A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Ildi, lehetséges az, hogy a Halmi úton a Beszédvizsgálóban 3 év alatt nem is fogadnak gyereket? ezt mondta a logopédusunk, és hogy a védőnő hülye, hogy egyáltalán ide akar bennünket küldeni :roll:
és egyébként ott mit vizsgálnak?

és férjed most mit dolgozik? szívből kívánom, hogy összejöjjön neki egy jó munka!!

Deni, örülök, ha jó ötletet adtam :) és Bálint már meg is kapta? vagy eltettétek karira?

Indi, Dóra, nagyon megértem mindkettőtök érzéseit! nálam 2x is előfordult, hogy rajta van az ágyon - nincs rajta az ágyon... ott ültem mellette, de nem voltam elég gyors. tegnap este is mellette álltam, elesett, nem tette ki a kezét, és azonnal szétharapta az ajkát :( egyszerűen nem lehet mindig 100%-osan figyelni, nem lehet minden balesetet kikerülni, sajnos. meg kell keményíteni anyai vajszívünket, és nagyon erősnek látszani ilyenkor, mást nemigen tehetünk :wink: hála az égnek a gyerekek bámulatosan gyorsan regenerálódnak!

votiv 8)
votiv
 
 


Ildi, még1: azt mondta a logopédus, hogy folyamatosan nagyon affektíven kell beszélnem Istivel, csak így tudok neki segíteni a beszédindításban. 3 hónapja mondókázunk/éneklünk is szünet nélkül, már úgy érzem magam, mintha vmi musicalben élnénk :roll: eddig sajnos alig haladtunk, a hangutánzása sem túl motivált, és sajnos "elfelejti" (lehetséges ez?) azt is, amit eddig tudott, már a mama-papa sem megy neki :( eddig meg tudta mutatni a nyelvét, az orrát és a fülét. pár napja észrevettem, hogy a "mutasd meg!"-re elkezdi találomra mutatni hol egyiket, hol másikat :( hogyan tudnék ennél többet tenni? vagy csak csinájak mindent, több idő kell bármilyen eredményhez?

votiv 8)
votiv
 
 


Az vajon mire akar engem tanítani, hgoy elromlott a telefonom, számítógépem, monitorom, tévém és fényképezőgépem ??? Szgép működik, de a többi.. :( Nyerjek a lottón, vagy vonuljak az erdőbe, mert nem kellenek ezek?

Sokcsatos Réka tündérke!

Votiv :) nem lehet, hgoy Isti egyszerűen nem akar beszélni, és azért csinálja ezeket? Ne is válaszolj, csak egy ilyen kis találgatás-forgács ez.


Deni :) -Ha kinőjük ezt a mostanit és nem kapok rávalót,a kkor hotzzád fordulok és köszi :)


Msot ahnnyira elkeseredtem, hgyo elromlott a telefon (állandóan tölteni kell, akkor megy) és a fényképező (sehgoyse megy), hogy elfelejtettem, mit is akartam még írni...

indianyo
 
 

 
 

Indi,
én tudok neked adni működőképes készüléket, de pannonos - ha a tesód ki tudja kódolni esetleg....???

Kép
akata
 
 


Ja és amúgy vannak olyan emberek akik közelében valahogyan minden műszaki cikk elromlik, nem tom a magyarázatot de érdekes :D

Kép
akata
 
 


KAta :) aranyos vagy, köszi, van nekem még egy telefonom, csak kölcsönadtam és még nem kaptam vissza. Amiért kétségbeestem, az inkább a fényképezőgép, most akkor nem lesz a kisfiam első karácsoráról kép?? Én egyébként nem vagyok az, akinél minden elromlik, varrógépem 20 éves, telefonom is 2 volt csak az elmúlt 8 évben... Igaz, áramingadozás és Dominó nem volt eddig :lol:

indianyo
 
 


Indi,
nálam is volt hasonlo szitu, áram sem volt, se net, se semmi, és még a telefonom is meghalt. na, akkor gondoltam, ezek jelek arra, hogy pihenjek, olvassak, meditáljak, kicsit magamba nézzek :D és utána sokkal jobb volt :)
fibi
 
 


Uristen, befaltam 5 db bundáskenyeret :shock: kész csoda, hogy a mérleg szerint csak összesen fél kilot hiztam :)
fibi
 
 


Fibi!

Egészségetekre!:)

Votiv!

Párom most biztonsági őrködik, egyébként meg informatikai munkát keres!
Beszédvizsgáló ügyben írok privit, mert itt hosszú lenne!

Recca!

Nem is írtam még, hogy amióta feltetted azt a "dzsungeles" linket, Timi állandóan azt akarja nézni. Naponta muszáj párszor megnéznünk. :)
Egyébként nekem meg ezek a kedvenceim:
http://www.porkolt.com/funny/békák/bkk-5489.html
http://www.porkolt.com/funny/caveman/ad ... -1925.html
http://www.porkolt.com/funny/humor/mese/animáció/madár/madarak/drót/zsinór/pixar/madarak-a-zsinron-7938.html
http://www.porkolt.com/funny/animation/ ... -1694.html

ILdi
ildi76
 
 


Indi,
isten nem ver bottal? :wink:

Votiv,
sztem minden jól halad, csak most gyűjti Istók az inputot, az is elég meló lehet neki! Aztán lehet, h egyik napról a másikra elkezd csomó mindent csinálni, mondani, ami addig nem ment. Drukkolok, hogy így legyen, és nagyon sok energy megy innen!!!

Börsi Dacathlon le volt rabolva. :( Lila rózsaszín izé volt, talán sínadrág lehet a neve, nadrág és pánt, ami ikszben kötődik fent. Sínadrág? Sajna csak kicsik voltak (80 akármeddig) és mi máér 92re gyúrunk. Viszont mellette a Deichmannban volt egy csomó cipő, már ha valaki nem "sajnál" 8-10K forintot a ded lábára. Elephanten és társai. És nőiből hatalmas a választék.
Végül mégamellett az Auchan előtti butiksoron kaptunk nagyon jó kis bélelt bakit 4000ért! Eszter élete első olyan cipője, ami egyben rózsaszín, saját és új! :D 3 in 1.

Holnap további próbálkozások Savoyában, kezeslábast vagy ezt a sínacit keresem. Más ötlet esetleg valakinek?
neet
neet
 
 


Ildi,
köszi :) a békás meg a madaras nagyon jopofa :lol: a dzsungelesre nem is emlékszem :?
fibi
 
 


Megnéztem ám a favonatokat, amiket belinkeltetek (Zsan), de asszem ez nekünk még korai. Eszter sztem sose növi ki romboló illetve orális korszakát. Még mindig megrág mindent és ráül, szétnyomja, stb, ilyen kis vonatos cucc sztem majd névnapra (márc) vagy mégkésőbb. De megjegyzem, mert tökjó! :)
neet
neet
 
 


Én már nem foghatom a kismamaelhülyülésre, nálam már a korai szenilitás nyomai jelentkeznek, további kérdésekre igyekszem válaszolni.
Indi, ha te kérdezted:
én nem voltam barbimán kiskoromban, bár egyszer nagyon megtetszett egy rózsaszín ruhás egyed, és nagynehezen összekuprogattam 52 forintot és bementem a boltba (TRAFIK) és vettem... egy 3 cm-es Yodát. :D :D :D 52 forint!!! Mekkora pénz volt egy Yodára!!!!!!!
És leginkább a tesóim kinőtt ruháit kaptam, ej be jó volt legkisebbnek lenni néha... 8)
neet
neet
 
 


Indi!
Köszi! A bába válaszolt most nem lehet rendelni az Alexandrától, néztem Alexandra boltokban is...de eddig sehol...lehet tényleg elfogyott.

Kép
Kép
Andi
kisherczeg
 
 


Fibi :) Bálint és Micimackó :lol: :lol: Hű, nem tudnád feltenni ezt a képet? Biztos irtó aranyos :D És bundáskenyér nyami! :D

Votiv :) Karácsonyi ajándék lesz Bálintnak. Bár bevallom nehezemre esett eltenni, annyira tetszett neki, na de ha minden ajándékot előre megkap, mi kerül a fa alá... Tényleg köszi még1x :) Szájharapás :( És vérzett is?

Indi :) Igazán nincs mit! Azt elfelejtettem írni, hogy 98-as, szóval Dé tuti belefér, B-re is kicsit nagy volt a múlt télen, de legalább nem kellett rá kesztyű, mert épp betakarta a kezét. :wink:

Neet :) Gratula a bakancshoz! :D És szombat délelőtt lesz börze az Fmh-ban, tény hogy használt, de tök jó állapotú és jó árú cuccokkal, múltkor volt sok anorák meg ilyenek.
denizsa
 
 


Tényleg, létezik olyan bakancs a kölköknek, ami nem ázik be és bélelt? Emberi áron? Ja és azért nem olyan ormotlan, hogy csak úgy tud benne menni, mint egy Birodalmi lépegető? :roll: Azt meg se merem említeni, hogy pofás legyen.

Fibi, nem hiszem el, hogy 5-öt benyomtál. Biztos bagett szeletek voltak. :lol:
zanza
 
 


Zanza,
bakancs: mi amit a Renoban vettünk (Árkád), az sztem nem volt drága (3500), és bélelt, nem ormotlan, és azt irja, vizállo.
Pedig tényleg benyomtam, ekkora haspok lettem :lol:

Deni,
megnéztem a képet, nem is lett jo, mert a maci nem is látszik rajta. csak mintha B fetrengene a földön :lol:

KépKép
fibi
 
 


Den,
köszi, bár én nem vagyok az a börzés típus (ha hétvége van, végre apjukkal, és nem ilyen helyekre járok), de azért lehet, h egyszer kinézek. Ez az FHM a Fehérvári úton van?

Zanza,
remélhetőleg a miénk se ázik be, bélelt, stb, és teccik a lépegetős metaforád. :D és még csak nem is koszolódik, ebben a melegben rá se adom. :)
neet
neet
 
 


Egy, a XX. század elején élt író, bizonyos Cholnoky Viktor fogalmazta meg frappánsan, hogy tulajdonképpen mi is az a gyereknevelés. „A gyereknevelés nem más, mint örökös és reménytelen küzdelem, saját magunk állandóan kiújuló hibáival szemben.”
fibi
 
 


Neet, kedves vagy, köszi :D

börsi Auchan butiksoron van a Sebastiano cipőbolt, Istinek eddig minden csukája onnan van, nagyon jó minőségű cipők vannak jó áron, pl siesta-utánzatok 4-6ezerért. Mi is megyünk bundi cipőt nézni oda maholnap.
Decathlonba is mennem kellene egy XXXXL-es fürdőruciért (el akarom vinni Istit úszni, ha már az apja képtelen) - tudom, hogy nem ezt néztétek, de hátha láttad, hogy van-e egyáltalán választék? :wink:

Sínadrágra is gyúrunk, H&M-ben (itt 4e volt) nem volt méret, következő tippem esetleg C&A? Corában is hirdetik 2-3e-ért, de fiúban 80-ig volt, lányban úgy láttam bőven voltak nagyobb méretek is, sztem még ott nézzétek meg.

Tegnap voltunk Camponában a bótomban :wink:, Isti most először kapott ujjas kesztyűt (egész du. azt próbálgatta a kis vacsavacsa ujjacskáira :D) és kapott oroszlános-tigrises harisnyát is, meg egy inget meg két pólót - ezek mind 50% engedménnyel voltak, szóval bár nem volt nagyobb akció, azért lehetett találni apró kincseket is :) Lényegesen nagyobb a választék, mint az Árkádban, de azért az osztrák/német boltoknak max a fele... És persze igazságtalanul több - kb 4xese - a kislányruha :wink:

Indi, ez sajnos tény, hogy Istinek alulmotivált a beszéde. A mondókázás egyik fontos célja az is, hogy meghozza a kedvét. A közösségben is sokat fejlődhet, hiszen ott nem értik meg őt úgy, mint itthon, kicsit küzdenie kell(ene, ha lenne kedve bármelyik gyerekkel is kommunikálni...) Ma már megyünk a fejlesztőbe, remélem a héten "helyreáll" az élet :)

Ildi, hálás köszönet a pü-ért és a bíztatásért!!!! :)

votiv 8)
votiv
 
 


Zanza, új avatarod rulez!!!!

Deni, sajos igen, vérzett is. de mivel nem az igazi a kitámasztós reflexe, sajnos elég gyakran esik arcra, már fel se veszi, hogy elharapja a száját :(
klassz, hogy az ajándékot el tudtad tenni, nekem az ilyesmi sose megy :oops: :D

votiv 8)
votiv
 
 


csüt fél4-re kaptam ip-t uh-ra :D

de még mindig nem döntöttem el, hogy a nemét megkérdezzem-e vagy sem :roll: :D

votiv 8)
votiv
 
 


Votiv,
további vígasztalásul: Eszter is folyton kiharapja a nyuszifogával a száját, ha mondjuk már fáradtabb és úgy esik. A minap egy napig alig bírt enni, mert csípte minden a kis bibist. :(
De ezeken tényleg hamar túlteszik magukat, én már csak szisszenek egy ilyennél, illetve előfordul, h kicsúszik a b btűs szó, amit gyorsan szívnék is vissza, mert E mindent ismétel... :oops: :lol:
Ruhaötleteket köszi, ma szétnézek itt-ott. :) Ma akkor sívoyázom és du beszámolok jó? Ja, és nagyon is fair, h lányokra több a választék, velük úgyis olyan nehéz, hisztisek és hamar önállósodnak, ezt kárpótolja a rucivétel :mrgreen:
neet
neet
 
 


Votiv,
NE!!! Olyan nagy meglepi az életedben nem lesz mégegy, mint amikor kibújik és: "ANYUKA, GRATULÁLOK! KIS...."
neet
neet
 
 


Köszi a tippeket!

Votiv, szerintem még ebben a korban nincs nagy kommunikáció a többi gyerekkel. Inkább, mint a játékban másolás megy. De fontos nekik a közösség. Elvégre az együttjátszós-játékszabályokat ott lehet elsajátítani. :wink:

Avataromhoz a segítséget köszönöm Ruzicskynek (ki elkövette a képet), és Neetnek (aki véletlenül elmondta, hogy ő hogy csinálja) :mrgreen:

Mi most el közösségbe, délután igyekszem lenni. :wink:
zanza
 
 


Neet, ugye-hogy-ugye? :wink: Ekkora lányt öltöztetni már kész harc! :lol:
zanza
 
 


Sziasztok!

Timi még alszik, így gyorsan kihasználom az időt, egy kis írásra!

Már megint egy kérdésem van:

Juc, Zsan, Vera..., meg akinek már van nagyobb gyerkőce!

Van valaki gyerekének körbetámlás kanapéja? Ha van, hol vettétek? Mert csak az RS bútorboltban találtam olyat. Az egyszerű fakeretes fenyőágyakat én nagyon ridegnek érzem.
És továbbra is érdekelne tapasztalat, ha van. Hogy ment az altatás miután a gyerek kikerült a kiságyból. Én félek, hogy nem fogom tudni otttartani majd az ágyban, ha nem lesz már rács. :(
Köszi a segítséget!

Votiv!
De kíváncsi vagyok! Nekem túl izgi lenne várni a szülésig! Megőrülnék a kíváncsiságtól, hogy fiú lesz vagy lány!:)

Én tegnapelőtt Deichmann-ban akartam Timinek szandit nézni, de már nem is voltak szandálok, csak cipők. :(
ildi76
 
 


Zanza,
milyen közösségbe jártok? :wink:

Votiv,
drukk Istinek a fejlesztésen! és dejo cuccokat vettetek neki a bótodban :D
fibi
 
 


Votiv: iiiiiiiiiigen... azt jelenti, hogy jó játékot. A bácsi, aki régen gyártotta még fából és házalt az eredeti "legoval" akkor mindig ezt mondta a gyerkőknek, hogy (fonetikusan) láje godt (jó játékot).

Fibi: egészségedre.... a sok fincsi kenyeret.

Decatlonban mi is voltunk tegnap ikejával összekötve. De mi sem találtunk semmi jót. Fürdőrucit nem néztünk sajna. :-(

Na lányom mondja anyannnnnnnnnnnya igy azt hiszem mennem kő.

J

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Ildi,
Nekem csak csecsemőm van, de tegnapelőtt a Retzben láttunk gyerkőc körbetámlás kanapékat nagyon aranyosak voltak.
25-35 000ért. ( Ez a Retz a Gyáli úton van IX. ker szemben a METROval és SCONTOval de biztos van máshol is )

Kép
akata
 
 


Lindi!
még a péntekihez. azért látom, hogy most is valaki győzködi a másikat, hogy ezt vagy azt ne adjon. pl. te is mondtad Votivnak, hogy inkább vitamint adjon, mint tejet :). én inkább azon vagyok, kajából nyerje ki a vitamint a gyerek, nem holmi pirulákból. mondjuk a kalcium sose volt vitamin, csak egy egyszerű ásványi anyag, de elég sok a napi szükséglet, így aki tényleg nem iszik tejet, annak musz enni pirula formájában.
én mindig irigyeltem a kőmilkósokat, akik dollárboltban vásáltak :). akik dobbantottak, bejöttek vásálni nektek? mert nálunk földi halandó nem mehetett be csak úgy. :) a Barbijaid megvannak még? őrzöd őket Grétinek?

Indi!
a tejpép tápszerből készül. egy fejlődésben lévő gyereknek 500 ml tejben lévő kalciumra van szüksége. ennyi sajtot képtelenség bezabálni, na meg pufók is lesz tőle az ember. (sajtban asszem kevesebb is van) korábban csináltam házi tejpépet, de persze ugyanúgy tápszerből, mert leolvastam a hozzávalókat a dobozról. viszont ez esetben - mivel főztem - lőttek a vitaminnak, ami a tejpépben pedig ott csücsül.
játék: kafák ezek a fa játékok, de ilyen tologatós autó nem nagyon segít a járásban, hacsak nem szorul a kereke, mert Lencsinél is próbáltuk, orra esett. viszont ha megtanul járni, onnantól kezdve tologatja majd ezerrel.
leesés: nem pontosan ugyanilyet meséltem Lencsivel? aszontad akkor, hogy ez no way. :) persze az ágyról először nem esnek nagyot, főleg nem szőnyegre, de én is marhául megijedtem, nem csodálom, hogy te is. :( azután 1 percre se tudtam hátat fordítani, úgyhogy ált. inkább a kiságyba tettem, ha tejet mentem készíteni. ezért mondtam múltkor, hogy inkább engedd le a kiságyat, mint elcsomagold ;-)
ízlés: nekem a ronda lakk kopogós cipők tetszettek, de sosem kaptam szerencsére. nem is tudtam volna benne járni. anyu elmagyarázta, hogy 2 cipőre nincs lóvéja, de ha csak egyet veszünk, az nem lehet lakk, mert az nem mindig oké. :)
és én is lestem a dollárbolt kirakatát mindig!!! azért anyuék elég jó ajándékokat vettek, a lehetőségekhez mérten. de a szegények közé tartoztunk, és ez főleg a suliban látszott, amikor egyes osztálytársaim minden nagyobb alkalomra tök új ruhát kaptak. titokben ez eléggé fájt. nem is az, hogy én nem kapok, hanem, hogy de jó lenne... :)
te hiszel abban, hogy minden tanítani akar valamire? mert én is el szoktam gondolkodni mindig ilyen eseménykor. de a régi cuccok elromlanak ám. pl. a szgéped - sajnos - használtan kaptad, így nem csoda, hogy kimúlik folyton.

Votiv!
lehet, hogy a hipoallergén tejpép nem látott bocit, de a többi sima tejből van. az ásványi anyag tartalma megvan mindkettőnek, csupán a hipoallergénben kevesebb és más láncú fehérjék vannak, az íze meg förtelem :)
"aktiviától nem lesz semmi baja, biztos nem látott sok bocit": nem vonj le téves következtetéseket :). tejből készül, de ebben van biffidus essensis, ami a bélben felzabálja a laktózt, ami azért került oda, mert valószínűleg a fogyasztója nem termel laktáz enzimet, ami feldolgozza azt. a bélben pedig puffadást és egyéb dolgokat okoz, de a biffidus segít. gyanús, ha a biffidusos cuccok jók neki, mert akor lehet, hogy tényleg a laktózzal van gondja.

Zuzi!
férjem azt mondta, hogy úgy lenne igazságos, ha csak olyanokkal ajándékoznánk, akikkel még olyan viszonyban vagyunk, hogy személyest tudjunk egymásnak adni. a többinek semmi értelme.
a Villányin van ám egy fa játékbolt!
és tudtad, hogy Dobó Kata oda költözött? :) még azt si tudom, hogy melyik házba! a cuki után menni kell a Móricz felé, és a kocsma feletti lakásokban lakik.

Dorka!
Kati nagyon édes ám gipsszel is!!!! és látom nem dobtad ki a motort. pedig Lindi ezt tette, mikor Gréti tanyázott vele egy jó nagyot.

Johi!
most meg miért bánod az öcsifrizut??

Ruzy!
nekem se volt Barbie babám sose! DE MONCSICSIM IGEN! :)

Karácsony:
én a szeretteimnek mindig előre kitalálom, hogy mit szeretnék venni, attól függően, hogy mennyi a keret rá. férjemnek pl. egy Hattori Hanzo kardot szeretnék, nem tudom valakinek mond-e ez a név vmit :)
ancsipancsi
 
 


Helló!

Húúú tegnap errefelé olyan szél volt, hogy tökre féltem, mikor esik a házunkra egy kidőlt fa..., mondjuk úgy egészségesnek látszanak ezek a fák, de ekkora szelet...én már mindenre gondoltam, úgy féltem. :(

Votiv

Nem tudom megnyugtat-e, hogy Bendi sem beszél még semmit. Még azt sem, hogy papa, meg mama. Egyedül azt mondja, hogy pápá, amikor integet, meg, hogy ka, amikor mondom, neki öltözködés közben, amikor húzom fel a nadrágját hogy kapaszkodj. De ezen kívül semmit! Igaz, hogy fiatalabb, mint Istók, de Bendi korabeliek is már sok szót mondanak. És a férjem állítólag csak 3 évesen kezdett el beszélni és járni is tök sokára tanult meg, majdnem mindenben eléggé le volt maradva aztán mégis van diplomája meg felsőfokú nyelvvizsgája, nekem meg ezek közül egy sincs. (mondjuk rajta vagyok az ügyön :)) Ja és a férjemnek volt nagyobb tesója, akitől tanulhatott volna, meg közösségbe is hamar járt. Szóval azért Isti is még elég kicsi, ilyenkor még nagyon eltérhetnek a fejlődési ütemek, úgyhogy sztem Istinél is lehet, hogy csak türelem kell még és biztos hamar utól fog érni mindenkit, sőt, főleg, hogy jártok fejlesztésre is.

De egyébként most én is elgondolkodtam, hogy lehet, hogy én nyugiba vagyok, hogy majd beszél ha akar, de kicsit elgondolkodtam, hogy mondta Manoka, hogy Emma már a tejes kukoricapelyhet is simán eszi kanállal, hát Bendi azt nem tudná rendesen megenni, a fele a földön lenne, csak segítséggel megy neki az ilyen, pedig elég régóta gyakorolja...inkább villával szeret enni, kis falatokat felszúrja és akkor nem esik le, miközben a szájához viszi, míg a kanálról közben leesik a fele.

Ildi

Megnéztem ezt a körbetámlás kanapét, hááát sztem sokkal kényelmesebb és egészségesebb rendes ágyrácsos, matracos ágyon aludni. Főleg, ha egy rendesebb matrac van hozzá, nem csak egy sima szivacs. Meg ezek az olcsó kárpitos bútorok elég ócskák és hamar tönkremennek, nekem volt egyszer hasonló ágyam és 3 év után már olyan gödrök voltak benne és annyira kényelmetlen volt...brrr

ruz
ruzicsky
 
 


Hát beszéd az nálunk sincsen túl sok, de nem aggódom, tuti eljön annak is az ideje.

Inkább a fogmosás aggaszt, egyáltalán nem hajlandó, pedig van fogkeféje, fogkréme, de nem hajlandó a szájába venni. egyet harap rajta és már adja is vissza. De gondolom ez is idővel megoldódik, azért ha valakinek van 5lete szívesen várom. Persze mindig akkor próbálom rávenni amikor én is fogat mosok. De semmi hatás.

Ancsi: igen, mos bántam meg.

J

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Akata, Ruz!

Köszi a tippet! Hát mostmár teljesen el vagyok bizonytalanodva! De ha azt nézem, hogy a sima fa fenyőágy kerettel u.annyiba kerül, mint egy körbetámlás kanapé... :roll: Azért tetszik a körbetámlás, mert az olyan kuckószerű, gondoltam hátha jobban szeretné majd.

Johi!

Talán ez segít fogmosás ügyben!:) Ez a másik, amit naponta meg kell néznünk, és Timi megtanulta belőle a gargalizálást!:)
http://www.porkolt.com/funny/pat/stanley/animáció/viziló/kutya/fogmosás/pat--stanley-9-6996.html
ildi76
 
 


Have a nice day, EvreyCsajszi! :)

Rövid bekukk, ameddig szuny a Ded.

Szrek,
a ruhákat a Király utcai rossmannban vettem. Sztem máshol is kapni, de nekem ez van a legközelebb. Ha el tudsz jutni a Mária nagykerbe, (a Visegrádi u-Balzac u sarok, a lehe téri csarnoktól nem messze), akkor ott nagyker áron lehet akár garbókat is kapni.

Fibi,
lógtam, illetve nem lógtam, hanem én se és Füles se gyógyultunk meg igazán:( Szerencsére Fülesem van a cslaádból a legjobban.. :) Így nem mertem
1., hosszabban Pocak nyakára sózni
2., A suliban még több vírust, bacit, egyéb nyalánkságot begyűjteni...

de a sors iróniája, hogy szombaton anyi mindent kellett inézni apával, hogy egész délutánig Pocak vigyázott rá, nem is volt Fülessel semmi baj, de én azóta is fájdalomcsillapítókon élek...nem tett jót a rohangászás.. :(
viszont: van frankó sarokkádunk és szépséges csempénk/járólapunk a fürdőbe :) És tető is van a házikónkon :)
Mindjárt bépásszintok egy képet :)

Ancsi,
mikor adjam át az omonózus gatyát? ha holnap átviszem, az jó nektek?

Votiv,
az az igazság, hogy én még így a fagyból is irígylem a pacigolást :mrgreen: annyira hiányoznak a lovak...


Indike,
mingyá' elprivizem Bp. legjobb asztalosának telószámát és címét :)

szép napot mindenkinek!

csók

Macsek
macskanyu
 
 


szóval javítás:
annyi
családból :oops: :oops: :oops:

és a házikó-fotók, előlről és hátúlról:

Kép

Kép

Kép
macskanyu
 
 


Neet :) Igen, az Fmh a Fehérvárin van, itt a linkje :http://www.fmhnet.hu/ és oda lehet menni apával is, mi úgy szoktunk :wink:

Fibi :) Gyerekneveléses aranyköpés :lol: :lol:

Votiv :) De jó cuccokat kapott Isti! :D És hova fogod vinni úszni Istit? van a közeletekben uszi is?

Zanza :) Avatarod nagyon szépséges :D Hova jártok Rékával?

Ildi :) Videók nagyon jók :D most volt időm megnézni őket.

Macs :) Házatok nagyon jól néz ki, igazi ház már! Nagyon klassz a tető is, tetszik ez a cserépfajta :D Mikorra is lesz kész? Tavaszra ígérték? A belső munkákat télen is lehet csinálni, ugye?
denizsa
 
 


Macs,
aaaj :( és mid fáj még, a torkod? Oscillo ezek szerint nem használt? Vagy Fülinek kellett az, és ö jobban van?
Házatok tökjo mááár :D irigyellek a sarokkádért, bárcsak mi is ott tartanánk már..... dehát sehol sem :? amugy tegnap is jött érdeklödö, dehát.... és férjem kitalálta, hogy ha netán ök elviszik a házunkat, akkor a szemben lévö telket vennénk meg :lol:
fibi
 
 


MAcs!

Aztalos számát én is plíz!

Ildi!

Szerintem azok a körbe támlások nem is szépek és nem is praktikusak.Pl. nekünk FLEXA ágyunk van,KIKAban szereztük be és a leesésgátlót nem szereltük fel rá csak este felteszem,napközben meg leveszem és így rá lehet ülni az ágyra,játszani lehet rajta stb.ÉS ez 90x200-s szóval nagyon sokáig jó lesz már Pannának.
ALtatás:mint eddig,csak nem a földre fekszem hanem mellé az ágyra és még apának is kényelmes így az altatás.Lemászás?Hát ha leakar jönni akkor úgy is lejön,nem tudod megakadályozni.A rácsos ágyban max.üvölltenek ha nem tetszik nekik,választhatunk hogy mi a jobb,de elöbb-utóbb már nem zárhatjuk be őket úgy sem. :lol:
20170114224602
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, nagy hírem van :!: :!: :!:
:lol:
Na nem az amire gondoltok :P
Csak annyi, hogy megyek vissza dolgozni hamarosan és Apa marad itthon GYED-en :lol:
Tök furcsa, de valahol örülök is neki. Ha bölcsibe kellett volna adnom a kőcöket, akkor rosszabb lenne, de így jó kezekben lesznek. Talán még jobban is, mint velem :roll: :lol:

Most csak ennyire futotta, egyfolytában ezen jár az agyam :oops:

Pussz: Pocak
pocakpacni
 
 


Pocak!

ÉS mit te fogsz csinálni?
De jó fej Zapátok!Örülök neked!

MAcs!

SZép ház!
20170114224602
 
 


Pocak,
de szupeeeer :D és Apa a vállalkozást meg otthon is tudja csinálni, nem? :) És te mit dolgozol majd? és Balu már nem szopizik, vagy megoldjátok másképp? :wink:
fibi
 
 


Neet: overall esetleg interspurban is lehet??!!

Indi: fotót még nem csináltam a mi overállunkról, de majd csinálok igérem. Viszotn nem akarlak elkeseríteni, de pl a camponában nem volt egyáltalán nagy méret és átmentünk Érdre a StopShopos c&a-ba és ott is ez az egy db volt 80-as, azért is vettünk barnát és nem valami lányosat. És más nem is volt :( nagyobb se, és 80-asból is ez volt az utsó :( csupa picikék voltak csak!

Ruz: Bendi jó lenne olasz tészta reklámnak :)

Ancsi: és a férjed megkeresi Billt?????
Hű ennek az ajándéknak enyém Apjuk is nagyon örülne! De honnan lehet ilyen kardot beszerezni??? Meg gondolom bazi drága is lehet...pedig még jól is mutatna a nappalinkba és olyan magasra tudnám tenni, hogy ne is érje el a ded... :roll:

Zuz: ma abszolút rádgondoltam: voltam hivatalban és bizony én is füstölögtem magamban :( mert ugyan hiába telefonáltunk oda, hogy egy jogsi csináltatáshoz mi kell, persze elfelejtették mondani, hogy be kell csengetni az orvoson kivűl további pénzeket a postán! Igy át a postára ahol ezren voltak és én mint jól nevelt kivártam a sorom, persze Kamilla rám volt kötve, szal izzadtunk mint qva a templomban, aztán benyomul az etnikum, szintén gyerekkel, hogy ő nem fog várni és simán odamegy az ablakhoz és feladja a csekkjét! Dehát én vagyok a hülye, hogy csak vártam a soromra :evil: Aztán vissza az önkormiba ahol nagy nehezen be is jutottam az ügyintézőkhöz, ahol meg szauna volt, persze gyereken overáll, meg plusz én is melegítettem-már gyöngyözött a fejemen a víz, szerintetek jó képet vágtam a fotón?? :roll:
szóval aztán megszabadultunk onnan. 1 hét és újra van jogsim!
Ja és neten foglaltam ip-t 8.45-re és 10.30-ra értünk haza! Amúgy az önkormi busszal 20 percre van tőlünk..szal..alig voltam már ideges! És persze Kamilla már hót álmos volt és most fel is ébredt és nem aludt annyit mint szokott :x
Na jól kidühöngtem magam ...

Rylie
rylie
 
 


Macs: ház szuper!

Pocak: gratula! :)

R
rylie
 
 


Sziasztok,

Jó sokat termeltetetk az elmúlt napokban, győztem visszaolvasni :lol: Most már egyre kevésbé tudok géphez ülni, mert leszakad a hátam, milyen furcsa, hogy csak ülőhelyzetben :?

Mindenesetre köszönöm mindenkinek a drukkot és a tapasztalatokat túlhordás és nst ügyében :lol: Megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedi eset :lol: De azért, ha valakinek van tippje, hogy hogyan lehet Adél babát előcsalogatni, azt megköszönném :lol: :lol: :lol: Lépcsőzésre képtelen vagyok :lol:

A talis és babás képek szuperek :lol:

Mára igérte a védőnő, hogy benéz. Kiváncsi vagyok mikorra ér ide, tutira akkor, amikor a JB fog menni :lol:

Kép Kép
curse
 
 


Curse,
drukkok az utolsó napokhoz... vagy inkább drukkoljak, hogy már csak órák legyenek? :D Hú, nekem Marcival már annyira elegem volt a végére, úgy vártam, hogy kibújjon, de nem, ő is kivárta az idejét, ahogy a nővére :D

Ruz,
Dóci is nagyon keveset beszélt, pedig kislányoknál általában hamarabb indul be a beszédfejlődés :? Kicsit meg is voltam ijedve, de nyugtattak, hogy nem ez számít, hanem a beszédértés, ill. a mozgásfejlődés, a finommotorika fejlődése. És szerencsére ő mozgásban mindig marha jó volt, és a kézügyességére sem lehetett sose panasz. Aztán most 2 éves korában egyszer csak beindult beszédileg, hát még mindig nem egy sekszpír vili nyelvileg (inkább hasonlít köbükihez, mert marhára rövidíti a szavakat :D ), de már 3 szavas mondatokat mond, és rengeteg szót ismer-használ :) A lényeg, hogy ne csüggedj, fogod még kívánni, hogy Bendi ne beszéljen. Aki egyébként eszméletlen aranyos kiskrapek spagettisen is :D Ugye jól látom, hogy sokat fogyott?

Macs,
itt nyáladztam a házatok fölött, nagyon szép kis otthon lesz! Gyógyuljatok meg gyorsan!!! :)

Votiv,
szerintem nem igazán lehet annál többet tenni, amennyit te teszel Istiért! Dóci is sokáig csak gyűjtögetett, és hullámokban indult be, és nála is voltak "felejtős" korszakok, jellemzően, amikor mozgásilag fejlődött! Persze Isti esete speciális, szerintem kérdezz rá a szakembereknél, mert ők tudják, hogy mit "kellene" neki produkálni :)

bocsi, marci ébred, megyek, kellek csecsileg :D

v
kisün
 
 


Ja még annyit, hogy MINDEN GYEREK nagyon aranyos, Zanza, kislányodat csatosan is meg kell zabálni!!!! :D
kisün
 
 


és Pocak,
ezek nagyon jó hírek, párodra büszke lehetsz! Mit lesz a munkád? Mikortól? :D
kisün
 
 


Ildi!
én is imádok kuckóban aludni! :)

Macs!
holnap elvileg kell mennem a Kosztolányihoz közeli Önkormányzatba délelőtt egy igazolásért. előtte v. utána boltolhatunk :).
házatok nagyon kafa. alig várom, hogy lássam beburkolva! (gondolom te is :) )

Pocak!
hát akkor hajrá! Fülire is majd apa vigyáz? :D
és apa hogy fogja csinálni a vállalkozását?

Rylie!
én is totál izzadt voltamm, mikor fotóztak, pontosan emiatt, hogy rohangáltattak, habár nálunk az Önkormányzatban van egy kis postaablak hála a jó égnek! nem fogod elhinni, de a hapsi, akitől rendeltem a kardot, csepeli :). majd priviben átnyomok egy linket. nagyon boldog vagyok, mert meg is jött. tényleg nagyon drága, de nagy meglepi lesz! persze remélem férjem nem veszi a fejébe, hogy megkeresse Billt. :)

Curse!
én akkor éreztem, hogy ki akar jönni a ded, mikor terhesmagamhoz képest sokat melóztam otthon. takarítottam, mostam, pakoltam, stb. ilyenkor este mindig dulllllván keményedtem. de persze nem biztos, hogy az ilyen praktikák beválnak. Adél baba majd ha akar, ki fog jönni :)
ancsipancsi
 
 


Deni, Vera, Rájli

köszönöm, reméljük tavaszra (április) be lehet költözni :) Belül már kivakova, villanyszerelve, gépészet következik és ha a vakolat megszáradt, akkor a nyz-k is bekerülnek

Fibi,
oscillo Füinek segített, én olyan 30 %-on futok....nem a torkom, hanem a két fülemet összekötötte vki, a tarkómon keresztül és beleállított egy kis(nagy? ) baltát, ami lüktet és fáj, akor is, ha nyelek :(

Zanzának méltem

Juc, látom, te megtaláltad :)

csók

Macsek
macskanyu
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?