A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2006 őszi babák


Sziasztok!

Hol vagytok? Sétál mindenki? Nálunk orkánerejű szél fúj, úgyhogy no séta :( Pedig EGYGYEREKES ANYUKA lettem egy napra (Marcit Anyukáméknál van), így sokkal könnyebb lenne elindulni is. Na mindegy.

Köszönöm Nektek a kézfájásos segítséget, infot. Annyira nem gáz, de biztos azért is, mert tegnap csak egyszer fejtem, este azt a bizonyos félórásat.
Emelett köszönöm a tejcsihez is a drukkokat!!! :D

Sue!
Hú, tök jó, hogy ennyi tejcsid lett. Ügyes vagy :D Én még azért nem bővelkedem, de már nem olyan gáz, mint egy hete.
Beni is csinált ilyen felülős mutatványt már :lol: Mikre nem képesek?! :roll:

Tina!
Marvinnak annyira édes karakteres kis pofija van :D
Azt még Marcinál megállapítottam, hogy a világ legnagyobb találmánya egy végtelenített zenélő-forgós játék lenne :lol:
Ennyire gáz volt a vérezgetés a gyogyi mellett? Egyszer kérdezted tényleg és elfelejtettem írni, hogy a dokim is mondta, hgoy ez ennél a gyógyszernél természetes, de gondolom elég kényelmetlen. Nekem is ki van belőle váltva 5 havi adag :shock: , de használni még nem használtam.

Évi!
Etetőszék témában már értekeztünk, de a (mi) gyakorlott anyukák a műanyag mellett vannak/vagyunk. Könnyebben tisztíthatóak, stabilabbak stb. Nekünk egyszerű IKEA 4000 Ft-os székünk van, ami se nem dönthető, semmi extra, csak kiszedhetőek a lábai és simán hurcolható kocsiban is. Ez mondjuk inkább nagyobb babáknak használható, akik már stabilan ülnek. Bár én Marcit nagyon sokáig az autósülésében etettem. Beninél "marad" a pihenőszéke egyelőre. Nézz vissza pár napot és olvashatod a többiek hsz-ait ebben a témában.
Köszi a tejcsidrukkot!

Dorka!
"Jópofák" a dokik :shock: Most akkor minden rendben, ugye?! Ez a lényeg! :D
Örülök, hogy örülsz a hozzátápi táblának :wink:

Melinda!
Fene sem tudja, hogy miért tűnt el a tejem, mert ez tényleg az volt, mintha hirtelen elzártak volna egy csapot és alig volt :( Most már jobb valamivel, de azért még izgulok...
Sárkánykodás nálam tejcsigondok idején szintén meg van, sajnos :(
Szerencsére az ünnepek alatt semmi gond nem volt a tejcsivel (itthon volt a Párom és sok mindenben tehermentesített pl. Marci9, így a hízással minden oké egyenlőre, annak ellenére, hogy sokszor-keveset eszünk. Több mint fél kilót hízott az elmúlt 1 hónapban. Én ezt Marcinál is észrevettem (ugyanilyen evőkéje volt), hogy a tejem biztos jó erős, amitől így gyarapodnak.
Beni sokat kel éjjel, eddig pár hétig 3-4 alkalommal is, de most két éjszaka csak 2-szer. Nem bánom, jó a tejcsinek, hogy eszik éjjel is, meg persze Neki is :D
A dokinővel még akkor beszéltem, amikor rendesen volt tejem, de ő már akkor hozzátápit akart, mert hogy az KELL szerinte :roll: A védőnőről 2 hónapja semmit nem hallottam. Egyszer volt itt nálunk, amikor ide költöztünk, de akkor is szerintem biztosítást akart volna eladni, de épp akkor törtem el a lábbujjamat, így nem akart "terhelni". Aztán még kaptam tőle egy telefont azóta,hogy minden rendben van-e és ennyi! Az oké, hogy gyakorló anyuka létemre már könnyebben mennek a dolgok, de neki akkor is kötelessége lenne kijönni! Na nem húzom felmagamat!

Melódia!
Hajrá szopi!!! :D
Tejcsikiöntés tényleg durván hangzik :( Eddig bele sem gondoltam,hogy Neked ki kellett öntened :(

Beuka!
Én a mellem állapotából (bár ez még nem feltétlenül jel) és a pisik mennyiségéből vettem észre, hogy kevesebb a tejcsi. Beni is néha csak szívott, aztán sírt, ezt mondjuk elsősorban a jobb cicinél vettem észre.
Botond nagyon édes :D A lecsúszott peluson jót mosolyogtunk a Férjemmel :D

Jubi!
Nálunk rendszeresen van ilyen játékömlesztés Marci részéről. Annyira imádom ilyenkor (is)! :D


Ezt a levelet 1,5 órája írom, közben Beni kétszer evett, most már tényleg kel. Úgyhgoy viszem magammal ebédelni.

Pusz: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Sziasztok lányok!
Melodia:
Abba hagytam mert rajtam az összes létezö mellékhatás elöjött.Visszatérek a jo öreg Triregol-ra.De akinek bevált tényleg szivessen átadom.Pistike nagyon ügyes.Marvin sem szeret feküdni inkább kinyomja magát a kezünkben és nézelödik.Nálunk pont forditva müködik a kamera és fényképezögépes dolog meglátja és teli szájjal nevet..Na meg nyul érte..

Szkata:
Most már nagyon kiváncsi vagyok a kendös dologra azt hiszem a következö talin(mikor lesz???? :D )felprobálom a tied ha nem gond addig venni nem merek.Nagyon tetszik ahogy Petike rajtad log..

Ilyen hülye idöt hogy megyünk igy ma levegözni??
Vendég
 


sziasztok, lányok,
itt érden is orkán, lányok hótt zizik, liza ölemben kalimpál most is... séta kicsukva, max ablakot nyitok :cry:

bujka, krisszi,
kitartás, és mennek a tejdrukkok 1000rel!

mennem kell, férjem itt kukorékol, dógozna...

pussssz

ákata2
 
 

 
 

Sziasztok Lányok,

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon nem örülök ennek a tavaszias időnek. (na jó, egy kicsit...) Mert szerintem ez szörnyű dolog, hogy a természet így megbolondult, és teljesen egyértelmű, hogy ez a globális felmelegedés hatása. Egész éjjel ezen gondolkodtam, mármint, hogy milyen világba fog felnőni a gyerekem. Tudunk -e majd hóembert építeni, angyalkát festeni a hóban, sielni, majd tavasszal élvezni a megújuló természetet? Mert ahová most halad a világ....hát az nem bíztató. Minden arról szól, arra csábít, hogy fogyassz, fogyassz, vegyél nagyobbat többet, dobd el a régit, és persze ez azt is jelenti, hogy egyre több szemetet gyártunk.
Mostanában meg mindig a Jégkorszak című film jut eszembe, brrr. Én bizony most félek attól, hogy mi lesz húsz év múlva :cry: :cry:
És jelentem, áttértem az Alana öko pelenkára (DM-ben kapható, jó minőség) aztán veszek egy nagy (széndioxidos) levegőt, és kipróbálom a textilpelust.....

Na, nem negatívkodok, csak kiirtam magamból ami most nagyon foglalkoztat.
sz_kata
 
 


Sziasztok!

Sz_Kata

Én mindig arra gondolok, hogy az időjárás csak eltolódott, és általában be is jön. Most is augusztusban volt az egyébként júliusi forróság. Lesz itt tél, csak sajnos februárban, márciusban, és hát a karácsonyt, ami akkor igazán szép, ha a táj hófödte, nem tudjuk eltolni. Persze ez nem tudományos alapokon ál, csak én ebben bízom. És igen, tessék csak környezettudatosan élni, és kevesebb felesleges szemetet termelni.
Mondjuk én nem annyira az egészséges életmód híve vagyok, sőt ha meghallom a bio szót, általában frászt kapok, mert nagyon visszaélnek ezzel a szóval. Ha a nagyszüleim tudták volna, hogy milyen méreg drága biozöldséget termeltek és fogyasztottak. :lol:
Szóval én azt döntöttem el magamban, hogy megpróbálok majd úgy élni, ahogy nagyszüleim: nem vetem meg a kávét, alkoholt, ha majd megkívánom, bizony dohányozni is fogok (szerencsére tudok kocadohányosként élni, és hát egy jó feketéhez illik az, no), nem vetem meg a disznóhúst, és a szalonnát sem spórolom ki a kajákból, bár jobban szeretem a szárnyast, de amennyire lehet megpróbálom kerülni ezeket a vacak áruházi tápos csirkéket, és felfújt, "génkezelt", víz ízű, sohamegnemromló zöldségeket. Talán sikerül egy kis konyhakertet csinálnom otthon, bár én olyan béna vagyok.
Le a negatív hozzáállással, lesz itt angyalkázás a hóban!!!!!!!!!!!!!!! (Remélem :? )

További kellemes napot mindenkinek!! Ábel olyan jót aludt a szeles időben, csak én forogtam állandóan, hogy ne vágjon az arcába a szél.

Fruzs
Vendég
 


Ne izgulj Kata, nem azt mondom, hogy ha majd együtt sétálgatunk, a számban fog lógni a cigi, és a játszótér padján egyikről a másikra gyújtok majd rá, vagy égő cigivel fogom csúszdáztatni a csemetéket. :lol:
De már magam előtt látom, hogy Ábel otthon az apukájával játszadozik, én meg közben a barátnőimmel egy belvárosi kávéházban kávézgatok, pletyizgetek, és közben nyugisan elszívok egy nagyon finom szegfűszeges cigarettát. Na azért arra kíváncsi vagyok, mikor kerül majd erre sor?
Vendég
 


Sziasztok!

Sz_Kata!

Én is nagyon sokat gondolkodok ilyeneken, szinte azóta, amióta Marci a pocakomba költözött. Szabad-e ilyen világba gyereket szülni - én néha idáig jutottam :oops:
Tényleg iszonyatos ez az idő, meg a környezetszennyezés, az emberek közönye, agresszivitása és még sorolhatnám, de inkább nem teszem, a jó hangulat megőrzése érdekében.
Én azt szoktam lesni, hogy mennyi szemetet termelünk mi négyen 1 hét alatt és ilyenkor továbbgondolom, hogy emberek milliói,milliárdjai csinálják ugyanezt. Hová jutunk így?

Nem teljesen ide tartozik, de engem az emberek pazarlása bosszant iszonyatosan, így az energiával, étellel. Meg a luxus hajszolása, majmolása. És ezzel egy időben emberek millió éheznek, halnak éhen :cry: Iszonyat :cry:


Valami vidámabbat is.
Beni ma szinte végig aludt. Délelőtt nyomott 1 órányi szunyát, aztán 1-1,5 óra fennlét után 11-tól aludt 3-ig :shock: (közben cirka 3-4szer szopizott és aludt is vissza rajta). Nem akartam hinni a szememnek. Mit számít, ha nem bandázik körülöttünk Marci-ördög :roll:
Ja és alvás közben kakilt egy hatalmasat (át kellett öltöztetnem), a délelőtti popsimasszírozás és de-i kaki után.

Most itt vigyorog az ölemben, na jó néha nyüszizik egy picit 8)

Pusz: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Kedves Fruzs!
OFF
Jelentem az utóbbi évtized legpocsékabb augusztusa volt 2006 ban!
több nap is hidegrekordok dőltek meg, és a 31 napból 20 nap volt csapadék!! Ami júniusban is ritka;)
Ami meglepő, hogy ebben a 10 évben május, június és augusztus volt meleg, július nem túl meleg és szeptemberben hamar beköszöntött az ősz.
Na most meg szept-okt szinte alig volt csapadék! és meleg is volt...
tavaly újévkor hó volt nem is kicsi és jan 22én leesett egy újabb nagyobb hó, de előtte utána -5-6 fok volt a csúcs nappal is! most +5 éjjel és nappal 10 körül... Előreláthatóan jan 24-ére prognoztizálnak lehűlést, de a mértékét senki sem tudja megjósolni.
Érdemes megemlíteni, hogy az ÉNY Európa felett kialakult időjárási helyzet befolyásolja (hülyén hangzik, de "bedugult frontok") az itteni időt is. És hozzátartozik a prognosztizált globális felmelegedés is, hogy idén kimagaslóan forró évünk lesz, azaz nem kizárt, hogy telünk csak pár napig lesz, ha lesz!
jó lesz megvásárolni a nyári ruhácskákat már!!!
Vendég
 


Kata, Fruzs,

ugyanezek járnak az én fejemben is... Anno sok környezetvédelmi cikket irtam (hulladékügyben főleg rengeteget), korábban is aggasztottak a felvetett témák, most azonban - amióta gyerekeim vannak -, valahogy sokkal jobban... Járok a kertben fel-alá, és olyan száraz helyenként a föld, mint a legnagyobb nyári aszályban, és azon is töröm a fejem, hogy mennyi kártevő lesz idén tavasszal, hiszen nem volt fagy, ami elpusztitsa... Én is szeretnék konyhakertet, csak az aggaszt, hogy az utcánkban nincs még csatorna, és tudom, sokan kivezetik a trutymót a kertjük aljába... Ez iszonyúan hangzik, ugye?! Nekünk persze zárt rendszerű az emésztő - felajánlotta ugyan az, aki csinálta, hogy remekel rajta egy kis lyukat, amin át elszivároghat a cumó, de nem engedtem...

Én egyébként negyed órát birtam a lányokkal a szélben - most voltunk kint, mert picit alábbhagyott. Nemhogy nem aludtak el, nagy bőgés is volt, úgyhogy bejöttünk.

Kata,
mi ez az ökopelenka?
Gondokodtam én is a textilpeluson, de bevallom, nem lenne idegem folyton mosni...

Puszi

ákata2
 
 


Gyugyó,
most augusztus??? Itthon voltam végig már a lányokkal, és teljesen király idő volt, eső szinte semmi. Nem május?
Az rém pocsék volt...

ákata2
 
 


Sziasztok!
Mostanaban ugy irok, hogy fejbol probalok visszagondolni arra, hogy mit irtatok es reagalni. Igy bocsi, de neha szemelytelen a dolog, de mindenesetre olcsobb nekem. Ugyanis kijott az elso betarcsazos net szamlam....

Fiuk alszanak es igy van egy szusszanatyi idom. Vannak olyan napok, ameleyek tok jol elszaladnak a ket gyerekkel es vannak olyanok, amikor egesz nap egy nyuglodes. A mai is ilyen volt.

Etetoszek, nekunk fa van, de nem az asztalkas valtozat. talan ismeritek a stokke markat, meregdraga de az is allithato. Na ennek a koppintasa nagyon olcson es szerintem hasonlo minosegben van a visegradi u-i Maria nagykerben. Talan meg neten is lehet rendelni. Nekunk nagyon bejott. Viszont az is megfontolando, hogy nalunk a legnagyobb helyiseg a konyha. Es teljesen igazat adok azoknak, akik azt irtak, hogy ameddig pici ugyis a hordozoban fogod etetni. Marpedig ugy latom nem igen akarjatok Ti sem megvarni a hozzatataplalassal mig szepen ul a gyerek. Ez esetben viszont elkepzelhetetlen barmilyen etetoszekben is megultetni. Szoval nalunk eloszor a hordozo volt, aztan kezben ult es talan 8-9 honapos koraban kezdett el az asztalnal etetoszekben ulni a fiu.

Meg varandos korunkban akartam irni, hogy egyesek osszekeverik a fertotlenitest a sterilizalassal, vagyis nem tudom kifejezni, de a lenyeg, hogy ha tej vagy mas bacitaptalaj van a cumin vagy a ruhan, akkor azt sokkal gondosabban kell tisztitani, mint egyeb esetben. Ettol nem lesz steril a gyerek osszes targya, csak nem szaporonak el oly mertekben a nemkivanatos allatkak, hogy komoly baj legyen. Ezert vasalom a fehernemuket es ezert foznem ki a cumit, ha lenne. :?

Kata, nem betegseg ez a hordozokendo gyujtesed? Szerintem hamarosan orvosi eset leszel 8)

Bujka, en fozok, Mikit tok jol lekoti. Persze gyors es geszseges kajakat. Persze nalam az is itt van, hogy azert termelunk, hogy meg is egyuk. Amugy Miki mar sokkal baratsagosabb az ocsihez, mar betakargatja, ha lerugta a takarot stb... :D

Most egy picit visszaolvastam. Globalis felmelegedes...hmm. a kollegak ugyis mindennap nyilatkoznak minden fellelheto helyen. A lenyeg hogy a szelsosegek jonnek elo. A kornyezetszennyezes eleg gaz, foleg hogy usa ala sem irt egy csomo egyezmenyt. Raadasul ott vannak a fejlodo orszagok, akik szerint nekik is joguk van ugyanannyi szennyezest kibocsatani, mint a fejlett orszagoknak...SZoval sajnos ez is csak politika es lobbi, nem pedig esszeru fogjunk ossze dolog, mentsuk meg a vilagot....
Amiota ember az ember mindig megfordul a fejeben, hogy ilyen vilagba gyereket?????Igen, csak megnevelem hogy tudja mi az ertek. A penzt nem lehet megenni, ahogy a szolas mondja.
Es nem ide tartozik, de leirom, hogy nalunk olyan kukas ceg van, hogy a hazban lako szemelyekre fizeted a kukadijat. Azaz mi negyunkre immar 3500ft/ho dijat!!!! Es megis ugyanannyi szemetunk van, mint amikor 1 ember lakott itt. Szetvalogatom a szemetet stb. Mashol ugye a kuka meretere fizet az ember.Felhivtam oket, hogy mekkora kukara fizetek en ennyi penzt, mondtak hogy kirakhatok 10 kontenert is, azt is elviszik...Tehat ez a rendszer azt mutatja, hogy ne valogasd szet a szemetet, mert nem eri meg.... :evil: :D

azt hiszem picuri felebredt.

cs
Vendég
 


Gyugyo!

Én csak arra emlékszem, hogy tavaly márciusban havat lapátoltunk. Én imádom a havat, de nem márciusban. De inkább márciusban legyen, mint soha.
De akkor mikor volt az az irdatlan meleg? Nem augusztus végén? Lehet, higy a kismama-agy miatt emlékszem risszul. :oops:

Á_Kata

Erre nem is gondoltam, hogy az időjárás miatt még nagyobb harcra kell felkészülnöm a kártevőkkel szemben. Ebből is látszik, hogy nem vagyok otthon a témában. :roll:
Vendég
 


Csengő,

igen, ez az, hogy az anyagi érdekek motiválnak a világban, és a politika meg a lobbi nem törődik azzal, hogy a mi unokáink is szép világban szeretnének élni. :( Már régen kifejleszthették volna pl a környezetkímélő autómotort, de hát gondolom, a nagyhatalmaknak érdekük, hogy fogyjon a kőolaj....
Na, nem offolom a topicot tovább.

kendő: igen, lehet hogy beteges.... DE vigyázat, fertőző!!! Most ez a meghatározó kiegészitőm, a cipő és táska helyett :D

Ákata,

Alana ökopelenka: a leírás szerint, mellőzték belőle a felesleges anyagokat, a külső borítás 100%-ban, a belső mag 20 %-ban bomlik le. kb ugyanannyiba kerül mint a libero, az öko szó is szor hatású...

Fruzs,

tudod, én sem vagyok bioanya. És inkább vásárolok őstermelőktől, mint a multik génkezelt, agyonvegyszerezett cuccaiból. Holnap lehet ki is nézek a piacra, remélem most lesz csirkehusi :lol:

Peti egész nap nyűglődött, ha letettem az volt a baj, ha felvettem az, ha játszottunk azt sérelmezte, ha nem játszottunk azt. fél óránként cicire kéredzkedett, aztán két korty után "eldobott magától". :)
Végigjártam vele a lakás összes helyiségét, megnéztünk mindent, elmondtam, hogy mi-micsoda, és most jól be is aludt a kis erszénykémben :lol: Remélem, nem kel fel tiz perc múlva :roll:
sz_kata
 
 


Sziasztok!

Időjárás: ezzel úgy vagyok, mint a politikával: nincs túl sok beleszólásom, ezért igyekszem nem idegesíteni rajta magam...persze megteszem, amit tudok, de az sajna nem sok.
A pazarlás engem is nagyon idegesít. Pl. amikor a fiaim nem eszik meg a kaját és a kukában landol a maradék (én nem eszem meg, nem vagyok konyhamalac :D ...jó módszer lenne a totális elhízásomhoz). Mindig mondom nekik, hogy vannak gyerekek, akik éheznek. Ők meg csak néznek kerek szemmel :shock: Éppen ezért bevezettük, hogy csak nagyon keveset szedünk nekik a kajákból, és ha megették, akkor kapnak még. Így kevesebb megy pocsékba...

Szemétdíj: mi a kukák száma után fizetjük...szerintem ez a reálisabb megoldás

Holnap nagy fába vágjuk a fejszénket, Miskolcra megyünk. A fiúkra az ottani nagyi fog vigyázni, amíg mi a Párommal és Jazival! suliban leszünk. Kíváncsi vagyok, hogy fogja bírni a hat órás előadást...Van egy külön szoba, ahol tudok majd szoptatni, pelenkázni, altatni stb. Jó kis kaland lesz.

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Csajszik,

itt egy jó kis cikk egy nagyon populáris témáról :lol:

Honnan tudhatjuk, hogy elég-e a tej?
Sok édesanyának okoz gondot annak megállapítása, hogy vajon elég tejet termel-e a szervezete babája számára.
A kezdő édesanyának sokszor a lelkére kötik, hogy föltétlen mérjen minden szopizást, mert csak így tudhatja, hogy eleget evett-e a babája. Ez a módszer egy dologra jó: idegbajba kergeti a családot, mert a baba sosem eszik annyit és akkor, amennyit és amikor ennie kéne. A babák éppolyan egyéniségek, mint mi, felnőttek: van köztük nagyétkű és kevesebbet evő is. Ráadásul délután-estefelé mindenkinek kevesebb teje termelődik, a baba kevesebb grammot fog szopizni, mint reggel, amire könnyen jöhet a diagnózis: este már nincs elég tej. Holott ez egy természetes jelenség: az délután termelődő tej zsírosabb, laktatóbb, így abból kevesebb is elég. Esténként a babák sokszor nyűgösebbek, sírósabbak is, sokszor óránként, félóránként szopiznának, de ez megint nem a tejmennyiséggel függ össze, hanem azzal, hogy ekkorra a pici babák teljesen kifáradnak attól az ingerözöntől, ami napközben rájuk zúdul, és az egyetlen megnyugvást hozó dologhoz: a szopizáshoz fordulnak.
Na de ha a mérleg nem informatív, akkor mégis, hogyan állapíthatjuk meg, hogy van-e elég tejecske? Kizárólagosan szoptatott babánál, ami azt jelenti, hogy a baba anyatejen kívül semmi mást nem kap, vizet, teát sem, a pisis és kakis pelenkák száma mutatja a tejbevitel mértékét. Hiszen csak az tud kijönni, ami be is ment a babába. Ha a babának van legalább napi hat pisis pelusa, és - 6 hetes kor alatt - napi legalább két kakija, akkor eleget eszik. Fontos a pisi milyensége is: átláltszó, nem sötétsárga, nem szúrós szagú. Az eleget evő baba bőre hidratált, telt, és átlagban min. heti 10-12 dekát vagy havi fél kilót gyarapszik az első időben. Persze a súlygyarapodással megint vigyázni kell, hiszen az csak egy figyelembe veendő tényező sok közül. Ugyanilyen fontos, hogy a baba hossza és fejkörfogata is növekszik, ránézésre élénk, egészséges. Ha csak a súlyt figyeljük, könnyen tévútra mehetünk, ugyanis a súlygyarapodást sok-sok tényező befolyásolja még a kalóriabevitelen kívül. Gyakori pl. hogy oltások után, betegségek idején, új mozgásformák elsajátításával egyidőben a baba nem vagy csak keveset hízik.
sz_kata
 
 


Sziasztok

Angel: Tök jó fej a cég, hogy küldött ajcsikat. Majd mi is reklamálunk mindenért, hátha küldenek valamit :lol: . Én a Delma vajjal vagyok úgy hogy nem bírom kibontani egyiket sem… :oops:

Sz_Kata, Suzi: én nem is tudtam, hogy nem lehet tejet inni. Védőnő kifejezetten mondta, hogy egy héten lehet 1 pohárral. Úgyhogy én simán iszok, és nem látom hogy bármiféle gond is lenne?!

Tina: Marvinnak adidas melegítője van? Mi is kaptunk a rokonoktól kiscipőt (adidas) meg kiscsizmát. Igazából tök feleslegesnek tartom mert otthon nem adok rá cipőt, ha meg elmegyünk akkor a sok zokni után már nem fér a lábára. Úgyhogy csak egy fénykép erejéig tuszkoltam bele az izgő-mozgó lábát. Kiváncsi leszek a versenyre, mi is gondolkodtunk valami hasonlón... Vagy kismamába, anyák lapjába beküldeni. Bizti jó lenne viszontlátni egy újsában. Felhúzhatós kütyü: nekünk is van, és olyan nehéz felhúzni, ráadásul belecsimpaszkodik és már majdnem bekrepált. Pedig nem volt olcsó, és hamisan is szól. :roll:

Beuka: igen nekem normális (Neonáto) kengurum van. Hála nem a hátán hanem két oldalt kell becsatolni, így egy fokkal könnyebb beletuszkolni a gyerkőcöt. Ma valamiért babakocsiba vittem le a piacra, és nagy szerencsém volt, mert akkora zuhanyt kaptunk, hogy kenguruba teljesen elázott volna. És olyan szél volt, hogy csak a 10 dobozos sör fogta meg a kocsit :lol: Most néztem a képet, nagyon édi, főleg ahol kilóg a popsija :lol:

Nózi: hát igen, egyre kevesebbet fognak aludni. Én is inkább a kicsit nagyobb korkülönbségre szavazok tesó téren. Úgy gondoltam visszamegyek melózni kb. 1-2 évet és akkor majd meglátom, hogy mi lesz. Szerintem én nem bírnám két kicsivel… kicsit türelmetlen vagyok... :oops:

Jadey: szerintem járművekre mindenféle képen könnyebb kenguruval vagy kendővel felszállni. Én a kis babakocsimat nem tudtam feltenni a vilire (új fajta). Viszont a kenguruval csak felpattantunk, csak akkor a többi cuccost még cipelni kell a kezedben. Úgyhogy én is a kendőre voksolok. :D

Egyedül a nagykádban: és ti a fürdőszobába öltöztetitek a gyerkőcöt, vagy valahol máshol? És olyankor meztelenül libbentek ki? Nem fáztok? Tudom hülye kérdés, de én nem tudom elképzelni, amúgy meg olyan csúszós attól a gyógyszertári kencétől, hogy néha félek kicsusszan a kezemből. Béna vagyok tudom…

Ranpo: nekem már megjött, és semmit nem változott a szopi. Csak a tampont fért be nehezen. :oops:

Juborka: le a kalappal előtted. 3 gyerkőc. Ha belegondolok hogy mindegyiket fel kell öltöztetni lever a víz. Ügyi vagy nagyon!!! Beni nem sajnálta a játékokat a hugától  :wink:

Ma amúgy nagyon nyugis napunk volt, a hangját alig hallottam. Kb. egy órát játszott a babakocsiba a konyhába. Néztem is nagyot hogy most mi van, főzni tudtam meg asztal mellett enni!!! Juhéjj, ez nagy szó nálunk. És egy kicsit bohóckodtam is vele, dobok egy pár képet. Ezek még mindig a hogyan csináljunk hülyét a gyerekünkből sorozatba tartoznak.

Dj Nike Kép Kép Kép
Kép Kép Kép

Puszi mindenkinek és kellemes hétvégét: Betti & Kitti

Kép
bettus79
 
 


Még annyit teszek hozzá, hogy a babák nem mindig súlyban lépnek ám előre a fejlődés terén :wink: és bizony egszerre csak egy dologra tudnak koncentrálni, tehát vagy szellemileg, vagy testileg fejlődik.
Azért látjátok, hogy a cikkben az esti cicizés a lényeg, meg hogy ne csak a súlygyarapodást figyeljük....
Hajrá csajok :lol: :lol:

Jubi,

már akartam irni: jót röhögtem a játékos képen :lol: :lol:
sz_kata
 
 


Sziasztok!

Jó sokat tudtok írni. Próbálok visszaolvasni. Igazi grafomán társaság vagytok! :wink:

Mamy, Melinda, Nózi
Köszönöm a mensis tapasztalatokat. Még nem jött meg, csak fájdogálok. Viszont többször van szopi.

Sz_Kata
Sorstárs!
Nálunk dettó ilyen volt a mai nap. Semmi sem volt jó, bármit csináltam Ricsivel. Most alszik. Kérdés meddig? Remélem nem 10 percig. Fogzás szintén terítéken van már 1,5 hónapja. Dentinox nem nagyon jött be, viszont amikor este már nagyon ordít, akkor benyomunk szegénynek egy Viburcol homeos kúpot, és az segít, meg a doki néni felírt egy gyógyszertárban kutyult oldatot állítólag olyan mint a lórúgás. :( Párszor kipróbáltuk, de igazából inkább homeos dolgokkal tömném nem gyógyszerrel. Chamomilla szintén jó. Szopi van, hogy 5 perc alatt elintézi, sőt mostanában Ricsi is sokszor szopizik rövid időre.

Beuka
Azért gondoltam, hogy kevesebb a tejcsim, mert Ricsi 5 perc szopi után már tekereg, ki-be lökdösi a cicit, meg kisebb és puhább lett a cickóm. Szopi után nyűgös, mintha még enne. :roll:

Melinda
Írtad, hogy a pisis pelusok számából is arra következtetsz, hogy kevesebb a tejcsi. Mennyi pisis pelusnak(eldobhatós) kell lennie?


Puszi: Évi

KépKép
ranpo
 
 


Sziasztok!

Voltunk fejl. neurológián, Gergő karja szuper lett, most hengerggetős gyakorlatot kaptunk, hurrá... :D

SZOPIGONDOKKAL KÜZDŐK!

Lefekvés előtt igyatok meg fél liter alkmentes sört! én tegnap ezt tettem, mert enyhén mínuszban voltam az aznapi folyadékkal, és reggelre egyik mellben 210 gr, a másikban 160 volt...úgy, hogy tegnap jóval kevesebb volt...szóval ebben az árpa dologban lehet vmi. és vmiért lefekvés előtt jobban hat...
Ja, és az én drága fiam 2 kézzel nyúlt a sösörpohár felé, és cuppogott... :D Mire apja: majd jövőre együtt sörözünk... :shock: :D

Ákata, nekem ma jött meg a dvd (callanetics), holnap kezdem. Az a jó ebben a tornában, hogy mindenki béna, de senki sem az...Az elején piszok nehéz még a kiindulási pózt is felvenni, és dühítő, hogy a 60 éves nyugdíjas símán csinálja, és olyan alakja van, hogy na...de nem szabad feladni, belejön az ember, és tényleg álomi alak lesz a jutalom. én a hasizmoktól rettegek...
Főzés, köszi a dícséretet! :oops: jaj, én félek a főzelékek elkészítésétől...komolyan...hogy túl sűrű, túl híg, tiszta görcs a gyomrom...ha van időd, esetleg megosztanád velünk a kedvenceidet?

Melinda, kéz :( ...remélem, hamar rendbejön!
Szopi: igyál egy sört este!!! a kedvemért... :D

Sue, nagy-nagy gratula a kitartásodért!!!Jó szopizást!

Tina, írj Kinderéknek....egy barátunk poénból írt, hogy hiányos volt a játék, és postán küldtek 60 db-ot ajándékba... :D Egy levelet megér! :D
Zenélő kütyü: ha anyósom itt van, akkor ő az ügyeletes felhúzó...de lehet, hogy szét kéne szerelni, és hosszabb madzagot berakni...
Marvin nagyon bátor volt az oltásnál! Apa most látta először Marvin séróját, és nem akarta elhinni, hogy nem legalább fél éves... :D

Ranpo, nagyon szépek a méreteitek! Tejcsi:kitartás, mindenképpen híj fel aegy szopis tanácsadót, és neked is ajánlom a sört....menni fog a szopi, megy a drukk!

Dorka: folyás:agyrém, hol vették a diplomájukat a dokik, az ecserin???? :evil: én talán a másodikra hallgatnék, akkor az antibogyeszt is megúsznám...

Melódia, gratula a csirkéhez!!! hmm, a tejszínes ötletet lenyúlom, és legközelebb ráöntöm...(és teszek bele zúzott fokit, meg színes borsot is, nyamm... :D )
Szuper, hogy ilyen símán tudsz újra szoptatni!!! Ügyi vagy!
igazad van, jöjjön az a csoda...és ha az életnek van érzéke a csodákhoz (márpedig van), akkor pont így fog megfoganni az a baba!!! Megy a drukk!

Krisszi, hallgass az ösztöneidre...és visszajön a tejcsi...és te is guríts le egy sört a kedvemért lefekvés előtt! eddig is szuperül csináltad, ne hagyd magad elbizonytalanítani! megy a drukk neked is!

Nózi, jaj, bele sem gondoltam, hogy van esetleg, aki nem ehet tejterméket...bocsi! :oops: A köv. recepteknél majd gondolok alternatív verziókat is! Egyébként én a tejszínt!tejfölt egy csomószor csak azért teszem bele, mert imádom a krémes kajákat...Sűrítésnél, habarásnál lehetne étk. keményítőt használni, vagy saját anyagával sűríteni.

Juborka, nagyon édes Jázmin a játéközön alatt! de jó, hogy így szeretik a tesók!!

Szkata, majd írd meg, hogy működik az öko pelus, jó? én a textilpelust nem merem bevállani, mert min. 3 babát szeretnénk, és azt nem bírnám mosni...
Gyerek/nen
m gyerek: mi úgy vagyunk vele, hogy ha nem születnek gyerekek, attól nem lesz jobb a világ. De ha szülünk, és úgy neveljük őket, hogy a világot ne egy galaktikus szemétdombnak, vagy nyilv. Wc-nek tekintsék, akkor van esélyünk..de én is félek, hogy milyen lesz a jövőjük...csak az nyugtat, hogy a mi szüleink is fétek, hogy ránk mi vár, és megvagyunk...Sztem ne aggódj, ha szülsz még néhány Petikét, akkor már jobb eséllyel indul az ő generációjuk!!! :D :D :D
Fel a fejjel!!!

Gyugyó, ezeket honnan tudod? már ilyen részletesen a meteorológiai adatokat...nagyon érdekes volt így visszamenőleg áttekinteni a tavalyi évet. bennem a márciusi havazás hagyott mély nyomokyat :shock:

Megyek, pussz mindenkinek...

Ja, Apa a magasba emelte kisfiát, aki fél méterről Apa szájába csurrantott fél liter nyálat... :shock: :shock: :D :D :D


Angel
Vendég
 


Sz_Kata

Látom, pont most küldted el a szopis cikket, és ezzel már választ is kaptam sok kérdésemre. Köszi. :D
Oké, 6 pisis pelus. Textil vagy eldobhatós? :roll: :oops:

Bettus
Kitti nagyon édi a Nike-s cuccosban. Az a sapi, na meg a cipő! Szupi. :D

Puszi: Évi

KépKép
ranpo
 
 


Angel
Köszi a bátorítást. :)
Milyen alkoholmentes söri? Mindegy melyik fajta?
Gratulálok Gergőnek! Nagyon ügyi! :D
(kicsit lemaradtam, mindent még nem olvastam vissza. Miért is voltatok fejl. neurológián? :oops: :oops: Bocsi.)

Évi

KépKép
ranpo
 
 


Sziasztok!

Sajnos nem olvastam vissza, de ígérem bepótolom. :D

Látom apa (Gyugyó) elkezdett ide is irogatni. :D Átveszi a helyem itt is?? :D :)

Mi jól vagyunk, Kata forog a kiságyban rendesen, leteszem, mire bemegyek a fejrésznél a lába stb...Most is csönd van, hát lenézek a játszószőnyegre lemászott róla..Tök sokat van mostanában hason, hogy hasra fordul, mindig csak balra. Most éppen a játszószőnyeg tükre bűvöli el. :)

2 napja nekem is fáj az alhasam, a derekamban húzó érzés van, a keresztcsontom is fáj, lehet, hogy peteérés, mert kb. 2hét múlva várható az a pirosas szerű cucc ami szokott lenni. :shock:

Ja és ma a cici tök lapos egész nap, iszom a laktoherbet ezerrel meg folyadékot. Kata meg csak eszik eszik.... :)

Szép estét, majd vmikor olvasok.
Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


És néhány fotó...

Az alkar vastagságára hívnám fel a kedves fórumtársak figyelmét.... :D :evil:
Kép

ilyen jól megy már az ujjszopi...de az öklünket még nem tudjuk összeszorítani.. :D
Kép

no comment... (ja az a nagy háj...hmmmm, na hát az a hasam.... ezért kezdek tornázni... :D :oops: )
Kép

Szép szőke hercegem... :D
Kép

lehet ennek a tekintetnek ellenállni??? :D

Kép
Vendég
 


Ranpo,

mindegy milyen sör, én vmi ottinger nevű, filléres németet iszom...(csukott szemmel, egy levegővel, mert utáloma sört... :D )
tényleg meglepő volt, reggel, hogy ennyi lett...mondjuk Gergő abnormális mennyiséget eszik néha...de vannak teljesen konszolidált napok, amikor 6-szor eszik 100, 120-at, meg 70-eket. de tejből sose árt...remélem, neked is beválik!!!és a legfontosabb:No para!!!!

Azért voltunk fejl. neur-on, mert gergő nagyon kötötten tartotta a karjait, és állandóan ökölben volt a keze. vszeg magától is rendeződött volna, de a torna meggyorsította.


Körkérdés: nektek nem érdekes néha a baba lehelete?
mintha acetonos lenne, ami pedig nem jó...hétfőn dokkernál rákérdezek. gergő amúgy vidám, eszik, szal nem látszik betegnek. De mi lehet ez...?
Ötlet?

Pusz, Angel
Vendég
 


már találtam is vmit a babanet orv. oldalán, megnyugodtam... :D :D azért külön itatni nem fogom... :D :D nem tűnik kiszáradtnak, elég a fotókra nézni..


Kérdés:
Mit jelent, ha egy egy éves babának néha acetonszagú a lehelete?
Válasz:
Általában nem jelent betegséget. Az ilyen gyermekek viszonylag kevesebbet isznak és ez okozza a jellegzetes szagot. Emellett ok egészségesek, nincsenek kiszáradva. Gyakrabban meg kell kínálni oket folyadékkal, vagy az étrendjüket folyadékdúsabbá kell tenni. Ha azonban ez hasmenés-hányás közben-után jelentkezik, lázas állapotot követ kóros mennyiségu folyadékveszteséget jelenthet, így ilyenkor szigorú és ellenorzött folyadékbevitelre van szükség. Ha fokozott étvágy mellett fogyás, gyakori vizelés figyelheto meg az aceton szagú lehelet mellett laboratóriumi vizsgálat szükséges.
Dr. Gömöri Ágnes
Vendég
 


Sz-kata - köszi a cikket!!! Na ezek szerint én sokszor láttam problémát ott, ahol nem is volt! Eddig a fent leírtak alapján mindig volt elég tejem, csak növekedési ugrásoknál voltak nagyon nyűgös napjaink - főleg estéink. De most tényleg baj volt, mert volt szaga a pisinek... szóval elég rosszul érzem magam, lehet, hogy éhezett a gyerekem két ünnep között? Anyóséknál voltunk több, mint egy hetet, ünnepek is voltak, aludni se hagyták Zsoltikámat (ezért feszültebb is voltam a keleténél) plusz Zsoltikám nagyot nőtt, meg megtanult forogni, meg oltás után is voltunk (18-án kapta), és ráadásul meg is fázattuk szegényt, ja és majd el felejtem meg is jött a mensim. Szóval rengeteg dolog történt, ami miatt kicsi volt a súlygyarapodásunk (úgy értem Zsoltikáé, mert az én súlygyarapodásommal minden rendben, sőt túl jól alakult az ünnepek alatt :lol: )
Na nem aggódom, fejek rendesen, mert Zsoltika mostanában nyűgösebb a szopi után, gondolom megint "megcsinálja" magának az elegendő mennyiséget - ezért szopizunk olyan sokszor este.

Környezetkímélő automotor van - tüzelőanyagcellás hidrogénautó - több oka is van, hogy még nem terjedt el - 1. nagyon drága és rövid az élettartama (szóval olyan, mint 1960-ban a számítógép), 2. szinte ingyen kéne legyen a villamos energia a hidrogén előállításához, valamint a hidrogén tárolása is gondokat okoz. Szóval még marad az olaj, és a robbanómotor, legutóbb azt olvastam még 25 évig... :(

Kép
nózi
 
 


Na ma ELDURRANT AZ AGYAM ÉS AZÓTA IS FÜSTÖLGÖK!!!!

Tudni kell rólam, hogy egy türelmes, híggadt ember vagyok, aki az építő kritikát is elviseli, de ez már SOK/K!

A sztori:
Anyósommal (eddig azthittem) tökre jóban vagyok, nyitott a kapcsolatunk sokat segít nekünk, és mi is viszont. Matyika imádja sokszor alszik náluk...Erre ma szegény Anyum eljött és elmesélte, hogy mivel hívta fel Őt! Anyámat! Neki panaszkodik rólam!!!??? Miből gondolja, hogy a lánya ellen fordul majd!? No meg Anyumat is arculcsapásként érte az amit mondott, mert Ő is úgy tudta hogy jóban vagyunk!
Szóval panaszkodott Anyunak, hogy én nem jól nevelem Matyikát, NEM FOGLALKOZOK VELE :evil: :evil: :evil: pazarlok, és nem vezetem jól a háztartást!
Nem találok szavakat arra amit most érzek! Akkor mi az a mosoly az arcán amikor találkozunk? Mi az az ölelés? Állítólag a családban velem a legőszintébb, állítólag jobb a kapcsolata velem mint a saját fiával...állítólag, mostmár minden csak állítólag!
Jó, oké, aláírom, hogy nem csillog-villog a lakás, meg néha marad ki kaja amit nem eszünk meg, és még abban is van valami (van is lelkifurdalásom miatta), hogy kevesebbet foglalkozok Matyival. De szerintem ez természetes azok után, hogy itt van egy alig 4 hónapos csecsemő is! Vagy nem? Ennyire gázos lennék!
Szegény Anyumat alig tudtam megnyugtatni! :evil:

A legjobban az fáj, hogy én eddig büszke voltam rá, hogy milyen jó a kapcsolatom Anyósommal, erre tessék! (azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy italozik és bagózik mint egy gyárkémény, és én ezt mindig lenyeltem neki)

Bocsika mindenkitől, hogy ezt leírtam, és hogy nem olvasok vissza, de....tombol az agyam!

Így termeljen az ember tejet!? :cry:

Ági
Kép

Kép
rozsagi
 
 


Rozsagi! joggal vagy dühös, ez tényleg nagy szemétség...de igenis jó anya vagy!
háztartás: amikor manapság nem trendi háztartást vezetni, te két gyerekkel csinálod gördülékenyen (mert, az, ha néha kupi van, meg hogy marad kaja, az messze nem jelenti azt, hogy nem jól csinálod!), úgyhogy senki ne szóljon be!!!
Foglalkozás: egy 4 hónapos babával nem hinném, hogy máshogy is lehetne csinálni...
Italozás:na, ez minősíti, de végleg...NE VEDD A SZÍVEDRE, ELŐBB NÉZZEN TÜKÖRBE, AZTÁN MONDJON VÉLEMÉNYT...

bocs, hogy így kimondoma véleményem, de a 2színűség kiborít...én is tapasztalom néha a családomban, és fogcsattogtatva dühöngök...

Próbálj meg túllépni rajta, hogy tudj szoptatni...és ha lehet, iktasd ki az anyóst a mindennapokból...a párod biztos melléd áll, hiszen ismer.

Tarts ki!

Angel
Vendég
 


Ranpo,

a mai világban, természetesen eldobható pelusról van szó. Ebben meg ugye, néha nehéz meglátni a pisit, szóval a súlyát kell nézni. Meg thetsz a pelusba egy wc pair csikot, és abból is látod hogy az pisis lett-e.


Angel,

bevállt az ökopelus, már egy hete használom, és nagyon jó.

Nozi,

húú, na most akkor pihi, nyugi, no stressz, felírom neke receptre. Zsoltika meg csak "termelje" magának azt a tejcsit :)
Amúgy, azt is olvastam, hogy ebben a korban korosztályos jelenség az hogy keveset kajcsiznak, mert most minden annyira érdekes kezd nekik lenni, hogy alig van idejük az anyu cicijére..

Rozsagi,

itt lehet nyugodtan füstölögni :lol: :lol: főleg, ha lehiggadsz utána :wink: Én felhivnám anyóst, és szembesíteném :x

sörivás: én nem válogatok sörben, viszont mindenhez teszek Sio citrom-lime üdítőt. Na, így már kellően "csajos" a sör, csúszik is rendesen :lol:
sz_kata
 
 


Szkata,
köszi az infót, lehet, hogy kipróbáljuk a pelust!!
bár előbb el kéne használni babysofték ajándék pelusait...
Sio-lime...hmmmm, holnap Apa lemegy a pluszba, és hoz nekem, bár ő még nem tud róla... :lol: :lol:

nagynéném kezébe adtam a W. Ungváry Renáta által írt Szoptatós füzetet, és 1. Olvassa!!! 2. tetszik neki!!!!3. remélhetőleg ezután nem gyötörnek a teáztatással...

gergő menyasszonyánál cumizavar lépett fel, mert anyja szerint a baba nem tud szopni, csak cumiból eszi a lefejt tejet...és a gyerekorvos teáztatást javasolt... :shock: komolyan mondom, hol diplomáztak ezek...
Segítnék, de a csaj is fura, mert 2 héttel a szülése után (csaszis volt), már a városban flangált, és lepasszolta a babát a nagyinak... :shock: nem valószínű, hogy érteni az igény szti szopi lényegét...


Megyek, fürdés-tájm!


Pussz,Angel
Vendég
 


Kata,
nem akarlak kiábránditani, de a jelenlegi hulladékgyűjtési és tárolási rendszerben (be az aszfaltozott gyűjtőbe, a többi, el nem bomló cucc közé), szelektiv hulladékgyűjtés és -hasznositás nélkül kvázi mind1, ökopelust használsz-e. A németeknél ennek van értelme, mivel náluk van szelektiv hulladékgazdálkodás. Bár ennek haszna megkérdőjelezhető annak fényében, hogy a szemetük újabban nálunk köt ki :shock:

Ági,
anyós: férjed mit szól? Részvétem, ez tényleg övön aluli volt. És igazságtalan. És geciség. Már bocs...

Angel,
férjem nem támogatja a cdrendelést, szerinte nem kell ahhoz dvd, hogy csináljak egy kis hasizmozást és fussak pár kört a ház körül :wink: Igaza van, de én azért fogok rendelni egyet :D

Mennem kell, puszi - Kata

ákata2
 
 


Angel,

Gergő milyen cuki!

Ákata,

na, ez tényleg kiábrándító :( pedig már kezdtem magam a Föld megmentőjének érezni, haha :lol:
Férjecskéd leszavazva, szerintem megérdemelsz egy dvd-t
:lol: (nekem a párom vett egy carmen elektra strip tease aerobik dvd-t, gyanitom, hogy nem teljesen önzetlenül :D)

Bettus,
dj nike :arrow: király! :lol:
sz_kata
 
 


Sz_Kata!

Én is észreveszem, amiről írtál, vagyis hogy van olyan időszak, amikor a beszélőkéje fejlődik Jazinak, van amikor inkább hosszra gyúr, van amikor a mozgása változik sokat, és van amikor a fenekét növeszti. :D

Bettus!
Kitti a kis manöken :D

Angel!
Gergő tényleg szőke herceg, olyan hájam meg nekem is van bi-biiii

Fürdés után mi is szórakoztunk egy kicsit Jazival. Íme Miss Brokkoli:
Kép

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Sziasztok!

Esélytelen a visszaolvasás, magolom a BTK-t ezerrel.
nagyon-nagyon köszi a szopi-drukkokat!!!!

Reggel minden ok volt, "bővelkedtem", ahogy Gábriel - tényleg, hol van ő? - mondta volt, aztán délutánra gyenge kezdés után erős visszaesés... Kiváncsi vagyok az estére. Alk mentes sör - rajtam ne múljék, holnap már az fog álomba szenderíteni :lol:

Rozsagi, tökre megértelek és joggal vagy dühös. olyan alpári és genyó dolog ilyet csinálni. meg ostoba is.... Mit gondol, nem beszélsz a saját anyukáddal??? Szembesítsd. különben nyeregben fogja érezni magát.

SzKata- C Electra -hehehehehe. nos, sztem se pusztán az önzetlenség hajtotta. jó a csaj, nem? :wink: még női szemmel is.

Gergő - jajjjjj, ha 33 - b@ssza meg, de öreg vagyok - évvel fiatalabb lennék, komoly veszélyben lennél!!!! puszillak!!!!

Kittike zabálnivaló, Nike cucc haláli. Mint SzKatáék halálfejes gátyója :lol: nagggggyon komoly...

(Arik vagytok, amiket a sulival kapcsolatban mondtatok, de nem érzem nagy érdemnek a három vizságból két bukást, úgy hogy nem is főzök.

Quasi örökbefogadás - volt és van mit kompenzálnom, higgyétek el. :roll: )

Angel, mi is a Szent Ferenc Alapítványon keresztül intéztük.

Jadey : http://devaigyerekek.hu/ ez a link, itt minden infót megtalálsz. Persze bárki számára nyitva áll az oldal. Nem vagyok bigott nacionalista, sem szemforgató keresztény vagy Teréz anya, de néha nem árt ilyeneket is megnézni. ezeknek a gyerekeknek semmijük és senkijünk nincs. anyanyelvük se, meg anyukájuk se. na jó, utálom a nyálas dumákat....

Öko-pelus - Hmmm. pedig tök jó lenne... de így nincs jelentősége. A Lexusnak van amúgy Hybrid kisterepjárója, most arra gyűjtök. :lol: itt lakunk a márkaképviselettől egy köpésre, és mindig csorog a nyálam... gyönyörűek.
http://www.lexus.hu/pursuit_perfection/ ... nology.asp

http://www.lexus.hu/hybrid_technology/i ... rx400h.asp

megyek, fürdetem magam és magolok tovább.
pusz mindenkinek!

Krisz

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Sziasztok!

Amikor láttam az előző oldalon, hogy kb 3 óra hosszáig nem írt senki ( :shock: :shock: :shock: ) azt hittem 10 perc alatt evégig tudom futni a mai termést. Nem úgy lett :? :? :lol:

Én már egy ideje úgy gyűjtöm a hulladékot, hogy kiválogatom az éghető cuccokat, nálunk most a pelenka is ide került. Ezeket mi (vagy a családból valaki) elégetjük, fűtünk vele.
Elgondolkodtam rajta már sokszor, hogy vajon mivel tennék rosszabbat, hisz miután elégetjük a füst szűretlenül került a levegőbe :? de még mindig úgy vagyok vele, hogy ez a jobbik eset, ha már van rá lehetőség.

Tina! köszi a bókot Botond nevében. Nekünk azt hiszem még nem halványodott a tűzfolt :? végtelenített zenélő :) jó lenne :) akartam kérdezni, hogy a gyógyi helyett akkor nem használsz mást, de látom válaszoltál :) :wink:

Mamy! Igen, azért készült ak ép, mert lecsúszott a pelus. Nem szokott előfordulni. BAleset nálunk (lekopogom) már nagyon régen volt. Te írtad egyszer, hogy Geszti dörzsöli a szemét, ha álmos ugye? nálunk is ez van, pedig Boti még nem is igazán találta meg a kezét :? Ti memóriakártyára vesztek a videóval, vagy kazira?

Melódia! Örülök, hogy visszaállt a szopi! No a lámpa nlunk is nagy kedvenc. A férjem már mondta is többször, hogy villanyszerelő lesz :) A legjobban anappaliban lévő teccik neki: egy háromszög alakú álmennyezuetbe sűllyesztett 6 spot égő. Mindig mosolyog rá, és beszél hozzá :) JAj de ügyes már Pistike, hogy tartja magát!!

Bujka! köszi hoyg leírtad miét tudtad, hogy kevesebb a tej. MEgnyugodtam picit :) hogy csinálod a popsimasszírozást?

SZ_Kata! Azt hiszem engem megfertőztél :? egész nap azon gondolkodom, hogy veszek egy kendőt. Szerinted érdemes még?
jaj nagyon jó, hogy bemásoltad ide ezt a cikket, én totál megnyugodtam, bár megvoltak ezek az érzéseim. Én sem mérek.

Jubi! Miskolc :) sok szerencsét!!Mi is készülünk majd GYöngyösre. (200 km)

Betti! Akkor még jó ténlyeg, hoyg nem kenguruval voltatok ma. nagyon cuki Kitti a képeken! Legjob ba piás :) :lol:

Angel! Már épp akartam írni, hogy tök rég raktál fel Gergőről képeket! NEm mondom szép, erős felkar!!! Annyira cuki, ahogy szopizza az ujját! sör :lol:
én is éreztem már acetonosnak a leheletét, megnyugodtam :)
TEljesn egyetértek veled az ebbe a világba való szüléssel kapcsolatban. A legkevesebb amit megtehetünk, hogy úgy neveljük Őket, hogy próbálják menteni, ami még menthető :) ha ezzel a szemlélettel ketten felnevelünk 3 bébit, már pozitív a mérleg :)

Ági! Nem csodálom, hoyg szétcsúsztál anyósodon :(

Kép
Kép
beuka
 
 


Jubi! Mss Brokkoli :lol: :lol: naggyon cuki!!!

Krisszi! Ne is mondd Lexuc a kedvencem (álmodozásban :)):? KITARTÁS!!!!!! (mármint a BTK-hoz!)

Kép
Kép
beuka
 
 


Sziasztok!

Ákata!
Na nálunk Érden egymás után dőltek ki a gyümölcsfák (kiszáradtak, betegek lettek) :arrow: tuti, hogy az innen-onnan leszivárogtatott trutymó volt az oka :(

Csengő!
Nem semmi, hogy már 5 hónaposak lettetek :shock: Hihetetlenül rohan az idő!
A fejőre, néha bevetett cumisüvegre én is nagyon odafigyelek.
Szemét :twisted:

Jubi!
Helyes a kis Brokkolikirálylány :D Sok sikert holnapra! Ha megkérdezhetem, mivel tágítjátok Jazi kobakját (is)?

Sz_Kata!
Szerinted itt a pisinél mire gondolnak, hogy egyszer belecsurizik, aztán oké? Mert anno Marcinál, amikor egy szopis tanácsadóval beszéltem, akkor ő is azt magyarázta, hogy egy evőkanálnyi pisi elvész a pelusban. És most ez szöget ütött a fejemben :roll: Mert egy adag pisi azért az kevés...

Bettus!
A mai napunk nekünk is tuti jó volt, szinte egész nap aludt. Vagy a szél, vagy a Bátyus "hiánya" okozta :lol:
Kitti nagyon édes :D A fürdőrucis kép a kedvencem, meg kell zabálni. Na ezért elfogadnék egy kiscsajt :oops:

Angel!
Én ebéd után iszok meg minden nap egy alkoholmentes sört, de lehet, hogy későbbre tolom majd. A kedvedért kora estére :wink:
Gergő nagyon édes! Imádom az alvós képeket! Olyan cukik, amikor az ujjukat szopják, Beni is azon szokott elaludni, ha ébren teszem le.

Edit!
Ez az ágyban tekergés nálunk is ismerős, hihetlen gyorsasággal tud 90, majd 180 fokkal elforogni. Egyik éjjel szívbajt kaptam, amikor fél 3-kor felkeltem hozzá etetni (nagyon mocorgott), erre látom, hogy pislog rám az óriási szemeivel teljesen megfordulva az ágyában. :lol: Szerencsére simán visszaaludt.

Rozsági!
Sajnálom az idegességet, amit anyóspajtás okozott Neked. Inkább add ki magadból a dühödet, ne tartsd magadban. És azt javaslom, hogy a Pároddal mindenképp beszéld meg a dolgot, hogy nehogy ez közétek álljon a jövőben. Sajnos mindezt tapasztalatból mondom, mert após-anyós páros a tavalyi évemet eléggé megnehezítették (többek között a várandósságom utolsó hónapját). Sajnos Párommal is veszekedtünk emiatt és utána észheztértünk, hogy senki nem ér annyit, hogy miatta veszekedjünk!!!



Alkoholmentes sör: kipróbáltam párat, de szívből tudom ajánlani - és szerintem Dorka is csatlakozik hozzám :wink: - a Bucklert. Fincsi édes. Régen nem szerettem a sört, de ez kifejezetten jó :oops:

Egyébként én is attól félek,hogy ennek a januári tavasznak megisszuk még a levét. Áprilisban majd megfagyunk, aztán majd májusban megint itt lesz a kánikula. És ne őrüljünk majd meg ettől az összevisszaságtól...


Hihetlenül jó baba volt ma Beni, aludt délelőtt 1 órát, aztán 11-től 3-ig, majd fél 5-től fél 6-ig. Ilyet szerintem egész földi léte alatt nem produkált. Most majd kivizsgálom, hogy a szél vagy a Bátyja megfelelő mértékű távolsága hatott ilyen kedvezően az alvókájára (na ezt a mondatot nagyon tudományosra kerekítettem :lol: ). Esküszöm ez a nap 2 évet visszaadott az életemből és azt hiszem, sok ilyen visszanyert 2 évre van még szükségem 8) A nagyiék még nem tudják, hogy ovit rendezek be náluk :lol:

Puszi és jó éjt: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Rozsági!
:evil: Anyós! Hát ez felháborító. Valóban férjecskéd mit szólt hozzá?
És a párod nem segít a háztartásban? Nálunk van, hogy szokott főzni, porszívózni, takarítani stb. És nálunk csak egy gyerkőc van... úgyhogy kitartás, nagyon ügyi vagy, és inkább meg se hallgasd, nem éri meg az idegeskedést!!!!!

Jubi: JÁzmin nagyon kis csinos Broki :lol: És tök 5-letes hogy körbevágtátok :lol:
Pusz:Betti

Kép
bettus79
 
 


megint én :?

Ma délután én már ki sem vittem Botit. Szerintem repültünk volna mindketten kocsistól. Együtt aludtunk egyet a nagyágyon, a mi hálónkban. Ez nagy szó, mert Ő ugye ott nem szokot t aludni :) Én persze nem aludtam mélyen, mert az figyeltem mikor száll el valamelyik tető a közelben :?
ja és ma azzal voltam elfoglalva, hogy be tudok-e iratkozni a második félévre (ez lenne az utolsó félévem, hú de jó lenne már "letudni).

ma este elmentünk egy étterembe, hiába etettem meg előtte a drággámat, nyűgi lett, és muszály volt ott is ciciznie :? boxok voltak, így csak a pincér nézett nagyot :? nem igazán izgatott.

Bea

Kép
Kép
beuka
 
 


Szasztok!

Á_kata:
Bocsesz, ha belekotyogok öko-pelus témába, de igenis számít, hogy Te mit veszel meg több szempontból is:
1. Ha többen veszünk lebomlósat a nem lebomlós nylon helyett, akkor arra nő az igény és talán jobban elterjedt lesz
2. Ma Magyarországon szinte minden szemetet elásnak a falu határában, avagy elégetik. Márpedig ha elássák, akkor ez tényleh lebomlik, mert kukoricalisztből van a nylonszerű borítása. És ez sem mindegy.
Amúgy a legszebb lenne egy komposztálható pelus. Bár még akkor is ott van az a környezetterhelés, amit a legyártásával és ideszállításával termelnek.

Sz_kata:
Én babyfun-os lebomlósat használtam eleddig, de ma vettem Bambinomio belsőket, holnap tesztelem.

Angel/Kriszti:
Bocsánat, hogy ezt írom, de ha az elsőnél használsz moshatót legalább egy darabig, már az is nagy lépés lenne szemétmegnemtermelés szempontjából.

Világmegváltó gondolatok: Én is gondolkodtam rajta vajon milyen világban fognak felnőni a gyerekeink - és ez rajtunk (is) múlik.

Meg vannak ugye a jövő generáció jogai, vagyis amit a ma eberei visszafordíthatatlanul beszennyeznek, elriontanak, felborítanak, azt elvileg nekik is joguk lenne élvezni!

És aki írta a hidrogén autót meg a kőolajlobby-t.
Nagy naivitás lenne feltételezni, hogy amíg az utolsó hordó kőolajat is el nem adják az olajban érdekelt gazdasági nagyhatalmak, addig ezzel etetik a népet, hogy nem éri meg az eltarnativ energia felhasználása az autókban.

Szoktam azon gondolkodni, hogy vajon békés átmenet lesz, ha az olaj elfogy, avagy borzalmas világtérkép átrendeződéses háború?! Mit gondoltok???

De az is valószínű, hogy a tiszta ivóvíz hamarabb fog elfogyni - már ma is évente nő a súlyosan aszályos és elsivatagosodó területek aránya. Szóval én inkább a nagy világégést látom a jövőben - a békés átmenet nem reális.

Uff, nagyon elkalandoztam. Szakmai ártalom.

Krisszi: egyik baraátnőm kiment egy évre oda dolgozni a gyerekek mellé, és sokat mesélt a helyzetről. Nagyon durva dolgokat. Nagyon tisztelem érte, hogy ezért halasztott az egyetemen, és azóta is minden évben jönnek hozzá néhányan nyáron.
Bár nem tom elképzelni, hogy mit kell törtlesztened, de nagy vagy!

Jó éccakát, szebb utopisztikus álmokat!

Dorka+

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Na még egy kicsit...

Beuka!
Popsimasszír: a végbél nyílását masszírozom enyhén, körkörösen egy popsitörlővel és nem sokkal utána mindig jön is az ajándékom: kis puki, majd a folyékony arany :lol:
Még jó, hogy megszopiztattad Botondot. Gondolom szopis helységről hallani sem hallottak az étteremben :evil: , hát akkor?!

Krisszi!
"Jó", de inkább hatékony magolást! És még mindig hajrá tejcsi!!!

Angel!
A DVD-nek mennyi volt a postaköltsége?

Dorka!
Jaj, most nem lett túl jó kedvem. Iszonyat,hogy mi várhat még az emberiségre :(
Szakmai ártalom? Mit is csinálsz, ha nem babázol?


Most már dugulol!
Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Sziasztok!

Húú , egy részt elolvastam, probálok reagálni, az eddigiekre, aztán folytatom az olvasást. :)

Etetőszék, jároka
Mi az etetőszéket ajándékba kaptuk kb egy hónapja, és még meg sem néztem hogy milyen. :oops: de ha eljutok odáig hogy megnéztem, majd megírom milyen. A jároka viszont tényleg egy fontos dolog, főleg mikor már menni fog minden fele, vagyis már mászni, akkor bizony jo szolgálatot fog tenni. Nekünk még nincs, de én fát fogok venni. Nekünk anno amugy volt fa is meg műanyag, hálós is, de azok már nincsenek meg.

Felmelegedés
Nekem is megfordult mostanában az amit valaki irt, hogy milyen világba szültük a gyerekünket. Milyen lesz nekik majd 20-30 év mulva. Olyan jo lenne ha mindig olyanok lennének mint most, kis ártatlanok, még nem tudnak semmiről. Egyik volt osztálytársam azt mondta hogy ő azért nem akar gyereket, mert ő egy ilyen világba nem fog szülni. Hát azért ez is erős, de érthető is valahol. De én mindenesetre nem tudnék lemondani erről a csodálatos érzésről, atz anyaságról. és az én drága kismanómról. :)

Juborka
Miskolcra mentek? Én is ott laktam 5 évig mig oda jártam egyetemre, nagyon szeretem azt a várost. Szívem szerint én ott laknék, ugy i svolt egy ideig hogy ott lesz munkám és odaköltözünk de sajna nem jött össze. :cry: Hol tanulsz? az egyetemen?

Melódia
örülök a szopinak. :) Sztem most már ne aggodj, és fogsz tudni szoptatni ameddig kell a babádnak.

Ma volt az orvos, nincs semmi gond Artúrral, már 6440gr. Jol tud gyarapodni. :) jövö szerdán meg megyünk a 3 hos oltásra.

mult vasárnap említettem a sógornőmnek, hogy én 6 honapos koráig csak szoptatni akarok, erre azt mondta az nem lesz jo mert nehezen fog rászokni az ételre. Hát ha igy van akkor 3 honaposan is nehezen fog, ha meg könnyen akkor 6 honaposan is könnyen fog. nem tudom minek erőltetni, ha mondjuk még van elég tej a babának. de ha kelleni fog, mert kevés lesz, akkor persze nem fogom megvonni tőle. persze ő még 1 hónapig sem szoptatott.

na folytatom az olvasást :D

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


beuka
holnap jössz gyöngyösre? ha olvasod és még irsz akkor találkozhatnánk :!: :?:

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


Sziasztok!

Ákata,az a dvd jár Neked...ha a pasiknak jár az autós újság, meg a csomó barkácskütyü, akkor a csajoknak a torna-dvd. :D

őrület, hogy Apa milyen olvatag, szerelmetes pillantásokat vet állandóan a Brico-ban a hegesztő felé...hát mit tud az a hegesztő, amit én nem???!!! :lol: már áldásomat adtam neki a megvételre...hátha így jobban elnézi az internetes rendeléseimet, hihihi :lol:

Szkata, sztem galád hátsó szándékkal vette a dvd-t!! :lol: :lol:
páromnak is tetszik a az ötlet, az előbb itt illegette magát melegítőben, és felettébb erotikus mozgással levette a fölsőt, de zokon vette, hogy vinnyogva majdnem leestem a székről a röhögéstől... :lol: :lol: Azért ez inkább női műfaj... :D
ha megnézted a dvd-t, majd írd meg, h. milyen, ok?

Jubi, hát nem csoda, hogy mindenki szereti a Brokkolit, mert ellenállhatatlan!!! :D

Krisszi, ha 33 évvel idősebb lenne Gergő, vihetnéd!! :D csak akkor én 60 éves lennék....és te lennél a menyem, a Ricsi meg az unokám????jaj, teljesen megzavarodtam...
Erről jut eszembe, ezt ismeritek?? Krisszi, neked, mint jogásznak ez külön csemege. Én angolórán akartam feladni fordítási gyakorlatnak, de végül lemaradt.

Tisztelt Területi Egyeztető Bizottság !

Azzal a kéréssel fordulok a t. Területi Egyeztető Bizottsághoz, hogy családi pótlék ügyemben állást foglalni szíveskedjenek.
1962-ben nősültem. Özvegy asszonyt vettem feleségül, akinek volt egy felnőtt leánya. Apám gyakran ellátogatott hozzánk, minek az lett a vége, hogy feleségül vette mostoha leányomat.
Ezek után természetesen mostohaleányom lett a mostoha anyám, az apám pedig a vejem.
Apám feleségének, illetőleg a mostoha leányomnak, aki egyben az anyám, született egy fia, akinek ezek szerint a mostohatestvére vagyok, mivel a mostohaleányom anyjának vagyok a férje és így a feleségem lett a nagyanyám.
Időközben azonban a feleségemnek is született egy gyermeke, aki apámnak a sógora lett, nekem pedig a nagybátyám egy személyben, mert ha a mostohaanyám testvére a fiam, akkor magamnak az öreg apja vagyok.
Kérem megítélni jár-e családi pótlék a gyerekemnek, illetőleg a nagybátyámnak?


Amúgy én kinéztem egy szolíd 9 M-ós is200d-t, apa beéri egy rx350-essel, természetesen metálfény, Sunroof és bőrülés kíséretében... :lol:

Beuka, azért az acetonszagra kérdezz rá, én is megkérdezem, bár már nyugodtabb vagyok én is...
Fel a világ megmentésére a gyerekeinkkel!!! :D

Melinda, jó sörözést!! az ujjszopitól én is elolvadok, főleg, ha hangosan cuppog közben... :D
Postaköltség: 1100 ft volt, ha jól emlékszem...húzós, de dvd-n én nem is látom a boltokban a callaneticset...rendeltem egy másik dvd-t is a Fitality 1-2-t, bár az 50 év fölöttieknek van kitalálva, de szülés után lévő kismamáknak is ajánlott, úgyhogy kíváncsi vagyok. (ezt is uaz a nő csinálja)

Dorka, a mosható pelusokat hogy kell mosni ?( kéz, gép, mosószer, ilyesmik?)

Hettie, sztem ne hallgass sógornődre...tökéletesen igazad van, és jól is csinálod. gyönyörűen fog enni az a baba, ha itt lesz az ideje.

gergő az előbb majdnem hasra fordult...persze nagy a kuffer hátul, meg eleve rühelli a hasonfekvést, de akkor is!!!


Jó éjt!

Angel
Vendég
 


Dorka,
égetés - sajnos, ez igy van - és akkor mind1, hogy öko vagy sem. Falu határa - ???? Tudtommal az EU-szabvány szerint csak betonozott hulladéklerakó jöhet szóba. Persze naivitás lenne azt hinni, hogy már mindenütt átálltak erre. De ha falu határa, sztem akkor sem az árva peluson múlik a dolog. Amig a szelektiv gyűjtés (és az újrahasznositható cuccok újrahasznositása) nem valósul meg, addig hiába veszünk 1-2 dologból lebomlót, a többi ezer minden mellett elsikkad, sajnos, hisz egy helyre kerül. A környezettudatosságot inkább abban próbálom megvalósitani, hogy 1. ha lehet, olyan dolgot veszek, amelynek előállitása során a környezet kevésbé károsodik, 2. lehetőleg olyan kozmetikumokat használok, amelyeket nem állatokon teszteltek, 3. a pillepalackokat (és egyéb műanyag palackot) összegyűjtve eltolom a bkocsiban a szelektiv gyűjtőládáig. Papirt is el kéne, lehet, azt is gyűjteni fogom. (Elemeket sem dobjuk ki, hanem gyűjtjük.) Az égethető cuccokat a szomszéd bácsinak adom - akit mellesleg most figyelmeztettem arra, hogy a pillepalackot talán nem kéne elégetnie, mert súlyosan mérgező a füstje.

Beuka,
a műanyagot tartalmazó pelust ne égesd el, mérgező!

Melinda,
nálunk ilyen nincs, szerencsére. Egyébként lehet kapni olyan szert, amelyet az emésztőbe szórsz, és megköti meg semlegesiti, amit kell, és akkor akár a gyepet is locsolhatod az emésztő tartalmával (zöldség-gyümölcsöt azért nem), de én valahogy idegenkedem ettől...

Na megyek, alszom kicsit...

Puszi, jóéccakát - Kata

ákata2
 
 


jaj, most néztem, hogy az első fotóhoz evil jelet tettem, pedig vigyorit akartam, csak vaktában nyomtam....

lesz shrek 3!!! alig várom...hogy kijöjjön dvd-n, mert mozizni nem jutunk el...(nem tudnék nyugodtan vihogni, mert állandóan a mobilt kukkolnám, hogy minden ok-e Gergővel itthon... :D )

Na, ideje aludni!
Jó éjt mindenkinek!!!

Angel
Vendég
 


Bujka!
Teológiát tanulunk Miskolcon. Én sajnos megint itthon maradtam a gyerkőcökkel. Prózai oka van: a három gyerek + babakocsi + cuccok (ott is aludtunk volna az Anyósnál) nem fér be a kocsiba! :( Az első két évet nappalin csináltuk (na jó ez olyan nappali, hogy havonta van egy hat órás előadás, a többi otthoni kutatás stb.), viszont én most szeptembertől levelezőn vagyok (CD-n kapom meg az előadások anyagát). De most úgy szerettem volna én is ott lenni…na sebaj, majd ha áttérünk az esernyőméretűre csukható sportkocsira…

Beuka!
Én is úgy mennék már étterembe a Párommal! Ha hamarabb nem, hát áprilisban biztos megyünk, akkor lesz a 10. házassági évfordulónk. Egyébként meg egy szavam sem lehet, minden nap éttermi kaját eszek (onnan rendeltem kihordósat). :D

Hettie!
Csodálkozom, hogy te szereted Miskolcot, szerintem ritka ronda város. Persze ízlések és pofonok Az igaz, hogy a környéke gyönyörű, de a város olyan szürke nekem Debrecenhez képest. Egyébként teológiát tanulunk a Logos-Hungary Főiskolán Miskolcon.

A barátnőm kislánya 9 hónapos koráig csak szopott, és nem volt hajlandó mást is enni – egyszerűen beleköpte a kajcsikat az Anyukája képébe. :shock: Nagyon nehezen fogadta el a hozzátáplálást, de lehet, hogy ha hamarabb kezdi, akkor is így történt volna. A sógórnőm viszont még most is szoptatja a kisfiát, aki jövő hónapban kezdi az ovit, és a beszokatásnál az óvónénitől is kérte a cicit. :D :D


Égetés: képzeljétek, a szomszéd ha elfogyott a fája, mindenféle vackot eléget a kályhájában, a múltkor pl. koromfekete :!: füst szállt a kéményéből és olyan büdös volt, hogy minden ablakot be kellett zárni. Le is fényképeztük, és ha gyakran ismétli ezt az akciót, akkor megpróbálunk valamit tenni ellene. Sajnos ha vele beszélünk, az egyenlő azzal a bizonyos falra hányt zöldséggel… :? Az emésztője pedig egy fúrott kút, így én nem is próbálkozok az itthoni konyhakerttel.

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Sziasztok!

Másolok ide egy linket,érdemes elolvasni,talán idevág témában is egy kicsit!

Linda

Korunk paradoxona, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb
a természetünk, szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk.
Többet költünk, mégis kevesebbünk van, többet vásárolunk, de azt
kevésbé élvezzük. Nagyobbak a házaink, és kisebb a családunk, több
a kényelmünk, de kevesebb az időnk.

Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel. Több tudással, de kevesebb
belátással rendelkezünk. Több a szakértőnk, mégis több a problémánk,
több gyógyszerünk van, de kevesebb egészségünk. Túl sokat iszunk,
túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul költekezünk. Túl keveset
nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan dühbe gurulunk, túl sokáig
fennmaradunk, túl fáradtan kelünk, túl keveset olvasunk, túl sokat
tévézünk. Megsokszoroztuk javainkat, de csökkentettük értékünket.
Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk, és túl gyakran gyűlölünk.
Tudjuk mi a jólét, de azt nem, hogy mi a jó lét.
Éveket adunk az életnek, nem pedig életet az éveknek.

Eljutottunk a Holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára
azért, hogy új szomszéddal találkozzunk. Meghódítottuk a világűrt,
de a belsőnket nem. Nagyobb dolgokat csinálunk, nem pedig jobb dolgokat.
Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a Földet. Meghódítottuk az
atomot, de az előítéletet, azt nem. Többet írunk, de kevesebbet tanulunk.
Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk.
Megtanultunk rohanni, de várni nem.

Több komputert gyártunk, hogy több információt tároljunk, hogy több
másolatot készítsünk, mint valaha, mégis egyre kevesebbet
kommunikálunk Ez a gyors étkezések és a lassú emésztések kora,
a nagy emberek és kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és sekélyes
kapcsolatok időszaka. A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások,
a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka. A villámutazások,
az eldobható pelenkák, az egyszer használatos erkölcsök, az egy éjszakás
tartózkodások, a túlsúlyos testek kora ez, és a tablettáké, melyek mindenre jók:
felvidítanak, lenyugtatnak, ölnek.

Olyan idő ez, amikor sok van a kirakatban és kevés a raktárban.

Olyan időszak, amelyben a technika eljuttatja hozzád ezt az írást,
te pedig választhatsz, hogy megosztod másokkal, vagy csak egyszerűen kitörlöd.
Az élet nem azzal mérhető, hogy milyen sokáig lélegzünk,
hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk

Kép

Kép
czmelinda
 
 


És most vissza a babás témákhoz!
Lenne egy kérdésem:akinek a babája átalussza az éjszakát az utána hányszor eteti meg egy nap?Laura 6x eszik de van hogy csak 5x :shock: Nem túl kevés az??de neki annyira jó az alvókája :reggel 7 kor evett először este 11 óta ,8 ig játszottunk,azóta meg alszik,ez tegnap is így volt és délben már én ébresztettem fel ,kaja meg a torna miatt is!Ma is így lesz szerintem,amúgy egy hétig még nálunk van a mérleg és esténként mindig megmérem:még akkor is gyarapodott mikor kakilt,ugyhogy lehet nem kéne paráznom....csak hát mégis,elég ha néha 5x eszik?
Nem sír ,csak akkor ha még tuszkolom neki a cicimet hogy egyen,természetesen akkor abbahagyom és ő is anyüglődést :wink:
Még egy dolog :Laura édesen alszik egész éjjel de én még mindig felébredek 2 -kor meg 4 -kor is ,ellenőrzőm hogy minden ok e és visszaalszom,mi még egy szobában vagyunk,akik külön alsztok tudtok már nyugodtan méllyen aludni vagy meg -meg ébredtek?

Jubi
Tényleg nem könnyü 3 gyerkőccel,tesóméknál is így van,ugyhogy le a kalappal!Jazi nahyon édike!

Ági
Anyós :x ....ne is mondd......

Beuka
Boti sexi peluslecsúszós képe :király :lol:

Angel
Köszi hogy múltkor aggodtál a mi autós-pihiszékünk miatt hogy esetleg nem tesz jót a deréknak,de Laura nem is nagyon bír sokáig megmaradni bene kb csak 10 percet,utána a játszószőnyegen úszik tovább a boldogságban játékai társaságában :lol: Gergő kis huncutka a képeken :wink: Laura is tornászik kis lepedő segítségével:gurul hátról hasra,balról jobbra és nagyon megy már neki!!!!

Betti
Kitti is igen édipofa,a kis szoknya az a virágos:CSÚCS :lol: de szupcsi a dj-szerkó is :wink:

Na megyek gyártok valami ebédet.
További szép napot mindenkinek!

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Dorka,

na pont ilyen rémeken rágódom én is. Már gyerekkoromban is a háborútól és nem a boszorkányoktól féltem a legjobban :? Na meg a sötétől, de attól még most is félek :oops:

Angel,

eldobható pelussal kapcsolatban itt találsz a kérdésedre választ:
www.babanatura.hu
Osoa és Fruzs már használ ilyen pelust, szerintem tőlük kérdezd a tapasztalatokat.

Linda,

jó ez a cikk, annyira igaz. Kicsit magamba is fordulok :wink:

Lányok, tegnap Peti kilenckor elaludt!!! Igaz, három óra múlva kelt és utána szokás szerint két óránként, de én már ezt is nagy haladásnak érzem, hogy nem tizenegyig bulizik :lol:
Mindig arra vágytam, hogy Peti korán elaludjon, hogy utána én még tudjak apával kettesben lenni, de egyszerűen képtelen vagyok egyedül hagyni a gyerekem. MÉG NEM ÉRTEM MEG RÁ :roll: :roll: Késztetést érzek, hogy ott üljek és figyeljem, aztán persze jól beálmosodom és alszok én is. Este egy ürát olvastam az ágy mellett ülve a sólámpa fényénél, közben fél szemem a gyereken. Szóval, én még nem tudok nem együtt aludni a gyerekkel, én még nem készültem fel erre :lol: Lehet azért is, mert én tényleg rettegtem kicsiként a sötétben, és borzasztó belegondolnom is, hogy Peti esetleg felébred a sötétben, és nem talál és ő is félni kezd. jajj. gyerekkori parák az utódra ragasztva :roll: 8) 8)


megyek piacra husikát venni (egy ideje ósan meg tecsó szóba sem jöhet....)
sz_kata
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?