A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Indike!

Megbeszéljük bár nálunk az asztal még csak kigondolás síkján van mert sok píz :roll:
De ha meggyógyultatok akkor konkretizálunk!
20170114224602
 
 


Jucus :) Valamiért azt értettem, hogy az asztal sürgős, de biztos meg van hűlve az agyvelőm :lol: puszi :)

indianyo
 
 


Nonni: édes a manócskád, ahogy takarít. Fanni is tuti takarítónő lesz, egész nap mondja, hogy brubru vagyis, hozzam a porszívót, aztán oda adom neki, hogy dolgozzon, de csak áll.
És én olyan nehezen tudom megállni, hogy ne legyen mindig tisztaság, még tegnap este is lázasan, összepakoltam, kitakarítottam, de apjuk tiszta őrültnek nézett. :-(

Curse: látod látod Adél tudja, hogy aludnia kell és anyát hagyni egy kicsit.

Deni: Zsolti is ilyen kis precíz. Néha nem tom, hogy síró vagy nevetőgörcsöt kapjak, aztán inkább a nevető mellett döntök.

Szrekuc: Ábel és a söröskorsó, nagyon szuper.

Manóka: képet kérünk a ti lakásotok állapotáról is, imádom a lakásokat nézegetni. És szuper, hogy minden rendben veletek.

Votiv: megkérdezem apjukot, hogy van-e ütvefurónk. Az kő ehhez igaz?

Indi: ikejás csapathoz én is csatlakoznék szívesen.

Ancsi: jók a színek, szép lesz a lakásotok, mikor is tudtok költözni?
johanna1975
 
 

 
 

Sziasztok,

csak bekukk, mert semmi időm nem volt ma és nincs is, most se, csak el akartam ujjongani, hogy bár kemény harcok árán, de beutaló nélkül és megszerzett naplószámmal, de meg van az afp-s vérvételem :mrgreen:

Fülis dícséreteket köszönöm :)

majd jövök, de borzasztóan el vagyok most havazva....

reagálni is fogok ígérem és a mélekre is válaszolok, ha tudok, val.szeg nem ma... :?

csók mindenkinek, szép estét, megyek oszt majd leszek :)

Macsek

ja és bár Pocak jó rég csak rídonli, mert nincs enördzsije írni is, de ha ő nem lenne és nem vigyázna a legnagyobb szükségben Fülesre, akkor nem is tudom mit tennék!

Szóval:

KÖSZÖNÖM POCAK!!! :D
macskanyu
 
 


Sziasztok!

Most éppen alszanak a babák, de egyébként tényleg 24 órás szolgálat ez az ikrek mellett, ennek megfelelően igencsak fáradt vagyok, de még bírom :)

Lindi mondta, hogy megírta a nagy hírt, de azért én is összefoglalom röviden az eseményeket:
a várandósság utolsó szakasza nekem nagyon nehéz volt, se aludni, se enni, se semmit csinálni már nem tudtam, olyan nagy volt a hasam és mindent nyomtak belül, ezért eléggé vártam már a megszületésüket, de azért meg akartam várni azt, hogy ne legyenek koraszülöttek és túl picik, hanem elég erősek és ügyesek, hogy majd szopizni is tudjanak stb. Sokat kellett pihenni, ami persze nem volt könnyű a nagytesójuk mellett, aki kis örökmozgó lett 2 éves korára :D

Múlt héten, kedden voltunk nst-n, és akkor még csak kisebb kontrakciókat mutatott ki a gép és a méhszáj is zárva volt. Nem is sejtettük mi se és az orvos se, hogy másnapra milyen gyorsan fogják követni egymást az események. Szóval február 14-én felébredtem hajnali fél 5-kor, de ez nem volt furcsa, mert máskor se tudtam túl jól aludni, sokat forgolódtam az ágyban. Aztán egyszercsak elkezdett ömleni a magzatvíz, ez pontban 5 órakor volt. Szóltam, a férjemnek, hogy fel kéne kelni és öltözni, felhívtuk a szülésznőt, aki azt mondta, hogy kényelmesen menjünk be a kórházba, hiszen még nem voltak fájások. Lezuhanyoztam stb. fél 7-re értünk a H-ba, de útközben már elkezdődtek a fájások, és meglehetősen gyorsan és nagyon intenzíven. Már nem tudtam gyalog felmenni a 2. emeletre!
Először egy ügyeletes orvos megvizsgált, bő 2 ujjnyira volt nyitva a méhszáj, befeküdhettem az egyik szülőszobába. A fájások nagyon erősek voltak, és én nagyon meg voltam ijedve, hogy most mi lesz, hogy lesz, kérdeztem is, hogy nem kéne előkészíteni a műtőt (mert féltem, hogyha nem császár lesz, akkor valamelyik baba nehogy megsérüljön). De nagyon biztatott mindenki! Fél 8-kor azt éreztem, mintha már akarna kibújni valamelyik baba, és így is volt, mert vizsgálat után kiderült, hogy teljesen eltűnt a méhszáj 1 óra alatt! Ekkor rengetegen berohantak a szülőszobába: 2 orvos, 2 csecsemősnővér, 1 gyerekorvos, stb és a férjem mondta utólag, hogy úgy látta, kicist megijedtek, mert egy hordozható uh géppel látták, hogy a kisfiú-babánk megfordult és nem fejvégű volt, hanem harántba fordult... De ekkor a kislány már lenn volt (neki repedt meg a magzatburka hajnalban), neki meg kellett gyorsan születnie, nagyon ügyes volt és gyors! Ekkor egy hajszálon múlott, hogy nem torkollott az esemény császárba, de egy ügyes orvos a hasfalamon keresztül valahogy megfordította a kisfiút, aki ezek után a kislányhoz képest 5 percre szintén kibújt (2600 és 2850 gr-mal születtek) És ekkor a nagy ijedtségre nagy boldogság következett! Blanka és Dénes a 37. héten születtek, de azon kívül, hogy kicsit vékonyak, nagyon ügyesek és egészségesek és minden rendben van velük, úgyhogy köszönjük, hogy drukkoltatok nekünk! :D :D
(Ezután megérkezett a saját orvosom is, aki a reggeli dugóban sajnos nem tudott a villámszülésre beérni, de a gátsebet már ő varrhatta össze :lol: )

És 2 kép, amik még a H-ban készültek:
Kép Kép

Votiv,
sajnos nem tudtalak megvárni a szüléssel, de remélem, Te jobban vagy, mint én voltam az utolsó hetekben :D

Blaye
blaye
 
 


fúúúúúúúúúú............
Most jöttünk haza a torkoskodásból... :D Szupi helyen voltunk, ettem husilevest, császárszalonnával fonott szűzérmét, laskapörkölttel és juhtúrós sztrapacskával, csokifelfújtat vanília fagyival és egy alkoholmentes koktélt. Persze mindennek csak a felét (sem) tudtam megenni, mindezt úgy, hogy a hasamra tettem a tányért, mert már előre hajolni nem nagyon tudok... A pincérek csak mosolyogtak... 8an mentünk, mindenki hasonló mennyiséget evett és 11900 volt a számla vége. Éljen a torkos csütörtök!

Indi, Jucus:
Azért nekem se felejtsetek el szólni IKEA menetel ügyben... :lol: :lol: :lol:

nukada
 
 


Blaye:
Ismeretlenül is gratula, gyönyörűek a csöppségek!

nukada
 
 


Nukada :) Jó, szólunk majd hehehehe :lol: Kedves egészségedre a finom falatokat :)

Blaye :) Gyönyörűek a gyerekek, gratulálok és sok boldogságot kívánok! Elárulod, ki volt, aki megfordította a babát a pocakban? Azt már hallottam, hgoy BZS is csinál ilyen mutatványokat :) ÉS az nagoyn fájdalmas volt? Bár, elképzelem, hogy abban a pillnatban nem számított a fájdalom. Jaj, nagoyn nagy örömet szereztél, vigyázzatok egymásra!


POCAK!!!!!!! Úgy hiányzol!

Macs :) ügyes vagy!!!!!!!!

indianyo
 
 


Blaye: gyönyörűek a babák, nagyon gratulálok!!!

Kép
Kép
tinu
 
 


Leni,
Háát, igen (szülés könnyítő gondolatok). Akár privát ü-ként. Nekem legalábbis lehet hogy segítene. Mer ugye egyre biztosabb, hogy hamarosan szülni fogok.

Ancsi,
Most hogy írtad felvillant előttem egy kép: együtt sörözök Petivel az erkélyen. Csak asszem ez még pár év...
Lányod milyen kedves. Petit eleddig nem izgatták a babák.

Votiv,
Nagyon felnézek rád - a 8-as csavar miatt. Hogy ilyeneket tudsz. Bár a múltkor vettem Petinek autós könyvet és azóta sok mindent tudok a hengerekről és a mezőgazd-i gépekről. De azért annak nem tudom úgy hasznát venni, mint te a szerelési szaktudásodnak.

Van, hogy egy gyerek nagyon hirtelen kezd el több szót mondani (ha nem is teljes mondatot). Inkább csak az a kérdés, hogy számít??? (Én elég sok 2 évesbe futottam, aki pl csak berreg, mint az autók vagy 1-2 szót mond.
Az szokott a legizgisebb lenni, hogy pl. idősebbeket izgatja többek között a szobatisztaság. Viszont ált. soha nem emlékeznek, hogy az ő kiscsillaguk mikor lett szobatiszta. Csak arra, hogy korán (korábban, mint az én gyerekem). És korán átaludták az éjszakát. És ....
Párom édesanyja, aki különben jó fej mondta, hogy fia nagyon korán átaludta az éjszakákat. Csak egy kis teát ivott. Háát, gondolom nem álmában adta az alvó gyereknek a teát, hanem ahhoz mindekttejüknek fel kellett ébrednie... Esetleg nem is aludta át az éjszakát. :twisted: )


Indi,
Osztom, nincs annál szebb, mint amikor reggel szuszogó csomag.... na de 5-kor??? És nem csak szuszog, hanem folyamatosan beszél?!?!?!

Nonni,
Kapunyitók vannak, azok tényleg lenyűgözik Petit.

Szrekuc,
Olasz v. spanyol projekt még van - nem léptem eddig előre. Érdekel...
Ábel gyönyörű!

Jucus,
Komoly? A magnófelvétel? (Borzasztóan tetszik.)


Neet, Nonni,
Én azt imádom, mikor a játszótérről vonszolják haza lefáradt, neurotikus anyák az üvöltő dedet. (Voltam már hasonló cipőben...)

Ancsi,
Ráadásul a nőnek (könyv) sztem nincs igaza. Peti mindig bealudt a szoptatásban és baromira nem zavarta, hogy mikor felébredt épp nem evett. (Állítólag mielőtt leteszem fel kellett volna ébresztenem.) De persze minden gyerek más...
Imádom a zöldet - és ez a zöld nagyon szép!!! Nincs véletlen alaprajzod? Úgy szeretek alaprajzokat nézegetni (hülyén hangzik, de hobbi-szerűség nálam.)

Indi,
Te is tudsz fúrni???

Curse,
Vannak ilyen pasik. Csak az újságokban nincsenek, mert ott mindig a pasik fürdetik a kölköket. Párom életében nem fürdette!!! Viszont most már tényleg olyan jól elvannak, dumálnak tudományos témákról. Sztem azért nem semmi elvárás van feléjük (is).

Deni,
Rakottkrumplis párod
Nonni, ütemterv!!!! - gyerkőc tündéri - de akkor neked nem is kell takarítanod??

Blaye,
Jó, hogy jöttél és gyönyörűek a pöttömök!!! (Nem mintha kicsik lennének, de én még Petihez viszonyítok, aki kétéves.) És hogy vagytok? Hogy telnek a napjaitok?

Tényleg, Lindi és Zuzmó nálatok hogy zajlik az esti altatás? (Ez a mániám, most olyan egyszerű minden. Biztos van egy tuti jó és univerzális megoldás minden gyerekre és minden szülőre, hogy 2 gyerekkel is ugyanannyit aludjak, mint eggyel. Vagy inkább többet!!!)

Móni
Kép
Kép
monisa
 
 


Lányok!


Porszívos magnó felvétel igaz és el is tettem SOmának a dobozába amit 18 éves szülinapján fog megkapni a többi babakori emlékével együtt.ÉS az van ráírva a kazettára:"Szükség esetére" :lol:
De mivel nekem nagyon nehéz volt feldolgoznom ezt a szitut,mindig próbáltam enélkül elaltatni Somát.ÉS egyszer csak kb. másfél évesen sikerült.

Ennyi a mi kis történetünk,de hallottam mosógépről,turmixgépről is,persze csak akkor amikor én el mertem mesélni,hogy nálunk az altatás így megy :lol:
20170114224602
 
 


Curse :) Hurrá, Adél alszik napközben! :D Végül mennyit aludt? Párom nem informatikus, de műszaki ember, ez tény :mrgreen: És amit írtál, hogy mennyire precíz és maximalista vagy, és ez állandóan stresszel Téged, eszembe jutott, hogy valszeg ez a gyomrodnak sem tesz jót... :roll:

Manóka :) Örülök, hogy minden rendben! :D Akkor remélem, hogy a kétéves korkülönbség gyors egymásutánnak számít :wink: Akkor holnap játszóház?

Nonni :) :lol: :lol: (ez most a halk röhögés :lol: ) Férjről és megoldásról jut eszembe: ma este párom magának készítette el a rántottát! Én persze felajánlottam neki, hogy szívesen megcsinálom, mire mondta, hogy ha régebben (még a koleszban) meg tudta csinálni, akkor most is mennie kell és különben is, ha majd itthon lesz Bálinttal, amíg én a kórházban leszek, akkor ő fog főzni! :shock: és jelentem a rántotta sikerült :lol: Nagyon édes Peti a felmosóval! :D :D és király ez a csíkos szerkó rajta!

Indi :) Jaj, azt hittem már túl vagytok ezen a vacak hasmenésen! Bulást Nektek!!! De legalább a fogak békén hagyják Dominót?

Johi :) Lázasan takarítani? :shock: Inkább add oda Fannikának a porszívót, majd ő elintézi :wink: vagy ő is beteg? Tudod mi volt az érdekes? Nálunk Bálint dőlt ki utoljára a betegségtől, de ő is gyógyult a leghamarabb (szerencsére). Bulást Nektek is!!

Macs :) NAGY gratula a vérvételhez!!

Pocakéknak sok puszi!!!

Nukada :) Hűűű de finomat ettetek :D tányér a hason :lol:

Blaye :) Nagyon szépek a gyerkőcök!!! :D Nagy gratula és sok boldogságot Nektek!!

Móni :) Hogy vagy? Tart még a "minden szuper" állapot? Petinek mit fog "hozni" a kistesó, autót vagy sorompót?

Zuz :) Remélem már Ti is jól vagytok!!!

Fibi :) ???
denizsa
 
 


Deni :) áá, dehogy, fog is jön :wink: és az egyetlen dolog, amit ma a tajecskén kívül hajlandó volt enni(mindent megkóstolt és kiköpött) , az a hideg tejföl :lol: és olyan mennyiségben, hogy el kellett dugnom előle, mert balhézott érte. Végül néhány (sok) korty fürdővízzel leöblítette. No ebből mi lesz?

Férjed aranyos, ez a rakottkrumplis történet óriási :) És te jobban vagy????

indianyo
 
 


Sziasztok,
ma nagy eröprobát vállaltam magamra, miszerint legyözöm a budapesti vezetési parámat. Hugomat nem hagyhattam bedurrant térddel és meghuzodott inszalaggal békávézni az orvosig, igy mi reggel bementünk hozzá Zugloba, és onnan elfuvaroztuk Öt (Bálintommal :D) a Mammutba (term.gyogyász kp.). Nagyon büszke volt rám apafej, én meg ugy éreztem, mint aki egy vizsgán esett át :P és emellett nagyon jo volt, hogy én is segithettem hugomnak, amiért olyan sokszor vigyáz Bálintra. Ha ö nem lenne....

Nem tudtam visszaolvasni, és már nem biztos hogy fogok tudni, mert hulla vagyok, és kezdhetek csomagolni, mert holnap Van Gogh kiállitás után rögtön indulunk Gárdonyba ünnepelni 8)
Ugyhogy elöre is Mindenkinek Kellemes Hétvégét! :)
fibi
 
 


Fibi :) Te egy HŐS vagy! :D Nagy gratula a vezetéshez!! Hugodnak bulást!! Nagyon jó kiállítás-nézést és hétvégét Nektek!!!

Indi :) Áááá szegény Dominó :( Kitartást a fogakhoz!! Remélem bent is marad a pocijában a tejfölből! Most evett először? Biztos nagyon ízlett neki :wink: Mi ma a gyümölcsös túrókrémmel jártunk így, ilyen kész bolti trutymó volt, de Bálintnak borzasztóan ízlett, 2 pohárkával is benyomott belőle! Az első után megfogta a kezem és odavezetett a hűtő elé és mutogatott, hogy kéri a következőt :lol: Köszi, mi már megvagyunk, úgyhogy Ti is gyógyuljatok gyorsan!!!

Na eldugulok én is mára, jó éjt mindenkinek!
denizsa
 
 


Blaye,
Gyermekeid gyönyörűek, gratulálok. :)

Indi, Johi, Deni, Móni
Köszi :) A csíkos szerkó a pizsama. Felmosó, söprű, lapát kedvenc játékszerek nálunk. Semmiképpen nem a játékméretűek, csakis az igaziak. Persze, én nem takarítok, csak a gyerekemet dolgoztatom.:) Gondolom ismeritek a söprési versenyt: összekotorni a morzsákat, rizsszemeket stb. mielőtt a ded odaér/belemászik/fölszedi/megeszi. :)
Azért ma délután még egy üvegtálka is összetörött, mert Peti adta a szárítóról (miközben a konyhapulton ücsörgött :oops: ), hogy tegyem el a helyére, én meg nem voltam elég gyors… Azt megértette ám – nagy csodálatomra - , hogy a konyha elé állított torlaszon ne jöjjön át, amíg összesöpröm a szilánkokat. A porszívózáshoz viszont már odajött, és mivel utálja, keservesen sírt, de én hajthatatlan voltam a vészhelyzetre való tekintettel. Fénykép nem készült.

Monisa,
Szeretem olvasni a soraidat. :) Megnéztem az Ancsi-féle táblát, kortársak vagyunk. :)
Én a földmunkagépekkel kapcsolatban képezem tovább magam. Mi vagyunk a környék építési ellenőrei. :)
Együttérzőn gondoltam rád vmelyik nap, amikor Peti 6kor kelt, és mivel ez neki korai, nyűgösködött is rendesen, én meg reklamáltam, hogy nem én ébresztettelek fel, de hiába…
Idősebb korosztály emlékezeti torzításai tetszenek.:) Anyukám szerint a mi időnkben az volt a szokás/tanács, hogy már a pár hetes gyereknek nem adtak éjjel enni, csak cumi volt és tea. Micsoda csalódás volt, amikor megtudtam, hogy ezt be is tartotta.:)
Nincsenek neked kicsit túlzóelvárásaid, hogy Marci majd megoldja az eddigi fáradtságodat? :wink:

Jucus :)
Eszembe jutattad, hogy nekem azt volt nehéz elhinnem, hogy a gyerekem nyűgössége, nehezen megnyugtathatósága nem az én szülőségem kudarca.

Indi, Johi
Jobbulást, gyógyuljatok.++++

Fibi,
Gratulálok a budapesti vezetéshez. :) Boldog születésnapot neked. Kellemes hétvégét.:)

Jó éjt mindenkinek.
nonni
 
 


Szrekuc! Jó hogy back! :D Ábel a söröskancsóval! :lol:

Jucus! Kazin porszívó. :lol: Milyen ügyesek vagytok hogy erre rájöttetek!!!

Nukada! Házhoz jövő kutyaidomár? S mennyi ideig tart egy ilyen foglalkozás? Milyen sűrűn? S mennyibe kerül? Pü-ben is örülnék a válaszoknak! Bitte.

Votív! Ütvefúrónak hívják ami neked kell. Vigyázzatok néha nagyon művelt is tudok lenni. 8)

Curse! dumacsajod :lol:
Olyan női praktikára gondoltam ahol eléred, hogy a férjed jöjjön rá, hogy mi hiányzik, s ő lehet a nap hőse. :lol: :wink:

Johi!++++++++

Deni! Rakott krumpli :shock: :lol: Gratula a rántottához! B-nek is ízlett?

Manoka! Éljenek a jó eredmények :D

Nonni! Nagyon édi a gyerkőcöd. :lol:

Blaye! Gratula a csodaügyes ikreidnek! S persze neked is! Nagyon szépek! :lol:

Fibi! Gratula a pesti vezetéshez! S akkor így előre is BOLDOG SZÜLINAPOT NEKED!


Ma volt az első „pár óra mamának apától a szabadnapján” . Egy órát áztam a kádba, olvastam, hajat mostam nyugodtan. Hmmmm..... Mennyei luxus! :lol: :lol: :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, már nagyon szégyenlem a pofámat, hogy megint nem olvastam, csak írogatok itt mindíg! :oops:

Sajnos Timi nincs jól! Láz nem múlt el és egyre betegebb! Holnap kihívom megint a dokinénit! :(

Blaye!

Köszönjük a képeket!:) Nagyon édesek az ikrek! :)

Egy gyors kérdés!

Ha valaki babát vár és most került új munkahelyre, kirúghatják ha megtudják? Vagy ha gyorsan elmegy betegállományba, akkor nincs joga hozzá a munkáltatónak?
Ancsi! Úgy rémlik neked voltak ilyen gondjaid anno! Vagy lehet, hogy rosszul emlékszem!
:roll: Írjátok meg, ha tudtok erről valamit légyszi! Köszönöm!

Betegeknek jobbulást!
Annyi mindenkinek írnék még, ha lenne időm és erőm! :oops:
Szokás szerint...majd jövök!

Jó éjt!
ILdi :)
ildi76
 
 


Deni, Nonni,
köszi szépen :)

Ábel, Peti és Blaye ikrei nagyon édesek, és szépek :D :D

Beteg mamák és anyukák gyorsan gyogyuljanak!!+++
fibi
 
 


Timinek ++++++++++++
gödibarbi
 
 


Ildi,
Timinek is jobbulást!!!

Barbi,
Neked is köszi :) kádban ázás 8)
fibi
 
 


Fibi :) klassz vagy! érezd jól magad a szülinapi bulin :)

Nonni :) tök jó, hogy így szereti Peti a munkagépeket! Unokaöcsim valamiért Sanyinak hív minden munkagépet :lol:

Móni :) jó a szöveg a régiekről (is) :)

indianyo
 
 


Barbi, Johi, nekem is ütvefúróm van, csak nem elég bivaly, ócska kis vacak, Istinek már jó lenne játszani :wink: :D

Móni, Nonni, két öcsém van, mindent tőlük tanultam :wink: :D

most végeztem az Oscarral, de már 2x is arra ébredtem, hogy össze-vissza csapkodom a billentyűzetet :) sebaj majd holnap kialszom magam (meg ahogy azt Móricka elképzeli...)
ma egy rossz felismerésem is volt, sajna picit dagad a lábam/kezem :? nem vészes, és ez már tényleg a vége, "már csak" 5 hét - ezzel bíztatom magam :roll: ja és ma volt néhány eltévedt jóslófájásom is :lol:

Drága Blaye, szívből gratulálok a két kislurkóhoz! a képen a jobb oldalon lehet Dénes? őrajta látom viszont picit Vince vonásait :wink: ha van időd, tegyél még képet, hadd gyönyörködjünk :D
kívánom Nektek a legjobbakat, sok erőt, sok-sok tejecskét és hogy hamar beálljon a szinkron-rendszer!!! :D a szülésed jó gyors volt, nem semmi! igazán büszke lehetsz rá, hogy megszülted az ikreket, ez olyan ritka és különleges! sok puszi Nektek, és majd gyere és meséld el azt is, Vince hogy fogadta a kistesókat, nagyon kíváncsi vagyok :)

votiv 8)
votiv
 
 


Ildi, Timinek gyógyulást!
a terheseket munkajogilag sajnos nem védi semmi, bármikor felmondhatnak nekik bármilyen indokkal. akár kreálttal is, pl ha épp kezdő, akkor simán azt mondhatják, sajnos nem felelt meg a próbaidőn.
ezt elkerülendő 1. nem kell kihirdetni, hogy babát vár az illető, 2. ha netán kiderül/már nem titkolható tovább, és bekövetkezik a legrosszabb tehát mindenképp ki akarják rúgni, akkor azon melegében el kell rohanni a háziorvoshoz és aznaptól kiiratni magát táppénzre, ezalatt nem rúghatják ki, aztán meg már jön a gyed/gyes...
csak nem rólad van szó?

Fibi, nagyon ügyes vagy, csak így tovább, a vezetésben a gyakorlat adja a magabiztosságot! és nagyon boldog szülinapot Neked, klassz ünnepléssel :)

Manóka, milyen vastablettát szedsz? befordulás :D és a fiúnevetek megvan már?
votiv
 
 


SZolgálati Közlemény:
HA a babaszobán regisztrálod magad,akkor ingyenes lesz a Márc.11-én ,vasárnap megrendezendő Börzére a belépő mivel aznapra szervezik a babaszoba találkozóját is.
20170114224602
 
 


Jó reggelt mindenkinek 8)

mielőtt elrohannék, a mára rendelt ámokfutásra,

1., Hagy gratuláljak Bayenek a pici-falat szépséges iker babákhoz :)
azért nem írigíyellek a nehézségekért, de amikor öröm, akkor viszont dupla :)

2., Fibi,
Boldogságos Szülinapot Kívánunk Neked! Kép

3., Ildi,
csak nem lesz tesója Timinek? :)

Mindenki gyógyuljon, meg szépnapozon, meg legyen nagyon jókevű :)

ennyit egyenlőre...
megyek, levezetem a mai 100 kimcsimet, meg leintézkedem a mai adagomat, még jó, hogy Pocakmacsek rugalmasan áll a dologhoz :)

csók

Macsek
macskanyu
 
 


Curse,
üzenném apának, hogy ha valakivel évekig nem foglalkoznak, az később nem biztos, hogy igényli majd ezzel az emberrel a kapcsolatot... na, ennyire gondolom nem vészes a helyzet, de ahogy látom, az apák 90%a így van ezzel, majd foglalkozom a deddel, ha lehet "értelmesebben" is... és míg az elején lelkesek és pelenkáznak, fürdetnek, ez később alábbhagy és már uncsi és fárasztó lesz a dolog.. mienk apa lényegesen többet foglalkozott-ik a lányával, mint az átlag, de pl egy fárasztó nap után hazatérve nem biztos, hogy épp a vele való ugrabugrálásra vágyik. Ez valahol érthető, meg ugye az is, h egy férfi agya egyszerre csak egy dologgal tud foglalkozni és ha épp valamin töri a fejét, nem tud egy mesére vagy kockára összpontosítani ezzel egyidőben.. mielőtt átmennék feministába, még elgondolkodom azon, hogy ha ősszel visszamegyek dolgozni, vajon "megtehetem-e", hogy du hazaérve ledöglök a szgép elé hagyjatok, fáradt vagyok! felkiáltással, vagy tovább pöröghetek altatásig... sztem a 2. pont, de majd meg is látjuk hamarost. Éljenek a hagyományos szerepek!
:wink:
Szerencsére én is az a típus vagyok, mint a lányom, aki ha reggel hatkor felkel, már ahogy kipattannak a szemei, pörög, forog, énekel, szalad, és összeszedjük az ágyából az összes pipcit és cipcit és éjjel levetett zoknikat, macit, esetleg vizes cumisüveget, közben fogom a mobilom is (óra és ébresztő), és a ded is rámcsimpaszkodik, és jövünk le a sötétben a galériáról a lépcsőn (létrán..), nincs igazán idő arra, hogy az ember álmos legyen, mert 8 dolog van a kezemben plusz egy gyerek és kapaszkodni se lenne rossz....innentől kezdve ki lehet álmos? :mrgreen:
neet
neet
 
 


Ildi,
hát nem egy szerencse szériátok van épp. Azt nem is tudom, apa állása? Akkor történt valami, amikor kihagytam egy hetet?
És magad miatt kérdezed a fentieket, vagy egy barátnőd miatt? És igen, sajnos interjún vagy friss állás betöltésekor tilos gólyákról beszélgetni, sőt, ha feltűnően fújjolod a témát, akkor vagy a legnagyobb biztonságban. Tudod, a munkáltatók nem szeretik a szaporulatot. Sztem lassan megérjük a napot, hogy egy meddőségi igazolás előnyt jelent a felvételinél... :evil: :evil: :evil:

Den,
az tökjó, amikor húzza a kezed a hűtő felé.. az már rosszabb, amikor önkényesen nekiáll kipakolni a tartalmát... :wink:

Blaye,
gondolom, nem érsz rá olvasgatni, de azért leírom: szuper lehet most neked, ha nagyon fárasztó is. Sokat gondolok rád, rátok, hisz az első szülésünk szinte együtt zajlott. (aki nem tudná, egymás melletti szobában szültünk, csak Blaye és Vince gyorsabban) Bele se merek gondolni, mi tcsinálnék, ha Eszter mellé idepottyanna még 2 gyerek a "Semmiből". :D

Indi,
nincs is jobb, mint tejfölre fürdővíz. :D
neet
neet
 
 


Csak nagyon gyorsan, úgy tűnik, tovaszállt a dögvész, még köhécselek, de egyéb rondaság nincs :lol:

Blaye,
gyönyörűek vagytok, és nagyon köszönöm a szüléstörténetet, jó az ilyet olvasni! Sok-sok boldogságot továbbra is, és gyere, ha tudsz! :lol:

Fibi,
Boldogot!!!! :)

Móni,
sööööööööör????? :lol: Én max. valami jóféle vöröbort töltenék beléjük, ha már nagyon nem alszanak... vagy belém a bor, őket meg fejbeverném? :mrgreen:

Indi,
gyors gyógyulást :D

Ildi,
Timinek ++++++++++++ kakán hangzik :( nagyon remélem, nem lesz komolyabb, de igazad van, lássa orvos :)

v
kisün
 
 


Curse!
én azt látom, hogy ehhez a tervező típushoz (mint mindketten) egy nagyon biztos támasz kell, és mikor nem ez a pasim volt, folyton összeomlottnak láttam a terveimet, de legalábbis ingoványos talajon állóknak. gyanítom, hogy nálad ez is bejátszhat. melleseg én is maximalista vagyok, legalábbis a munkában és sok mindenben, leszámítva a takarítást, habár, ha elkezdem, akkor abban is. szerintem a cégnél is ezért voltam mindig stresszes, mert ahogy újabb és újabb melókat szakasztottak rám, míg mások lazán lesöpörték magukról, én elkezdtem gőzerővel csinálni, hogy mielőbb meglegyen.

Deni!
kb. márc. közepére lesz kész, mert febr. 28-ra ígérték, de megkérdezték, hogy nekünk nagyon sürgős-e, és mondtuk, hogy nem, késhet 2 hetet.

Votiv!
Lencsémnek is volt ilyen korszaka, de ő nagyon hamar kezdett dumálni (8 hósan), és csak 1-2 szót. aztán volt, hogy meg se mukkant (főleg mások előtt), most meg elkezd dumálni, ha rájön, és tegnap is olyan mondatokat alkotott. ..pl: nebácsda apucit mer alszik :). (aztán zsupsz ráugrott az alvó apjára)
hogy tudtál végezni az Oscarral, ha még nem adták át? vagy ez amolyan bevezető?
én nem így tudom az Mt-t a terhesekről.

Manóka!
lesz külön zuhanyzó-wc, és lesz külön fürdő. a fürdőben más szín lesz, a zuhanyzó-wc-ben meg ez a 3 színű zöld. sajnos időközben megszűnt a Ragno cégnek az egyik zöldje, amivel még frankóbb lett volna az egész.

Johi!
kb. ápr. elején költözünk át.

Blaye!
Dedek nagyon édik, gratulálok hozzájuk! nagyon jónak tűnik a szülésed, hihetetlen, hogy ikreket tudtál így megszülni.

Monisa!
nem vagy egyedül. Rylie és én is imádunk alaprajzokat kukkolni. én már-már mániákusan, még az utcán a hirdetéseket is megnézem, ha van hozzá alaprajz :D. majd szerzek egy kisebbet.

Indi!
nálunk is nagyon bejön a tejföl Lencsinek, de mikor láttam, hogy simán megenne egy dobozzal, átváltottam kefírre, amit azóta is imád.

Fibi!
szememben is hős vagy, ezt még nekem is le kell győznöm.

Nonni!
jó az idegrendszered, ha hagyod így pocskolni a kőcöt :)

Barbi!
gratula a kényeztető órákhoz. nekem is a hajmosás nagy nyűg volt, de újabban járok edzésre (aqua fittness), ahol két legyet ütök egy csapásra. (vagy hármat is, mert szaunázom is ;-) )

Ildi!
ha hivatalos igazolásod van, hogy terhes vagy (bármilyen papír, ami ezt leírja), akkor a papír dátumától kezdve nem rúghatnak ki, még akkor se, ha nem érted el a 3 hónapos "kort". szóval, ha megállapítják a terhességed, kérjél róla valami papírt, szerintem az is elég, amit a doki ad rendszerint a vizsgálat végén. aztán ezt lobogtathatod a munkaügyesnél, de várhatsz is még egy darabig.
más eset, ha próbaidőn vagy, vagy határozott szerződésed van, ez esetben simán kirúghatnak a szerződés lejárta után (vagy a próba idő alatt indok nélkül is). ez esetben sincs gáz, mert el lehet menni passzív táppénzre, meg munkanélkülire, és fog járni a gyed. legpontosabb választ Szakbarbár fog neked adni az Indexen.

ancsipancsi
 
 


Sziasztok!

Csak gyors bekukk, mert őrült sok dolgom van, megyek ma suliba is.

Jaj, de szépek ezek az ikrek! Blaye gratula mégegyszer! Szuper ügyes és gyors szülés volt!! :)

Ancsi

Sztem dobd ki azt a könyvet! :x Nagyjából ez a véleményem erről a témáról! :evil:

Fürdőszoba viszonyt cool!! :)

Johi

Bulást szegény Fannikának! És a kérdésedre válaszolva ha nem próbaidőn van valaki, akkor nem rúghatják ki ha terhes (legalábbis rendes felmondással, csak rendkívüli felmondással, de az csak súlyos kötelességszegés esetén van) !! Kérdés, hogy mennyire új az a munkahely vagyis próbaidő alatt van-e az illető. (vagy esetleg rólad van szó? :))

Na ennyit tudtam most.

Sziasztok

ruz
ruzicsky
 
 


Ildi!
itt a pontos hivatkozás:
"A felmondási és elbocsátási védelem alapvetően attól az időponttól kezdődik, amikor a munkáltatót tájékoztatják a terhességről. Ha a munkáltatónak még nincs tudomása a terhességről, és közli a felmondást vagy elbocsátást, úgy a várandós munkavállalónak 5 munkanap ideje van arra, hogy a felmondási és elbocsátási védelem megőrzése érdekében tájékoztassa a munkáltatót a terhességéről. Nem részesülnek felmondási védelemben várandós munkavállalók a próbaidő alatt! Próbaidő alatt a munkaviszony bármikor megszüntethető."
viszont úgy emlékszem téged csak másik helyre helyeztek, de a munkáltatód maradt ugyanaz, szóval régi motoros vagy, miért rúgnának ki?

GYEREKSZÁJ:
közben Lencsi megpróbált kimászni a kiságyból, a mellé helyezett szárítón keresztül, majd mikor nem sikerült, aszonta: PICSÁBA! próbáltam nem meghallani, mert nem örülök neki.
ancsipancsi
 
 


Sziasztok!

A világhálón át elkaptuk Indiéktől a gyomros-vírust... :lol: :lol:
Na jó, apa hozta haza, milyen romantikus, hogy még mindig meglep ilyen meglepetésekkel :lol:
A lényeg, hogy a tegnapi torkosságok részemről a klotyóban landoltak, úgyhogy így a 33 hét felé átéltem az első hányást a terhesség alatt. Szegény párom még dolgozott az éjjel, most jött haza, már megint nem nyöghetek egymagam, őt kell ápolni. Tudjátok, a pasik mindig jobban nyögnek, olyan kis elesettek... :wink:

Fibi:
Gratula a vezetéshez és a szülinapodhoz.

Indi, Deni:
Egyenes az út a danonínó és a pöti danon felé... 8)

Munka:
Egyedi eset, de amikor én megkaptam a csopvez állásom (2005. máj), modtam nekik, hogy jövő nyáron esküvő, utána gyerek. Majdnem még örültek is (mint barátok örültek), mivel az IKEA-ban kb 1,5évente "forogni" kell a pozíciókban.

Ildi:
De új állásnál csak a betegácsi védhet meg (vagy próbaidő alatt az sem, de ebben nem vagyok bizti)

Na, megyek lábadozni...

nukada
 
 


Nukada :) ó de sajnálom :( ez nagyon csúnya vírus - mos5t mondja a tesóm, hogy ráadásul a kezdeti javulás után kiújul a 4. és 6. napon simán! Gyógyuljál gyorsan, igyál nagoyn soakt!

Efféle általad melített dolgok nálunk mutatóban sincsenek, így nem fog olyat enni a ded. Joghurtot simán :wink:

Votivia Drága lécci vedd fel a telefont!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Mingyá'gyüvök, dógómvan

indianyo
 
 


Sziasztok!

Votiv, Neet, Ancsi, Nuk!
Nagyon köszönöm a válaszaitokat! Nem rólam van szó:), tesómék várnak babát, most 6 hetes a pocaklakó! :) Öcsém felesége most hagyta ott az előző munkáját és keresgél! De ezek szerint nem túl rózsás a helyzet! Ha talál is munkát, a próbaidő alatt elég nehéz lesz titokban tartani a dolgot!:( De azért megnyugtató, hogy akkor meg lehet oldani, hogy járjon a gyed!

Köszönöm a +-okat is Timinek!
Felhívtam reggel dokinénit! Azt mondta, hogy 4 nap láz még belefér! :shock: Eléggé húzta a száját, hogy megint kihívtam, de mégis mit csinálok Timivel, ha hétvégén még rosszabbul lesz!?
Eddig semmit nem javult, sőt! Tegnap du. 2-től egész éjszakán át nagyon lázas volt! És olyan ijesztően viselkedik ilyenkor! Torka szakadtából sír, fennakadnak a szemei, nyújtja felém a karját, aztán meg eltol magától, mintha fájna neki, ha hozzáérek! Volt már Timi lázas, de nem szokott így reagálni! :(

Neet!

Párom most társasházi közös képviselettel próbálkozik! Egyelőre elég sok a gond a házakkal és megélni még nem lehet belőle, de ez mindenképpen csak jobb lehet majd, mint a biztonsági őrködés!

Mennyi hülye nyavalya van most! :( Jobbulást minden betegeskedőnek!++++++++++

ILdi
ildi76
 
 


Sziasztok!

Mostanában nagyon nincs időm jönni!

De mindenképpen akartam írni, hogy a Gönczöl turkálóban tök király jelmezeket lehet bérelni babáknak is!!!!!! Annyira profik, van pl igazi hófehérkejelmez is! És a játékok féláron vannak, és a téli cuccok is!!!! ÉÉÉÉs, Barbi! járástanító is volt, 4000 körül, tök profi, volt rajta egy csomó zenélő kütyü, meg telefon, az is működött!!!! Mondjuk mi nagyon szeretünk oda járni!!!!!

És láttam Blaye babáit! Gyönyörűek! Gratulálok még egyszer!!!

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Már csak 170et kell írnom..
neet
neet
 
 


Macs,
mer te mindig magaddal cipeled legalább az egyik gyereked :lol: Olvastam, hogy jártál vérszíváson, nagyon durva :evil: Nemcsak magával a szabállyal van baj (bár UTÁLOM a bürokratikus f@szságokat), hanem a hangnemmel is :evil:

Curse,
mivel feminista volnék (NEM összetévesztendő a nősténysovinisztával), elég extrém véleményem van a családon belüli munkamegosztásról :? Én sosem gondoltam, hogy az én kizárólagos vagy fő feladatom lenne a házimunka meg a gyerek, csak azért, mert a társadalmi sztereotípia ezt elvárja tőlem. Nyilván most, hogy én vagyok többet itthon, én csinálok többet a házimunkából, de párom maximálisan besegít (mosogat, tereget, főz, amit csak kell), hozzá kell tennem, a munkája miatt hatványozottan többet van itthon, mint más férj :)
A gyerekről is mindig az volt a véleményem, hogy ha már a gyártásnál ott tudnak lenni, akkor tessék besegíteni akkor is, amikor már nyűglődő-üvöltő (de nagyon gyakran édes-mosolygós) csomagként megjelennek a családi mindennapokban.
Tudom, hogy ez sok férfi számára ilyen vagy olyan okból nem természetes (mert nem tudnak mit kezdeni egy ekkora babával, mert gyakran félnek, vagy mert úgy gondolják, nem az ő "dolguk" stb). De gyakran - legalábbis a környezetemben ezt látom - egyszerűen nem fogják fel, hogy az ember lánya nem a tökeit vakargatja otthon, hanem bizony a háztartás a gyerek mellett NAGYON kemény fizikai és lelki meló, és egy "normál" 8 órás állással szemben nem lehet egyszerűen fájrontot hirdetni, hazamenni, és ledögleni, ill. nem csinálni, ha épp nincs kedvünk.
Őszinte leszek: hogy mi lesz nálatok, ahhoz szerintem ketten kelletek, de alapvetően a te döntésed: ha azt mondod, hogy jobb a békesség, és csinálod tovább a házimunkát meg a gyerek körüli dolgokat, akkor a párod hozzá fog szokni, és LEHET, hogy változnak később a dolgok, de valószínűbb, hogy nem (szüleim hagyományos szerepfelosztásában pl. azt látom, hogy anyám nagyon frusztrált, apám viszont boldogan önmegvalósít és éli világát, és néha ökölbe szorul a talpam... de páromnál, ahol hasonlóan hagyományosan gondolkodnak a férfi-női dolgokról, az eredmény egy nagyon boldog házasság lett, szóval mindkettőre van példa!). Ha tehát elfogadod, beletörődsz, és vállalod ezt a szerepet, akkor ez nem feltétlenül rossz.
Vagy felvállalhatod a konfliktust, és elkezdheted rávezetni, hogy ez így nem jó, ő is vegyen részt az Adél körüli teendőkben, és NEM csak akkor, amikor kedve-fáradtsága épp engedi :? Itt sem kell ajtóstul a házba rontani, lehet finoman: nem tudom, ki írta, hogy a párja akkor értette meg, hogy mit jelent a gyerek, amikor otthon maradt pár órára egyedül a kicsivel, de nagyon igaza volt, elmondás alapján senki nem hiszi el.
Nálunk pl. januárban megbeszéltük, hogy februártól férjem itthoni munkanapja a hétfő, ilyenkor visszavonul és dolgozik, viszont cserében enyém a péntek (most is dolgozom :lol: ), ilyenkor délutánig ő van a gyerekekkel, én visszavonulok, és csak szoptatni bújok elő. Te is kérhetnél majd később heti fix. néhány óra szabadidőt, amikor ő vigyáz a lányotokra, te pedig elmész, vagy otthon maradsz, de azzal foglalkozol, amivel akarsz!
Hú ez hosszú lett, bocs.

v
kisün
 
 


Curse,
lemaradt egy félmondat: ha tehát vállalod a kizárólagosan házimunkázó-gyereknevelő szerepét, ez nem feltétlenül rossz, de fontos, hogy belülről jöjjön. Mert ha csak frusztrálódsz, abból nem sül ki jó :)

v
kisün
 
 


Votiv,
Le a kalappal, h mennyi témában nyomod :shock: Ez igen, nagyon okos csaj vagy, a tájékozottságról már nem is beszélve :)

Manóka,
Nekem is ez jutott eszembe, gyorsan, egymásután? :shock: Nálam az egy év lenne, de ezek szerint rosszul gondolom. :wink: :)

Nonni,
Gyapjúszőnyeg nedvszívóképessége :lol:

Johi,
Látom te is olyan perverz vagy mint én tisztaság terén :lol:

Blaye,
Még egyszer gratulálok az ikrekhez :) Minden elismerésem a tied, h ilyen klasszul ment. Egyszerre két babának is életet adni, nem semmi élmény lehet. Az ikrek pedig nagyon édesek :)

Nukada,
Nagyon fincsiket ettél, de nem lehet ettől vagytok rosszul. Már mint, h ennyi félét ettetek? :? de csak okoskodom, én már jártam hasonlóan.

Móni,
Akkor azért szerencsésnek mondhatom magam, mert apa volt az, aki első perctől kezdve fürdette Adélt. Bár most már kedden és csütörtökön nekem kell, mert újra el kezdett edzésekre járni :evil:

Deni,
Pont annyit aludt, azért nem tudtam már utána újabb hszt írni :) És biztos, h a mániám miatt is vannak a gyomor problémák, bár (azért lekopogom) két napja nem volt semmi a gyomrommal :) Remélem így marad.
Bálintodat totál megtudom érteni, én is imádom a túrókrémet :) És a műszaki vonal a lényeg, bár néha jobb lenne egy bölcsész :wink:

Fibi,
NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT!!! :) És gratula a vezetéshez, ügyes csaj vagy :) Jó szórakozást a hétvégére!!!

Barbi,
De jó dolgod lehet :)

Ildi,
Timinek jobbulást. És szerintem a többiek már leírták a kirúgásról a dolgot. Egyébként tényleg csak próbaidő alatt lehet könnyen megszabadulni az embertől, viszont utána tényleg nagyon jó indokokat kell felsorakoztatni, h ki tudjanak vkit rúgni. Mondjuk szerintem még alapvetően az a probléma, h a munkáltatók a munkavállalók tudatlanságára(=a jogszabályokban való NEM jártasságra) alapoznak, és meg sem fordul a fejükbe, h esetleg beperelik őket. Aztán láttam én már munkáltatót a saját kardjába dőlni :twisted:

Jucus,
Lehet, h én vagyok béna, sőt… de nem igazán értem, h hol kell pontosan regisztrálni? Magán a babaszoba oldalon vagy van vmi apró betűs rész és ott? :)

Macs,
Hogy te mennyi minden intézel :shock: Követhetetlen vagy :)

Neet,
Most nem tudom eldönteni, h apa esetleg olvassa-e a fórumon :) , de tegnap megdöncölte a lányt, sőt még vacsorát is kaptam (sült szalonna egy kis tükörtojással). Szerintem az a baj nála, h neki nem megy az, hogy olyan babásan beszéljen a lányához, olyan sután jön ki neki a dolog mindig, és inkább nem próbálkozik.

Ancsi,
Párom is tervezőtípus, viszont ő nem olyan, h akkor ezerrel nyomja, hanem csak szép lassan, ráérősen. Gyerekszáj :shock: :)

Kép Kép
curse
 
 


Kisün,
Szívemből szóltál :) És totál egyetértek. Én nem azt várom el a páromtól, h végezzen házimunkát (bár azért a szemetet kivihetné időnként), sőt istenments, de legalább amíg én megcsinálom ezeket a dolgokat, addig rá lehessen bízni Adélt. Én ennyit várnék el és ő ezt nehezen érti meg. Mindenesetre hétvégén ránk fér egy komoly elbeszélgetés.

Kép Kép
curse
 
 


Ildi!
így elég más a leányzó fekvése, én biztos nem mernék terhesen melót keresni, vagyis utána bejelnteni, hogy jé, már ennyi meg ennyi ideje terhes vagyok. gondolom próbaidőt úgyis kötnek ki, ami 3 hónap, ez idő alatt minden indok nélkül kirúghatják, és ha meglátják a hasát, szerintem ezt is fogják tenni. (hacsak nem egy normális, humánus cég) gyorsan be kell jelentkeznie a munkanélküli hivatalba, ahol elmondják a tudnivalókat (passzív táppénz, stb.)
ancsipancsi
 
 


Curse!

Simán regisztrálj babaszobán és majd küldenek egy levelet amiben lehet regisztrálni a babaszobás talira ami egy időben lesz a börzével és egy helyen,így a börzére is ingyen lehet bemenni.
20170114224602
 
 


Curse,
Kisünnek sokmindenben igaza van. Egyet még hozzátennék: a férfiak nem nők és nem olyan furmányos az agyuk, mint a miénk. :D Ha tehát azt szeretnéd, hogy vigyázzon Adélre, amíg te elmosogatsz vagy hajat mosol, akkor ne úgy kezdj neki, hogy: Szívem, hogy érzed magad? Nekem nagyon viszket a fejem... mert ebből nem fogja fel, hogy hajat szeretnél mosni. :D Mi, nők, hajlamosak vagyunk Ádámtól és Évától kezdeni, ők meg szeretik, ha egyből a lényegre törünk. Nálunk legalábbis így van. :wink:
Egyébként vannak annyira "hagyományos" szellemben nevelkedett apukák, akik nem értik és nem is hiszik, h szükség lehet rájuk egy háztartásban, és aki gyerekként se volt megkérve, hogy mosogasson már el, vagy vigye le a kukát, azt elég nehéz lesz 30-40 évesen rábeszélni eme dolgokra. (Nehéz= mission impossible)
Én is úgy vagyok vele, mint Kisün, h persze hogy én vakarom itthon a tökömet, nem hagyom meg estére a porszívózást apjuknak, csak mert hogy ő is vegye ki a részét, és természetes, h meleg kaja is várja itthon, na meg rend és tiszta zoknik... és ez egyenesen elvezet oda, hogy már rutinból és szó nélkül teszem a dolgom. Ő ellenben bevásárol hazafelé, behűti a sörömet ( 8) ), hétvégén meg kiveszi a részét a gyerekből. NO hallod, ha már beletette... :mrgreen:
neet
neet
 
 


Ja, és Curse, még valami!
Nehogy ez most úgy jöjjön le, hogy osztjuk az észt és véleményezzük a Zuradat, sztem semmivel sem rosszabb a mieinknél, csak nektek még túl friss az élmény, és hát lássuk be, Adéllal még tényleg nem lehet sokmindent csinálni. :) Ugyan nem emlékszem, Eszter miket csinált 3 hósan, de az biztos, h csak szopott és aludt és ilyesmi. Esteleg nézelődött. Asszem bohóckodtunk neki, meg néha nyivákoltam valami énekfélét. Egy évesen már macerásabb volt a vele való foglalkozás, most viszont már "élvezetes", odahozza a zoknidat, beleteszi a mosogatóba az üres cumisüveget, megkeresi a távkapcsolót és legtöbbször oda is adja, simogat, ha szomorú vagy, stb. 2 évesen majd nálatok is lesz változás biztos, amikor már apukával kézenfogva el lehet menni sétálni, stb. Addig már csak egy kis idő... :lol:
neet
neet
 
 


Curse :) miért kéne babásan beszélni Adéllal? Én soha nem beszéltem úgy Domicsekkel - meg más gyerekekkel se, legyen ő rokon, barát vagy "munkagyerek". Ugyanolyan értelmesen lehet velük beszélni - ez persze nem jelenti azt, hogy tudálékosan és természetesen a világpolitikai kérdéseket se velük ekll megbeszélni :lol:. Csak nyugodtan, szépen, bármit, fel lehet nekik olvasni az újságból, vagy mesélni akármiről - edzésről is :wink: Szóval ha csak ez a baj, akkor ezen a gondon könnyen lehet segíteni :)

Az "Isten ments" tartalmú mondatodban szerintem nagyon sokminden van ám.... nem lehet, hogy apa azt érzi, hogy nem bízol abban, hogy ő ugyanolyan teljesértékűen el tud látni bármilyen feladatot, mint te? Akár Adéllal foglalkozást is?

Vera Drága :) Szívemből szóltál - mint mindig :)

Ancsi :) kefirt nem, de joghurtot kap Domicsek, szép mennyiségekkel, csak most nem tudtam bevásárolni - vis major :wink:

indianyo
 
 


Neet :) Iszom szavaid :)

indianyo
 
 


Indi,
öntsek még? :D
neet
neet
 
 


Na végre beértelek Benneteket:
VÉDÁNAK és ANYUKÁJÁNAK+++++++++++++++++++++++++remélem már jól vannak!!!

Minden ünneplőt az Isten éltesse! Direkt nem sorolom fel őket, mert tuttira kihagyok valakit és akkor az :oops:

Votiv: báli szerkó irtó rulez, főleg a kiegészítők tetszenek, mert nagyon feldobták a ruhádat ;) És valóban jól áll neked a pocaklét :9

BLAYE: GRTAULA!!! Ilyen gyorsan szülni....és szépek az ikrek nagyon!!

Johi: joghurt megy a dednek szereti szerencsére + normaflore is

Timinek és minden bretegnek ++++++++++++++++++++
fostizóknak is ++++++++++++++++++++

Zapjuk téma: hát én össze tehetem a két kezem, mert Apafej sokkal rendszeretőbb mint én :oops: pl én úgy porszívózok, hogy ahol a papok táncolnak ő meg felemeli a bútorokat is szinte :)
És ő a legelejétől kezdve nagyon sietett mindig haza és szeretett babázni és esténként kaja után is mindig játszik Kamillával még ha fáradt is. És még most is ő fürdeti.
Ellenben van amikor megjegyzi, hogy milyen jó nekem itthon egész nap és miért vagyok fáradt estére :? és hiába mondom neki, hogy én 24 órába "dolgozom" ő meg csak 8-ba ezt még nem igazán érti...de talán egyszer majd ezt is.
De szerencsére a kaja miatt se reaklamál mert nálunk nem minden nap jön össze a főzés...

Na menek, mert ded megébredt.
Ja Ancsi: telefont megkatpad pamapürstől? és zöld fürdő király!

Rylie
rylie
 
 


Hát kivi leszek, hogy ha 1 hónap múlva megyek szakképzésre, akkor a férjuram hogy lesz el a gyerekkel... :shock: :D Már most is szoktam neki mondogatni, hogy bünti lesz, ha sokat hangoskodik, mikor a gyerek épp alszik és ott hagyom vele egy napig, aztán majd ha ő altatgatja, rögtön rászokik a csendes üzemmódra. :lol:

Kép
Kép
tinu
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?