A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2006. tavaszi babák

INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK

Hú, csema, nem semmi Krisztián eseteKép
nagyon sajnálom

ne tudjátok meg, mi lett a derékfájásom vége:
vesekő
alig bírtam már magammal, megkérdeztem a szomszéd csajtól, mi lehet ez(ő orvos), erre gondolt ő is.Aztán bevonszoltam magam, megnéztem, hogy van rendelés az urlógián, felhívtam, mondták, hogy menjek be holnap reggel 11-re.Ja, mondom, ha még élekKép
Azt mondta a nő, hogy még 10 percig rendelnekKép
Na, már indultam is, gyerekek a szomszédba, Ildikó a taxiba, nyomás a rendelő.
Urológia, ultrahang, röntgen=vesekőKép
Igaz, csak 2-3mm-es, tehát kipisilhető.
A szoptatás miatt még nem is szedhetek rá erős görcsoldókat, max.Nospát.
Most itthon vagyok már, annyira nem fáj, egy algopyrin bennem van.Iszok , mint egy gödény, ki kell pisilnem, különben megint meglátogathatom kedvenc Kistarcsai kórházamatKép
Na, ennyi történt velemKép
Babetta, nem csak Olivérrel történnek fura esetek, hanem látod velem isKépKép
De ehhez hozzá kell fűznöm, hogy én voltam akkora nagy rosszcsont, mint OlivérKépKépKép
vas
 
 


IldiKép
VesekőKép
Veled tényleg mindíg történik valami!
Megy a drukk!!!!!

KépKép
csema
 
 


Most hozta haza Anett a tablóképét!
Felteszem Nektek!

Kép

KépKép
csema
 
 

 
 

Ildi: Szegénykém, ez elég gáz. Nekem a forgóim vannak ki teljesen a baba emelgetéstől meg cipeléstől. Azt hiszem, ha már nem fogok szoptatni, megpróbálok ledobni magamról 15 kilót mert ez is hozzájátszik a fájdalomhoz.
Most megint 50g a balból és 70g a jobból. Én ezt nem értem. Valszeg, csak lusták vagyunk enni, ami könnyen jön azt nyeli, amiért meg dolgozni kéne azt elutasítja

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Vas: nem tudom, hogy a szoptatás alatt lehet-e inni, de a mezei zsurló teafőzet elhajtja a vesekövet és a homokot is. Nem irigyellek. Kép

Csema: azon tényleg érdemes elgondolkodni, hogy miért nem merte megmondani. Biztos érezte, hogy butaságot csinált.

Gyöngyi: Te vagy a baba anyukája, nem az anyósod. Úgy öltöztesd, ahogy a legjobbnak látod. És ha ettől megsértődik, az őt minősíti, nem Téged.

Mariann & Istvánka 2006.01.31.

KépKép
mariannka
 
 


Csema, nagyon szépKépKép

kösz a drukkokat, talán kijön valamikorKép
Most kis üvegcsébe nyomom a pisit, hadd lássam, mikor hagy el a kis dögKép
Köszi, mariann, nem tudom, én se, hogy lehet-e inni, egyenlőre a vizet tolom magamba százzalKép
vas
 
 


MariannKép
Igen ami még kiborított az ez volt, hogy miért titkolta!
Biztos nem örültem volna, talán meg is szídom, de ha rögtön szól, akkor könnyebben le is tudtam volna vágni, nem dagad be!
Akár elhallhatott volna az ujja!!!
Hibáztatom magam sokkal kevesebb időm van most rá, erőszakosabbnak kellett volna lennem mikor láttam, hogy sántít és nem bedőlni Neki!
De ez még soha nem fordult előKép

KépKép
csema
 
 


Ildi
Hát már nem is tudok mit mondani.LMennek a pisi manók, remélem landol az üvegbe.

Csema
Nagyon szép, büszke lehetsz rá és a többiekre is.

Nadine még egyben most beszéltünk ma döntenek a sorsáról. Majd jelentkezik. Puszil mindenkit.

Edit és Levi 2006.03.06

Kép
babetta
 
 


Sziasztok!

Gyöngyi: hajtsd el anyósodat. Semmi beleszólnivalója nincs a te gyereked öltöztetésébe, nevelésébe. Volt már lehetősége, ez most a te időd.
Gyarapodás: te sem eszel mindig ugyanannyit, nem hízol mindig ugyanannyit... Hízik? Hízik. Akkor meg? Kép
A mellben nem tárolódik a tej. Ha még éhes, akkor nem fejezi be a szopit, és akkor termelődik még.

Babetta: dehogy vagyunk kint egész nap. Tegnap pl délután fél 5-től voltunk kint fél 8-ig. Ennek nagy részét árnyékban töltöttem.

Ildi: nem tudom, erre hat-e a cataflam, mint fájdalomcsillapító, de az erősebb az algopyrinnél, és mehet szopi alatt. Jobbulást!!

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


így kommunikálok Kittivel......

Kép

Kép

Kép

KépKép
csema
 
 


<font color="119911"> Csema,
gartulálok, nagyon szép a lányod!!! Én is sajnálom a Krisszel történteket! Kép Képzeld, Olgo olyan rendi (millió köszönet érte), hogy kért nekem időpontot a Péterfybe csipőszűrésre. Így jövő pénteken megyünk.
Vas,
sajnálom a követ! Páromnak is van néha, ő is szenved! Drukk, hogy minnél előbb távozzon. Neki még a forró fürdő is szokott segíteni. És igyál sokat!!! A szűréssel kapcsolatban: már én is magánba akartam menni, de így szerencsére pénteken elintézzük.
Anita,
sajnálom a cicifájást. Hogy ízlett az ebéd?
Eszti,
Balcsi? Az jó lehet. Bizti élvezni fogja Bence.


Lidin egy kendő van, body, nadrág és annak a felsője, de az erkélyünk elég szeles.</font>
angi79
 
 


AngiKép
nem tudtam, hogy ott is csinálnak csípőszűrést!
A munkahelyemen pedig, csak koponya és hasi ultrahang van.
A gyerekorvos ajánlotta a Bókait

KépKép
csema
 
 


<font color="119911"> Csema,
a renedlőbe megyünk, nem a kórházba. Nekünk a koponya és hasi uh 3 hét múlva a Heim Pálban lesz. Jaj, nagyon cuki Szofi baba. Olyan jó kis husis karjai vannak!! Kép Édes ebben a lányos cuccban.</font>
angi79
 
 


AngiKép
Kép

KépKép
csema
 
 


Ildi: Akkor Neked is jobbulást! Toljad lefele a sok vizetKép

Angi: Eddig nagyon finkó a kajaKép

Cory: Jobban vagy?

Csema: Nagyn szép Anett (is)! Jól sikerült a képKép
Ja, és csatlakozom hozzád, ha a többiek nem tesznek fel képet, akkor most én megint teszek! Így sétáltunk az előbb (Boti végig ébren, most aludt be, így kinn maradt, bár jön felfele egy nagy,ronda,fekete zivatarfelhőKép)

Tehát következnek a képek! (Szóljatok, ha untok minketKép)

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Igaz, ezek most nem igazán babafotókKép

Én lennék, akivel még nem találkoztam (csal a felső, ennyire asszem nem vagyok nagy darab felülKép)

Kép
Kép
Kép

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Végül kettő az lettKép (ja, meg kihagytam a csaló képetKépKép)

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


AnitaKép
Bár így néznék ki!!!Kép
Boti is édesen tud mosolyogni!
Szépek vagytok!

KépKép
csema
 
 


kösziKép

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Csema, nagyon szép a lányod! Kép Kriszi Kép

Anita, ti is szépek vagytok! Kép Csini anyuci csini fiúcskával. Kép

Ildi, na nemáááááááá! Kép

Babetta, nálunk visszaállt hamar a régi magánélet, de nekem nem volt gátmetszésem. Így azért könnyű, szóval bevallom, mi megszegtük a 6 hetes várakozást is........ Kép

Cory, nektek pedig csak ezt tudom javasolni: konyha, fürdőszoba, padló......... Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Ma jól felbosszantottak a bankban.
Volt egy Cora vásárlókártyánk, amit meg akartunk szüntetni. persze a baba miatt eddig nem tudtam személyesen elintézni. Csak az éves kártyadíjjal tartoztam, ami 3500,-. Ezt ma ki akartam fizetni, erre közölték, hogy már 8500-at kell fizetnem, mert havonta 2000,- a késedelem + a késedelmi kamat!!
Kész voltam! Szakítottam a Budapest Bankkal!!!

erről ennyit!...

Anita: viccelsz? Hogy lehetne megunni gyönyörű fiadat??Kép
Én úgy vagyok a kimozdulással, hogy ha máshol nem, hát a kocsiban meg tudom szoptatni, utána apa büfizteti. az étteremben meg ringattuk az autósülésében. Lazák vagyunk, nem parázunk, így a gyerek is nyugodtKép

Petri: köszi, kipróbálom a sudocrem-et

Szelivi: én is cicire rakom, ha nyüszögés van, szerintem így nyugszik meg a legjobban. Később úgysem fog állandóan szopizni.

Babetta, Anita: sajnálom a lukas cicit, nem egyszerű, nekem most már nem fáj a 3. gyereknél!

Babetta: Dorina után nekem nagyon fájt egy helyen, a 4. hónapra múlt el a fájdalom, most egyáltalán nem fáj semmi. mondjuk most gátvédelem volt.

Szilvi: édes Andris baba!!Kép

Móni: írj magatokról, gratulálok a 8. héthez!!Kép

Cory: gyógyulj meg!!

Ildi: őrület mik történnek nálatok!
Drukkolok, hogy mihamarabb megszabadulj a kavicstól!!!

Csema: miket csinálnak ezek a gyerekek?!
Nekem egyszer a roller küllője közé szorult a lábam, eltört a bokám, és otthon úgy csináltam, mintha mi sem történt volna. Ültem egy széken, majd anyukám rosszul lett, amikor felfedezte mi van. Féltem valami büntetésől, pedig nem vertek sosem!
Gyönyörű a lányod!! Fiúk még nem környékezik??

Sapka: én a babakocsiban leveszem csak akkor adok rá, ha kézben van kint.

Napkrém: Weleda bio napkrém (havasi gyopár kivonat) - nincs benne semmi vegyszer! nálunk nagyon bevált már több éve

http://www.weleda.hu/

Puszi Mindenkinek!

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Sziasztok!

Caknagyon felületesen olvastam, de próbálok majd újra csatlakozni. Kép

Hanna nagyon édes kiscsaj. Sokat szopizunk és majdnem 3 óránként kelünk, szóval egy szavam se lehet. Még pihenni is tudok.

Csema:
www.szopiparna.hu

Megyek, mert még kényelmetlen csücsülni ezen a széken. Kép

Puszi midnenkinek!!

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Sziasztok!

Anita: javulgatok, de még mindig fáj a fejem. A játszón persze jót nevettek ma rajtam, mikor megjelentem sapkában Kép
Nagyon jók a képek Kép

Eszti: ez oké, de nem tudom lerakni Lizát, vele a mellemen meg elég nehéz Kép

Tünde: BB-vel való szakítást megértem. Döbbenetesen pofátlanok. Nekünk az egyetemen volt kötelező náluk csinálni számlát és kártyát, és ugyan elvileg az egyetem fizette a kártyadíjat, mindenkitől levonták, minden évben, aki bement, visszautalták, de hát 500Ft-ért kevesen álltak sorba. Vajon mennyit nyerészkedtek a csóró egyetemistákon?

Eszter: beszámolót kérünk Hannáról Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


És képeket Hannáról! Kép
Vendég
 


Csajszikák, kipisiltem!!!!!!!!
Így nyugodt éjszakának nézek elébeKépKépKépKép
Kösz a drukkokat!!!
vas
 
 


Ildi: gratulálok KépKépKép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Tünde,
köszi az érdeklődést, mi nagyon jól vagyunk. Azt kell mondjam, hogy Marci irigylisre méltóan aranyos kisfiú. Éjjel egyszer kelünk, gyors szopi, aztán alvás tovább. Ha front van, vagy idióta az időjárás, akkor kicsit nyűgösebbek vagyunk. Nálunk minden este hétkor fürcsi, utána még szopi, és szépen menetrendszerűen 8 körül már alszik is.
Nappal viszont teljes műszak van. Sokat kell vele foglalkozni, de nagyon édesen beszélget..
Jövő héten megyünk szurira, attól kicsit tartok.

Nekem szerencsére nincsenek szopis problémáim, nagyon ügyes, és nálunk is akkor van szopi, amikor csak akarja. És semmi mást nem kap.Csak némi hasfájás volt, de mint utóbb kiderült, nálunk a citrom miatt volt.
Szóval nálunk minden OK.

puszi mindenkinek
Móni
kmoni
 
 


Vok Eszter: Üdv otthonKép Várjuk a beszámolót és a képeket! Köszi a linket, én kértemKép

Cory: Sapka:Kép KösziKép

Ildi: GratulaKépKépKép

Tünde: BBKép Akkor lehet Anyák napján belevágunk egy étterembe...Kép
Cickóm majd megint rendbe jön, csak ilyenkor vacak nagyon!
Nagylányok??

Móni: Akkor így tovább Nektek!

Puszi!

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Csajok, én ezt már nem bírom. Apa elment este 8-kor, azóta bőg a gyerek. A cici nem kell a cumit lögdösi, ami eddig bejött nyugtatásnak az most mind csődöt mond. SZóval muszáj volt kijönnöm egy kicsit a szobából, mert nem bírom cérnával. Tök szar egyedűl itthon lenni. Kép

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Sziasztok Lányok!

Ma már egyszer írtam volna, de elszállt az éterben.

Vas!
Hát nálatok mindig történik valami. De ahogy látom azóta már megoldódott. Ügyes vagy!

Tünde!
Nekem a diákhiteles számlámat kell megszüntetnem az Erstében, de elvileg ott nekem lógnak pénzzel. Már előre félek mi lesz.

Gyöngyi!
Nekünk ilyenkor azt jött be, hogy vállra vettük a gyereket, mintha büfizne, és ilyenkor mindig jön ki egy kis plusz levegő. Kitartás!

Hát az előbb többet írtam, de már nem tudom, hogy kinek mit. Bocsika! A memóriám újra a régi.

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Sziasztok
Bocsi az esti kiborulásért, de bepánikoltam. Még soha nem voltam éjszakára egyedűl a babóval. Valszeg ezt érezte rajtam, mert a hasa most nem fájt. Végül is fél 10-kor sikerült elaltatnom és egész éjjel nagyon jó baba volt.
Lívia: Utólag is köszi a bíztatást

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Sziasztok!

Bocsika,már megint én vagyok a nyáriaktól.
Lenne pár kérdésem.Hány fok legyen a hálószobában ahol alszunk-baba velünk lesz-,és hány fok kell a fürdéshez?
a fürdés a nagy gondom egyenlőre,mert a szobában nem nagyon akarom,a fürdőnk meg nem alkalmas rá,sarokkád,hova tegyem a kádat,hová vegyem ki,stb..,
Kérdés:ha melegebb kell a fürdéshez mint alváshoz-gondolom-akkor ha mégis a szobában fürdünk,utána nem fog tudni a meleg miatt elaludni
Vagy:ha megoldom a fürdőben a pancsit,akkor a hálóban ahol hidegebb van ott törölgethetem,öltöztethetem,vagy jobb lenne azt is a melegben?
légyszi irjatok,mert itt tanakodom.
Amúgy ma léptem a 39.hétbe,már nagyon mennék szülni,babázni akarokKépKép

Tudom hogy sokan vagytok és sokakanak kell válaszolnotok,de azért jövök Hozzátok,mert eddig is mindig kaptam választ.Előre is köszi.

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Pilchard: Az ideális valahol 21-22 foknál lenne. Mi panelban lakunk, úgyhogy a hőmérséklet adott, de nem panaszkodtak Kép
Lehet kapni nagykádba rakható állványt, amibe bele tudod fektetni a babát és akkor nem kell tartani. Valami ilyesmire gondolok: http://bebibolt.hu/images/large/daphne_LRG.jpg
mi a fürdőben fürdünk a mosógép tetején, és utána a gyerekszobában törölgetem, öltöztetem.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!Kép
Amíg Timi alszik gyorsan leírom mi történt tegnap este.
Az esti szopi alkalmával nagyon evett a kiscsaj. Már azt hittem nincs elég tejcsi, mert olyan vehemenciával szopott hogy csak na. De általában így szokott (főleg este). Timi egy kicsit bukós vagy nem is kicsit, nem tudom kihez hasonlítani hisz ő az első babám. A védőnőm szerint a túlevéstől van. Szóval visszatérve az esti szopira. Az egyik cici kivégzése után próbáltam büfizteteni, de nem sikerült (nem szokott mindig) Megkínáltam a másik cicivel persze evett tovább... Egyszer csak -én fekve szoptatok- jött egy kis bukás úgy fekve (egyszer kétszer már előfordult így is) de a következő pillanatban sugárban jött ki a tej. Nagyon megijedtem felkaptam Timit. Erre ő is egy kicsit megszeppent, persze szerintem csak attól hogy felkaptam, mert a következő pillanatban már semmi baja nem volt. Pár perc múlva az ágyában beszélgetett és mosolygott a forgójához. (úgy hallom most is ezt csinálja)
Nagyon sok tejet bukott ki vagy ez már inkább hányás volt. ? Szerintem 1-2 dl lehetett. Az ágy ázott a tejtől, lepedő csere volt de a tiszta lepedő is átnedvesedett az ágytól. Én lökött meg az éppen kéznél lévő vasalóval próbáltam megszárítani a tejet! Gondolhatjátok!!! Égett tejcsi szag áradozott a lakásban. Kép
Timi reggel fél 7-ig aludt békésen, azóta egyszer evett. Szerintem semmi baja. De nagyon megijedtem. Szerintetek nem tudja mennyi az elég? Mit csináljak?

na megyek mert óbégat

majd még jövök

Pircsi &
Kép
Kép
petri
 
 


Sziasztok!

Képek vannak, de nem tudok kicsinyíteni. Majd megoldás után érkeznek. Kép

Hanna nagyon aranyos. Hitetetlen, hogy ő az én lányom. Kép2-2,5 óránként kelünk enni. Ha felébred, akkor se sír, hanem nézelődik és gagyog. Igaz, a büfivel még hadilábon állunk, de utána mindig kijön, amikor már alszik. Ezért mindig figyelem a drágát. A köldökcsonk szerintem még ma leesik. Kép Első pillanattól megy a szopi és csak 1x rontotuk el, az első éjjel, de azok a sebek már begyógyultak.

Bigyó is örzi Hannát. Éjjel nem ugat, de ha nappal el kezd sírni, jeelz, hogy valami nem stimm nála. Édesen megszagolta, annyira ki óvatos volt. Kép Ja, és a legnagobb baja az, hogy nem lát fel a pelenkázóra és nem tudja, hogy ott mi történik Hannával. Kép

Megyek, mert jött a postás. Kép

Puszi

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Zsugyu kislánya, Sponga Laura Panna ma éjjel, 2700 grammal és 53 centiméteresen megérkezett. Mindketten jól vannak.

indianyo
 
 


ZsugyuKép
Gratulálok és sok boldogságot!!!

VokKép
Bigyo milyen kutya? Mindíg lakásban van? Nekünk egy csivavánk van -már 10 éves lesz- de fogalmam sincs mit csnálok majd ha Timi már mászkálna. Akár h takarítok mindíg van kutyaszőrKép a földön.
Ti hogy oldjátok meg?

Képkicsinyítés:
Microsoft Paint
Felső sorban vannak ilyenek, hogy File, Szerkesztés, Nézet, Kép, Színek, Súgó
Itt kiválasztod a Kép --> Nyújtás, döntés. A kép méretét nyújtás opciónál a megfelelő százalékára csökkented. Nekem a digitális géppel a 20-20 %-os választás volt a jó. Akkor fér fel a babanetre, ha kicsit kisebb, mint a megjelenő rajzfelület.

Pircsi &
Kép
Kép
petri
 
 


Zsugyu: gratulálok Kép

Vannak új táblák:
http://terszt.fw.hu/mamak2.html
http://terszt.fw.hu/babak.html

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


<font color="119911"> Sziasztok!
Zsugyu,
gratula a Picúrhoz!!
Vok Eszter,
ha elküldöd nekem én lekicsinyítek egy párat. Örülök, hogy jól vagytok. Kép
Gyöngyi
együttérzésem. Én lányom is ezt művelte tegnap. Feszengett vagy 1 órát a cicin, aztán nyöszörgött, aztán hazajött apa és neki nyomta a sódert 20 percen keresztül, majd átvettem én és a karomban bealudt. Szóval, csak az kellett, hogy apa itthon legyen. Kép Király, hogy aztán jól aludt a babód! Ne pánikolj, bizti menni fog ma is a dolog!
Anita,
nagyon helyesek vagytok!!! Persze valami közelebbi anyus képet is szívesen látnék! A fiad mosolya lehengerlő!!!
Petri,
nem tudom a kérdésedre a választ. De a bukásról azt mondják, hogy ha mellette hízik rendesen, akkor nincs baj.

Pussz. MIndenkinek szép napot!

Lányok!
Néha írjuk már oda, hogy kinek hány hetes a babája, mert én nem mindig emlékszem mindenkire! Jó?

Lidi 11h-1n</font>
angi79
 
 


Zsugyu,KépKépKép
Gratulálok! Sok boldogságot a kis Laurához!Kép

Pilchard,Kép
Fürdetés: mi a szobában fürdetünk, előtte 15 perccel felmelegítjük szobát elég rendesen. (Apával folyik rólunk a vízKép) A kád állványon van, a pelenkázó mellett így gyorsan át tudjuk rakni a fürdőlepedőre ha kész vagyunk. Fürcsi után van az esti szopi, ilyenkor betakarom pokrocba és közben kinyitjuk az szobaajtót,hogy kimenjen a meleg.
Amugy nappal és éjjel 21-23 fok elég.

Petri,Kép
ugyanígy jártam ma hajnalban,de előtte sose csinált ilyet Heni.

Vok Eszti,Kép
Hason altatod Hannát?

Olgo+Heni

Kép
olgo
 
 


Gyöngyi: elmesélem neked a tegnap délutánunkat Kép Úgy tűnt, már jól vagyok, így egyedül mentem le a játszóra a 3 gyerekkel. Balut elhozta a szomszéd csaj az oviból, így vele nem volt gond. Liza elaludt a babakocsiban, gondoltam, királyság van. Hát persze. Ez tartott vagy 10 percig. Utána szopizott a játszón, majd üvöltött. Se cicin, se kézben nem volt jó. Átvette egy lány, ringatta, egy negyed óráig az jó volt, majd megint üvöltés. Megint megkínáltam cicivel, nem kellett, az ujjamat is kiköpte. Végül 1 órás alkaron ringatás után beájult (már úgy éreztem a csont lefelé hajlik a karomban), és akkor le tudtam úgy rakni, hogy a térdeit felhúzta a pocakja alá. Na, így sikerült is egy köldökig kakit alkotnia. De 6-kor már bőgtem, és megfogadtam, többet nem megyek le vele, mert én ezt nem bírom ki...

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Zsugyu: Gratulálok, sok boldogságot! Gyors felépülést!

Vikó: Köszi a híreket! Dominó? Hogy vagytok?

Vok Eszter: szupi,hogy ilyen jól vagytok! Nagyon várjuk a hajasbaba képeketKép

Angi: KösziKép A kispasim már szívtipró, de eddig csak a mamival egyidős mamik szívét dobogtatta meg! Remélem, azért idővel a saját korosztályából választ majd!Kép
Majd csinálunk egy közelit csak a Te kedvedértKép Friss sérós nem lett, majd legközelebb...ma már muszáj vagyok megmosni, de a tegnapiakon sem látszik. Ha már egyszer összefogom, sosem lesz olyan, mint mikor kiegyenesítem. Botond mellett meg képtelenség mindig vasalgatni, ez most nem az az időszakKép

Gyöngyi: Panaszkodj csak bátran! Ügyi vagy, hogy végül megoldottad!

Olgo, Petri: Néha mi is járunk így, mert fekve eszünk, és nem büfiztetem annyit, mint mikor karba véve eszünk. Szerintem egyszer-egyszer belefér, ha mellette fejlődik rendesen. A felesleget bukja vissza, amit már nem vesz be a pocija!


Nadineról tud vki vmit? Mit döntöttek felőle tegnap?

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Timi hízik rendesen sőt túlságosan is. Én is így gondoltam h ez még belefér.

OlgoKép
Te nem ijedtél meg?

PilchardKép
Mi a fürdőszobában fürdetjük(kb 24fokban) és ott is öltöztetem fel. A kiskádhoz vettünk tartó állványt, a pelekázót pedig a mosógép tetejére teszem.
Nappal 22 max 23 fok van, bár mióta megjött a tavasz azóta a szoba már melegebb. Éjszaka 22fok.

Pircsi &
Kép
Kép
petri
 
 


Cory: mindig tartogatsz meglepit! Nem is gondoltam,hogy néha te is kiborulsz...

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Anita: pedig hajjaj Kép Zsoma fél éves volt, mikor mondtam a páromnak, hogyha még egyszer gyereket akarok, mesélje el, milyen volt az első fél év, amit Zsoma végigüvöltött, és nem tudtunk kimozdulni a lakásból. Aztán persze most itt szuszog Liza, és most persze vigyorgok, mert békésen alszik, de hogy mi lesz itt délután...

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Cory: Kép

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Sziasztok!

köszi a válaszokat.
Gondoltam veszek állványt akkor a kádhoz,de afürdőben már akkor sem tudom öltöztetni,mert most költöztünk be az új házunkba,ami elég nagy és külön mosókonyhám van,szóval nincs mire raknom ott.De Cory,ha Nektek az bevált hogy a szobába öltözteted,gondolom nekünk is jó lezs,bár akkor mindig két emberes a fürdés,jajj nem is tudom.
a szobábameg szintén azért nem akarom fürdetni,mert vadiúj minden,legalább pár hétig maradjon olyanKépKép

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Sziasztok!

Na, sikerült kicsinyítenem. Kép

Petri: Bigyóka Westi és velünk van. A szőre neki kevesebb, mint a normális kutyuknak, de így is van belőle elég. Még nemt udom, hogy hogy fogom megoldani, ha Hanna mászkál. Most még nem is nagyon tudok ilyeneken gondolkodni. Kép

Olgi: oldalt alszik.

Lányok: Mit csináljak, hogy Hanna tudjon büfizni? Adjak neki Infalcot? Vagy hogy? A vállradobós módszer nem jött be. Igaz, nem bukik mindig, de azért előfordul. De ugye én meg aggódom, hogy bukik-e vagy sem. Tudom, hogy nem fulladhat bele, de azért mégis.

Puszi

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Ja, és Hanna 4 naposan. Kép Csak a lényeget felejtettem el. KépKépKép

Kép

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


SZiasztok!

Annyira nincs időm, nem is olvastam vissza, csak nagyjából ezt az oldalt!

Csema megértem hogy kiborultál, ma reggel nekem is sikerült, mert tiszta vér volt a gyerek fejeKépKépKépKépKép De hál istennek csak az orra vérzett az éjjel, de nem ébredt fel ráKép Egész reggel azon paráztam volna, hogy mi lett volna ha megfullad tőle???? Meg tud fulladni? Nagyon sokszor vérzik az orraKép És őt már nem tudom hasra fektetni, mert úgy alszik ahogy akar...

Katica tegnap nagyon jó kislány volt, 22.30-6.10-ig aludtKép Ma ugyanezt 22-4-ig sikerült csakKép Pedig tegnap olyan jót pihentemKép Igaz ma még aludt utána fél 8-ig, de azóta jóformán ébren van, és állandóan kézben vagy cicin lenne amire nincs időmKép De azt se bírom ha sír, így nem tudom mit csináljakKép

Ráadásul szegénykém nagyon kiütésesKép És nem tudom mitőlKép Mi az ami kicsaphatja esetleg? Mit ne egyek? Tej, k-betűsök oké, nem ettem egyiket se. Paradicsomot se. De szvsz ez már nem síma tejkiütés...

Holnap megyünk csípőszűrésre, Bencével meg sebészetre, du meg vizsga. Ma is van, nemsokára indulnunk kell. Ugye 2-3 óra alatt nem kaphat Kata napszúrást, ha árnyékban van a babakocsiban???? Mert sajna minden nap kint kell lennie ennyit, mert vizsgázok, (és itthon nem tudom hagyni mert az +2 óra és a vizsgáva legyütt nem bír ki annyit szopi nélkül) és ráadásul a vizsgák elég korán, 2-2.30-kor kezdődnekKép

Na jó nem panaszkodom, lelépekKép Jók legyetek!

Zsugyu, sok boldogságot, sok tejcitKépKépKépKép
Van még kismamink?

Gratula!

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?