A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » "Friss" kismamák topicja


Sziasztok!

Nagyon boldog vagyok Kép Kép Kép Kép Kép !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Van szülésznõm! És egy tündér! Amikor nem mozgott a baba, és be kellett járnom NST-re, akkor volt szerencsém 3 szülésznõhöz. Mindegyik aranyos volt, de az egyik különösen, valami angyali nyugalom áradt belõle. Kinyomoztam a nevét, felhívtam, elválalt és holnap találkozunk, hogy megbeszéljük a részleteket. Minden aggodalmam, ami eddig bennem volt a szüléssel kaocsolatban, hirtelen elszállt! Annyira várom már!

Betelefonáltam a toxoplazma eredményemért, negatív lett az utolsó is!

A férjem telefonált, hogy elindult haza, annyira jó, hogy nem kell bentlennie estig, és együtt tudunk örülni a mai szép napnak!

Nektek is hasonló napot kívánok!

Mona/35+5/
Mona
 


Sziasztok lányok!

Nem olvastam bele a friss termésbe, de ki kell írnom magamból, hogy ma nagyon rámijesztett a nögyógyászom.KépKépKép
Lucababa kedd óta nagyon keveset mocorgott, a dokinö pedig öt is, meg a hasamat is túl picinek is találta. Épp annyinak mérte, mint 2 hete mérték a 3D-s uh-n. Elzavart rögtön nagy uh-ra, még jó, hogy azonnal tudtak fogadni. Ott a doki nyugtatgatott, hogy nem minden baba egyforma, de azért nekem csak feltünt, hogy 2 hét alatt tényleg nem nött semmit és 31 hét helyett mindenhol 28 hét + napokat vagy 29 hetet számolt a gép.Kép Két hét múlva újra mennem kell, csak azt nem tudom, hogy addig mit változtassak? Ráadásul mindkét doki azzal kezdte, hogy dohányzom-e. Ez tényleg olyan rosszul esett, hisz életemben nem szívtam el még egy szál cigit sem. Persze úgy remélem, hogy minden rendben van, de biztos kiveszitek a szavaimból, hogy azért kicsit be vagyok pánikolva... Nem akarok az agyatokra menni, de van esetleg olyan, aki volt már hasonló szituációban?

Csipkebogyó
31+1
csipkebogyó
 
 


Szijasztok mamikKép

MJ

Van ma egyaltalan doki mert a korhazban reggel azt mondtak konferencian van!?Hetvegen pihizz sokat az segiteni fog.

Kepzeljetek ma 50 percet voltam a CTG-n mert a fiatalember allandoan arrebb maszott nem hagyta magat csakugy `vizsgalgatni`!

Mit gondoltok a szuleszno valasztasrol?En eddig nem tartottam kulonosebben fontosnak de ugy latom mar szinte mindenki valaszt.

Mennyit kell inni a malnalevel teabol!!!?????
Bar meg nem vettem de meg nem keso ugye!?

puszi Krisztinka 37+5 vagy 6
krisztinka
 

 
 

csipkebogyo

Ez biztosan nem jo DE ha `csak`2 het mulva fognak ujra megnezni hidd el tul nagy baj nem lehet akkor mar a korhazban fekudnel!Azaz elso,hogy ha negy baj van befektetnek.Probalj megnyugodni bar tudom,hogy nagyon aggodsz.

Lanyok
Ma dolgozom utoljara,de szerdan benn leszek es jovok!
addig is mindenkinek minden jot!Meg benezek ma!!!!

Krisztinka 37+5
krisztinka
 


Sziasztok Kismamakok !

Kicsit eltuntem, de azert olvasgattalak Benneteket. Most nem reagalok senkire csak inkabb leirom mi miatt tuntem el, ez is kicsit hosszu lesz sajnos. Elore is bocsanat.

Szoval aug.5-en barnas folyas, keves alvadt ver, 6-an Baross utca ugyelet, ugyanis a dokim szabin volt, megvizsgaltak zart a mehszaj, mejek haza pihenni, masnap 8-ra menjek csinalnak UH-t. “Ropke” 3ora varakozas utan sikerult bejutnom az orvoshoz, aki beutalt UH-ra, ahol is kiderult, hogy egy 19 x 4 mm-es reszen levalt a lepeny es kozel a mehszajhoz helyezkedik el. Az orvos csak annyit mondott, nem tudnak tenni semmit, menjek haza es fekudjek, semmi mozgas, csak fekves es az aug.9-en esedekes AFP-t most hagyjam es csak 14-en menjek, mert addig legalabb 1hetet pihenek. (Ezert sajnos nem tudtam elmenni a 9-ei talira. Kép ).

Nagyon elkeseredtem, mivel elotte 2hettel is volt hasonlo folyas, de akkor nem lattak semmit az UH-n, kicsit vadoltam is magam a sok emelgetes es hazimunka miatt. Aznap sokat sirtam, aztan pedig erosen arra koncentraltam, hogy minden rendben lesz. Sokat beszelgettem a kicsivel es enekeltem neki.

14-n mentem ismet a Barossba AFP-re, parom elvitt, de magvarni nem tudott, foleg, hogy itt sosem lehet tudni egy-egy vizsgalat mennyi idot vesz igenybe. A vert kb.10 perc varakozas utan levettek, utana megprobaltam kikonyorogni egy kontroll UH-t, hogy van-e valtozas. Ekkor megtapasztalhattam ismet, mit jelent ha nincs ott a sajat orvosom. A Terhesambulancia vezetoje meg orvoshoz sem engedett mondvan nincs senki, aki raerne, az orvosom szabin, aki helyettesiti az meg beteg. DE majd ker egy idopontot UH-ra, jo?
Visszajott es kozolte, hogy a legkozelebbi idopont szept.12.! Azt hittem rosszul hallok, de hiaba minden nem segitett. Hazamentem, aludtam, majd arra ebredtem, hogy gorcsolok kb. 2,5oran at tartott, aztan elmult. Este meg fajt kicsit az oldalan, de nem volt veszes. Hajnalban 4.30-kor arra ebredtem, hogy annyira eros a fajdalom, hogy sehogy sem tudok fekudni, parom is felebredt es egybol ramparancsolt, hogy hivjam az ugyeletet. Ott azt tanacsoltak menjunk be. Osszepakoltam es 6.30-kor mar bennt is voltunk. A vizsgalat megallapitotta, hogy a mehszaj zart es ekkor a hasam sem volt kemeny, nem gorcsoltem. Bennt tartottak, ver+vizelet vizsgalat, ujabb huvelyi vizsgalat egy brutalis doki altal, ekkor mar bekemenyedett a hasam, igy kaptam 500ml infuziot intravenasan, es vegre du 4.30-kor UH. Ahol is kiderult, hogy a lepenylevalas megszunt, visszatapadt, de a lepeny meg mindig melyen a mehszaj kozeleben van. Ezert nem jo, hogy sokat kemenyedik a hasam. Napi 3x1 250mg-os magnesium pezsgotabletta es szigoru pihenes. 1hetig voltam korhazban (pont a 4napos unnep es a 2.tali alatt Kép ), nagyon sok SOTE-s dokit volt szerencsem megismerni es a brutal fiut leszamitva csak +an tudok beszamolni roluk. Azota itthon vagyunk, pihenek, es aug.23-an a betoltott 18.hetem napjan megmozdult a kisbabam is, igy nagyon remelem, hogy minden OK vele. Annyira jo erzes ahogy erzem, hogy mozog, semmihez sem foghato. Mar most imadom OT. Szerdan voltunk vedononel es mikozben szivhangokat hallgatott, hallottuk ahogy csuklik, leirhatatlan erzes volt.

Szombatra bejelentkeztunk a Pravisba UH-ra, mivel szeretnem ha a parom is latna a kisbabankat es talan megtudjuk, hogy kisfiu vagy kislany az a csoppseg, akit mar annyira varunk.

Nagyon irigylem azokat akiknek problemamentes a terhesseguk, en eddig ezt nem mondhattam el magunkrol, de nagyon remelem, hogy lassan vege lesz a megprobaltatasoknak. Az orvosomhoz szep.3-an megyek, remelem o is mindent rendben talal majd.

Hazaselet, valamelyik nap errol irtatok : hat nalunk miota tudjuk, hogy terhes vagyok nincs. Mivel a 8.hetig vereztem nem lehetett es az orvos azt tanacsolta varjunk a 12.hetig, kicsit tobbet varrtunk, de a 13.heten ismet verzem, ezert szunet, aztan a 15.heten ismet verzes, lepenylevalas, fenyegetett veteles miatt korhaz, akkor azert nem, most meg mindig melyen tapad a lepeny, igy az orgazmussal jaro heves mehosszehuzodasok nem tennenek jot, tehat varunk. Es megmondom oszintem, hogy sokkal jobban feltem a babyt semhogy a sex-re tudjak gondolni. Talan meg tudtok erteni.

Nezzetek el, hogy ilyen hosszu lett, mentsegemre szoljon, hogy lassan egy honapja nem irtam.Kép

Pusssza,
Timici
19+0

U.I.: A korhazban is olvastalak Titeket, mert a parom kinyomtatta amit irtatok. Kép
Ezen a heten meg nem jutottam hozza, majd a hetvegen fogom elovasni a termest. Addig is mindenkinek jo pocakosodast!!!Kép
timici
 


Meg nem olvastalak el benneteket,de potolom! Most ertem haza a 18.heti uh-rol,igy ma ugrott a suli isKép
Csupa jo hireim vannak. A babuk szep nagyok es egyforma meretuek. Most 20cm es 240g mindketto, az atlag ilyenkor meg a 2oog. Ennek azert orulok mert ikreknel nagyon fontos a kezdeti nagy suly,kesobb ugysem lesz helyuk ugy gyarapodni mit egy babunak. Sokat dumaltunk a dokival a sulygyarapodasrol, mert ugye en megcsak +1kg-nal tartok.Ez csak a babuk es a tartozekok, es egyenlore ez igy jo. Ahogy nonek,ugy jonnek a kilok is majd. Azt mondta hogy meg a hatralevo 3.5-4 honap alatt max. 10 kilo johet, a tobbi mar nem egeszseges mert nem vagyok olyan alkat. Vegre megnyugodtam! Most alig mozogtak valamit,szerintem almosak voltak. Kispapi az ejjel megjegyezte hogy techno-party van a hasamban, olyan joves-menes,dobolas volt.Kép
Jaaa,majdnem elfelejtettem irni: az egyik babu szegyenlos volt, de a masik megmutatta hogy fiu.KépKép Remelem a masik kislany.. Ha csak egy lenne akkor kislanyt varnek inkabb,de igy a fiu-lany lenne a legjobb.
Van meg jo hirKép Talaltunk masik lakast, es nem is kell nagyon koltoznunk! A szomszed hazba megyunk csak, innen 12 meterre, szept. 15-en koltozunk at, addig tapetazunk stb.Kép
Nagyon nem akarodzott innen elmennem mert a tenger gyalog csak 3 perc es koros-korul szep zold erdo van. Szoval maradunk, meg az ablakaink is ugyanoda neznek majd!
A suliban mar mondtam hogy a 24. hetig tudok menni, az oktober eleje. Olyan nagyon boldog vagyok!

Kataa,
megkoszonom ha elkuldod a novered emailcimet,biztosan sokmindenben lesz szuksegem tanacsra. Foleg majd szuletesuk utan. Ugy terveztuk hogy az elso 3 honapban egyutt alszanak,de aztan kulon agyban bar egymas mellett mert nem biztos hogy egyforma lesz az alvasigenyuk,ne zavarjak egymast. Most tapasztalom amit irtal...ejjel felkelek, aztan meg nem tudok visszaaludni. Eddig nalam nem volt ilyen "pisilhetnek"..

Ja, babakocsi arak! Itt ikreknek csak 3 felebol lehet valasztani,(nyari sportkocsibol van tobb is,de amig nem tudnak ulni..) Szoval van a Brio, Emmaljunga es az Ora. Az Emmaljunga a legjobb, 0-3 evesig, tobbfunkcios stb, de az ara: 980 euro!!! /130e ft/ Es ez tartozekok nelkul! Megprobalok valahol hasznaltan keresni,bar ha ikrek hasznaltak 3 eves korukig....hat nem tudom.Kép Mit gondoltok?

Most elolvaslak "benneteket", aztan jovok vissza, csak le vagyok maradva.

pussz
Tipu
18+1
tipu
 
 


Sziasztok Kismamik!

Timici,
ennyi megpróbáltatás után reméljük, hogy mostmár minden rendben lesz veletek, nagyon szorítunk!!!

Tipu,
örülök, hogy rendben vannak a babucik. Tényleg fantasztikus lenne 1 fiú és 1 lány!!!

Nyulika,
tényleg nagyon jó volt a kismami torna. Örülök, hogy személyesen is megismerkedhettünk. Én azt hiszem, hogy csak heti egyszer fogok járni. Jó nyaralást kívánok Nektek!!!

Üdv.
Hóvirág
18+5
hóvirág
 
 


oops, elirtam. A 980euro az 230e Ft... szoval igggeeeen borsos arban van.Kép

Tipu
tipu
 
 


Zsuzsi,
Koszi szepen,azt hiszem kiprobalom a jovo heten.

Pocok,
Na a szitu ismeros.Nekem is fajta te korodban.kb 4 napig egyfolytaban es csak a vizes borogatas segitett a homlokomon !!!Meg a sotet szoba,de gondolom az Mankatol nem igen megy.

Sasha,
Ez tenyleg szep suly Gabi babanak ! Szoval neked is alig akarata megmutatni a pofijat.Az enyem is csak kalimplat az arca es a szeme elott,de igy is fantasztikus volt .


Mona,
De jo hogy neked is jo kedved van.Orluok hogy most mar az utolso akadaly is elharult es megbizol az uj korhazban es az emberekben !!!Es ez a legfontosabb.

Timici,
De jo hogy minden rendben van vegre,bar nem lehetett semmi az izgalom az elmult napokban.Pihenj sokat es mostmar minden Ok lesz.Az meg kulon jo hogy jo velemenyed volt a korhazrol ugy altalaban.

Tipu,
De orulok a csupa jo hirnek.Elkuldom priviben a cimet,mar mondtam is neki ugyhogy irj nyugodtan.
Hu ez tenyelg borosos ar a kocsiert.Itthon mar lehet kapni 90e nagyon jokat.Persze az nem igazan alkalmas a Finn idojarasnak.
D irigyellek a tengerparti kilatasert.Meg a nagy nugalomert,hidd el a legjobb helye lesz ott a a babuknak.Szoval az egyik szegyenlos a masik fiu.Kivancsi vagyok mi lesz a kovetkezo UH-on.Mikor lesz?

Edit,
Hat ez jo ki meglepetes volt.Ezek szerint eddig titkolta azt ami laba kozott van.
Jo hasonlat volt a mit a ferjetrol irtal.Teteszett ez a szenne van tetovalva : ))))
Az enyemnek is konnyes volt a szeme,nekem attol hogy Ot lattam.
Na mindegy ez ugyis egy nagy csoda amin osztozunk.!!!

Kataa
32+3

Kép
Kép
kataa
 
 


Csipkebogyó, TimiciKép

Húúúúúúúúúúú Lányok, mik nem történhetnek ittKép De biztos vagyok benne, hogy minden rendben leszKépKépKép Csak pozitívan +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Drukkolok minden problémás kismamának ámKép

Krisztinka,
Felhívtam öket, bent van maKép Úgyhogy elmegyek annak ellenére, hogy nem tudtak már idöpontot adniKép De most azért szeretnék biztos lenni ebben a méhszáj dologban. Remélem nem kapok nagy leszúrást, de most úgy érzem, ha várok még 1 hetet az idegörlö lenne és kockázatos is.

SashaKép
Köszi, a választ. Még ma úgyis beszélek a dokimmal. A helyzet javulóbanKép, de nem tökéletes. Csak az a kérdés, hogy miért nem ért SEMMIT a Magne B6 amikor napi 6 szemet szedtem belöle????

Most megyek, pusszantás mindenkinek,
Moni
28+
mj
 


Sziasztok Lányok!

Csipkebogyó, Timici, szorítok nektek! Kép

Éva,
kromoszómavizsgálatról: én voltam ilyenen, és nem azért, mert nem volt jó a tarkóredõ értéke, hanem mert elmúltam 35 és akkor megnövekszik a Down kór esélye. Ami miatt úgy döntöttem, hogy megcsináltatom, az az volt, hogy ha az ember gyereke betegen születik, az az egész életet megszomorítja, viszont ha netán elvetél az ember, akkor még mindig van lehetõség újabb próbálkozásra.
És egy kis ijesztgetés,- bocs de ez a statisztika- a Down kóros gyerekek 75 százaléka 35 év alatti anyától születik, pontosan azért, mert nem minden esetben csináltatják meg a vizsgálatot. A 35 év felettieket meg erõsen rá szokták beszélni. A vizsgálat egyébként nem vészes (bár nagy felhajtást csinálnak körülötte), csak egy szúrás az ember hasába, kb. egy perc az egész, és közben a doki nézi ultrahangon a baba elhelyezkedését. Utána feltétlenül pihenni kell pár napot, én másfél hetet feküdtem otthon, minden házimunkát a kispapára hagytam, de ez volt minden.
Az eredményt attól függõen, hogy hol csinálják, kettõ és négy hét között kapja meg az ember.
Persze ha valaki úgy dönt, hogy ha beteg a baba, akkor is vállalja, akkor nincs értelme megcsináltatni.

Kispici
20
kispici
 
 


Nekem is nagyon fáj a fejem. Kép
Még Algopyrinem sincs Kép
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Csipkebogyó!

Ajaj! A legfontosabb, hogy nyugodj meg! Ha tényleg nagy zûr lenne befektettek volna. Az is lehet, hogy fejlõdött a Luca, csak nagyon kicsit. Lehet, hogy most "pang" a fejlõdése, és majd hirtelen nõ egy nagyot. Ilyenrõl is hallottam már... Biztos, hogy mire mész már nõtt egy hatalmasatKép

Timici!

Nem irigyellek ezért a sok megpróbáltatásért! A lényeg, hogy a lepény visszanõtt, és már csak pihenned kell és várni a babát. A lepény idõvel valószinü feljebb kerül. Nyugi, úgy néz ki most már minden rendbenKép

Tipu!

Szióka! NA! Gratula a csupa jó hirhez! Hát tényleg nem valami olcsó az a babakocsi... de ezek szerint kibirná nagyon sokáig. Sajna most mérlegelnetek kell, megveszitek használtan, vagy befektettek. Elvégre egyszer kell megvenni azt a kocsit. Utána meg el lehet adni, és biztos vagyok benne, hogy meg fogják venni. Vagy vesztek használtan, és hátha kifogtok egy jó állapotban lévõt. Azért 3 éves korig 2 gyerek mit tud müvelni egy babakocsival?! Ha szerencséd van akkor nyugis gyerkõcök voltak, de én azt ajánlom, hogy nézz körül a használt választékból is, mert nem lehetetlen, hogy találsz jó állapotút is!!!

Akkorát aludtam, most keltem felKép Gabi nyugiban van, csak kicsit helyezkedik, még mindig alukálhat. Nem is csoda! Amit reggel levágott a pocakbanKép Lányok! Ilyenkor is nagy élmény ám a 3-4D-s UH. Olyan kis husika pofija vanKép Nem térek magamhozKép
Megyek is videózniKép

cupp
sasha
35+2

Kép
sasha
 
 


Sziasztok,

Megmondtam a fõnököknek. Mivel jelenleg egyszerre két fõnököm van, és ketten százfelé mennek folyton, ráadásul az iroda két végében "laknak", ezért úgy döntöttem, hogy e-mailen mondom meg nekik. Ezért az egyiknek élesben láttam a reakcióit (itt van mellettem az irodája, egy üvegfal választ el bennünket), a másikét csak levélben láttam.
Szóval az elsõ örült. Kép Majd nagy komolyan megkérdezte, hogy akkor ez most mit jelent, meddig leszek itt, hogyan tervezek, és milyen sûrûn kell majd dokihoz mászkálnom.
A másik pedig ugyanúgy gratulált, õ megköszönte, hogy ennyire idõben szóltam, de egy szót sem szólt az egészrõl, amikor élõben találkoztunk.
Az is igaz, hogy megkértem õket, hogy egyelõre ne mondják senkinek, a keddi elsõ ultrahangig (hátha kiderül valami szörnyûség).

Szóval köszi a szorítást, túl vagyok rajta! Kép

Jó hétvégét nektek!
Csík
csík
 
 


Sziasztok!
Reggel írtam egy rövid szösszenetet keményedésügyben, de elszállt. Mindegy. A lényeg, van itt egy kis félreértés, én mindig is lelkesen szedtem a magnéziumot, amikor kellett, és hogy ha valaki retteg a koraszüléstõl, hát az én vagyok.

Magne B6:
sok doki rutinszerüen adja, (és sok kismami rutinszerüen szedi)ártani nem árt alapon. Ez igaz is, valóban nem árt, csak a szervezet hozzászokik, és akkor a huszonikszedik hétre kb. annyit ér, mintha szenteltvizet kortyolgatnánk. Meg a komolyabb görcsökre egyébként is kevés, arra van a magnéziumcitrát, vagy a pezsgõtabletta. (a még komolyabbakra meg a Prepar...egy kis Isoptinnal...Hmm..Mennyei!Kép)

Csipkebogyó,Timici!
Szorítok Nektek, hogy most már csak szép dolgok jöjjenek.KépKépKép
Pusz
Zulu
26+1

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok,
Úgye emlékeztek még rám?
Visszajöttünk a szabiról bár az idõrõl fõleg ami az elsõ hetet illeti inkább semmit nem írnék mert egész héten esett. Sajnos nem tudok mindig net-közelbe kerülni ezért is ritkább leszek...
Ami velünk történt és amin keresztül mentünk - mivel többen is történeteket vártok - azt hiszem nem tudom még leírni és nem is szeretném mert itt a topicban az egyik lány orvosa indította a kálváriánkat felesleges riogatással, másrészt nagyon sokan - ahogy így olvastam visszafelé - abban a terhességi hétben járnak amikor az esmények velünk kezdõdtek és senkit nem szeretnék feleslegesen megijeszteni.Egyet azonban megfogadtam mégpedig azt, hogy ha megszületik a baba és már lesz lélek erõm újból"feleleveníteni azt a jó pár hete", akkor megírom és nem csak itt a babanet-en.

De ami a lényeg.....ma betöltöttem a 22. hetet és a fiúcska nagyon aktív leginkább este és akkor ha pihizek.
Én ez idáig 4 kg-ot híztam és a pocakom is szépen gömbölyödik.

Éva,
Ne haragudj de egyáltalán nem értek egyet a hozzászólásoddal. Ma Mo-n az amniocentezis nem kötelezõ, csak ajánlott 35 év felett, ha egyéb gond nincs (jó az AFP-d és a béta HCG szinted és az UH eredmények is negatívak, miért tenné ki magát bárki is ennek a vizsgálatnak feleslegesen, annál is inkább mivel nagyobb az egyéb szövõdmény kockázata és sajnos még az sem bizonyított, hogy a magzati létben elszenvedett esetleges ez irányú trauma a baba késõbbi életében (felnõtti létében) nem okoz e problémát. Álláspontom szerint ha egyébként csak a kora miatt csináltatja meg az ember, akkor felesleges beavatkozásnak teszi ki Magát az ember és saját gyermekét is.
Breki
Breki
 


Bocs Éva,
Kispicinek szólt az elõbb.
Breki
Breki
 


Szia Breki!

Megértem, hogy ennyire megviselt az ami veletek történt, fõleg, hogy Nektek is küzdeni kellett pusztán azért, hogy a baba a pociba kerüljön, ezért is ne vedd "erõszakoskodásnak" amit kérdezek.
Ahogy irtad már minden rendben van, "csak" jól megijesztettek. Sejtem, hogy mivel, de tudnod kell, nagyon sokan járnak/járhatnak ugyanebben a cipõben. Véleményem szerint ha elfolytod az nem tesz túl jót se Neked, se a babónak. Igenis tessék kiadni magadból, ha nem is itt a neten, de remélem a párodnak legalább jól kipanaszkodtad magad és ha kellett akkor kisirtad és megkönnyebbültél.
Az hogy van itt egy lány akinek ua. az orvosa nem jelent semmit, tudomásul fogja venni, hogy az orvos is ember és mint olyan nem tökéletes... Másrészrõl a Te tapasztalatod segitség lehet más kismamáknak akik ne adj isten kénytelenek ugyanazon átmenni mint Ti. Lehet, hogy a Ti pozitiv példátok lebegne a szeme elõtt és "könnyebben" átvészelné a bizonytalan napokat... Bár ez az én meglátásom és mint irtam tiszteletben tartom az érzéseidet.
Nagyon örülök, hogy már minden rendben van a babávalKép Hiszen nincs ennél fontosabb egy anya életébenKép Próbálj túljutni rajta, még akkor is ha nagyon nehéz. Ne kisérje tovább a várandósságot, hiszen csak megkeseriti ezt a gyönyörü állapotot...
sok puszi
sasha
35+2

Kép
sasha
 
 


Tipu,
Nezd meg az Ebay-en...legjobb lenne neked a sved ebay, de szerintem Nemetorszagbol is el tudjak kuldeni...
Gyakran nezz korul, hatha talalsz olyat, ami megtetszik, erdemes varni es gyakran benezni, hogy olcsot talalj!
[url=http://listings.ebay.de/aw/plistings/list/category23629/index.html" TARGET="_top]http://listings.ebay.de/aw/plistings/list/category23629/index.html[/url]

Remelem mukodik a link...
Lenyegesen olcsobb, mint az uj...ha akarod, 3 nap szallas fejeben el is viszem neked Kép Kép Kép !!!

Zsuzsi
17+4
zsuzsi74
 
 


Sziasztok Lanyok,
En most bucsuzom keddig ,mert haza megyek a szuleimhez es egy kisit hagyom kenyeztetni magam : )))))

Csik,
Majd jovo heten valaszolok !
A leneg hogy jol reagaltak a fonokok.Ezek meg rutin kerdesek foleg ha ferfi a fonok hogy remelem nem fog egyfolytaban dokihoz rohangalni .
En ugy oldottam emg hogy alt munka utan mentem dokihoz amikor csak lehetett es vedonohoz is.A vervetel meg ilyenek nem tartanak sokaig,max 1-2 oraval mesz be kesobb.

Breki ,
Lenyeg hogy jol vagytok es remelem hamar kitorlodik ez a trauma a fejedbol.
Igazad van,pont ezert nem kotelezo az amnio csak 35 felett.


Gomboc,
Remelem mar jobban vagy !!!

Pocok,
Ha visszajottem megbeszeljuk a randit : ))))))

Puszi mindenkinek,
Kataa
32+3

Kép
Kép
kataa
 
 


Timici,
meglepve olvastam a soraidat, hat, eleg nagy lelkiero kellett annak elviselesehez, amin keresztulmentetek. De most mar gondolj arra, minden jo, ha a vege jo...KépKépKép

Csipkebogyo,
tenyleg nyugi. HA nem azonnal fektetnek be, nem lehet akkora baj! Kuldok egy kis energiat: ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Csík,
hajra. Kép Biztos nem lesz semmi gond azon az UH-n. Kép

Kataa,
ugye, milyen jo otthon? Kép

Breki,
Ha en vagyok az a lany, akinek az "ijesztgetos doki" az orvosa, akkor reszemrol nyugodtan leirhatod a tortenetedet. Sot, orulnek neki! HA emlekszel meg a "...ma megint megjott.."-os eloeletemre es Gombocka elso 5-9. hetere, akkor tudod, hogy min mentem keresztul hala a dokinknak. Akkor beszelgettem egyszer a varoban egy lannyal, ot is hallalra remisztette az elozo terhessege soran, Ot amniocentezisre is elkuldte. En mostanra lehiggadtam, megbizom a szaktudasaban, de bennem van mar, hogy a dokink egy biztonsagi jatekos, annyi bajt latott mar a palyaja soran, hogy nem akar hitegetni, a rosszabbat mondja, aztan max. kellemesen csalodik az ember lanya. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Veletek is ez tortent...Kép
Írd le legyszives, jo? Kulonben jovo szerdan terveztem elmenni hozza, de az elmult ket napban a hasam is elkezdett gorcsolgetni (masfel honapja szedem a Magnesii Citricit, napi 2*1), ugyhogy lehet, hogy felhivom Ot elobb.

Gombóc
Gombóc
 


Sziasztok lányok!

Hát nem bírtam ám mindenki regényét elolvasni, de majd igyexem bepótolni. A mh-en annyi minden volt, hogy csak na, kaptam sorra a virágcsokrokat és ajándékokat, így taxival jöttem haza.
Ma volt az utolsó munkanapom, ráadásul reggel dokinál is voltam, csinált UH-t és kiderült hogy kislányom lesz!!!!!!KépKépKép Annyira jó, hogy munkába menet végig vigyorogtam. Kép Hétfõn megyek 4D-re, már nagyon várom!

Kataa,
bocsi, hogy nem küldtem receptet, végülis a sógornõm porból csinálta, mint kiderült....Kép

Ja, és itthonról topicolok. wow
Képzeljétek, a férjem megvette a kiságyat névnapomra, mikor hazajöttem már itt volt a szobában, olyan édes,nem?Kép

Most megyek alukálni.

pusz
Brokkoli
28
brokkoli
 
 


Sziasztok Pocaknövesztök!!
Remelem mindenki jol van,a babokkal egyetemben!

Breki!

Egyetertek Veled,amniocintezis ügyben!
Es azt sem szabad elfelejteni,hogy 1% esely van a spontan vetelesre,ill. magzat elhalasra is.Kepzeljetek el,ha megcsinaltatja valaki es elveszti a babajat,aki (mint a vizsgalatbol kiderül,bar mar felesleges),hogy makk egeszseges!

Es ha az ember megcsinaltatja es utana kiderül,hogy valami baja van a babanak es megsem veteti el,akkor meg megint csak minek csinaltatja meg???
Na jooo,remelem enkinek nem kel ilyesmin törnie a fejet!

Jo ejt,Kryss%Rebecca(5 es 1/2 hetes)

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


Sziasztok!

Sasha!
Te sem fogod megúszni! Az elsõvel én sem kapkodtam el, az utolsó napokban készült el minden. Nem volt semmi gond akkor sem. Most viszont nem kell erõszakot tennem magamon ahhoz, hogy legalább kitakatítsak, sõt! Ablakpucolás, ajtómosás kimondottan jól esik! Ráfér már a házunkra! Ráadásul tavaly novemberben költöztünk, de még vannak kipakolatlan dobozaink. Kép

Kataa!
Örülök, hogy minden okés veled. A babakocsiba elõre ülhet a nagy, hátra a pici, és az õ ülése teljesen vízszintesre dönthetõ. Lábzsák, bevásárló-háló, könnyen picire összecsukható, 1 évet használták, de nagyon szép állapotban van. Negyedébe sem került, mint 1.5 éve nagy hiper-szuper 4funkciósa. Jó pihenést!

Csipkebogyó!
Ne aggódj!!! Ha gáz lenne, már bent feküdnél a kórházban! Nehéz lehet most, de hidd el, ha kibújik, még több aggódnivalód lesz! Nagyon vigyának rátok a dokik, semmi baj nem lesz! Keresd Nyuszit, Emília anyukáját az Elsõ napok... topikban, vele valami hasonló volt a terhessége vége felé.

Sziasztok!

Mona/35+5/
Mona
 


Jujj, elfelejtettem megkoszonni, hogy annyian kivantatok jobbulast. KOSZONOM!!! Segitett is! A haziorvosom kiirt tappenzre, kuralom magam, eddig ma nem volt lazam se..KépKép
Szerintem hetfon megint megyek dolgozni. Kép Nem tudom hogy vagytok vele, nekem egyre kevesebb kedvem van (az eddig imadott) munkamat elvegezni. Valahogy nem erzem olyan fontosnak mar...Kép
Jo ejt Mindenkinek!
Gombóc
Gombóc
 


Sziasztok!

Mikor szokott eloszor jelentkezni az ejszakai labikra gorcs?
Ma ejjel volt szerencsem legalabb 5* felebredni erre az iszonyatosan nagy fajdalomra, es tok veletlen pont tegnap vettem Ca tablettat, de alig sikerult elmulasztania.
Kalciumbol hany mg javasolt 1 napra? Jol emlekszem, hogy azt irtatok celszeru este bevenni?

kamilla (21+2)
kamilla
 


Kamilla!

Ez a görcs nem jelentkezik mindenkinél, nem törvényszerü, de sajna elõfordul. Tehát kinél mikor jelentkezik...Kép Nekem idáig max 2x volt, de szerencsésen uraltam a helyzetet. A kalcium segithet rajta, de nekem nem volt idõm kipróbálni, mert sikerült megúsznom. De ha érzed, hogy mikor jön akkor megelõzheted, ha erõsen visszafeszited a lábfejed a sipcsontod irányába. Nekem ez vált be. Fõleg, hogy mostanában "ébren" alszom igy nem nehéz...Kép

Kispapám elvonult gépet szerelni valami "haverjához"Kép Remélem nem lesz semmi komplikácó a géppel és hamar tud jönniKép Utána megyünk Auchanba, Ikeába, Árkád-ba... Hmmm jó hosszú napom lesz, be is veszek egy magnézium tablettátKép
Elvileg, ma elég sok szükséges dolgot meg tudunk venni a kórházi tartózkodáshoz, és a gyerekszobába a maradék dolgot.
Anyukámék is voltak itthonKép Hoztak nekem egy 12 db-os edénykészletetKép Persze szerintem fedõvel együtt annyiKép Tudjátok olyan aminek az edénye ezüstös szinü, és a fedele üveg és van rajta egy picike "szelep". Azt úgy szeretem és csak 2 olyan lábosom maradtKép Hát igen 1-2-nek sikerült eltörnöm a fedelétKép
Most éppen nagymosásban vagyok, persze, így jár aki lusta volt egész héten mosniKép Odáig fajult a helyzet, hogy már szinte alig van bugyimKép
Meleg van, baromira!

puszi, legyetek jók
sasha
35+3

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!

Beugrottam egy kicsit,megyunk eskuvore es a parom meg nem keszult elKép Mint egy menyasszony!

Kataa,
koszonom a cimet,szerencsesen megerkezett. A kovetkezo uh majd csak a 24.heten lesz. Akkor neked mar alig lesz 2 heted es babazolKépRegebben irtad hogy csaszarral fogsz szulni.Honnan tudod ezt igy elore? Csak nincs valami baj?
Hihi,sajna nincs tengerparti kilatasunk,mert nem latszik a fatol a viz..Kép De 3 perces erdei seta es mar ott is vagyunk. A babuk elott ritkan jartam ki mert ott van a leghidegebb,de most nagyon jol esik a termeszetben lennem.
Jo pihit neked!Kép

Zsuzsi,
koszi a linket, tenyelg nagyon jo arak vannak ott. Egy baj van csak veluk,hogy nem lehet oket szemelyesen megnezni csak kepen es a parom ettol idegenkedik. De ha te megnezed es ugy hozod el,akkor gyere nyugodtanKép Sot, ha oktoberben jossz akkor egy hetig is maradhatsz mert a parom megy az USA-ba, en meg egyedul leszek itthonKép Es felek egyedul mint a gyerekek,ugyhogy gyere csak gyere..Kép
Ja,mielott elfelejtem. Ott nalatok kell fizetni az ultrahangokert? (meg egyebkent az orvosi ellatasert) Nem maganorvosnal,hanem terhesgondozason. Es ha van valami baj es emergency be kell menni a korhazba az ingyenes mint Mo-n? Itt minden egyes alkalom 22 euro.A terhesgondozason.. Amikor bemegy az ember szulni,akkor is felszamolnak napi 150mk-t, es amikor a babu megerkezik akkor o is "fizet", igaz valamivel kevesebbet. Ott is igy van? Ja es mindez a TB mellett. (remelem nem kell honapokkal elotte befekudnom..KépKép)

Sasha,
a tegnapi 3D-s uh-ot felvettetek videora? Vagy ez automatikus? Tegnap mi is vittunk kazettat hogy hatha, de nem megoldhato. Pedig a szuleimnek jo lenne kuldeni hogy ok is lassak az unokakat. Mennyivel latszik jobban a babu 3D-n?

Csipkebogyo,
probalj megnyugodni, igaza van a lanyoknak, biztos befektettek volna ha nem lettek volna jok a babu eletfunkcioi. Fekudj sokat, es beszelj vele hogy noljon a ket het alatt, ne hozza rad a fraszt. Ne felj nem lesz semmi baj. Ha valami szokatlant erzel,gorcsolsz vagy ilyesmi akkor ne varj vele, menj be ujra azonnal!

Most megyek mert elkeszult a kispapi, holnap jelentkezem ujra.

Pussz
Tipu
18+2
tipu
 
 


Sziasztok!

Koszonom mindenkinek a torodest! Kép Nagyon jol esett,hogy nektek elmondhattam. Most mar nagyjabol rendben vagyok de meg mindig gyengenek erzem magam, de nem folyamatosan. Szoval nem is magatol az ajulastol ijedtem meg,hanem, hogy mitol jott ilyen hamar? Nekem is a perc tort resze alatt tortent. Megprobalkozom a reggeli kis tejeskaveval reggelente es jovo7en megyek dokihoz akkor majd hatha okosabb leszek! Kép

Timici,Csipkebogyo
Dobbenet,hogy mennyi erotok van! Remelem mostmar rendben lesz minden. Szoritok nektek nagyon!

Csics
Nagyon tetszett az emiles megoldas! Kép Szerintem nem sok pelda van ra eddig a tortenelemben,hogy igy adta volna be valaki,hogy babas! Kép

Hetfotol surusodnek az ertekezletek. Remelem az ajulas majd messzirol elkerul! Kép

Mindenkinek jo etvagyar igy del korul!
Norkini
15!
norkini
 
 


Tipu!

Ha nincs fogadott orvos itt Mo. akkor mindent a TB fizet. Terhesgondozást, és normál UH-t, ha van beutalód. Elvileg itthon 4 UH van, de lehet több is, orvostól függ! A 3D-s UH-t nem támogatja a TB ezért az 8000 Ft. körül mozog. Mi vittünk kazettát és felvették. Ehhez persze külön vedómagnó szükséges... Majd, rakok fel képeeket ha végre megcsinálja a párom, de nem tudjátok mit egyet felrakok most, igaz elgé rossz minõségüKép A "sasha"ba. Meglátod milyenKép Nem csak körvonalak látszanak, hanem a kis husi is a pofinKép))
A kórházi ellátásért alapjáraton nem kell fizetni, de vannak fizetõs szobák is. Itt egyedül lehetsz a babával, vagy max 2-en. A szülés elvileg ingyenes, de vannak orvosok akik elõre benyögik, hogy ennyi lesz a szülés. Persze ha a magánorvosodról van szó... és magánrendelésre jársz. Minden kórházi ellátás ingyenes egyébként, de a pénz nagy úr és sok orvos nagyon elszállKép

Szió
sasha

Kép
sasha
 
 


Lányok!

Mostanában kezdem pakolgatni a kórházi csomagom, és van egy pár gyakorlati kérdésem. Ti mindent bepakoltok ami majd az 1 hét kórházban tartózkodáshoz kell (összes ruha, piperecikk, babának a dolgai), és amikor beindula szülés és mentek a kórházba akkor viszitek az egészet, vagy csak a vajúdáshoz szükséges dolgokat viszitek magatokkal, és majd másnap hozza utánatok a párotik a bõröndöt??? Lehet hogy hülye kérdés, de nem tudom hogy ha mindent viszünk akkor hová tesszük amíg tart a vajúdás és a szülés (mert ahogy nézem ez egy szép nagy bõröndnyi holmi), ha viszont nem visszük, akkor lehet hogy mire beér vele valaki kellene belõle valami.
Segítsetek!!!

Sziasztok: Manó 34+0

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Tipu,

Hat sajnos vasarlas elott az ebay-en nem nagyon lehet nezegetni, hiszen addig lejar az aukcio ideje, es az sem biztos, hogy te 'nyered' el a legvegen! Aki ebay-ezik, mar iszonyatos kifinomult technikat fejlesztett ki az utolso 30 masodpercben torteno vasarlasra! Sajnos meg en sem vagyok eleg jo, es nem is akarok tul jo lenni benne, nehogy elkapjon az ebay szenvedelybetegseg! Viszont ami vigasztalo, az az, hogy eleg szigoru szabalyok vannak. Tehat minden esetleges hibat fel kell tuntetni, azt is, ha mondjuk napszivott, karcos, vagy el van torve rajta ez-az. Minden eladorol van ertekeles is, hogy mennyire megbizhato. En meg csak egy kismamafarmert es egy haskotot vettem, nagyobb erteku cuccra meg nem ruhaztam be. Ird meg, hogy melyik tipusu kocsik tetszenek, aztan nezelodjunk!
Nalatok nincsenek bolhapiacok? Hopp, eszembe jutott valami: neha ugy negyedevente az ikresek klubja szokott rendezni piacot a hasznalt ikercuccokbol...ha legkozelebb latom, hogy lesz, korulnezhetek, ha meg aktualis...
Sokat hal'Istennek nem jarok orvoshoz itt Nemetorszagban, a korhazi dolgokrol gozom sincs, szerintem a biztositasunk fedezi a szulest. A nogyogyasznal alapesetben nem kell fizetni, viszont januar ota nem vegeznek el ingyen egy csomo szerintem fontos vizsgalatot, pl. az AFP-szurest, a toxoplazmozis tesztet es a cukorterheleses vizsgalatokat sem. En csak az AFP-t kertem kulon, a toxoplazmat otthon csinaltatom. MAr voltam vervetelen AFP ugyben, majd gondolom nemsokara kapom a szamlat.
Mult heten beszeltem a szulesznovel, aki otthonszuleseket kiser, es remelem majd az enyemet is fogja, o azt mondta, hogy mindent fizet a tb, DE o privat felszamol egy telefonos keszenleti dijat, mivel neki is koltseg, ha bebiszittert kell hivnia, ha epp nem alkalmas idoben szulok, stb. ez 260 Euro lesz, ami kb. annyi, mint otthon a doki 'jutaleka'. Es en marha, meg ezek utan is itthon akarok szulni!! Kép Ja, es majd ad egy listat, hogy egy orvosi boltban mit kell megvenni, de ezeket o kesobb visszaigenyli a biztositotol es atutalja nekunk!

Sasha, de jo neked, hogy mehetsz vasarolgatni!!! Tudod mit utalok nagyon itt Nemetorszagban? Szombaton legkesobb 4-kor az osszes bolt bezar, es hetfon reggel 9-ig ki sem nyitnak! Otthon meg akar vasarnap este 10-kor is elmehetek vasarolni, ha kedvem tartja!

Tipu, mit veszel (vettel) fel az eskuvore? Ma vettem egy ruhat, remelem szeptember 28-an a baratnom eskuvojen (vagy az unokatesomen) bele fogok ferni. Nem kismama ruha, de keresztben van szabva, es nyulik, nagyon csecse...

Es mire hazajottem a ferjem szakacskonyvbol fozott egy porkoltet, eleteben eloszor...epp ezen a heten kozolte, hogy azert foz tojast a gyereknek, es nem sut tojasrantottat, mert goze nincs, hogy kell!

Zsuzsi
17+5
zsuzsi74
 
 


Lanyok

Most olvasatam valahol,hogy kispolskiba nem lehet es nem is szabad babaulest betenni. Mit tudtok errol???

Norkini
15
norkini
 


Sziasztok!

Én még mindig változatlanul ketten vagyok!Kép KépKép
Nem akar kibújni Bertike! Szerdára voltam (28) kiírva, de semmi elõjel. Csütörtökön megvizsgált a doki, de még akkor is csak bõ egy újjnyi volt a belsõ méhszáj. Tökéletes szívhangja voltKép
Utána másfél napig megõrültem a fájásoktól, de ez már ilyenkor így fáj. Végig azt hittem, hogy na majd most talán....de semmi.Majd hétfõn kell újra mennem, már elõre félek. Fontos! Lányok azért vagyok a párom szerint ennyire türelmetlen, meg persze Õ is, mert arra készültünk, hogy kb. két héttel hamarabb jön. Ezt a 4D UH miatt tettük. A 31-dik héten voltunk, és ott azt mondták, hogy az akkori súlya és mérete 33 hetesnek felel meg. Ezt sajna mi majdnem kézpénznek vettük. Nem kellett volna. Már nem tenném. Ezt csak azért írom le, mert nekem jó lett volna ha elõttem valaki ilyet tapasztal, és megosztotta volna velem, velünk.
Nagyon türelmetlen vagyok, de mint olvastam Bringáék Hannája is ráhúzott 7 napot.

Bringa Hannácska!
Örülök, hogy minden rendben van veletek. Sok boldogságot és egészséget kívánok nektek!!KépKépKép

Csipkebogyó!
Pihenj sokat, egyél- igyál amit szeretnél, és kényeztesd magatokat!!!Hidd el semmi baj sincs, csak most nem a méretekben meghatározható szervei fejlõdtek, majd ha legközelebb mész, már biztosan megnyugtatnak!KépKép

Krisztinka!
Málnalevélteából fél liter ajánlott egy nap, fél decinként elszopogatva! Sok sikertKép

Sasha!
Szép méretekkel rendelkezik Gabi! Vigyázzatok magatokra!!Kép

Tipu!
Öröm volt olvasni a beszámolódat! Biztos azért volt szégyenlõs mert csajsziKépKép

Lányok!
Kívánok mindenkinek további boldog babavárást, mindenki nagyon vigyázzon magára!KépPuszi
bmary
bmary
 


Manó!
Bizony én is, sok máshoz hasonlóan a nagy sporttáskával mentem, ne csinálj belõle gondot, ott megszokott látvány a nagy pakk. Ott volt velem a vajúdó társalgójában a szekrényben... (MÁV Kh.)
Moncsúr
moncsur
 


Norkini!

Én csak annyit tudok, hogy azokba az autókba amelyek erre gyárilag nem alakalmasak (keleti) nem kötelezõ az autósülés. A keleti kocsikban általában csak az elsõ ülésen van biztonsági öv, így eleve csak azok az ülések tehetõk bele, amelyek az elsõ ülésen a menetiránynak háttal rögzíthetõk. Sajnos ezeka kocsik nem alkalmasak arra kialakításuknál fogva hogy a hátsó ülésre pótlólag övet lehessen szerelni. A kispolskival pedig az a plusz gond, hogy rövid, farmotoros kocsi révén elég "törékeny " elõlrõl, úgy is lehet mondani hogy rossz a törés tesztje.
Nekünk egyébként skodánk van, amirõl ugyanez elmondható, bár kicsit hosszabb az eleje.
Sajnos.:-((((

Manó 34+0

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Moncsúr!

Köszönöm, eddig valahogy ösztönösen én is így gondoltam, csak most mikor megláttam a leendõ pakk méretét gondolkodtam el. De ezek szerint van erre kialakított szekrény. Jobb is hogy így van, mert pont elég valahogy összeszedni a gondolataimat hogy egyáltalán mit vigyek be, ha még mindezt kétfelé kéne pakolni, akkor azt hiszem végleg összezavarodnék.:-)))))

Manó 34+0

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Bmary!

Nagyon drukkolunk ám nektek!

és nagyon jó hogy leírtad az UH-os történetet, mert pl nekem is mindíg egy héttel "idõsebbnek" látják a babát az UH-on, és én is egészen beleéltem magam, hogy egy héttel biztos elõbb jön. Ezek szerint nem egészen így van.:-)))Sebaj, akkor jöjjön amikor õ úgy érzi!

Manó 34+0

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sasha,
A baba 'összejövetelével' nem volt gond hála. Rólunk csak annyit, hogy a ma amit Mo-n elérhetõ vizsgálatot (londoni quartett teszt, AFP, UH-k sorozata) lehet mindent megcsináltattunk, végül egy nemzetközi szinten is elismert magyar orvos genetikus tanácsára az eredmények ismeretében nem vállaltuk azt a vizsgálatot, amely sokkal nagyobb kockázatot jelentett volna.

Gomboc,
Nem a közös dokink volt, sõt benne bízom meg továbbra is maximálisan. Õ annyit ajánlott, hogy ha lehetõségünk van rá mindent próbáljunk meg és járjunk végig, majd az eredmények után Õ is elvetendõnek tartotta az amniot.
Azt lehet mondani, hogy végig velünk izgult és bíztatott emberségbõl és a szakmából is nálam non plus ultra.

Viszont nagyon sok tapasztalatot szereztünk a párommal, ez fõleg annak is köszönhetõ, hogy utána olvastunk, rákérdeztünk, angol nyelvû szakanyagokat is megszereztünk és ami mindennél fontosabb lerázhatatlanok voltunk.
Pl. csak egy apróság: ma Mo-n szülészeti UH-t csak olyan szakorvos végezhet aki MASZNUT vizsgával rendelkezik (megjegyzés: az a doki aki rám ijesztett a vizsgálattal ezzel a vizsgával nem rendelkezik, kérdés: hogyan végezhet akkor ilyen vizsgálatot?). Szóval ilyenek és még minden egyéb más.
A magzati kromoszomális vizsgálat elvégzését az OEP dotálja, az orvosok kutatnak és okulnak, csak azt nem kérdezi meg senki mi van azokkal a kismamákkal akiknek kiderül, hogy egészséges volt a babájuk, csak éppenséggel ez után a vizsgálat után vetélnek el. Ki a felelõs? Hát a mama, hiszen a kórház a felelõsséget áthárította akkor amikor aláírták a beleegyezõ nyilatkozatot.
Miért váltják fel a nyugati országokban az amnio-t a biokémiai vizsgálatok, talán azért mert veszélytelenebbek? Miért kell egy négymarkeres vizsgálatot külföldön elvégeztetni, mikor állítólag - labor-orvos szerint - kb. 4000-Ft-ért itthon is elvégezhetõ.
Miért 'verték szét' Mo-n egy nemzetközi szinten is elismert orvos-genetikus orvosi részlegét? Talán mert egyesek érdekeit sértette?
Hát ezek.....
Breki
Breki
 


Breki, Kép
Kosziiiiiiiiiiiiii, amit a dokinkkal kapcsolatban irtal...KépKépKépKép

De, akkor ki volt az, es MI TORTENT VELETEK? Kép

Gombóc
Gombóc
 


Breki, most már tényleg írd meg, engem is nagyon komolyan érdekelne, hogy mi történt!!! Igazán, biztos tudnánk tanulni belõle.

Franyo
15
franyo
 
 


Breki!

Ez már igy önmagában is iszonyuan hangzik!Kép Igazán sajnálom, hogy ilyen megrázkódtatásokon kellett keresztül mennetekKép Már önmagából, az irásodból, olyan hév és indulat tükrõzödik, hogy szinte magam elõtt látom, megint "sikerült" felhúznod magad! Nyugodj meg mostmár, túl vagytok rajtaKép Annyi, de annyi örömöt kivánok, sokkal többet, mint amennyi szomorúság idáig ért!KépKépKép

(A kiváncsiságom azért nem enyhültKépKép, de ez is sajna egy rossz emberi tulajdonság amiért elnézést, de ...????KépKépKép)

A mai napom kicsit fárasztó volt, de az Ikeában találtunk csillárt és éjjeli lámpát a babaszobábaKép Nem túl "gyerekes", nem világit az izzó senki szemébe a kialakitásánál fogva és nagyon helyesKép Az Árkád-ban semmit nem találtunk. Viszont nagyon elfáradtam, és hiába vettem be a magnéziumot, a pocakom le akart szakadni a derekammal együtt! Az Örsig autóval mentünk, de már busszal jöttünk. Hát nagy élmény volt meg kell hagyni...Kép Kb a 12. hét óta nem ültem buszon, csak metró+villamos. Azt viszont tudom, hogy többet sem ülök buszra amig a baba meg nem születik! Úgy kellett kapaszkodnom, hiába ültem.
Aztán most este voltunk az Auchanba. Vettem két db szoptatós melltartót, felpróbáltam és nagyon kényelmes. Egyfajta márka van, de most elõ nem keresem, hogy az melyik. max 1500 forint volt darabja...Kép Vettem a babának hálózsákot, meg pelenkázó szivacsot a pelenkázóra, meg kapott még egy plédet, meg frotír fürdõlepedõt, meg még 10 db textilpelenkát. Igy már 20 db van. Persze lehet, hogy nem kell ennyi, de kelleni fog a feje alá, eleinte a frotir fürdõlepedõ alá, hogy a finom textilpelus érintkezzen a bõrével, szopikhoz, büfihez, babakocsiba... stb. Szóval szerintem kell ennyi. Meg nem igen akarnám minden nap mosni azokat és igy pl féladagnyinak elindithatom a mosógépet. De még mindig kell venni ágynemügarnitúrát, huzatot, lepedõt, mellszivót... huha de sok minden kell még. Szép lassan azért összejön.
Már elpakoltam a cuccokat amiket vettünk, meg felmostam gyorsan, és el is mosogattam. Aránylag rend van a konyhában, de az egy olyan hely ahol sosem lesz rend!

Na ez nem panaszkodás volt, csak úgy leirtamKép
Most viszont már ideje aludni is egy kicsikétKép
puszi és szép álmokat!
sasha
35+3

Kép
sasha
 
 


Sasha
Én is elõször csak 10 db textil pelust vettem, gondolván hogy elég lesz, hisz nem abba pelenkázom Levit, és csak szopihoz, büfihez, sétához, a feje alá kell. Aztán a második héten elmentem és vettem még 5-öt, mert kevésnek bizonyult. Fõleg hogy kopaszodik a drágám, egy nap legalább 2x cserélnem kell a feje alatti pelust mert tiszta haj és állandóan a szájába kavarja, meg a cumijára. Úgyhogy jól döntöttél hogy vettél még tizet, mert tutira kelleni fog. Kép Kép Tiszta izgi hogy te is már így készülõdsz. Szépen lassan összejön a másik topikban a régi gárda. Kép

Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Breki,

teljesen megértem az indulatodat, bár nem írtad, pontosan mi történt veletek, de nyilván nagyon rossz idõszakot élhettetek át. Nagyon sajnálom! Remélem most már minden rendben lesz. Kép
Az amnioval kapcsolatos véleményekhez még annyit fûznék hozzá kiegészítésként, hogy nekem van egy mostohatestvérem, aki ugyan nem Down koros, de gyengeelméjû. Valami kromoszóma rendellenességgel született, és most már elmúlt 40 éves, de teljesen képtelen az önálló életvezetésre. Az édesanyjával élt, (és él most is) nem velünk, de sokszor volt nálunk is, amikor gyerekek voltunk. Nem részletezem, hogy milyen nehéz vele az élet. És nagyon, de nagyon nem kívánom senkinek, hogy ilyet megéljen. Se mint anya, se mint beteg.
Szóval az biztos, hogy nagyon nehéz döntés elõtt áll, aki kénytelen ilyen ügyben dönteni. Nyilvánvalóan a leletek, orvosi vélemények, és a saját tapasztalatai mindenkinek mást mondanak. Nekünk se rábeszélni, se lebeszélni nem kellene senkit, maximum döntési szempontokat adhatunk. (Nekem se kellett volna rábeszélõ hangnemben írni, mert úgy tûnik a válaszokból, hogy olyanra sikerült...) Ez mindenkinek a saját választása kell legyen.

Kispici
20
kispici
 
 


Sziasztok lányok!

sasha
Köszi a számot, hát még elvben két hetem van és jelentkezem rajta (2 hét 1 nap)
Nekem is voltak ilyen fájdogálásaim lennt középen, meg a köldökömtõl jobbra, de az orvos azt mondta, csak a növekedés (a méh növekedése) miatt van. Persze én is bepánikoltam, de miután amúgy is kórházban voltam inkább megkérdeztem. Nagyon féltem a koraszüléstõl, de azt mondta ettõl azért ne tartsak.

Voltunk UH-n. 9 a BPD-je és azt mondták 2500 g. Szóval nem igazán nagy (38 hét). Az orvosom szerint legalább könnyebb lesz megszülni Kép. Azért remélem nem lesz nagyon kicsi, de én is csak 3000-el születtem, anyám meg csak 2800-al. Azt normálisak vagyunk. Hát remélem minden rendben lesz.

Szilvi
Én SzImrés vagyok, de most a nyári szabik miatt nincs délutáni UH. Sajnos a leleteim nincsenek itt, de ha a kórházat felhívod (tudakozó, telefonkönyv) õk tudják kapcsolni. De lehet hogy szept 1-tõl megint vannak du is.

Bringa!
Gratulálok a babához. Nekünk is Hanna lesz, ha minden igazKép

Emma névhez:
Nekem is az Emma néz tetszett, de az apja szerint olyan mint egy lányregény és nem illik létezõ személynek adni Kép. Szóval nekem sem lesz Emmám.

Keményedésekhez:
Van ennek is egy normális szintje, de a magnézium szerintem sem árthat és kb. a 25 héttõl folyamatosan szedtem a Megne B6-ot (nálam ez vált be) marha drága, de használt.

Puszi

dec8 (38)
dec8
 
 


Dec8, én is SzentImrés vagyok, te kinél fogsz szülni? Szülésznõt is választottál?

Pusz
Franyo
15
franyo
 
 


Sziasztok!

Forti!

Igen-igen. Készülõdök nagyba, de a vásárlásnál tovább nemjutok. Köszi hogy "elárultad" nem lesz sok az a 20 pelus. Én is igy gondoltam. Na meg aztán a pelenkák elég sokáig fognak kelleni a feje alá és a kajcsizáshoz, büfihez is, hiszen nem tudja kinõniKép Vagyis ki tudja, de másképpKép

Dec8!

Oké, várom ám majd hogy jelentkezz a telcsin, ha megjött a baba. Te hallod! Nekem most pénteken volt Gabi 2565 g!!!! Neked meg alig 2 heted van és 2500? Hát akkor azt hiszem belõlem jó nagy baba fog kijönniKépKép Én nem félek a koraszüléstõl, most, hogy kiderült, mekkora nagy már GabiKép Hiszen nagyon sok baba születik 2500 g-os súllyal, ami teljesen normális! Már semmiféleképpen nem számitana koraszülöttnek. Kicsit jobban odafigyelnének ránk, de nem szállitanák el koraszülött osztályra másik kórházba az Istvánból. Én már két hét múlva szivesen megszülnékKépKépKép Addigra Gabi szerintem elérné a 3000 g-ot és az pont jó lenne, de mivel nem kivánságmüsor, és neki odabent a legjobb ezért nem igazán erõltetem a dolgot, de szerdán elkezdem inni a málnalevél teát! Akkor kezdem ugyanis a 36. hetemet! És lesz az elsõ CTG isKép

Na puszi
sasha
35+4

Kép
sasha
 
 


Lányok,

Nagyon szépen köszönöm a sok biztatást! Persze csak akkor fogom igazán jól érezni magam, ha két hét múlva kiderül, hogy minden a legnagyobb rendben. Azt elmondom, hogy a három napos lustálkodása után Luca nagyon beindult, aminek én persze úgy örülök! Jó jelnek veszem. Amikor alig mozog, akkor kívánom, hogy nekem is rúgna már végre kellemetlenül nagyokat! Remélem, nem kell sokáig várnom rá... Annyira aranyosak vagytok, hogy ilyen sokan válaszoltatok és küldtetek +++++energiát. A barátaimat is megkérdeztem a dologról és mindenki egy véleményen volt Veletek, hogy nem lehet nagy baj, ha 2 hetet is várnak a következö vizsgálattal. Az egyik barátnöm meg azzal nyugtatott meg, hogy hiába volt a most 6 éves fia örökmozgó a hasában, a 14 hónapos lánya mégis végiglustálkodta a 9 hónapot. Ettöl ö persze frászt akart kapni, de mégis egészségesen született meg a lusti kisasszony...


Amniocentezis ügyben

Kryss! Kb. 0,3-0,4% esély van a vetélésre vagy a magzatelhalásra. Ezért igazad van abban, hogy nagyon megfontoltan kell dönteni és csak valóban indokolt esetben szabad elvégeztetni a vizsgálatot. Abban viszont nem értek egyet, hogy csak a baba megtartásához vagy elvetetéséhez nyújt információt. Hidd el, mielött rászántam magam a vizsgálatra, egy hosszú megbeszélésem volt a genetikussal, hogy milyen elönyökkel és kockázatokkal járhat, hogy hogy zajlik az egész és hogy mit tehetnek abban az esetben, ha kiderül hogy gond van. Tehát: a terhességmegszakítás csak egy szélsöséges megoldás, amire szükség lehet óriási gond esetén. Ezt ök viszont nem mindig támogatják, ugyanis sokszor meg lehet még azt is állapítani, hogy hol van a hiba, vagy mennyire súlyos a gond. Ilyenkor kezelhetik a picit már a születése elött is. Nekem az jelentette a biztonságérzetet, hogy ha kell, akkor olyan klinikán születhet meg, ahol a már megállapított baj szakértöi az elsö perctöl kezdve (és elöre felkészülten) segíthetnek. Ismétlem: nagyon kevés dolog indokolja igazán a vizsgálat elvégzését, de föleg azoknak a szülöknek segíthet sokat, akik egy esetlegesen beteg (vagy fogyatékos) babát is felvállalnak és mindent meg szeretnének tenni a jó start és a fejlödés érdekében.

Mindannyiotoknak minden jót:
Csipkebogyó
31+3
csipkebogyó
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi,
koszonom a segitseget, de a kispapi elzarkozik az internetes rendelestol. Kozben megneztuk az Ora felet is, es jol gondoltuk hogy olcsobb mint a sved Emmaljunga mert ez hazai gyartmagy. Ez "potom" 660 euro, es ennel maradtunk. Nezd meg milyen:
[url=http://www.oratel.fi/prams.html" TARGET="_top]http://www.oratel.fi/prams.html[/url]# ha ez kinyilt, ott klikk a Duoletto modellre.
Mit vettem fel tegnap? Van egy gepikotott egyenesszabasu hosszu bezsszinu szoknyam, es a hozza valo felso. Ket eve vettem otthon, mert nagyon csinos de hiaba S-es nem tudtam eddig hordani mert nagy volt.Kép Most viszont jo pont, a pocim alig latszik benne.Kép Inkabb olyan hatast keltek, mint aki sok sort ivott, vagy csak szimplan van egy kis hasa. Bar ejszakara mar jol bekemenyedett, es olyankor jobban kerekedik. Csinalt kepeket a kispapi ugy hogy kitettem a pocimat, ha kesz lesznek teszek fela profilomba. Kép
Ettem egy csomo fustoltlazacot, es a mi asztalunknal ult egy masik kismama is, o a 38. hetben nagy hassal, ugyhogy egyutt ettunk egesz este. Kispapi azt leste mikor leszek rosszul..
En sem jartam eddig orvoshoz itt,ezert vagyok most igy kiakadva. Termeszetesen sima terhesgondozasrol beszeltem.

Sasha,
nagyon kivancsi vagyok Gabikara, meg nem talaltam a kepet. De milyen szep nagy hasad van!Kép
Igen azt tudom hogy otthon mi hogy megy,mert csak 2 eve elek itt. Pont ezert vagyok kiakadva. Szo sincs maganorvosrol, itt nem is lehet valasztani sem orvost, sem szulesznot. Annal fog szulni az ember lanya aki eppen szolgalatban lesz. Termeszetesen itt is vannak maganorvosok de ok maganrendelovel rendelkeznek, es nem dolgoznak mellette korhazban. El lehet jarni hozzajuk, de csak a normal terhesgondozas mellett (ha mondjuk szeretnel vervetelt) Ok pedig nem mehetnek be a korhazba levezetni a szulest mert ok nem dolgoznak ott.Kép A vervetelt azert irtam extranak, mert itt csak a 8. hetben vesznek, es aztan vegig nem, csak ha bajra utalo tunetek vannak. Itt is 3 uh van"kotelezoen", mind a haromert fizetni kell 22 eurot. Most utannaerdeklodtem jobban az eskuvon. Szoval itt a modi /nem csak terhesen/ hogy nem az uh-ert fizet az ember, hanem azert mert hasznalta a korhaz szolgaltatasait! Legyen az vervetel, rontgen, uh, barmi, beutaloval termeszetesen, minden alkalommal 22 euro!/ha bent kell maradni akkor + napidij/ Ki vagyok akadva! A tegnapi kismama az eskuvon azt mondta hogy o mar 2x volt bent surgossegin ejjel mert ugy erezte hogy megindult a szules, de mind a 2x hazakuldtek a 22 e-s szamlaval egyuttKép
Most azert borsozik a hatam mert ikrekkel nemcsak 3 uh lesz, hanem az utolso 2 honapban mar hetente 2x kell menni...
Persze tudom hogy jo kezekben vagyunk/leszunk mert tenyleg nagyon kepzettek, felszereltek dehat... Bar lehet hogyha utannaszamolok akkor ugyanannyibol jonne ki mint otthon az orvos halapenzevel egyuttKép Itt az nincs, meg is sertodnenek. Ugyhogy a szulesert itt sem kell fizetni, csak a korhaz hasznalataert, meg szegeny babuknak is. Pont mint egy szallodaban.
Huu de hosszu lettem, bocsi. Ez a dolog annyira uj nekem, es elegge felhaborit.

Tegnap delelott ota nem ereztem semmi mozgast a hasimban, de ugye ez meg nem baj ilyen keves hetnel? Ennyit csak nem alszanak!

pussz
Tipu
18+3
tipu
 
 


Csipkebogyó!

Ne izgulj, tényleg vannak nem olyan mozgós babák is, nem lesz semmi baj. Az én babám sose mozgott túl sokat, nagyon késõn is éreztem megelõször, és az hogy naponta érzem kb 1 hónapja van, de lehet hogy még annyi se, és most is csak épphogy, fájdalmat sose okoz, illetve kb 2 nap volt hogy a bordámat rugdosta, de vannak olyan napok is maikor észre se veszem.:-)) ÚÚÚÚÚgy irigylem néha amikor a többiek írják hogy milyen örökmozgó a babájuk. De a doki és a védõnõ szerint is minden rendben van, így hát igyekszem nem idegesíteni magam. Állítólag van összefüggés a pocakban való mozgás és a kinti vérmérséklet között.:-))))) Csipkebogyó, akkor nekünk tündéri nyugis babánk lesz!!!
Ja, a terhes könyveket már nem is olvasom, merta mikor azt írták a 20. hét körül hogy "Most már egészen biztosanérzi a baba mozgását" akkor sírógörcsöt tudtam volna kapni.:-(

Manó 34+1

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?