A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » "Friss" kismamák topicja


Lányok! Köszi mindenkinek a ctg-rõl az infót!

Kamilla! A munkahelyedrõl kötelesek elengedni az orvosi vizsgálatok idejére, és nem tehetik függõvé attól, hogy ledolgozod-e. A távolléted idejére az átlagkereseted illet meg, ezt törvény írja elõ. Nem tudom, védõnõhöz mehetsz-e munkaidõben, szerintem igen, a tornára viszont nem hiszem. De meg kell kérni a fõnököt, a kismamiknak nehezen szoktak ellentmondani.Kép

Szia Bringa!!KépKép Szerintem tök hülyeség számolgatni a mozgásokat, sõt, szerintem képtelenség is. Úgyis érzed azt, hogy eleget mozog-e.Kép

Barbara! Én úgy tudom, hogy az elsõ hónapokban a haspuffadás teljesen normális tünet. Nekem azt mondta az orvos 12 hetesen, amikor már volt egy kis pocim is, hogy ez még inkább a belek felfújódása miatt van, mint a baba miatt.

Nekem meg állandóan ég a gyomrom, egyik este hánytam is, pedig elõtte egész nap alig bírtam enni. Vettem Tisacidot, de eddig nem sokat használt. Eddig még a szódabikarbóna jött be leginkább.

Na sziasztok, puszi mindenkinek!Kép

Zsanci
34
zsanci
 


Zsanci!
Nekem is ma csinálták az elsõ NST-t (=CTG), a 38. héten, és jövõ héten 2x megyek. Egyébként nem produkált valami sokat a babukám, úgyhogy Pocok köszi az ötletet, legközelebb eszem vagy iszom elõtte. Bezzeg hazafelé a kocsiban végig randalírozott, most délután meg szétfeszíti a fészkét.

Voltam dokinál is, zárt méhszáj, úgyhogy nem hiszem, hogy szülés lesz hétvégén. Jobb is, mert elengedtem a kispapát szombaton vidékre. Viszont mondta a doki, hogy a cukor miatt nem lehet túlhordani. Ki is néztem magamnak a jövõ hétvégét, koszosak az ablakok!!

Conti (37+6)

Conti :) :) Barbi 22éves Betti 9 éves
conti
 
 


kamilla!
Kicsit megnyugtattál, hogy nem vagyok egyedül. Én a husira rá sem tudok nézni, sõt ha már az illatát megérzem akkor ajajjjj.
Szinte alig tudok enni valamit, hihetetlen, hogy mégis így meg van puffadva a pocim.

Zsanci!
Sajnos a gyomorégés számomra sem ismeretlen. Mindezek mellett. Nekem már a terhesség elõtt is sok volt a gyomorsavam. Ez most még jobban fokozódott. Nekem a pattogatott kukorica sokat segít.

Mindenkinek üdv.
Barbi
Barbi
 

 
 

Fodbetti,
én csak annyit olvastam a haj, bõr, körömváltozásról, hogy mindenkinél máshogy mûködik a terhesség alatt. Vkinek sûrûbb lesz a haja, csillogóbb, ha zsíros volt szárazabb v. fordítva ill. hullik, töredezik stb. Alkati dolog. Most is, mint mindig, csak annyit, hogy kérdezz rá a védõnõnél, orvosnál, lehet, hogy ajánl vmi természetes gyógymódot.

Betti,
én 17 hetesen kezdtem érezni vmi mozgást, amirõl kiderült, hogy tényleg az. Elõször olyan volt, mintha apró izomrángások lennének egészen lenn a has alsó részénél (semmi buborék, meg ilyesmi), aztán egyre erõsödött, majd két hét múlva néhány hirtelen rúgás, majd forgolódás, helyezkedés, ami már teljesen egyértelmû volt. Nekem egyébként a mai napig a helyezkedés a kedvencem - kevésbé fáj és kevésbé ijedek meg, mert néha nagyon hirtelen a baba.

Egy intim kérdés:
nekem sohasem volt egyértelmû a menstruációs fájdalom, mert igazában nem nagyon fájogatott semmi. Néha egy-egy olyan görccsel kezdett, ami alul görcsölt (hüvely tájéka), néha a hasam fájt, leesett a vérnyomásom, fáztam, közben izzadtam, szóval mindig más. Tulajdonképpen a szülési fájdalom hol fáj? Ezt azoktól kérdezem, akik már szültek, természetesen. Lent is görcsölt a hüvely ill. végbélbemenetnél (bocsi, hogy ilyen konkrét vagyok, de most ilyesmit érzek), vagy fent a keményedéssel együtt fáj? Szóval mit kell érezni? Vagy lent is fent is egyszerre? Ma pl. meg kellett állnom az utcán, mert annyira "beleszúrt" ott lent.

Lányok, a CTG egyenlõ az NST -vel (a baba szívhangjának mérése és vele egyidõben a mozgolódásainak számolása)?

Na, mára ennyi azt hiszem elég is, mindenkinek jó pocakosodást, puszi: Ágota 36
Ágota
 


Közben Conti válaszolt is rögtön az NST-CTG kérdésre.
Ágota 36
Ágota
 


Zsanci
csak az elötem szolokhoz tudok csatlakozni CTG ügyben Kép

Kataa
neked még van idöd a CTGig meg lehet hogy a te pocaklakod ép fent lesz de ha még sem hát majd felébresztikKép vagy majd felébreszted Kép

Zita
Személyi szám majdnem mindenhez és mindenkor kell a korházban meg föleg kell meg keleni fog

Puszi Csics 35 hetes Kép
csics
 
 


Nyuszi, Zsanci
Köszi, ez megnyugtat, a többi babás ismerõsöm is ezt mondta a számolásról.

NST/CTG
Nálunk is a 36. héttõl van, heti 1. Túlhordás esetén a túlhordás alatt naponta. És nem egy ismerõsöm járt már úgy, hogy NST-re indult, aztán benfongták, mert nem lett jó az NST. Úgyhogy szerintem, addigra már jó össszepakerolni Kép

Petra
Múlt szerdán voltam az orvosnál, akkor fejméret alapján 1,8 kg-nak mondta a súlyát. (bpd 7,89), és annyinak, ahogyan én a heteket számolom. De a kiírás maradt aug. 15-e. Legközelebb júli 18-án megyek dokihoz.
Egyébként lefelé fordult, és a száját nyitogatta. Kép Olyan cukor volt!

Csuklás
Nekem olyan sokszor csuklik! Mindig nyugtatgatom magam, hogy ez neki nem rosdsz érzés (ezt olvastam). Így legalább biztosan tudom, hogy nem fordult vissza, mert én mindig a végbélnél érzem a csuklást. Olyan, mintha egy ér nagyon erõsen és ütemesen lüktetne. Ti hogy érzitek?

Front
Az én babum most nem érez frontot. Bezzeg hétfõn!!! Már nem tudtam, hogyan nyugtassam meg. Mint egy perpétum mobile Kép Mielõtt esni kezdett, nagyon mocorgott szegényke, már sajnáltam Kép
Egyébként nekem is sokszor dolgozza meg a bordáimat, mindig csak a jobb oldalon. Kép
És olyan édi, amikor valamilyét kidugja (bár én csak sejtem, hogy "milyét", de tök kemény olyankor. Kép

na pussz,
bringa (32+2)
bringa
 


Sziasztok!

Én is úgy vagyok, mint Sasha. Olvasgatlak titeket,de nem tudom rávenni magam az írásra. Pedig jövö héttõl már nem fog menni, mert nekünk a 150 ft-os net van, azt meg megszüntetik. Azért igyekezni fogokKép

Képzeljétek! Egyik nap megállítottak minket a rendõrök, mert bizony szabálytalanul kanyarodtunk vissza a Hungárián, és az lett a tárgyalás vége, hogy: A hölgy a felesége? Terhes? Akkor legközelebb figyelmesebben. Kép A kispapa nagyon örült, hogy szerencsét hoztunk neki.

Bringa!
Gréta baba most éppen csuklik (gondolom), mert én is olyan érlüktetésszerüt érzek.

Zsóka!
Tegnap mondta egy doki a felkészítõn, hogy sok dioptriásokkat végig EDÁznak, a kitolásnál is, mert akkor nem kell nyomniuk.

Kérek sok-sok dinnyét!!!!!!!

Pusz Pemeske 29+4
pemeske
 
 


Sziasztok Lányok!
Láttátok a "munkát keresek rovatban" a talpmasszázst, ti voltatok már ilyenen, mi a véleményetek?
Éva
Névtelen
 


Sziasztok Lányok!
Láttátok a "Munkát keresek" topicban a talpmasszázst, ti már voltatok ilyenen, mi a véleményetek róla.
Éva
Névtelen
 


Sziasztok!

Most valahogy bennem sem tombol az íráskényszer... Biztos a frontok Kép

Ágota,
kérdezted, hol fog fájni. A végén már mindenhol... Nekem elõször a derekam fájt, de olyan furán. Ezt elég nehéz leírni, mert szerintem elég szubjektív érzés, de azért megpróbálom. Szóval elkezdõdött fent, és mintha egy öv szorítaná, úgy ment körbe az egész hasamon. Szokták mensis görcshöz hasonlítani, tényleg olyasmi, de egy kicsit be kell szorozni. Na ezt be is fejezem, feladom, nem tudom jobban leírni. De hidd el, (persze ezt így már könnyû mondani) tudni fogod, hogy ez már AZ.Kép

Barbi!
A haspuffadás teljesen normális tünet ilyenkor. Gondolom fõleg estefelé gázos a helyzet. Nemsokára elmúlik.KépKép

Pusz mindenkinek
Zulu
17+0

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Pemeske
én is hoztam már igy szerencsét a kispapánakKép igaz én az APEHnál nem kellet végig várnunk a sorunkat és mikor megtudták hogy én a kispapához tartozom rögtön behivtakKép

Pusz csics 35 hetes Kép
csics
 
 


Sziasztok!

A pocakom nagyságával kapcsolatban én is bizonytalan vagyok, hogy 20 hetesen mekkorának is kellene lennie.Volt egy-két "jóakaró" kolléganõm, akik szerint a félidõhöz képest elég kicsi a hasam. Bár szerintem azért látszik, hogy baba van a hasamban. A doki szerint minden rendben, a 19 hetes ultrahangon volt a súlya 320 g, BPD:45mm, AC:149mm, FL:27mm, OFD:58mm, Hum:25mm.
Csak a lepényre mondta, hogy a mellsõ falon tapad, mélyen, ami nem biztos, hogy késõbb nem okoz majd gondot, ha nem jön lejjebb, akkor vérezhet.
Van valaki köztetek, akinek mondtak ilyesmit?
Betti(20+3)

Kép

Betti
fodbetti
 
 


Barbi,
Az elején én is úgy éreztem magam, mint egy lufi... (Nekem is azt mondta a doki, hogy az a has, ami akkor volt, inkább a gyomrom, és nem a baba.) Még a végtagjaim is mintha vastagabbak lettek volna. Most, a kilencvenvalahányas pocakkal szinte könnyebben érzem magam, mint akkor... Kép

Köszönöm a tüdöszürös hozzászólásokat! Biztosan nem értettem félre, de valszleg valami ezeréves, "alvó" szabályról van szó, amivel senki sem foglalkozik, csak a kórházi védönö véletlenül hallott róla. Mindenesetre ugy látom, hogy tényleg nem kell foglalkozni ezzel a dologgal.

A személyi számot igazoló lapot viszont ki fogom kérni, amint szabadságon leszek. Kösz az infót, Kataa! (Tudni tudom a számom, csak éppen papirom nincs róla...)

Üdv:
Zita
28
ParaZita
 


Conti,
Azt hiszem ha jövõ hétvégéig nem fog semmi történni, akkor egyszerre fogunk ablakokat tisztítaniKép. Én is direkt tartogatom, aztán majd számolj be az eredményrõlKép!

CTG-re, van egy jó ötletem! Ha valakinek nem akar mocorogni, akkor vigyetek magatokkal narancslevet, attól tuti beindúl, tapasztalat.KépValahol korábban olvastam is, hogy a savanykás ízekre így reagálnak a babák.

Jaj, lányok annyira begörcsölt reggel a lábam, hogy még mindíg fáj. Pedig rögtön ráálltam, maszíroztam...de nem múlt el. Bicegek is rendesen.

Üdv, az újjaknak, most van néhány új név közöttünk aminek nagyon örülök, de azért hiányolom ám a régieket is. Sasha hol vagy? És a többiek? Biztosan élvezitek a kellemes idõtKép. Azért néha írjatok, hogy minden okés. Már várom a táblicskut isKép. Olyan büszkén mutogatom a kispapának, hogy hol tartok márKép.

Vigyi magatokra,
Pusz,
Ilke 37

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Jo reggelt Lanykak Kép

Kataa ,

Meg nem beszelem a finn-t tokeletesen, de ha muszaly meg tudok szolalni.Viszont megerteni mindent megertek.
Eleg nehez nyelv , meg mostanaban csokkent is a motivaciom ...

Munkakedv: hat ez sajnos nallam is igy van ... pedig eddig tenyleg a lelkemet is kidolgoztam ha kellett es meg este otthonrol is pörögtem mint a bugocsiga. De most valahogy megvaltozott az egesz hozzaallasom. Foleg a kollegaim hozzaallasa miatt ...Leginkabb a kozvetlen kolleginam kedvessege hatott meg ( mellesleg szinten terhes 7 honapos)
3 honap alatt miota hivatalosan bejelentettem egyszer nem kerdezte meg mi van velunk, a kicsivel stb. Ezek utan mar tenyleg en is ugy jovok be dolgozni, hogy azt csinalom meg amit muszaly es minel elobb tuzes haza ! A szomoru az egeszben, hogy en tokre szerettem a munkamat :-(((

Most egy par napig en sem fogok tudni surun irni .. de itt vagyok es figyellek benneteket Kép


puszi
kamelia
kamelia
 


SziasztokKép

Kamilla ez nagyon megnyugtato, hogy nem csak en erzem magam egy felfujt lufinak. Teljesen ki vagyok akadva, mert estenkent alig birom magam hazavonszolni, aztan otthon csak eldolok mint egy darab fa. Tenyleg klassz lesz, ha kesobb konnyebb leszKép

Pusssz: orsoly
orsoly
 


Sziasztok!

Kómázom! Csak olvasni jövök, de azt naponta többször és ha Ilke nem emlitit a táblázatot... akkor nincs, ugyanis tökéletesen elfelejtettem. Sõt hiába van a dátum minden hozzászolásnál és hogy PÉNTEK, nekem ugyan fel nem tüntKép Viszont 10:00-tõl rendel a doki és megyek hozzá, úgyhogy majd csak utána tudom dobni a táblázatot! Ilke ugye tudsz még várni egy kicsit?KépKépKép

Remélem mi jól vagyunkKép Nekem a hangulatom egyenlõ a nagy büdös 0-val. Semmihez nincs kedvem, semmi nem érdekel! Meg úgy egyébként is - hangulatom van.

Na megyek hátha a doki felvidit és mozizhatok!
puszi
sasha
25+akárhány

Kép
sasha
 
 


Sasha!

Hogyan kerülhetnék is be a táblázatba?
Betti(20+3)

Kép

Betti
fodbetti
 
 


Sasha
Remélem, a doki jól földobott!! Kép Vagyis inkább a babud

Én égek a tettvágytól. Azt hiszem beparáztam, hogy most gyorsan mindent rendbetegyek itthon. Pucolok, takarítok, stb. Ebben az idõben teljesen jól vagyok, csak azt a nagy meleget nem bírtam. Küldök jókedvet mindenkinek: Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

pussz,
bringa
(32+3)
bringa
 


Sziasztok!

Még nem mentem el egyelõre csak lezuhiztam és felöltöztemKép Nem kell azt úgy elsietniKép

Fodbetti!

A táblázatba egész egyszerü modon kerülhetsz be! Leirod ide a forumba, hogy:
- hány hetes és napos a baba jelenlet
- hány éves vagy és hanyadik baba van a pocidban
- melyik városból irsz
- mikorra vagy kiirva!
- és ha tudod hol fogsz szülni akkor azt is megirhatodKép Hátha kiderül hogy más is ott fog szülni, vagy hamarabb szül ott és akkor jól kifaggathatodKép

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Ilke,
Nekem is kezd görcsölni a lábam, de nem csak a lábszáram, hanem pl. a rüsztöm is... Tegnap szandált voltam venni, és akadtak problémáim a föl-le húzkodásnál.
Drukkolok neked a finisben!!!

Kamelia,
Velem ugyan nagyon rendesek itt a munkahelyen, mégsem tud igazán lekötni a meló... Jobban érdekel az, hogyan mozgolódik éppen az ürhajós.
Egyelöre a házimunka sem tud fellelkesiteni, mert mire hazaérek, tök fáradt vagyok, a hétvégéket meg sajnálom ilyesmivel tölteni, szivesebben foglalkozom a kispapával, mert hétközben nem sokat tudunk együtt lenni.
Persze ha már nem dolgozom és otthon leszek, biztosan több kedvem és eröm lesz majd rakosgatni.

Szuper ez a hüvös idö! Persze most meg mindjárt esni fog, de az még mindig jobb, mintha 35 fok lenne.

Zita
28
ParaZita
 


Sziasztok!
Mar azt hittem ezzel a puffadassa,hogy kepzelodom!Kép Olyan nem jo erzes,es probaltam minel kevesebbet enni (ami nem esik nehezemre....), de semmi valtozas. Kispapa mar gyakran szolit lufinak!! Kép))

Tudoszures

Jol ertettem,hogy terhesseg alatt tilos? Mert nekem kellene nyaron egy rutin doki vizsgalat a m.helyre es persze tudoszurot is kernek. Ezexerint felejcsenek el?

Gyogyszerek

Csajok, ugyan voltam tegnap dokinal, de elfelejtettem megkerdezni,hogy ha esetleg valami gaz lenne (pl. faj a fogam stb.) mit szabad bevenni?! Tudnatok segiteni? Csak egy par alap gyogyo kellene a biztonsag kedveert...

Koszi elore is!
Puszzka mindenkinek
Norkini
(6)
norkini
 
 


Bocsi,meg egy kerdes!
6ik heten vagyok( pont ma) es meg semmi hanyinger...lehet,hogy meguszom????? Nektek mikor jelentkezett???

Cupp
norkini
 


Norkini,

A tüdöszürést felejtsd el!!!
Nekem pl. az Algopyrint mondta a dokim, hogy be szabad venni, ha kell, és a szalicilátok (pl. aszpirin) kerülendök.

Zita
28
ParaZita
 


Haho Picimamák Kép

Norkini,
Algopirint azt vehetsz be. Nekem egyszer fájt a fejem, arra ajánlották. Persze én azért nem vettem be, annyira nem fájt, meg amúgy sem szoktam, ha nem muszáj.

gömb (15)
gombolyu
 
 


Szia Norkini,

Elõször is üdv. köztünk..Kép Én pont most hivtam a dokit, hogy fáj a fejem ,bevehetek-e valamit, és a Panadolt javasolta. Meg akkor is, mikor fájt a torkom és lázas voltam. De azt hiszem az elsõ 12 hétben nem nagyon javasolnak semmit, csak ha már nagyon fáj. Legjobb ha felhivod az orvost és megkérdezed. Én egyébként emlékszem Szilveszterkor a már hasogató fejfájásomra megittam egy pohár bort és mintha elfújták volna...Kép
A tüdõszûrés tényleg tilos terhesség alatt. Nekem sem csinálták meg, mikor voltam az éves munkahelyi menedzserszûrésen és szóltam, hogy babás vagyok.
A hányingert meg nem tudhatod. Nekem 1szer sem volt...Kép De azt hiszem ez csak az én szerencsém.

Sasha,

Küldök Nektek vigyorit...KépKépKép hogy jobb hangulatod legyen. Tudom milyen szar érzés, én is nagyon sírós vagyok a terhességtõl. Szerintem életemben nem sírtam annyit, mint az elmúlt 8 hónap alatt....Kép Azok a fránya hormonok.

Munkatéma

Én ugyan már 2 hónapja nem dolgozom, de emléxem, hogy eléggé félgõzzel csináltam a dolgokat...Kép AZt hiszem senki sem tehet szemrehányást a kismamiknak, ha máshol jár az eszük...Kép

Bringa

Most én is sertepertélek már 2 napja, mindent el akarok intézni, babaruhát mosok, házasságlevél után mászkálok, összepakoltam a rohamcsomagot is...Kép
Ja és hétfõn megyek az elsõ ctg-re. Nagyon izgulok.

Ilke

Azt a narancslés dolgot kipróbálom, habár ha annyit mocorog, mint mostanában napok óta, azt hiszem nem lesz gond.KépÉn is szoktam mutogatni Kispapának hol állok a 60 versenyzõ közt, meghogy az a 40 hét nincs kõbevésve.... Kicsit be is parázott szerintem...Kép

Hajrá finisesek!
Nem is tudom kit nevezzek annak...hetek alapján Gumicukor, Beszti, Conti biztosan...aztán meg jelek alapján ki tudja...Ilke, Halacska,????Kép

Jön az esõ! Kép

Nyuszi
36.
Nyuszi
 


Sziasztok Kismamik!

Nagyon, nagyon köszönjük a kedves szavakat és a drukkolást! Kép
Úgy néz ki, hogy bejött mert Ebihal fejlõdött!!! Ma megvizsgált a dokibácsi és igaz, hogy vacak a lepény és kevés a víz de a flowmetria szerint a baba jól van és a ctg is ezt támasztotta alá. Bár a tágulásom alapján akár hétvégén is szülhetünk. Egyébként hétfõn kontroll. Véletlenül majdnem kiderült a neme is de még idejében szóltam az orvosnak, hogy ha már eddig kibírtuk akkor ne a finisben árulja el! A kis csibész el akarta mondani, persze csak viccelt! Kép
Még egy jó hír: sikerült egy nagyon szimpatikus szülésznõvel megismerkednünk, aki jártas a gátvédelemben is. Mivel nem számítunk túl nagy babára ezért megpróbáljuk. Bár én tényleg nem ragaszkodom hozzá foggal-körömmel.

Kitartás finisesek, mindjárt nagyon jó lesz ám nekünk! Ablakot én nem pucolok mert jön az esõ!Kép

A többieknek is további jó pocaknövesztést!
Halacska 37

Anna 2002. június 30.
Keve 2007. június 29.
halacska
 
 


Sziasztok újra!

Jobb a kedvem, habár nem mozizhattamKépKép A méhszáj viszont rendületlenül tartja magát és nem rövidült tovább, pedig egy percet nem feküdtem! Úgy látszik nekem a magnézium beválik! Igaz nem eröltetem meg magam és messzire nem megyek a lakást is hanyagolom (egy kicsitKép).

Bringa!

A jókedvedbõl egy kicsi ide is eljutott, köszi már nem vagyok pocsék hangulatbanKép

Pocok!

Még mindig 7 hetes?Kép hihiKép Ez jó! A táblázatba beirtalak, igaz életkort nem irtál, de meglestem a profilodbólKép Hölgyek között vagyunk úgyhogy nem kell titkositaniKép (gonodlom, csak véletlen maradt kiKép)

Norkini!

Én a 7. hét körül kezdtem rosszul lenni és eltartott vagy a 13-14. hétig, bár kifele nem jött semmi, de néha úgy éreztem hogy bár jönne már, mert lehet hogy megkönnyebbülnékKép
Nekem van lukas fogam, és aggódtam is hogy mi lesz ha fájni fog de szerencsére elkerültemKép Egyébként én idáig egy szem gyógyit sem szedtem be, mondjuk nem is volt rá szükségem, de algopirin és az ilyen gyenge gyógyszerek végszügség esetén alkalmazhatók. Ha viszont fáj a fog akkor van rá öblögetõ. Recept nélkül kapható, de nem tudom hogy irják, ezért fonetikusan leirom. Flogozol. (valószinü Ph-val kezdõdik, mint a legtöbb olyan szer amit "f"nek ejtenek)

Nyuszi!

Köszönöm a vigyorit, már mosolyogni is megy és ez nem csak szó és berü, mert tényleg jobb a kedvemKép
A finiseseknek én is drukkolok, bár... én téged is lassan oda irnálakKép

Mindjárt jön a táblázat, de hátha Folbeti is befut még az adatokkal és akkor Õt is irhatomKép Hol vagy?

cup
sasha

Kép
sasha
 
 


Pocok!

Ki mondta, hogy rémes? És különben is nem a kor számit. Ezt nem csak úgy mondom ám! A haverunk nõvére 30 éves volt áprilisban, de kb 20-nak néz ki. Baba arc, baba bõr, egy ránc sincs, fitt alkat... Én meg 23 évesen felfedetem egy szarkalábat a szemem mellett!Kép Szóval?KépKépKép

Na jó jön a táblázat PocokostulKép

<pre>
[size=-2]Ssz.[/size] [size=-2]N i c k n é v[/size] [size=-2]Hetek/napok[/size] [size=-2]Életkor/gyermek[/size] [size=-2]L a k h e l y[/size] [size=-2]Szülés v.i.[/size] [size=-2]Szülés tervezett helye[/size]
[size=-2]1[/size] Katesz 39 / 4 26 év/1.b. Budapest 06.30 [size=-2]Nyírõ Gyula K. / Dr. Szakonyi[/size]
[size=-2]2.[/size] Gumicukor 39 / 1 26 év/1.b. Budapest 07.05 [size=-2]Kútvölgyi K. / Dr. Mészáros[/size]
[size=-2]3.[/size] Beszti 38 / 6 27 év/2.b. Szigethalom 07.06 [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Harsányi[/size]
[size=-2]4.[/size] Dió 38 / 1 27 év/1.b. Budapest [size=-2]XIV.[/size] 07.10 [size=-2]Szent István Kórház[/size]
[size=-2]5.[/size] Conti 38 / 0 34 év/2.b. Budapest [size=-2]XVIII.[/size] 07.12 [size=-2]Szent Imre Kórház[/size]
[size=-2]6.[/size] Ilke 37 / 4 26 év/1.b. Budapest [size=-2]IV.[/size] 07.15 [size=-2]Szent Margit K. / Dr. Szigeti[/size]
[size=-2]7.[/size] Halacska 37 / 2 30 év/1.b. Kistarcsa 07.17 [size=-2]Kútvölgyi K. / Dr. Mészáros[/size]
[size=-2]8.[/size] Ágota 36 / 5 30 év/1.b. Székesfehérvár 07.17 [size=-2]Mór[/size]
[size=-2]9.[/size] Sziszike 36 / 1 29 év/1.b. Budapest [size=-2]XVIII.[/size] 07.24 [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Petõ[/size]
[size=-2]10.[/size] Kryss 36 / 6 31 év/2.b. Bécs 07.27 [size=-2]Bécs; Szent József Kórház[/size]
[size=-2]11.[/size] Nyuszi 35 / 4 32 év/1.b. Budapest [size=-2]XIV.[/size] 07.28 [size=-2]Kútvölgyi K. / Dr. Bábinszki[/size]
[size=-2]12.[/size] Zsanci 34 / 4 28 év/1.b. Budapest [size=-2]XIII.[/size] 08.05 [size=-2]MÁV Kórház/Dr. Mészáros Márta[/size]
[size=-2]13.[/size] Hetty 34 / 4 24 év/1.b. Eger 08.05 [size=-2]Péterfy Kórház[/size]
[size=-2]14.[/size] Malacka 34 / 1 36 év/2.b. Budapest 08.08 [size=-2]Szent István Kórház/ Dr. Petik[/size]
[size=-2]15.[/size] Csics 35 / 0 26 év/1.b. Budapest [size=-2]XIX.[/size] 08.08 [size=-2]SOTE I. / Dr. Krasznai.[/size]
[size=-2]16.[/size] Forti 34 / 1 30 év/1.b. Budapest [size=-2]XIII.[/size] 08.09 [size=-2]Margit Kórház / Dr. Tûzkõ[/size]
[size=-2]17.[/size] Pszi 33 / 5 26 év/1.b. Budapest [size=-2]VI.[/size] 08.11 [size=-2]Péterfy Kórház / Dr. Abkarovics G.[/size]
[size=-2]18.[/size] Djeszter 33 / 4 29 év/2.b. Budapest 08.12 [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Petõ[/size]
[size=-2]19.[/size] Bmary 33 / 1 29 év/2.b. Békéscsaba 08.28 [size=-2]Péthy Pál Kórház / Dr. Orosz[/size]
[size=-2]20.[/size] Zsani 32 / 5 28 év/2.b. Budapest 08.15 [size=-2]?????[/size]
[size=-2]21.[/size] Bringa 31 / 3 27 év/1.b. Veszprém 08.15 [size=-2]Megyei Kórház / Dr. Pfund[/size]
[size=-2]22.[/size] Anda 31 / 3 27 év/1.b. Budapest 08.16 [size=-2]?????[/size]
[size=-2]23.[/size] Petra 33 / 1 27 év/1.b. Budapest 08.20 [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Koós-Hutás[/size]
[size=-2]24.[/size] Viktória 32 / 2 23 év/1.b. Budapest 08.23 [size=-2]Csepeli Weiss Manfréd Kórház[/size]
[size=-2]25.[/size] Iddi 31 / 3 36 év/2.b. Budapest 08.28 [size=-2]Szt. János Kórház / Dr. Zeke[/size]
[size=-2]26.[/size] Nóra 29 / 2 24 év/1.b. Miskolc 08.29 [size=-2]Miskolc Semmelweis K./Dr. Dobos[/size]
[size=-2]27.[/size] lomis 30 / 2 26 év/2.b. Érd 09.04 [size=-2]?????[/size]
[size=-2]28.[/size] Zsóka 28 / 2 24 év/1.b. Budapest 09.12 [size=-2]MÁV Kórház[/size]
[size=-2]29.[/size] Kriszti 28 / 5 30 év/3.b. Galgamácsa 09.15 [size=-2]Szent Margit K. / Dr. Fábián[/size]
[size=-2]30.[/size] Nyusza 28 / 5 26 év/1.b. Budapest 09.17 [size=-2]Sote I.sz. Nõi K. / Dr. Ádám[/size]
[size=-2]31.[/size] Dec8 28 / 4 24 év/1.b. Budapest [size=-2]XXI.[/size] 09.17 [size=-2]Szent Imre Kórház[/size]
[size=-2]32.[/size] Pemeske 29 / 4 25 év/1.b. Budapest 09.17 [size=-2]Szent István Kórház[/size]
[size=-2]33.[/size] Gyöngyöske 28 / 2 30 év/2.b. Miskolc 09.19 [size=-2]Miskolc Semmelweis K./Dr. Sándor[/size]
[size=-2]34.[/size] Katka 28 / 0 30 év/2.b. Jászberény 09.20 [size=-2]Rókus Kórház / Dr. Gombos Sándor[/size]
[size=-2]35.[/size] ParaZita 28 / 0 30 év/1.b. Budapest 09.21 [size=-2]Sote II.sz. Nõi K. / Dr. Gimes[/size]
[size=-2]36.[/size] Ancsi 27 / 6 28 év/1.b. Gyöngyös 09.21 [size=-2]Bugát Pál Kórház[/size]
[size=-2]37.[/size] Lella 27 / 6 33 év/2.b. Tripoli 09.21 [size=-2]Oil Clinic[/size]
[size=-2]38.[/size] Edina 27 / 3 24 év/1.b. Portugália 09.25 [size=-2]Maternidade Daniels de Matos[/size]
[size=-2]39.[/size] Mona 26 / 5 27 év/2.b. Budapest 09.30 [size=-2]Sote I.sz. Nõi K. / Dr. Csatlós[/size]
[size=-2]40.[/size] Sasha 26 / 2 23 év/1.b. Budapest [size=-2]XIX.[/size] 10.04 [size=-2]?????[/size]
[size=-2]41.[/size] Bolegajudit 25 / 3 28 év/2.b. Szomolya 10.09 [size=-2]?????[/size]
[size=-2]42.[/size] Sch_moncsi 24 / 1 25 év/1.b. Bécs 10.12 [size=-2]Wilhelminen K./Dr. Peter Taussig[/size]
[size=-2]43.[/size] I_ancsa 24 / 5 30 év/1.b. Budapest [size=-2]VII.[/size] 10.13 [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Herczegh Sz.[/size]
[size=-2]44.[/size] Kataa 23 / 3 27 év/1.b. Budapest [size=-2]IX.[/size] 10.22 [size=-2]SOTE I. / Dr. Papp Csaba[/size]
[size=-2]45.[/size] Lora 23 / 1 25 év/1.b. Várpalota 10.27 [size=-2]Dr. Bikkes József[/size]
[size=-2]46.[/size] Krizsi 23 / 2 30 év/1.b. Ócsa 10.24 [size=-2]Sote II.sz. Nõi K. / Dr. Vermes G. Gy.[/size]
[size=-2]47.[/size] Szilcsike 22 / 1 26 év/1.b. Budapest [size=-2]XXI.[/size] 10.26 [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Koós-Hutás[/size]
[size=-2]48.[/size] Csipkebogyó 22 / 1 26 év/1.b. Németország [size=-2]XVII.[/size] 11.03 [size=-2]Dr. Engelhardt[/size]
[size=-2]49.[/size] Bmaass 22 / 1 25 év/1.b. Stuttgart 11.09 [size=-2]?????[/size]
[size=-2]50.[/size] Mj (Móni) 19 / 3 29 év/1.b. Törökbálint 11.19 [size=-2]Margit Kórház / Dr. Fábián Sándor[/size]
[size=-2]51.[/size] Pilinke 19 / 0 26 év/1.b. Budapest 11.20 [size=-2]?????[/size]
[size=-2]52.[/size] Kamelia 18 / 6 23 év/1.b. Helsinki 11.23 [size=-2]Helsinki Nõgyógyászati Klinika[/size]
[size=-2]53.[/size] Zulu 17 / 1 26 év/2.b. Budapest 12.06 [size=-2]Szent István Kórház[/size]
[size=-2]54.[/size] Kisvakond 14 / 5 32 év/2.b. Budapest 12.20 [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Petõ[/size]
[size=-2]55.[/size] Gömbölyü 15 / 0 29 év/1.b. Budapest 12.20 [size=-2]Szabolcs utcai Kórház[/size]
[size=-2]56.[/size] Kakukkfu 14 / 2 26 év/1.b. Budapest 12.25 [size=-2]SOTE II. / Dr. Gimes[/size]
[size=-2]57.[/size] Cinedit 12 / 6 29 év/1.b. Budapest [size=-2]VII.[/size] 01.04 [size=-2]Nyírõ Gy. K. / Dr. Csepegõ[/size]
[size=-2]58.[/size] Orsoly 12 / 6 27 év/1.b. Budapest 01.07 <FONT SIZE="-2">SOTE II / Dr.Radványi Krisztina)
[size=-2]59.[/size] Kamilla 12 / 1 26 év/1.b. Budapest 01.10 [size=-2]Rókus Kórház / Dr. Barabás Gábor[/size]
[size=-2]60.[/size] Hóvirág 9 / 5 26 év/1.b. Szigethalom 01.18 [size=-2]Schöpf-Mérei K. / Dr. Arnold[/size]
[size=-2]61.[/size] Pocok 8 / 6 28 év/2.b. Budapest 02.01 [size=-2]SOTE I. / Dr. Magyar Zoltán[/size]
[size=-2]62.[/size] Zsuzsi74 8 / 4 28 év/3.b. Németország 02.04 [size=-2]?????[/size]</FONT></pre>

cupp
sasha
26+2

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!

Mar nagyon hianyoztatok, de most csak egy rovid bejelentkezesre van idom. A parom elvarazsolta az ekezeteket, bocsanat erte. Az a dog meleg iszonyat volt, nagyon elkeseredtem, mi lesz velunk igy szeptember vegeig. Aztan rajottem, hogy lassan a 3. harmadba erek, es az eddigiek is milyen hamar elropultek, ez is gyorsan el fog telni, raadasul megyunk nyaralni, hurra!

Az uj tagokat udvozlom!

Az elen haladokat nagyon irigylem!

Pocok, Zulu es a tobbi nem elso babas anyuka!
Nekem is a kedvencem a "Ne emelgessen." Sokan felhordulnek, mikor a 14 kilos porontyot cipelem. De szazszor fittebb vagyok es sokkal jobban viselem ezt a terhesseget, mint az elsozot. Itt a hetedik honap kuszoben sokszor szinte eszembe se jut, hogy terhes vagyok. Pedig ezt a bebit is imadom es mar rettenetesen varom, csak most valahogy sokkal termeszetesebben es lazabb az egesz.. Ja, es meg nem hiztam egy dekat sem, es eddig a cukrom is rendben, nem ugy, mint a kisfiammal.

Sziasztok, jo hetveget mindenkinek!

Mona/26+5/
Mona
 


Norkini
adig örüj amig nincs semmi bajod nem hiném hogy élvezetes dolog a hányinger és társaiKép

Bringa
hál istenek vanak még olyanok akik nem tudnak még ilyenkor sem megülni a hátsojukon Kép nem csak én vagyok ilyen örökmozgoKép

Lányok
reggel nekem is rossz volt a kedvem és nem tudtam hogy miért de mihelyt elkeztem rendezkedni fözni mosni vásárolni minjárt jobb lett a hangulatom ugy látszik nekem az kell hogy mozogjak hogy csinájak valamit mert különben megöl az unalom.bár a sok mozgásnak nem mindenki örül mert hazafelé a piacrol többször is megkelet állnom mert a hátam ugymeg fájdult mint ha valaki egy elefántot álitot volna rá Kép ugy hogy lekelet feküdnöm .

Nyuszi
a 40.hét tényleg nincs köbe vésve én igazság szerint megcéloztam magamnak a 38-39 hetet hogy akor már nyugodtan jöhetKép inkább elöbb jöjön 1-2 hétel mint késöbb Kép

Pusz Csics 35 hetes Kép
csics
 
 


Sasha!

Írom az adatokat, igaz kicsit késõn (vásárolni voltunk), de akkor a legközelebbi táblázatban hátha benne leszek én is!Kép
fodbetti
20+3
26 év, 1.baba
Kecskemét
2002 november 12
?????

Köszi!
Betti

Kép

Betti
fodbetti
 
 


Sasha,
Nagyon köszike a táblázatot!Kép Este meg is fogom mutatni a páromnak, hogy érezze át õ is a helyzet fontosságát, akarom mondani rövidségét, vagy miKép. Örülök, hogy minden rendben veletek!

Bringa,
Kaptam én is tettvágyadból, mert rögvest neki is fogok látni az egyik kétajtós szekrényünk átválogatásának. Jó kis muri lesz, szerintem estig elleszek vele.Kép

Zita,
Köszi, hogy gondolsz rám, már én is mondogatom Lilinek, hogy lassan készülõdhet, akár jövõ héten láthatjuk is egymást, ha Õ is úgy akarjaKépKépKép. Ma már az utolsó dolgot (digitális lázmérõ) is megvettem, minden kész, tiszta és csak rá várKép.

Nyuszi,
Mostmár én is azt mondom, hogy hajráKép. A kispapa szerintem olyan cuki amikor így beijedKép, tudom picikét gonoszka vagyok, de szerintem kell, hogy kicsit õk is jobban átérezzék a helyzetet, nem?Kép

Halacska,
Izgulok ám értetek nagyonKép!

Csics,
Én is úgy gondolom, hogy jobb picit elõbb mint késõbb. Hihetetlen, hogy jõvõ hét már a 38.lesz.Kép

Forti,
Mizujs veletek?

Pusz,
Ilke 37

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sasha,
A következõ táblázatba bekerülhetnék én is?
Megadom az adatokat:
9 hét (pont ma)
25 év, elsõ baba
Tatabánya
Dr. Borsó
2003 január 28.
Elõre is köszi!
Barbi 9
Barbi
 


Sziasztok Lanyok,

Nemreg ertem haza egesz nap videken volam munka ugyben es iszonyuan elfaradtam igy vissza sem mentem mar a munkahelyemre.a albam jol bedagadt ugyhogy az iras utan lefekszem mert almos is vagyok a faradtsag mellett.

Pocok,
Tegnap a tanfolyamon volt egy nagyon kedves szulesznovalamilyen Rita a neve,hosszu gondor barna haju.
Szerinted erdemes csaszarral is szulesznot valsztani.Tudnal eajanlani is valakit ,mert ha nem en talan szolnek neki mert olyan megnyugtatoan beszelt mindenrol es feltettem egy csomo kerdest es ugy valszolt hogy minden felsz elmult belolemKépKépKép
Elhatartoztam hogy irto bator leszek...Aztan majd a vege fele meglatjuk...

Csics, Ilke
Hat aztan ti nagyon aktivak vagytokKépKépKépDrukkolok hogy minden OK legyen es a kivant idopontban meghozza az eredmenyet a sok pakolas,stbKép


Mona,
EN mar hianyoltalak ,de gondolom a masik gyerkoccel is sokat kell lenned.Tenyleg nem hiztal meg semmit???Orulok hogy jol vagy es hat igen a rutin atsegit bizonyos helyzeteken...

Sasha,
Jo hogy jobb a kedved.En is attol felek ha itthon leszek ramtor majd az unalom kode.

Halacska,
Nagyon drukkolunk hogy a hetvegen mar talakozz a titokzatos babucivalKépKép

zita,
Nekem pont ez volta a szandal nezegetesnel.Az elado kerdezte is hogy a hasa miatt nem megy?erre en nem a labgorcs miatt.Szegeny kiscsaj azt sem tudta mirol beszelek.Jo neki...

Orsoly,Kamilla es tobbi puffados kismama,
Nekem is volt ilyen es mintha mindig kelt tesztat ettem volna az elejen,Legalabbis a gyomrom igy erzteKép
Nekem a 6.hettol volt reggeli hanyimgerem egesz napKéppont a 12. hetigKép


Kamelia,
Hat igen bezzeg en amikor mas babat vart olyan erdeklodest mutattam es nekem is rosszul esik ha mas meg sem meliti.Pedig lehetetelen nem eszrevenni...Kép
Gratulalok a Finnhez,a keves is nagy eredmeny ebbol a nyelvbol.

Na en most megyek es vizzszintbe helyezem magam...

Puszi es jo hetveget mindenkinek.
Kataa
23+3

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!
Ilke!
Már azt hittem mindent megvettem, erre most olvasom a lázmérõt. Pedig ma voltam a gyógyszertárba a Tenáért, vehettem volna.

Minden utolsó harmadosnak javaslom, hogy szerezzetek be mindent a 9. hónap elõtt, mert valami iszonyú dagadt lábbal a melegben vásárolgatni. Persze annak jó, akinek segítenek, de pl. ezt a mai Tena betétet nem igazán tudta volna a kispapa megvenni.

Bringa!
A csuklás nekem is nagyon tetszik, azt olvastam, hogy a magzatvíz átveszi azt az ízt, amit eszel, és a kisbabu belekóstól. Nálunk az alma a favorit.

Conti (38)

Conti :) :) Barbi 22éves Betti 9 éves
conti
 
 


Sziasztok Lányok!

Képzeljétek, ma teljesen beparáztam, hogy mi lesz velem a nyáron... Biztos írtam már, hogy mi kb. egyszerre fogunk szülni, költözni és a férjemnek is akkor lesz külföldön munkája. Persze megpróbálom a lehetõ leglazábban felfogni, meg tudom, hogy nem kell ezen elõre idegeskedni, mert attól nem lesz könnyebb, meg egyébként is, majd megoldódik valahogy... De már elegem van abból, hogy mindenki megkérdezi: "Nem lesz ez nagyon rossz, hogy akkor költöztök, amikor a baba jön?" De, direkt így akartuk, hogy ne legyen olyan egyszerû...

És ma a férjem megjegyezte, hogy milyen jó lenne, ha 2 hét múlva már megszületne a Fannika, mert akkor már elég nagy lesz, és õ már annnyira várja... Olyan ideges lettem erre, mert nem is akarom, hogy elõbb jöjjön, és hát nem is vettünk még SEMMIT. Csak húzom-halasztom a dolgot, bár végülis van még idõm. Én nem hiszem, hogy Fannika 2 hét múlva itt lesz, van még 5 hetünk.

Bocs Lányok a nyafogás miatt, de olyan jó volt leírni! És hát igazán nincs okom a panaszra, mert nagyon szép helyre költözünk, van egy csomó barátunk meg a család, akik segítenekKép. Abba is hagyom...

Egyébként nekem is gyakran ok nélkül sírnom kell, tegnap attól elsírtam magam, mert a férjem elõbb hazajött, mint vártam, és erre tök ideges lettem. Azt hiszem, túl sokat vagyunk együtt.Kép Kép Ez se jó ám!

Norkini! Látom, a gyógyszerekkel kapcsolatban elég sok mindent írtak a többiek, én is csak azt tudom mondani, hogy csak akkor, ha nagyon fáj, fõleg az elsõ hónapban. Nekem is az algopirint mondták, hogy azt lehet. A röntgen mindenféle formája tilos, a tüdõszûrés is, és a fogröntgen is. Én ezt nem tudtam, és nekem csináltak is amikor kb. 5 hetes voltam. De utána egyszer sem röntgeneztek, pedig a fogszabályzóm miatt kellett volna. Szegény doktornõ csak találgatott, hogy hol lehet a fogam...

Az emelgetésrõl annyit, hogy nekem senki nem mondta, hogy ne emelgessek, és úgy voltam vele, hogy akkor nem tilos Kép. Bár nekem még nincs gyerekem, de cipeltem aktahegyeket a munkahelyemen, aztán a közértbõl a szokásos 2-3 szatyrot fel a harmadikra, és meg se éreztem. Most persze már üres kézzel alig bírok feljönniKép.

Most már befejezem, mert nagyon hosszú vagyok!

Mindenkinek jó hétvégét, a finisben levõknek pedig a hidegfronttalKép Kép Kép!!!

Zsanci
34
zsanci
 


Sziasztok!

Képzeljétek, szerda óta, mióta iszom a málnalevélteát, szinte egyáltalán nem görcsöl éjszaka a lábam. Szerdán 3 pohárral ittam (persze lefekvés elõtt azért tejet is), akkor semmi görcs nem volt, csütörtökön csak két pohárral és reggel éreztem egy enyhébb görcsöt (tej akkor is volt este). Szóval úgy látszik hat.

Üdv: Ágota 36
Ágota
 


Sziasztok!
Koszonom mindenkinek a gyogyszeres hozzaszolasokat! Kép Persze en is csak akkor fogok bevenni, ha mar nagyon faj,de gondoltam idoben informalodom!
Jo ejt mindenkinek!
Puszi
N.
norkini
 


Sziasztok!

Panaszkodhatok Nektek egy kicsit? Kép

Nem voltam pár napig, mert kiakadt a gépünk. Kép Egy áramkimaradás miatt szinte új gépet kell csinálnunk. Tönkrement a táp, az alaplap, a proci, a vincsi, hogy csak a nagyobb dolgokat említsem. A kicsiket még nem tudjuk. Persze lehet, hogy annyi a hangkártyának, a videokártyának, a DVD lejátszónak, a CD írónak. Kép
Természetesen mivel a vincsi is elszállt, Dóri majdnem összes képe vele együtt. Még szerencse, hogy egy rokonnak elküldtük az elsõ napokban készült összes képet, így neki megvan, vissza tudjuk szerezni.
Most a Dancsi gépérõl néztem be a babanetre, de ez a gép tetû lassú. Kép
És tudjátok mi a legbosszantóbb???
Az áramszolgáltató nem fizet kártérítést mert üzemzavar volt, tehát nem az õ hibájuk.
A biztosító pedig azért nem fizet mert nem elemi kár. Ha a villám csapott volna bele, akkor azonnal fizetnének, de így...Kép
Na jó, bocsi, hogy panaszkodtam!

Nagypocisok!

Olyan furcsa, hogy nemrég még nekem szorítottatok, most meg már Ti vagytok a táblázat elején. Kép
Nagyon szorítok nektek, és könnyû szülést kívánok!!!!!!

Beszti!
Hidd el, még egy baba sem maradt bent! Kép
Így vagy úgy, elõbb vagy utóbb, de mind kijött egyszer. Kép
Érdekes, anno én is ezt kérdeztem, és látod mégis kijött Dóri.

Kata és Dórika (aki ma 23 napos)

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Kataa
Én azért vagyok ilyen aktiv mert különben megöl az unalom és akor nagyon nyügi szoktam lenni ma is sokat fogok sürögni forogni ha a hátam nem fog nagyon fájni vagy a pocaklako nem kezd el tiltakozni a sürgés forgás elenKép.

Conti
nekem a kispapa megigérte hogy mindent megkapok a jövöhétenKép söt már ö mondja nekem hogy mikor kezdek össze pakolni amit a korházba kell vini Kép .

Lányok
tegnap én is etem dinyét este vacsi után Kép csak sajna csak egy szeletet kaptam anyutol és miután megetem jötemrá hogy még ennék 1-2 szeletet csak hogy este 9 után hol kapok én dinyét sehol Kép

Puszancs Csics 35 hetes Kép
csics
 
 


Conti,
Érdekes ez a magzatvíz-íz összefüggés, errõl még nem hallottamKép. Én azt vettem észre, ha valamit nagyon jóízûen és viszonylag gyorsan falok be akkor kezd el csuklani.

Zsanci,
Ne búsulj, minden rendben lesz. Ha ennyi segítõ emberke van mellettetek akkor nem lehet baj. Sajnos pl. mi ezt nem mondhatjuk el magunkról, akik segítenének és kedvesek, azok távol vannak, akik meg közel vannak, azok meg nem törik magukatKép. Szóval hidd el, hogy nagyon szerencsések vagytok!Kép Azért a vásárlást szerintem nem ártana elkezdeni.

Kata007,
De jó hallani rólatok!Kép Sajnálom, hogy ilyen dolog történt a gépetekkel, elég dühítõ lehet. Most, hogy már ennyire ideszoktamKép, és valakinek a hibájából nem tudnék napokig jönni hozzátok, hát nem mondom nem tenné zsebre amit tõlem kapna!Kép Dórival biztosan minden rendben, azért picikét mesélhetnél róla, habár lassan a másik topicban foglak majd (remélem) faggatniKép.

Csics,
Dinnye ügyben, mi múltkor egy éjjel-nappali zöldségesbe tértünk be. Miután 3 helyen nem voltKép. Egyébként én egy egész alatt nem adom, szegény kispapa, már ha látja, hogy fogy itthon, már javasolja, hogy mikor menjünk a köv.adagért?Kép. Azért szerintem szerencsésnek mondhatom magam, mert az egész terhesség alatt soha nem voltak kívánós nyafijaim, csak most ez a dinnyusKép. Még jó, hogy nem tél közepe vanKép, akkor aztán meg lennék lõveKép.

Pusz,
Kellemes hétvégét mindenkinek! Azt hittem a tegnapi takarítás meghozza az eredményt, mert kicsit éreztem, hogy megerõltettem magam, de sehol semmi. Sebaj, itt van még az ablak és függönyKép.

Ilke 37

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok Lányok
Azt hiszem én túl parás vagyok, de megint teljesen beijedtem, hogy nem mozog a babu. Tegnap kevesebbet mozgott (vagyis én úgy éreztem), éjjel persze felébredtem, hogy na legalább most mozog-e. Természetesen akkor sem éreztem (szerintem ez már pszichés volt), így hajnali 4-tõl próbáltam magam mindennel lefoglalni, nehogy erre figyeljek (fürdés, evés, olvasáss, stb). Ma mindenképp mentem a kórházba (vas-szurira), így szóltam, hogy ugyan már halggassuk meg a babu szívét. Lett belõle egy rendes NST, mialatt természetesen rúgdosott meg csuklott Kép
Csak azért írtam le, hogy ha esetleg más is így van, szerintem inkább be kell menni, hogy megnyugtassanak (nekem ez már a 2. eset volt). Presze azóta meg sem áll a kisasszony Kép
Na legyen szép napotok!
Ja még volt egy negatívum is: a mellettem levõ ágyon egy anyuka vajúdott, s angyon fáj t a gyomra (hányt is), tök szenvedett szegény.
De mára lesz babája! Kép

üdv,
bringa (32+4)
bringa
 


Sziasztok!

Kata007!

Jó hallani rólad és hogy veletek minden rendben! Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a gép elszálltKép Páromnak emlitettem, mert õ abban a szakmában dolgozik és hát sajnos az ELMÜ ilyenekért nem vállal felelõsséget és semmilyen cégKép Azt mondja, hogy valószinüleg az történt, hogy a hálózaba túlfesz keringett és lecsapódott a tápodon és a táp ami nem birta. Valószinü ha a táp a hibás!!! Védekezni sajna nem lehet, csak szünetmentessel, vagy túlfesz elleni hosszabitóval (direkt erre a célra) Nálunk az összes gép szünetmentesen van. Egyet tehetsz, ha megvan az összes számlád és garanciád is van a számitógép házra akkor van mód hogy visszanyerd a számitógépedet!!! De pontosabban a párom tudná elmagyarázni, elküldöm mailben a számát, ha gondolod hivd fel!

Puszi
sasha
26+3

Kép
sasha
 
 


Ilke
ha nem tudnék netezni föképp babanetezni akor nagyon méres lenék bár már egyszer elöfordult mert nagyon szeretem volna lecserélni az operácios rendszert és megkértem a kispapát tegye fel az ujat ö el is kezdte a rendszer javitását és az uj telepitését de igy is sajna 4 napig tartot mert mindig volt valami baj a számitogépel .ugy hogy nem igen szeretem én sem ha bárki hozá nyul a gépemhez .

Pocok
ha te gumicukrot ennél akor én mit szojak én ma már 4 vajas mazsolás zsömlét etem meg margarinal megkenve és kovászos uborkávalKép ugyan nem tudom hogy mi jo van a kovászos uborkában de most ezt kivánom .Kép

Lányok
szerintetek nem ártalmas az pocaklakonak ha csak egésznap gyümölcsöt eszek? és csak este tudok ránézni a föt kajára? mert akor jön meg a kispapa akor viszont elég sok mindent eszek pedig a hütöben egésznap van kaja mégsem kell csak gyümölcs .

Ilke
ne aggodj ha ki akar jöni a pocaklako akor majd ki is jönKép én nem rég fejeztembe a takaritást és már egy adag mosni valoval is végeztem most várom hogy a második adagot is kiteregesem aztán megyek anyukámékat boldogitani egy kicsitKép

Na puszancs mindenkinek
Csics 35 hetes Kép
csics
 
 


Sziasztok lányok!

Ne haragudjatok, de annyira el vagyok maradva a topic olvasásával, hogy csak bele-bele kukkantottam, ígérem, nemsokára bepótolom az olvasást.Kép

Csupa jó dolgot kell írnom!KépKépKép

Ma hajnalban 01:29-kor megszületett barátaink - Manuela és Bernd - várva várt kisfia: Justin. Olyan jó volt a boldog kispapával beszélni, nagyon sokat próbálkoztak, míg végül egy felhötlen nyaralás hozta meg szerelmük gyümölcsét. Kép No, ezt le kellett írjam!!!

Tegnap megkaptuk a bizonyítványokat, és képzeljétek, az enyém lett a legjobb az osztályban! Persze majd lementem hídba, hogy épp nekem (külföldinek) sikerüljenek így a vizsgák. Ugye, akkor bejött az amit a férjem mondott a megnyugtatásomra, hogy ne féljek, én vagyok az egyetlen, aki nem egyedül áll a bizottság elött, mert nekem ugyebár ott van a segítség a pocimban! Akkor én ezt olyan kedvesnek és aranyosnak találtam, de hogy ennyire igaza lesz, azt nem gondoltam volna.KépKépKép
Aztán tettünk egy kirándulást az osztálytársakkal: gumicsónakos evezötúra volt. A fiúk is figyelmesek voltak, csak az én Lucababám tartotta öket vissza attól, hogy beleborítsák az egész társaságot a vízbe, ugyanis elmagyaráztam a föludasoknak, hogy ez most milyen okokból jönne rosszul. Nagyon jól sikerült volna a túra, ha nem szakad öt teljes órán keresztül az esö, már tényleg kezdtem nagyon aggódni, nehogy felfázzak. Már tuti, hogy épségben átvészeltük, volt nálam böven váltóruha, söt még gumimatrac is volt alattam éjszaka, amit a "más állapot" elött inkább csak elutasítottam.

A következö "jó hír"-t nem részletezem, mert mint tudjátok nagyon babonás vagyok, de úgy néz ki, hogy sikerül megvenni a házikót, amit kinéztünk (persze szigorúan csak hitelre).

A legjobb hírt a végére hagytam, az épp az amit Ti is úgy szerettek (vagy) nemsokára szeretni fogtok! A baba olyan sokat rúgkapál és mocorog, napjában többször van müsor és én azt nagyon élvezem, mert tudom, hogy minden rendben van vele. Most is míg írtam, többször akarta tudatni a véleményét. Tudnátok ajánlani egy könyvet a Morze-ABC-röl, hogy kisilabizáljam, mit is akar pontosan?Kép

Minden kis- és nagypocis kismamának (ne feledkezzünk el a középmezönyröl sem) fantasztikus hétvégét és minden jót kívánok! Barbi, Pocok, Fodbetti: teljen boldogan a babavárás ideje!

Üdvözöl benneteket
a nagyon feldobott Csipkebogyó (22+2)
csipkebogyó
 
 


Csipkebogyó!

Köszi!
A mi babánk is napjában többször fészkelõdik, de én még csak fekve érzem!Kép
Betti(20+4)

Kép

Betti
fodbetti
 
 


Sziasztok

Elég régen jelentkeztem, de bedöglött a gépünk, kispapa eddig ügyködött rajta. Még nem az igazi, de most már mondtam hogy engedjen ide, mert elvonási tüneteim vannak. Kép

Ha a hozzászólásaim kicsit késve érkeznek, bocsi de még csak most olvasom folyamatosan a csütörtöki termést és a többit is.

Csics
Én azért nem hallgatnék egy gyógynövényboltban dolgozóra, hogy neki mi a véleménye a Málnalevél teáról. Nem feltétlenül szakértõt tesznek oda. Amúgy szerintem akkor a többiek sem innák a teát ha a babaának bármi baja lenne. Ja és persze akkor a dokik sem javasolnák hogy igya az ember lánya. Õk talán jobban tudják hogy mi jó nekünk és mi nem.

Kamelia
Köcci a jókívánságokat. Kép

Gömb
Ne aggódj, olyan gyorsan kialakul a "kismama forma" hogy észre sem veszed, csak azt hogy már nem tudsz úgy lehajolni mint korábban és az ágyban is nehez fordulsz egyik oldaladról a másikra. Kép Kép Pikk-pakk itt lesz!

Ilke
Örülök hogy minden rendben van. Kép
A lábam most hogy nincs annyira meleg nem dagad hála az égnek, de hogy mi lesz ha visszajön a kánikula??? Ki tudja!
Pisilés hasonló élménnyel jár mint nálad, van olyan hogy mikor kijövök a wc-rõl már úgy érzem hogy fordulhatnék is vissza. Pedig a hasim még nincs is leereszkedve. Mi lesz akkor velünk, nem tudom. Kép Kép

Conti
Örülök hogy nálad is minden ok.

Bringa
Jó hogy ismét itt vagy. A csuklást hasonló képpen érzem én is, és elég sûrûn. Ma reggel is erre ébredben hogy a gyerkõc majd kiugrik a hasamból úgy csuklott szegénykém.

Betti
Hasmérettel kapcs. ne törõdj vele hogy ki mit mond. A baba úgy is tudja hogy hogy kell nõnie és mennyi hely kell neki. Jóakarók mindig vannak. Nem kell foglalkozni velük. A végére te is belejössz. Kép

Sasha
Mi ez a kedvetlenség? Tessék össszeszedni magad Kép Most még meleg sincs, nagyon kellemes az idõ. Remélem a dokinál minden rendben lesz.

Norkini
Algopirint ha nagyon kell szabad bevenni. Nekem a derékfájásomra mondta a doki hogy azt lehet.

Halacska
Jó hogy minden redben van!

Asszem a végére értem ennek a halom irománynak amit kreáltatok itten! Kép

Most egy kicsit rólunk is. Pénteken voltam dokibácsinál, megvizsgált, azt mondta hogy minden okés, még 2 hétig kell szedni a magnéziumot, utána már ihatom a málnalevél teát. Akkor már ha nagyon jönni akar jöhet a kislegény. Megdicsért hogy nem változott semmit a méhszáj és méhnyak állapota! A derekam szokott fájni, erre azt mondta hogy a szervezet már készül a szülésre és ez természetes.
Kilókkal minden okés, nem híztam semmit, ezért is dicséretet kaptam Kép Kb. ennyi történt.

Bocsi ha hosszú lettem, de szerda óta nem jutottam géphez!
Vigyázzatok magatokra.
Forti(34+2)

Kép
Kép
forti
 
 


Lányok
feltehetek egy Buta kérdést? szerintetek hány hálos bugyit érdemes veni és hol lehet kapni ? lehet hogy már irtátok valamikor de mostanába kezd a fejem egy nagy káposztára hanonlitani majd nem mindent elfelejtek Kép

Forti
köszi a válaszod megnyugtatálKép de a málnalevélteát ugy is csak 1-2hét mulva kezdem inni .nekem már majd szét rugja a lábaival a berendezést Képesténként tegnap a kispapa ki is tapintota a lábát Kép ugy nézki már fejel lefelé vanKép

Pusz mindenkinek Csics 35 hetes Kép
csics
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?