Lányok, köszönöm, hogy leírtátok a "nagy dolgokat", nem véletlenül vetettem fel a témát, mert egy nagyon rázós (számomra) dolgot szeretnék megosztani veletek, kérlek ne gondoljatok rólam nagyon rosszakat, azt hiszem nagy merészség , hogy ilyetén nyilvánosság előtt leírom ezt,... de már nem szégyellem.
Kedves Rumfo! Hogyan vetnénk meg az érzéseidért, a kötődés nem egyszerű dolog, és mindenkinél máshogy alakul ki. Erről szól ez a történet.
Most Balázs születése előtti és utáni gondolatokról fogok írni nektek, ha szívesen olvassátok! Megpróbálok párhuzamot vonni a leendő kislányom születése és ezen esemény között...
Balázs átlagos próbálkozási idő vége felé már a türelmetlenségi szakasz kezdetén fogant baba volt.Mivel előtte a terhességem a 16.héten megszakadt nem mertem örülni túl korán.Félideig nem is volt semmi baj, kezdtem megkönnyebbülni... és ekkor kezdődtek a bajok, újra vérzések, rossz szívhang...megint a félelem.
A hetek teltek, de én minden percet vánszorgásnak éreztem. (Pont mint most!
) Szívultrahang a pocakban a babának, hátha rögtön műteni kell!! A szívem úgy dobogott, hogy kb. 1 centire megemelte a blúzomat. Először ekkor éreztem azt, egy új élet őrült nagy felelősség, tudom majd viselni egy szívbeteg gyermek felnevelésének súlyát? Kérdések, kérdések, kérdések... (Hál'Istennek teljesen egészségesen született, egy nyakratekeredett köldökzsinór vicceskedett...de természetesen ellenkező esetben is tudtam és kellett volna "viselnem a súlyt")
Amíg pocaklakó volt, azt kérdezgettem magamtól, milyen lesz.Kicsi, hosszú baba vagy nagy erős gyermek? Hajas vagy hajatlan? Nagy szemű vagy kis szemű? Egészséges lesz? Kiváncsi voltam nagyon. A kislányommal kapcsolatban is ezek a kérdéseim.
Sok idővel (2 héttel ) továbbmaradt a pocakomban, talán érezte: ez a szeleburdi nőszemély még nincs kész arra, hogy találkozzunk!
Amikor már eljött a türelmetlenség olyan foka, hogy most kibújik vagy örökre így maradunk, párosulva azzal a méreggel, hogy beszorultam a fürdőszoba ajtóba oldalnézetben
, elindultam a nagy találkozásra. Bár, azt gondoltam, még biztos hazamehetek, és nem engedtem a férjemnek, hogy felhozza a kórházi cuccomat. (!!)
Azt hiszem most is el kell jönnie ennek a pillanatnak a nagy találkozáshoz, a cucc kérdésen még gondolkoznom kell...
Mit éreztem? Nagyon kiváncsi voltam és nagyon féltem. Fogom majd szeretni, Õ az enyém, de lesz köztünk olyan kapcsolat, mint az édesanyám és köztem...ez a világ legtermészetesebb szeretete, de én képes leszek rá?
Amikor Balázs megszületett végre, vártam, hogy majd az lesz, mint a babakönyvekben: trááá, rózsaszín felhő, földöntúli boldogság, hintőpor illat... de nem!
Semmit sem éreztem. Csak néztem, és arra gondoltam: most mit kezdünk egymással kisfam? Ki vagy te, kis idegen manó, honnan cseppentél ide?
A felelősség érzése szinte megbénított: egész életemben sokkal jobban fogok izgulni érte, mint magamért bármikor is... és az érzés, hogy ettől a perctől kezdve megmásíthatalanul saját fontosságunk helyett egy másik kis lény a sokkal hangsúlyossabb az életünkben... ezek természetes és nem könnyű érzések, amiket persze szintén nem irnak le a babakönyvek.
Egyrészt természetes volt, hogy van, másrészt nem jött az a könnyes boldogság , amire úgy vártam. Mindenhol azt olvastam, megszületik és azon nyomban kialakul az eltéphetetlen kötelék, ez a semmihez nem hasonlító érzés.
Én ezt sokkal később, hosszú napok múlva éreztem. Ahogy teltek a napok és megismertem, úgy szerettem meg egyre jobban.
Megpróbálom jól szeretni, ami az én olvasatomban azt jelenti, elfogadni úgy ahogy van. A hibáival együtt, szőröstől bőröstül.Nem várom el, hogy orvos, vagy professzor legyen, nem szeretnék világhírű úszót nevelni belőle. Szeretném, ha boldog lenne , megtalálná a helyét az életben... közhelyek, közhelyek ... de sokan gondoljuk így. Én azt gondolom, ez sikerült, próbálom nem túlzott, hozzáigazított elvárások szerint terelgetni az életben.
Nagyon szeretem, de soha nem fogom elfelejteni, ahogy megismertem és megszerettem.
És tudom, hogy a kislányomat is így fogom megismerni és megszeretni, és azt hiszem ezért sincs nálam különbség abban, hogy énpocak vagy máspocak lakó az a baba, akit mindannyian nagyon várunk.
Megígérem, ha eljutok odáig, hogy a kislányomat a kezemben tartom, megosztom veletek, volt-e babakönyves nagy érzésem, vagy megkérdeztem tőle: szia, ki vagy?
( Bár a fentiek ismeretében azt gondolom, ez mindegy!)
Köszönöm, hogy elovastátok bolondos soraimat, amely a kötödés kialakulásának nem egyszerű kérdését boncolgatta, és remélem rajtam kivül kevesen jártok majd ebben a cipőben. (De aki igen, ne ijedjen meg, van ilyen eset is..és semmi, de semmi nem egyforma két embernél)
