A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Fogamzás » BABAPROJECT ELÖTT ÁLLÓK, IDE!


Kedves Jucmuc, most olvasom soraidat, sajnalattal latom, hogy a te mamadat is Husvetra szolitotta magahoz az Ur. De az ilyen betegeknel talan ez meg vigasztalas is (az en nagypapam is sulyos beteg volt). Es remenykedjunk, hogy ahol egy elet veget er, ott hamarosan egy uj elet kezdodik! ne csuggedjunk! Puszi neked!

Nomibogar
Kép
nomibogar
 
 


Eszter!

Nocsak lehet ma lesz a nagy nap? Gondolok rád, és majd értesíts valakit, valahogy. Nem semmi éjszaka, Olivérnek jobbulást.

Norwell!
Na látod csak túlélted. Jóhogy nem volt mufurc a doki egy várandós kismamával.
Igen az árvíz csak emiatt dúrva, hogy pusztít mindent. Én sem lennék a helyükben, ugyanakkor önző módon eszembe jutott az is, hogy jó hogy elköltözünk innen Szegedről, mert elég közel laktunk a vízhez. De ezt utálom, hogy a saját érdekemet látom ebben az egészben, nem vagyok humánus, mégcsak nem is mentem ki a gátakra segíteni.

Sysy!
Úgyis van. A kisfiú biztos tudja mikor kell jönni. Úgy érzem nyugodt vagy, és ez nagyon jó.

Anikó!
Kilátástalanság? Ismerős. Ez ügyben semmi vigasztalót nem tudok mondani. Nem lennék hiteles.

Rolly!
Írj majd mi volt a dokinál.

Angi!
Menzi miatt Kép. Erste, nem ijesztegess én is ott vagyok náluk. Mondjuk én kivétel nélkül minden bankot utálok.
Izgatottságodat megértem. Nálunk tegnap záródott le, az adás-vétel mizéria. Mit mondjak egy sziklával kevesebbet nyomok azért. Szerencsére van még bőven. Kép

Sosi!
Jó a görbe, csak menjen még följebb. Majd tedd fel a mait is.

Mátra!
Ügyes vagy a táblával, menni fog. Kép

Évi!
Szülés felkészítés? Az olyan levegővételtanítós, tolós dolog? Pároddal mész? Egyáltalán apás szülés lesz?

Réka!
Köszi az informatikai oktatást. Én nem is tudtam, hogy utólag is lehet javítani...Grat a 14. héthez. Kép
Tudom, hogy nem kell hasonlítani a pesti árakhoz, de azért érdekes, hogy duplája a szegedinek. Igaz, hogy Dkeszin pl. nem tud senki venni telket 2000 Ft négyzetméteres áron.
Házfelújításhoz kitartást, bár ti sem először vágtok bele.

Brill!
Ja nem is írtam tényleg. A kiskutyánk Mózsi. Táncos Csuda Mózsi után szabadon (egy regényből). Annyira illik rá.
Veled mi a helyzet, nincsenek rosszulléteid, hányinger, egyebek?

Nyuszi!
Ha fel fog menni a hő, tökéletes lesz. De akkor se ijedj meg, ha nem hirtelen ugrik fel. Az enyém pé után fokozatosan közelíti meg a 37 fokot.

Adri!
Gondolok rátok én is. Hát képzeld ha még kerékcsere közben rád is jön a szülés. Kép

Évi!
Aranyos Dóri zoknija, hát még ő maga.Örülök hogy ilyen rendes kislány. Majd bepótolja kamasz korában. Kép

Zsúka!
Mi a helyzet, Hogy megy a "nem foglalkozom sokat a dologgal". Én azért nehezen tartom be, de többé kevésbé megy.

Bea!
Érthető teljesen a félelmed, én is biztos így gondolnék. Főleg hogy olyan negatív tudok lenni időnként.
De. Nem lesz semmi baj!!!

Jucmuc!
Részvétem nagymamád miatt. Viszont az csodálatos, hogy még tudtál vele találkozni. Nagyon sokat jelenthetett és könnyíthetett ez neki.

Dido!
Diplomádhoz kitartás, már én is kezdtelek hiányolni. Sajnálom a hónapot.

Sziasztok
j.
Vendég
 


Sziasztok Lányok!Kép

Szép jó reggelt mindenkinek!Kép

Eszter!Kép

Hát lehet hogy mégis beelőzöl? Én nem bánom csak minden rendben legyen Veled és Marcival!Kép
Szorítok nagyon és várom a híreket!Kép

Adriana!Kép

Mi a helyzet? Téged is nagyon várlak a hírekkel és Neked is nagyon szorítok!Kép

Junko!Kép

Egyenlőre még nyugodt vagyok és jó lenne ha ez így is maradna,de sajnos nem vagyok egy nyugodt tipus,úgyhogy nem tudom hogy fogom viselni a megpróbáltatásokat.
A kisfiam meg akkor jöjjön amikor neki jó!!Kép
Úristen már csak 1 hét vagy annyi sem!KépKépKép

Sysy
39+0
sysy77
 
 

 
 

Jó reggelt, Lányok!

Mindenkinek külön-külön köszönöm a drukkokat, de sajnos nem kellett tesztet csinálnom, mert reggel rendesen megjött. Most nagyon Kép vagyok, de hát ez van. Nem is értem, ilyen hosszúak még sosem voltak a ciklusaim, sőt, még így sosem jött meg, hogy előző napon rózsaszín, aztán egy nagyobb barna csomó, és másnap mint az Amazonas. Tanácstalan vagyok. Reggel beszéltem az öcsém barátnőjével, aki orvoslátogató, és be fog protezsálni itt Pesten egy dokihoz, aki megnézi a hormonaimat, mert szerinte az lehet, hogy történik egy megtermékenyülés, és valami miatt nem tud megtapadni. Tényleg jó lenne a dolog végére járni. Megpróbálok továbbra is pozitív maradni, ebben a hónapban még többet próbálok lazítani (azt hiszem, kihagyom ebben a hónapban a hőmérőzést és az LH tesztet is).

Mátra!
Tehát 1cn. És az én ch-mat is lszi javítsd 29-33-ra.

Dido!
Tehát fej-fej mellett továbbra is Kép

Sajnos most nincs időm mindenkinek írni. A tegnapi kemény napnak ma sajnos folytatása lesz. Napközben még megpróbálok benézni.
Vendég
 


Sziasztok!

Most gyors bejelentkezés aztán visszaolvasás.

Buborék beszámolója:
Egy új élet naplója - . rész
2006.04.10.-2006.04.21 Egy hét aggódásai

Hát nem is tudom, hol kezdjem...
Anyuval reményekkel teli mentünk el az orvoshoz, már nagyon várta hogy megint láthasson. A doki bácsi viszont kicsit ráijesztett anyura, hogy nincs minden rendben valamit méricskélt rajtam és az nem tetszett neki. Így este anyu teljesen kivolt. Másnap megint valami fehér köpenyes nénikhez és bácsikhoz mentünk és anyu még mindig nem volt jól. Valami olyan vizsgálatot akarnak anyun, aminél valami nagy bökős izét szúrnának ide anya pocakjába, hát nem hangzik valami túl jól, nem csodálom, hogy anyu aggódik. Aztán azért anyu kiderítette, hogy valahol kevésbé ijesztő módon is meg lehet tudni, amit akarnak.
Úgyhogy tegnap utazgatások után anyu megint megkukkolhatott és végre meg is nyugodott, nagyon aranyos doki nénik és bácsik voltak ott, akik elmondták anyunak, hogy jól vagyok. De hát anyu ezt én eddig is tudtam...

És az enyém:
Minden rendben van, most 1,7 mm-es nyaki redőt mértek, a korának megfelelő méretű. A vérvétel 1:5700 -es kockázati tényezőt adott meg ami nagyon kicsi, vagyis teljesen normális. A múltkori nagyobb nyaki redő vagy elmérésből volt, vagy attól, hogy magzatkori szívritmuszavara volt a babának, ami a magzati korral el is múlt. Majd 18. heti uh-n ahol amúgyis nézik a baba szivét szólnom kell, hogy jobban figyeljenek oda.
Kaptam DVD-t, amiből most próbálok képeket kimenteni.
Olyan édes volt, tiszta anyja végig csuklott.

És egy kép:
Kép

kancellárka
 
 


Sziasztok!

Még mindig semmi...

Hát, vicces lett volna, ha tegnap pont szülni indulunk, és úgy kapunk defektet.! KépKép

Tegnap még elmentünk nagybevásárolni, aztán elpakoltam, este még kimostam, kiterítettem, aztán lefekvéskor még összebújtunkKép, de mindez csak egy rossz éjszakát eredményezett.Kép Fura, mert rengeteget keményedek, de fájás vagy más jel nincs.

Eszter!
Micsoda izgalmak! Lehet, hogy beelőzöl?

Sysy!
Én is izgulok érted! Kép Nem szülünk együtt most már? KépKép Tényleg, Te hol fogsz szülni?

Tjuca!
A ciklusaim valóban hosszabbak, de pont emiatt lett a kiírt időpont 19.-e, mert az utolsó menzi alapján 13.-a lett volna. Csak aztán szóltam a dokinak, hogy 32 cn, és tudom mikor fogant, és így máshogy számolt már. Meg az uh is későbbre tette, szóval ígyisúgyis túlvagyok már az időn.

Dudu!
édes ez a képsorozat! Remélem a macskám is ilyen jóban lesz a picimmel.Kép
A "nap hőse" pedig ma 9-ig dolgozik, úgyhogy drukkol, hátha beindul a szülés, és el tud szabadulni.Kép

Évi77!
Annyira édes Dórika! Igazi kislányos arcocskája van, biztosan mindenki megcsodálja! Kép

Ma fél négyre megyek a dokihoz, remélem mond valami bíztatót, majd beszámolok róla.

Most megyek, vasalok egy kicsit.
Adri+Levike
40+2 ááá, ez már olyan sok!

Kép

Kép
adriana
 
 


Sziasztok!
Sikerült visszaolvasnom, de annyi időmbe telt most, hogy későbbre halasztom a személyre szóló üziket.
Oka (meg annak is, hogy ilyenkor gép mellett vagyok): kisfiam egész éjjel hányt, tegnap este 6 óra óta, meg hasmenése is van. Éjjel kb. 1,5 órát aludtam, a gyerekorvosnál kiderült, hogy nem ő az egyetlen, az óvodások nagy része így járt, valószínű vagy mosogatási hiba vagy szállítási (máshonnan hozzák az ételt). Kép Szegénykém nagyon legyengült, most azért tudok írni, mert lefeküdt és a Micimackót nézi. Így ma dolgozni sem tudtam menni. Pedig nagyon muszáj lett volna...Kép
Reggel gondolkodtam, menjek-e a nőgyógyászhoz, lehet, hogy a Sors azt akarja, ne legyen másik gyermekem(szóval megint kétségbeesés a köbön), de ilyenkor eszembe jut - így ma is - a Ti sok küzdelmetek, és jött a "csakazértis", "nem adhatom fel"- erősítő gondolat. Szóval szüleim jöttek vigyázni a kisfiamra, én meg elindultam a dokimhoz. Az 5. napi vérvétel eredményét megkaptam, bár én nem értem, hogy mi mit jelent (Östr: 115, FSH:6,1; LH: 4,1; TSH: 1,311), prolaktin oké.
Az UH: bal oldalon 16 mm-es domináns tüsző látható. Méh nyálkahártya 8,6 mm-es. Hétfőn mennem kell újabb UH-ra, mert a tüsző talán kicsit nagy (azt hiszem, ezt mondta), akkor már többet tud mondani, hogy ez a lelet rendben van-e. Hétfőn lesz a 16.cn. Ti tudjátok, mekkora a "normális" tüszőméret???
Ne haragudjatok, hogy most mást nem írok, de hallom, hogy kisfiam megint a WC felé veszi az útját, mennem kell. Ha sikerül, délután jövök még, ha el nem alszom az altatás közben én is.
Sok puszi: Rolly
rolly
 
 


Rolly!

Ez teljesen normális tüszőméret. Ma 13. cn, ugye? Nekem ilyenkor volt 20 milis is, és a többi volt e körül. Mire 15 cn-en visszamentem mind megrepedt. Az mnyh is jó viszonylag, nekem 9 mm volt ugyanekkor. Ez még vastagodhat bőven.
Sztem tökéletes. Holnap húzzatok bele. Na jó ezt a mondatot már lefoglalták. Kép
Szóval iparkodjatok holnap iccaka.
j.
Vendég
 


sziasztok.

csak bejelentkezeek hogy minden ok.A proklatinszintem tok jo lett.Csak most az a gaz hogy nem tudni mitol folyik a mellem.Csutortokon megyek mell uh-ra.a rakszuresem is jo lett.van valami gombam meg bacilusom.En kupot a ferjem kenocsot kapott.
a doki nagyon elutasito volt.semmit nem tudtam tole kerdezni,semmit nem magyarazott el.
hat ennyi,kesobb meg jovok.

Kép
monyoka
 
 


Szia Adriana!Kép

Én a Szent István Kórházban fogok szülni a Nagyvárad téren,ahol Évi77 is szült.
És Te hol fogsz szülni? Egyébként most már akár tényleg együtt is mehetünk,legalbba akkor együtt izgulhatunk,és meg tudunk beszélni mindent!Kép
Nagyon várom a beszámolót hogy mi volt a dokinál!Kép
Szorítok továbbra is!Kép
Egyébként én is sokat keményedek és a hasam is görcsölget ma,de ezek biztos csak jóslófájások.
Neked már elment a nyákdugó?

Sysy
39+0
sysy77
 
 


DidoKép
Köszönöm szepen!

NomibogarKép
Nagyon rendes vagy, köszönöm. Sajnalom a nagypapadat. Sajnos az en nagyim is nagybeteg volt mar. Furcsa, de valahogy bennem is azok a gondolatok vannak, amiket irtal, hogy egy uj elet kezdödik. Mindenesetre ök velünk vannak es vigyaznak rank!

JunkoKép
Igen igazad van. Nekem is nagyon sokat szamit, hogy lathattam meg.

Puszi mindenkinek!

Judit

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Sysy!

Én a Szt. Imrében fogok szülni, úgyhogy nem fogunk talizni.KépKép
A nyákdugóm szerintem még megvan, bár ma délelőtt volt egy nagyon pici halványrózsaszínű valami, de azóta semmi. Nem hiszem, hogy csak ennyi lenne a nyákdugó. Szóval nem tudom.
Mindenesetre ma ismét nagyos sűrűn keményedek, de nem igazán fáj.
Most eszek, aztán zuhanyzok, és már indulok is a dokihoz, én is nagyon kíváncsi vagyok!
Majd jövök még ha hazajöttem!

Adri
40+2

Kép

Kép
adriana
 
 


Lányok!
Én elbúcsúzom tőletek a hétvégére. Jövendőbeli sógornőm elintézte a hormonvizsgálatokat. Hétfőn megyek Szegedre a 4. napit ott csinálják meg, aztán a többit itt Pesten. Kedden már leszek, és jövök a fórumra. Addig is mindenkinek sok jót és szépet kívánok!
Vendég
 


Sziasztok!Kép

Ritkán írok, bár minden nap olvaslak titeket.Kép
Szerdán voltam dokinál, minden rendben. Sokat mozog a kiscsajszi, és már 90 deka körül van a súlya. Kép
Főleg éjszaka izeg-mozog. Remélem ha megszületik, nem akkor lesz majd fent, amikor most mocorog éjszaka!Kép
Nézegettem a táblát, vajon mi van Refieffel???

Zsuzsa! Ha olvasol minket, írhatnál egy pár sort, hogy tudjuk, jól vagyKép

Puszi mindenkinek

Kati 25+6
Vendég
 


Sziasztok!
Én is megjártam ma az orvost!
De nem repestem attol amiket mondott!
A tüszőim brutál nagyok 24x34 és még van kettö ami azért nem olyan nagy!Viszont a nyálkahártyám csak 6,5mm!Ma vagyok a 15cn és azt mondja ez kevés!Szoval azt beszéltük meg hogy következő honaptol két inszem és ha nem lesz belőle semmi akkor nincs más hátra mint a lombik mert akkor nálam más baj is van!Ma ugy éreztem mint ha ez alatt a három év alatt adtam volna a szarnak egy pofont!Jövöhéten még megyek egy vérvételre meglátjuk most mit mutat!

Jucmuc!
Öszinte részvétem!
Nagyon sajnálom ami a nagyikáddal történt!
Nomibogár!
Sajnálom,részvétem neked is!

Rolly!
Szerintem az értékeid meg a paraméterek nagyon jok!Sőt!

Adriana!
Ha még tudsz akkor este feltétlenül gyere,hogy mi volt a dokinál!

Sysy!
Örülök,hogy minden rendben veled!

Eszter!
Mi van veled?

Junko!
Neked mit mond a doki ha letelik a clostys idő akkor mi a következő lépés?
Én arra gondoltam ha megint lombik lesz akkor most megprobálom a Dévait!

Réka!
Azt nem értettem hogy mi történik ha valakihez a tábla kerül!De most már kezdem kapizsgálni!

Puszi Aniko

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Sziasztok lányok!

Visszaolvasni sajnos alig tudtam, de a finiselőknek nagyon drukkolok!!! KépKépKép

Duddu Kép Gratulálok a babókhoz, nagyon édik Kép Olyan rég volt már Kristóf is ekkora Kép

Kancellárka Kép Örülök, hogy minden rendben volt a nyaki redővel!

Monyóka Kép Én is boldog szülinapot kívánok - utólag is!

Unique Kép Jó volt olvasni a szüléstörténetedet, sajnálom, hogy én ebből kimaradtam KépKépKép
Nálatok hogy vált be a homeós bogyó?

Junko Kép Beszélj majd Csibével és gyertek, mikor mindketten ráértek!

Tjuca Kép Múltkor elfeljtettem írni, hogy nagyon tetszett a vicced, nem ismertem még Kép

Gyorsan dobok 1-2 képet Kristófról, aki egy tündér, bár sajna még mindig elég hasfájós. Most kezdünk ráállni a 2-3 óránkénti evésre. 2 óra szünet a minimum, aminek az lett az ára, hogy muszáj volt cumit adnunk neki (amit én nagyon nem szerettem volna) Kép

Pussz: Timi és Kristóf

Kép
Kép
Kép
Kép

KépKép

KépKép
timika
 
 


Sziasztok!

Timi!
Iszonyú formás ez a kislegény!!!!KépKépKép Gondolatban már összepárosítottam Dóricicával, esetleg Laurababával! Jó parti mindkettő!!!KépKépKép

Kancellár!
Nagyon-nagyon örülök, hogy rendben vannak BuborékKép eredményei!!! Látod, tényleg nem mindegy, hogy az ember melyik orvoshoz megy... Nagyon drukkoltam ám!Kép

Jucmuc!
Nagyon sajnálom... Nem könnyű most Neked.

Adriana!
Bizti, hogy hazajössz?KépKépKép Izgatottan várom a fejleményeket!Kép

Angie!
Mensi
Kép
Szép hétvégét Neked, remélem, jók lesznek az eredményeid!

Monyó!
Doki:Kép... Még mindig nem fér a kis agyamba, hogy minek megy valaki orvosi pályára, ha az empátia hiányzik az érzései listájáról...

Anikó!
Nem kaptál szurit, hogy megrepedjen a tüsződ? Úgy tudom, hogy a méhnyálkahártyán is lehet gyogyival segíteni, ha nem elég vastag (állítólag a sok joghurt is jó).

Duddu!
Kutyulis kép nagyon állat!!! Masztiff... gyönyörű kutya, a babából meg nem sokat látok!KépKépKép

Na, lányok, ha minden rendben lesz, holnap megyünk az új ótónkért! Sikerült átutalni a pénzt (ettől függetlenül a bankok menjenek, ahova gondolom...Kép), úgyhogy már csak a hazahozatal van hátra...
Megyek is, ma kerítést festettem, és bizony kénytelen vagyok elismerni, hogy nem bírok már annyit, mint régebben...

Pusszantás mindenkinek, és két kép arról, hogy mi történik, ha a gyerkőcre apa vigyáz...Kép

Kép
Kép

Sziasztok

Norwell+Kende baba (aki épp csuklik, és közben a lábával a bordáimat masszírozzaKép, ja és mellesleg 31+1Kép)

Kép
Kép
norwell
 
 


Adriana!Kép

Nagyon várom a híreket,remélem még ma tudsz írni hogy mi a helyzet.Kép

Nekem délután 2 óta fáj a hasam és a derekam,és keményedek is.

Kismamik!Kép

Szerintetek ezek jóslófájások? Valaki letudná nekem írni mi a különbség a jóslófájás és a szülési fájás között?
Én most már egyre jobban izgulok!Kép

Timika!Kép

Nagyon édes a kisfiad.Kép Köszi hogy feltetted a képeket!Kép

Aniko!

Remélem tényleg rendben van minden,de lehet hogy most kezdődött el valami. Nem tudom!Kép

Norwell!Kép

Azért kíméld meg,mert nem is veszed észre és már nagyon ki is fáradtál.

Eszter!Kép

Mi a helyzet? Várom a fejleményeket!Kép

Sysy(aki nagyon furán érzi magát)
39+0
sysy77
 
 


Sziasztok!

Végre!
Másfél hét után sikerült fellépnem!Eddig szarakodott a babanet!Kép
Jaj, már úgy hiányoztatok!!!!

Sajnos most visszaolvasni nem tudok, csak egy pár hozzászólásba kukkantottam bele!
Valaki csak egy pár mondatban egy rövid összefogalalót nem írna? Na, légyszíííííííííí!Kép

Timika!
Kristófot viszont nem lehet nem meglátni!Kép
Micsoda legény és mennyi haja van!!!
Gyönyörű!Kép

Junko!
Mikor megyünk Timikéhez?
Veled mizu?

Rólunk!
Már 15+1 vagyok!Kép
Ma voltunk uh-on, apuka is bejött és videoztuk a vizsgálat alatt a monitort!Kép
Minden rendben van, szépen fejlődünk!Kép
Megpróbálok képet rakni.

Puszi Mindenkinek!Kép
Csibe
15+1Kép

Csibe, Gábor és Péter

Kép
Kép
csibe78
 
 


Szia Norwell
gratulálok az új autóhoz.
A kerítésfestés talán nem is ajánlott neked!!?? Nem gondolod? (a festékek nem túl természetes anyagok. tele vannak minden féle vegyszerrel.)

Csibe 78
nagyon édi a kép a pocaklakóról.
én is úgy vagyok, mint te csak néha - néha pillantok be a fórumra. Sajnos még Unique kórházi beszámolóját se tudtam elolvasni. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Mátra vette át a tábla kezelését, ezt észrevettem.
Úgylátszik Duddus el van foglalva a házvásárlással/régi eladásával. úgyhogy ez teljesen érthető. Meg két pocaklakóval sem lehet könnyű az élet.

tényleg Duddu, meddig szándékozol dolgozni? Felrakhatnál egy pocakos képet, hogy lássuk, milyen is, ha ketten vannak odabent...

Üdv mindenkinek, most sajnos többre nem futja.
Monyó: KERESS MÁSIK ORVOST, ha a jelenlegi nem foglalkozik veled rendesen, NINCS MÁS MEGOLDÁS.
syry

Kép

Kép
syrynx
 
 


Sziasztok!

Megjártam az orvost...Úgy tűnik, mindenki be fog előzni a szüléssel.Kép
Méhszáj teljesen zárt, semmi jele, hogy ki akarna jönni Levike.Kép
Jövő szerdára kaptam a beutalót a kórházba, befekvésre. Aztán megpróbálják indítgatni.Kép
Szóval most nincs túl jó kedvem.Kép Ki is kapcsoltam minden telefont, mert már unom, hogy naponta felhív minden rokon és ismerős, hogy " naaa, mi van már???"
Úgyhogy most lépek, és akkor jelentkezem, ha tényleg történik valami...

Unique!
Most már értem miért voltál olyan lehangolt a szülés előtt!

Sysy!
Drukkolok, lehet, hogy hamarosan elindul a kissrác??Kép

Puszi mindenkinek, legyetek jók!
Adri
40+100Kép

Kép

Kép
adriana
 
 


Lányok!

Köszönöm a Kristóf dícséreteket! Kép

Sysy Kép Nekem nem voltak spontán fájásaim még a magzatvíz elfolyása után sem, de azt szokták mondani, hogy a "rendes" fájások egyre sűrűbben jelentkeznek (10 perc, 5 perc, 3 perc, stb..), míg a jóslófájások elmúlnak egy idő után. Ha nagyon bizonytalan vagy, menjetek be egy CTG-re, ott már biztosat fognak tudni mondani nektek Kép Nagyon drukkolok! Kép

Csibe Kép Gyönyörű a pocaklakótok! Nemet esetleg tudtak már tippelni? Beszéljetek Junkoval és várlak titeket!

Timi

KépKép

KépKép
timika
 
 


Adriana!Kép

Sajnálom hogy nem indultak még el a dolgok,de lehet hogy a szerdát nem várja meg Levike.
Én nagyon drukkolok neked hogy spontán beinduljanak a szülés!Szorítok!Kép

Timika!Kép

Köszönöm a drukkokat!Kép
Most egy kicsit enyhültek a fájdalmak,de olyan rossz ez a bizonytalanság,mert igazából azt sem tudom hogy mit kell éreznem.Kép
Ezek a fájások gondolom olyanok mintha meg akarna jönni.Na mindegy majd csak lesz valami...

Sysy
39+0
sysy77
 
 


Sziasztok!

Dudu!
Jogos a büszkeség és a fotóméret! Nem kell szerénykedni!Kép
Nézd majd meg, hogy hétfőn Apa mekkora UH képet rak majd...KépKépKép Visszavághatsz...Kép
Kutyi-gyerek páros csúcs!Kép

Eszter!
Klassz éjszakátok lehetett!
És a mai nap??? Egyben még? Kép

Jucmuc!
A visszaolvasásból nekem "csak" a Húsvét maradt ki, de azt is reménytelennek látom...Kép Két napja már majdnem, de akkor meg pont nem volt archívum... Azóta meg vhogy...Kép

Dido!
Még mindig csak okmányiradaaaa? Azt hittem, már a biztosító csücsül az ügyön. Hosszú menet lesz Kép

Nomi!
Részvétem Neked is!Kép
Sajnálom a mensit...Kép

Junko!
Végre a nevén nevezhetem a kutyagyereket, ha simit küldenék Neki!Kép Sőt, küldök most! Mózsi Kép
A rosszullét és hányinger eddig elkerült!Kép A hajam és a bőröm zsírosodik rettenetesen..., de nem bánom!Kép

Angie!
Sajnálom...Kép
Hétfői vizsgálathoz drukk!
Jó hétvégét Neked!

Niki!
Tudtam, hogy rendben lesz minden!Kép Azért persze szorítottam is!Kép
Köszi a képet Buborékról!Kép

Rolly!
Remélem a kisfiad hamar rendbejön!
Szerintem is nagyon jók az esélyek!Kép

Monyóka!
Szépen haladsz a vizsgálatokkal!Kép
A gombán lehet segíteni. Talán nincs is olyan nő, akinek nem volt még...
A doki, meg lehet, hogy csak szűkszavú, v rossz napja volt...Nehogy feladd a további kivizsgálást!Kép

Aniko!
Nagyon sajnálom a vékonyka mnyht...Ne keseredj el! Lesz megoldás.Kép

Norwell!
Éljen az új autó!Kép
Maszkban festettél kerítést???

Csibe!
Végre! Én is így kezdem a Hozzád írottakat!Kép
Szépen növöget a gyerkőc!Kép És fotogén is!Kép Gratula!Kép

Adri!
Én azért remélem, hogy minél elöbb jelentkezel majd, mert az azt jelenti...Kép

Timika!
Csak ismételni tudom a többieket Kristóffal kapcsolatban! Cukipofa!Kép

Puszó Mindenkinek!
BrillKép

Kép
brill
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a biztatást!
Norwell!
A joghurtos dolgot megprobálom!Köszönöm!
Gratulálok az uj autohoz!KépKépKép
Brill!
Örülök,hogy jol vagy!
Neked mit mondtak a szurirol?
Meddig kell?Igy kell az Utrogestán is?

Timika!
Kristof igazi kis pasi!
Gyönyörű fiucska!
És a nyuszis cucc,zabálnivalo!

Csibe!
De jo hogy jelentkeztél!KépKép
Nagyon jo a kép a babácskárol!Kép

Niki!
Örülök,hogy minden rendben veled!
És hogy jok az eredményeid!Kép

Rolly!
Fiacskád?
Jobban van?

Angie!
A hétfői vizsgálathoz én is drukkolok nagyon!

Mátra!
Rég voltál!
Merre jársz?

Sysy!
Hogy vagy?
Sajnos én sem tudom neked megmondani,hogy melyik az a fájás amelyik már a szülést jelzi mert nekem nem voltak!Én császárral szültem.De akkor biztos tudni fogod,hogy most ez az!
Puszi mindenkinek!
Jo éjszakát!

Kép

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Aniko!Kép

Köszi most már jól vagyok,biztos csak a jóslófájásokat éreztem,de már ezek is elég rosszak voltak.

Eszter!Kép

Mi a helyzet? Egész nap nem jelentkeztél?
Lehet hogy már megis van a kisfiad?Kép
Én nagyon szorítok Neked!Kép

Sysy
39+0
sysy77
 
 


AnikoKép
Köszönöm szepen! Nagyon szoritok Neked, hogy minden rendben legyen, es az inszem is sikerüljön a következö honapban!

NorwellKép
Köszönöm Neked is, es gratulalok az uj autohoz!

TimikaKép
Nagyon-nagyon tünderi kisbaba Kristof!

Mindenkinek szep hetveget, en holnap reggel indulok haza, es keddig leszek M.o.-gon.

Judit

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Sziasztok Lányok!Kép

Szép hétvégét mindenkinek!Kép

Adriana,Eszter!Kép

Sokat gondolok rátok!Kép

Tegnap este elmúltak a fájásaim,úgyhogy ezek tényleg csak jóslófájások voltak,de én azért rendesen megijedtem,azt hittem az éjszaka szülni fogunk,de a kisfiunk csak ránk ijesztett.Kép

Sysy
39+1
sysy77
 
 


Sziasztok, lanyok!

Nagyon-nagyon szoritok a szules elott alloknak! A heten lebabazott a komanem, ugyhogy hamarosan megyunk kissrac-nezobe (100 km). Ma meg egy baratnom kislanya tolti a 2 evet (nagyon draga kis angyal, olyan hamar nonek ezek a picik), ugyhogy tele az eletem kicsikkel, csak mar a sajatunk is osszejonne!

SOK PUSZI MINDENKINEK! KELLEMES HETVEGET!

Nomibogar
5. cn Kép

Nomibogar
Kép
nomibogar
 
 


Sziasztok!
Gyönyörű az idő végre!Kép

Észre vettem valamit!
Mondtam nektek hogy rendeltem az interneten LH tesztet.Eddig nem csináltam!Gondoltam ebben a ciklusban kiprobálom!Az orvosom azt mondta a 12-16 nap között van a tüszőrepedés és akkorra kell időzitenünk az együttléteket!De ma vagyok a 16cn és a teszt még nem mutat semmit!Pedig csinálom már jo pár napja!Ezekszerint késöbb van a tüszőrepedés mint ahogy tudtam vagyis ahogy gondoltam!

Sűrűn benézek hátha történik ma valami!
Nagyon szoritok nektek lányok!
Sysy,Eszter,Adriana!

Szép és kellemes hétvégét kivánok mindenkinek!
Puszi Aniko Kép

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Sziasztok!
Tegnap elaludtam délután, így nem tudtam írni. Most igyekszem pótolni, de lehet, hogy nem jutok a végére...

Mátra
biztosan hamar belejössz a táblázatkezelésbe (mondom én, aki még ilyen édesen ugráló vagy integető fejecskét sem tudok az üzenetembe rakni Kép), és ha még szerencsét(=BABÁT Kép) is hoz!!!

Adriana
Drukkolok, hogy minél előbb meglegyen a baba! És hogy minden rendben legyen! Kép

Tjuca
Tetszik, hogy a baba jele róka lesz az oviban Kép Kép Még most is nevetek, ha eszembe jut ez az ötleted.
Egyébként a hányás tényleg szörnyű. Én a 13. hétig annyit hánytam, meg 5 kilót fogytam, hogy be kellett feküdnöm infúziós kezelésre a kórházba, mert majdnem kiszáradtam. Ez segített, de a hányingerem megmaradt az utolsó hónapig, így hát egy dekát sem híztam, naponta pár falatot sikerült lenyomnom, és iszonyú gyenge voltam. Szóval, nézd a jó oldalát: ha tudsz enni, már az is szuper (és ez a szörnyű rókakoma úgysem marad már sokáig veled Kép )

Évi77
A baba gyönyörű, a zokni édes (lehet, hogy tényleg kacsa, mert a kisfiamnak pont ilyen plüsskacsát hozott a húsvéti nyuszi, de ha kacsa is, lehet a fedőneve pingvin)

Syssy
Nagyon drukkolok Neked!!! A legfőbb a nyugalom, a kisfiad tudja, mikor jöjjön. Várom a híreket! Kép

Angi
Kép Sajnálom, hogy megjött. Az első napok után viszont mindig jön az új hónap, új remény gondolat!

Kancellárka
Úgy örülök, hogy minden rendben, mondd a dokinak, hogy ne ijesztgessen minket!!! Kép

Junkó, Anikó
Köszönöm az infókat, fantasztikus, hogy ezekből a betűkből ki tudjátok olvasni a jó hírt! Köszönöm!

Anikó
Kisfiam már jobban van, tegnap még ment a hasa este 10-kor is, de az éjszakát már végigaludta.
(nagyon tetszik nekem az a kép, ami a profilodban vanKép)

Timika
Olyan édes Kristóf!! Tündéri baba!Kép

Monyóka
Iszonyúan sajnálom, hogy már megint kifogtál egy ilyen dokit!!! Teljesen kiakadtam az érzéketlenségén!!

Bea
Nekem is sokat fájt a hasam a terhesség alatt, sok szakirodalom ír is erről, ha nem görcsös fájdalom, hanem csak éppen érzed, akkor nem vészes.

Jucmuc, Nomibogar
Részvétem a nagyszüleitek miatt Kép
Én csütörtökön voltam temetésen, és pont arra gondoltam, hogy hálát adhatok a Jóistennek, hogy még mindkét nagymamám él, és úgy szeretném, ha még pár évig köztünk lehetnének!! (mindkettő elmúlt már 80 éves)

Dido
Boldog házassági évfordulót NektekKép Aztán ha nyugodtabb időszak jön majd az életedben, biztosan megérkezik a baba is!!! Drukkolok!

Norwell
Örülök, hogy túlélted a fogdokit! Nekem is aktuális lenne már, meg a páromnak még inkább (csak ő rendszeresen elájul, így egyedül nem is engedhetem el Kép Az új autóhoz gratulálok!

Ironram
Drukk! DruKK! Kép Kép

Brill
Örülök, hogy jól vagy! Bár a szomszédba a betörés biztos ijesztő volt, amikor a mi környékünkön is voltak betörések, én is nagyon féltem.

Duddu
Babák csodásak, olyan jó minden sorodból a boldogságot olvasni!Kép

Lányok, ne haragudjatok, ha valakit kihagytam, továbbra is jövök, olvaslak Titeket, hogy írni mikor tudok, azt nem tudom (na, ez jól hangzikKép ), a jövő hetem iszonyú strapás lesz. Ma reggel ráadásul radöbbentem, hogy még azt sem tudom, hogyan menjek el hétfőn a dokimhoz, mert reggel 8-tól este 7-ig a suliban leszek. majd írok róla, sikerült-e kiötlenem valamit...
Mindenkinek csodaszép hétvégét kívánok, lehet, hogy még a hétvégén sikerül benéznem -olvasni biztos, talán írni is-, sok puszi:
Rolly
rolly
 
 


Sziasztok Lányok,

Kezdő mamis mamák ritkábban jönnek Kép

TimikaKép
Nagyon édes Kristóf! Olyan szép fiú! Laura már kis is nézte magának Kép Nagyon klassz, hogy sikerült végre "rendre" tanítottátok Kép Nálunk úgy néz ki, bejött a homeós bogyó. Legalábbis még mindig levegős kajcsi után, de legalább már nem üvölt úgy, mint egy fábaszorult féreg, szóval valószínűleg jobb lett a pocifájása. Chamomillae vulgaris C30 1 db golyócska, 1x kell csak beadni!!! Nem szabad ismételni!!! Előtte 1/2 és utána 1/2 órával nem szabad sem enni, sem inni adni neki. Ha érdekel, leírom, hogy kell beadni. Kép (nem mindegy!)
És még 1: próbáljátok meg a kiságyának a feji végét picit megemelni! Az is sokat segít a pocifájáskor.

SysyKép
Drága, azt meg fogod érezni, ha jönnek az igazi fájások. Az úgy fáj, mint annak előtte semmi. Nem menzi, nem. Az nem elég erős. Olyan, mintha a világ vége jönne. Semmi másra nem tudsz gondolni, mint arra, hogy fáj... És percre pontosak a fájások, nem múlnak el, csak sűrűsödnek. Innen ismered fel őket Kép Úgy izgulok Érted! Férjed fog tudósítani, ha megszületik Andriska? Hogy tudjuk meg?

AdriKép
Szegénykém... Pedig tényleg örültem volna, ha más nem ismeri meg a 40+ és a 41+ érzését. Tényleg őrjítő. Még emlékszem rá (bár már szépül az emlék...Kép) tisztán. A végén már én sem vettem fel a telefonokat. Óriási tapintattal hívtak engem is az ismerősök: "Na mi van már?" c. kérdéseikkel. Én aztán tényleg tudom, min mész keresztül most. Kép Viszont bőven benne van a pakliban, hogy Levike magától elindul majd amint észbekap, mi vár rá... Bár, megjegyzem, az, hogy megindítják a szülést még nem tragédia, kapsz egy kis oxitocint a táguláshoz és a fájásokhoz. Én is kaptam a végefele. Na meg én utolsó napig pl. zárt voltam. Fel a fejjel! Bármikor elindulhat, ki tudja, lehet, hogy akkor meg aztán azonnal kibújik Kép
A végén az tartotta bennem a lelkte, hogy pontosan tudja, mikor kell neki kibújnia és megvárja és az lesz neki a legjobb Kép

NorwellKép
Nem semmi férjed van! Még az én férjem is jót derült a képeken... Kép

Dobok pár képet Lauráról:

Kép
Kép
Kép
Kép

Puszi

Unique és Laura

KépKép
unique
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a dícsérő szavakat!Kép

Timi!
Még nem tudták megmondani a nemét, egy hónap múlva megyek újra, akkor már biztos!!!

Sysy!
Drukkolok neked!Kép

Brill!
Jöttem volna én nagyon, de a babanet nem engedte.
Ti hogy vagytok?

Szép hétvégét!
Csibe

Csibe, Gábor és Péter

Kép
Kép
csibe78
 
 


Kismamik!

Pénteken ezt kaptam a doktornénimtől:

SZÜLETÉS HETE
május 7-14-ig.
Egy hét a várandósság és anyaság megszenteléséért
Országos szakmai, tájékoztató és kulturális rendezvénysorozat.

Tájékoztató: www.tavam.hu

Nézzétek meg!

Csibe

Csibe, Gábor és Péter

Kép
Kép
csibe78
 
 


Rolly!Kép

Köszi a drukkokat!Kép

Uniqueom!Kép

Köszönöm a segítségedet,így már képben vagyok és biztos tudni fogom hogy mikor jött el az idő.
Egyébként ma egész nap jól vagyok.Úgy látszik a kisfiam nagyon jól befészkelte magát!Kép
Duddunak fogok smst írni,már cseréltünk telefonszámot és ő fog titeket informálni.
Annyira édes és gyönyörű kislány Laura,olyan mint egy kis tündér!Kép

Csibe!Kép

Köszi a drukkokat!Kép

Sysy
39+1
sysy77
 
 


Sziasztok!
Bocsi, nem akartam eltűnni, de azon ominózus estén 1, azaz egy órát sikerült aludnom, és az egész napom Olivér hasmarsával , rókájával és nyugtatásával telt. Bár nagyon büszke vagyok rá, és azt hiszem lehetek magunkra is, mert semmi pánik nem volt, nem volt rossz kedve sem, csak a sok pelust kellett kéznél tartani.

Marci főpróbát tartott, de alaposan megijesztett, és akkor jöttem rá igazán mennyire más is egy második pocak!
Olivérnél már alig vártam, Adriana és Unique lehangoltságát is ismertem, mert folyton jöttek a jópofa kérdések, hogy egyben vagyunk-e még. Õszinten megvallom hogy volt akit elküldtem a huzatba. Na nem annyira keményen mint gondolatban, de azért jól esett.
Most abszolut pánik uralkodott el rajtam!
Olivér beteg, Emberemnek nincs kivasalva gatyája, kaja semmi, mert épp elfogyott, és még ez, meg ez meg ez, na és akkor mikor telefonűáljak, hogy jöjjön valaki vigyázni Olivérre, ahhoz képest mikor ér ide, mikor érünk a kórházba, stb....
tehát semmi olyan mint Olivérnél. Semmi csend, béke nyugi, hogy jön, megfogom Emberem kiskezét, begurulunk a kórházba és jön aminek jönnie kell.
Mert most mi van, ha valami történik, meddig kell bennt maradni, hogy viseli majd Olivér, mit esznek, ellesznek-e Apával....

Így tegnap kimostam mindent, kivasaltam mindent, megfőztem, Olivér ma már jól volt, akiket riasztunk, őket is felkészítettük, stb. Csak épp Marcinak már nincs kedve kijönni!Kép
Túl nyugis minden!Kép

Sysy!
Az igazi fájás az NAGGYON igazi fájás! Valószínűleg, mire azok jönnek, már bent leszel a kórházban.
Bár nem vagyok szakavatott, csak egyszer már átéltem, de most bizonytalanabb vagyok mint akkor.
Akkor tudtam, hogy lesz idő bőven, de most annyira erősek voltak a keményedések (de nem az igaziak még), hogy megijedtem, hogy mennyi időm lesz mindent összerakni anélkül, hogy a kocsiban már erős fájásaim lennének. Akkor ugyanis nem szeretnék már utazgatni és zötykölődni, mert fáj az anélkül is, nem hogy még a pesti utak is rájátszanak!
Ja, és én Péterfybe megyek. Nincs messze, ha nem a csúcsforgalomban jön el az idő. Akkor még a tömegközit is bevállalom, csak ne kelljen kocsiba ülni!

Adriana!
Kép

Duddu!
A második babákat már 37vége 38 hét táján lehet várni, mert általában hamarabb jönnek. Ez nálunk igaz is lehet, de ahogy magunkat ismerem, lehet, hogy megint eltérünk az átlagtól. Majd eldől. Ráadásul minden mérésen idősebbnek mérték a koránál MArcit.

Most ennyire futotta!
Mindenkinek kívánom ami épp a legaktuálisabb neki!
Sziasztok!

Eszter 38+4

Eszter, Olivér,
Kép
Marci
Kép
ironram
 
 


Eszter!Kép

Hát jól rám ijesztettél mert én azt hittem már be is előztél!Kép
Köszönöm a válaszodat!Kép
Olivért túlhordtad?
Én továbbra is drukkolok Neked!Kép

Sysy
39+1
sysy77
 
 


Sziasztok!

Most már tudok olvasgatni-írogatni, mert vége a költözésnek, és van újra net is. Rossz volt nélkületek, és semmit nem tudok rólatok. Kiesett 2 hét. Vissza olvasni nem tudok, de innentől résen leszek.
Lássak csodát, Laura is megérkezett. Gratulálok!

Kép
Kép
Ági279
 
 


Sziasztok!

Ugye milyen friss vagyokKépKépKép?!?!?!

Írtam, hogy csütörtökön elkezdtem barnázni, és azt hittem, hogy már pénteken megjön, de nem jött, hanem azóta csak barnázok, ezért úgy gondoltam csinálok egy tesztet, éééééééééés, bár nagyon halványan, de két csíkos lettKép.

Megpróbáltam lefotózni, de most merült ki az elem a gépből, úgyhogy majd napközben megmutatom, hogy nem csak a szemünk káprázik-e a ferjemmel:o.
Na megyek megpróbálok még visszaaludni, bár nem tudom, hogy hogyan fog sikerülni.

Egy kicsit aggódom, mert tudom, hogy van akinek még rendesen meg is jön, de azért zavar a barnázás, főleg, mert a progim elvileg rendben kell, hogy legyen.

ditta

dido
dido
 
 


Dido!Kép

Éljen!Kép Gratulálok Nektek!Kép
Ez nagyon jó hr ezért már érdemes volt benéznem ide ilyen korán!Kép
Boldog problémamentes hónapokat kívánok Neked és ne aggódj biztos nem lesz semmi baj!Kép

Sysy
39+2
sysy77
 
 


Dido!

Annyira örülök!
A progiddal nem lehet baj főleg mert ellenőrzik!
Ez valami más,de biztos nem baj!Az első aktuális mensi idéjén sok furcsaság szokott történni!
Nem tudod felhivni az orvosodat?
Hátha mond rá valamit ami megnyugtat!
Benéztem a finishelő lányok miatt,és tessék teljesen más meglepetés vár!!!
Nagyon boldog vagyok és amig betöltöd a 12.hetet addig csuriba maradok!
Szoritok nagyon!
Tedd fel a képet a tesztről ha tudod majd!
Puszi AnikoKép
Küldök neked is egy angyalkát,hogy vigyázzon rád!

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Kedves Ditta!

Nagyon örülök az örömötöknek. Kép Nagyon drukkolok Nektek, hogy minden úgy alakuljon, ahogy azt a pároddal szeretnétek!!! Kép Szorítok Érted!!!

Puszi
Zsu

Zsu
valér
 
 


Unique!

Engedd meg, hogy gratuláljak a picurhoz! Remélem emlékszel még rám... Olyan gyönyörű ez a kislány, azt hiszem megérte várni rá!!! Kép Legyetek nagyon boldogok!!!! KépKépKép

Puszi
Zsu

Zsu
valér
 
 


Kép
Kép
Kép
mátra
 
 


Dido!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
Nagy-nagy örömmel!
Boldog, nyugodt és csodálatos hónapokat kívánok neked és a párodnak. Teljes szívembőúl szorítok
mátra
 
 


Hát van még mit javítani a táblán Kép
Remélem minden adat stimmel.
Most elmegyek telejsítem állampolgári kötelességem és aztán jövök.
mátra
 
 


Sziasztok!

Én is úgy jöttem, hogy talán-talán esetleg babulika született.... Erre Ddio jól meglepett!!!!KépKépKép

Drága Didokám!!!!
Nagyon-nagyon gratulálok, és remélem, a barnázás elmúlt már! Problémamentes legyen minden napod!!!! Ja, és mikor mész dokihoz?
Kép

Unique!!!
Nem rólunk készült a kép... KépKépKépKépKép Ez nagyon jó volt!!!!!! Bár, ami késik, az még jöhet... Van két kutyunk is, úgyhogy bármi megtörténhet.Kép
Gyönyörű a kislányod!!!

Mátra!
Alakul ez, mint púpos gyerek a prés alatt...Kép

Csibe!
Gratulálok a formás kis picurhoz! Kíváncsi vagyok már nagyon, hogy fiú lesz, vagy kislány!Kép

Rohanok, mert megmostam a hajam, úgyhogy turbánban ülök a gép előtt, apa meg diszkréten köhécsel, hogy már jönne a helyemre...KépKépKép
Köszönöm a gratokat a kocsihoz!Kép Tényleg jól megy!

Pusszantás

Norwell+Kende baba (31+3)

Kép
Kép
norwell
 
 


Sziasztok!
Benézek és mit látok Mátra gyönyörűűű táblájában:

DIDO!!!
Ezt el sem hiszem! Annyira örülök, azaz örülünk!
Sanyi diktálja: "Írd azt, hogy a 4-tagú szurkolótábor nagyon drukkol!!"
És így is van! És már megint, mikor a legkevésbé számítasz rá...
A progi miatt viszont próbálj minél előbb dokihoz menni, hogy megnyugtasson!

Ez a Tiétek:
Kép

Jaj, annyira boldogok vagyunk! Szép kis ajándék a házassági évfordulónkra!
Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Puszi:
Sanyi & réka
Vendég
 


Mátra!
Drága,szerintem a tábla tökéletes!
Mondtam én,hogy ügyes vagy nagyon!

Norwell!
Milyen szinű az auto?Kép

Dido!
Ezt még feltétlenül küldeni akartam neked:
Kép
Puszi Aniko

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Lányok és Sanyi!

Köszönöm, OLYAN ARANYOSAK VAGYTOK Kép, hogy velünk örültök, bár mi még nem nagyon merjük elhinni, és miért is menne simán a dolog..., de azért nagyon bízom benne, hogy minden rendben leszKép.
Olyan édesek a képek és a táncoló zebra..., teljesen meg vagyok hatódvaKép. Nagyon jó látni a nevem mellett a zebrát, csak még úgy félek, és nem merem elhinni.
Holnap megpróbálok bejelentkezni a dokihoz szerdára, remélem lesz hely.

Visszaaludni természetesen nem sikerült, annyira izgatott vagyok, de majd este zuhanok az ágyba, már látom előre Kép, de így legalább haladtam a diplomámmal, és már majdnem kész vagyok a holnap beadandó résszelKép.

dido

dido
dido
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?