Lányok! Megtörtént az a csoda, amire a dokik azt mondták, még csak ne is reménykedjünk, méghozzá hogy spontán terhes lettem. Most 6 hetes vagyok. (kép a profilban
) Köszönöm hogy többen is biztattak.
Karmen
2003.06.23 18:56

Sajnos már nem él, de a temetésén valaki úgy emlegette Őt, "Ő volt Mindenki Nagymamája"
És hogy miként boldogult Ő akár a továbbtanulási, akár a kamaszkori vagy mondjuk a nyelvtanulási problémáinkal? Bizony hihetetlenül nehéz dolga volt, de Nála erősebb, kitartóbb emberrel nem találkoztam még
60 éves volt mikor az új alapokra épülő Matematikát oktatni kezdték, és bizony nehezen tudott segiteni a leckeirásban de mivel nem volt más nekünk csak Ő, ezért fogta Magát és beült a diákok közé (az Unokája osztályába) a matek órákra és elsajátitotta a tudnivalókat
A történelem és magyar érettségi tételeimet pedig az Ő jegyzetei alapján irtam meg
6 órában dolgozott még 60 fölött is azért, hogy el tudjon tartani minket és semmiben sem szenvedjünk hiányt
És bizton állithatom mindenünk megvolt
Jogositványt ugyan saját keresetből szereztem de ez nem is ártott, hisz meg kell tanulni megdolgozni a javainkért
Viszont egyetlen Karácsony vagy szülinap sem telt el ajándékok nélkül
A szeptembert mindig 4 gyermek beiskoláztatásával kezdte, és nem panaszkodott. Mi soha nem voltunk napközisek mert Vele tanultuk meg a leckét otthon és az Ő meleg ebédje várt iskola után
A kétoldali csipőficamom miatt gyógytornáznom kellett és hogy nagyobb kedvel tegyem mindezt, évekig Ő is velem csinálta a gyakorlatokat
Középiskolás koromban a kitünő angol tudásom miatt lehetőséget kaptam cserevakációra egy Olasz iskola diákjai közé akik szintén angolt tanultak és én akit a Nagymamája egyedül nevelt sokakkal ellentétben kijutottam oda is. OTP hitelt vett fel, hogy mindezt megfinanszirozza
Hogy hogyan csinálta???? Azóta sem tudom csak ámulok és igyekszem minnél őszintébb maradni az emlékéhez és persze nagyon-nagyon remélem, hogy ha csak töredéknyire is, de sikerül majd olyan fantasztikus "Anyává" és "Nagymamává" válnom, mint amilyen Ő volt


Mert hihetetlen tiszteletet érdemel minden Örökbefogadó Szülő aki önzetlen és őszinte szeretetet képes adni

De ez egy nagyon nehéz döntés sokunknak és elötte minden lehetséges utat végigjárunk. 2003.06.30 17:44
2003.07.18 14:32
2003.08.03 23:14
2003.09.08 17:17
2003.09.11 15:25
2003.09.18 15:47
2003.09.21 13:53
2003.09.23 08:41
), ilyen kíváncsi barátokra meg nincs szükségünk, meg, hogy a hátunk mögött szánakozzanak. Szóval a legjobb módszer ha hasonszőrű emberekkel cserél tapazstalatot, és erre jó a babanet is. Küld a "Ma megint megjött" topikba, ahol nagyon sokan ebben a cipőben járunk, és akkor meg fogja tapasztalni, hogy az Ő problémájánál sokkal nagyobb problémával is reménykednek emberek, és nem adják fel soha, és akkor talán átértékeli a helyzetet. 2003.09.26 07:33
2003.09.26 22:06
2003.09.27 12:51
2003.09.27 15:05
2003.09.27 19:11
2003.10.06 13:05
2003.10.06 13:47
2003.10.10 19:43
2003.11.20 09:06
2004.01.11 17:46
2005.12.19 14:02
2006.01.04 12:53
2006.01.06 23:11
2006.01.07 15:57
), ő a legfiatalabb doki a BMC-ben és Fehérvárról került oda, én fehérvári vagyok, az itteni dokim ajánlotta a központot, amikor kiderült, hogy természetesen úton nem lehet gyermekünk.
2006.01.07 19:58
2006.01.07 20:43
2006.01.07 21:42
2006.01.09 15:10
2006.01.10 20:20


| X EZT MÁR OLVASTAD? |
|
![]() |
|