Új privát üzeneted érkezett!

Dorka!
Jó hallani Felőled. Én is hosszú kihagyás után néztem ide be, de mivel túl sok olyan emberke volt, akiket már nem ismertem, ráadásul a nagy létszám miatt a hozzászólsok mennyisége is olyan sok volt, hogy képtelenség volt egy-egy nap kihagyás után visszaolvasni, így én "átmentem" a 2005. januári babák topikba. Ott régi ismerősökre találtam. Remélem jól vagy és rendeződtek valamelyest körülötted dolgok.

Ildi!
Remélem Marci-ikertesó jól vanKép! Sajnálom, hogy műtéten kellett átesned Kép.

Zitmi!
Üdv Nektek!

Eveka

Kép
eveka
 
 


Eveka!
De jó, hogy te is jelentkeztél!
Marcipán jól van jól, járunk a tornára; szépen fejlődik!
Ikertesó miket tud már?

Patri!
Marcipán érdekesen viselkedik; szegény nem érti miért veszem fel keveset és mi az a fehér a kezemen! Kép
Pénteken este meg volt sértődve, hogy nem látott egész nap; teljesen be volt durcizva.Olyan édi volt! Kép

Ildi

delfinke
 
 


Sziasztok!

IldiKép
Örülök,hogy jol vagy,édi nagyon a kisfiad.
EvekaKép
Mosmár nem pörög annyira a topik,mert átment a lányok nagy része(vagyis azok,akik sokat irtak)a babafalvára.Kevesebben vagyunk,és ahogy látom mi nem tul gyakran irunk,ugyhogy mostmár követhetöbbek a dolgok.Ez jo is és rossz is.JO azért,mert olyanok,mint én is,akik ritkábban tudnak jönni,jobban tudják követni a hsz-kat,rossz azért,mert a régieket,ha nem is irtam,szerettem olvasgatni.
De azért probáljuk fenntartani amennyire csak lehet az egészet.
PatriKép
Hát szerintem jobb is,ha nem tudod végigolvasni a veszekedös részt,mert csak elromlana a kedved.Ez nem egy olyan oldal,ahol ilyen stilusban kellene irogatni egymásnak,de sajna ebben én is részt vettem.Kép
Szép szakmára készül a kislányod!!!!KépKép
CsillaKép
Jo hogy Te is maradsz itt,én is szeretem a babanetet,na meg ezt szoktam meg.
Brigo,LorcaKép
A szölözsir nekem is sok mindenre bevált már,én a nozimat is azzal szoktam kenni,ha náthás vagyok,mert az nem csipi a kidörzsölt,és begyulladt bört sem.

Még valami:Igaz,hogy azt irtam a babafalvárol,hogy nem tetszik,de belátom,tényleg elhamarkodott kijelentés volt,mert azota többször látogattam,és nagyon jo,alakuloban van még,de ha kész lesz,akkor biztosan sokan keresik fel azt is!

KingaKép

Kinga
skinga
 
 

 
 

Sziasztok!

Eveka!
Én néha bekukk a ti topicotokba isKép

Patri!
A veszekedős rész megvan jan.23. alatt. Csak most fordított sorrend lett a lementett mappákban.
Húúú, delfinidomár??? Nagyon érdekes lehet, csak gondolom ezt nem Mo-on fogja elvégezni és alkalmazni. Vagy tévedek? Már kis hazánkban is van erre lehetőség?

Jázmin arca alakulKép

Ildi!
Aranyosak vagytok MarcipánnalKép És csak pihengess, pihengess, pihengess....
Mesélj, mi volt a dokinál!

Spenótos kép:

Kép

Jól megy a spenót a hajszínhezKép

Szép napot mindenkinek!
Pá,
Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Brigó,
Látom, nektek is megy a spenótkenés. Én levette a napirendről egyenlőre. Túl sokat kellett utána takarítani. Ugyanis az én kis rendmániásom csúzlit csinált a kanalából. De jól áll neki a zöld színKép

Kép KépKép
lorca
 
 


brigo

egyetértek lorcával, tündéri, nálunk a lányom volt spenotevő, a fiam kiköpi csak, neki a paradicsomos hami meg a cici jön be!
vizben is született a fiam, ahol én szültem ott engedélyezi a korház! és van aki azt hiszi h megfulladhat, de ez butaság, mert a pociban is körülveszi a viz... és fertőzést sem kaptunk!

lorca! a dulámmal szülés elött 2 honappal ismerkedtünk csak meg, de elsőre szimpi volt, és éreztem h biztos kezekben vagyok. a másik dulám szeretett volna bejönni mert ez lett igy az első szülése. ő kamerázott végig, de nem ő volt aki a fő segitséget nyujtotta, viszont most inkább őrá számithatok ha kérdésem lenne.mert a másik nem jelentkezik már.

patri!

köszi, most vannak frissek, csak le kell kicsinyitenem és majd azokat is felteszem!

szivdöglesztő kiskrapek!

Kép

Kép



Kép

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


elfelejtettem vmit! gáborka nem cumizik, és nincs cumisüvege sem, csak a kép kedvéért probáltattam ki vele, ez ilyen végszükség esetére cumi volt...

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Sziasztok!

CSilla

Nagyon szép a kép,amin szopiztok,tök irigyellek miatta(mármint,hogy tudsz még szoptatni),én imádtam,de sajna már nem tudok elég régotaKép
A spenotot Bazsi imádja,mondjuk majdnem minden megeszik!

Brigo
A kislányod még mindig tündéri igy spenotosan pedig különösenKép

Kinga

Kinga
skinga
 
 


Halihó!
Brigó! Jó ez spenótos képKép Blanka is megeszi, ha nagyon kell, de nem tartozik a kedvencei közé.

Idli! MArcipán annyira édes! Tutira ő lesz a lányok kedvence az oviban! Nagyon szívdöglesztő Kép Örülök, hogy jobban van a kezed.

Egy kérdés: mit gondoltok, lehet adni a picurnak kecsketejet? Azt találtam róla, hogy 3 hónapos kor előtt nne adjuk neki, de utána? Lehet, hogy egy fokkal jobb, mint a tápszer...

Megyek főzniKép
Dóri

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
 


Dóri
Én ugy tudom,hogy 1 éves kor után már nyugodtan lehet adni,és tényleg jobb mint a tápszer.
Azt mondják...
Tényleg!Lehet kecsketejet kapni valamilyen boltban?
Lehet,hogy hülye kérdés,de sajna nekem nincs olyan ismerösöm,akinek van kecskéje,és vennék én is a Bazsinak.

KingaKép

Kinga
skinga
 
 


Dóri,
A tápszernél nem vagyok biztos, hogy jobb a kecsketej. Azt tudom, hogy régen, ha nem volt teje a mamának, anyuka végigfutotta a falut egy kecskéért. Már csak azért is keresni kellett, mert szégyen volt tartani, de a tehéntejnél jobb. Boltban még nem láttam, esetleg egy jobb bioboltban el tudom képzelni. Ha talál valaki, engem is érdekelne, bár én meg fogom várni az egy évet. A tej nálunk még őstermelői, úgyhogy szerencsére nem kell sietnem, de ki tudja, meddig van.

Kép KépKép
lorca
 
 


Csilla,
szívből kívánom, hogy találd meg a párodat, és akkor semmi akadálya nem lesz egy 3. babának! Nagyon aranyosak a gyerekeidKép! Bonita nevét hogy választottad? Szépséget jelent spanyolul, de ezt biztos te is tudodKép.
Nekem nem jelent meg a lányok születéséről történetem sehol, a kórházas topikban viszont írtam róla nem is olyan régen, milyen volt, amikor megérkeztek.
De annak ellenére, hogy nem szültem, hanem császármetszéseim voltak, nagyon szép élményként maradt meg bennem mindkét kicsikém születése. Az orvosom profi volt, a műtős személyzet emberséges, odafigyeltek rám. Örülök, hogy sikerült jó kórházat választanom. Szerencsére gyorsan regenerálódtam, az őrzőbe is kihozták őket, és a 6 ill. másodjára 8 órás fekvés után felkeltem, és onnantól fogva 24 órán át velem voltak a gyerekek, nem volt semmilyen téren semmi gond, hála IstennekKép.

Dóri,
a kecsketejet szerintem azért kérdezd meg a védőnőtől vagy a dokitól. Szerintem Blankának még korai lenne, de ez csak az én véleményem. Talán 1 éves kor után inkább. Mi vettünk egy időben még régen apukámnak, amikor nagyon beteg volt, és a Rózsdombra kellett érte mennünk, ott lakott egy kedves bácsi, aki kecskéket tartott. Érdekes íze van, de én nagyon szerettem. Igaz, 14 éve ittam, de még emlékszem az ízére.
Blanka nem szívesen fogadja el a tápszert, azért váltanál?

Lorca,
őstermelői tej KépKép...
zitmi
 
 


kinga!

igen én mindent meg is teszek amit tudok h minél tovább szoptassak, mert annyira imádom, ahogy bujik, meg már kérni is tudja, ül az ölembe és már hajol oda, simogatja, meg ha megkérdezem h hol a cici már dobja is magát pozicioba, tejcsit "felkiáltással"! a lányomat 9 hoig szoptattam, most szeretném megtapasztaléni milyen namikor szalad utánam és cicit kér, ugy szeretném ha sikerülne, de már igy is boldog vagyok, mert az elején féltem h nem lesz tejem!

zitmi!

nagyon köszönöm! bárcsak igazad lenne!bonita tudom h azt jelenti, szerintem tökéletesen illik is hiozzá. egy ismerősömmel egyszerre voltunk kiirva, és ő akart bonitát adni a lányának, nekem is tetszett, de mi még timiként mentünk be, még szülés közbe a dokinak is timit mondtam, mikor megszületett, akkor meg megmondtam h bonita boglárka született! az ismerősömnek meg emeséje lett. a lányomon kivül itt nálunk, még 2 bonita van!

az a lényeg h szép emlékként maradtak meg benned a szüléseid, és ha muszáj volt a császár arrol meg se te se más nem tehet. szeretnétek 3. babát? bár tudom a mai világban 1et is nehéz felnevelni még házasságban is, nem még többet, de olyan szépa nagy család.

tejtéma: én ugy tudom egy éves kor alatt tilos minden tejszármazék, én se merném adni a fiamnak.

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


hali!

Köszi lányok az infót, ma megyek védőnőhöz, majd jól leinfózom Kép
A tehéntejet nem lehet adni, azt tudom, de a kecske elvileg más. Na mindegy, du. kiderül.
Szép napot!
Dóri

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
 


sziasztok!

gondoltam még teszek fel képet, lássátok profilbol is...

Kép
KépKép

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Sziasztok! Kép

Bocsánat, hogy a kedves válaszokra csak most reagálok, de nagyon kevés időm van mostanában feljönni a netre.
Nagyon sajnálom, hogy így megfogyatkoztunk, de remélem, újra kialakul egy jó kis társaság. Illetve talán már ki is alakult, csak én még sokakat nem ismerek.

Köszönjük az érdeklődést! Az életünk új ritmusba került, de érzelmileg még sokszor bizonytalan vagyok. Az idő - úgy hiszem - megoldja majd. Csak nem szabad(na) siettetni.

Bernát még csak megül és gurul, nem kúszik, nem mászik. Viszont térdelésbe felhúzza magát a járókában, sőt már állásba is majdnem sikerült. Ez talán a rohanós életformánknak is betudható, meg annak, hogy az orvosok szerint túl laza az izomzata.
De egészséges, és nekem még így könnyebb, mintha már örökmozgó lenne. MInél okosabb, mire elindul, annál könnyebben megérti a tiltásokat, lehetőségeket, veszélyeket.
És még sokat szopizik ő is. Pár nap múlva várható az unokatesó születése, remélem, nem kell majd, de oda is be tudok így segíteni. Jó dolog a szoptatás, és ki tudja, lesz-e még negyedik gyerekem, úgyhogy most kiélvezem én is Kép

Sok puszi nektek!
Dorka Kép
dorka
 
 


Hali!

Csak gyorsban: szóval napi max 1 dl kecsketejet lehet adni.
Ez jó,ert lehet mivel főzni neki a kaját.
Most mennem kell.

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
 


Nat ma megtanult mászni. Furcsa, reggel még nem tudott, azután meg már igen. No nem egy őrült sebességével, de halad. Mostantól jön el a horror. Egy virágot már le is vadászott, ki is dobtam. Azóta már megpróbált bejutni a wc-be is, ahol a macskaalom van. Most már biztos, hogy kihagyta a kúszást.

Aranyosak a képek. Jól lefogytál babó után!

Dorka,
Igen, ez az átmeneti idő egy kicsit bizonytalan. Még azt sem tudom, ki "van" és ki nem. Gondolkodsz egy negyedikben is?

Kép KépKép
lorca
 
 


Lorca!
Most éppen válófélben vagyok (illetve külön él a férjem tőlünk több, mint fél éve), tehát egyelőre fogalmam sincs az ilyesféle jövőt illetően. Egy megfelelő társ mellett nagyon szívesen szülnék még. De annak a társnak sajnos elég sokat kell bizonyítania, hogy én bele merjek vágni, mert ha megint egyedül maradok, már négy gyereket kell egyedül terelgetni... Erre nem vágyom, és nagyon nem szeretném!


A mászást illetően én is azt gondolom, hogy a kicsit megkésett mozgásfejlődésű babák hirtelen csinálnak több dolgot, aztán gyere rá, hogy melyiket csinálta először. Kép
Ennek akkor van jelentősége, ha felmerül a gyanú, hogy a gyerek diszes (-gráfia, -kalkulia vagy bármilyen más viselkedési vagy tanulási zavar gyanúja merülne fel). Akkor visszakérdezgetik ezeket, úgyhogy érdemes pontosan lejegyezni, mikor mit csinált a baba.

Reménykedjünk, hogy nem lesz rá szükség! Kép
Az én legnagyobb fiam sem kúszott, és igen furcsa technikával mászott. Úgy tűnik, hogy ha nem is diszes (ír és olvas, pedig még csak 5 és fél éves), de kétkezes, ami viszont nem ilyen oksági összefüggésben van a mozgásfejlődéssel, hanem lehet, hogy pont fordítva. Vagyis azért mászott furcsán, mert a két agyféltekéjét egyformán működteti. Bonyolult, de érdekes dolgok ezek! Kép

Megyek, mert Bernát sír (ritka alkalom, de előfordul) Kép

Dorka
dorka
 
 


Skinga és Zsuba!

Nagyon boldog névnapot kívánunk csepp fiaitoknak!
Kép
Kép
Ildi&Marcika

delfinke
 
 


Kedves Ildi és Marci!!!!

Bazsi nevében nagyon szépen köszönöm a köszöntést, igazán jól esett, hogy gondoltatok rá!!!!!KépKépKép
Hogy vagytok???? Kezed javul??????
zsuba31
 
 


Zsuba!
Igazán nincs mit! Kép
Kezem javulgat, fáj még főleg ha keveset pihentetem; ami egy örökmozgó Duracell nyuszi melett megesik!
Kép
De ezt leszámítba minden oké!
Ti jól vagytok?
Ildi

delfinke
 
 


Nagyon boldog névnapot a Balázs-babáknak!!!!

Sajna most nincs többre időm, de remélhetőleg holnap jövök.

Pá,
Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Brigó,
Remélem, lesz egy kis időd, már napok óta nem hallottam kis spenótnyusziról.

Ildi,
Jó, hogy a javulás útját járod. Azért próbáld nem túlerőltetni magad!

Zsuba,
Mi van veletek?

Dorka,
Kép nem épp jó hír, nem tudtam. Nagyon nehéz lehet egyedül. Van segítséged? Az egyetlen, akinek nem látszik a feje a képen az te vagy egyébként? Aranyos a két kis zebrás Kép
A dis- ez meg azt szeretik mindenfélére ráfogni. Szerintem csak azért kérdezik, mert fogalmuk nincs róla, mi okozhatja, pláne egy időre született babánál. Olyan kor meg könnyű azt mondani, hogy aha! itt van a kutya elásva.
Jó dolog kétkezűnek lenni. Mindkettővel megtanítjátok írni?

Dóri,
köszi a kecskeinfótKép

Kép KépKép
lorca
 
 


Lorca!
Kétkezűnek lenni részben jó dolog. De semmiképpen sem tanítom meg két kézzel írni. Jobb, ha minden funkciót egy kéz irányít, de azt teljes kompetenciával. Így is valószínű, hogy csúnya lesz a kézírása. Viszont matekból meg valószínűleg jó lesz. Már látszik is ez. És egyáltalán, magas intelligenciájú. Ez is jellemző a kétkezesekre. Képzeld, most az Egri csillagokat olvasom neki csupán önszántából, érdeklődésből. Nem is enged mást mesélni, míg vége nem lesz. És megjegyez minden szereplőt, az összes fegyverfajtát miegyebet Kép

A diszesség sajnos nem csak kitaláció, és nagyon sok gyerek azért lesz funkcionális analfabéta, mert sok tanító is ezt gondolja, meg persze sok szülő is. Hidd el, ha időben észreveszik, nagyon sokat lehet rajta fejleszteni, felnőtt korára sok problémától kíméled meg. Nem beszélve az iskolai sikertelenségek, kudarcok soráról, amik van, hogy csak gimnáziumban derülnek ki. A férjemnek volt néhány gimis tanítványa, akikről ő vette észre, hogy diszgyanús. Attól kezdve foglalkoztak velük, és kaptak felmentést az írásbeli érettségi helyesírás része alól, ami felszabadította őket. A szorongás elmúlt, és sokkal jobbat teljesítettek irodalmi fogalmazásból is, mikor nem kellett azon izgulniuk, hogy mit hogyan is kell írni, melyik betűt hogyan kell írni. mert bizony sokszor ez is gondot okoz.
Sőt, tovább megyek, már az iskolaválasztásnál szerepe lehet, ert sokféle írástanítási módszer van, van olyan, ahol direkt figyelnek a könnyen felcserélhető betűk egymástól messze való tanítására pl. b d (homogenitás) számoknál 6 9

Tehát nem hülyeség, sőt, a saját gyerekednek könnyíted meg a sorsát, ha elfogadod, hogy ilyen van, és örülsz, ha korán kiderül. Reméljük, nem lesz ilyenre szükség, de azért írtam mindezt le, mert nagyon sajnálom azokat a gyerekeket, akiket a szüleik például nem engednek fejlesztő pedagógushoz az iskolában, mert úgy hiszik, ettől megbélyegzett lesz a gyerekük. Volt olyan kislány, aki már másodikos volt (új rendszer, buktatni nem lehet, a szülő pedig nem járult hozzá az évismétléshez, pedig a saját gyerekének lett volna az érdeke), szenvedett, még nem tudott rendesen olvasni, írni. A többiek már helyesírtak, bonyolultabb dolgokat is számoltak, mikor ő még a feladatot sem értette meg. Részképességzavaros volt, de a szülők nem engedték, hogy az iskolai fejlesztőpedagógus ingyen foglalkozzon vele. Most harmadikos, szenved, rosszak az eredményei. Ha elsőben fejlesztik, könnyen lehet, hogy most semmi gondja nem lenne. Így beletelhet néhány évbe, mire utoléri a többieket, ha egyáltalán sikerül neki.
És a szülők csak jót akartak. Csak azt hiszem, vannak olyan helyzetek, amikor a szakemberben meg kell bízni. A gyerekorvosomban is bízom, a tanító is bizalmi állás. Az óvónő is.

Hű, most nehogy azt gondold, hogy neked szól itt az egész litánia, hanem inkább a mai szemléletmódnak. Bocs. Kép

Mit csináltok ebben a vacak időben? Nekem jelmezt kéne gyártanom a fiúknak, pénteken farsang, de sehol nem lelek zöld pólót és harisnyát. Lehet, hogy ma kivillamosozunk az Auchanba, hátha ott lesz.

És ilyenkor elég nehéz egyedül, hogy három gyerekkel menni vásárolni... vagy mikor betegek. Amúgy meg lehet szokni, régen is inkább én csináltam mindent a gyerekekkel.
Érzelmileg rossz, hiányzik egy társ ölelése, de hiszem, ez megoldódik majd.

Puszi, Dorka
dorka
 
 


szia dorka!

kérhetek emaicimet tőled, mert van egy-két közös momentum az életünkbe, és szeretnék irni neked!köszi

lorca!

néz be a forumomba, érdemes!!!

kinek van ötlete arra h egy akaratos, beteg 8 hos babának h adjam be a gyógyszert, h ne is köpje ki?
csilla

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Sziasztok!!!

Tegnap este írtam egy kisregényt erre nem ment elKép

Ildi örülök, hogy kezd a kezed gyógyulni, azért még kíméld!!!
Köszönöm mindenkinek, hogy eszébe jutottunk és főleg Bazsi!!!KépKép
Mi jól vagyunk, de picifiamban is elromlott valamiKép Nagyon rossz éjszakáink vannak és a nappalok is elég nyűgösek. 9 hónapos elmúlt, de foga még mindig nincs, lehet, hogy mi leszünk a protkós babák???Kép Végre elkezdett kúszni is, eleinte igen furcsa módon haladt, de most már határozott mozdulatokkal halad előre, a forgást haladás céljából egyre kevesebbszer használja. Még mindig csak az anyatej a fő kaja, a hozzátáplálás nem igen megyKép

És akkor 1-2 szó a diszről. Sajnos én érintett vagyok a témában a középső lányom írás és olvasási nehézséggel küzd.Én már az oviban észrevettem, hogy valami nincs vele rendben, de pl. az ovónőnek én szóltam, hogy nézzen már rá jobban, ekkor lettünk elküldve logopédushoz. Szókincse szegényes volt, nehezen fejezte ki magát, ügyetlen volt, de én ezt a ballkezeségnek tudtam be. 1. osztályban szépen megtanulta a betűket, de mikor összeolvasására került sor az nem ment. Hiába jeleztem a tanítónéninek, ő a gyakorlást javasolta a továbbiakban is. 2. év végén végre felmérték a gyereket ahol kimutatták nála a bajt. Szerencsére Orsi szorgalmas nagyon, kimutatták, hogy átlagon felüli az IQ-ja és ezért nem vették észre nála a bajt, mert ellensúlyozta valamilyen szinten, de én aki vele voltam és láttam az elöző gyereknél mennyi tanulással hová jutott ő el, és Orsi a triplájával feleannyit nem ért el igencsak aggódtam. Sok-sok gyakorlással elértük, hogy önállóan tanul, és 4-5 tanuló. Igaz felmentették helyesírásból és idegennyelvből. mostanra elmaradtak a stersszes nyelvtanórák, a kudarctól való rettegés.
Orsi kiskorában minden mozgást időben és nagyon szépen csinált. Mászott, kúszott, 1 évesen elindult. időre született a kiírás napján, viszont nagy baba volt és szerintem gyorsan meglett,3 órán belül, az első fájástól számítva. Balkezes, ezt sosem akartuk megváltoztatni. A párom is balkezes volt, de őt annak idején átszoktatták a "szép kezére".
Na röviden ennyi volt .

Dorka, nagyon átérzem a helyzetedet, tudom mennyi gond és baj van az örömök mellett 3 gyerekkel.Erőt és kitartást kívánok, jön a tavasz és egy kicsit talán könnyebb lesz. A szerető társ hiánya pedig borzasztó lehet, hogy nincs esténként akinek elmesélnéd a napod,akitől kapnál 1-2 biztató szót a rossz napokon, akivel néha vitáznál, de ne add fel, lehet még neked is párod!!!!!!!!!!

Zsuzsa
zsuba31
 
 


Hali!

Balázsoknak én is boldog névnapot kívánok !
Dóri

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
 


Zsuba, Dorka, - dis-téma
Nagyon rossz, ha a tanító néni nem figyel fel egyértelmű jelekre és az IQ tényleg fedhet. De tényleg áthidalható. Nekem disgráfiám van, nem túl vészes, de minden tankönyvi példát produkálok. Ennek ellenére nyelvtanár vagyok. Másolni nem tudokváltozatlanul, betűt tévesztek, pl a 37 fős osztályom bizonyítványmegírása sírógörcsben végződött, mivel nem lehet javítani és kb 60 db-ot megírtam már. Ha nincs kolléga, aki átvállalja, még most is azt írnám. Olvasni kb 9-10 évesen tanultam meg rendesen, azóta behoztamKép Szomorú, hogy ilyet a szülőnek kell észrevenni, de nagyon szerencsés, hogy egyáltalán sikerült és nem keveredett bele egy ördögi körbe, ami a suli utálásához vezetett volna. Szerencse, hogy szorgalmas, így szerintem nem lesz gond később, csak az eleje nehéz.
Ahogy írtam, könnyű kapcsolatba hozni a dis- dolgokat mozgásfejlődéssel és ezzel elintézni, nem pedig megoldást keresni, ami pedig lenne. Sokszor nehéz, pl egy ismerős a menthetetlen discalculiás (vagy hogy is kell írni...) gyerekét a pénz alakjára tanította meg. Nem volt egyszerű.

Csilla,
milyen az állaga a gyógyinak? Íze?

Kép KépKép
lorca
 
 


Sziasztok!
rohanok, csak bekukk!

Gyógyszer: vegyél a patikában kis fecskendőt, szívd fel és nyomd a szájába. Valószínűleg le fogja nyelni. a gyógyszert be kell tudni adni, így hiába hangzik rosszul, próbáld ki. Nem vagyok szadista, csak van egy olyan undoros gyerekem, aki a legkisebb rossz szagra, erős szagra, rossz ízre hányni kezd. Nála is így be tudom adni. Készíts ki valami finomat, ami elveszi a gyógyszer ízét, és gyorsan add azt is neki. vagy eleve keverd össze anyatejjel vagy teával (jó cukrossal). Ilyen ötleteim vannak.

Csilla: szeredas@axelero.hu

rohanok, puszi, Dorka
dorka
 
 


Helló Csajok!

Újra ittKép

Csilla!
Gyógyszerbeadásra nekem is hasonló ötletem van, mint Dorkának.
Tényleg szívdöglesztő a kiskrapekodKép A Bonita pedig érdekes, de szép név. Talán még az utónév könyvben sem találkoztam vele. Bár mi lány nevet nem is kerestünk, mert az tuti volt, hogy ha lány lesz, akkor Jázmin.

Dorka!
A srácok mibe öltöznek be farsangra? És Te készíted nekik a jelmezeket? Neked még erre is van időd? Én egy gyerkőc mellett is hanyagolok mindent (háztartás, saját magamKép), neked meg még ilyenekre is van időd 3 gyerek mellett???? Hogy csinálod?
Sajnálom, hogy továbbra is külön vagytok a férjedtől. Õszintén megmondva, én bíztam benne, hogy csak egy szeszély a férjed részérőlKép Te egyébként örülnél neki, ha visszamenne hozzátok? Ha nem akarsz, nem kell erről a témáról beszélgetned.

Ildi!
Mit mondott a doki? Tessék ám leírni!!! És próbálj sokat pihenni. A csajok mentek neked segíteni?

Kinga!
Rég nem írtál!
Nagyon aranyos Bazsi a képen. Azok a kék szemek....

Zsuba!
Sajnálom az éjszakáitokatKép Sajna tudom mit érzel, nálunk is hasonló a helyzet. Valószínűleg a foga bántja Bazsit, de az is lehet, hogy a túl sok ingert nem tudja feldolgozni. Én már a múltkor azt mondtam, hogy Jázmint gumiszobába zárom, hogy ne érje inger, és így végre nyugodt éjszakánk leszKép
A hozzátáplálással mi a gond?

Lorca!
Gratula a mászáshoz. Szerintem jól teszed, ha elkezdesz kb olyan 80cm-es magasságig mindent elpakolni, ami Natira veszélyes lehet, mert akkor lassan eljön a felállás ideje is.

A ti gyerekeitek hogyan viselik a pelenkázást? Mert Jázi egyre nehezebben. Küzd ellene, a lábát befeszíti, hogy ne tudjam a pelenkát alárakni, rugdos, meg ilyenek. Hát, hogy akaratos gyerek lesz (vagyis már az), az biztos!!!!

Ja, és szerintetek az nagy baj, ha néha nézi a tv-t, vagy belenéz a villanykörtébe? Mert ezeket imádja csinálni, de félek, hogy nehogy a szemének baja legyen. Meg, ha itt ül a gép előtt velem, akkor is kb 50cm-re van a monitor tőle.

Jó éjt, és további kellemes hétvégét mindenkinek,
Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


El kell mesélnem nektek:
MARCIKA MÁSZIK!!!!!!!!!!
Annyira édesen teper a szobában; bár még elég érdekes a technikája!
De annyira örülök neki!

Ildi

delfinke
 
 


Ildi!

Gratulálok Marcinak!!! Kép Tudom, hogy milyen sokat jelent ez nektek...

Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Brigo!

jázmin nekem is tetszik, és ugyanolyan érdekes név mint a bonita, szerintem. pelenkázás nálunk is bonyolult, de vannak nyugodt pillanatok, de többször fordul elő, h tolja fel magát,vagy legurul róla, általában el kell valamivel foglalnom pl.játékkal de az sem mindig válik be nála.

gyógyszer bevétel:sehogy se megy, mindent megprobáltam, ahogy bemegy, már köpi is ki, és nem tudom mibe kéne becsempészni..a folyadék sem jött be..holnap megint jön a doki, de szerintem még mindig csunyán köhög..viszont legalább éjjel aludt, és csak szopizni ébredt fel. a villanykörtére sem tudok mit mondani, nekem is előfordul h belenéz, vagy a tévét nézi, és a gép előtt is szokott ülni velem ha már magát nemtudja lefoglalni, de szerintem inkább hosszú távon káros, néha néha nem..de nem tudok biztosat, ez engem is érdekelne..

delfinke!

gratulálok én is a mászáshoz marcinak! ez nálunk kimaradt, és ki is fog, az én fiam inkább állni szeretne, valahogy a mászás és kuszás nem igazán neki lett kitalálva, de hason is utál feküdni. meg alapjáraton feküdni is utál!

Szerintetek nyugodtan lehet már használni lisztet a főzelékekhez? mert idáig inkább pároltam, meg főztem neki, vagy üveges kaját adtam, de nem mertem még lisztet használni..félek az allergiától..

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Csilla,
A gyógyira a fecskendő tényleg jó ötlet, azt hiszem én is beszerzek párat vész esetére. Nat szájon át csak Panadolt kapott, ami rendkívül ízlett neki. Még nyafi is volt, hogy kér még. Ha a nyelv hátsó részére fecskendezed, szerintem a nagyját nem tudja kiköpni, felháborodásában lenyeli. Persze ez nem tesz a nap legnépszerűbb figurájáváKép

Ildi,
Gratulálok! Furcsa technika nálunk is van. Sokszor nyújtott lábbal próbálkozik, áll, áll és csak nem halad. Máskor egy nyújtott egy térdelő.

Brigó,
Nekünk a pelenkázás csak néhány hete okoz gondot. Akkor ugyanis rájött, hogy nem jó fél percig nyugton maradni, sokkal jobb percekig küzdeni. Én különböző figyelemelterelő manővereket szoktam bevetni. Ráborítottam a fürdőlepedőt, megkapta a telefont (a zsinórost és remek öngyilkos mutatványokat produkált), idétlen hangokat adok ki pl ugatás. Mindegyik jó pár napig, azután újat kell kitalálni. Ha van valakinek bármilyen ötlete, nagyon várom!!! A legutóbbi az, hogy a keresztbe rakott lábát megfogom és fel-le huzigálom, miközben a másikkal machinálok. A ruha ráadásánál pedig a fenekét felhúzom a combomra, a feje lelóg (mellette ülök) és ezen a pozíción annyira ledöbben, hogy nem kapálódzik.
A tv-t én nem a fény miatt tartom károsnak. Mozgásfejlődés, társas kapcsolatok, beszéd, olvasáskészség látja kárát nem említve az egyéb pszicho hatásokat és figyelemzavart. Ezenkívül nagyon addiktív. Szerintem a szemére egyedül a nap lehet káros, de így februárban talán még az se.

A mászó baba horror kezd kiteljesedni. A játszószobájában alig van valami, "gyerekbiztosnak" gondoltam. Dugesz minden konnektorban, fűtőtest eltorlaszolva, nincs egy éles sarok. Erre az egyik virágon észrevett egy indát, amit én nem és magára rántotta. Ott voltam két méterre, de még így sem értem oda időben. Nem rajtam múlott, hogy nem esett rá Kép Mit lehet még csinálni?! Nincs hova pakolni, nincs járóka - most sem akarok. Mellette vagyok, de még így is történhet baj, pedig már kész paranoiás vagyok, mindig azt nézem, mi lehet veszélyes.

A gyerekeknek mindig jobb képzelőerejük van, mint a felnőtteknek, ezért kérdezlek most titeket. Ti vagy gyerkőceitek hogy próbáltátok megöngyilkolni magatokat? Az én konkrét példám erre, hogy amikor pl 4-5 éves voltam, egy 1,5m magasan lévő szemöldökcsipeszt vadásztam le és dugtam be egy kb 1,8m magas fürdőszobai konnektorba. Nem tudni, miért élek. Nálunk ezért van az is bedugaszolva, amit én is csak székről érek el.

Kép KépKép
lorca
 
 


lorca

érdekes kérdés...gyerekként párszor futottam át kocsik előtt, és kishiján majdnem matrica lettem, és volt olyan, h anyu felszolitására:miszerint ne nyulj a mosogéphez..mit tettem, belenyultam:áramütés...nem volt semmi...ezt nem hiszem h elfelejtem!ja és nyeltem már le pénzt is!!!azért bizom benne az én gyerekeim nem lesznek ilyenek, eddig a lányom ezen a téren tényleg mintagyerek!

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Sziasztok!

Köszönjük szépen mi is a névnapi jokivánságokat!Kép
Ildi
Gratulálok Marcinak a mászáshoz!!Tudom,hogy nagyon nagy élmény,mert amikor Bazsi gondolt egyet és mászni kezdett,majdnem kiugrottam a börömböl.Ö meg csak nézett értetlenül,hogy most mi van???
Nálatok meg pláne nagy öröm!!KépKépKépKépÖrülök,hogy a kezed is alakul,meglátod hamar rendbejössz!Kép
Brigo
Hát a pelenkázás nálunk is kész akrobata mutatvány!KépLassan menet közben kell átpelenkáznom,mert Bazsi már rohangál.Kép
Lorca
Hát igen a mászo és járo gyereknek már szinte semmi nem akadály!!Mi most készülünk majd venni ilyen kütyüket,ami megvédi a Bazsit mindentöl(gyerekzár,konektordugo,stb.)
De balesetek igy is vannak,mert csak egy pillanaton mulik minden.
Dóri
Nagyon sajnállak a helyzeted miatt!Én két gyermekkel váltam,az sem volt leányálom.Kép
Semmi remény???
Én szerncsére rátaláltam utána életem szerelmére,és neki szültem a Bazsit!!
Meglátod nálad is minden rendbe jön!!!
Zsuba
A manod szerintem tuti fogzik.Nálunk is Bazsinak akkor lett rohamosan rossz az alvokája,amikor elkezdtek kibujni a fogacskák.Nem könnyü idöszak.Kép

Gyogyszerre a fecskendö tuti tipp,volt olyan gyogyszer,amihez kimondottan ezt adták a Bazsinak,és nagyon nagy hasznát vettük!!!!!

A diszes témához nem tudok hozzászolni,mert szerencsére eddig nem voltunk érintettek,remélem nem is leszünk.Egy ismerösöm kisfia volt diszes,hallottam,hogy mennyire rossz dolog.


Sziasztok:KingaKép

Kinga
skinga
 
 


Sziasztok! Kép

Jókat nevettem a régi öngyilok történeteken! Remélem, nem fordul elő a mi gyerekeinknél hasonló!!! Én már azért csináltam egy-két butaságot pl. Bernátnak adtam olyan babapiskótát, ami elég puha volt, és leharapott egy nagyobb darabot, ami megakadt a torkán. Semmi sem segített, hiába fordítottam fejjel lefelé. Zakatolt az agyam, mit tegyek, ő meg közben alig kapott levegőt, ijedtében elkezdett hörögve sírni... borzalmas volt!!! A szerencse az volt, hogy mivel puha volt a piskóta, a nyáltól és a könnytől elázott, így fel tudta köhögni. De azalatt én majdnem megőszültem! Azóta nem adok neki semmit, amit előtte nagyon szeretett pl. egész zsemlét. Csak lecsipegetek mindenből és úgy adom a szájába.
A nagyok egy hónapja kirántották a könyvespolc tiplijét a falból! Kicsin múlt az életük, pedig tipli volt!!!!
Kristóf szombaton átszaladt a villamossínen, amit idáig soha nem csinált! Szerencsére villamos sehol, de ezt a másik villamostól én nem láthattam meg ő sem. brrr
Bálint két éve nyáron anyuéknál beleharapott egy cigarettába. Majdnem kimosták a gyomrát, végül elhitték, hogy csak pár icipici darab mehetett le a torkán, így 2 nap kórház, vérvételek stb. következett. Ja, és ne tudjátok meg, hogy néztek rám a kórházban, pedig én életemben még bele sem szívtam egyetlen cigarettába se!
És a tárgyak maguktól is meg tudnak mozdulni a szekrény tetején!! Kicsi mozgás pl. elmegy egy busz vagy teherautó, ami furcsa rezonanciát okoz, máris leesik az ólomsúlyú szamovár két méter magasról a gyerekem feje mellett! Kép
Úgyhogy szekrény tetején is óvatosan tartsatok nehéz dolgokat!

Most ennyi jutott az eszembe, de biztosan van még, csak az ilyeneket igyekszik az ember elfelejteni! Kép

Ildi!!!!!
Nagyon örülök, hogy Marcipán mászik!!! De jó! Azt tudod, hogy beelőzött? Kép Szerintem Bernát is kihagyja a mászást. Puszi a buksijára!

Sziasztok! Szép napot! Tegnap gyönyörűen sütött a nap nálunk!
Dorka
dorka
 
 


Dorka!

Ép azt akartam én is irni, h hasonló cipőben járok, én egy gyerekekkel váltam el,addig különéltünk a férjemmel, mikor megismertem a fiam apját, terhes lettem, de lelépett, igymost egyedül élek két gyerekkel..Nem is gondoltam volna h ebbe a topikba is vannak hasonló sorsu nők, mint én.. azért nem semmi ami a te gyerkőceiddel történtek..brr!!!nálunk gáborka még nem indult el, talán még lesz pár viszonylag nyugis hetem.Majd elfelejtettem, ő csak olyanokat csinálh igyekszik mindent ledugni a torkán, vannak azok a kuglik, mint a tekében, és vannak neki olyanok, hát annak nem kicsi a feje, és képes bekapni az egészet, na utána jön a meglepetés szájába, mert beragad, és ugy kell kitépni, ezért mostanában szünetel a tekézés...

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Hát nem lehet túlságosan óvatosnak lenni. Nem is tudtam, hogy a cigi ilyen veszedelmes. Meg az sem, hogy egy gyereket nem riaszt el a szaga. Újabb veszélyforrás. Nem mintha mi dohányoznánk, de a tágabb család igen. Ma a gázóráról próbálta leszedni a plombát. Méretileg talán le is tudná nyelni. Meg fizetni is kéne a gázművek felé. Gyorsan odaragasztottam, ne himbálózzon.

Kép KépKép
lorca
 
 


látom néma csend, kihal a topik?

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Sziasztok!

Elnézést a zavarásért csak egy linket szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.

Új és használt babaruhák és még sok minden akár 1ft-ért.
Sok szép minőségi (ADIDAS,NEXT,ADAMS,REEBOK,stb...) darab van.
Érdemes megnézniKép

http://www.vatera.hu/listings/index.php?us=juliebaba

További minden jót

Julie

Kép
juliebaba
 
 


sziasztok!

Bocsi, hogy eltűntem, kész katasztrófa volt a hetem, holnap leírok mindent.
Betegség, tönkrement háztartási gépek (köztük a fűtés is), apeh, stb. Elegem van!
Nem panaszkodom, majd holnap megkapjátok az panaszáradatot KépKép
dóri

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
 


Sziasztok!
Én is vagyok,csak idöm kevés,igy jobb hiján olvasgatok.De itt lassan nincs mitKép
Dóri
Nagyon sajnálom a rossz hetet,biztosan kikészültél egy kicsit töle.Majd mesélj ha lesz idöd,talán picit megkönnyebbülsz,ha kibeszéled magadbol!

KingaKép

Kinga
skinga
 
 


kinga!

látom már neked is feltűnt. örültem mikor idejöttem azt hittem egy jo csapat tagja lehetek, de vagy nincs ideje a többieknek, vagy csak elvándoroltak, legalább mi összetartunk? és te dori?

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Kcsilla!

Szia,nincs gond a csapattal,csak most olyan anyukák irnak ide,akik régebben is ritkán tudtak jönni az idöhiány miatt.Mindenki irogat más topikba és forumba is,ezzel nincs is semmi baj.
Én ahogy idöm engedi,jövök.Kép
A "régi"tagok,akik rengeteget irtak ide,szinte követni is nehéz volt,átmentek a babafalvára,amit az egyik topik tag hozott létre.Az is nagyon jo kezd lenni.
Azért maradunk,mert jo itt dumálgatni,csak sokan ritkán tudnak irni,inkább csak olvasgatnak.
Öszintén szolva ma én is csak olvsagatni ültem le a géphez,mert álmi vagyok,de annyira el voltál szontyolodva,hogy muszáj volt irnom.Kép
Szoval gyere,és irj ahogy tudsz!!

Szia:KingaKép

Kinga
skinga
 
 


Azt hiszem, én is Kinga által említett elhavazott anyukák egyike vagyok, de azért vagyok! Az a 9 nap, ami Nati mobilitása óta eltelt, egy kicsit lelassított, mindha odaragadt volna a számra a Nem szabad! Pedig ezt Nat nemigazán ismerid, de valahogy a forró konvektor a kedvence, pedig ahhoz nem is olyan egyszerű hozzáférni. A sok hülyeséget, mint pl gyerekjáték simán félresöpri,hogy gondosan olyasmiket találjon, ami veszélyes. A legjobb tippje ma a fürdőkádban a mászkálás. Ez azért is jó, mert csúszik és így sokkal nagyobb az esélye, hogy nem tudom elkapni és felkenődik a kád oldalára.
Remélem, más élvezi a nyugodalmas téli estéket.Kép
Flóra

Kép KépKép
lorca
 
 


Helló Csajok!

Én is vagyok, csak éppen időm nem nagyon van írniKép
Köszi a válaszokat pelenkázás ügyben. Megnyugodtam, hogy akkor nem csak az én lányom érzi nyűgnek a tisztába tételtKép

Lorca!
A tv nézést nem úgy kell érteni, hogy egész nap megy a tv, ezzel akarom lefoglalni Jázmint, stb, de azért szeretem tudni mi van a nagyvilágban, és a híradót megnézem. Aminek Jázi nagyon örül, mert egyből megy a tv-hez, és bambulja kb 20 cm-ről. Ezért kérdeztem, hogy ez káros lehet-e, mert azért a felnőtteknek is azt szokták ajánlani, hogy minél messzebről nézzék a képernyőt.

Csilla!
Ezt a rendelőben találtam:

Kérdés:
Úgy tudjuk, hogy a glutén egyéves kor alatt nem ajánlott. Héthónapos kortól adható tejpépet kaptunk, amely tartalmaz glutént. Odaadhatjuk-e nyolchónapos gyermekünknek?
Válasz:
6 hónapos korig semmiképpen nem adunk glutentartalmú ételt a csecsemőknek. Ezután már az érzékenység kialakulásának a valószínűsége nagymértékben csökken. Így a tápszercégek glutentartalmú tápszereiket (7 hótól adhatót ) a szakemberek jóváhagyásával forgalmazzák. A gyermekorvosok közül nem kevesen, én is inkább 9 hótol ajánlom a glutent tartalmazó ételeket, akár már a főzelék rántással készítését is. Óriási a választék van már főzelékekből, gyümölcspépekből de tejpépekből is, amelyek nem tartalmaznak glutent. Addig ezekből válogassanak.
Először célszerű csak a főzeléket rántással készíteni 1-2 hétig, utána jöhet a kenyér, kifli és csak azután az egyéb tésztafélék, sütemények, kekszek. Ez utóbbiakra azonban csak módjával szoktassuk rá a kicsiket.
A kialakult gluten érzékenység a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan.

Szóval a lényeg, hogy 9 hónapos kor, és ha jól számolok, akkor Gábor most fogja betölteni.
Persze szétnézhetsz más oldalokon is, hiszen már annyi babás honlap van.


Húúú, Dorka! Nem semmi történeteket írtál!!!
Bálintnak előre is boldog névnapot!

Dóri!
Mesélj, mi volt veletek a héten? És ne haragudj, de nem jártam erre, így utólag is boldog névnapot kívánunk!!!

Képzeljétek, Jázmin már megtette az első önálló lépéseit. Kép Bár még elég "kezdetleges", és csak 1-2 lépés, de ez is valami!!!
Ja, és beírattam oviba 2008. szeptemberétől. Tudom, ez így egy kicsit hamarnak tűnik, de a munkahelyem üzemeltet egy ovit, és elég hamar betelik a létszám. Pl. 2007-re már 20 szülőt vissza is utasítottak, így is dupla annyi gyerkőcöt írtak fel, mint amennyien elmennek iskolába. Szóval lassan elkezdek gondolkodni, hogy melyik egyetemre írassam be JázmintKép

Ja, és kint van az 5. foga is. És továbbra sem alszik jól éjszaka.

Nos, nagyjából ennyi van velünk, meséljetek ti is!!!!

Pá,
Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Lorca!

Nálunk is hasonló volt a helyzet, de próbáltunk mindent elpakolni, illetve elbarikádozni, mert ugye egész nap nem mondhatom szegény gyerkőcnek, hogy nem szabad, nem szabad, nem szabad, stb. Szóval kitartást, és türelmet.
Jázi új tudománya egyébként a függönyhúzogatás. Én meg szívbajt kapok, hogy a fejére ne essen a karnis. Lehet, hogy felpakolom a függönyt a radiátorra???!!!Kép

Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Hali!

Bocsi, hogy eltűntem, de kész vagyok a múlt seményektől. Örülök, hogy új hét kezdődik, remélem jobb lesz, mint az előző.
Hétfőn elintéztem az oep-et, ennyi volt a jó a hétre (9ezerrel kevesebb gyedet kaptam, most tudtam elintézni). Kölcsön adtuk a melós autót az embereknek, persze összetörték
Hétfőn elromlott a mikrónk, még jó, hogy volt egy régi a páromnak, így most nem kell venni.
Szerán egész nap autókáznom kellett németekkel, akkora balesetet láttam kora reggel a Flóriánnál, hogy nem tértem magamhoz estig. Aztán itthon az utca végénél majdnem belénk csúszott egy kisbusz.
Blanka tiszta nátha volt és köhögött, olyan náthás volt, hogy hajnali 3-ig ordított, nem engedte kiszívni az orrát, és nem sikerült semmit csinálnunk. Persze aludt kb. 4 órát. A tetejébe éjjel elromlott a cikrkónk, marha hideg volt, átvittem a tök beteg gyerekemet anyósomékhoz, a szerelők meg este jöttek csak. De legalább már tudunk fűteni.
Aztán a 2 volt pasim összes problémája megtalált, először a z apeh, aztán egy végrehajtós. Jövő héten mehetek be mindent intézni, hogy semmi közöm ezekhez.
Elegem van!!!!!!

Hát kb. ennyi a múlt hét. Most már jobban van a lány is, most anyám meg férjem beteg. Kép
Na megyek! Pusz Dóri
Hát ennyi! Ma már szerencsére aludt a lány, de még mindig folyik a nózija.

Megyek, mert ébredezik!

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?