Miért triggerel ennyire a gyereked viselkedése?
Van, amikor azt érzed, hogy aránytalanul leszel dühös? A gyereked visszabeszél, nyugtalan vagy harmadszor kéri ugyanazt – te pedig robbansz. Utána jön a bűntudat: „Miért reagáltam így? Hiszen csak egy gyerek.” Ismerős?
A triggerelődés nem azt jelenti, hogy rossz anya vagy. Sokkal inkább azt, hogy a gyereked viselkedése megnyom benned egy régi, sokszor gyerekkorodból hozott érzelmi gombot. És amíg ezt nem érted meg, újra és újra ugyanaz a forgatókönyv ismétlődik.
Mi az a trigger valójában?
A trigger egy olyan érzelmi reakció, amely gyorsabb és intenzívebb, mint amit az adott helyzet indokolna. Nem a jelen történésére reagálsz csupán – hanem egy múltbeli élményedre is.
Dr. Daniel J. Siegel amerikai pszichiáter, a UCLA klinikai professzora szerint a szülői reakciók nagy része a saját feldolgozatlan gyerekkori tapasztalatainkból fakad. A Parenting from the Inside Out című könyvében hangsúlyozza:
A gyermekeink gyakran azokhoz a részeinkhez férnek hozzá, amelyeket mi magunk sem dolgoztunk fel.
Ez azt jelenti, hogy amikor a gyereked például hisztizik, az nemcsak a jelen helyzetről szólhat. Lehet, hogy benned aktiválódik egy régi emlék arról, amikor neked nem volt szabad dühösnek lenned. Vagy amikor nem hallgattak meg.
Miért pont a saját gyereked tud ennyire kibillenteni?
Mert vele vagy a legintenzívebb érzelmi kapcsolatban. Ő az, aki a legközelebb enged magához – és akihez te is a legvédtelenebbül kapcsolódsz.
A gyerek nem szűri a viselkedését, nem alkalmazkodik a te idegrendszeredhez, ösztönösen reagál.
Ha például gyerekként azt tanultad, hogy a sírás gyengeség, akkor lehet, hogy a saját gyereked sírása feszültséget kelt benned. Ha neked nem volt szabad ellenkezni, a visszabeszélés különösen éles reakciót válthat ki.
Dr. Siegel szerint a tudatos szülőség egyik kulcsa az, hogy felismerjük: a jelen helyzet és a múlt élményei összekapcsolódnak bennünk.
valóban a jelen helyzetre reagálsz?
Fontos különbség: a trigger nem azt bizonyítja, hogy a gyereked helytelenül viselkedik.
A dackorszak, a kamaszkori visszavonulás, a határok feszegetése mind normális fejlődési szakasz. Ami benned történik, az a saját idegrendszered válasza.
Amikor legközelebb úgy érzed, felmegy a pumpa benned, érdemes megállni egy pillanatra és feltenni magadnak három kérdést:
-
Mi az, ami most ennyire zavar?
-
Mire emlékeztet ez engem a saját múltamból?
-
Valóban a jelen helyzetre reagálok?
Hogyan lehet ezen változtatni?
A tudatosítás az első lépés. Nem kell tökéletesen reagálnod, de ha utólag visszanézed a helyzetet, máris közelebb kerülsz önmagadhoz.
Segíthet:
-
naplózni az ismétlődő konfliktusokat,
-
beszélgetni a saját gyerekkorodról,
-
szakember segítségét kérni, ha egy reakció újra és újra túl intenzív.
A jó hír: a trigger nem a vég, inkább jelzés. A gyereked – akaratlanul – tükröt tart eléd. És bár ez néha fáj, hosszú távon lehetőséget ad arra, hogy ne add tovább automatikusan azt, amit te is kaptál.
Nem tökéletes szülőnek kell lenned, hanem tudatosnak
A gyereked nem azért „provokál”, hogy kiborítson. Ő fejlődik. Te pedig közben tanulsz, illetve tanulhatsz.
Ha felismered, hogy a heves reakcióid mögött múltbeli élmények állhatnak, máris kilépsz az automatikus mintákból. És ez az a pont, ahol a generációs lánc megszakadhat.
Babanet, 2026. február 23.
