hurrá, rajta vagyunk a listán

szóval megyünk holnap
ráadásul azzal a barátnőmmel is tudok találkozni, akinek most 5 hetes a kisfia (a Dani), mert a környéken laknak, juhéjjjj

múlt héten próbáltam eljutni hozzájuk, de az Eszti félúton azt mondta, hogy ennyi kocsikázás a dugóban elég volt, és inkább visszafordultunk
van kiscipőnk is! az ausztriában élő barátnőm küldött egyet, és minden követelményemnek megfelel, még szép is

persze muszáj volt rögtön kipróbálni, Eszti kicsit csámpázott, de aztán megszokta, nagyon aranyos benne! egyébként elefanten márkájú. közben megtudtam, hogy falcon márkájú cipőt lehet kapni, ami szintén tudja az előírást
Majola, én úgy vettem ki a hozzáértő szavakból, hogy minden babalábra az ilyen típust ajánlják kezdőcipőnek.
Megann, én is akartam írni, hogy Nyúlnéék utcáját a bkv honlapján lévő térképen találod csak meg!! legalábbis én csak ott találtam meg
Ayse, de kár, hogy nem tudtok jönni

jó vásárlást
Ja igen, Megann: megkérdeztem a zenebölcsit. állítólag csak másfél éves kor után javasolják. nem értem miért, egyszer voltunk egy ilyen foglalkozáson Esztivel, és baromira élvezte, pedig csak 8 hónapos volt. azóüta is mondoigatom neki azt az egyet, amit meg bírtam jegyezni, és nagyon szereti. na mindegy. én azért megnézem, hátha nem eszik olyan forrón a kását. ha többen megyünk biztos nagyobb a nyomás

heti fél órás mulatság egyébként, csüt vagy péntek du.
ha itt nem jön össze, akkor van egy tuti hely a XV. kerületben, az ráadásul délelőtt, ami szimpibb lenne, tekintettel a délutáni csúcsforgalomra, viszont nekem messzebb van.
most jöttem rá, hogy ezt mire elolvasod, már rég megdumáltuk az egészet Nyúlnénál....
na jóccakát