Zuzi,
UM-nál szültem, sehányadik hétben nem tartok, nem vagyok még pocakos.

Azért vallottam be előző orvosomat, mert szerettem volna korrekten elintézni a dolgot, BS rá is kérdezett, hogy ki volt, volt-e vele gondom stb. Jó lett volna a magánrendelésén személyesen beszélni vele, de kartonszám hiányában nem kaptam időpontot, csak mobilszámot. No ekkor már sejtettem, hogy ez a helyzet nem kedvez nekem.

De semmi baj, nem ez a legfontosabb kérdés, kicsit komikus is, hogy még nincs is pocaklakóm, de ezzel foglalkozom. Csakhát ez a korrektség az én gyengém.
Hangosan kacarászó Panna édes.
Hihetetlen, hogy már mennyire elfelejtettem, miket csinált Peti pár hónapos korában. Olyan nehéz a szaladást gyakorló fiamról elképzelni, hogy csak "fekszik, mint egy zsák krumpli", hogy apukája szavaival éljek.
Fibi,
Értelemszerűen így maradok UM-nál, akivel nem volt gondom, csak úgy éreztem az én elképzeléseim picit mások, de alkalmasint majd határozottabb leszek ezek érvényesítésében. Úgysem az orvos a főszereplő.

Szóval nem vagyok ám összetörve, de köszönöm az együttérzést, Deni neked is.
Jucus,
Porszívóra elalvás mint „defekt” tetszik. Köszi a megnyugtatást, sejtettem én hogy gyermekem porszívóutálata vagy alvás utáni nyűgössége nem defekt.
Monisa,
Nem kell ám nagy vasúti sorompóra gondolni. Petinek minden nyíló garázskapu, kis sorompós kapubeálló érdekes, különösen, ha van egy narancssárga, nyitáskor villogó, sípoló lámpa is a tetején. Nézzetek csak szét, hátha ilyenek a ti környéketeken is vannak.

Mónika-Moncsicsi ismerős.

Hasonló korosztály is lehetünk, ha már a keresztnevünk azonos?
Sörös álom.
Indi,
De jó, hogy Dominó ilyen gyorsan meggyógyult. Drukkolok, hogy te is hamar túl legyél rajta.
Votiv, értem én, persze mindenképpen kell a személyes megtekintés az ágyvásárláshoz. (A mi Minimanóban vett ágyunk egyébként megfelelt a kritériumaidnak, és nem volt anno a honlapon.) Rémlik, hogy az RS bútorházban is láttam annak idején babaágyat, csak nem ágyrácsa volt, hanem farostlemez volt a matrac alatt.
Ildi,
Timinek jobbulást, neked meg kitartást és fel a fejjel.

Az meg vidítson fel, hogy a bölcsiben könnyen elaludt Timi. Olyan hihetetlen, hogy ezek a Manócskák mennyire másként tudnak működni egy új környezetben.
Ruz,
Bendi nagyon belevaló kissrác a „gitározós” kép alapján.
Deni,
Köszi.

Drukkolok, hogy Bence-Andris megtalálja a legjobb helyét.
Neet,
Jófej a lányod.

nekem volt olyan osztálytársam általános iskolában, aki erikázta az anyukáját. Sőt felnőttet is ismerek, aki editezi. Csak, hogy biztassalak.
