A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Benianyu! Oli már csak egyszer kakil egy nap, tehát max egyszer kell duplán tisztába rakni. Hiába van jól megbüfiztetve, ha kaja után mozgatva van, akkor bukik. Ezért teszem tisztába inkább kaja előtt. Én általában nem várom meg, míg olyan éhes a gyerek, hogy ordít, hanem egy kicsit hamarabb szoktam neki cicit adni, így nem reklamál pelusozásnál az éhségtől.

Ildi

Kép
vrucsincá
 
 


Roki Kép Köcsög bunkó, ne törődj vele! Szerintem jobb, hogy nem állt meg, az ilyen bunkó még jobban felbosszantott volna. Vagy neki jobb ? Kép

Amikor ultrahangra mentünk Gergővel a Mávba, Balázst is vittem, ő gyalog, Gergő kendőben rajtam, hátamon nekem is hátizsák. Fölszálltunk a villamosra, azonnal pattant egy srác, hogy üljek le, erre félrelök egy negyven körüli pasi, és leül arra a helyre. Közben egy néni a szemközti helyet átadta Balázsnak, így legalább az ő kezét nem kellett fognom, de azért szóltam, hogy nekem adták át. Erre a pasi: nem mindegy, kinek adták át? Itt már a srác is szólt, aki átadta a helyet, hogy legközelebb jobban fog vigyázni. Végül visszakaptam a helyem, de elég megalázó volt. Ráadásul közben még hátulról azt is megkaptam, hogy mért nem veszem le a hátizsákomat, amikor fölszállok, nem lehet tőlem elférni....

J.

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


DM pontok:
Akit erinthet, dec. 15-tol januar vegeig dupla pontokat adnak a DM-ben!
falina
 
 

 
 

Hari,
remelem Roki tud neked segiteni es kijossz a godorbol mihamarabb!!!

Jucc,
hm, azt hiszem mivel Balazsnak mar ugyis vannak hodoloi, atpartolnek Gergohoz. Nagyon klassz pasi lesz o is es iszonyuan hasonlit a batyusra. ;)
falina
 
 


Bocsi, hogy egy uzeben nem tudom osszeszedni a gondolataimat...

Bkrisztinarol:
Felhivtam ma, elegge el van havazva, de a lenyeg, hogy Kincsovel es vele minden rendben! Sulban mar regen lehagyta az en bo 1 honnappal korabban szuletett lanykam. Kép
falina
 
 


Falina Kép Na végre valaki észrevette! Én csak itt somolyogtam magamban, hogy mindenkinek Balázs kell, Gergőre senki nem figyel, pedig tök ugyanilyen volt Balázs is, úgyhogy tényleg van rá esély, hogy hasonlítani fognak egymásra Kép Kép Kép

J.

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Sziasztok!

Nem volt időm még visszaolvasni, majd később kicsit. Gyorsan le akartam írni a csípő témát. 4 hét múlva kontroll, addig még biztos, ami biztos hordjuk a terpesz pelust. Kép Viszont fizikai vizsgálattal TÖKÉLETES. Az uh-on minimális eltérés még, és azt mondta a drnő, hogy 1 hónap múlva teljesen tökéletes lesz. Ennek nagyon örülök!! Kép Kép Érdekes a leleten ez áll: 90/90, stabil, uh: IIa+.

Megann!

Látom Lénánál mi a helyzet.. 6 hét múlva tuti rendbe lesz TELJESEN!

Rokica!

Jöttünk ki a Jókaiból (12.40-re mentünk) és éppen mentél befelé Zsuzsával a kenguruban. Kép

Megyek, éhes a legkisebb! Kép

Dóri & Viki (holnap 10 hetes! Kép)
Vendég
 


Rokica,

mármint a rendelővel szemközti házba. Kép
Vendég
 


Hajfestés: én havonta a terhesség alatt és szoptatás alatt is festetem a hajam.

Most lehet, hogy ezzel "én is rossza anya leszek"??!! Kép

Pelenkázás: én kaja előtt, meg ha érzem, ha kakis.
Vendég
 


DoriKép,
a hajfestéssel csak annyi a bajom, hogy egy- egy fésülködésnél is csomókban hullik, és ha még festve is lenne... tényleg egy szál sem maradnaKép!
Vendég
 


Róki, nem találom sehol a leveletKép Elküldted a másik címre is?

Én még a hajamat is befestettem a cigi mellett, ráadásul csokit is sokat eszem. Csak hogy fokozzam.

Mogyorót azt csak a baba nem ehet, vagy nekünk sem szabad? Mert én azt is ettemKép De lassan már megint ott tartok, hogy semmit nem merek enni.
Szóval mogyoróval hogy állunk? Sós mogyira gondolok.

Hari, Lili 9+5

Kép
Kép
hari
 
 


Egy kis pancsis kép

Kép

Kép
Kép
hari
 
 


hajfestés: nekem melírozva van, terhesség alatt is melíroztattam.

pelenka: én áttértem a szopi utáni pelenkázásra, nekem is a kórházban azt tanították, hohy előtte kell, de mivel Eszti marha éhesen ordítva szokott ébredni, nincs szívem ezzel szívatni, ráadásul úgy elfárad a bömbiben, hogy a kajálás rovására megy. ha eleget várok nem szokott bukás lenni.

remélem ez az anya-lánya barátság nálunk is bejönKép

Hari! HAJRÁKépKépKépbármi van, gyere, várunk a pszichoterápiás csoportunkbanKép

köszönöm az esti sírással kapcsolatos hozzászólásokat. kicsit szégyellem, hogy most 11 hetes és ilyenkor halvány dunsztom sincs miért sír...
ma voltunk sétálni, és most volt először, hogy felöltöztetés után abbahagyta a sírást, persze csak cumival a szájában, és pisolgott nagyokat, és útközben is egy csomót nézelődöttKép hű de várom a tavasztKép
Kép

KépKép
KépKép
and
 
 


nem szabad csokit enni???
szerintem mogyoró sem nagyon ajánlott, de lehet, h rosszul tudom

KépKép
KépKép
and
 
 


Sziasztok!

Hú lányok, jó sokat termeltetek!Kép
Sajnos nem tudok visszaolvasni, elkapott a karácsonyi gépszíj és az utóbbi napokban csak rohangásztam. Szerencsére Nati egy tündér és jól viselte a tortúrát!Kép

Valószínűleg karácsonyig már nem fogok tudni írni, ezért most szeretnék:
Nagyon boldog és békés karácsonyt kívánni mindenkinek!Kép
Kép

Andi&Nati

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Se csoki, se mogyoró, se cigi, se kóla, se tej, se méz, sesemmi????Kép Akkor mit lehet?

Kép
Kép
hari
 
 


Se alkohol!!!! KépKépKép
Már előre örülök a szilveszteri bulinak, barátnőméknél Ráckevén 20 fős buli, 5 szobás ház, nekünk külön szoba természetesen. Viki meg amúgy is fennvan későig.. Kép Ráadásul dec. 31-én van a férjem szülinapja. Kép

Most biztos van, aki lealkoholistáz ezért! Kép

Dóri
Vendég
 


Hogy mit szabad? Diós bejglit, mákos bejglit, finom sült halat és egyéb karácsonyi finomságokatKép
Csak egy baj van. idén már mindezt nekem kell elkészitenemKép Tavaly még a 98 nagymamám készitette a bejglit, sajnos rá pár napra meghalt. Én marha, ennyi év alatt nem tanultam meg tőle, most bújom a szakácskönyveket.
Hari, Lili nagyon édes, határozottan kiegyensúlyozottnak látszik és jó kis hurkás. Szerintem jól csinálodKép
Zsuzsa
tzsuzsa
 
 


Mákosat is szabad?KépÉs akkor szaloncukrot sem lehet enni, mert az is csoki?
Mogyorót miért nem szabad? Tudja valaki?

Kép
Kép
hari
 
 


Nem lhet csokizni???
Miért nem???

Én rengeteget eszekKépKépKép

Hari!Kép

Annyira édes és nagy baba Lili!!!Kép
És látszik rajta az elégedettség, szerintem tuti nagyon boldog babaKép

Mea
mea
 
 


Davallia!Kép

Én ugyebár a "felelőtlen anyukának" számítokKépKépKép de én Lívire éjjelre és nappalra is hosszú ujjas bodyt és ujjatlan rugit(plüsst) adok és így is izzad a lábacskája, meleg a tarkójaKép
Nálunk kb. 22 fok van mindig.

Kintre erre rá jön vastag overáll, ennyi + takaró jó vastag fajta és kint is izzad így is, ja meg sapit kap jó vsatagot 1 db-otKép

más sokkal többet ad a gyerekére, de Lívi ezt szokta meg és ő nem is fázós baba, már elején sem fázott soha meztelenül semKép

Ja és 25 fokban fürdünk és soha nem kap sapit utána de jól megtöröljük szárazra a hajátKép
még hajszárítót sem használunk.

Én szerintem rossz ha túlöltöztetik mert azt szokja meg és könnyebben megfázik.
Én legalábbis így gondolom.

Mea
mea
 
 


Zsuzsa, kösziKép Tényleg jó hurkás a kiscsajom. Elég nehéz a kis hurkái közt megtörölgetni. Viszon olyan jól lehet harapdálniKép Persze csak finoman.

Megann, ne légy csalódott, ha eddig nem zavarta Lénát a terpeszpelus, akkor most már kibírja, inkább neked rossz az érzés szerintem. De legalább utána tuti rendben lesz majd. Fel a fejjel.

Én ma vittem volna a Lilit a neurológushoz, de 12-2-ig rendelt, és én mára vártam anyukám ajándékát. Azt mondták 8-17-ig hozzák. Én hülye meg vártam. Aztán 5-kor telefonált a pasi, hogy Budán van, de ma még mindenképp hozza. Nem szólhatok egy szót sem, mert az utolsó pillanatban találtam ki, hogy mit akarok és tök rendesek voltak, hogy elintézték a kamatmentes hitelt, meg mindent, csak ha ezt tudom, akkor simán elvihettem volna a babót a dokihoz. Így most már csak jövőre tudom, mert szabin lesz a doki.

Elvileg minden gyerekorvos kimegy házhoz? Persze pénzért gondolom. Mert én úgy utálok a rendelőbe menni. Mindig sokan vannak, és egyszerre 3 gyerek szokott bemenni, olyan össze-vissza az egész. Szegény dokinő nem is tud mindenkire figyelni. Megértem, de engem nagyon zavar, hogy nem csak a lányomra figyel, mert így mindig félek, hogy csak felületesen nézi meg. Meg talán jobb lenne, ha itthon kapná meg az oltásokat és akkor nyugiban tudnék vele beszélni is.

Ja, Megann, kérdezted, hogy változott az Uram. Hát kicsit jobb, de pl. most sincs itthonKép Haver még mindig van. De nem is baj, mert néha jobb ha nincs itthon. Õ is elég feszült, főleg mikor Lili sír és nem tudjuk megvígasztalni. Neki nem megy a ringatás, ő leteszi maga mellé az autós ülésbe, abban ringatja és közben számítógépezik. Neki ez a gyerekringatás. Csak hát Lilinek ez nem mindig jóKép Igényei már vannak a kiscsajnak. Mindig valahogy máshogy kell őt riszálni. Ha rájön az ember hogy éppen hogy szeretné, akkor nincs is baj. Csak hát egyrészt nem mindig jövök rá, másrészt már nagyon fáj a hátam, meg a karjaim, ja és a lábaim is. Ma már 6.5 kg-nak mértem ruhástól.
De azért persze fejlődött a párom és imádja a lányát. Igazából szerintem akkor fognak egymásra találni, ha már kicsit nagyobb lesz Lili, és lehet vele játszani.
De itthon nagyon sokat segít, mos, takarít, rendet csinál, a főzésen kívül bármit. De azért néha nagy a feszültség. Tegnap pl. ideges volt és betörte az ablakot. Valamelyik cica be akart jönni és kaparta az üveget, ő meg rá akart ilyeszteni. Hát nem tudom a cica mennyire ilyedt meg, én nagyon. Főleg mert megvágta a kezét is. Amit mondjuk megérdemelt. Viszont az ablakot vinni kell az üvegeshezKép
Meg ha nem tetszik neki valami, akkor csapkod, és elég durván beszél velem, de a babával nagyon rendes.

Cicák amúgy jól vannak, meg a kutyus is, bár neki nem túl jó ilyenkor télen, mert fázik szegény, úgyhogy egész nap bent kuksol a helyén. Várja a tavaszt ő isKép
Ja, és nem emlékszem ki kérdezte a nemüket, nálunk mindenki nőnemű a páromat leszámítva.

Na jó hosszúra sikerültem, látszik hogy alszik a kisleányom. Pedig fél 6-kor lett volna szopi idő. Mi lesz így éjszaka? 10-ig megpróbálom lefárasztani, addig úgysem hajlandó elaludni soha.

Hari

Kép
Kép
hari
 
 


Mea, kösziKép

Tényleg lányok, a ti gyerkőceiteknek is van lábszaguk?? Lilinek olyan kis nyirkos sokszor a kis lába és van neki ici-pici lábszagaKép

Kép
Kép
hari
 
 


Hari
úgy tudom, olajos magvakat nem szabad. Szerintem a mogyoró nagyon allergizálhat, azért nem szabad. És 1dl bort simán meg lehet inni, sőt, van ismerősöm, aki napi 1ü sört iszik tejtermelés fokozására. Ez mondjuk nekem egy kicsit durva.
Szerintem is jól néz ki Lili.

A hajamat én terhesség alatt és után is festettem, semmi baja Zitának.

Nem tudom, más babánál hogy van, de Zitus megtanulta fújni a nyálát. Kicsit gusztustalan, de meeeeekkoooora nyál-lufikat tud fújni!!! KépKépKép

Jucc, nagyon helyes Gergő; és Balázs se olyan komoly, mint a Kismamában!

Tünde & Zita 3hó-2nap
Vendég
 


Tünde, mondok neked gusztustalanabbat, én is megtanultam nyál-lufit fújni Lili kedvéért, mert rettentően tetszik nekiKép De csak akkor csinálom, ha más nem látja csak őKép

Kép
Kép
hari
 
 


Davallia
én éjszakára ált. rövid ujjú body-t, egybepizsit (láb nélkülit) adok. Hálózsák, és ha kell, takaró. A zoknival én is mindig bajban vagyok. Párom szerint kéne, de én meg azt gondolom, én megkukulnék, ha zokniban kéne aludnom. Meg szoktam nézni a talpacskáját, nem hideg sosem. Ha hideg lenne, kapna zoknit.
Nappal vagy a body, vagy a rugdalózó hosszú ujjú.
Sapkát én se adok fürdés után, kellett volna? És még én se szárítottam meg sose a haját, jól megtörölgetem.

Hari,
nem lehet könnyű a pároddal. Ti házasok vagytok? Néha Zitának is van icipici lábszaga. Kép
Vendég
 


Tünde, velem sem egyszerűKép Nem vagyunk házasok, de már lassan 9 éve vagyunk együtt!

És olyan van, hogy a gyerkőcötök saját magát vágja fejbe? De nem 1x és nem kicsit.

Kép
Kép
hari
 
 


Hú, most meglepődtem ezen a pizsi ügyön. Én este ráadok egy bodyt, rugit, és aztán napközben is abban van. Még nincs pizsije, úgy utál öltözködni, meg is haragudna rám nagyon, ha kéteszer kellene egy nap.
Azért Karácsonyra felhúzzuk majd a szoknyás ruhácskátKép
Zsuzsa
tzsuzsa
 
 


Jó estét! Kép Kép Kép

Ildi,
Így már értem, hogy miért cseréled ki Oli pelusát kaja előtt. Dani még 3-4-szer is kakil egy nap.

Hari,
De jó a kádas kép Liliől. Kép Õ is rendesen hurkás! Kép

Davallia,
Dani hosszúujjú bodyt és pizsamát vagy vékony hálózsákot kap és arra kerül a meleg takaró. Õ hason alszik, nem rúgja le. Ha elkezd majd forgolódni, takaró helyett lesz vastag hálózsák.

Dóri,
Örülök, hogy jó híreket kaptatok a ortopédián. Kép

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Zsuzsa,
Én átöltöztetem Dani reggelenként. Ezt az öltözködést nem utálja, csak mikor sétálni megyünk és vastagon öltöztetem.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Jucc,
Nagyon jók a képek! Kép

Megann,
A ti csipő eredményeteknek is örülök, van szép javulás, már csak pár hét és Léna terpeszpelus nélkül lehet. Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Christinbaba,
anyukám, a nagyszüleim és a nagynénéim mind hetek óta tépik a fülem, hogy miért nem kínálom már meg a babámat gyümölccsel, főzelékkel.Õk téged nagyon megdícsérnének és azt mondanák nekem: látod, bezzeg ő..mint ahogy példálóznak is mindig..szóval nekik tényleg így természetes.Manapság meg mindenhol csak azt olvasom,amit Göndörzsóf is ír, hogy nem tudja megemészteni a pocijuk. Godnolom, ha adunk nekik semmi bajuk nem lesz, csak emésztetlenül jön ki belőlük, vagy max. nem tudnak éjjel aludni. Legalább megtanulod, hogy mivel kell jobban vigyázni..

Rokica,
van egy jó hírem: Boti a nyüszítés-sikítésből ma átváltott gügyögésbe! ..de nem olyan heőzésbe, hanem sokkal határozottabba, reggel pl.azt mondta nekem, hogy "gügü-püpü" és berreg a szájával, azóta ezt gyakorolja, meg kell zabálni Kép szóval ezek szerint így fejlődik a beszédközpontjuk.szurkolok, hogy Zsuzsa baba is hamar eljusson ide!
helga22
 
 


Hari
Zita is fejbe szokta vágni magát, néha csörgővel is. Kép De nem szokott jajgatni.

Vettünk neki karácsonyra fülbevalót tegnap. Hát ma nem bírtuk tovább Apával, és betettük a fülébe. Majd betesszük a fa alá a csörgős díszzacskót, annak örülni fog. KépKépKép Most a kedvenc nézegetni-csodálnivalója egy bon-bonos zörgős papír. KépKép
Vendég
 


Sziasztok!

Na megvolt ma a 3 hós oltás, régi rendszer szerint. Doki néni szerint sem indokolt hogy kifizessük a plussz pénzt az újra. Nagyon aggódtam emiatt az oltás miatt, mert sokan mondták, megszenvedett vele a babájuk. Zsuzsa amúgy is egész délután tök nyűgi volt, a doki néninél meg végig üvöltött mint egy kis fába szorult féreg, doki néni kérdezte is egy kicsit megszeppenve, hogy otthon is így szokott sírni? Mondtam, nem. :-/ Annyira el volt foglalva az üvöltéssel, hogy magát a szurit szinte észre se vette, és a karomban már megnyugodott amíg én kérdezgettem. (Ezekre mindjárt kitérek.) Aztán hazajöttünk, és azóta sem lázasodott be, pedig árgus szemekkel figyelem. Nem akartam neki előre gyógyszert adni. A délutánhoz képest nem is nyűgösebb, annyi volt a szokatlan, hogy mikor megpróbáltuk becsempészni a bölcsőjébe miután elszunnyadt az esti szopiban, keservesen elkezdett zokogni, pedig nem szokott. Úgyhogy még most is ott van a nagy ágyban és lehet hogy ott is tartom arra az esetre ha éjjel felmegy a láza, érezzem.

Szóval azt kérdeztem a doki nénitől, hogy igaz-e hogy aggódni kell ha a hurkák a combjain nem egyformák, mert orvos nagynéném ezzel jól rámriasztott. De megnyugtatott a doki néni, hogy ezt régen úgy gondolták, jele lehet valami csípőproblémának, de manapság már sokkal pontosabb módszerek vannak (lásd UH) és Zsuzsa csípőjének semmi baja annak ellenére hogy a hurkái nem egyformák.

Aztán kérdeztem a nem kötelező oltásokról, mert a gennyes agyhártyagyulladás ellenit szeretném beadatni neki. Állítólag ezt 1 éves kor után finanszírozza a TB, de ha valaki 1 éves kor előtt be akarja adatni, lehet. Ennek még utánanézek, de gyerekorvos családi ismerős azt javasolta, ezt érdemes beadatni a nem kötelezők közül. Addig is felirattam az oltást, aztán meglátom, hogy beadatom-e. Két hét múlva kéne.

Négy hós kontroll csípőszűrésre nem kell beutaló.


Dóri!

Kép Tök jó! Kép Miért nem szóltatok? Bár akkor jöttem haza az ominózus autósincidensből, és valószínű jó dühös képet vágtam ennek megfelelően. Bár az is lehet, hogy a bankból jöttünk haza. Ha a hátamon zsák volt és Zsuzsa felém volt fordítva, akkor a nagybevásárlásból jöttünk, ha csak Zsuzsa volt rajtam és kifele nézelődött, akkor a bankból.


Hari!

Nekem csak a citromail-es email címed van meg, megadnád a másikat? Mert erről visszajött a levél.

Pont most amíg írtam, Zsuzsa felsírt álmában (ezt se szokta) és be kellett menni megszoptatani. De 5 perc alatt visszaaludt. De szerintem ez nem az utolsó alkalom ma éjjel, de ha ennyivel megússzuk ezt az oltást, örülni fogok.

Ja, hát és a legfontosabb:

Le lett mázsálva és meg lett mérve a "kis"asszony. Három és fél hónaposan 6900 gramm!!! és 66 centi!!!


Helga:

Akkor van remény Kép Bár ma se nem sikítozott, se nem gőgicsélt. Vagy csöndben volt vagy sírt. Kép
Mondjuk reggel még jókedve volt, akkor még sikongatott.


Hozzátápi:

Valóban, minket is úgy neveltek, hogy korán hozzátápi, este csak tea, szigorúan 3-4 óránkénti etetés (nem is volt anyukámnak elég teje...) és mégis itt vagyunk, élünk, virulunk. Valószínű nincs olyan sok jelentősége a dolognak, csak hát az ember a gyerekével a legoptimálisabb megoldást választaná, ha már választani lehet, nem? De ebből is látszik, hogy valószínűleg eltúlozzuk a dolog jelentőségét.


Biztos akartam még írni, de már nem emlékszem mit... szerintem én is kezdek betegedni, valami bújkál bennem, fáradt vagyok.

Na megint volt egy Zsuzsa-riadó. Kép Lehet, hogy ez hosszú éjszaka lesz.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Lányok,

holnap takarítok, Apa szabin lesz 1 napot, tökjó!! Kép Aztán pénteken lesz a nagy nap, hogy Vikit először hagyom ott anyunál, és fagyasztott tejcsit fog enni cumisüvegből. Legalábbis nagyon remélem, mert eddig kettőt nem volt hajlandó szívni belőle, mondjuk az sosem volt anyatej, hanem tea. Tehát nem is erőltettem aztán soha.
Remélem, hogy megissza a tejet, és elfogadja anyutól.. Kép
SZerintetek nem lesz gond?? Tulajdonképpen délben kell indulnunk és max fél 5-re hazaérünk. Céges kari, amit nem hagynék ki. Kép Itt az újabb indok a rossz anyaságra! KépKépKép

Úgy szoktátok, hogy meleg vizet öntötök egy tálba és abban olvasztjátok ki a fagyasztott tejcsit (zacsiban)? Tök béna vagyok, sose csináltam ilyet. KépKép

Benianyu!

Köszi, én is nagyon örülök a híreknek! KépKép


Dóri & Viki 9+6
Vendég
 


Nálunk 24 fok van kb, de én csak egy rövidujjú body-t és egy nadrágot (plüss) adok rá. Mivel hason alszik, nem rúgja le a takarót sem, ja és zoknit kap éjszakára, de csak télen... nyáron nem kell, mert csak ront a vérkeringésen. Napközben hosszúujjú body és tréning, zokni + mamusz (csörgős, hogy tudjam merre járKép). Nem vagyok híve a rugdalózónak... nincs is csak 1 ujjatlan és 2 hosszú, de mindet kinőtte már, és nem is fogok venni...
Kati
Vendég
 


Olyan karácsonyi hangulatom volt ma egész nap, ezért ezt küldöm:
Kép
Kati
Vendég
 


Esti öltöztetés:

Én átöltöztetem estére Zsuzsát, bár a különbség csak annyi, hogy legfelső réteg gyanánt egy hálózsákot kap, nem rugit. Reggel pedig kiszedem a hálózsákból és átöltöztetem rugiba. Nincs rá szükség, csupán annyi, hogy ezzel jelzem neki, mikor van szerintem este, és mikor napközben. Gondolom majd később lesz jelentősége, addig csak egy olyan rutin, ami struktúrát ad a napnak. Mint a fürdetés, amire szintén nincs mindennap szükség, de ez is egy szertartás, ami napszakhoz kötött. Más ilyenünk nincs, bár már gondolkoztam, hogy napközben is lehetne valami rendszert bevezetni, pl hogy mindig ugyanabban az időben megyünk sétálni, de ezt még nem sikerült kivitelzni.

Zsuzsa is utálja a felső rétegeket. Különösen a sapkát meg a kabátujjakat. Érdekes viszont mikor tisztába tételhez öltöztetem, azt szereti, legalábbis békésen eltűri, sőt játszik és gőgicsél.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


HariKép,
Lilihez tényleg nem kell hívni a gyermekvédőket, jól van tartva... Nagyon cuki,
Kati
Vendég
 


Ja, nálunk 21-22 fok van, de szerintem van ahol hűvösebb a lakás. Én általában hosszú ujjú body-t, harisnyát és egy plüss rugit adok rá bent, vagy ennek a megfelelőjét. Mondjuk rugi helyett polár szoknyát vagy ilyesmi. Attól is függ, éppen milyen idő van bent, mert nem mindig ugyanolyan.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Rokica itt egy másik cím: zsharaszty@vnet.hu

Kép
Kép
hari
 
 


Nekem nincs egyenlőre semmi karácsonyi hangulatom. Sehol nem tartok.... Kép Meg azt se tudom hová tesszük a fát. Meg szaloncukit sem tehetek rá, mert Gergő lelegeli. Kép Amerikai módszer szerint fellógatjuk lehet a helyspórolás, bár akkor is foglal helyet. Kép

Idén is ezüst-kék színű fánk lesz, kicsi formás ezüst fenyőnk van. Kép Ja, és Gergőt el kell vinni anyunak a lakásból, mondjuk a Bazilikába betlehemest nézni, míg mi feldíszítjük a fát. Kép Mert ugye azt az angyalkák hozzák! KépKép

Tényleg, Kati, Benianyu, többgyerekes anyukák hogy oldjátok meg? Kép

25-én anyósékhoz Kép, 26-anyuékhoz Kép megyünk.

Dóri
Vendég
 


Dóri,

Én 5 hetesen adtam Zsuzsának cumisüveget először, mert mennem kellett tanfolyamra, és apukájával maradt itthon a lefejt tej társaságában.

Mi kipróbáltuk egy pár nappal előbb, elfogadja-e Zsuzsa a lefejt tejet cumisüvegből, hogy ne élesben kelljen majd vele gyakorolni. És csak apukájától kapta a cumisüveget, tőlem nem. (Aztán mikor egyszer tőlem is kapott cumisüvegből két héttel később, nem akarta elfogadni a mellemet. Szóval szerintem érdemes vigyázni erre.) Ha van rá lehetőség, szerintem érdemes kipróbálni előbb, hogy egyáltalán elfogadja-e, nehogy az legyen, hogy otthagyod anyukádnak és ő pánikszerűen telefonál neked, hogy gyere haza, mert nem eszik a gyerek. És ilyenkor nem biztos hogy célravezető az a hozzáállás, hogy majd ha éhes lesz, elfogadja, mert lehet csak egyre jobban belelovalja magát, és ezt az élményt párosítja a cumisüveggel. Ha nem akarja elfogadni, akkor érdemes neki egy kis szopi után (amikor már nem farkaséhes) újra odaadni a cumisüveget, és így addig próbálgatni amíg el nem fogadja. Félálomban szintén könnyebben fogadják el, ezt is érdemes kipróbálni, ha gond van belőle.

Persze lehet, hogy mint Zsuzsánál, egyáltalán nem fog neki gondot okozni a cumisüveg. Zsuzsa is rácuppant és minden további nélkül szívta. Meg ugye Viki már majdnem 10 hetes, kétszer olyan idős mint Zsuzsa volt, kétszer annyi ideje volt megtanulni szopizni, tehát nála kevésbé valószínű hogy cumizavaros lesz mint Zsuzsa.

A tejet én úgy szoktam felengedni, hogy kiveszem a mélyhűtőből a zacskó(ka)t és szobahőmérsékleten, vagy a hűtőben kiolvasztom. Sőt, én szoktam a "tiltottat" is, ha sürgősen kell melegíteni a tejet, akkor berakom a mikróba. Állítólag ez nem tesz jót a tejnek, kipusztulnak belőle az értékes antitestek, de úgy vagyok vele, ha havonta egyszer nem teljes értékű anyatejet kap, hanem antitestmenteset, nem lesz tőle semmi baja. És arra is kell vigyázni, hogy a mikró nem egyenletesen melegít, tehát jól fel kell kavarni, hogy nehogy forró foltok maradjanak a tejben ami megégetheti. De ha van idő elég, akkor szobahőmérsékleten kiolvasztom, aztán cumisüvegbe átöntöm és meleg/forró (de nem forrásban levő!) vizes tálkába állítom a cumisüveget hogy felmelegedjen. Egyébként Zsuzsa nem kényes a hőmérsékletre, ő elfogadja kicsit hidegebben mint testhőmérsékleten.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


DoriKép,
egész egyszerű: nálunk semmit nem az angyalka hoz!
Lehet, hogy illúzió-rombolónak tünik, de ha a gyerek így szokja meg, akkor nincs kételye.
Nálunk nagy karácsonyi hagyomány (immár 6. éveKép), hogy együtt díszitjük a fát (a fiam nagyon élvezi). Én megadom a színvilágot (idén piros-arany), de a díszítés közös feladat.
És az ajándékok esetében is ez a helyzet. Pontosan tudja, hogy mit, kitől kap...
Nem vagyunk vallásosak, így a szeretet ünnepeként éljük meg a karácsonyt, bár tisztában van vele, hogy mások Krisztus születését ünneplik, és ha kérdez, én szivesen válaszolok, de nálunk nem erről szól az egészKép.
Kati
Vendég
 


Majd írd meg, hogy ment nálatok, Anyukád hogy boldogult!

Sok szerencsét.


Hari:

Mail ment újra. Kép

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Ja, és mi 23-án díszitünk fát, 24-én reggelre pedig alátesszük a meglepiket, így amikor felkel, rögtön azzal indít.
Jobb volna 24-25-re tenni ezeket, de a nagyszülőkhöz megyünk mindig a másik két nap.
Vendég
 


Rokica, megkaptam, elolvastam. Köszönöm szépen, ha nem baj, csak holnap válaszolok, mert már leragadnak a szemeim és hosszabb válaszra készülökKép

Mindenkinek szép éjszakát, megyek Lili mellé alukálniKép

Hari

Kép
Kép
hari
 
 


Sziasztok!

Kati! Mi pont így ünnepeltük régen a szüleimmel a karácsonyt, mint ahogy leírtad Kép

Ezt a karácsonyt borzasztóan várom már Kép Mindig is nagyon szerettem, mert szerintem ez a legszebb ünnep az évben, de most különösképpen várom a baba miatt. Biztos nagyon fog tetszeni Olinak a karácsonyfa a sok dísszel, és a sok fénnyel. Nálunk idén kék-ezüst lesz.

Öltöztetés: én éjszakára csak egy hosszú ujjú body-t és egy harinacit adok Olivérre. Nálunk 23-24 fok van és a gyerek inkább izzadós, mint fázós. Reggelenként nem öltöztetem át, csak erre ráhúzok egy nacit itthonra. Öltözés napközben igény szerint van, amikor összenyálazza magát, vagy bukik aztán pedig este fürcsi után.

Ildi

Kép
vrucsincá
 
 


Sziasztok!

Nem tudok visszaolvasni, meg tegnap sem tudtam jönni, mert gyermekem roppant aktív a napokban. Kép Tegnap meg tegnapelőtt szinte nem is aludt nappal!!! Ilyen 30-40 perceket aludt vagy 2-3x. Este meg 22 óráig sikongat a kiságyában, olyan édes,Kép mi meg az ajtóból lestük és hallgattuk mit művelKép. Amikor megunta, akkor persze sírt, de addigra tök lefárasztotta magát, azt 5 perc dajkálás után bealudt! Kép Szóval szerintem ma sem tudok majd jönni, de megpróbálok!Kép

Mindenkinek szép napot!KépKépKép

Viki+Petike 3 hó+ 6 nap

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Rokica!Kép

Nagyon csinos Zsuzsa az új farmerszoknyájában! Gergőnek is nagyon tetszik.

Jucc!Kép

Tényleg helyes Gergő is. Ha majd lesz lányom, biztos fog jelentkezni.Kép

Hari, Tünde!Kép

NyállufiKép

Hari!Kép

LábszagKép Néha Bubus lábának is van egy kicsi parmezán sajt szaga!Kép
Lili nagyon husi!Kép

Sajnos én is sokat csokizom, és Nutellát is ettem.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?