A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 májusi babák


Gypsophilia!

Ne aggódj, bár könnyű ezt mondani tudom. Az hogy nem lesz kosaras a gyerek nem jelnt semmit, arányaiban teljes jó a dolog.
Ki mondta, hogy nem fejlődik??? Az orvos???

Az hogy a lepény öregszik, hátaz nem túljó... de mit írtak hányas fokban érett?

Amúgy valóban nincs már min aggódni, mi már célegyenesben vagyunk, a babáink idekint is megnőnek már! :)

Amit valóban követned, kell az a kíméletes életmód azaz FEKVÉS.
Ha be akarnak fektetni, feküdj be a koriba és bízd a rokonaidra a többi feladatot, ne törödj semmivel sem.

Én épp aminap írtam a gondatlan ismerősömről, aki úgyanígy járt. Befektették, befeküdt pont időre megszült, 2300 gramm lett a bébi, de semmi baja. Ez hét hete volt mostmár majd 4 kiló és nagyon kis figyelmes okos baba. Annak ellenére hogy az anja most is mérgezi azzal a k...va bagóval szegényt! :evil:

KépKépKép
bogyra
 
 


gypsophila, nem tom emlékszel -e rá, de én pont egy hete azon voltam kiakadva hogy a én gyerekemnek meg a feje van elmaradva egy héttel a növésben az adatok szerint... aztán megnyugtattam magam, mert idegeskedéssel csak ártani lehet a gyereknek és én még nomrál gyerekről nem hallottam csak vagy túl pici vagy túl nagy gyerekről.. engem végül a férjem nyugtatott meg, aki azt mondta, hogy az orvostudomány nem egzakt tudomány, mert nincs két egyforma ember, csak tól-ig tartományok vannak

ha gyorsabban öregszik a lepény attól biztos kevesebb táplálék jut a babóhoz, ezért fejlődhet lassabban, de nekem is csak az egyik méreted tűnt alacsonyabbnak pl a fejméret pont bent van abban a sávban amit a te korodra írnak a neten..
azért az jó hogy észrevették, és most már figyelnek rád
pici76
 
 


Gypsophilia!
Tudom Neked azért sem könnyű most,mert az Afp-del is volt valami eltérés,de szerintem nincs összefüggés a két dolog közt.A lepény idő előtti öregedése teljesen különálló dolog(javíts ki bogyra,ha tévednék),én legalábbis így tudom.
Sajnos nekem mind2 terhességemnél előfordult,úgyhogy most aggódom is rendesen mit mutat majd a 7fői Uh.DE!Magadat ne okold,szerintem ez lehet alkati kérdés is,nem kell ahhoz ártanod a magzatodnak,hogy ez megtörténjen!És lásd Alexám,akivel rendesen betartottam az orvosi utasításokat,egészségesen,3100g-mal,50cm-rel jött a világra,éppen időre.Valószínű picit nagyobbacska lett volna,ha nincs ez a lepénnyel,de így sem volt picike!
Hidd el átérzem a fájdalmadat,és tudom könnyen beszél most az ember,de én nem csak úgy vígaszból teszem,ez az érzés végigkísérte az egész várandósságomat most is,amikor Hozzád szólok,magamhoz is beszélek!

FEKVÉS,FEKVÉS,FEKVÉS!Így kapja a legtöbb energit a bébi!

Kép
bringababa
 
 

 
 

Tüzet okádok, úúúgy de úúúgy ég a gyomrom! :twisted: :twisted:

Már megittam egy liter tejet, most bevettem egy rennit és várom a csodát....

Ez a gyerek nem is hajjal, hanem sörénnyel fog születni.... :)

Olyan szép idő volt, hogy a leckét is játszón írtuk meg. Vannak ilyen asztalok padokkal és oda letelepedtünk majd egy órára. Gyerek is élvezte... :)

KépKépKép
bogyra
 
 


Bogyra, köszi.
Nah, az a 80 ezres hozzájárulás sem semmi. Egész jó. Na de Esztergom, irigylésreméltó!
Hálóing: Én pont tegnap vettem az Árkádban a H&M-ben 1990 Ft-ért. Pamut, rövidújjú és nagyon kényelmes. Na és könnyen kibújtatható belőle a csecs:)
Apa ingje sem rossz megoldás Bogyra, milyen igazad van!:)

Gypsophilia!
Én ehhez nem tudok sok okosat hozzáfűzni, csak annyit, hogy nem kell elsőre megijedni. Fő a nyugalom és a pihenés. Nagy baj úgysem lehet. Tényleg az a fontos, hogy próbálj nyugodt maradni és hogy az orvosod is figyel rád.
Ilyenkor az ember tényleg nem tud okosat mondani. Veled vagyok! Nyugika!

Kép
niki30
 
 


Sziasztok,

Eloszor is gypsohyla probalj megnyugodni es tenyleg sokat pihenni. Nem nagyon tudok okosat mondani, de szerintem most mar nagy baj nem lehet! ne aggodj, szerintem minden rendben lesz babuval! :)

Lanyok a gyomoreges azert is lehet, mert haja van a babanak? Ez most komoly vagy babona? :D :D Mert akkor az en gyerkocom is egy hobo lesz!!!!! 1-kor ettem utoljara...azota ujra meg ujra jon a gyomoreges..ugyhogy vacsira nekem is tej marad!!! :evil:

Anido: koromviraggal kened az aranyert? En most el vagyok borzadva magamtol!! :( A koromvirgakrem amugy nem visszerre jo? :shock:

na megyek megetetem ferjuram! :)

Kép

Kép
lorcika
 
 


Lorcika, a körömvirágkrém gyulladásra jó.
Visszérre a vadgesztenye! :)

Kép
niki30
 
 


Ne haragudjatok hogy ezzel zaklatlak titeket, nem fogom tobbet, csak egy kerdes. Ilyen kremem van, hogy Biomed markaju Csipkebogyo+koromvirag krem. Ez jo szerintetek?
Tenyleg nem kerdezek tobbet ezzel kapcsolatban. :oops: Azt irja bortaplalo, borpuhito, hamosito.

Koszi.

Kép

Kép
lorcika
 
 


Lorcika: én Reparont használtam.

Képzeljétek a férjem most mesélte, hogy az egyik kollegájának megszületett a kisfia. Méretei: 5,20 kg, 61 cm!!!!!!!!!

Kép
anido
 
 


Sziasztok!
Láttam, hogy szó volt szülés utáni segélyről. Ez hogy is működik?
Az önkormányzat szoc. osztályán kell rákérdezni?
De ez nem az anyasági támogatással, ugye?
Vendég
 


bogyra: irtam neked privit!

Kép

Kép
lorcika
 
 


Lorcika!

Nem ért ide! :?:


Ide is jöhet: bogicsi@gmail.com

KépKépKép
bogyra
 
 


Kuldtem emailt Bogyra!

Kép

Kép
lorcika
 
 


Válaszoltam! :)

KépKépKép
bogyra
 
 


nahát bogyra és lorcika nehogy kihagyjatok minket valami érdekesből :wink:
pici76
 
 


Sziasztok,

Nem hagyunk ki semmi erdekesbol titeket bogyraval, nyugi, csak a nyomorommal (aranyer) zaklattam szegeny bogyrat, titeket mar nem akartam ezzel a temaval nyustolni! :)
Semmi erdekes es jo tema!!! :?

Szep reggel van ma is,tobbe-kevesbe ataludt ejszaka utan! :) Varjuk a terasz tetofedoket! :)

Mindenkinek szep napot kivanok!
Lorci

Kép

Kép
lorcika
 
 


Napsütés!!!!!!!! 8) 8) 8)
Éljen,éljen,éljen! 8) 8) 8)
Jó reggelt! 8)

Lorcika!babona,de nekem már bejött 1szer! :lol:
1ébként,ha ilyen ritkán eszel,annál jobban fog égni!Akkor tudod csillapítani,ha soxor eszel keveset!Ne csinálj ilyen 5-6órás szüneteket az evések közt!

Különben én úgy le vagyok gatyásodva! :( tegnap este óta olyan rohadt gyengének érzem magam,lehet megfáztam,vagy mi...Mondjuk ez jellemző rám,mínusz 20ban semmi,plussz 20ban nátha!Béna vagyok!
Még a Vészhelyzetet sem tudtam végignézni,így most nem tudom mi lett Aby bébijével?Tudja valaki? A Grace klinikáról nem is beszélve!Őrület,hogy lemaradtam róla...Viszont a balek formámmal délután vasalás közben a Dr.House-t láttam,amit amúgy imádok,de most ez az autóban rosszullevős kismamás,szomorú végű nem kellett volna.Azon agyaltam utána,mit mondjak apának ilyen helyzetben mit tegyen,ha úgy adódik.Ráadásul régi sebeket tépett fel...
Hát mégiscsak lehet valami ebben a hormonok című dumában. :roll:

Lányok!az én bébim már megint olyan csendeske mostanság...lehet,hogy harántba fexik,és kicsi a helye,nem tudom.

Mindenkinek nagyon szép napot kívánok! 8)

Kép
bringababa
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy így ismeretlenül idepofátlankodok....
Olvasni szoktalak titeket, mivel mi is májusra várjuk a kislányunkat.

Láttam, hogy többen is írták, hogy faktum bútort vesznek. Nekem is nagyon tetszenek ezek a bútorok, de sehol sem találtam a neten hozzá árakat. Milyen árban vannak ezek? És meg lehet külön is vásárolni mondjuk a kiságyat és pelenkázót, vagy csak szekrényekkel együtt lehet?

Bringababa! Aby megtartotta a bébit! :D :D

Előre is köszi a választ!

KépKép
KépKép
KépKép
angyalkrisz
 
 


angyalkrisz!Szia!

Köszi az infót,nagyon "kivoltam" hogy nem tudtam mi lett vele! :wink:

Melyik topicaba írogatsz?
Itt lenne a helyed! :lol:

Kép
bringababa
 
 


Mindenkinek szép jó reggelt!

Angyalkrisz, üdvözlet közöttünk!

Timcsi! Ez nem az az egyszeri anyasági támogatás, ami mindenkinek jár, hanem ez kerületfüggő. Egyes önkörmányzatok adnak ilyen támogatást. Ennek utána lehet járni a helyi önkormányzatnál.
Nagyon nem reklámozzák. De mindenképp érdemes rákérdezni szerintem.


Niki

Kép
niki30
 
 


bringababa, és amikor elárulta az Aby a Kovács dokinak hogy mégis megtartotta, csak ültek a padon kéz a kézben és bámulták a vizet, és olyan szép volt :) na ki meri azt mondani hogy nem tombolnak a hormonjaim? :wink:

angyalkrisz , sajnos árlistát nem találtam én sem a neten, de mindent lehet külön venni. Mi Gabi sorozatból vettünk egy fa kiságyat (36 ezer) kókuszmatraccal (kb 10 ezer) meg ágyneműtartóval (kb 9 ezer) , meg egy nagy négyfiókos komódot (45 ezer) amihez hozzá lehet kapcsolni hátulról egy polcot, (kb 5 ezer) és így pelenkázóként lehet használni ( ha meg már nem kell pelenkázó lehet komód és polcként használni külön - mi imádjuk a praktikus dolgokat :) )
Szóval ezért az 5 termékért fizettünk 105 ezret. Biztos van olcsóbb is, de ez mind fából van, nem bútorlapból..
pici76
 
 


Melinda merre vagy? Még mindig elutazva?
Rég jártál erre.... :cry:

Kép
niki30
 
 


Pici!tombolnak az 100!ahogyan olvastam,amit írtál kirázott a hideg,libabőrös lettem,szinte láttam,mennyire széééééép! :oops:

Atya-gatya,hová jutottam??????????

Mindjárt még sírok is... :cry: hüpi-hüpi

Pfúúúúj,csöpög a képernyő! :lol:

Kép
bringababa
 
 


tényleg angyalkrisz, miért nem írsz ide?

Niki, Melinda azt írta hogy a hétre elutazik ha jólemlékszem...
pici76
 
 


Jaj,jaj tényleg olyan gyengécske vagyok.már a fejem is fáj,orrom bedugulva,karom,lábam,farom elnehezedve,pedig már visszafeküdtem egy órácskára,hátha csak múló rosszullét.de nem.most már ki merem jelenteni:megbetegedtem.
Pedig olyan büszke voltam magamra,hogy megúsztam minden kórságot,hát úgy látszik ezidáig.... :(

És nincs mese,össze kell szedjem magamat,mennem kell dokihoz,vár rám még egy csinos kis szőrtelenítés,abban a kádban,ami valami módon összement az elmút két hónapban :evil:

Lányok ha nem jelentkezem,akkor végképp beszorultam,és a terhességem hátralévő idejét a kádban töltöm el!Gondoljatok néha rám.........vagy küldjétek a katasztrófavédelmiseket...!Bár szegény Mancs már nem jöhet engem megmenteni. :cry:

Kép
bringababa
 
 


Bringaaa :D :D :D :D vigyázz azzal a pici káddal!
Jajj, szegényke, jobbulást! Pihengess, kényeztesd magad!

Kép
niki30
 
 


Niki!
Köszi,köszi,köszi! :oops:

Kép
bringababa
 
 


Sziasztok!

Egy hét után végre ma reggel olyan aludtam, még álmodtam is valamit, tutin elhelyezkedtem, nem fájt se a derekam, se a szeméremcsont, lurkó is nyugton volt ....


ERRE CSÖRÖG A TELEFON!!!!!!!!!!!!!!!!!

hajnali kilenc órakkort, nah és ki volt az???? Hát a bababolt, hogy mehetek a bútorért!

Úgyhogy azóta itt izgulok össze vissza, hogy mikor megyünk már a bútorért. Csak a párom ugye dolgozik. BUTA-BUTA munka!!!

De holnap már fent lesz a kép a mi szobánkról is az tuti, mert addig hajcsárkodom amíg össze nem rakja.
A bútorrendelésből lemaradt dolgok meg vannak az RS-ben raktáron, lehet még oda is elrepítem magunkat és azt is beszerezzük hogy teljes legyen a gyönyöröm. :)

:lol: 8) :lol: 8) :lol: 8) :lol: 8)

És még az idő is szép, halleluja. Remélem ma mindenkinek ilyen jó napja lesz, csak esetleg kialvattabban. :)

A négy napos ünnepünk avval fog telni, hogy pakolok rámolok....

Szépnapot mindenkinek és gyógyúló nyavalyákat és gömböcködő pocakokat! :)

KépKépKép
bogyra
 
 


Na Bogyra, ez tényleg tök jó hír.
Akkor nyugodt lehetsz, sínen vagytok.
Pakolásszatok, rendezkedjetek szépen ahogy kell és győzd meg apát, hogy mielőbb rakja össze azt a bútort, mert irgum-burgum! :)
De jó nektek! Bárcsak már mi is itt tartanánk....néha kicsit elkap az aggodalom...na de előbb utóbb mi is...

Kép
niki30
 
 


Sziasztok,

Bringa jobbulast!!! Nem lehecc beteg, megertetted!!!!!!!!!!!!!!!!! :) Es a kadbol meg szules elott gyere ki leccives! :) Bar vajudni jo ott, azt mondjak.

Lanyok...visszaterve egy mondat erejeig a nyomoromra! Fel orat alltam sorba a gyogyszertarba hogy vegyek valami kremet. Aztan a gyogyszeres csajszi mondta, hogy neki 3 gyerek van, mindaharomnal kijott az aranyer es neki, meg masnak is egyedul az akacmez hasznalt! Azzal kenegessem!!! A dokija javasolta neki es rendkivul jol bevalt. En hiszek az ilyen nepi gyogymodokban....szoval most kiprobalom es kb. be vagyok pelenkazva!!! :) Ha este a Fokuszban egy no hatsoja korul zsongo meheket mutatnak az en vagyok a kis "edes-mezes" seggecskemmel! :D :D
Remelem hatni fog minden esetre!!! :shock:

Na mindenkinek szep napot kivanok! :)

Kép

Kép
lorcika
 
 


Hajra Bogyra! Tok jo, hogy meg lett a butor!!! Ussed apat, hogy rakja ossze! :)

Mi kerteszkedni fogunk hetvegen, meg festeni a terasz racsot. :)

Kép

Kép
lorcika
 
 


Lorcikaa, ez jóó, édes-mézes-méhes fenék:):)
Nem hangzik rosszul. Egyébként én is csípem ezeket a természetes gyógyító megoldásokat. Na majd írd meg, hogy használta e.

Kép
niki30
 
 


Lorcika!
Én csak a konkurenciának vagyok hajlandó nyilatkozni a kádból(Aktív),viszont közben majd jól megemlítelek Téged is,mint egy szintén vicces-mézes sorstársamat.Lehet még Klaudia is beválogat minket a Babavilág című müsorába!
Tényleg kapott valamelyikőtök meghívót,illetve jelentkezési lapot hozzá?Kismamákat keresenek,akik szívesen részt vennének a műsorban.Ha valakit érdekel,elküdöm emilbe.Én kihagyom,nem hiszem,hogy engem választanának a műsor arcának! :D

köszönöm az együttérzést,és ígérem szót is fogok fogadni!Jó gyerek leszek! :oops:
:lol: :lol: :lol:

Kép
bringababa
 
 


bringa mostani allapotomban eleg jol neznek en is ki a Klaudia musoraban, a mehrajrol nem is beszelve!!!! :D
Meg most faj ha ulok, allok..a tobbirol ne is beszslejunk..szoval nem nyilatkoznek valami pozitivan a terhessegrol!!! :)

Kép

Kép
lorcika
 
 


Bringababa + Lorcika = micimackó (egyik mézes másik beszorult) :)

Ez jutott eszembe hirtelen rólatok!:)

Lorcika azért össze ne ragadjon a sejhajod! :) Aranyos lehetsz így... :D Én erről még nem hallottam, amikor olvastam aszittem enni kell, nem lehet hogy félreértetted? :D

Épp reggelizek, lenyelek egy falatot és után a gyomromat kapirgálja a bocika:)

Biztos ő is éhes... Ezen is el kellett gondolkozzak, lehetnek a magzatok éhesek??? Vagy miután folyvást kapják a tápanyagot, ez nekik egy teljesen új érzés lesz születésük után?

Mert ha tök új érzés, akkor honnan tudja hogy az szopikával lehet segíteni??

Nah most tudosmami lettem, nemhogy fittmami lennék! :)

KépKépKép
bogyra
 
 


sziasztok!

UH:voltam szombaton 4d-n,és ahogyan lenni szokott a sima,meg ez teljesen mást mért.egyiken a súlya 1235g,másikon több,mint 1600,méretek ugyanigy 6féle,tehát az én véleményem,sz.r az egész.

elsö fiamnál gubanckor még szülöszobán is mérték a köldökzsinór hosszát,42cm-nek,mikor kijött,ráébredtek,hogy 10centi sincs.na,ennyire kell idegeskedni a mért eredmények miatt!!!!

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


lorcika na erre a mézes megoldásra én is kíváncsi vagyok.. mindenképpen meséld majd el bejött-e :)

bogyra, azért ne legyél hajcsár, apukának is hagyni kell teret hogy a maga tempójában bontakozzon ki, főleg ha szegény aaaaanyit dógozik... mondom ezt én, aki szintén gyakran hajcsárkodik :oops: csak hát most beszéltem a párommal és ügyelet után mindig olyan kis Vukos a hangja, megint alig aludt valamit, úgyhogy kert rendezés helyett asszem inkább bevágja a szunyát :cry: de nincs szívem ilynekor bántani.. :roll:
ja és nem próbáltad még a térden állva zuhanyzást? nálunk a földszinten van ugyan tusoló, de gyakran nem érzek elég erőt hogy le és felmenjek este fürödni, viszont a kádból óóóólyan nehéz kimászni, így gyakran csak beletérdelek és úgy fürdök... abból a pózícióból könnyebb felállni :D

szegény bringa... sok sok citromot egyél, akár napi 3-at is reggel délben este 1 et, komolyan, sokat tud segíteni
pici76
 
 


Bogyra: Jol ertettem a mezet ODA kell kenni! Hat remelem en is, hgy este nem egy orat kell aztatnom magam!!! :shock: En maaa minden mindegy, csak hasson!!!! :)
Amugy most olvastam a neten, hogy a mezet tenyleg ajanljak!!! Na en leszek a kiserleti alany!!!

Gabibaba: Hat tenyleg erdeeks, hogy multkor egeszen mast mertek!!! Hat minden akkor derul ki, amikor kibujnak ezek a lurkok!! :)

Kép

Kép
lorcika
 
 


gabi baba, engem nagyon megnyugtattál most, de tényleg, én is sejtettem hogy kár parázni a méretek miatt, de azért "jó" hallani hogy tényleg enniyre nem jelent semmit

mondjuk másrészről meg szomorú hogy ott az a sok műszer meg vizsgálat és nem sok mnidenre jó..

egyre inkább azon a véleményen vagyok, hogy ha én jól vagyok, és a babó mozog, akkor a természet elintézi a többit, és nagy baj nem lehet..

jó jó tudom hogy a terhességek x százalékában ez meg az meg blabla.. na de emiatt ne kelljen már gyomorgörcsömnek lenni.. amiatt sem aggódok egész életemben hogy a nők x százaléka mellrákban a másik meg szívinfarktusban hal meg.. úúúúttttálom a százalékokat, és csak azért sem vagyok hajlandó felhúzni magam ilyen hülyeségeken

na most jól felhúztem magam :D :oops: mély levegő beszív, kifúj :D
pici76
 
 


Pici!

Képzeld nálunk úgy volt, hogy amikor ügyeltem utána másnap a párom folyton egrecíroztatott, hogy ezt kéne csinálni meg azt ide kéne menni meg oda... Tűrtem egy darabig.

Utána bent aludtam a szobámban, tehát nem jöttem haza reggel, hanem lefeküdtem, amikor felébredtem hazajöttem. Ez persze nem tetszett neki :D

Utána jött a legjobb módszer csak két hétig tartott, ahányszor engem felébresztettek annyiszor hívtam őt fel éjjel a mobilján.... :P
ugye ha meg hajnalig fent voltam akkor óránként rácsörögtem, hogy nah alszol már? :D

Azóta békén hagyott ügyelet után...:) Amúgy nekem nem is kellett sok,tehát hazaértem, lezuhiztam ilyesmi é sbebújtam az ágyba, ha egyigkettőig aludtam akkor utána teljesen jól voltam. De ha akár 15 perccel előtte felébresztett meg tudtam volna halni annyira fáradtank éreztem magam...

Úgyhogy most kölcsön kinyír visszajár, egész nap ül a számítógép előtt jár neki délután egy kis testmozgás! :)

KépKépKép
bogyra
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a pozitív kisugallású mondatokat, asszem nagyon jót tett, csodásak vagytok, lányok! Pedig nem vagyok egy nagyon magamba zuhanó típus, de ez a második gixer már sok az én kőkemény lelkemnek is...na meg hát amikor az ember édes egyetlen pici drága fiacskájáról van szó, a kőkemény lélek is vajjá válik.

Hát a dokim még azt se mondta, hogy talán abba kéne hagynia melót, nemhogy befeküdni..!!! De aztán utánaolvastam, és a fejembe vettem, hogy fekszem. Úgyhogy ma még bejöttem melóba, lezárnia dolgaimat, és jövő hét végig szabi. Úgyhogy majdnem két hét döglés, aztán mnegint UH, meglátjuk mire mentem vele.

Nem is tudom ki írta: az aranyér igenis visszér!!! Csak nem a lábon van....de attól még az. :D

Mellesleg azt olvastam egy könyvben (Klinikai genetika, Papp Z., I. Női Kl.), hogy a magas afp igenis jelezheti előre a magzati retardációt (fenyegető vetélést is pl). Szóval amikor a genetikai tanácsadáson kissé felritkult lepényt írtak le, meg mikor januárban is már nyávogtam a dokimnak, hogy állandóan görcsöl a méhem, valamit gyanítania kellett volna. Így utólag összerakva a képet, nekem elég logikusnak tűnik, de hát nem én vagyok a nőgyógyász...nem??!! Nagoyn kiakadtam.
Különben egész éjjel bőgtem, meg eftrengtem az ágyban, nem bírtam aludni...és néztem az órát, negyed-félóránként volt méhgörcs, kb 5 percig tartott, és abszolut sima heverészés közben alakult ki (tehát nem mert lehajoltam vagy mint mikor a pisilés miatt nyomom, vagy valami. Tök spontán. Tök szar.) A méhszájam sem valami frankó már szerintem...na már megint kezdem a parát.
Szerintetek hogyan változik a méhszáj a terhességa latt? Bogyra, te ezt tuti tudod! Mert ugye 3 centivel kezdjük, és zárt kint bent. Aztán? A terhesség végére mondjuk már csak 1 centi lesz??? Vagy maradni kell a 3nak??

Na köszi a választ előre is!
Pusz: Gyps

Kép
[/url]
gypsophila
 
 


édes a bosszú mi? :D
pici76
 
 


:lol: Micimackó???????????!!!!!!!!! :lol: Talán inkább malac(ka)! :D legalábbis én! de ha már mackó,akkor grizzly!és inkább medve! :lol:

Csípem a humorod bogyra,ez a haza telefonálós kis gonoszkodás különösen bejött! :lol:

Kép
bringababa
 
 


Sziasztok!

Bringa: jobbulást!
Bogyra: akkor mostmár hajrá, készülhet a szoba!

Hozzánk ma jönnek a szállítók, elviszik az ebédlőbútort. Úgyhogy végre felszabadul a pocaklakó szobája.

Képzeljétek, az én babám az utóbbi pár napban hiperaktív lett. Régebben néha jelezte, hogy fent van. Mostanában pedig állandóan jön-megy a bőröm alatt. Még a pulcsin keresztül is látszik, ahogy hullámzik a hasam. Imádom, de néha fájdalmas.
Ráadásul éjszaka, ha mozog, nem tudok aludni. Tegnap éjfélig fent voltunk, aztán keltünk 3-kor, 6-kor.
Férjem szerint szokató a szülés utánra. :)
Mindenkinek további szép napot!

Kép
anido
 
 


Hát a méhszáj a terhesség végéig 3 cm , amit úgy jelölnek a kiskönyvben hogy bs 3000 - ez azt jelentihogy

bs - bishop score
3 - 3 cm es méhszáj
0 - 0ra nyílt külső
0- ra nyílt belső máhszáj

és hirtelen nem jut eszembe a harmadik :D

De estére utánanézek a könyvben.

Elvileg ennek e terhesség végéig nem nagyon kéne változni, esetleg rövidülhet, azaz kezdődhet 2 vagy 1 es számmal, de ez is már mind a méhszáj tágulását jelzi. ugyani úgy tágul, hogy elöbb megrövidül, felszedődik, majd el kezd nyilni...

kivéve ha valakinek nem jól működik a méhszája, akkor nyílhat előbb, minthogy rövidül, de ez inkább műtöttek esetében vagy sokadjára szülőknél szokott gondot okozni...

Nah előzetesen ennyit, megyek a gyerkőcért, meg babaútorért, meg kismama bugyiért, nekem nagyon bevált, hgy feljön a pocikámra :)

KépKépKép
bogyra
 
 


gypsophila!
Basszus,ez a Te dokid egy igazi k....!
Épp az előbb gondoltam rátok,reméltem picit jobban vagy! :( De ahogy olvasom nem.sajnálom,nagyon!
Jól tetted,hogy úgy döntöttél pihizel,ez a legtöbb amit tehetsz most!De ezt szigorúan!!!!!
És talán elgondolkozhatnál egy másik orvoson is közben,ez nem tűnik elég alaposnak Veletek kapcsolatban!

Puszi Nektek,sok!!!!!

Kép
bringababa
 
 


Köszi Bogyra!
Még annyi, hogy alepényem II-III stádium. Hanyadik héten kéne IIről IIIra változnia??
Fasza különben, hát az enyém nincs 3 centi, az tuti. Bogyra, mit mondasz, meddig lehet egy 1 centissel kihúzni??? (Állandóan görcsölő méhhel???) :cry:

Bringababa, ez már a második orvosom...az első még ennyire sem törte magát. Ez legalább osztvez főorvos, az történik az osztályon, amit ő mond...egyszerűen nem látom műát éretlmét megint váltani, 8 hónaposan...

Na sziasztok!
Asszem lassan elllógok haza és deglek!
Küldjetek erőt Damján babának, hogy gyarapodjon!! Nerkem meg, hogy legyen étvágyam mert ebben a rossz ahngulatban rá sem bírok nézni semmire sem...
Pusza! Gyps

Kép
[/url]
gypsophila
 
 


Gypsophila, vigyázz nagyon magadra, pihenj sokat és EGYÉÉÉÉL!
MUSZÁJ!

Kép
niki30
 
 


Gyps, (jó ez a rövidítés, ezt még meg tudom jegyezni :) )
rendlej magadnak valami finom kaját nem tudom elhinni hogy mondjuk még egy Gundel palacsintát sem kívánnál??? :lol:
aztán meg vitesd ágyba :)

szerintem sincs túl sok értelme ilyenkor már dokit cserélni, főleg ha kórházat nem akarsz váltani és a jelenlegi a főo...

egyébként engem is halálra rémített a nőgyógyász apósom az elején amikor megkérdeztem tőle hogy gáz-e hogy nekem alapban rövid, 2 centis a méhszájam, erre közölte hogy reméli azért a 28 hetet kihúzom... na azóta nem kérdezek tőle semmit...

szedsz elég MagneB6-ot a görcsölésre? Én akkoriban eléggé utána olvastam és azt írták hogy a rövidülés / kinyílás görcs hatására történik, (ezért is kell abbahyagyni a MAgne B6-ot a utso hetekben) tehát ha meg tudnád állítani vagy csökkenteni a görcsölést az biztos segítene.
Sok pihit kívánok neked, és egyél egyél, hogy gyarapodhasson a bambid.
pici76
 
 


doo, te ma töltötted be a 37. hetet nem? akkor már hivatalosan is szülésre készen vagytok, innentől már nem számít a babód koraszülöttnek bármikor dönt is úgy hogy kibújik:)
pici76
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?