Sziasztok! Tegnap este már itthon voltam, csak nem nagyon volt erőm írni, meg lázas is voltam, inkább gyorsan elaludtam...
Judit! Jó, hogy túl vagy rajta, már ami a fizikai részét illeti, a lelkit talán nem érdemes most emlegetni, ki tudja túl lehet-e lenni rajta valaha is, és ha igen mennyi idő.
Mindenképp megnyugtató, hogy lehet babátok, főleg hogy ilyen szép nagy volt még méhenkívüli létére is (bocsi), hihetelen hogy nem vették észre. Szerintem nem érdemes azon agyalni, hogy mi történhetett, én is ezt csinálom, pedig semmire nem megyek vele. Annyi minden történhetett, ezt nem fogjuk megtudni soha talán, valamiért így kellett lennie. De azért sem hagyjuk magunkat, majd beköltözik egyszer, aki nagyon akar hozzánk jönni.
Egyedül lenni csak azért jó, hogy minél hamarabb kisírd a feszültséget magadból, de igazán jobb terelni a figyelmedet. Nekem pl. annyira hiányzik anyukám, egy hete elutazott, amikor pont szükségem lett volna rá, és hiába beszélünk msn-en, az nem ugyanaz.
Nem lesz gond a bevágott vezetőddel? Vagy ez majd az átjárhatóságin derűl ki?
Sok erőt nektek, szeressétek egymást most nagyon-nagyon, a rossz után majd jobb jön.
Dia! Nem semmi a kicsi fiad, így lenyűgözi az embereket? A végén tényleg ő lesz a kenyérkereső! Látod mondtam én is, hogy próbáld meg, nagyon jól tetted. Kár, hogy itt nem láthatjuk majd a tévében ezt a reklámot, olyan büszke lennék rá én is.
Holnapra nagyon drukkolok ám a vizsgádhoz, ügyes legyél, ne izguljál. Oké?
Stellacsalád, Zuxx család! Olyan édesek ezek a gyerekek, szerintem ezen e topikon csak gyönyörű gyerekek vannak, lesznek. Olivér és Botond annyira hasonlítanak egymásra, mintha egypetéjűek lennének.
Enigma! Panna és Zsombi meg már akkorára nőttek, hogy hú!
Tényleg olyan ritkán raksz fel képet!
Na akkor... túl vagyok rajta már végre, ami a fizikai részét illeti. Szóval vasárnap mentünk, megvizsgált, még mindig 10mm volt, nem igazán csökkent a "zsákom" mérete. Ő is azt mondta, mint Dévai, hogy nagyon kapaszkodik, semmi jele nem volt annak, hogy a közeljövőben le akart volna válni. Komolyan nem értem, hogy egy magzat nélküli zsák mi a francot kapaszkodik. Olyan 5-6 hetesen állt meg a fejlődésbe, gyakorlatilag mikor előkerült a semmiből, utána nem is sokkal felszívódott a magzatom. A doki rendes volt, mint kiderűlt ő a miskolci Kaáliba van, csak ritkán jár be a kórházba, úgyhogy képben volt inszemeket illetően. Meg tudtam kérdezni tőle mindent, készséges volt, de azért éreztem azt a bizalmatlanságot, hiszen nem ismertük egymást. A kórházra nem is tudok mit mondani, áldatlan körülmények voltak ott, bár még más kórházban sem voltam, de ez nagyon szar volt. Az az igazság, hogy a nővérek keserítették meg legjobban ezt a két napot, durvák, személytelenek voltak, leginkább semmilyenek, természetesen mint számítottam is rá, besoroltak a kaparásos betegek közé. Első nap egyedül voltam egy szobába, ami jó is volt, mert a köhögésemtől úgy sem tudtak volna aludni, tegnap pedig kaptam 3 szobatársat, rendesek voltak.
Vasárnap este 7-kor volt a laminária, hárman voltak a műtőbe, nagyon féltem, bár nem kellett volna annyira, egy kis csípés volt, pici görcs, ennyi. Nem volt vészes, simán kibírható dolog. Utána visszamentem a szobámba, magamra zártam az ajtót, és reggel fél 7-ig senki se nézett be az ajtón. Reggel én voltam az első műtött, 7-kor már aludtam. Itt még két fővel bővöltünk, két altatóssal. 8-kor ébredtem, ti már tudjátok milyen az altatás, nekem még nem volt ilyen, olyan furcsán kelltem, de utána szobatársaim ébredését végignézve könnyen is. Az egyik csak majd egy fél óráig félrebeszélt, nem tudta hol van, stb. A nővér erre annyit mondott be az ajtón, hogy nem baj, majd legközelebb jobban vigyáz. Komolyan mondom és bocsi a csúnyaságért, de úgy seggen rúgtam volna, hogy ...
Véreztem nagyon, az ágyat is rendesen, amit utána nem cseréltek le, úgyhogy próbáltam tiszta oldalt keresni, és abban fetrengtem egész nap. Akik nem voltak tágítva, azoknak sokkal jobban fájt a hasa, de most már visszanézve szerencsére az én dokim ebbe nem ment bele, pedig nagyon kértem, mert féltem. (így költőien) Amúgy ő 6 hónapot javasolt a kezdésre, de ugye Dévai csak hármat.
Szóval így alakult a dolog, nagy fájdalmaim nincsenek, picit érzem a hasam. Nem tudom miért, de alig vártam, hogy apa elmenjen reggel, hogy jól kibőgjem magam. Engem kicsit idegesít, hogy annyira félt, ne sírjak meg ilyesmi. Tudom, hogy jót akar, de most olyan ingerült vagyok, nem igazán tett jót az elmúlt két hónap a kapcsolatunknak.
Próbálom mondani magamnak, hogy bátor vagyok meg erős (műtét előtt is), de be kell valljam, nagyon megviselt ez a két nap, vagy csak most jött ki nem tudom, de elég szarul vagyok. Gondolom ez mindig jobb és jobb lesz, már nagyon várom.
Bocsi a hosszú írásért. És köszi a drukkokat, bátorításokat.
A kis buborék pukkanása, az a baba 
! Remélem, azért lesz vkinek, aki odaadja neked!
! A tali előtt is gyertek el játszani. Csak küldj sms-t, hogy mikor jönnétek.
nászutat kívánok az egész családom nevében!
[/img]
Mondtuk, hogy szívesen, ők tudják.
