
Azt hiszem léteznek olyan kérdések, amiktől bizony nyílik a bicska egy anyuka zsebében, mikor felteszik nekik, főként vadidegenek, mert hisz ők az igazán hozzáértők.

Vannak olyan kincsek az életünkben, melyek valódi értékére akkor döbbenünk rá igazán, amikor azok szinte fényévnyi távolságba kerülnek tőlünk.
Ilyenek a nyugodt és elegendő alvással töltött éjszakák, a kedvesünkkel kettesben...

Amióta megszületett a gyerkőc, egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor voltam moziban, olvastam el egy jó könyvet, vagy mikor horgoltam utoljára – ide behelyettesítheted a saját hobbidat -; néha úgy érzem, azt sem tudom, ki...

Tulajdonképpen erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz: ha szemben ül a gyerkőcöd és marháskodik, rosszalkodik, azt felfoghatod úgyis, hogy tökéletesen látod el az anyai szerepkört – hiszen ő pontosan azt csinálja a...

Anyaklubokon gyakran hallom, hogy annyira anyás egy gyerkőc, hogy nem marad meg az apukájával, csak akkor nyugodt, ha az anyuka is a látóterében tartózkodik. Így aztán az édesanyának esélye sincs arra, hogy mondjuk úgy...

A terhesség hónapjai és az azt követő pár év mind-mind csakis Róla szól. De mi van, ha egy szép napon felkelsz és „eszedbe jutnak” a régi terveid (amik végig ott szunnyadtak Benned), hiányozni kezd a munka, amit annyira...

Mielőtt babád született volna, biztos Te is tele voltál elképzelésekkel, aggályokkal, és valljuk be, kritikával is, ami a szomszédok, a szüleid vagy épp a barátaid gyermeknevelési szokásait illeti. Lehet, hogy most meg éppen...

Nincs időd eleget aludni, állandóan fáradt vagy, nem használ a kávé sem? Most néhány bevált módszert hoztunk Nektek, amik hol apróbb, hol nagyobb változtatást jelentenek a hétköznapokban – a siker viszont nem marad el! Pár hét,...

Már az első babánkat várva egyet értettünk a férjemmel abban, hogy szeretnénk a jövőben megtanítani a gyerekeinknek, mi igazán fontos az életben. Már akkor tudtuk, hogy nem akarjuk őket elhalmozni játékokkal, nem akarjuk az...

Anyaként nagyon rosszul érint bennünket, ha szülői mivoltunkban ér minket támadás, vagy negatív visszajelzés kapunk, hogy valamit „nem jól” csinálunk.

Bár a gyereknevelés nem mindig a legegyszerűbb feladat, egy svéd kutatás szerint azok az emberek, akinek gyermekei vannak, átlagosan mégis tovább élnek gyermektelen társaiknál. A Stockholmi Karolinska Institut által végzett...

Az Egyesült Államokban a kismamák több mint 30%-a császárral hozza világra gyermekét, ezért egyre nagyobb nyilvánosságot kap a dolog. Azonban sajnos olyan nézeteket is közvetít a média, melyek szerint a császározás „nem igazi”...

Mi a teendő akkor, ha ismételten babát vársz? Hogyan add elsőszülötted tudomásra, hogy trónfosztás következik? Hogyan készítsd fel őt a testvére születésére?

Sokan gondolják azt, hogy az anyaként, otthon eltöltött évek kizárólag negatív hatással lehetnek a munka világába történő visszalépésre. Az kétségtelen, hogy ha valakinek gyereke születik, az élete teljesen megváltozik –...

Sok nő terhességét keseríti meg, hogy az addig el-el működő kapcsolata saját édesanyjával megromlik. Akik hasonló cipőben járnak ne keseredjenek el: egyrészt nincsenek ezzel a problémával egyedül, másrészt a krízisben benne...

Amikor még nem volt gyermekem és csak ismerősöket, barátnőket láttam babázni, vagy amikor várandósan gyereknevelési könyveket olvasgattam, olyan határozott véleményem volt bizonyos kérdésekről. „Na, ezt vagy azt én biztosan nem...

A következő fotókat, amelyek az élet legcsodálatosabb pillanatait, a születést örökítik meg a Hivatásos Szülés Fotósok Nemzetközi Egyesülete tette közzé. A 2017-es évi verseny győztesei által készített fotók, amiket...

A harmadik terhességem után szembe kellett néznem azzal, hogy a testem változásait nem olyan egyszerű elfogadni. Olykor azt kívántam, bárcsak (sokkal) kevésbé lenne vizes a hasam, bárcsak eltűnnének a striák a mellemről, és...

Már csak néhány hét, és megszületik Horváth Éva kisfia. A csinos kismama izgatottan várja, hogy végre karjában tarthassa a picit, és addig is mindent elkövet, hogy minél többet megtudjon róla. Többek között ezért sem mulaszt el...

Az anya és gyermeke között kialakuló kapcsolat alapvetően meghatározza a gyermek személyiségfejlődését. A harmónikus kapcsolat kialakítása és megtartása sokszor nem is olyan egyszerű mutatvány. Mint minden kapcsolat a...