A baba portál - Babanet.hu

Levegõt!A légutak betegsége: a krupp

- A felső és alsó légutak fertőző, különösen belégzéskor nehézlégzést okozó, vírusos eredetű betegsége a krupp. A szülőknek fontos tisztában lenni ezen alattomos kór jellemzőivel, melyek közül kiemelendő, hogy a napközben teljesen egészségesnek látszó gyerek az éjszakai, kora hajnali órákban nehezített, úgynevezett húzó belégzésre ébred, és köhögése ekkor kutyaugatásszerű. Láza nincs, esetleg kis hőemelkedése van. A köhögés fokozódik, enyhébb esetben a nappali órákra magától enyhül, majd néhány nap múlva megszűnik. Ám súlyos esetben - megrázó, kétségbeejtő látvány a szülő számára, hogy gyereke nem kap levegőt -, ha nem kap orvosi segítséget, akár meg is fulladhat.

 

 

A krupp tüneteit a légcső beszűkülése okozza, ekkor - a légúti vírusok okozta gyulladás miatt - a nyálkahártya, főként a hangszalagok alatt, vizenyősen megduzzad. A kisgyerekek 2-3 százalékánál jelentkezik, évente ötezer körüli újabb megbetegedést regisztrálnak a gyermekkórházak, sokuknál visszatérő a betegség.

A levegőért kapkodó gyerek sokszor sír, nyugtalan, erőlködve köhög, öklendezik, néha hány is. A belégzési hang száraz, hangos - ismerteti a Népszabadságnak a betegséget a Szt. László Kórház gyermekosztályának főorvosa, dr. Medek Sarolta. A fokozott légzési munkát a mellkas lágyabb részeinek (a kulcscsont felett, a rekesz mentén, a mellcsont alsó szakasza, a bordaközök) behúzódásai jelzik. Nincs mindig láz. A veszélyt az oxigén hiánya, a szervezet kimerülése, vagy akár a légút teljes elzáródása jelenti.

Különösen veszélyes a három év alattiaknál (ugyanis náluk a légcső még nagyon szűk, őket szinte minden alkalommal kórházba kell vinni). Orvos feltétlenül mindig lássa az ilyen beteg kisgyereket - ha súlyosak a tünetek, mentőt kell hívni. A nehezen légző gyereket sürgősséggel (beutaló nélkül!) veszik fel a budapesti Szent László Kórházban, egy speciálisan, ilyen ellátásra szolgáló osztályra. Fontos, hogy a tünetek rövid ideig tartsanak - ezt akkor lehet elérni, ha a megfelelő kezelést minél előbb elkezdik. (A terápia lényege, hogy a belélegzett gyógyszerek gyorsan tágítják a légcsövet.) Ha a tünetek hosszabb ideje tartanak, a gyerek kimerül, vagy oly szűkké válik a légút, hogy - főként az agy számára - súlyos oxigénhiány lép fel. Ekkor csak a jól felszerelt intenzív osztály segíthet a gyógyulásban.

A tüneteket kiváltó vírusok sokfélék lehetnek (ezért nincs ellene védőoltás!), s egy-egy vírus többször is megbetegíthet, így a gyerekkor alatt többször is előfordulhat a krupp. Felső légúti hurut előzi meg, általában orrfolyással, torokfájással. Hat hónapos és hároméves kor között gyakori, aztán a gyerekek "kinövik". Megelőzni nem lehet, próbáltak már rendszeresen adni allergiaellenes szereket, ám ezt a hatást meglehetősen kétségesnek mondja Medek doktornő.

Amit a szülő tehet otthon

A leggyorsabb segítség, ha a szabadba mennek, vagy a nyitott ablakhoz állnak a megfelelően felöltöztetett gyerekkel. Meg kell nyugtatni, s meg lehet itatni néhány korty folyadékkal. Ha nem lesz szabad a légzése, vagy visszatérnek a tünetek, kórházi kezelésre van szükség, a fulladó gyerekhez mentő is hívható. Ne féljenek a kórháztól! Ha a kicsinek van tapasztalata már, tudja, az ott alkalmazott szerek belégzése milyen gyorsan segít, s mindez nem is jár fájdalommal.

A kissé nagyobbak rohama kezdetben igen viharos lehet, de általában gyorsabban rendeződik, mint a kisdedeké. Ha egy gyereknek 4-5 éves korára is még gyakori, de viszonylag enyhébben lefolyó kruppjai vannak, javasolható az otthoni kezeléshez a gyógyszerporlasztó is. E készülékkel Salvus vizet, váladékoldót lehet a légutakba juttatni, nedvesíti, hűti a gyulladt nyálkahártyát. E módszerrel tágul a légút, és gyorsabban gyógyul a vírus által szárazzá vált nyálkahártya.

A kruppos gyerek két roham között egészséges. Sem állandó gyógyszerre, sem különleges vizsgálatokra, allergiatesztre, barlangkezelésre, környezetváltozásra nincs szüksége. Csökkenthető azonban a légút betegségeinek száma, így a krupp lehetősége is, ha a fűtési időszakban a család gondoskodik a szoba levegőjének párásításáról, ha kerülik a gyerekek a náthás betegeket, s ha nem dohányoznak körülöttük - tájékoztat a Népszabadság. (Ha a szülők többet szeretnének tudni e betegségről, felvilágosítást kaphatnak a Szent László Kórház - munkanapokon délelőtt működő - kruppambulanciáján.)

Forrás: Népszabadság

 
Címkék:  

gyerek

kisgyerek

X
EZT MÁR OLVASTAD?