Sziasztok
Leírtam Boti születésének történetét!
Ha nem bánjátok, Veletek is megosztom!
Botond születésének története
/2005. december 21./
December 20-án este már úgy feküdtem le aludni, hogy enyhén fájdogált a hasam. Éjszaka többször felébredtem arra, hogy görcsölök, de nem tudtam mérni a görcsök közti időt, mert mindig visszaaludtam. Az éjszaka folyamán többször voltam wc-n, és akkor láttam, hogy folyamatosan távozik valami rózsaszín nyák - gondolom a nyákdugesz lehetett.
Reggel, mikor felkeltünk, mondtam a páromnak, hogy szerintem 1-2 nap és szülünk, mert éjszaka szerintem jósló fájásaim voltak.
Az ördög nem alszik, ezért úgy gondoltam felhívom Julcsit, a szülésznőmet, hogy mi a véleménye a történtekről, de előtte nekiláttam reggelizni, gondolván, ha mégis be kell menni, akkor ne üres gyomorral menjek.
Épp a reggelim felénél tartottam, amikor jött megint egy görcs, és először egy nagyon pici folyadék, aztán hirtelen pukk, és elöntött a magzatvíz!
A sógorom ült velem szemben az asztalnál, nagy kerek szemekkel ránéztem, és közöltem a tényt, hogy akkor most indulunk szülni!
Szóltam a Páromnak is, akit megnyugtattam, hogy nem kell kapkodni, nem fog most azért mindjárt kipottyanni belőlem a gyerkőc!
Szépen átöltöztem, addig Apuci levitte a cuccomat a kocsiba, és indulás!
Közben felhívtam Julcsit, hogy akció van, indulhat! Mondta, hogy negyed óra és a Klinikán találkozunk!
9 óra körül értünk a szülőszobára, miután közöltem a tényeket, megkaptam a csini intézeti hálóingemet, majd jött az ügyeletes doki, aki megvizsgált - háromujjnyira volt nyitva a méhszáj.
Hívták a dokimat is, aki egy műtétről robogott hozzám.
Amikor elkezdték felvenni az adataimat, akkor derült ki, hogy bár már hetek óta mindent módszeresen összekészítettem, a nagy izgalomban az összes iratomat, orvosi papíromat otthon felejtettük. Így Apa rohanhatott haza érte!
Mire végeztünk az adminisztrációval, Julcsi is megérkezett, onnantól kezdve már csak ő foglalkozott velem. Megkaptam a glicerines kúpomat - beöntés helyett, hát sokkal empatikusabb módszer, az biztos! Utána letusoltam, és birtokba vettük az apás szülőszobát. 10 óra volt ekkor.
Eleinte nem voltak vészes fájásaim, nyugodtan sétálgattam a folyosón, néha meg-meg álltam.
Egy kis idő múlva rám tették a ctg-t. Ehhez vissza kellett mennem az ágyra, de az nem igazán volt kényelmes - mert ekkor már jöttek a keményebb fájások -, ezért a zsinórokat kicselezve átültem a gumilabdára. Hát az valami szuper! Tényleg nagyon klasszul levette a terhet a derekamról, sokkal elviselhetőbbek voltak a fájások.
Közben Julcsi elmagyarázta, hogy tudom hatékonyan használni a fájdalomcsillapító gázt, így innentől kezdve a fájások kezdetekor lelkesen szipákoltam!
Közben sajnos romlott Boti szívhangja, arra gyanakodtunk, hogy nyomhatja valahol a köldökzsinórt, ezért vissza kellett feküdnöm az ágyra. Ez elég rossz volt, mert hanyatt fekve nagyon fájt a derekam. Megpróbálkoztam az oldalamra fordulni, a jobb oldal bejött, úgy nem romlott a szívhang.
Közben jött a dokim is, megvizsgált, szépen tágultam, de a néha romló szívhang miatt az oxitocin bekötése mellett döntött. Ez meg is történt fél 12-kor.
Hát az oxitocin tényleg kemény anyag, mert kb. 3 perccel a bekötése után nagyon erős fájásaim lettek, kb. 1,5-2 percenként. Olyan erővel nyomtam az orromra a maszkot, hogy megfájdult az orrcsontom. Emellett szegény emberem kezét markolásztam iszonyatos erővel - biztos emlegetett pár napig!
Az erős fájások miatt a félig elfogyasztott reggelim úgy döntött, hogy nem marad bent tovább - kidobtam a taccsot.
1 óra körül megint megvizsgált a doki, akkor már 6-7 ujjnyira tágultam. A doki ekkor jóslásba bocsátkozott: azt mondta 3 óra körül kibújik Boti.
Kb. 10 perccel azután, hogy ezt kimondta, mondtam a Julcsinak, hogy valahogy másképp fáj, nem vagyok benne biztos, de mintha nyomnom kéne.
Megnézte a méhszájat Julcsi, mondta, hogy szépen tágulok, de még nem tűnt el a méhszáj, ezért még nem szabad nyomnom - vissza kell tartanom.
Innentől kezdve nagyon hasznosnak bizonyultak a tanult légző gyakorlatok (bár már hamarabb, a fájások alatt is hasznát vettem), mert megállni, hogy nem nyomjak őrült nehéz volt. Kb. 3-4 fájást vészeltem így át, amikor mondtam Julcsinak, hogy most már tényleg nem bírom. Ekkor megnézett, és le is döbbent rendesen, mert eltűnt a méhszáj, szaladt a dokiért.
Pillanatok alatt visszaértek mellém, megnézett a doki is, és végre megkaptam az engedélyt - lehetett nyomnom!
Kb. 4 vagy 5 toló fájásra (ebben nem vagyok biztos) kibújt Botim fejecskéje. Már akkor kitisztította neki az orrát és a száját Julcsi.
Ezután még két nyomással 13.55-kor kibújt teljesen Boti!
Rögtön a pocakomra tették, nem sírt, csak nyögdécselt a drágám, és hunyorogva vizslatta az arcomat. Betakartak minket, és pár percig így maradhattunk összebújva. Soha nem felejtem el ezt az érzést, ahogy az Õ kis puha, nedves nagyon meleg teste az enyémhez ér! Nagyon megható volt!
A büszke apucinak a nagy meghatódás közepette volt annyi lélekjelenléte, hogy előkapja a fényképezőgépet, és csináljon pár fotót a mi kis csodánkról!
Ezután Apuka elvághatta a köldökzsinórt, majd elvitték a drágámat méricskélni és fürdeni.
A doki ránézésre 4 kiló körül saccolta Botinkat, de kicsit tévedett, mert "csak" 3680 g és 52 cm lett.
Bár sokan mondták, mégis hihetetlennek tűnt, hogy amint kibújt a Kisfiam, minden fájdalmamat mintha elvágták volna. Csak a fáradtság maradt, de az meg nem érdekelt, mert hihetetlenül boldog voltam, szinte eufórikus hangulatban voltam.
Az sem érdekelt különösebben, hogy a lepény nem akart megválni tőlem magától, ezért rövid altatásra volt szükség, hogy kiszedjék belőlem.
Míg az aneszteziológust vártuk, tök jó hangulatban eldumcsiztunk négyesben: a doki, Julcsi, a párom és én. Közben visszahozták nekünk Botit is, így az altatás előtt még jól megszeretgethettük őt is.
Miután felébredtem olyan kipihentnek éreztem magam, mintha legalább 8 órát aludtam volna. Mondtam is a páromnak, hogy milyen jót aludtam, erre ő közölte, hogy gondolta, mert a folyosón hallotta, hogy horkolok!! No comment.
Ezután még 3 órahosszáig a szülőszobán kellett maradnom, de már végre kaphattam inni (iszonyú szomjas voltam), és enni (Robi meg iszonyú éhes volt), és ott volt velünk Botika is.
Ez a 3 óra nagyon gyorsan eltelt, de gyanítom, hogy néha bealudtam - de erre nem emlékszem kristály tisztán.
Hát így történt a gyönyörű kisfiunk világra jövetele!
Egy csodaszép terhesség után sikerült úgy szülnöm, ahogy megálmodtam!
Számomra csodálatos, feledhetetlen és megismételhetetlen élmény marad!
Mellékelek egy képet is, így "kerek " az egész!
Pussz,
Zitus
