SZiasztok!
Rengeteget írtatok, visszaolvastam, de sajna nem jegyzeteltem, így nem emlékszem mire mit akartam reagálni
Nadine, rád emlékszem, kérdezted, mibl vizsgáztam magyarból. Ugyanolyan feladatot kaptunk, ami az érettségin is lesz, volt egy szövegértéses feladat, ahol volt egy egyoldalas szöveg, és hozzá 10 kérdés. Könnyű volt, ezzel nekem az érettségin se lesz gondom.
A másik feladat egy szövegalkotás, ahol mindig három lehetőség közül lehet választani. Az egyik egy műelemzés, a másik két mű összehasonlító elemzése, a harmadik meg egy érvelés.
MOst ezek a feladatok voltak:
1. Elemezze, Nagy lászló József Attila című versét.
2. Készítsen összehasonlító elemzést József Attila és Petőfi Sándor egy művéről (pontos mű volt megadva csak nem emlékszem melyik kettő)
3. Érveljen amellett, hogy a magyar költőknek milyen fontos vol a haza és a nemzet szeretete, haladása.
A 3. feladatot írtam, ahogy eddig mindig

Az első feladatra 60 perc volt, a másodikra csak másfél óra (az érettségin 3) így csak két oldalt írtam a kötelező négy helyett.
A matekon is túl vagyok, ahoz képest hogy azt hittem hozzá se tudok majd szagolni, a 6 feladatból 4-et teljesen, és egyet félig megcsináltam.
A feladatok témakörei: Számtani sorozatok, mértani sorozatok, térgeometria.
Volt tegnap művészettörténet is, roppant nehéz volt: fel kellett ismerni a Dávid szobrot, Mona Lisát, a Halászbástyát, a jJáki templomot, meg egyéb ilyen marhaságok. Az egész egy vicc tantárgy, nem is értem miért hagyták bent az utolsó évre is
Ma nincs vizsgám, holnap Közgazdaságtan, (marketing), pénteken infó lenne, de én már levizsgáztam agusztusban, hétfőn történelem írásbeli, szerdán magyar, és történelem szóbeli.
Utána már teljes gőzzel Katára koncentrálhatok

Utána való héten UH lesz

Rá egy hétre meg már ctg
Az osztálytársam tegnap hívott, ő ma 37. hetes, hogy azt mondta neki a dokink, hogy max egy hete van

A hasa már leszállt, a méhszáj nyitva, arca megdagadva, stb...
(egy oszályba járunk, meg egy az orvosounk is

))
Írigyellek benneteket a szülésfelkészítő miatt, de nekem nincs erőm bejárkálni ezért Szegedre, igaz sok újat se tudnánka mondani. A párom miatt lett volna érdekes, de az ő munkája miatt úgyse lett volna kivitelezhető
Majd még írok, de szvsz még egyszer vissza kell olvasnom
Pusz
Zsu
33+2