A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Fogamzás » BABAPROJECT ELÖTT ÁLLÓK, IDE!


Sziasztok!

Tegnap tényleg csak bevágódtunk, mint egy meteor. Hatvanba mentünk, mert Kinga dédnagyapja nincs valami jól, és még nem látta a csajszit. Mivel kérdéses volt, hogy manó, hogyan viseli a túrát, ezért nem reklmáztuk, hogy esetleg beugrunk a talira. Kinga viszont nagyon jó babicsek volt, mert tovább jutottunk a Keletinél. Kapott kölcsön egy kocsiülést, és nagyon jól viselte az utat. A képeken látom, hogy milyen fancsali képet vágott :lol: Az autósülés gazdája egy nyolchetes fiú, úgyhogy a hely szelleme telepedett a kisasszonyra. Természetesen a dédszülők sem tudtak semmit, így nagyon meglepődtek, és nagyon örültek nekünk. Elhatároztuk, hogy ha alkalmas állapotban van a gyerek, akkor megyünk vele, és így én sem szakadok el az emberektől. Amit viszont bánok, hogy Évin kívül senkivel sem tudtam beszélni :cry: pedig lett volna mit!!! Ezért ezer bocs mindenkitől, mret igazából a két szopzás közötti utat mértük ki, és ebbe kellett még egy röptalit is beszúrni! Nekem viszont már az is sokat jelentett, hogy láttam a régi ismerős arcokat. Innen látszik, hogy menniyt nyüzsgök, hogy mindenkit ismertem a társaságból, annak viszont nem örülök, hogy csak olyanok voltak, akiket már láttam. Ősszel új arcokat szeretnék látni!!! Dido, Éva, Csibe+ Csibeapu bocsesz, hogy lemaradtataok rólunk, de parkolással együtt sem voltunk ott többet, mint fél óra.

Nagyon aranyosak a képek, kár, hogy mi elő sem vettük a masinát.

Na akkor majd jövök a kommentekkel, mert most sikerült elolvasnom az írásokat!

Mátra Kedves!

Ne mondogass olyanokat, hogy fél Mátra is sok, mert ez sokk! És miért csak a feledet látom? Én észrevettem, hogy nyurgább vagy, így tovább! És nagyon szép, különleges arcod van!!!! De ezt már mondtam.

Na majd jövök, mert megfőtt az ebéd (a második adag, mert az elsőt elbénáztuk :roll: )

Juca

tjuca
 
 


Juca!

Nagyon örülünk, hogy láttunk titeket. Kingababával pedig nem lehet betelni. Remélem a nagyapa jobban lett, hogy meglátta a kis dédunokáját. Ő az első ugye?
mátra
 
 


Még egy uccsó bekukk Hozzátok!
Tényleg fogtok hányozni!

Pankaa!
Természetesen mindenkinek joga van hinni abban amiben akar. Én is hiszek valamiben, azak valakiben, Istenben, és ez a hit nem fér össze az asztrológiával. Az igazsgág az, hogy nincs is nagyon szükségem rá, mert én Istentől megkapok minden támogatást, és még attól is többet, amit az asztrológia adhat. Én nagyon kívánom, hogy mielőbb babátok legyen, és boldogok lehessetek a pároddal.

Jövök 20-án!!!!
Vendég
 

 
 

Mátra!

Igen az első dédunoka, első unoka, én pedig az első unoka anyja. Anyu nálam volt segíteni, nagyon lélegeztem, mikor elment. A jószándék vezérelte, de nagyon fárasztó volt 37 nm2-en, még kitérni sem lehet előle.

Narco!

Neked sokszor akartam írni, de mire oda jutottam... Szóval szerintem ne korlátozd a hányingert, és ne akard rendszerbe szorítani. Nálam jobban senki sem utál hányni, és nem sokan vannak, akik többet hánytak. Gyakorlatilag félidőig, meg utána is elő elő fordult. Volt olyan, hogy nem nagyon szabadultam a WC csésze mellől. Ettől függetlenül mondom, hogy görcsösen erőlködni a hányás ellen sem jó. Más. Ne bántódj meg, de egy kicsit take it easy. Nem vagyunk egyformák, de ahogy Évi is írta, ha te nyugis vagy, akkor a babák is nyugisak lesznek, ugyanígy a boldogsággal, meg jókedvvel. kinga a vállamon, így kicsi betűkkel nyomom tovább. én az utolsó pillanatig nem hagytam el magam, és megróbáltam mindenben a jót látni, pedig isten látja lelkem az utolsó hetek nehezek voltak.vizes lábbal (regelente csak állva tudtam zuhanyozni több részletben, mert nemhogy guggolni, már roggyantani sem nagyon tudtam) is mentem, buliztam, három héttel a szülés előtt még szilvásváradon megjártam a szalajka vízesést. ikrekkel gondolom nem lesz egyszerű, de ne programozd be, hogy mikortól dőlsz ki. igen fáj a derék derék, meg medence, meg ég a gyomor, meg jön az aranyér, meg hánysz, meg toxémia, meg éjszaka pisik, de ez ezzel jár. szülés után sem lesz egyszerűbb, és bár pár mindent megcsinál, de cickója nincs :lol: szóval csak azt akarom mondani, hogyha azt programozod be, hogy életed legszebb napjaid töltöd, és tudatosan mész, és keresed a boldogságot, akkor sem lesz kevesebb róka, csak kevesebb idő jut rájuk. ki tudja, lehet, hogy nem lesz többet pocakod, most élvezd ki. És tapasztalataim szerint, ahol nyugodt az anya, ott nyugodt és vidám a baba is. Évi egyetértesz??? Dóri is elég nyugis baba.
Vásárlás folyamatosan, de a középső dekád lesz a legmobilabb. Nekünk még most is folyik, mert itt nincs elég helyünk, így kiságyat, meg szekrényt, majd az új helyre veszünk. Ennek is megvan a maga előnye, belepróbálhatjuk a gyereket :lol: Először nagyon gondold ki, hogy mit akarsz, és mi lesz praktikus, és kérdezz bátran. Nekem sikerült úgy vásárolnom, hopgy eddig még csak a szopipárna volt, amit nem használok, de amúgy minden bejött. Most pl. tudsz böngészni az interneten, meg kérdezz ikres anyákat, hogy mit bántak meg, és mi az, ami neked eszedbe sem jut, de nagyon kell.
Kocsi, mi is ott krosszoztunk, sőt Kofa megtalálta álmai kocsiját, csak aztán egy anyuka beletette a gyereket, és eltolta. Képzelheted, ott piszkáljuk, meg minden, erre kiderül, hogy ez nem a bolt kínálatának tartozéka! Na jó kinéztünk egyet, majd használtan vettük meg. A tulajdonos megtanult járni, és csak kétszer volt hajlandó beleülni a járműbe!!!, Képzelheted hogy le volt strapálva, még benne volt a neylonban :P

Folyt köv később a többiekkel, de most ritka pillanatok következnek, Kofával kettesben maradtunk, Kinga is durmol :wink: persze szigorúan a vonatkozó szabályok betartásával 8)

Ja és írtam, hogy ebéd két turnusban főtt, majd elégettünk egy konyharuhát, még jó, hogy nem gyulladt ki a konyha. Mára befejeztük a veszélyes üzemmel járó tevékenységeket! :twisted:

Juca

tjuca
 
 


Juca!

Elolvasva, amit Narconak írtál egyre az járt a fejembe, hogy nem véletlen, hogy így egybe fújt bennünket a szél.
A párom(:)) ugyan ezt mondja mindig. Abban a pár napban, amíg vendégül láthattam egy kis lelket szó szerint ugyan ezeket mondta. A nyugalomról, a babáról. Tény, hogy amikor az anya.-gyerek kapcsolatot tanítom, én is ugyan ezeket mondom el. De megélni teljesen más. Ő a három gyerekkel szerzett némi tapasztalatot. :)
Végül is amit beprogramozunk magunknak az úgy is lesz.

Elég soká értettem meg az első unoka, első dédunoka verziót, aztán leesett szépen lassan. :lol:

Szerintem jó a "mi" babáinknak, mert kiegyensúlyozott, nyugis anyukáik vannak. Nekünk pedig lesz kitől példát venni.


ESZTER TE HOL VAGY???????????????
mátra
 
 


Juca!

Maximálisan egyetértek! A nyugi a legfontosabb. Én a 34. hétig dolgoztam ugyan, de azt is vigyorogva, mert jólesett, és szerintem nem lett idegbeteg a gyerekem :) Persze esténként nyűgös, meg nem bírja az idegeneket, de egye fene elnézem neki. Különben is, már messze vagyunk a pénztártól, így reklamációnak helye nincs :D

Angie!

A freemailes címem 5 megáig tud fogadni levelet (most kérdeztem meg a férjem, én ilyeneket magamtól nem tudok) evice@freemail.hu, kűűűűgggggyed bátran :D

Évi és Dóri

KépKép
évice77
 
 


Évi!
Megnéztem a taglistában, de ott sem találom az Évi77-et. Szerintem írj még egy levelet a szerkesztőnek. Ja, és az Évi 79-et sem találtam.
mátra
 
 


Brill!

Köszi az újabb adagot! Amelyikből volt fönn, abból nem tettem újat, de kettőt muszáj volt :D

Mátra!

Még várok pár napot, mielőtt lesikítom a szerk. haját :D Végülis csütörtökön jeleztem a nyűgömet. Mondjuk kap egy hetet :)

Évi és Dóri

KépKép
évice77
 
 


Dina híradó

Jó vannak, mindenkit puszil. Az utolsó alkalommal, mikor orvosnál volt, elkezdett vérezni a vizsgálaz után. Valószínű nem volt túl figyelmes a dokotr(?). Belekezdtek a lakás felújításába, persze semmit nem pihen ezért.
Név még nincs a legénynek, nem igazán tudnak dűlőre jutni.

Mondjuk van még idejük... :lol:
mátra
 
 


Mátra

Olyan jó volt látni, hogy ma végre kialudtad magad!! Kép

Ma én is 8-ig aludtam, ritka dolog ez.
Együtt érzek veled, nehéz ilyen szép időben bent ülni és tanulni. Ma én is az egész napot bent töltöttem, éves beszámolót írtam, átlagokat számoltam és sajna már iszonyúan unom. Kép

Bár én még nem találkoztam Veled, de a kép alapján tényleg bizalmat sugároz az arcod.

Még sok mindent akarok írni, de mennem kell - párom már őrjöng, megyek!!!

Rolly
rolly
 
 


Rolly!

Köszönöm!
A párodat pedig intsd néha türelemre! Nekünk is kellesz nem csak neki...
Ezek a statisztikák úhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh. Anyám a másik szobában írja az anyakönyveket, bizonyítványokat és örjöng, mert a 15 gyereknek 5 féle bizonyítványa van.
Hála Istennek nekünk ilyet nem kell készíteni. De emlékszem azokra az időkre, amikor még én is írtam őket. Valamit mindig sikerült elrontanom. :oops: :lol:
Hát jól esett az alvás az biztos. Szerintem, ha a párom(:)) nem hív 10-kor, akkor még most is alszom. :wink:
mátra
 
 


Juca és Minden leendő Kismama (=MINDENKI) Most kicsit hosszú leszek, de szeretnék Nektek valamit elmondani

Nagyon tetszett, amit a babavárás hónapjairól írtál, fantasztikus, hogy így gondolod, és én is mindenkinek azt kívánom, hogy ilyen lelkiállapotban, türelemmel, végtelen szeretettel várja mindenki a baba megszületését.
Én is sokat gondolkodom azon, vajon az én lelkiállapotom hogyan befolyásolta a kisfiam lelkivilágát. És sajnos meg kell mondanom, hogy tőlem nem túl sok nyugalmat kapott. A 9. héten begörcsölt a hasam, megállapították, hogy vérömleny van a méhemben és a méhszáj is bevérzett. Ezzel semmit nem lehet tenni, ez egy harc – mondták - , amelyet vagy a baba nyer meg, vagy a vérömleny. És én ettől kezdve sokat izgultam. Valahol a szívem legmélyén éreztem, hogy nem lehet baja a babának, de mégis rengeteget féltem. Amikor később infúziókat kaptam (kiszáradás), akkor is sírtam, féltem, aztán amikor a 28. héten le kellett állítani a szülést és mondták, nem születhet még meg, mert nem biztos, hogy életben marad, megint sokat féltem, sírtam, imádkoztam (3x kellett leállítani a szülést).
Tehát az én lelkiállapotom tele volt félelemmel, izgalommal. A kórházban is sokszor sétáltam éjjelente a folyosón, néztem a fényeket, amik kintről jöttek, és mondogattam, hogy minden rendben lesz.
Sokat hánytam, az utolsó hónapig állandó hányingerem volt, iszonyúan fájt a gyomrom – de ezeket –biztosan hülyén hangzik, de – imádtam, mert úgy éreztem, ez egy jel, hogy minden rendben van, fejlődik a baba, dolgoznak a hormonok (amikor begörcsöltem, a hányingerem is elmúlt, és utána úgy megnyugodtam, amikor újra visszajött).
Amikor a kicsi fiam megszületett, testileg-lelkileg meggyötört voltam, napokon át csak sírtam, képtelen voltam feldolgozni azt, hogy már nem kell rettegnem, hogy most már örülhetek. Több mint 3 hónapi kórház után úgy éreztem, belehalok, ha még egy napot ott kell töltenem.
És itthon lassan minden jobb lett. Viszont a kisfiam 1 éves koráig éjjelente alig aludt, én holdkórosként vándoroltam végig a napjaimat, állandó álmossággal küzdöttem. Vajon ennek az oka az én terhesség alatti lelkiállapotom volt?????? Nem tudom. Egyébként nyugodt kisfiú, szereti a csendet, hihetetlen nagy szeretetet sugároznak gyönyörű szemei.
Nem meséltem el ezt így még senkinek, de valahogy fontosnak éreztem, hogy ezt is megosszam veletek. Talán azért, hogy ha lehet, ti ne éljétek meg ennyi félelemmel a babavárást, gondoljatok mindig arra, higgyetek mindig abban, hogy minden jól alakul. Hátha ez segít.

Most mennem kell, és köszönöm, hogy Ti itt vagytok!!
Rolly
rolly
 
 


Először is 3 cn de nagyon jól vagyok!!

Nomi
Én nem fogyózom:)De gondolom, ha csokit ennél minden nap este az hatásos lenne:)

Aniko
Clifloxin a gyógyszer neve.

Mátra
De jó hogy táncoltál! Én meg mindig próbálok valami táncoktatásra eljutni a férjecskémmel:)És köszi hogy szorítasz:)

Brill
Az lenne a leges legcsodálatosabb, ha ez megtörténne. Mellesleg ma bringáztunk egy lightosat és pont a fejünk felett repült
el egy gólya:)Hát csak azért jött ki így a HSG, mert náluk is nyári szabadságok lesznek. Úgyis csak a június lett volna
jó, mert júliusban alig leszek itthon.

Puppy
Nem tudom a kereszteket hogyan számolják, de vért találtak a vizeletben és borzasztóan szenvedtem. És nem múlt el magától,
adtam neki 1 hetet sok folyadékkal.
Na de most már sokkal sokkal jobban vagyok.

Anikó
Kösz:) A fürdőszobában készült:)

MAjd meséljetek milyen volt a tali.

Narco
Dehogy is ez + mondat volt:) Örülök, hogy ellátsz minket jó tanácsokkal.
Tényleg gyönyörű ez a cic.

Jajj Zsúúka már azt hittem...
És hááát szerettem volna azt mondani, meg egy pillanatra mi is azt hittük, de sajnos nem vagyok terhes...:( De legalább megjött és
indulhat a kezeléses móka.

Sziszka
Nem még nem tudom mikor jelenik meg a következő..:(Gondolom megint 1-2 év mire megírja az újabb könyvet:)

Junkó
Na az szép lenne:):) akkor már nem is lenne szükség pasira, hogy összejöjjön majd elintézed magad:)
Na viccet félretéve szerintem ez normális, hogy ilyenekről álmodunk. Én is annyit álmodtam arról, hogy terhes vagyok, hogy
pozitív lett a teszt. Még szültem is..szóval, ha az embert valami nagyon foglalkoztatja az sokszor visszatér...:)
Nagyon szorítok. Mi is most vagyunk HSG előtt. Neked milyen volt?

Évi
Ezt a kimozdulós dolgot nagyon jól csinálod. Erről én is így gondolkodom.

Panka
Nem nem az álterhességre gondoltam:) Csak annyira szeretné az ember, hogy mindenféle jelet érez. Mi most vagyunk az átjárhatósági
vizsgálat előtt.
Ha vigyáztok, akkor a babaprojekt nem megy a sexuális viszony kárára..sőt elvileg a javára válik:)Csak valahogy el kell
engedni azt a fájdalmat amit a gyermek utáni vágy jelent. Sajnos ezt a férfiak valóban nem értik meg..vagy inkább nem úgy élik
meg, mint mi. Vagy talán ez a rendje..
Na mindenféle hüyleségeket írok. Gyorsan összejön nektek a baba és nem kell ilyeneken gondolkodni:)
Egyébként mi az a Durex-Ring??

Tök jók a talis képek én is megnéztem ám:)

Brill édes vagy!:) Legközelebb igyekem ott lenni én is.

És végezetül:
Puszi nektek.

Kép

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Na valamiért nem ment el.

Szóval 3cn de nagyon örülök!!

Nomi
Én nem fogyózom :)De gondolom, ha csokit ennél minden nap este az hatásos lenne :)

Aniko
Clifloxin a gyógyszer neve.

Mátra
De jó hogy táncoltál! Én meg mindig próbálok valami táncoktatásra eljutni a férjecskémmel :) És köszi hogy szorítasz :)

Brill
Az lenne a leges legcsodálatosabb, ha ez megtörténne. Mellesleg ma bringáztunk egy lightosat és pont a fejünk felett repült
el egy gólya:)Hát csak azért jött ki így a HSG, mert náluk is nyári szabadságok lesznek. Úgyis csak a június lett volna
jó, mert júliusban alig leszek itthon.

Puppy
Nem tudom a kereszteket hogyan számolják, de vért találtak a vizeletben és borzasztóan szenvedtem. És nem múlt el magától,
adtam neki 1 hetet sok folyadékkal.
Na de most már sokkal sokkal jobban vagyok.

Anikó
Kösz :) A fürdőszobában készült :)

MAjd meséljetek milyen volt a tali.

Narco
Dehogy is ez + mondat volt :) Örülök, hogy ellátsz minket jó tanácsokkal.
Tényleg gyönyörű ez a cic.

Jajj Zsúúka már azt hittem...
És hááát szerettem volna azt mondani, meg egy pillanatra mi is azt hittük, de sajnos nem vagyok terhes...:( De legalább megjött és
indulhat a kezeléses móka.

Sziszka
Nem még nem tudom mikor jelenik meg a következő..:(Gondolom megint 1-2 év mire megírja az újabb könyvet :)

Junkó
Na az szép lenne:):) akkor már nem is lenne szükség pasira, hogy összejöjjön majd elintézed magad:)
Na viccet félretéve szerintem ez normális, hogy ilyenekről álmodunk. Én is annyit álmodtam arról, hogy terhes vagyok, hogy
pozitív lett a teszt. Még szültem is..szóval, ha az embert valami nagyon foglalkoztatja az sokszor visszatér...:)
Nagyon szorítok. Mi is most vagyunk HSG előtt. Neked milyen volt?

Évi
Ezt a kimozdulós dolgot nagyon jól csinálod. Erről én is így gondolkodom.

Panka
Nem nem az álterhességre gondoltam :) Csak annyira szeretné az ember, hogy mindenféle jelet érez. Mi most vagyunk az átjárhatósági
vizsgálat előtt.
Ha vigyáztok, akkor a babaprojekt nem megy a sexuális viszony kárára..sőt elvileg a javára válik :) Csak valahogy el kell
engedni azt a fájdalmat amit a gyermek utáni vágy jelent. Sajnos ezt a férfiak valóban nem értik meg..vagy inkább nem úgy élik
meg, mint mi. Vagy talán ez a rendje..
Na mindenféle hüyleségeket írok. Gyorsan összejön nektek a baba és nem kell ilyeneken gondolkodni :)
Egyébként mi az a Durex-Ring??

Tök jók a talis képek én is megnéztem ám :)

Brill édes vagy! :) Legközelebb igyekem ott lenni én is.

Puszi:
Kép

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Per tangentem!

Évi!

Én a 32. hétig dolgoztam, na nem mindig vigyorogva. Nekem jól esett a társasági élet, és a közös főnökszidalmazás, mint napi program :twisted: Persze, ha nem ilyen a banda, én sem dolgoztam volna, hanem itthon csináltam volna valami maszek melót.
Dóri most kezd félni az idegenektől, de ez rendjén való. Innen látszik, hogy kezd kinyílni az értelme. Gondolom némi ismerkedés után felenged, meg persze ott kell lenni anyának is mellette.

Mátra!

Nekem is voltak nehéz napjaim, mint bárki másnak, de a fizikai nehézségeken mepróbáltam felülkerekedni. A szülés sem egyszerű, és a gyerekágy sem, bármilyen módon szült is az ember, de a baba feledteti az anyjával a nehézségeket. Bizony, nekem sem említette senki, hogy a méh összehúzódása nem más, mint a szoptatás megkezdésével olyan fájdalmas görcsök, hogy a könnyem csorgott. Persze ennek folyománya, hogy egy héttel a szülés után lapos volt a hasam :wink: Párodnak igaza van, attól, ha valaki látványosan szenved, semmi sem egyszerűbb, csak még a környezete is stresszes, ezért én megpróbáltam a várandósságot a szó szoros értelmében annak megélni, és nem tehernek, pedig utóbbi is adatott bőven.

Anikó!

Nagyon igaza van a férjednek. Ha a doktornő most azt mondja, hogy egy két hónapig ne szedj semmit, hogy kitisztuljon a szervezeted, akkor se légy elkeseredve. Én csak hallgattam, hogy mennyi gyogyót ettél meg, ez nem mehet büntetlenül a szervezeted részéről. Kívánom, hogy mielőbb összejöjjön a tesó, és tudod, ha nem sikerül egyből, akkor is sikerülni fog, mert nálatok kitartóbban nem akar senki babát! Nehéz pillanataidban melletted lesz a párod, aki egy nagy kincs, a fiad, és mi is itt a kotnyelesek!!!

Unique!

Nekem a vérzés még megvan, de olyan, mint amikor elgondolkodik reggel az ember, hogy most kell betét, vagy elég a tisztasági, és mindig később jön rá, hogy rosszul döntött. Laura már kész hölgy, azokkal a nagy sötét szemeivel!

Rolly!

Mielőbbi gyógyulást kívánok! Ilyenkor irigyel az egész topik, hogy neked is kitör a vakáció. Hadd kérdezzem meg, hogy teljesítettek a gyerekek? Ilyenkor én rém büszke lennék rájuk, hogy én kupálom őket :)

Pupy!

Nincs mit az e-mailért. Örülök, hogy a párodnál javulás állt be, így tovább. Erre a keresztcsonti fájdalomra az egyik barátnőmnek a kismami vizibalett segített. :lol: Nem tudom a rendes nevét, kismamatorna vízben. A Hófehérfóka úszóiskolára keress rá a googlen, ott találsz képeket meg leírást. Mivel kinn van a Campona mellett, a madár sem jár arra, tiszta a víz, és két-három kismami van csak egy alkalommal, szóval figyelnek rád. Azt nem tudom, hogy nyáron van-e, ha érdekel kérdezz rá. Ja és neki két hét alatt egyszer 4 cm-ert tágult a csípője :evil: nagyon szenvedett, kipróbált masszázst, gyógytornát, de ez segített neki, és a fájdalomcsillapíító, meg kenőcs ki volt zárva!

Angie!

Nagyon jól fest az a telek! Miért nem kerestetek olyan tervezőt, akinél nem kellett volna kompromisszumot kötni?
Ma Kinga szemébe néztem, és változott a színe, de még szerintem fog. Egy fix, hogy nem barna, sötét kék, de már világosabb, mint mikor született. Igen leginkább az apjára hasonlít :P Bár a homlokával nem tudom mit tud majd kezdeni, ez a legmenőbb fodrászoknak is lecke lesz!

Brill! Dido!

Olyan nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk beszélgetni. Brill, annyira jó látni téged, már a mosolyod nagy hatással van rám, rögtön felvidulok! Örülök, hogy már majdnem biztosra van időpont kitűzve, addig meg have a good time 8) Dido látom nálatok is élesben mehetnek most már a dolgok, azért ne kapkodjatok. Engem nagyon lezsarolna ez a hektikus munkatempó, csodállak, hogy ennyire jól bírod.

Szisz!

Én a forma 1-es futamok helyett vízilabdát szoktam nézni, ott is inkább a vízalatti dzsúdón szórakozom. Nekem a technikai sportokban általában túlöltözöttek a játékosok :oops: Ha tehetem a pezsgős jelenetet nézem, pláne, mikor nem enervált. Ja egyik éven mindig Takaginak drukkoltam, hogy egyáltalán a színen maradjon! :lol:

Syry!

Köszi a kedves szavaidat. Nagyon sajnálom a tesód, de biztosan nem lesz semmi baj!Ilyen volt a barátnőmnek is. Azt mondták, két esélyes a dolog, ha megússza a baba, akkor nem lesz baja. Úgy látom tesód is túl van a nehezén. Hát igen nem egyszerű a korkérdés. Mi szerencsések vagyunk időben találkoztunk, és időben elkezdtünk próbálkozni, így nem volt sürgető tényező az idő. Keressetek szakembert, akár egy meddőségi központot is. Már írtam az orvosom nagyon nem örült a kb. 34 napos menstruációimnak!!! És a tiéd hosszabb. Ritka az a férfi, aki türelmetlenebb, mint a nő!

Norwell!

Nekem kínai ez a 10-es skála, a Margitban nem volt ilyen, csak olyan, hogy aláírta az orvos, vagy repetázni kellett. Ja és ott ülve csinálták, de ha én úgy gondoltam, akkor felpattanhattam, néhány salsa mozdulat (na jó bugaci rottyantós :P ) erejéig és felkeltethettem Stöpszlit. Nem kellett feküdnöm, csak a szülés második felében :wink:
Jaj és nálunk szűrtek ott valamit a 36. héten. GBS volt a hüvelykenet vizsgálat neve. Nekem tök negatív lett, de voltak akik kaptak antibogyót szülés után, meg a baba is. Azt hiszem, hogy ezt Narco említette vagy hiányolta, de mintha Timika is írt volna erről.
Bocsi, hogy belekontárkodom, de a pakkból ne felejts ki aranyérkenőcsöt! Nekem volt eredetileg is, de nagyon sokan ott tettek szert erre a huncutságra. Minden esetre nem tudtam eldönteni melyik rosszabb, az aranyér, vagy a gátseb. Ha rögtön az első perctől kened, akkor nagyon hamar javulnak a tüneteid. Ez csak egy jó tanács. Ha meg nem kell, akkor elijesztette a kenőcs a fránya kis nemesfémforrást.

Narco!

Sajnos én pont most hallottam a MÁV csecsemőseiről, és dettó, mint a Margit. Ettől függetlenül kívánom, hogy bejöjjön a számításod. Próbálj hotelszobát kérni! Ott talán egyszerűbb a küzdelem! Sajnos front esetén nagyon nehéz bekerülni minden kórházban, de hátha ezt megúszod. Ja és a Margitban sem mindegyik volt undi, volt kifejezetten segítőkész, sőt még olyan is, akinek hálás is voltam, mert nagyon sokat segített, és őt kérnem sem kellett!!!

Pankaa!

Mindennek meg van az ideje, a gyereknek is. És ők ezt tudják. Hiába sürgetné az ember az időt, nem teheti. Ez lehet Istenhit, ezotéria... Kívánom, hogy mielőbb neked is adassék meg. Ja és a férjed nem egy tenyészmén, bocs a kifejezésért. Alapszabály, hogy bármelyikőtöknek nincs kedve huncutkodni, akkor nics kedve pont. Nem szabad erőltetni, még ha a legkívánatosabb az időpont akkor sem. A másik, hogy maradjatok meg szerelmespárnak, szertőknek. A szerelmeskedés nem egy orvosi előírás, élvezzétek. És már írtam, hogy ne felejtsetek el párnacsatázni, talpat csiklandozni, fülcimpát cirógatni, tejszínhabot majszolni... és még annyi más izgalmas dolgot pusztán mert gyereket akartok. Ha megmaradtok homo ludensnek, akkor a párod sem fog tiltakozni! :wink:

Bocs, akit kihagytam, emlékezetből írkáltam, és biztosan többet akartam, mikor olvastam, de most ennyi jutott eszembe.

Ma voltunk Kingával misén. Volt egy kortársa fiú, nagyon édik voltak. Persze Kinga nem viselkedett túlzottan úrinő módjára :wink: . Fél órával előbb kajált, hogy el tudjunk menni, de ő reklamált, hogy farkas éhes. Na ki a templomkertbe, és szopi. Nagyon diszkréten csináltam, meg fújt is a szél, úgyhogy takartam, ennek ellenére olasz turisták, akik mise alatt betévedtek a templomba, és ott fényképeztek, na engem is lefényképeztek. Biztosan nem láttak még éhes gyereket, meg szoptató anyát :oops: Na erre Kingát kicsit eleresztettem, és az üvöltésre megértették, hogy mi a csízió :wink: Kinga meg kajált tovább, mintha mi sem történt volna. Úgyhogy mi tényleg úgy jöttünk ki a templomból, mintha mise történt volna, mert kb. 10 percet sikerült benn lenni :lol: Na majd legközelebb. Minden esetre már sikerült keresztapát (mondjuk volt pár jelölt, mint védelmi kersztapa, maffiózó keresztapa, ügyvéd keresztapa, dalos pacsirta keresztapa, dj keresztapa..., csak egyik sem volt egyházilag megfelelő:), meg keresztanyát találni, úgyhogy már csak az időpontot kell belőni 8)

Na lassan megyek, mert jön a kajcsitime, aztán a fürcsi...

Mindenkinek szép estét:

Juca

tjuca
 
 


De mégis elment bocsi :)

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Rolly!

Borzasztó lehetett! Persze, hogy aggódtál, de ez más szituáció! Nyugodt a fiad értelemes, és okos, ne bánkódj. Ez a stressz sajnos elkerülhetetlen lehet. Nekem volt egy vetélésem. Most az első tizenkét hétben én is számoltam a napokat! Az első uh valamikor a nyolcadik héten volt, mikor közölte az orvos, hogy másfél héttel kisebb a koránál... Persze legalább itt már egy fejlődő babáról volt szó. A következő két hétben azért izgultam, hogy növekszik-e rendesen. Amikor a tizedik héten azt mondta az orvos, hogy ha idáig jól ment, akkor még nincs vége a nehézségeknek, de innen már kisebb a vetélés esélye. Csak úgy a 14. hét környékén nyugodtam meg. Szóval el tudom képzelni mit éreztél. És én emlegettem mindig Uniquenak, ha nekem gyerekem lesz, minden tünetet produkálni akarok, hogy tudjam, hogy minden rendben van. Ezért is nem zsörtölődtem a rókák ellen, utáltam őket, de elviseltem, szóval 100 százalékig értem és érzem, hogy mit írsz! Én azokra gondoltam, amit biztosan te is tudsz, hogy van számos kellemetlenség, amit elvisel az ember, sőt egyesek még örülnek is, mert tudják, hogy benn rendben van minden. Kívánom, hogy a következő terhességed problémamentes legyen!
Ja és a nyugodt gyerek lehet sírós, meg hasfájós, az nem üti egymást, csak nem hisztis (ami később jön) és nem kezelhetetlen! De gondolom ezt te mint tanár jobban tudod, mint én. Na meg minden gyerek egyéniség, hihetetlen, de már ennek a kis tökmagnak is vannak saját megnyilvánulásai. A legjobb szó rá a makacs, és önfejű. Legjobb példa, hogy ne segítsek neki a szopizásnál, mert, akkor bedühödik. Csak az a jó, ami magától sikerül. Néha úgy kell bevarározsolni egy két ujjamat a mellemhez, hogy ne lássa, de mégis én irányítsak :roll:
Nagyon örülök, hogy leírtad nekem az üzenetedet. Olyan jó volt olvasni. Adj egy pusszantást a fiadnak, és pihenj egy kicsit az átlagszámolással!

Juca

tjuca
 
 


Rolly! Juca!

Mennyire igaz ez! Amikor most utoljára terhes voltam, akkor én is minden jelnek örülem, mert az gondoltam, hogy minden rendben van. Örültem a hányingrenek a feszülő melleknek, a szédülésnek, mindennek. Amikor semmi nem volt, akkor is azt nézte, kinn van-e a mellbimbóm. Képes voltam az autóban vezetés közben is megnézni. A város közepén... Mikor bementem a kórházba, akkor délelőtt, akkor is azt mondtam az orvosnak, hogy minden jel megvan, hopgy fejlődik a baba. Aztán a jelek arra lettek erősebbek, hogy nem. Az első terhességemnél az erős hányinegeren kívül nem igazán figyeltem másra. Nem féltem. Most rettegtem. A következőnél legszivesebben hermetikusan elzárnám magam a külvilágtól, hogy ne érjen semmi baj. Tudom, hogy ezt nem lehet. Nem tudom, hogy mi lesz legközelebb. Most úgy érzrem nem bírok ki még egy vetélést. Amíg ez az érzés megvan nem is kezdünk neki.
A nyár úgyis másé. Ősszel pedig hajrá. Szép tavaszi baba lesz.
Szóval csak azt akartam írni, hogy tökéletesen megértem minden szavatokat.
Bocsánat, ha nagyon zagyva voltam.
mátra
 
 


Sajnoshálistennek sokminden fejben dől el... Ez nagyon sok mindenre igaz! És nem azt kapjuk az élettől, amit megérdemlünk, hanem amit elvárunk... Ezért következhet be az, amitől a legjobban tartunk. Talán...

Évi és Dóri

KépKép
évice77
 
 


Sokszor írtam már, hogy jó itt.

Ez a pár gondolat megint annyi erőt adott, és a várható hatásának pont az ellenkezőjét érte el. Képletesen szólva, most tettem le a fekete ruhát. Most letettem a gyászt, majd egy hónap telt el.
Elengedtem azt a kis lelket, aki még itt volt mellettem. Nem itt a helye. Igen, a fejben dől el minden. Csak sokkal könnyebb beszélni róla, mint úgy cselekdni. Most rengeteg erőt érzek magamban. Most cselekedtem, és nem engedem el azt az érzést.
Visszanézve az elmúlt egy hónapra csodálom, hogy vannak emlékeim. Csak vegetáltam, előtte a babával foglalkoztam, azt megelőzően az anyámmal. Most már én jövök. Van egy párom, akit imádok és lesz egy szép családom. Kész csoda, hogy eltűrte nekem ezt az időszakot. Ez is azt mutatja, hogy szeret. Ketten vagyunk fontosak. Csak ő és én. Rájöttem, hogy nem tartozom az életemmel az anyámnak azárt, hogy felnevelt egyedül. Majd a saját gyerekemnek adom vissza. Nem tartozom elszámolással senkinek azért, hogy mikor hol jártam, hány kilométért tettem az autóba egy nap alatt. Ezt csak egy ember kérheti tőlem számon, de hála Istennek ő nem teszi.
Azt hiszem, hogy itt ma este egy új ember született, aki másként nézi az életét.
Ilyenkor jövök rá arra, hogy elsős gimnazista korom óta tanulom a pszichológiát, tehát 15 éve (húúúúúúúúú) és 6-7 éve tanítom is. Sok életet rendbvetettem, sok sorsot megoldottam. Valahol az enyém elmaradt. Nem csoda így, hogy a babák sem maradtak velem. Hát kinek kell olyan anya, akinek a mások boldogulása fontosabb, mint a sajátja??? Aki a mártír, az áldozat szerepét játsza, ahelyett, hogy megoldaná a saját problémáit.
Ezért kaptam a betegségemet is, hogy hahó figyelj már rám is, én is itt vagyok te bolond. Én vagyok a tested. Jó lecke volt, nagy árat fizettem érte. Őrület módon fáj a hasam, mióta ezeket a sorokat írom. Nem bánom. Elfogadom, része a gyógyulásnak. Ihatok, ehetek én bármilyen aloe verát vagy méreg drága gyógyszereket, ha odabenn nem tudok rendet tenni a lelkemben. A méregtelenítés elkezdődött. Azt hiszem Pankaa írta, hogy kiválasztjuk magunknak, hogy hogyan szeretnénk élni. Sokáig hittem ebben, és beletörődtem. Aztán most rájöttem, hogy ha én azt mondom azoknak, akik hozzám fordulnak, hogy ha A utat választod ez lehet, ha B utat az, ha C utat, akkor meg amaz, akkor ez rám is vonatkozik. A léleknek kell parancsolnia és nem a testnek. Nálam sajnos ez fordítva volt. Évek óta fordítva van. Figyelni kell a jelzésekre. A jó helyen és jó időben elhangzott mondatokra. Mint az Évié volt, hogy fejben dől el minden.

Köszönöm, hogy vagytok, hogy ilyenek vagytok és bocsánat, hogy hosszú voltam, és hogy kiöntöttem megint a bilit. De legalább most már üres. :)
Nem olvasom vissza, mert félő, hogy akkor nem küldöm el, ezért ha elütés van benne, bocsi. :oops:
mátra
 
 


Juca, Mátra, Évi
Elolvastam, köszönöm!! Én is úgy érzem, hogy ma este sok minden átalakult bennem. Juca megértése, Mátra hasonló érzései és erre Évi pár mondata...
Istenem, milyen igaz mindez!! Amíg én sem tudom úgy megtisztítani a lelkem, hogy félelem nélkül merjek vállalni egy újabb terhességet, vajon hogyan tudna a testem segíteni??? Igen, a kisfiamnál óriási hittel bíztam, hogy minden rendben lesz - még ha féltem is sokat. A második terhességnél a félelem elnyomta bennem az örömet, aztán amikor elveszítettem a babát, teljesen kikészültem. És most itt vagyok, vágyom egy babára, szeretnék kistestvért a fiacskámnak - és most mondtam ki először a ti hatásotokra, hogy FÉLEK. És ma érzem először azt, hogy amíg nem jön rendbe minden a lelkemben, a fejemben, addig leblokkol bennem a félelem mindent.
Nem tudom, érthető-e mindez, kicsit zavaros még bennem is az egész, de köszönöm nektek, hogy ma végre megpillantottam egy kicsi fényt. Talán kicsit olyan ez, mint ahogy Mátra levette most a fekete ruhát. Évi szavai rám is hasonló hatással voltak, arra kényszerítettek, hogy nézzek végre magamba. Még nem egészen értem magam, de talán most majd sikerülni fog megtalálni azt a harmóniát, amit olyan sokszor elveszítek.
Most én sem olvasom vissza, amit írtam. De még sokáig fogok gondolkodni a szavaitokon, érzéseiteken - és a saját érzéseimen.
Jó éjszakát kívánok és tudom, hogy ma már írtam, de muszáj még egyszer leírnom: köszönöm, hogy vagytok, hogy nekem is vagytok!!
Kép
Rolly
rolly
 
 


Juca
Adtam puszit (sokat) Kép a kisfiamnak, és köszönöm minden sorodat és olyan jó, hogy hasonlóan gondolkodunk. És mindent megteszek azért, hogy a következő babavárásom problémamentes legyen.
Sok puszi: Rolly
rolly
 
 


Rolly! Anikó!

Nektek már van egy kis tündéretek. Tudjátok, hogy ki tudjátok hordani. Adjon nektek ez sok erőt ezekben a nehéz hónapokban.
mátra
 
 


Sziasztok!

Nagyon jó volt a tali, nagyon jól éreztem magam :D , és nagyon jó volt beszélgetni Veletek egy kicsit :D

Évi!
Köszi, hogy felraktad a képeket :D
És szerinetm is fektessük be újra :D

Megpróáltam ma du. végig olvasni az elmúlt 1,5 hetet, de 2 óra olvasás után feladtam, úgyhogy ne haragudjatok, hogy csak az utolsó 3 oldalra reagálok.

Mátra!
Köszi szépen :) , és én is ugyanezt kívánom Neked :) :!:
És remélem már nem fáj úgy a pocid :( .

Angie!
Nagyon jó volt Veled újra találkozni és beszélgetni :D
Utazzatok jól, és érezzétek Magatokat nagyon jól :D :!: és üdv. Tökmagnak is :D :!:

Sziszka, Virág!
Én is nagyon szeretm a Harry Pottert :D , mindegyik kötete meg van. Én nem is tudom, hogy valakinek, hogy lehet ilyen fantáziája :?: :!:

Nárcisz!
Várunk holnap, a beszámolóval az UH-ról :D

Judit!
Örülök, hogy Nálatok is elindultak a dolgok :D Nagyon drukkolok Neked :D :!: :!: :!:

Timika!
Remélem elmúlt Kristóf arcocskájáról az ekcéma :!: :?:

Norwell!
A lényeg, hogy minden rendben Veletek :D Olyan hihetetlen, hogy nem sokára kibújik Kende baba, még most volt, hogy zebrás lettél :D

Anikó!
Most olvasom, hogy 1 cn :cry: sajnálom :cry: , de így elkezdődhetnek az előkészületek a lombikra.
Én is nagyon örülök, hogy személyesen is megismerhettük egymást :D , csak azt sajnálom, hogy olyan keveset tutunk beszélni :(

Syry!
Én is jól megáztam szombat de.-t. Persze megértem, hogy gipsszel nem akartál elindulni esőben, de sjnálom, hogy nem tudtunk találkozni.
Úgy látom, hogy most Neke lehet szorítani, úgyhogy mennek a drukkok :D :!: :!: :!: :!: :!: :!:

Éva!
Köszi szépen, annyira aranyos vagy :D , már egyáltalán azért is, hogy így gondolsz rám.

Zsúka!
Remélem is, hogy ősszel megismerhetünk végre Téged is :D :!:

Brill!
Te egy tündér vagy :D , és annyi erőt merítek a Te erődből, úgy csodállak érte.
A táblában pedig együtt leszünk zebrásak :D :!:

Juca!
Tényleg nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk találkozni, pedig már olyan nagyon kíváncsi voltam rátok, és remélem nem haragszol meg érte, de legfőkképen azt sajnálom, hogy Kingát nem láthattam élőben :(.

VIrág!
Sajnálom a 3. cn-t :cry:

Dina!
Örülök, hogy jól vagytok :D vigyázz nagyon magatokra, és ha eldöntöttétek a kicsifiú nevét, én kíváncsian várom :D

Csibe Család!
Örülök, hogy veletek is találkozhattam újra, de sajnos most sem tudtunk túl sokat beszélgetni.

Most már megyek alukálni, mindenkinek nagyon jó éjszakát és szép álmokat :D :!: :!: :!:

dido
dido
 
 


Jó éjt mindenkinek.

Kép
mátra
 
 


Kép
Kép
Kép
mátra
 
 


Kép
Kép
Kép
mátra
 
 


:oops: :oops: :oops: :oops:
mátra
 
 


Kép

Kicsit lassan megy ma reggel a feltöltés...
Elméletileg ma vagyok, úgyhogy sokat tudok itt lenni VELETEK. Bár, lehet, hogy ennek ti nem örültök...

Most tényleg álmos vagyok, mert még fél kettőkor félálomból arra ébredtem, hpoy iszonyatosan nyávog egy cica az ablakom alatt. Olyan jajgatósan. Ott a bejárója az egyik cicámnak, amelyik már "mindenórás" Szaladtam, nem neki van-e valami baja. Persze nem neki volt, hanem, egy másik szerette volna őt megszeretni. :oops: Reméltem reggelre megszületnek a kicsik, de sehol semmi.


Mindenkinek
Kép
mátra
 
 


Szép Jó reggelt Lányok! Kép

Tegnap későn este értünk haza vidékről, de megint itt vagyok és nagyon hiányoztatok! Remélem jól sikerült a hétvégi tali, gondoltam Rátok! Most megyek visszaolvasok, és ahogy végeztem jövök!:lol:

Puszi! Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Még egy-két utolsó vonalhúzás és leadhatom ma a munkám :lol: :lol: :lol: Úgyhogy mostantól megint nem menekültök előlem egy darabig :D , vagy a köv. munkáig :D

dido
dido
 
 


Sziasztok!

Milyen remek időnk van! Vasárnap is tök szupi volt, remélem ez mostmár így marad!!!

Dido! Ma feladom postán elsőbbségivel, remélem megkapod!!!

Mátra! Már hogyne örülnénk! De akkor tényleg gyere!

Norwell! Mi újság Veletek?! Hogy vagytok? Ez mostmár tényleg nagyon a finis! :)

Virág! Sajnálom, de jó látni, hogy nem törtél le! Még egy kis kitartás, aztán :)

Már tényleg jöhetnének új zebrások, úgyhogy tessék belehúzni!!!

Juca! Mégegyszer, olyan kár, hogy nem találkoztunk, úgy sajnálom, de remélem lesz még rá alkalmunk!

Lenne egy kérdésem, babakocsi ügyben! Mennyire fontos az, hogy teljesen vízszintesbe lehessen dönteni, és meddig kell ezt? Tegnap láttunk egy nagyon jó babakocsit, de valami enyhe dőlése volt, persze pont azt néztük, hogy egyenesen fekszik benne a gyerek, de nem vízszintesen. Meg amíg olyan nagyon pici, nincs is sokat benne, nem, a hordozóba is van akár egy órát is, ha pl vásárolunk és az sem egyenes. Vélemények?
Egyébként 37 ill 31 ezer volt a kocsi, esővédő, lábzsák, állítható magasságú tolókar, ... (csak megfordítani nem lehetett :( ) Szerintetek milyen a jó babakocsi és hol lehet jó ócsón venni?

Szép napot továbbra is

Éva

Kép
hévi79
 
 


Szép jó reggelt Mindenkinek! Kép

Amit tegnap még írni akartam:

Mátra (látom, ma már nem aludtál sokáig)
Én személy szerint is köszönöm, hogy leírtad a gondolataidat, érzéseidet, és ez nekem is sokat segített önmagam világosabban látásában. És igazad van, mert a kisfiam nekem sok erőt ad. (pont tegnap este mondta, amikor este hozzám bújt az ágyban, én meg sok-sok puszival halmoztam el:Nem is gondoltad, hogy ilyen aranyos fiút ad neked a Jóisten? Ezen annyira meghatódtam!! :P )

Lányok, olyan jó volt olvasni, hogy fantasztikus volt a tali! És hogy milyen szeretettel, lelkesedéssel beszéltek egymásról!! És nagyon jólesett, hogy hiányoztunk mi is nektek (mi is sokat gondoltunk rátok szombaton – de nem csak akkor :oops: )

Aniko
Már jobban vagyok, köszönöm! Ma megyek vissza a dokihoz.

Juca, Évi77
Küldtem nektek a freemail-es címetekre e-mailt, vagyis nem írtam semmit, csak 1 csatolt file. Remélem, tetszeni fog.

Én ma egyelőre nem leszek itt:
Délelőtt bemegyek a suliba az év végi jegyekkel (az osztályom átlaga 4,2 lett – Juca kérdezte), aztán dokival a kisfiammal ellenőrzésre, aztán 13 órakor én megyek vissza a dokihoz.
Aztán a héten: holnap egész napos osztályozó konferencia, szerda biziírás a suliban, csüt. érettségizők jönnek gyakorolni, péntek konferencia, szombat biziosztás. Jövő héten érettségi szombat estig. Hát, sajna a szünet még nem kezdődött el.

Szép napot kívánok mindenkinek, sok puszit küldök: Kép
Rolly
rolly
 
 


sziasztok.

itt nagyon nagy a forgalom,nem tudom kovetni az esemenyeket,igy a homerosbe szoktam irni.Ott kevesen vagyunk es par perc alatt at tudom futni es meg az iras is belefer.
Latom jol sikerult a tali :)

Matra ma 1cn.nem vagyok szomoru hisz negativ teszt utan ez a legjobb ami tortenhet.raadasul vannaknemi gondocskaink,igy most nem tort le hogy nincs baba.

Kép
monyoka
 
 


Évi!

Üdv az új felhasználók körében :twisted:
Senki szava nem szentírás, de leírom, hogy nekünk mik voltak a szempontok a babakocsivásárlásnál. Szerintem nem tragédia, ha nem dönthető teljesen vízszintesbe, az a lényeg, hogy a háta egyenesen feküdjön, tehát ne gömbölyödjön össze benne. Meg aztán egy pléddel lehet korrigálni valamennyire a dőlésszöget. Nekünk azt mondták, hogy a hordozóban max. 2 órát töltsön egyhuzamban, többet lehetőleg ne. De az én kölköcském egy időben csak abban volt hajlandó aludni, így néha három órát is gubbasztott benne, és nem volt kényelmetlen neki. Mivel nem vagyok egy kosaras alkat nagyon fontos volt, hogy állítható magasságú legyen a tolókar. És legyenek nagyok a kerekei, hogy könnyen tudjak vele közlekedni, ha bolygósítható is, az még jobb. Ha nem átfordítható a tolókar az se nagy baj, bár tény, hogy könnyebb az átfordíthatóval, mert akkor mindig tudod úgy fordítani, hogy ne süssön a kocsiba a nap. De ez napernyővel is megoldható. Szerettem volna lábzsákot is, amit ülő helyzetben is rá lehet csatolni, mert Dorcus még télen se lesz olyan nagyocska. Viszont belátom, hogy a mózeskosár gyakorlatilag felesleges volt, talán kétszer ha használtuk...
Olyan kocsi nem nagyon van, ami ezek mellett még könnyű is, én üresen is alig tudom megemelni, így nem tömegközlekedünk kettesben. Vagy ha igen, akkor kenguruzunk, 2 hónapos korában próbáltuk először.
No tehát ez a mi kocsink 51 eFt volt mózeskosárral, lábzsákkal, hordozóval, esővédővel és pelenkázótáskával együtt, átfordítható tolókarral. A Baross utcai Elefániban vettük. Picit talán lehetne szélesebb, de nem gáz, és meg vagyok vele elégedve.
Bocs mindenkitől, hogy ilyen részletes voltam.

Évi és Dóri

KépKép
évice77
 
 


Rolly!
Ügyesek a gyerekeid, gratulálok :) Ez olyan nagy öröm tud lenni.
Kitartást a végére is.

Monyóka!
Jó, hogy jöttél. Már hiányoztál. Javítottalak a táblában.


Syry!
Rajtad a világ szeme :)

Évi77!
Te mit dolgoztál, mielőtt Dóricica lett? Lehet, hoy már írtad, de nem tudom.

Dido!
Csak ügyesen.

Éva!
Én egyszer vettem babkocsit a majdnem keresztfiamnak, és akkor az volt a szempont, hoy ne legyen golygó kereke, állítható legyen a támlája és összecsukható legyen. Nekem az mániám, hogy az anyuka szembe tolja a babát, mert bármi belemehet a szemébe, arcába. Lehet, hogy ez hülyeség, de én így gondolom.
mátra
 
 


Rolly!

Teljesen és iszonyatosan meghatódtam, elérzékenyültem és csak hüppögök. Ez annyira szép... Alig várom, hogy Dóricica felébredjen, és összepuszilgassam... Kár, hogy ide nem lehet ilyet feltenni.

Mátra!

Pénzügyi előadó voltam, ill. vagyok egy cégnél. A budapesti kerületek önkormányzatai adtak megbízást a cégünknek, hogy az önkormányzati lakások értékesítéséből származó bevételeket könyveljük, részletfizetéseket nyilvántartsuk, elszámoljuk, ügyfelekkel egyeztessük, teljes tehermentesítés után földhivatal felé intézkedjünk, és hasonló izgalmasságos dolgok.
Szerintem fontos a bolygókerék, legalábbis a hátsó kerekeknél, mert könnyebb irányítani, de lehet, hogy más másra esküszik. Amíg pici a baba, addig tényleg jobb szemben lenni vele, de ha már nézelődni akar, akkor menet közben egyfolytában indexelni fog a kis fejével, mert nem lát ki. :D Dorci ettől nagyon pipa :)

Virág, Monyó!

Fránya piri... :(

Évi és Dóri

KépKép
évice77
 
 


Monyó!

Mi a baj? :(

Évi és Dóri

KépKép
évice77
 
 


evi.nem vagyok a toppon.
olvastam hogy panka kerdezte hogy nem megy-e ra a sexualis elet a babaprojektre.Lattam a valaszt is hogy nem.hat nalunk ez nem igy van.
szerintem teljesen rament.hetente 1 szer vagyunk egyutt,es akkor sem az igazi.Nem kivanom a parom es o sem engem.egy hete beprobalkozott ,elutasitottam,azota semmi.meg most menzi miatt egy darabig nem is lesz.
erre meg rajon a rengeteg vita.semiben nem ertunk egyett.
A varosban lattam hogy az emberek mentek a vonattal a tengerre.mosndtam a paromnak hogy en is szeretnem latni a tengert legalabb egyszer.erre azt mondta hogy szerinte a nyaralas hulyeseg es nem azert dolgozik hogy elcsesszuk ilyenre.rosszul esett.meg soha nem voltunk nyaralni.
az igazsag az hogy ugy erzem valahol melyen gyulolom a parom.tudom hogy eztnem szabadna de..nem tehetek rola.ugy erzem hogy a baba miatt egy fal van koztunk,ugy erzem miatta nem tudunk elorelepni.Mert nem all melletem.
gyotrodom es folyton gondolkozom.nincs kivel beszelnem.anyuval regen meg tudtam beszelni,de latom hogy akkor o is tiszta ideg es nem akarom hogy miattunk idegeskedjen,igy kifele azt mutatom hogy minden okes.itthon meg siri csend,alig beszelunk mostanaban.
feltem a hazasagom,szereten a parom,,es eddigmindent megtettem hogy jo legyen,de ugy erzem keves vagyok en ehhez.

bocsi hogy leirtam de olyan rosz ezeket magamba tartani.

Kép
monyoka
 
 


Sziasztok Csajszikák!

De jó újra itt lenni!!
Olyan kis hülye vagyok!
Már hazajöttünk nyaralásból 8) egy ideje, de nem akartam addig írni, míg tüzetesen végig nem olvasom legalább a legfrisebb híreket..
De akkor sosem írnék, hiszen már bepótolhatatlan lemaradásban vagyok!!! :oops: :oops:
Szóval itt vagyok.
Jól vagyunk, pocak növekszik és néha már biztosan érzem is Őket.
Már nem dolgozom, de a ház felújítás most indult, így nem is unatkozom.
Azért igyekszem egy kicsit képbe kerülni és akkor talán másról is tudok írni, mint magunkról. HIÁNYOZTATOK!
Azt sajnálattal láttam, hogy egyenlőre nincs új zebrásunk, pedig ráférne a topikra egy kis csíkosodás, igaz?? :lol:
Úgyhogy remélem, jól jön egy kis friss drukk!

Sok puszi mindenkinek:
réka
Vendég
 


Vigyázat hosszú lesz! 8 óra óta olvasok vissza!

Norwell!
Miben voltál pénteken NST-n? Emlékeztem, hogy pénteken is mész, fél tízkor már javában ott ültem uh-ra várva és lestem az NST-re várókat, tuti láttalak akkor téged is :)

Csiba!
Gratula a kisfiúhoz! És mi lesz a neve?

Anikó!
Nagyon nagyon drukkolok a lombikhoz nektek, hogy gyarapodhasson a családotok, nagyon tisztelem a kitartásotokat és a hozzáállásotokat, és szerintem kockacukor nélkül is össze fog jönni, de csak pakolgassátok nyugodtan! :)

Mátra!
Legközelebb küld nekem a maradék fagyit, nekem nincs gondom vele :) Hétvégén is benyomtam pár gombóccal, sőt pénteken még lelket is ápolgattam vele. Erről majd lejjebb.
Nagyon meghatódtam a soraidon és hiszem, hogy most hogy rájöttél mi a fontos, a párod te a szerelem, a boldogság, most megkapjátok hozzá az igazi kincset is az élettől. Csak így tovább!

Nárcisz!
Furi ez a mellbimbó dolog. Amúgy én valahol azt olvastam, hogy nem nagyon szabad kenegetni a mellbimbót, csak max körülötte.
Várlak vissz auh-ról képekkel! Tuti minden rendben van, a zabszem még korai, majd ha közel lesz a szülés :)
Mi már megvettük a babakocsit, mert kivételesen jó áron kaptunk olyat amit akartunk, erre anyósom otthon elkezdett a hordozójával rohangálni. Ha össze lett volna szerelve tuti tolja a kocsit is egy-két körre :)
Ja és a bevásárlást meg elkezdtük, de csak azért mert ismerős hozott egy csomó jó állapotú használt babacuccot potom pénzért, hát nem küldhettem vissza :)

Zsúka!
Nekem a PG53 nem jött be, nem tudtam használni, béna vagyok biztos hozzá.

Pupy!
Én is azt olvastam, hogy lehet napozni és még kis mennyiségben jó is babónak.

Évi77, Unique!
A Liberóról én sem sok jót hallottam. Képzeld itt meg már háhozjövő pelus is van, ráadásul kettő is, már konkurálnak is a pelenkaházhozszállítók :) De a DM-est sok anyukától hallottam dícsérni a Huggiest pedig csak ha már nagyob. De ami a tuti mindenki azt mondja, hogy ki kell tapasztalni gyerkőcre, mert ugye nem egyformák.

Évi77!
Jó gyors voltál a fotókkal, én köszönöm, így kicsit veletek lehettem én is :) Juj ha Kingát élőben is láthattam volna!!! No de Dóricica is hozta a szokásos tündéri profilt :)

Juca!
Csodás a család. Irigy, irigy :)

Jucmuc! Jó pihenést! Tengerpart egy darabig csak álom, max a magyar tenger :)

Junko!
Csak növessz nyugodtan fütyit, de csak pocakon belül :)

Évi79!
A bnet úgylátszik nem szereti az Éviket :) De mi igen! Még jó, hogy áthidalható a probléma :) Csini kismami vagy.

Monyo!
Kívánom, hogy rendbe jöjjenek otthon a dolgok, és szerintem ami első lépés lehet a sok sok beszélgetés! De nem akarok túl sokat okoskodni, hisz nem tudhatom a körülményeket. De szorítok nektek.

Duddu!
SZIA! Üdv!

És magunkról még nem is írtam! Majd köv üzi :)

kancellárka
 
 


Szóval rólunk!

Múlt hét pénteken voltunk uh-n, apa is jött, de megint megbánta, megint vártunk egy csomót, és ahogy azt sejtettem, összetalálkoztam a lecserélt dokival, és ugyan nem ismert meg, de ahogy meghallotta, hogy volt valamikor egy vastagabb nyaki redőnk elkezdte hadoválni a magzatvízvételt, kb csak zat nem mondta ki, hogy milyen felelőtlen vagyok. Úgyhogy a mozi elmaradt, se én se a párom nem láttunk semmit az uh-ból, éppencsak megnézte a szívét, azt mondta rendben van, és szerencsére feljebb húzódótt a méhlepény inmáron jó helyen tapad.
Kiakadtam a dokin és a párom is. Nem érzem magam felelőtlennek, a mi döntésünk volt, hogy éppanhogy a baba érdekében szerettem volna elkerülni az amniocentézist és azért sem fogok bűntudatot érezni, hogy nem tettem meg mindent a babám egészségéért, mert azóta több rémtörténetet is olvastam az amnioról.
Úgyhogy ezek után kihasználtam a jó időt és elmentem a vásrosba vásárolgatni és lélekmelengetőnek lenyomtam egy nagy adag fagyit.
Én érzem, hogy jól van Buborék, annál is inkább mert egyre aktívabb, egyre jobban és erőteljesebben érzem, kicsi a bors, de erős. Ő a mi gyermekünk, mi úgy szeretjük ahogy van és kész. És ahogy többen írtátok, fontos a lelki állapotom és az első rámijesztés óta ezt tudom, és próbálok nyugodt lenni és szerencsére a férjem (és Buborék is) sokat segít ebben, így abszolút egy boldog kismama vagyok és ezen egy orvos sem változtathat.

Ja és durva ma vagyok naptárilag félidős!!!

kancellárka
 
 


Leadtam :!: :!: :!: Most már itt vagyok újra :D

Monyóka!
Sajnálom az 1. cn-t :cry: és sajnálom, hogy gondok vannak Nálatok :cry: . Kívánom, hogy mielőbb rendbe jöjjenek a dolgok Nálatok :) :!:

Éva!
Köszönöm, nagyon aranyos vagy :D , de nem kell ám elsőbségivel, mert ráér még 3-4 hétig :D

Rolly!
Remélem, hogy a doktorbácsik Téged is és a Kisfiadat is gyógyultnak nyílvánítanak már :D

Mátra!
Köszi, és sikerült befejeznem ügyesen :D
Azt hiszem, hogy Te kérdezted még régebben, hogy mikor lesz az államvizsgám. Az építész karon ez úgy működik, hogy nincs állam vizsga csak diplomavédés, mert igazából ez egy teljesen gyakorlati szakma, és az utolsó év végén a rengeteg szigorlat váltja ki az államvizsgát. Ezeket a szigorlatokat pedig úgy kell elképzelni, hogy pl.: a tervezés szigorlat 4 napig tart, 3 napig tervez és rajzol az ember a 4. nap véd. Ezeken már szerencsére régen túl vagyok. Az idén elfogadták a diplomamunkám vázlatterveit, de a kiviteli résszel nem lettem kész, így majd ősszel tudok csak védeni, de az abszolutórium már megvan :D
Neked viszont nagyon drukkolok, ha jól emlékszem 24-ére?!?! :!: :!: :!:

Dudu!
De jó, hogy visszajöttetek :D , és ezzel nem is vagyok ám egy kicsit sem önző :D . Biztos nagyon jól éreztétek Magatokat, úgyhogy majd kérünk élménybeszámolót, na és persze aktuális képeket Rólatok :D

dido
dido
 
 


Niki!

Gratulálok a félidőhöz :D :!:
Szörnyű, hogy milyen dokik vannak :( , de ne törődj vele. Az új dokiddal gondolom végigbeszéltétek már ezt, és ezt a döntést Nektek kellett meghozni. Örülök, hogy jól érzed Magad, és hogy boldog Kismami vagy :D

dido
dido
 
 


Dido!
Igazából a legjobb uh-s szakember, ő is az uh-s főorvos, de nekem emberileg nem igazán jött be. Ja és utóbb kiderült, hogy rátett még a mogorvaságára egy lapáttal, hogy épp mikor felfeküdtem uh-hoz, akkor jött neki egy telefon, hogy akit egy órával előbb uh-zott az rosszul lett és hozza vissza a mentő, na ebből meg az lett, hogy rohant műteni.

kancellárka
 
 


Ezt most olvastam megosztom veletek:

"Ahogy ma élsz, úgy varázsolod álmaidat reménytelivé."

kancellárka
 
 


Kanci!

Grat a félidőhöz :lol:
Szerintem jól döntöttetek, csináltatok vérvizsgálatot, volt másik uh pont. Van egy internetes doki. Angie szokott róla írni, na ő mondta, hogy amnio, és minden egyéb beavatkozás előtt szálljon magába a pár. Ha mindenképpen megtartanák a babát (ezek vagyunk mi is, mi úgy indultunk neki, hogy Isten ajándéka, elfogadjuk, ha baj van, akkor is. Ezt még az esküvő előtt megbeszéltük.), akkor felesleges bármilyen vizsgálatot elvégezni. Ha döntéshelyzetben a megtartjuk felé billen a mérleg akkor is. Csak akkor kell megcsinálni a vizsgálatot, ha felmerül annak a lehetősége, hogy ha beteg a baba, akkor a szülők a döntéskor nemet mondanak. Ezzel nagyon egyetértek. A döntést mindenkinek magának kell meghoznia, nem az orvosnak. Az meg felháborító, hogy ilyen slendriánok!
Mi nem voltunk mozizni, nem is tudom miért nem :? . A kórházi uh-k mindig rövidek voltak, de tisztességesen megnézték a babát, nem volt hiányérzetem. És a legelején a privát rendelésen is mindig elmondott mindent az orvos. Ez lenne az alap, sajnos még vannak hiányosságok. Most már ne törődj vele.

Babakocsi téma: a miénk könnyű, bolygós, átfordítható karos, közepes kerekű, igaz borsos (75 e. újonnan). Mi kinéztük a Brendonban, majd megvettük a Babaszoba.hu-ról. A tulaj előtte egyszer vagy kétszer ült benne, és ez az árban jelentős kedvezményt jelentett. Plusz házhoz gurult a járgány, és láttam a kisfickót, aki már jár, ezért nem akar kocsikázni! Szerintem érdemes használtan is megnézni.

Pelus téma: nekünk most Libero van, nem tökéletes, de a Babylove (DM márka) egyáltalán nem volt jó, mindig nyakig pisis lett. Liberonak a 2-4 kilós változata igazán jó volt, csak az egyel nagyobb méret igazából sokkal nagyobb. Na mindegy, ha ilyen iramban hízik a kisasszony, akkor hamar belenő. Addig meg néha van egy totál szervizelés baleset után.

Rolly!

Megkaptam köszönöm, de csak este fogom tudni megnézni, mert nálunk csak Linux van, és valamit csinálnom kellene, hogy lássam. Informatikus pár na meg én sem (hivatalosan) nem szeretjük a nem jogtiszta programokat, és nincs is, ezért se nincsen windowsunk! (szerintem egyedül nekünk az egész országban :twisted: )
Ez az átlag nagyszerű, remélem nem csak a vaj szíved miatt, hanem mert okosak a lurkók! :lol:

Duddu!

Üdv újra itthon! Hát Ti sem fogtok unatkozni :lol: Azért a munka dandárját bízd másra! Amit viszon ajánlok. Ügyet te menj intézni, még a kőszívű hivatalnokok is megenyhülnek egy pocak láttán! Én már a végén még "bérügyintézést" is vállaltam volna. Na és milyen volt az út???

Most megyek és jetitlenítem a lábaimat. Bár lehet hat hétig nem kellene? :twisted:

Juca

tjuca
 
 


Olyan felszabadult lettem, hogy leesett rólam ez a nyomás má.
Ennek örömére, na meg mert a du. eljön hozzám a Bátyám, palacsintát fogok sütni :D Ha kértek küldök ám Nektek is :D

Anikó, Pupy!
Nálatok mi lesz ma a menü?!?!?

dido
dido
 
 


má = már !!!

bocsi

dido
dido
 
 


Juca!
És milyen igaza van annka a dokinak.
Én nem hiszem, hogy lenne/ lett volna szívem olyan döntést meghozni, hogy elvetessem a gyermekemet aki megfogant és megkapaszkodott a szivem alatt a párom és az én sejtecskéimből. Egy "beteg" gyerek is hihetetlen erőt és szeretetet képes adni, és amit Isten nekünk rendelt azzal együtt fogok tudni élni, mert hiszem, hogy akkor erőt is ad hozzá.

kancellárka
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?