
Havi 200 ezer dolláros (78,4 millió forint) gyerektartást kell Kanye West amerikai rappernek fizetne - áll az ítéletben, melyet a zenész és volt felesége, Kim Kardashian valóságshow-szereplő válásakor hoztak.

Egy a napokban elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően január 1-jétől mintegy 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők ellátmánya - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Bács-Kiskun...

A Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági megfontolásból idén nem állítja ki a Teve utcai Rendőrpalota elé a fényautóját. Azonban a rendőrök Mikulása a Szent János Kórház kis betegeinek elvitte a különleges szolgálati...

Annak érdekében, hogy ne legyen rohanás az ünnepi készülődés kisgyerekkel, mindenképpen érdemes szakítani az elvárásokkal, továbbá nem kell a tökéletességre törekedni.

Egy hebegő-habogó, ideges férfi rohant oda a rendőrökhöz a 9. kerületben. Meg volt az oka az ijedtségre: a felesége ugyanis közel járt ahhoz, hogy világra hozza ikreit, a rendőrök pedig felvezetéssel segítették az útjukat a...

Elindult a Katolikus Karitász adventi segélyprogramja - közölte a jótékonysági szervezet vasárnap az MTI-vel.
Az édesanya azt mondja, soha nem mond nemet a gyerekeinek: „Nem mondom, hogy gyere le onnan – ezeket a kifejezéseket használom helyette, és az én gyerekeimmel csodákat művelt”.

Lidl, Diego, Jysk, Mester, Stiebel Eltron – csak néhány név azon közel száz márka közül, melyek kiváló üzleti eredményeik elismeréseképp tegnap átvehették a Superbrands 2022 üvegdíjat. Az ünnepi gálaesten különleges zenei...
Nemcsak csokikat, hanem különböző ötletes ajándékokat is elrejthetsz az adventi naptár ablakaiba - olvasható a femina.hu oldalán.

Fontos a közös játék, legfőképpen a szülővel való minőségi idő eltöltése, hiszen ez a gyermek nyelve, egyik legfontosabb kifejezési eszköze. Arra biztatok minden szülőt, hogy üljünk le a gyermekünkkel, játsszunk együtt...

A kárpátaljai Ráton működő Szent Mihály Gyermekotthon árváinak karácsonyát szeretnék szebbé varázsolni a hazai családszervezetek idei adventi jótékonysági gyűjtésükkel - közölte a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak)...

Cápaveszély az óceáni őrtoronyban pálya a Hot Wheels-től, ami összehozza az egész családot és valóban izgalmassá teszi a közös játék programot. Nem csak apukáknak!

A szülők közel fele egyáltalán nem szokott zsebpénzt adni gyermekének, egyharmaduk naponta 1000 forint alatti összeget biztosít ennivalóra iskolába induláskor – derül ki a Pek-Snack legfrissebb, 1308 főt megkérdező online...

Borbély Alexandra és Nagy Ervin ikrei október 12-én születtek meg, most először mutattak képet a picikről.

Túlélte a tízemeletnyi zuhanást egy egyéves kislány, akit a saját anyja dobott ki az ablakon Moszkvában - közölte az orosz főváros ügyészi hivatala a Telegramon.
A kedvenc gyerek fogalma nem biztos, hogy azt jelenti, amit elsőre gondolunk - olvasható a femina.hu oldalán.

Azt gondoltam, egyedi eset, ilyen csak nálunk fordul elő, sokáig nem is beszéltem róla senkinek. Aztán kiderült, hogy több ismerősöm családjában jelen van, mint hittem volna. Íme, a nagy kamunagyi jelenség. (A következő írás...

Minden baba különleges attól függetlenül, hogy melyik hónapban születik, hiszen csak egy van belőlük, de minden hónapnak megvan a maga varázsa. Mitől olyan különlegesek a novemberi babák?

A lelki problémákkal orvoshoz forduló gyermekek száma drasztikusan megemelkedett az elmúlt években a Covid hosszú távú, mentális hatásai miatt. A fiatalok lelki gyógyítására ezért most kiemelt figyelmet kell fordítani. Testi...

Eddig 27 millióan látták azt a videót, amelyen a magzat határozottan reagál édesapja érintésére, olyan, mintha megpróbálna felállni az anyaméhben.