Sziasztok,
Köszi mindenkinek a nyugtatást, bár bevallom, hogy még mindig nem vagyok 100%-ig nyugodt
Cory: nem volt beteg, és hosszra sem nőtt. Reggel elmentünk a gyerekdokihoz, de épp szabin van, csak az asszisztens volt ott. Lemázsáltuk a csajt, és ma reggel az ő mérlegük közel másfél órával kaja után, és egy nagy adag kaki után 5500 g-ot mutatott. Na ez már valamivel jobb, dehát ugye nem akkor mértük, amikor szoktuk, és a körülmények is mások voltak. Ő is nyugtatott, meg ahogy ránézett Alizra, mondta, hogy nincs ennek a gyereknek semmi baja. Akkor kell aggódni, ha a nemhízás mellé nyűgösség meg bágyadtság társulna, mert akkor az jelzi, hogy valami baja van.
Meg azt mondta, hogy lehet, hoyg a nagy meleg miatt nem éhes annyira, és kevesebbet eszik. Nem tudom ... Az biztos, hogy jövő csütörtökön remegő lábakkal fogok a mérleg előtt állni
Évi, Gyöngyi: Látjátok, nekem hiába második gyerek, ugyanúgy kétségbe tudok esni, mintha első lenne. Teljesen új és más dolgokat produkál, mint anno Vince.
Reggel egyébként lemértem a második kajálást (az első hajnali 3/4 4-kor volt, akkor nem volt ingerenciám hozzá), szegény gyereket tömtem a tejjel, aminek meg is lett az eredménye, kétszer akkorát bukott, hogy cserélhettem le a ruhámat, plusz falat, lepedőt és padlót pucoltam. Mindezek után maradt szegénykémben 150 g, de hiába próbáltam még rábeszélni egy kis hamira, teljesen stresszben volt a cici láttán.

Hajnalban szerintem többet evett, ami benne is maradt, reggel volt is zöld kaki a pelusban
Babcika: jobbulást neked

Szörnyű, hoyg ezek a cicigondok még ennyi idő elteltével is előjönnek
Pilchard: örülök, hogy nálad javult a helyzet
Mamacka: a képek szenzációsak, mint mindig. Nekem a popósak tetszenek a legjobban
Jah ... ma délelőtt kilövettük a csajszi fülét. Azt mondta a kozmetikus, hogy ha jó helyre lövik, akkor nem érint akupunktúrás pontot. Hát remélem, hogy jó helyre lőtte, mindenesetre nagyon csajszis lett

Üvöltés az volt, de szerintem inkább csak a nagy csattanástól ijedt meg. Azóta se piszkálja, szerintem nem is tűnik fel neki, hogy van valami a fülében. Apát viszont nagyon megviselte, mind a két lövés utáni sírásnál majdnem elbőgte magát. Nem győzte utána tutujgatni a lányát, még a kezemből is kikapta.
Vali