A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2006. tavaszi babák

INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK

Sziasztok!

Sajna a nagy kutyánknak, Jenny, méhgyulladása van és mivel 12 éves, nem biztos, hogy túléli. Most nagyon úgy érzem, hogy biztos nem, mert csak fekszik és még a lemosás ellen se küzdött még egy picikét se. Sőt, fekve maradt a vízben, amit utál. :( Kapott antibikát, meg mosogatni kell a nunit és azt a részt, ahova csöpöghet neki a trutyiból, nehogy oda fészkeljenek a legyek. Nem sok jóval kecsegtetett a doki. :( Azt mondta, ha fiatalabb lenne, kikapná a méhét, de így nem biztos, hogy felébred az alatatásból.

Ádi meg elment a kilépős papírjait intézni és egyedül vagyok a 2 kutyával meg Hannával. Bigyó meg ott rohangászik Jenny körül, hogy mi baja van. :(

Közben meg elvitték a madarainkat is és persze azóta 5en érdeklődtek, hogy megvannak-e még. De egyhelyre kerültek és együtt maradhattak,szóval tuti helyen vannak. :D:D Itthon meg csönd van és nem kell naponta takarítani a magokat. Furcsa...

Na, megint sokat írtam.

Pusza nektek

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Vali,
ez amiben tegnap pancsiztak a csajok 150-es tescos, de tegnap vett nekünk is egyet a férjem az aushanban és 120-as!!
Évi, Babcika,
együttérzésem. :( Mi is küzdünk. A Dentinox jó, de kár, hogy csak 3* szabad egy nap. Panadolt már én is beszereztem.
Vok,
egyszer csak elkapta a cicit bimbóvédő nélkül. :) De azért kell néha a védő.
angi79
 
 


Edit: azta mindenit, mekkora Levi :shock: :D Na, ha ezek után mégegyszer azt meri mondani nekünk az utcán valaki,hogy óriásbébink van....
Mi is fogunk járni babaúszásra. Azt mondták, jó lenne kicsit jobban fárasztani Botit :shock:

Angi: Tényle nagyon csajos Lidi :D Édes, ahogy pancsol! Boti tök ugyanígy utazik a kocsiban! Ja, csak ő nem könyököl ilyen kecsesen, nőcisen :lol:
Nem jön be az oldal :(

Annácska: De jóóóóóó,hogy írtál! Várjuk ám a képeket! HOgy boldogulsz a két gyerkőccel?

Vok Eszter: Sajnálom az állatkákat, főleg a kutyust :(

Évi: Gratula a fogacskához! Nekünk szerintem sosem lesz kinn... :( Most megint kevésbé kínlódunk, így szerintem még nem lesz egy darabig. Megint megállhatott útközben...

Ildi: Gratula a csajszidnak, nagyon ügyike! Olivér: kééééééééééééész :D:D:D Jó csípőkhöz gratula! Én sem értem a dokit! Biztos csak elővigyázatosság, míg betölti a 4 hót Natika! (Most nézem,hogy az csak 1hét....akkor tényleg nem értem!)

Babcika: Lilkód mág mindig nem semmi, ahogy körbeveszi magát az alváshoz! 18-as karikát tedd ki sztem :D Nem is vékonyka al ányod :lol:

Cory: Gyönyörű, irigylésreméltó gyerekek! Nagyon hasonlítanak! Liza annyira bájos! :D Semmi baj nem lehet a súlyával :D

Vali: Kitartás!


Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 

 
 

Most pedig következzenek a Botond percek,ha nem baj :D

Kép

így találtam ma Bolondos-Botondost :D


Kép
Kép
Kép
Kép

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Anita!

Nagyon nagy pasid van! :) És milyen huncutul tud mosolyogni!!!! :D:D:D

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Sziasztok! :lol:
Még nem olvastam vissza csak a képeket nézetm meg. Édesek! Mind egytől egyig!

Voltunk a védőnéninél.
Hát Timi már megint egy hónap alatt fél kilót hízott. :?
Most 7700gr és 65centi.
Szerintem lány léttére nem egy kis darab. Babcika majd küldök pár dekát jó?
Egy hete bemutatta a forgást, egymás után többször is úgyhogy nem véletlen volt. Azóta viszont semmi. :x más a súlyon parázik én pedig a lustaságán :roll:

Pircsi &
Kép
Kép
petri
 
 


Anita!

Botond nézésétől kész vagyok! Dórinak meg se mutatom :lol:
Én se bántam volna, ha vár még egy kicsit az a fogacska a megindulással és a kibújással, mert állítólag minél előbb jön ki, annál kevésbé lesz egészséges :( A családban sajnos nálunk ez beigazolódott, mert a nővéremnek és az ő középső lányának is ilyen hamar lett foga, mint a Dórinak, és nagyon hamar elromlottak nekik... Holnap majd megkérdezem a gyerekorvost, hogy tudok-e valamit tenni az ellen, hogy nehogy így legyen velünk is.

Petri!

Szép nagy kislány Timi :) Nő, mint egy kis gomba, de hát ez a dolga, nem? Nem teszel fel képet a kis hasonmásunkról?
Szerintem nem kell izgulnod miatta, hiszen meg tudja csinálni a forgást. Nálunk is úgy volt, hogy mikor először megfordult, utána két hétig semmi, már kezdtem azt hinni, hogy álmodtam. Utána viszont beindult, és pörög, mint a zománcos lavór :lol: :lol: :lol:

És végre egyre többet hajlandó hangosan nevetni, én úgy, de úgy örülök neki!!!

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Sziasztok!

Csak két napja nem voltam, de alig bírtam visszaolvasni. :lol:

Hízás: én nem paráztatom magam, másfél hónapja (négyhónapos oltás óta) nem mérlegeltünk. :oops:
A védőnő (aki szintén az anyatejes táplálás híve) azt mondta, hogy ha van pisi-kaki és nem sír a baba, látom rajta, hogy jól van, akkor biztosan rendesen fejlődik. Ettől függetlenül el fogok menni valamikor, hogy megméressem, mert kíváncsi vagyok. Nálunk a 74-es méretek jók, a 68-asokat épp tegnap pakoltam el.

Babetta: nem semmi ez a súly. Hogy bírják az izületeid? :lol:

Cory: nagyon jók lettek a nyaralásos képek, olyan szépek. Irigylésre méltó. :lol:

Vas: gratula a forduláshoz.

Tünde: sajnálom, hogy nem éreztétek jól magatokat az állatkertben. Nem akartalak lebeszélni a dologról, de a babatali után a férjem és a barátja elemntek körülnézni, és ők sem jó élményekkel tértek vissza. A súlyod meg ne zavarjon. Én nagyon szeretnék három gyerek után úgy kinézni, mint ahogy Te most. :oops:

Vok: sajnálom a kutyádat, csak meggyógyul a gyógyszerektől.

Anita: Boti sem panaszkodhat a méreteire.

Rólunk: a habtapi nagyon bejött, bár az elképesztő szagát két napig kellett szellőztetni. Ma rekord sokat foglalkoztam Bubóval, így annyira elfáradt, hogy most alszik ezerrel.

Délután megyünk egy ismerőshöz a kislányuk 1. szülinapját ünnepelni.

Szép napot,

Mariann & Istvánka 2006.01.31.

KépKép
mariannka
 
 


indulásra készen

Kép

Hasonfekve

Kép

Még nem megy a megfordulás

Kép

Csak vagányan

Kép

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Gyöngyi!

Lili nagyon tündér! Haláli a sapija, nagyon tetszik! Csoda aranyos, ahogy próbálkozik a fordulással. Dóri is így nyomja a fencót az égbe, de a kis karja még akadályozza a fordulásban.

Mariannka!

Jó szülinapozást, Isten éltesse a kis ünnepeltet!

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Sziasztok :)
Ildi :)
Gratulálok Natasa forgásáshoz, ügyes kislány :)
Olivér nagyon cuki :lol:

Angi :)
Nagyon édes a lánykád, ahogy pancsol :)
Ügyesek vagytok, hogy sikerült elhagyni a bimbóvédőt :)

Vali :)
Akkor még van hová fejlődnie Petinek :) A játékokat még nem dugdossa a szájába, de ami késik nem múlik :lol:
A múltkor kérdezted, hogy hogy sikerült visszanyernem az alakom, hát sehogy. Még mindig van 2 kiló rajtam, de ennek nagyrésze tejcsi :D

Anita :)
Szép nagy Botika, annyira édesen somolyog, olyan kis huncutos :D
A két csemete nem egyszerű, mert Annamari elég féltékeny, pedig imádja az öccsét. Remélem azért maj dez is változik.

A hétvégén apával "dolgozni" voltunk. Vagyis a fiúk dolgoztak, mi meg sétáltunk és pancsoltunk. :D Annamari sajna nem volt velünk mert a táborból csak vasárnap este jött haza.
Itt egy pár kép:
Úton:
Kép
Aquvacity-ben
Kép
Kép

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Annácska!

Nagyon szépek vagytok! És akárhogy meresztem is a szemem, én nem látok sehol fölös két kilót :) De irigyellek!

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Annácska: két baba után így kinézni. Megesz az irigység. :oops:

Mariann & Istvánka 2006.01.31.

KépKép
mariannka
 
 


Évi: :lol: Lili ezt az 1 sapit viseli el a fején, csak ez meg nagy még rá és sokszor lecsúszik a szemére :)

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Megjöttünk :) Oltást túléltük, mérés szerint: 5830g és 60cm :) Szóval hízott 480g-ot 4 hét alatt, és nőtt 3cm-t. A mi dokink és védőnőnk szabin, úgyhogy a kutya nem foglalkozott ezzel :) Dokink ráadásul augusztus közepéig szabin van, így legközelebb csak fél évesen megyünk BCG-t ismételtetni.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Babcika:
irtam Neked emailt

Szelivi:Neked meg pü-t.

Vanillka:ha nem kell feltúrnod az egész lakást akkor örülnék ha megirnád mi van azon a listán

Cory:köszi,a szám most már stimm,de a c és d még nem világos.Fogjuk rá hogy a nagy hőség miatt tompább az agyam.ha nem használ a c-s,akkor a d-s fog mondjuk?sötét vagyok igaz? :oops:

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Plichard: ha nem használ a c-s, akkor valszeg nem jó a szer arra a dologra az adott babánál, és érdemes mást keresni. Ha jó egy szer, akkor eleinte akár erősödhetnek is a tünetek, de mindenképpen változnak. Ha nem történik semmi, akkor az nem az ő szere.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Mariann!
Remélem. Majd holnap már többet tudunk. Ma össz-vissz 3x váltott helyet, azt is csak azért, mert odasütött a nap. :( Enni szinte semmit nem evett, inni is alig. :(

Anna!
Mivel én tudtam, hogy így nézel ki, nem kaptam szívbajt. :D:D De azért még mindg irigyellek. :D Bár már terhesség alatt is azt mondtam, hogy még egy ilyen nőt nem találok könnyen, aki úgy felemeli a lábát terhesen, mint te. :D:D:D:D:D
Viszont Peti még mindg naaagyon hasonlít rád. :D

VasIldi!
Akartam már írni: Hanna is rendszeresen kiszívja a mellbombó udvaromat. Elengedi a cicit, erre felébred és jujjj de nagyonn meg kell szívni, különben anyu biztos lelép... így félre szokott menni. Fáj, mint állat, de sebaj. Szép lila szoktam lenni utána. :D:D

Ma történet: Boltban tolom a törpét, amikoris egy kissrác a bevásárlókocsiból szól az anyjának, hogy nézzék meg a pici babát. Miután megnézték, mama édesen közli, hogy Hannám biztos idősebb, mint a xy (gondolom kistesó). Mondom, az nem biztos, mire kiderült, hogy a kissrác 2 hónappal idősebb Hannánál... :D Jót mosolyogtam. Gondoltam magamban, ha látná Istvánkát, vagy Becét, vagy Levit, tuti leesne az álla. :D:D:D

Pusza mindenkinek

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Pilchard: Végül a második fiókban megtaláltam, szal csak kicsit kellett kotorásznom :)

Amit kaptam kezelési útmutatót, azon ez áll (csak a lényeg):
Egyes ételféleségek blokkolhatják a homeopátiaszerű információs készítmények hatását, melyek fogyasztását nem ajánljuk. Ezek a következők:
- koffeines italok (kávé, fekete teák, Cola, zöld tea)
- szénsavas italok (ásványvíz, szénsavas üdítők)
- szénsavas alkoholok (sör, pezsgő)
- mentolos, eukaliptuszos cukorkák, rágógumik (beleértve a mentholos fogkrémet, mentholos cigarettát is)
- kakaós ételek, csokoládék
- gyógyszerek közül az antibiotikumok, szteroidok, védőoltások
- kerülendők a tartósítószeres ételek is lehetőség szerint (főleg zacskós levesek, konzervek, befőttek)

Fontos a bő folyadékbevitel, lehetőleg napi 1,5-2 liter (lehet gyógynövény-tea, szűrt vagy rostos üdítő, szénsavmentes ásványvíz)

Fontos, hogy a bogyócskákat hagyni kell a szájnyálkahártyán felszívódni, ezért tilos összerágni, vagy egyben lenyelni.

A készítmények tárolása: fontos, hogy sugárzó készülékektől (pl. TV, rádió, mobil, mikró) tartsuk távol, mivel érzékeny részecskéi a sugárzás hatására lebomlanak.
A szerek ne érjenek közvetlenül fémhez sem (pl. amalgám fogtömés, gyűrű).

Ezt én nem az Urticához kaptam, de sztem minden homeopátiás készítményre vonatkozik, így az Urticára is, illetve a többi tejszaporító bogyóra is. Remélem találtál benne hasznosat :)

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


A kislányom délután 5-től nyomta a szunyát, 8-kor már én ébresztettem :shock: Ebből leghamarabb is csak 10 körül lesz elalvás, ha lesz :roll:

Évi: És ha mégig mégis fiú lesz a kistesó?? :lol: Akkor kénytelenek lesztek addig próbálkozni, míg lesz egy újabb lány, nehogy lemaradjatok a Hannáról :lol:
Én még nem hallottam összefüggést a korai fogzás és a rossz fogak között :roll: Sztem ha már a kezdetektől ápoljátok, és odafigyeltek a cukorkákra meg a csokira, akkor nem lehet gond. Vincének egy lyukas tejfoga sem volt, én most azon parázok, hogy a maradandó fogaival is ilyen szerencsések legyünk. Most kezdte el váltani őket. Mondjuk én nagyon szigorú vagyok fogmosás ügyileg, még egy éves sem volt, mikor már volt fogkeféje.
Irígyellek a hangos nevetés miatt, Aliz még csak 2x produkált ilyet, azóta hanyagolja, pedig ott ugráltunk felette, hogy milyen édes. Lehet, ettől ment el a kedve?? :roll: Most is inkább csak hangosan sikongat :?

Vok: Nagyon sajnálom szegény kutyusodat, de azért reménykedem és szurkolok neki, hogy felépüljön :)

Angi: KÖSZIIIIII a medence infót, holnap irány az Auchan :) Nem tudsz egy fotót dobni véletlenül a csomagolásról, hogy könnyen megtaláljam?? Ha nem, az se baj, már így is sokat segítettél :)

Anita: Nagyon haláli Boti az alvós képen, a mosolya meg nagyon huncut, nemsokára már bolondítja majd a lányainkat :lol:

Petri: Lehet, hogy ti vagytok a legnagyobbak a lányok közül?? Ne aggódj, előbb-utóbb elkezd ő is forogni, aztán csak győzd figyelni, nehogy leguruljon :)

Gyöngyi: Lili is cuki a képeken, a satyiban meg igazi hölgy :)

Annácska: Mi az, hogy sehogy se nyerted vissza az alakod??? Ne viccelj, más örülne, ha eleve így nézne ki, nemhogy 2 gyerek után :shock:
Nagyon csini vagy, a 2 kiló felesleget én se igen látom. Nem a napszemüveg, meg a fülbevaló nyomott annyit?? :lol: :lol: :lol:

Jól látom, hogy az autósülésben kivehető frotír betét van??

Cory: Az 5830 gramm az jó, nem?? Mennyi is volt hétvégén a konyhamérlegen?? Kíváncsi vagyok mennyi eltérés lehet a 2 mérleg között.
Tuti, hogy ismételni kell a BCG-teket?? Kicsit sem piros??
Jah ... meg már régóta meg akartam kérdezni, hogy mi lett az ismételt PKU eredménye??? De gondolom minden OK. :)

Bartika: Merre vagy??? Mégsem megyünk Db-be a héten, apa túl elfoglalt, csak a jövő hétvégén tudunk elutazni. Kár, most olyan mehetnékem lett volna :(

El is dugulok, jó sok voltam mára, bocsi :oops:

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Vok: Sajnálom a kutyudat, remélem felépűl. Írj minden képpen mi újság vele

Cory: Látod, látod 1-2 hét és utol éri Liza a Lilit :) . Szerintem a Lili azért nem hízott, mert helyette nőt. Megnéztem a kiskönyvét és 1 hónap alatt 4 centit nyúlt.

K-vitamin: Én már 1 hónapja nem adom neki, azt mondta a doki, hogy már csak a D-vitamin menjen. Hű, basszus most jut eszembe 2 napja azt se adtam be, ez most nagy gáz? Viszont voltunk napon, az pótolja a Vigantolt?

Lili délután megint nyügi volt, alig tudtam este elaltatni nem értettem mi baja van, végűl bazi nagy felhő jött megint villámlással, dörgéssel. Most már tuti, hogy erre érzékeny a kiscsaj

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Na helló!!

Képtelen próbálkozás,hogy mindnekinek írjak és mindenre reagáljak. :oops: Bocsika!!Úgyhogy csak azt írom,amire emlékszem! :wink:

Nagyon köszi a vígasztalást és a dícséreteket.Lili szerintem sem sovány,én soha nem láttam még annak,csak 5 hónaposna 3 hónaposnak néz ki.Ez van!A lényeg,hogy egészséges! :lol:

Cory-Látod,kár volt feleslegesen aggódnod!gratulálok a hízáshoz. :lol: Pedig,ha nagyon öszinte akarok lenni,akkor ici-picit örültem,hogy van még egy baba,aki lassikán hízik,nem csak Lilkó :oops: De örülök,hogy megnyugodtál!! :P Gyönyörűek a gyerkőcök,dagathat a melled a büszkeségtől...joggal :!: :wink:

Gyöngyi-Igen vmi ilyesmi miatt áll a bál a 2005. ősziben,de nem tudom még őket is olvasni,de nem is baj,mert elég jókedv romboló ott a légkör! :? Hogy álltok a szopival?Nem mérted egy napi adagját a kisasszonynak?Aki természetesen egy tündérvirágszál,főleg az utsó képen!!Én is sokszor elfelejtem a D-vitamint,annyira útálom magam érte. :twisted: Pedig ott van az orrom előtt a pelenkázó feletti polcon. :twisted:

Anita-Boti le sem tagadhatná,hogy igazi sármos,jóképű fiatalember!
:wink: Azt hiszem nem lesz hiány a kicsajokban a házatok táján!18-as karika :) nem is vettem észre a szemtelen békáját!! :wink:

Annácsak-Húú de csini vagy!!Neked aztán semmi takargatni valód!!! :wink:

Angi-Lidi talán fotomodellnek készül? :wink: Nagyon profi beállásai vannak :wink: Gyönyörűűűű! :P

Vali-Nálunk ma 2szer volt kaka,úgyhogy nem tudom megint mi maradt "rajta". :roll: :?

Vok-Kutyus: :cry: :cry: Nagyon drukkolok,hogy helyrejöjjön!! :roll:

Pilchard-Köszi :P

Petri-Jöhetnek a dekák,sőőőt akár egy egész kilót is elfogadunk,még akkor is épp necces lenne a kiscsajom súlyilag :wink: Forgás miatt ne aggódj,majd beindul,akkor a hízás is lassulni fog. :roll:

Akit kihagytam 1000 bocsi! :oops:

Faby,Boscó.... hol vagytok??
Vendég
 


Vali-Ezt nézd!! :wink: :lol:
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Vali: a konyhai mérlegen ruhástul volt 5850g hétfőn.
PKU-ról semmi hír, úgyhogy negatív lett.
BCG: icipicit sem piros :(

Babcika: :) köszi :) Azért Liza így sem egy hízóbajnok :)

Mutatok nektek egy képet, a párját már láttátok

Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Lányok!
Köszi, köszi, köszi! Akkor most egy kicsit pirulok :oops:

Vok :)
Tuti van még rajtam kívül is ilyen lány! Annyira nem érzem magam csodabogárnak :)

Vali :)
Igen a Brendonban vettem az ülésszűkítőt, azt hiszem 3 ezer volt.
Tudom, hogy nem sok mindent kell takargatnom, de ezekre a vonalakra vágyom, bár a melleimet szívem szerint megtartanám :lol:
Kép

Babcika :)
A fiam sem hízik túl gyorsan. Most közelítjük a 6 kilót, de majd pénteken mérem és akkor pontosan fogom tudni :)

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Sziasztok!

Megint egyedül vagyok pár napig, Peti Zamárdiban dolgozik.
Két napra elzárták a gázt az egész környéken, érdekes volt a fürdővizet a teavíz forralóval készíteni, eltartott egy ideig :)

Ildi: örülök, hogy minden oké a csípővel, főleg,hogy forog már, így tuti minden rendben!! :D

Vok: sajnálom a kutyit!! :(
A wellness hetet én sem hagynám ki! Most Peti Balatonon néz valami szálláslehetőséget, úgyhogy kénytelen leszek fürdőrucit húzni :lol:

Angi: nagyon cuki a fürdős kép :)
Szeintem is amíg csak kóstolgatja az új ízeket, addig két szopi között is adhatod a pár kanál levet. aztán később ha el akarsz hagyni egy szopit, akkor előtte adj neki enni.

Vali: nálunk van olyan hogy este 8-tól reggel 6-ig alszik, majd 9-ig, de volt olyan is, hogy este 10-től csak 2-ig, majd szinte óránként...
Szóval ez nem végleges, az majd sokkal később alakul ki!

Évi: szerintem a meggyet nyomd át szitán és akkor nem kell megnyúzni :lol:
Gratula a fogacskához!!Nyugi nem lesz mindig nyűgi!!!! :lol:

Szelivi: nagyon jól hízik Tündike!! Gondolom nem is aggódsz a tejcsi miatt! :)

Cory: örülök, hogy már nem kell aggódnod!!
Hasonlít...

Anita: nagyon intelligensen néz Boti!! Ez most kicsit hülyén hangzott, de tényleg!! :)

Mariannka: meg is állapítottuk, hogy a Veszprémi vagy a Jászberényi Zoo ezerszer különb!

Annácska: na jól van mááá.... Sokkolnak a képeid! :P Szerintem ne fogyj le annyira!!!!

Gyöngyi: édes Lili baba!

Utólag minden Lilinek Boldog Névnapot!!!

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Jó reggelt

A lányom fél 9-kor kellt :) , persze éjjel is fent volt, de ez a fél 9 tök jó végre én is licsit tovább alhattam

Na megyek is, mert reklamál a kiságyban

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Gyöngyi-Nalátod megy ez,szerintem jól haladtok,nem sokára nem is kel majd fel éjjel sem!!!Cicák???

Annácsak-Szerintem se fogyj le ennyire!!! :roll:

Tünde-Köszi! :lol:

Vok-Mi újság a kutyival????
Vendég
 


Vali!

Nálunk a családban szinte csak lányok születnek: mi hárman vagyunk lányok testvérek, a nővéremnek három lánya van, a legidősebb lányától van már egy kislány unokája is, nekem is egy csajszim van, és a húgomnak egy lánya, egy fia van. Ilyen lányos családban nem félek attól, hogy nekem nem lesz még egy lányom, aki Hanna lehetne :lol:

Vok!

Jobban van a kutyusod? Jó lehetett a boltos sztori, gondolom nézett nagyot az illető, mikor megtudta, hogy Hanna 2 hónappal fiatalabb az övéknél :shock:

Gyöngyi!

Este mi is nagyon kínlódtunk az elaltatással, lehetett valami a levegőben :(

Babci!

A 2005. ősziben nem ez az első vita, volt már vérre menőbb is
:cry: Szomorú...

Cory!

A BCG nálunk se lett egy icipicit se piros :( :( :(
Jó ez a kép!

Tünde!

Köszi a szitás tippet a meggyhez, végül így csináltam. 6 kocka lett egy marék meggyből (jégkockatartóban), majd még csinálok! Most szembesültem vele, hogy milyen eszméletlenül babra munka a turmixolás, passzírozás, miegymás... Nemsokára már élesben is ez megy majd, és egyfolytában csak mosogatok, mosogatok majd. Még jó, hogy van mosogatógépem :lol: :lol: :lol:

Ma délután megyünk a 4 hós szurira :( :( :( Meg mérés is lesz, hát baromi kíváncsi vagyok, hogy a meleg és a fogas nyűgi mennyire tett be nekünk hízásilag...
Már a listát is megírtam a kérdeznivalókról, most rengeteg dolog miatt izgulok, majd megint jókat röhög rajtam a dokinéni :roll:

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Ja, és még valami (tiszta Colombo vagyok :lol: ) Ti milyen ruhába öltöztetnétek a babátokat névadóra? Elég, ha csak csinos, vagy legyen fehér, mint egy keresztelőn? Bár nekem vannak ellenérzéseim a vattacukor-szerkó ellen. Tippek?

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Évi :lol:
Én csak kis csinosan öltöztetném. Vattacukor szerkó :lol: :lol: :lol: jókat mosolygok a beszólásaidon :lol: :lol: :lol:

Pircsi &
Kép
Kép
petri
 
 


Évi: csak csinosan :D Boti a keresztelőjén sem fehérbe volt öltöztetve, sőt.... lehet túl laza volt a szerkó :oops: :roll: :D
Meggyet hogy csináltad pontosan? Jégkockatartót ki kell főzni, vagy elég sterilizáló folyadékban áztatni? :oops: még nem nagyon vágom ezt a témát :roll:
Én a nőgyógyászhoz mentem mindig egy halom kérdéssel! Párom mindig röhögött előre... a dokim megszokta a végére, ha túl keveset kérdeztem, kérdezte is,hogy csak ennyi :D:D:D

Fiam köszöni szépen a dícséreteket! Félő,hogy hemzsegni fognak a csajok :lol: , de ha a topic gyönyörű lánykái jönnek hozzánk, őket szívesen fogadjuk! :D:D:D

Cory: Nagyon tuti a kép! Depi átment már? (Rajtam is még sokszor eluralkodik :oops:)

Vok Eszter (én már azért is maradok ennél a megszólításnál, de lehet áttérek "csak" Eszterre, mert a másik Eszter, úgyis Eszti :D): kutyus???

Tünde: akkor még ma sem lesz gáz? Uhhhh :? Nem lehet egyszerű akkor most a csajokkal egyedül...

Annácska: sajnálom a féltékenységet! Peti bombapasi :D igazi kis rivális, a többi topicfiúval együtt :D
Fájdítod a szívünket a kétgyermekes bomba alakoddal, ejejjj :lol: :D Szerintem se kell jobban lefogyni :D

Vali: Sikerült megtalálni a medencét az Auchanban? :D

Gyöngyi: Grat Lilidnek a jó alváshoz!

Petri: Jobb már a hangulatod?

Babcika: Lilkód jobbnál jobb pózokban szunyál! 18-as karika :oops: , azt hittem arra hívtad fel a figyelmünket :D:D:D

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Anita!

A meggyet csak megmostam, kimagoztam, leturmixoltam, átpasszíroztam egy szűrőn, és belekanalaztam a jégkockatartóba. Nem főztem ki előtte, csak simán elmosogattam. Lehet, hogy ki kellett volna? :roll: Szerintem mire megkapja a Dóri, addigra már nem lesz olyan pici, hogy ennyire sterilizálni kelljen mindent, nem? Vagy inkább dobjam most ki ezt a meggyet, és főzzem ki a tartót, és kezdjem elölről???

Kiderült, hogy van a közelünkben baba-mama torna. Nem tudom, hogy kipróbáljuk-e a manóval, az előző tornás rossz tapasztalat alapján, vagy várjunk még... Ha gáz van, két perc alatt hazaérünk, úgyhogy lehet, hogy bevállaljuk. Örökké nem kerülhetjük el az emberek társaságát, nem? Meg most Annácskát látva nagyon idejét érzem egy kis tornának, enyhén szólva is rám fér!

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Vanillka:köszi hogy leirtad!
Ellég szigorú ez a lista,sörözök,csokizok,zacskós leves most melegszik :oops: :oops: ajjaj!!!

Babcika:megkaptad őket?Gondolom ki tudod csomagolni a fájlokat.

Cory:köszi,most már kapisgálom :D :D

Szelivi:Te is magkaptad?

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Szerintem nem kell sterilizálni, bőven elég, ha jó alaposan el van mosva. Én úgy tudom, hogy mostanában a gyermekorvosi kollégiumnak is az a javaslata, hogy csak a legszükségesebbeket sterilizáljuk, pl. a játékokat sem kell, bőven elég szappanos vízben lemosni őket.
Évi, ki ne dobd!!! :wink:

Annácska, ilyen alakot, komolyan, le a kalappal! :)

Csajok, nekem úgy hiányoznak régi arcok, és most csak párukat sorolom fel: Becsi, Csema, Lyly, Alina, Titati, Ágiboszi, Szisz, Scullyx, Ritaa, Nyúlanyó, Medike, Maminti, és még sorolhatnám!

Hahóóóó, gyertek! :)

Na pussz
Vendég
 


Sziasztok!

Rég nem jelentkeztem, de őszinte leszek, még a gépet sem kapcsoltam be mostanában!
Minden rendben velünk, minden hétvégén megyünk valahova 3 napra, péntektől vasárnapig, nem unatkozunk!

Reméljük ti is jól vagytok, és a babák is!!

Velence-tó:

Kép


Alina + Márk 4 hó+2 hét
Vendég
 


Nahát szia Eszti!
pont most írtam, mikor hiányoltál!
ari vagy ! :lol:
Vendég
 


Cory: gratulálok nektek ehhez a szép kis növekedéshez. :lol: Mi hétfőn megyünk mázsálásra.

Mariann & Istvánka 2006.01.31.

KépKép
mariannka
 
 


Sziasztok,

Gyönygyi: Sztem nem olyan gáz, ha elfelejtetted a D vitamint, legközelebb adj be neki 2 cseppet, vagy ahány nap kimaradt. Nekem pl. azt mondta a dokibácsink, hogy ne sz@rozzak annyit vele, nyomjam bele a gyerekbe hétfőn egyszerre az 5 cseppet, aztán le van tudva egy hétre. :roll: Először én is meglepődtem, mert Vininél még minden nap 1 cseppet kellett adnom (akkor még másik dokinénink volt), de már nem izgatom rajta magam. Így tök egyszerű, túl nagy hülyeséget meg biztos nem mond :)
Gratula Lilinek a nagy alváshoz :)

Babcika: Cuki a Lili lábikó :)
A 2 kakival még mindig jobbak vagytok, mint mi. 3-nál kevesebbel még sosem úsztuk meg :( Ma este mérlegelés, enyhén szólva is kissé idegesít :?

Cory: Jó a kép :lol: :lol: :lol:

Annácska: Akkor is csini voltál, de most is az vagy :) Nekem is kockahasam volt a terhességem előtt, de most nagyon messze állok tőle, még derekam sincs :( Ami a legjobban zavar, az a hátamon megjelent hájhurkák meg a narancsbőr :cry:
Na de majd ha már nem lesz ennyi szopi, adok a pofájának :lol:

Az ülésbetét azért tetszik, mert Aliz folyton beleizzad a hordozóba, és akarok majd valamit venni az autósülésbe, hogy ne szenvedjen annyit. Gondolom ez jól szívja az izzadságot :roll:

Tünde: Az még úgy ahogy OK, hogy fürdővizet tudsz csinálni a forralóval, de a főzést hogy oldod meg?? :roll:

Évi: Na ha ennyi csaj van a családotokban, akkor épp ideje, hogy valaki megtörje ezt a monotóniát :lol: Hány babót terveztek egyébként?
Szerintem sem kell már ennyire sterilizálni, nehogy már kidobd a kaját, és pocsékba menjen. A belefeccolt időről meg nem is szólva ... Nagyon is jó az úgy ahogy van, ügyes vagy :)
Drukk a szurihoz, és kíváncsi vagyok a mérés eredményére :)

Anita: Még nem voltunk az Auchanban, de ami késik, az a vonat :lol:
Nemsoká indulunk sztem, mert ott fogok fini pizzát enni ebédre :oops: :roll:

Pilchard: Szigorú, de úgysem lehet maradéktalanul betartani. Nekem azt mondta a dokinéni, mikor panaszkodtam neki, hogy már úúúgy ki vagyok éhezve egy kis túró rudira, hogy egyek nyugodtan, csak ne előtte-utána félórával, hanem valamikor 2 bogyesz között.

Eszti: Nekem is feltűnt, hogy szinte majdnem kicserélődött a brigád, pedig olyan jó kis társaság volt itt régen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a mostani nem jó, csak nekem is hiányoznak a többiek, pedig én akkor még csak olvasó üzemmódban nyomtam a Babanetet. De úgy vettem észre, hogy sokan csak más topicban nyomulnak, és csak ezt hanyagolják :( Kár, de biztos megvan rá az okuk ...

Alina: Irígykedem a hétvégi programjaitokért :) Márk is már szép nagy baba, ha tudsz tegyél fel majd róla még képet, én nagyon szeretek gyönyörködni a picúrokban :)

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Vali: én egy tetra kifogót szabtam bele a hordozóba, de ebben a melegben mindegy, abba is belepállik :(

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Eszti, Vali!

Köszi, akkor megmenekült a kidobástól a meggyem :lol:

Vali!

Nekem most is kocka hasam van, csak éppen eltakarja egy kis zsírocska :wink: :lol:
Egyelőre 3 gyereket szeretnénk, de a második után azért felülvizsgáljuk ezt az álláspontot. Ha összejön egyáltalán, mert ugye a Dóri se jött könnyen. Meglátjuk. :)

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Cory: Régebben azt hallottam, hogy frotír törölközőt tegyünk a gyerek alá az ülésbe, mert az felszívja az izzadságot. Csak az meg annyira macerás, mert folyton elmászik alóla, meg gyűrődik :( Azért tetszett meg annyira ez a betét, mert gondolom ez stabilabb.

Évi: Jaaaaa ... így nekem is kocka még :lol: :lol: :lol:
Ha nem vagyok túl indiszkrét, mint ahogy az vagyok :lol: , a második babátok még sikerülhet természetes úton, vagy akkor is inszem lesz?
Ha nem akarsz, nem kell válaszolni.

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Vali: bibibi, nekem meg csíkos a hasam :lol:

Tényleg akinek becsíkosodott a hasa, halványodnak már a csíkjaitok, nekem még mindig piros :?

Évi: nekünk ez lesz a keresztelő rucink (kicsit vattacukros, de sebaj)

Kép



Babci: Jó az új vonalzód, nagyon cuki


Alina: Aranyosak vagytok

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Gyöngyi!

A vattacukrot nem úgy értettem, hogy nem tetszik, csak az én gyerekemen nem tudom elképzelni. Tudod, ahogy egyik-másik keresztnév is tetszik, de azért a gyerekednek nem adnád. Értesz, ugye? És remélem nem bántottalak meg téged se, és mást se!!!
Lili nagyon szép lesz a keresztelőjén!

Vali!

Állítólag a többiek sikerülhetnek simán, főleg, hogy nem tudni, hogy az elsőnél mi volt a baj. Elvileg semmi, gyakorlatilag már valószínűleg pszichikai okai lehettek a két év kudarc után. Fene tudja, de már nem is fontos!!! Ha a tesókhoz is kell beavatkozás, akkor állok elébe :)

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Gyöngyi!

Ja, én is csíkos vagyok, de már alig látszik. Pedig nekem még be is gyulladtak a csíkok, tele voltak iszonyatosan viszkető, piros, nagy bückökkel :(

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Évi: Dehogy sértődtem meg. Tök jó dumád van,indi röhögök rajta csak írtam, hogy mi egy kicsit vattacukrosak leszünk. Én imádom az édességet :lol:

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Na ez, hogy sikerűlt, Az indi=mindig, bocsi

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Nahát az én kockáimról tudnék mesélni.....rajtam effektíve háj nem sok maradt, de azért még lötyi a hasam. Várom, hogy majd egyszer, ha már nem lesz ennyi szopi, kicsit rágyúrhassak.
Meghát azért mégiscsak van még mit alakítani, de nagyjából nem zavar, mert én hízékony vagyok, és azt hittem, hogy plusz 20-szal fogom végezni, ehhez képest, 4-5 kg van még rajtam. Na jó, azért terhesség előtt sem voltam nádszálkisasszony.

Alina, de jó, hogy jöttél, és azért jöhetnél gyakrabban, és hozhatnál ilyen csodaszép képeket. :)

Vattacukros, ez aranyos. Dehát a keresztelő ruhák ilyenek, nem? Nekem ezeknek főképp az anyagukkal van bajom, mert nem túl kellemes anyagúak, tisztelet a kivételnek.

Nekünk nem lesz keresztelő, egyik család sem vallásos.

Hoztam pár képet, tegnap az Orczy kertben voltunk egy talin, az István kórházasokkal.

Apropó, Mamacka is rég járt errefelé.....köhöm, köhöm.

Kép Kép
Vendég
 


Hol lehet kapni ilyen ülésbetétet a hordozóba? Timi is folyton beleizzad, és ez tényleg jó vagy csak felesleges pénzkidobás?

Anita :lol:
Köszi kérdésedet, már jobb a hangulatom! :lol:

Pircsi &
Kép
Kép
petri
 
 


Hali! :wink:

Gyöngyi-Lilinek is pont ilyen rucija lesz a keresztelőn!! :lol: VattacukorLilik,nekem nagyon tetszik benne!! :P

Pilchard-Köszi,megkaptam,sikerült kicsomagolni!! :lol:

A hasam nekem nem csíkos,nem is volt,de nem is kocka :oops: De viszont jó remegős,mint a kocsonya :twisted: :twisted: Én is mindig azzal vígasztalom magam,hogy hízhattam volna 20 kilót is a aterhesség alatt,akkor most még kövérebb lennék. :wink:

Vonalzó:A babafalva oldalról van és azért tetszik,mert magyar nyelvű! :lol:

Nagyon melegem van,meghalok tőle,nem tudok mindenkinek írni :oops: :evil:

Lili megint hozta a (alvó)formáját: :P

Kép
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?