5 elv, amiből engedtem, amikor anya lettem

Aztán ahogy jöttek a gyerekek szép sorban -  szám szerint négyen - úgy borultak meg ezek az elvek.

Hogy miért?

Mert megtapasztaltam, hogy minden gyermek más. Más a szomszédé, a barátnőké és a sajátjaim közt sincs két teljesen egyforma habitusú gyermek.

Rájöttem arra is, hogy szülő és szülő közt is alapvető különbségek vannak. Ami pl. a türelmet, a toleranciát, a játékosságot, a lazaságot illeti. És még sok alapvető jellemvonást említhetnék, amelyekre az az anyává válás mind-mind hatással van.

És persze az sem mindegy, milyen nagy az éppen aktuális gyerekzsivaj, hány gyermekről is van szó. És ezen belül, hogy az egyes gyerkőcöknél pontosan milyen életszakaszban járunk. Nyilván a fogzás, a hasfájós baba, a rosszul alvó baba, a dackorszakot keményebben előadó gyermek sokkal nagyobb kihívás, mint a tankönyvi mintababák. Már ha valaki látott egyáltalán olyat. 

A minap egy gyerekzsivajos anyaklub alkalmával szóba került a téma: ki milyen elvekkel vágott neki az anyaságnak. Így én magam is elgondolkoztam azon, én milyen nagy elhatározásokkal vágtam neki a gyermekvállalásnak és hogy aztán mi is lett belőle.

1. A gyermekemet két éves koráig szoptatni fogom, hat hónapos koráig csak anyatejet fog kapni

Ez így szépen hangzik. Ma már tudom, a szoptatáshoz is két ember kell: anya és gyermek. Négy babám közül kettő volt, aki a kezdetektől gyönyörűen szopott, egyikük sajnos betegsége miatt egyáltalán nem tudott. Rögtön a legelső viszont három és fél hónaposan azt mondta, köszöni, neki ennyi elég is lesz ebből. Ő egy lustább baba volt, vagy nem jött neki úgy a tej, lényeg, hogy fejnem kellett és cumisüvegből hajlandó volt meginni. Mondanom sem kell, nem tudtam hat hónapig csak anyatejet adni neki, kapott tápszert is és a gyümölcsöt is korábban kóstoltattuk vele, de nem hiszem, hogy kárát látta. Ma már tudom, hogy a szoptatás nem csak elhatározás kérdése.

2. Az én gyerekem nem fog cumizni!

Dehogyisnem. Főleg a második, hogy éjszakai ébredésnél ne ébressze fel testvérét, viszont ne is kelljen kézben ringatva járkálni vele hogy visszaaludjon. Sőt, már az elsőszülött is kapott, és mivel nem kattant rá igazán az anyamellre, neki a cumizás kellett a megnyugváshoz. Plusz hasznos volt a cumi akkor, amikor a dentinoxot fogzáskor rákente az ember, hogy ne fájjon annyira szegénynek az ínye. És bizony kellett a cumi az utazáshoz is, mert annyira utálta a kicsi az autózást, hogy különben torkaszakadtából üvöltött.

És egyébként nem feltétlenül igaz, hogy aki cumizik, az cumizavaros lesz és nem fog szopizni, lásd a második gyermeket, aki vígan elvolt mindkettővel. A negyedik pedig köszönte szépen, egyáltalán nem fogadta el a cumit. És ezt is túléltük, nyilván nem egyszerű, hogy anyán kívül kb. senki nem tudja megnyugtatni, mert hisz anyánál van a megnyugvás kulcsa... Mondom, ahány gyerek annyiféle... szóval ennyit a cumis-elvekről.

3. Én bizony nem fogom ringatva altatni a gyereket!

Ez is megbukott. Kipróbáltam már minden praktikát a rosszul alvó kicsinél és szerintem ezzel minden szülő így van. Merthogy az az elv azért következetesen kitartott nálam, hogy sírva nem hagytam kiságyban gyermeket, így viszont ennek következtében bármi más módszer jöhetett, amivel nyugtatni lehetett a kisbabát. Főleg éjszaka, főleg, amikor már több testvér volt, akit nem akartunk felébreszteni....

4. Nálunk nincs közös családi ágy, mindenki a maga helyén alszik

Ez az elv dőlt meg szerintem legelőször. Pontosan akkor, amikor úgy egy-két hét után képtelen voltam már az egyébként kis súlyú és emiatt kétóránként ébredő kicsihez felkelni a szoptatás miatt. Amikor kezdtem teljesen zombivá válni és már teljesen összefolytak a nappalok és az éjszakák, na akkor költözött szegény párom a kanapéra és akkor költözött be az elsőszülött a hitvesi ágyba éjjelente. A második gyerkőc pedig már automatikusan ott fészkelhette be magát az első hetekben. Mert így könnyebb volt. Ettől persze nem lett közös családi ágyunk, mindenki visszakerült szépen időben a kiságyba. Méghozzá akkor, amikor már csak egyszer kellett kelni éjjel szoptatni és azt már bírtam erővel.

5. Nekem nem fog semmi sem változni az életemben, „csak mert anya lettem”

Hogy ez mennyire naiv gondolat volt. Azt hittem, attól ugyanúgy fogunk majd kimozdulni, programokat szervezni, barátokkal találkozni, mert hisz miért is ne lehetne... Egy csecsemő csak nem lesz akadály ebben. Na pont nem így lett.

Egyrészt hamar rájöttem, hogy a szoptatás miatt gyakorlatilag felesleges is elindulnom bárhova, hisz mire odaérek, már szinte indulhatok is vissza, hogy hazaérjek a következő etetésre.

Másrészt más azért úgy tervezni előre az életünket, hogy még is nem ismerjük azt a kis imádnivaló csöppséget, akit holmi barátnős traccsparti miatt szeretnénk otthon hagyni, hacsak néhány órára is. Nem bűn persze, de tényleg nehezen ment, lelkileg is. Megmondom őszintén igényem sem volt rá eleinte, annyira örültem a kisbabámnak. Később aztán teljesen természetes lett, hogy olykor apa vigyázott rá, hogy én is szusszanhassak egyet, de ez csak hónapokkal később alakult így.

Kíváncsi vagyok, ki milyen elvekkel vágott neki az anyaságnak, amikor még csak várta a kisbabáját, és hogy hogyan is alakultak ezek az elvek később. Ha gondolod oszd meg velünk itt a tapasztalataidat.

Ha szeretnél még többet olvasni a kisgyermekes életről, az anyaság megéléséről, tartsd velem a gyerekzsivaj oldalán is!