Sziasztok!
Végre vissza tudtam térni hozzátok... már ideje volt
. Kedd óta ismét No-ban vagyunk, de annyi tennivaló akadt, és annyi mindent kellett kipihenni, hogy nem volt se időm, se energiám írni. Mostam, vasaltam, mint a kisangyal, aztán elkezdtem tavaszi nagytakarítani (tavaszra nem várok tovább...).
Sajna otthontartózkodásunk nem úgy sikerült, ahogy számítottunk rá...
Annyi mindent elterveztünk, hogy otthon csinálunk, de semmi nem jött össze, mert annyi minden más kötelezettség volt.
Rokonlátogatáshegyek, hivatalos elintéznivalók, dokilátogatás, a férjem vizsgája stb., szóval kevés volt az egy hét. A lurkók viszont jól érezték magukat... A jó időt kihasználtuk, sokat voltak a szabadban. Enikő felfedezte a homokozás szépségeit, jót kajált az anyagból... Az utolsó napokban az arcán elkezdett hirtelen nagyobbodni és pirosabbá válni a foltocska (egy hemangióma, ami erek elburjánzása), így ráhúztunk két napot, hétfőn mentünk Bp-re a dokibácsinkhoz. Így a visszaút is nappalra csúszott, ami szerencsésen alakult, lurkóink jól bírták a gyűrődést, egy mukk nélkül végigülték a 800 kilométert (igaz 2-3-szor meg is álltunk futkározni kicsit).
Jaj, és szörnyű, de szerdán itt behavaztunk. Reggel szépen elkezdett esni, és nem is szűnt napközben. Leesett 10 centi, és még másnap sem olvadt el. Borzasztó, mert a hideget is utáljuk már. Főleg, hogy kaptunk izelítőt az otthoni tavaszból... Na mindegy, ennél csak jobb jöhet. Tegnap már szép tavaszi idő volt, de csak egy napig, mert ma zuhog rendületlenül az eső
.
Megkaptuk otthon az oltásokat is. Mindketten jól viselték. Ákosnak kellett utána borogatni, mert fájlalta, de láz nem lett. Meglepődtem Enikő súlyán, mert utoljára szeptemberben mérték (9100 volt azt hiszem), és most többre tippeltem. 9880 gramm a kisasszony, és 82 cm. Azt gondoltam, hogy tíz fölött van 30-40 dekával, de tévedtem. Pedig az étvágya nem ilyen kicsi súlygyarapodást sejtet...
Fogzik ezerrel, a szemfogai bújnak. Az eddigi 12 fogacska nem viselte meg, szinte észre sem vettük, na de most...
Nyafis, nem eszik, keze állandóan a szájában matat. Úgyhogy elkezdem adni napi 3x a Viburcolt, az talán enyhít.
Tegnap kihasználtuk a jóidőt, és bevállaltunk egy hosszabb kirándulást, amit nem bántunk meg, mert iszonyú nagy élményt jelentett. Eredetileg Ákos szülinapja alkalmából vidámparkozni akartunk, de azt inkább nyárra halasztottuk, amikor igazán jó az idő, és a vizes játékokat is ki tudjuk próbálni. A tőlünk 110 km-re lévő bajor Alpokba mentünk inkább. Megnéztünk egy várat (Neuschwanstein) és libegővel felmentünk egy 2 ezer méteres hegy tetejére. Hihetetlen volt, mert ilyen kilátásban még nem volt soha részünk. És nem szeretjük már a havat, de jót hógolyóztunk fenn a szikrázó napsütésben, kellemes melegben és tiszta levegőn... Szóval el sem tudom mondani...
A libegő nagyon félelmetes volt, én megmondom őszintén, be voltam sz.rva. Az ember alatt a hatalmas mélység sziklákkal, a végtelen kötélpálya alátámasztások nélkül (!), na és persze ilyenkor csak a múlt híradásai jutnak az ember eszébe, hogy leszakadt, kigyulladt, mélybe zuhantak stb... De odafent minden kárpótolt!
Csatolok pár képet.
Puszi, további szép napot:
Kriszta
