Zuz: én meg úgy tudom, hogy szellőztetés + 5 fok felett, mi ehhez tartottuk magunkat

De ha ráadod az összes overállta mit kapsz kölcsönbe akkor akár -40-be is kiviheted majd a dedet
Ancsi: és férjednek már mondtad, hogy szeretnél még egy kislányt ??? Szerintem ő tudna rajtad "segíteni"
Zsan: embör nem tudja mi az a huszizni

mi is volt a másik szavad??
Indi: Dé paraméterei
Szrek: Kamilla 9 hós lesz 7 nap múlva, szóval valóban egykorúak a dedek

Amúgy enyém ded akkor lendült be az üléssel, mászással amikor először vittem babatalira Deniékhez és ott teljesen begerjedt a többi babó látványától és nekiindult és mindent egyszerre produkált
Votiv: én mint szakértő (és most simogatom a kecskeszakállam és okosan nézek) eddig nem sok mindent láttam, mert annyira gyorsan van megvágva az egész válogatás...

De nekem az már jelent valamit, hogy pl a Ladányit is be tudták ebbe vonni, szal színvonalas lesz ez. Én Ladányi féle kortárs táncot űztem, szóval nekem attól szorult el a szívem, de a jazz se volt rossz és hasonlókat mi is csináltunk

Aztán annyira rámjött a táncolhatnék, hogy itt ugrabugráltam a szobába (kipróbáltam, hogy tudok-e még "túrt" forogni, meg "sönét". Először majdnem pofára estem - Apa jót szórakozott rajtam, de aztán csak sikerült

hiába no! ...
Ja és a dokid:
Lindi: mit te tanulsz?
Nekem is megjött az első konzultáció időpontja: okt. 26-28
Hova teszem Kamillát? És hogy fogom megszopiztatni????
Macs, te hogy oldottad meg a szopi ügyet???
Képzeljétek mi történt ma! Mentünk a védőbanyához és útközben látom, hogy egy helyütt többen állnak az út szélén egy kisfiúval. Gondoltam nagyi lehozta vásárolni, ismerősök semmi extra. Ahogy közelebb értünk befékezett mellettünk egy rendőrautó és kipattant két rendőt egyenesen a társaság felé, akikről kiderült, hgoy nem is társaság, csak ők találták

a kisfiút az út szélén sírva!!!! A néni, akire azt hittem, hogy a nagyija mondja, hogy itt téblábolt a kisfiú (2-3 éves!) és, hogy nem tudja megmondani, hogy hol az anyukája. A rendőrők nagyon szimpik voltak, leguggoltak hozzá és próbáltak vele kedvesen beszélgetni, de szegény kisfiú elkezdett sírni

. Közben mi eljöttünk mellettük, és még mögülem is hallottam ahogy sír szegény és már mondta is, hogy anya-anya-anya! Úgy kivoltam ettől a jelenettől, hogy elkezdtem ott bőgni az utcán, meg most is könnybelábadt a szemem

És ezerrel szorítottam a babakocsit, nehogy véletlenül "elhagyjam"

Annyira sajnáltam szegény kisfiút, és az Anyukáját is, mert belegondoltam a helyzetébe! Valahogy azt nem feltételeztem, hogy direkte hagyta el...
Annyira ki voltam bukva, hogy a védőbanyának is elmeséltem és ő meg csak ennyit mondott, hogy nahát milyen anyuka lehet az ilyen, aki elhagyja a gyerekét! Engem is elhagyott egyszer Anyu, de attól ő még szuper Anyuka nekem
De védőbanya tök hülye volt, mert azon húzta a száját, hogy Kamilla pici mármint hosszra, merthogy 8,5 kg és 69 cm. Szerintem ugyan több, mert rosszul mérte, de tökremindegy.
Ja Fibi: köszi a CD felajánlást! Mit kérsz cserébe? Üreset vagy az Esti Dalok c. cd-t amin Gryllus Vilmos meg Dániel és Sebestyén Márti nyomja az altató dalokat?
Szal, hol lesz a péntekei tali??? Jucus is mondta, hogy jön!
Ancsi kár, hogy nem jösz
Többiek??
Kicsit sok voltam, bocsesz
Rylie