zita 3hó-3nap
Vendég
 


HelgaKép,
mire reagáltam volna, már írtál is...
Nem vagyok elégedetlen, csak érzésre mintha már legalább 8 kilós lenneKépKépKép!
Kati
Vendég
 


"Kedves" Hozzászólók, akik így leb@szták Harit!

Gondolom soha nem dohányoztatok,azért ekkora a szátok!
Tény,hogy én nagyon szeretem Hariékat, de ha most más lenne a helyében, ugyanezt mondanám!
A cigi szörnyű lelki függőségben tart, tény, hogy nagyon káros, de pl. Te Marqueza,ahogy írtad, nem bizonyított, hogy mitől volt a polip meg a tályog!Nekem pl. van 2 unokatesóm, akikre rendszeresen csecsemő koruktól ráfüstölt az apjukKép aki napi 2-3dobozzal szÍv, és az egyikök kiváló kajakozó volt évekig a másiknak sem lett semmi de semmi bja, csak sajnos mindketten kb. 15-16 éves koruktól dohányoznak.énrám senki az égvilágon nem füstölt és mégis asthmás lettem, az öcsém kruppos volt.
Vannak emberek,-én is így éltem- akiknek annyira hozzátartozik az életükhöz a cigaretta, hogy a "rabságában" élnekKép
én voltam kib...ottul cigifüggő, egyetemen kaja helyett is inkább cigit vettemKép de "kellett"...vizsgaidőszakban napi 2dobozzal is elszívtam-pedig asthmás vagyok...bár nem okozott semmit ezzel kapcs. a cigi-úgy éreztem, nem vagyok önmagam, nem is vagyok egész ember, nem én vagyok, ha nem pöckölgetem állandóan a szál cigit(hosszú Davidoff slim,mert úgy gondoltam, marha nőies...Kép) és nem fújhatom a számomra akkor olyan megnyugtató füstöt.Minden barátom, csoporttársam dohányzott.Irigyeltem azokat akik cigi nélkül éltek, én úgy éreztem, hogy ha reggel a kávémhoz nem gyújtok rá, akkor nem is ízlik, inkább a reggeli cigihez kávéztam, mint a kvhoz cigiztem...ha kaja után nem gyújtok rá,akkor nem is tudok emészteni, ha tanulás közben nem füstölök, nem is tudok koncentrálni...rendszeresen edzettem konditeremben, és mégis bagóztam..ilyeneket tettem.
Aztán rohadt nehezen bár,de megálltam, hogy nem vettem a számba több szálat mikor az UH-n először megláttam a kicsimanótKép
Lilla miatt szoktam le, mikor megtudtam, hogy beköltözött a hasamba, kb.5hetes terhesen.azóta egy szálat nem szívtam.
De én aztán meg tudom érteni, miért nem megy valakinek a leszokás.
Mert iszonyatosan nehézKép soha nem fogja megtudni,megérteni mit érez egy dohányos, aki maga nem szÍvta.
én álmomban rágyújtok és tök stresszelve,bűntudattal ébredek, hogy "úristen, én megint cigiztem, pedig szoptatnom kell.." és aztán megkönnyébbülök, hogy igaziból nem is gyújtottam ráKép,csak rémálom volt.
Lehet, hogy soha nem fogok megszabadulni a cigi gondolatától?
én egy olyan faszi könyvével szoktam le, aki annyira függő volt, hogy napi 100szál cigit szÍvott, nem tudott már semmit csinálni, pl. szexelni sem, mert folyton cigizni akart.
egészségügyi problémákkal volt tele, de nem emiatt szokott le.
csak akkor tud valaki leszokni, ha maga miatt, magában eldönti, illetve elhiszi magának, hogy nincs többé szüksége a cigire.
másként nem megy.
akinek pedig valamilyen okból szüksége van rá, annak mondhattok bármilyen rémes dolgot, csak azt éritek el vele, hogy ideges lesz az illető és méginkább cigihez menekülKép
nem kel beszólni így, inkább segÍteni,normálisan, nem lehurrogni a másikat, főleg olyannak nem, aki azt sem tudja, miről beszélKép
Bocs Hari ha nem Így van, ahogy most írom,de:
Hari szenved, nem látod pl.Marqeza?
Nem azért cigizik, mert szemét,és direkt meg akarja mérgezni a gyerekét!ez a dohányzás "betegség"!el tudod képzelni?Lelki függőséget okozKép
szerinted miért dohányoznak olyanok, akik igaziból nagyon okos,megbecsült emberek?akár egészségügyi szaktekintélyek.
mert idióták,csak jól titkolják?és meg akarják magukat ölni?
amÍg dohányoztam, állandóan szabadulni akartam a cigitől,mostam a hajam minden nap, rágóztam állandóan cigi után, a lakásba nem bagóztam be, undorodtam magamtól, mégis kellet a cigi.
Mert egy hülye vagyok?nem éppen, csak bizonyos értelemben"beteg"voltam.a cigi "megbetegÍt"szellemileg, még mielőtt bármi bajod lenne fizikálisan.
Persze mindenkinek joga van véleményt nyilvánítania, de ezt le kellett Írnom,mert dühÍt, ha valaki nem tudja beleérezni magát mások helyzetébeKép


Kép
zsofy
 
 

 
 

Helga,
enyem lany 4,5 honaposan 5,67 kilo es 60 cm. 2850-nel szuletett es 52 cm-rel. Folyamatosan hizik heti 10-15 dekakat. Szerintem mi vagyunk a legkisebbek itt, pedig elsok kozott szulettunk (bocs az anyai tobbesert, de raszoktam miota megszultem).
Meg nem fordult at, nem gogicsel. Utobbi miatt aggodom picit. Csak maganhangzokat tud, de azt is ritkan! Vedono nyugtatgat, remelem tenyleg nincs baj!

Marqueza,
tulkepp egyetertek veled cigiugyben (Hari ezt csakis a te erdekedben irom!), de a multkori csoki ugyem miatt nem mertem most megmondani a frankot face to face.
falina
 
 


Képzeljétek...

Zsuzsa szinte teljesen felhagyott a gőgicséléssel,és most a visítást, nyikorgást, nyavalygást gyakorolja szinte nonstop. Lehet hogy ezzel együtt nyűgösebb is, de most arra jutottam, hogy szerintem csak próbálgatja a hangját. Mindenesetre nagyon meggyőző tud lenni.

Mi ma du kapjuk a három hós oltást, és aggódva olvasom a reakciókat. Remélem megússzuk, és nem fogja megviselni.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok!

Kiságyba szoktatással kapcsolatban egyet értek Rókival. Mármint abban, hogy nekem sem jött be anno az a módszer, hogy hagyjuk sírni. Szerintem az egésznek az a kulcsa, hogy a gyereknek meg kell érni rá, amíg nem látja rajta az ember, hogy már képes a kiságyban alukálni, addig nem kell erőltetni. Olikám 3 hónapos koráig köztünk aludt. Sőt csak úgy aludt el, ha cicin elaltattam és ott voltam vele az ágyban, ha elmozdultam egy centit is, már ébren is volt. Aztán egyszer csak észrevettem, hogy már magától elalszik az ágyunkban. Akkor gondoltam, hogy megpróbáljuk a kiságyat. Szerencsére az első alkalommal elaludt benne. Először csak hajnalig és akkor közénk vettük. Majd már egész éjjel szépen aludt az ágyikójában. Most meg már napközben is csak beteszem, játszik, nézelődik, a takaróját gyömöszköli, majd egyszer csak elalszik. Én képtelen lettem volna anno sírni hagyni 3 napig.
Egyébként Olivérnek igen jó alvókája van Kép este 9-kor leteszem aludni és reggel 8 körül kel fel. Most is alszik még Kép


Cigitéma: nálam nagyobb cigigyűlölő nem nagyon van. Egy időben minden dohányost egyszerűen csak szemét patkánynak hívtam. (nagyon kedveltek emiatt, gondolhatjátok Kép ) Apámat addig csesztettem míg végül 30 év dohányzás után leszokott. Ennek ellenére ma már nem tudok elítélni senkit ezért. Mert mint írtam már,én csokifüggő vagyok. Szmtalanszor elhatároztam, hogy többet nem eszek csokit, de nem megy. Ha a csokiról képtelen vagyok leszokni, akkor hogyan tudnék a cigiről??? Sehogy. Márpedig olyanért nem ítélhetek el valakit, amit jómagam sem tudnék megtenni (leszokás)

Ildi

Kép
vrucsincá
 
 


Jó reggelt! Kép Kép

Én nem vagyok sem csokifüggő, sem kólafüggő és nem is cigizem. Csak simán netfüggő vagyok! Az is ér? Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Nekem hiányzanak a "heöheöheö"-k meg "glllll gíííí"-k. Most már csak sárkizás van: nyikorgás, sikongatás, visítás, nyivákolás... Remélem nemsokára újra kezdi a gőgicsélést.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Róki! Kezdheted a terápiás foglalkozást itt Kép
Ildi vagyok, anonim csokifüggő... Kép

Zsuzsababa csak élvezi a hangját, majd ha már nem lesz olyan érdekes, hogy sikongatni is tud, akkor megint csak gőgicsél. Oli is ezt csinálta Kép

Kép
vrucsincá
 
 


Védőoltással kapcsolatban a 3 hónapos oltásnál, amikor azt sem tudta a dokink, hogy hogy adja be az újat totál kibuktam és megbántam, hogy nem maradtunk a réginél, de most hogy olvasom milyen mellékhatásai vannak a réginek (láz, nyűgösség stb.) mégsem bánom, hogy az Infanrixet választottuk, mert attól tényleg semmi baja nem volt Olinak, még csak nem is sírt akkor sem, mikor beadták neki.

Kép
vrucsincá
 
 


Róki,
Boti 2 hét után most kezdi abbahagyni a sikítozást. Bevallom, volt olyan nap, amikor úgy éreztem nem bírom tovább..neki amúgy is nagy hangja van, de akárhányszor sikít,úgy érzem megszakad a kis torka és ez ment reggeltől-estig. A mi "gyógyszerünk" a nagyi volt, azóta kevésbé csinálja Kép nekem is hiányzik az angyalkahangja, a heőheő, meg a hangos kacajok, de ezeket mintha elfelejtette volna Kép
helga22
 
 


Dóri!
Irtam neked a lakóhely szerinti topikba.Majd nézz be oda is.Köszi FLOCIKA
brigus
 
 


Mindenki!

két kérdés:
- lehet szoptatás alatt hajat festeni, pontosabban melíroztatni? Nem megy át a bőrőn át a tejcsibe?
- ti szopi előtt, vagy után szoktatok pelenkázni? Elvileg előtte kell, hogy utána nem bukizzon a baba, de nálunk szinte minden pelenkázás ordítással párosul,mert akkor már olyan éhes Boti.
köszi
helga22
 
 


HelgaKép,
mi az, hogy "elvileg előtte KELL"????
Én mindig akkor teszem tisztába, ha úgy érzem eljött az idejeKép!
Kaja előtt a legritkábban, bár tudom, jobban esne úgy a falat, de szinte mindig betrottyant közben, így aztán nem túl takarékos...

A hajfestéssel még én is várok, de azért megírhatnátok, hogy szabad-e...
Péntekre van időpontom a fodrászhoz, de addigra úgyis kihullik az utolsó szál is...
Kati
Vendég
 


Sziasztok!

Domi ma fogja kapni a 2 hónapos oltást.

Cigitéma: én is dohányoztam évekig (nai 6-7 szálat)Viszont ha beteg voltam, képtelen voltam elszívni, kaparta a torkomat. Időnként a fejem is fájt, úgy éreztem a cigitől.
Aztán mikor babát terveztünk letettem. Viszonylag könnyen ment, mert nem szívtam sokat 1 nap + utáltam ha fáj a fejem.Ennek már 10 éve. Azóta nem is hiányzik. Vagyis volt párszor olyan érzésem, rágyújtanék. ilyenkor meggyújtottam a páromnak a cigijét és ez elég is volt ahhoz, hogy rájöjjek, nincs is szükségem rá.
Szerencsére Õ csak kint dohányzik (néha a WC-ben)

Mennem kell etetni, meg utána kis rendet is kell tennem, mire jön a doktornéni.

Üdv mindenkinek

<!--attachment: GlitterMaker_com_-_Judy___Domi-318317.html*mime_html.gif*text/html*20.5**GlitterMaker_com+%2d+Judy+%26amp%3b+Domi%2ehtm --><center><pre>
Kép
GlitterMaker_com - Judy & Domi.htm (20.5 k)</pre></center><!--/attachment-->
judy68
 
 


Valamit nagyon nem jól csináltam!! Mit tegyek, hogy az aláírás normálisan felkerüljön?
Judy
judy68
 
 


Jó reggelt lányok!

Éjszaka azt hittem idegbajt kapok.Manó nem akart aludni,átvettem magammellé,lekapcsoltam mindent,de mégis 1órától 2ig intenzíven járt keze lába,s magyarázott.2kor meguntam,átraktam az ágyába,s otthagytam...én fél perc alatt elaludtam,ő nem tom mikor,nem hallottam a hangját.
Hogy miért csinálta!? ilyen még sosem volt.
Egyébként azt vettem észre,ha adok neki valamit tápi mellé(alma ,sütőtök,banán),akkor nem alszik jól éjszaka.Ez lehet összefüggésben?

Valami ötlet az éjszakai takarólerúgásra?..a hálózsákot nem szeretem Kép

pusszz

KépKép
christinbaba
 
 


Sziasztok!

Bubus két napja csak 1x kakil, pedig addig mindig legalább 3-4x kakilt. Lehet, hogy fejlődött az emésztése, és már jobban megemészti a kaját? Már nem nagyon vannak benne tejcsomók. És nem is eszik olyan gyakran. Volt valakinél ilyen?

Zsóf+Bubus (10+5)

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Helga, Nemesek!
Én pont most festettem be a hajam. A terhesség első 12 hetében kihagytam, biztos ami bitos, de azóta festem. Már többen is írták mostanában, hogy festettek.
Én idáig kaja előtt pelenkéztam, de mostanában mindig evés közben kakil be, úgyhogy áttértem arra, hogy utána teszem tisztába.

Teszek fel Ágostonról egy képet, amit most csináltam.
Kép
(holnap 13 hetes)

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Christinbaba!Kép

Lehet, hogy még nem tudja megemészteni a kaját, azért alszik rosszul. Mennyi idős is ő? 6 hónapos kor előtt nem tudják megemészteni.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Helga! Nekem a fodrászom úgy csinálja a melírt azaz a satírt (több színnel) hogy nem ér a fejbőrömhöz a festék. Egyébként anno a Kismama magazinban olvastam, hogy lehet hajat festetni terhesség alatt is, mert ezek a mai hajfestékek már nem olyan károsak.

Christinbaba! Oli nem tűri a hálózsákot magán, úgyhogy nálunk is takaró van. Amikor elkezdett fogni állandóan magára húzta a takarót én meg éjjel 5 percenként figyeltem, hogy nehogy a fején legyen. Aztán kipattant az isteni szikra: a takaró két végét kikötöttem a kiságyhoz, így nem tudja magára húzni Kép Kép Ennek a továbbfejlesztett változata lehet, ha a két felső csücskét kötöd az ágy oldalához, akkor nem tudja lerúgni Kép

Zsóf! Oli is eleinte 4-5x kakilt, most már csak naponta egyszer. Eleinte aggasztott, ezért mondtam a dokibácsinak, de azt mondta, hogy ez természetes és teljesen rendben van.

Ildi

Kép
vrucsincá
 
 


Én mindig kaja előtt pelusozok, Olikám pedig mindig tiszta pelusba rottyant Kép Ezért kakiláskor kétszer van tisztába rakva. Megpróbáltam azt, hogy csak evés után tettem tisztába, de akkor mindig bukott, mert meg lett mozgatva a pocija.

Kép
vrucsincá
 
 


Göndörzsóf!
Tegnap előtt voltunk egy baráti párnál, és ott mesélte a lány, hogy a kisfiúk (aki most 2 és fél éves), egyik napról a másikra a napi 3-4 kakiról áttért a heti! egyszeri kakilásra. Náluk van a családban gyerekorvos, aki megnyugtatta őket, hogy van ilyen, ez nem baj. Szóval a napi egyszeri kakilás is teljesen normális.

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Nemesek,
nekem így tanították a kórházban..meg aztán itthon is a védőnőnk.Persze, ha bekakil 2 szopi közben bármikor,akkor én is tisztába teszem, de ha nem, akkor csak szopi előtt..és azért előtte, hogy, mert szopi után bukhat és azt ne háton tegye.
Az én hajam is rémes..hónapig óta minden nap egy marékkal a kezemben marad a reggeli fésülködésnél..hát még a hajmosáss..1 hete voltam fodrásznál, azelőtt meg 2 hónappal és azt mondtam a fodrász, hogy tapintható a különbség..fogasra is harmad annyi hajam van..Kép
helga22
 
 


Göndörzsóf,ő 3ésfél hós,s ezeket csak kóstolás képpen adom neki,szóval csak 1-2 falatot.
doktornéni engedélyével persze.
Azt mondják a csak tápis babáknál már lehet.inkább zöldséget,meg gyümit egyen,mint tápit. Kép
Olyan fura,hogy azt írod,nem tudja megemészteni...mi ilyenkor anno már főzelékeket ettünk Kép
Nem értem én eztet!? Kép

..én is mindig kaja elött cserélek pelust,s nálunk nincsen sírás,tudom,hogy mikor kell ennie,s szépen rákészülök :D

Helga nekem is iszonyatosan hullik a hajam;hajmosás-1marék haj Kép
Hogy mitől!?

Nem is rossz ötlet ez a takaró kikötés Kép köszönöm,kipróbálom.

pusszz

KépKép
christinbaba
 
 


Christinbaba,

alma,banán,sütőtök??? Nálatok aztán van menü..3 hónaposan..!!! Hogyhogy ilyen korán megínáltad? Így már teljesen érthető, hogy óriásbébi Kép Nem a pocija miatt nem alszik jól-lehet, hogy nem tudja még megemészteni valamelyiket, nem? Én kb. 3 hét múlva akarom elkezdeni a hozzátápit, akkor lesz 5,5 hónapos.Boti is mindig lerúgta a takarót , mikor elkezdett forogni,azóta hálózsákban alszik , amit ő is imád, mert mindig abba kapaszkodik forduláskor és nagyon jó rágcsálni-mindig kéznél van! Más 5letem nem nagyon van..

Göndörzsóf,
ez természetes, nálunk is eljött ez az idő. Ahogy többet mozognak és több energiára van szükségük, kevesebbet kakilnak,a többit felhasználja a kis szervezetük.Én ilyenkor mindig örülök, mert tudom, hogy éppen fejlődik valamilye Kép most épp a kókusza- a 4ből már csak 1 téli sapi jön rá Kép

Oréka,
Ágoston nagyon vagány kisfickó! Azt hiszem én is áttérek az utána való pelenkázásra..
helga22
 
 


Helga,csak 1-2 falatot adtam neki....azért még nem tömöm ilyenekkel.az íze kedvéért van.
doktornő mondta,hogy ehet krumplit,zöldségeket,gyümiket,sőt 1 tápit helyettesíthetek főzivel,de még igazán én sem merem Kép
de tényleg ilyenkor már mi is főzit ettünk anno.
ezért sem értem Kép

pussz

KépKép
christinbaba
 
 


Ja, anno igen, de akkor azt hitték, az a jó, mert abban van a vitamin. A baj csak az, hogy nem szívódik, fel, mert a kicsik emésztőrendszere még éretlen ehhez. Manapság már tudjuk, hogy a tápit jobban meg tudják emészteni, persze a legjobban az anyatejet, de ehhez a legjobban a tápi hasonlít. Nem akarom leszólni a dokinőt, de elavultak a nézetei, amit régen tanult, azt mondja.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Peluscsere:
ha közvetlen kaja után kell kicserélnem a csomagját, mert belepakolt, akkor is előbb megbüfiztetem és csak utána.
Nekem még sosem bukott pelusozás közben... olyan persze van, hogy csordogál kifelé egy kis maradék tejecske, de azt gondolom, ez természetes... lehet, hogy nem???

Kezd karácsonyi hangulatom lenni:
megvannak az ajándékok, a fa, a díszek... lakás majdnem tiszta, elkezdtem feldíszíteni a szobákat... stb.
Ezt már szeretem...
Kép
Kati
Vendég
 


Lányok, a cigitémából nehogy vita legyen! 100% hogy nem tesz jót sem az anyának, sem a babának. Ez tény,nincs mit beszélgetni róla. Az is tény, hogy gyengeség, ha valaki nem tudja letenni. Az is tény hogy a babámat mérgezem vele. Rengeteg tény van még, és itt vagyok ÉN. Csak a tények és ÉN nem fedjük egymást.
Természetesen nem célom a babának ártani, nem azért cigizek. Talán ha tudom, hogy ilyen gyenge leszek, akkor nem is vállaltam volna a babát. Ki tudja. Egy a lényeg, hogy igyekszem leszokni, ha sikerül akkor nagyon fogok örülni, ha nem, akkor pedig igyekszem a babától távol szívni, és minél kevesebbet, főleg amíg szoptatok. És csak remélem, hogy nem lesz semmi baja Lilinek. Azt már tudom,hogy ha emésztem magam miatta, akkor csak többet szívok és ideges vagyok és a tejem is elapad.
A lényeg, hogy mindenkinek igaza van, aki ellenzi, én is ellenezném és senkinek nem tanácsolnám, hogy gyújtson rá.

Tegnap szó volt a cigitől való tiltásról. Erre csak azt mondom, hogy az én apukám dohányzott (most is) és ő szigorúan tiltotta, hogy én is cigizzek. Mikor rájött, hogy mégis szívom, akkor össze kellett csomagolnom, és intézetbe akart küldeni. Anyukám és a nővérem kisírták, hogy ne kelljen elmennem, de meg kellett ígérnem, hogy soha többé nem gyújtok rá. Kb. 1 hónapig bírtam, utána apu cigijét lopkodtam és otthon is cigiztem, bár tudtam mekkora a rizikó, hiszen még egyszer nem bocsátotta volna meg. (Persze később ki is rúgott otthonról, de az már nem a cigi miatt volt.) Szóval se az nem vált nálunk be, hogy ő dohányzott és én ezáltal megutáltam volna, se a tiltás. Bár a cigifüstöt rettentően utálom, a sajátomat is.
Ennyit erről, köszönöm a kritikákat is, és a megértéseket is. Azt hiszem a lényeg az volt hogy elmondtam és nem nyomaszt hogy titkolom előttetek. A többi rajtam áll, és azt megígérem, hogy rajta leszek, hogy abbahagyjam. A siker persze nem garantáltKép

Hari

Kép
Kép
hari
 
 


egyébként nagyon megoszlanak a vélemények a hozzátáplálásról(is).....na mindegy,nekem csak feltünt,hogy akkor nem alszik jól...szóval inkább nem kap semmit még Kép

KépKép
christinbaba
 
 


HariKép,
ha úgy érzed, nem vagyok kompetens, akkor csak nyugodtan ugord át a soraimat.
Én nem akartalak bírálni, sőt, szerintem egyikünk sem, de úgy gondoltam, van tapasztalatom a témában.
Én is cigiztem a középsuliban (a WC-ben), jó az persze teljesen más... és amit Zsofy leírt a függőségről, ahhoz közöm nem volt (hál Istennek)...
Azt azért nem szeretném kommentár nélkül hagyni, hogy soha, de soha nem történhet olyasmi, amiért el kellene küldenem a fiaimat...
Nem mondok semmit, mert nem ismerem a családodat, a körülményeket, de én azt tartom elsődleges nevelési elvemnek, hogy az öszinteségből nem lehet baj!!!
Ezt mindig, minden körülmények között tudatosítani akarom a fiúkban, hogy ne féljenek bármilyen gondjukkal megkeresni.
Tisztában vagyok vele, hogy mire suliba mennek a kábszer vagy talán a fegyver is hétköznapi dolog lesz. De, ha tudják, hogy hozzám/hozzánk mindig fordulhatnak, akkor nem fajulhatnak el (kis szerencsével) a dolgok.
Azt gondolom, ha odáig jutunk, hogy a cigi kipróbálása valós probléma lesz, akkor arról tudomásom lesz, és nem hónapok esetleg évek múlva derül ki, hogy komoly gond van... csak remélem, hogy igazam lesz, mert persze az élet tartogat meglepiket, sajnos!
Csak egy példát még gyorsan, aztán megyek:
ép ma reggel, Trisztán töltött magának egy pohár teát, és persze (férfi lévén) az egész asztal olyan lett + a kő + a mobilom, ami az asztalon volt. Mivel, azonban odajött rögtön szólni, hogy gubanc történt, természetesen nem kapott ki, pedig elég pipa voltam.
Nálam ez az egyik legfontosabb: az öszinteségből nem lehet baj!!!
Kati
Vendég
 


Kati, tökéletesen egyetértek veled! Én is így tervezem a saját lányommal. Inkább tudjam, ha rosszat csinált, mint hogy a hátam mögött tegye, én meg azt gondoljam minden rendben van.

Amúgy még így utólagosan leírom, bár késő bánat, lehet hogy nekem/ünk tényleg nem szabadott volna babát vállalni. A cigi csak az egyik rossz dolog volt az életemben. A terhesség alatt írtam, hogy nálunk nem nagyon stimmeltek a dolgok, nyugtatót szedtem, pszichológushoz jártam és még sok dolog volt, ami jelezte, hogy nem vagyok egy erős jellem. És szegény párom sem az. Nem tudom miért gondoltam, hogy egy ekkora feladat, mint a baba majd javít a dolgon. Bár most úgy érzem tényleg javított egy kicsit, mert a gyerek miatt kevesebb a vita, hiszen nem akarom, hogy hangos szóváltásban nevelkedjen, ezért nem megyek már bele felesleges vitákba a párommal. Ráadásul eddig mindent feladtam, ami kicsit is nehéznek bizonyult. Most nem tehetem. De sok dologban amit eddig eltűrtem, most a sarkamra állok, mert a gyerek az első. Talán a cigi az egyetlen, ami eddig így kifogott rajtam. Álltam már a nappali közepén úgy hogy azon gondolkodtam, hogy is lehetne kiszállni az egészből, és sírva fontolgattam, hogy mi történne ha én most véget vetnék az egésznek, ki nevelné fel Lilit. Na akkor szivesen bevettem volna egy-két nyugtatót, ahogy régen, hogy elűzzem a "hülye" gondolatokat. Most már nem ilyen rossz a helyzet, bár néha most is csak zokogva ülök a kád szélén és kérdezem a Jóistent, hogy mi rosszat tettem én, de már elég, ha elszívok egy cigit, és utána nyugodtan megyek vissza Lilihez és tudok vele foglalkozni. Nagyon félek, hogy mi jön még, és hogy fogom megoldani majd a problémákat, de biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, ha nehezen is. És visszacsinálni már nem lehet. Félre ne értsetek, nem csak magam miatt csinálnám vissza, hanem leginkább Lili miatt. Úgy érzem jobb családot érdemelne.

Kép
Kép
hari
 
 


Zsóf, Nálunk is egyre kevesebb kaki van. Azért általában 1-nél több. De asszem ilyenkor 1-2 kakis pelus a normális.

Peluscsere én is kaja után cserélem. Ha kakil az majdnem mindig kaja közben van, úgyhogy így 1-2 pelust megspórolok. Én várni szoktam vele, nem közvetlen evés után mozgatom meg a kis gyomrát.

A Barnus viszont mostanában az alvásmennyiségét csökkentette jelentősen. Délelőtt ált. alszik kb fél órát, azután 1 és 3 között valamikor 1,5-2 órát és attól kezdve az esti lefekvésig ébren van. A Marci még nem volt 2 éves amikor elhagyta a délutáni alvásokat, de azért ez még rajta is túltesz. Sajna egyik fiam sem alvóbajnok. Hozzáteszem este 8-kor fürdünk és 9-10 között alszik el. Reggel 7-kor kel. A többi baba mennyit alszik?

Ma voltunk méreckedni, a Barnus már 5520 (2850-el született). Lassan megduplázza a súlyát és még nincs 3 hónapos! Viszont ma csak a védőnő volt ott. Akartam iratni K vitamint, mert el fog fogyni az ünnepek alatt. Azt mondta, csak 2 dobozzal kell belőle beadni. Én úgy emlékszem a Marci többet szedett. Ti adjátok még a K vitamint. Ráadásul ki tudja mennyi ment a 2 dobozból a gyomrába, mert állandóan kiköpi és úgy próbálom visszakanalazgatni neki, amit szintúgy kiköp és ez így megy percekig.

Bocsi, mennem kell, éhes a Marci.

Brigi

Kép

Kép

Kép
b_brigi
 
 


Hari!!!Kép

Én szerintem, ha ennyire megnyugtat a cigi szívd, esetleg próbáld a legkevesebbra csökkenteni.
Én napi max. 2-3 szálat szívok, és azt sem minden nap.
Van, hogy egyet sem.
Nekem az az óriási mázlim, ha lehet ezt annak nevezni, hogy sosem szívtam sokat vagy csak időszakosan, inkább ha társaságban, buliban voltam akkor sokat.
Szóval nem lettem igazán függő, viszont én az ujjaimat rágom, ha ideges vagyokKépKépKép
Mármint a bőrikét a körmök mellett, pedig gusztustalan, na én erről nem tudok leszokni ezért megértelek téged!!!!!!!

Inkább pár szál cigi mint hogy idegbetegnek kelljen lenned!!!!!!!!!!!
Ettől nem vagy rossz anyuka!!!

Ja és mindenkinek el szeretném mondani, hogy az én anyukámat imádom, pedig cigizett mikor terhes volt, utána meg apámmal füstöltek és ráadásul a kocsiban mindig én meg folyton hányingerrel küszködtem hátul....Kép
És mikor kértem hogy nem szívják, azt mondták letekerik az ablakot akkor nem megy hátra, persze az egész a pofámba jöttKépKépKép
Na ez aztán mai fejemmel tényleg nem szép dolog volt tőlük.
Ennek ellenére nagyon jó a kapcsolatom velük, de főleg anyukámmal!!!!!!!!!!!

Úgy hogy nyugi Hari!!!!!
Imádni fog a lányod!!!!!!!!!
Ha attól vagy idegesebb ha nem cigizhetsz az neki sem jó, akkor inkább cigizzél!!!!
Esetleg próbáljatok meg nem előtte és nem tudom de ha csak szoptatsz akkor lehet téynleg nem túl jóKép

Mert sem én sem anyukám nem szoptatott azért is merek én most már napi 3-at elszívni.

Remélem jobb kedvre derítettelekKép

Mea
mea
 
 


sziasztok,
bocs, nagyon felszínesen olvastam csak itt-ott bele a termésbe,

Tiltás a cigitől téma:
én is arra szavazok, hogy nem szabad,mert tök felesleges. nem tudod megtiltani, bujkálni fog előled és hzudni fog neked,ha bagózni akar.Ha egy gyerek valamit a fejébe vesz, megvalósÍtja.
én egész életemben mindíg megcsináltam amit a fejembe vettem, pedig sok dolog volt közte, amit nem engedett meg anyukám,én mégis sutyiban megcsináltam.

sokkal jobb lett volna, ha anyukámmal megbeszélhettem volna néhány dolgot, és ha nem tiltás lett volna a reakció,akkor talán kevesebb hibát követtem volna el gyerekfejjel.
bár a hibáiból tanul az ember...
De Lilla majd inkább beszélje meg velem a dolgait,bármit, és a cigizéstől max azzal próbálom meg elrettenteni, hogy ngyon sokba kerül és borzalmasan nehéz leszokni rólaKép mert az embereket, akik cigiznek, nem lehet egészségkárosodással "megijeszteni"...

Brigi!!!
K-vitamin téma: én adom a 19hetesemnek,
de már kivagyok tőle...állandóan kiköpiKép ma lenyelettem vele, erre visszabuktaKép
nem tudok mit kitalálni,hogy benne maradjon.nem csodálom, hogy utálja,undorÍtó ízű-szagú, de mégiscsak bele kéne erőszakolnom valahogy...
én úgy tudom, addig kell neki adni,amíg mást,pl. tápszert vagy K-vitamin tartalmú kaját nem eszik.Mert az anyatejben kevés a K-vitamin.

jajj, teregetnem kell.

Kép
aki ma 19 hetes
zsofy
 
 


Helga!Kép

Nekünk szerintem ilyen szerencsénk van Lívivel.
De nálunk szerintem az is segített ebben a napirendben, hogy tápis is a Lívi.
Mert jobban kihúzta etetések között.

De nálunk úgy van, ha látom hogy ásít vagy dörgöli a szemét, beteszem egyből a kiságyba és ott hagyom, és van, hogy 1 óráig ott nézelődik, morogKép és aztán cumi be cumi be cumi be mert mindig kiesik, ugyanis neki csak akkor kell ha már pont bealvás előtt van és akkor be a cumi és már alszik is.

Most is hazajöttünk sétából és beteettem a kiságyba, nyöszörgött, morgott, pici sírt is de be cumi, simi és lenyugodott most meg csönd van már, úgy hogy elaludtKépKépKép

Meg Lívi olyan mint az óramű!!!!Kép

Nálunk minden nap ugyanakkor eszik ugyanakkor laszik el és ébredKépKépKép

Mea
mea
 
 


A cigi tiltásban egyetértek, hogy nem lehet tiltani!!!!
Ez akkora hülyeség!!!!!

Ha akar úgyis kipróbálja és rá is szokhat, sajnos.

Minket soha nem tilottak és én pl. nem lettem függő bagós, bátyám igen.

De tiltani bármit is hülyeség!!!!

Akkor még jobban ki akar törni és csak azért is megcsinálja majd a hátatok mögött, ha akarja!!!!!

Én az őszinteséget szeretném majd, meg hogy meg merjen bezsélni mindent velem Lívi, ahogyan anyummal is volt.

Mindent tud rólam, mindent!!!!
És ez így jó, mert így tudja ha baj van mit tegyen, hol keressen stb.

Nem ez a jobb, mint ha hazudik, átvág a hátam mögött????
A tiltás a legrosszabb módszer.

Szerintem....

Mea
mea
 
 


Zsófy-végre valamiben egyetérünkKép

Mea
mea
 
 


HariKép,
ezeket a hülye gondolatokat gyorsan verd ki a fejedből!!!!
Lilinek semmi másra nincs szüksége, csak végtelen sok szeretetre... majd meglátod, ahogy cseperedik, hogy issza magába a szereteted. És minden hibáddal együtt fog viszont szeretni, ez a legjobb benne...
Kati
Vendég
 


Helló!

Csak gyorsan írok, majd visszaolvasok, mert most semmire sincs időm

Csípő uh:
I/I. ami azt jelenti hogy jó, viszont a fizikai vizsgálatnál még mindig volt egy kis külömbség a 2 láb között 85/90 úgyhogy még 6 hét terpeszpelusKép
Örülök is(uh), meg nem is...Kép

Ma kaptunk 3 hós szurit reggel...
Aludt utána egy órácskát azóta nyűglődik, meg sírdogál folyamatosan,úgyhogy most nem tudok jönni...

A következő már az új szuri leszKép

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Zsofy, MeaKép,
ne értsetek félre, én nem vaskalaposan akarom tiltani, hanem pontosan úgy, ahogy Zsofy is írta! Minden negatívumát felsorakoztatva, ha kell újra és újra átbeszélve, hogy miért nem szeretném...
Azt hiszem, ha minden igyekezetem ellenére bagósok lesznek, legalább tudni fogom, hogy én mindent megtettem, c'est la vie... (jól írtam, Aniko?)
Kati
Vendég
 


Hari:

Email ment.


Pelenkázás:

Én nem kötöm kajáláshoz a pelenkázást, hanem akkor cserélem, mikor reklamál. És elég megbízhatóan "szól" mikor tele van, ha esetleg nem hallanám a hatalmas rotyogást. Kép De szopi előtt még csak véletlenül sem, pláne nem hosszú alvás után de szopi előtt, mert akkor annak csak ordítás a vége. Nekem sose bukott amiatt, hogy evés után pelenkáztam.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok!

Voltunk ma a Kölyökparkban, nagyon jó volt. Dani végigaludta, Beni pedig másfél órát ugrált, rohangált. Megjártuk két szopi között, szóval jól sikerült.

Ildi,
Ha kaja előtt pelusozol és Oli bekakil szopizás közben, akkor utána úgy is tisztába kell tenned. Akkor minek kaja előtt is? Kép
Mi szopizás után szoktunk, büfi után, ha kakis akkor hamarabb, ha nem, akkor kicsit várok vele.

Kati,
Én is próbálom Benit rávezetni, hogy ha valamit bajt csinál, akkor inkább szóljon. Néha olyan mérges tudok lenni, de visszafogom magam, ha szól, mert az a lényeg. Szokja meg, hogy nekem szóljon (vagy persze Apának) ha bármi baj van, mi tudunk segíteni.

Benianyu + Dani (9+4)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Zsofy!

Az igaz, hogy nem ismerem Harit személyesen, de nagyjából tisztában vagyok a lelkiállapotával, hiszen elég őszinte lány, sok mindent leír ill. kiír magából itt. Amikor nemrégiben kibukott, azok között voltam, akik próbáltak belé lelket verni. Kissé álszentnek éreztem volna, ha a cigivel kapcsolatosan is vígasztaltam volna. A hozzászólásomban egyébként pontosan azt írtam le többek között, hogy milyen lelki függőséget okoz a cigi, ezt most nem ismételném. Valószínűleg nem olvastad elég figyelmesen, ezért kerülte el a figyelmed, de hát van jobb dolgod is nyilván.
Úgy gondolom, hogy nem mindig azzal segítesz, ha megnyugtatsz valakit "mások is csinálják, nem lesz semmi következménye, stb."

Hari!

Borzasztó lelkiállapotban lehetsz. Segíteni ilyen formában valószínűleg nemigen lehet, de biztosan van olyan barátnőd, valaki, aki ismer téged személyesen is, és esetleg le tudna veled ülni egy jót beszélgetni. Kitalálni, hogy hogyan húzd ki magad a kakiból. Mert hogy ki kell jönnöd a gödörből, az nem kérdés. Rokica biztosan okosabb dolgokat tudna neked írni. Nem ismerlek, de mégis nagyon rossz nézni, hogy a többiek arról írnak, hányszor van kakis pelus naponta, meg éppen mennyit hízott a babájuk, Te meg itt vergődsz. Talán kellene találnod valami hobbit, ami kikapcsol a mindennapokból. Lehet, hogy ezzel nagyon mellélőttem, de hát tényleg nem ismerlek...Én csak erőt és kitartást kívánok neked.

üdv. Marq

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Képzeljétek, ma mentem Zsuzsával karácsonyi ajándékot nézni a Westendbe meg még egy-két helyre. Zsuzsát beraktam a kenguruba, magamra kötöttem és usgyi. Így nekem egyszerűbb mint babakocsival tömegközlekedni hogy az autózásról ne is beszéljek. (Megfogadtam, hogy a karácsonyi nagyszezonban végszügségen kívül még egyszer nem ülök autóba.) A tömegközlekedésen mindenki nagyon figyelmes meg aranyos volt, a metrón, villamoson stb. Na bezzeg a balfasz autós, aki rámdudált azért, mert az ő ízlésének túl lassan keltem át egy panelház előtti parkolón. Szóval általában birkatürelmű ember vagyok, de erre úgy felment bennem a pumpa, hogy látja hogy elöl gyerek, hátul hátizsák, kezemben csomag, és HALADOK, nem állok az úttest kellős közepén, és van pofája rámdudálni. Mire megpördültem (már amennyire egy málhás szamár tud pördülni) hogy valami nagyon csúnyát mutassak neki sajnos már továbbment, de annyira elborult az agyam, hogy mikor láttam félrehúzódik, utána akartam menni hogy jól kiosszam hogy mit képzel magáról. De sajna nem állt meg. Micsoda egy ember! Gondolom azt a karácsonyra való tekintettel köszönhetem neki, hogy csak dudált és nem jött belém.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok!

Pelemkázás: én is akkor cserélem, amikor szükséges. Van, hogy kaja után, de Zita se bukik, ha előtte rendesen böfizik.

Roki
ha vki autóval közlekedik, sajnos elfelejti, milyen gyalogosnak lenni. Tisztelet a kivételnek!
Én Ausztriában, Németo.-ban mindig elcsodálkozom, hogy elég a járdán állnom, és már meg is állnak, hogy átengedjenek a zebrán. Nekünk (magyaroknak) ehhez még fel kell nőnünk.
Vendég
 


Rokica, néztem, de nem találomKép Vagy lehet hogy még nem ért ide? zsharaszty@citromail.hu-ra küldted ugye? Remélem megérkezik, mert váromKép

Marq, az a baj, hogy magamon kéne segítenem, de még nem sikerült. A hobbival kapcsolatban igazad lehet, mikor festettem jobb volt, de most Lili mellett azt sem tudok, mert mire nekikészülnék már kiabálna. De már rajta vagyok egy új hobbin, ha bejön majd írok róla nektekKép

Hari

Kép
Kép
hari
 
 


Hari,

Mail visszajött. Kép Adsz egy email címet? A citromailes ami a táblázatunkban van nem működik.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok!

Mostanában csak olvasni van időm, de hiányoztok ám! Én még mindig küszködöm a náthámmal, nem akar elmúlni Kép Gergő már jól van Kép , Balázsnak hasmenése lett Kép Nemtom, hogy attól-e, hogy összeeszik mindent, vagy valami vírus? Esetleg a Food Expresses kajától? Nekem sem tökéletes a gyomrom, azért jutott ez is az eszembe.Mindenesetre győzködöm magam, hogy visszatérjek a főzéshez, mert akkor is keveset evett a kölök, de most szinte semmit, hátha akkor jobb lenne. És igazság szerint már egyáltalán nem ízlik a rendelt kaja...

ZsófKép Gergő is rengeteget kakilt az első 8-10 hétben, aztán lelassult a fejlődése, és van, hogy két-három napig sem kakil. Most az értelmi-, és mozgásfejlődésre gyúr, a hízás háttérbe szorult Kép Tök normális, hogy kevesebbet esznek, és kevesebbet kakilnak egy idő után.

Mennem is kell, előttem még a takarítás, holnaptól sütés, ajándékokkal megvagyok, be is csomiztam őket, holnap jön a fa Kép Mi úgy döntöttünk, hogy péntek este földíszítjük, és reggelre itt lesz, de az ajándékok és a gyertyagyújtás majd sötétedés után lesznek. Így nem kell annyira kapkodnom a délutáni séta alatt a díszítéssel, tavaly is megfagytak a srácok lent, én meg alig lettem kész.

A babucik és a tesók gyönyörűek, nagyon jó nézni a képeket, tegyetek fel sokat!!! Annyit változnak a csöppök, egyre formásabb, egyre szebb mindenki Kép Kép Kép

Teszek fel én is :
Az elsőn az egyéves unokatesó pakolta Gergő ölébe a játékokat, a végén már alig fértek Kép
Kép

Ezt szopi után fotóztam, az ölemben van Gergő:
Kép

Itt is:

Kép

Ez meg Balázs a szemüvegemben:
Kép

És az öccse kádjában Kép
Kép

Eldugultam Kép

Judit és Gergő/ holnap lesz 12 hetes asszem/.

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?