A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Sziasztok!

Azt sem tudom hol áll a fejem. Alig vároma szombatot, megyünk anyósomékhoz 4 napra pihizni. Utána már nem dolgozom, lájtosabb lesz.
Holnap megyek a kórházi védőnénihez. Vonattal ebben a marha melegben. Remélem bírni fogom.

Vadvirág: örülök, hogy megkerültetek, bocs hogy kicsit aggódtam, se eddig majdnem mindennap jelentkeztél, az utóbbi időben meg semmi. Annak is örülök, hogy jól vannak a babók is. Tényleg izgalmas ha az ember nem tudja a nemét (kislányomnál tapasztaltam).
Most már örülök is hogy anno nem tudtuk a nemét, mert kellemetlen lenne most ha bevásárolzunk volna mindenféle rózsaszín csecsebecsét (babakocsi, ágynemű, stb).
Mindenből unisexet meg kéket vásároltunk, így most nem lesz ciki,hogy fiunk lesz. Persze most is csak a rossz anyagi helyzetünk beszél belőlem. Ha tehetném, mindent újra vásárolnék!!!

Nagyon édesek a képek a családodról. Olyan jó nézni, hogy milyen vidám kis társaság vagytok!!! :D

Hajni: tényleg fiunk lesz, ez most már 100 %. De nem probléma, majd kijavítod, ezért nem kell külön fáradnod!

Timi (Kőszegi): ez a fajta málnaszörp eltartható? Csak mert a diétám sajna nem engedi, hogy szörpöt igyak. Pedig a málnaszörp a kedvencem!!! :(

Gremese: tényleg nagyon jól sikerült a medencés kép. Nem tudom hol lehet rajtad az a kilenc kiló. Csak a pocid nőtt.

Angolpólya: nálunk is az volt amikor a kislányom született. Muris volt mert sosam tudtam normálisan becsomagolni szegénykét pelenkázás után, így mindig kicsurgatott. Egyébként szabadon mozognak benne, mert köze sincs a rendes pólyához, csak hát marha bonyolult a csomagolás módja. Legalábbis nekem.


Puszi

Kép
Kép
timi26
 
 


Ne mondd Gremese! Ketten vagyunk itthon a lánnyal!!! Na most már én is félek!!!!!!

Kép
Kép
timi26
 
 


A félős kutyám már a nappaliban reszel, a tv kaputt, még a laptopot is aksiról működtetem.
Nem tudom, mennyire lehet majd ennek holnap a hatását érezni, mert ennek a hidegfrontnak az ellenére is 32 fokot mondanak.

Kiskolbi! Van már vihar nálatok?

Timi26! Nyugi béjbe!!!!!! :wink: :D

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 

 
 

Már látom, hogy Pest felől fekete az ég. Akkor ezek szerint nálunk sem lesz áram. Megyek előszedem a gyertyákat.
Majd jövök még ha tudok.

Köszi Gremese. Még a pocim is bekeményedett ijedtemben.

Kép
Kép
timi26
 
 


Timi! Áram van, csak az Antenna Digital nem bír dekódolni, és zsizsis a kép!
Nem akartalak megijeszteni.
Itt már nem esik jég, csak fúj a szél és esik, meg dörög.... meg villámlik..... :twisted:
Ne szarj be!!!!!! :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Annyira nem vagyok beszarva, csak rossz, hogy nincs itthon apuka.
Itt tuti el fog menni az áram, már a legkisebb zuhira is mindig elmegy.

Kép
Kép
timi26
 
 


Jelentem elvonulóban a vihar, csak pötyörészik. Ennyit mára az időjárás-jelentésről.
Timi, akkor lehet, kellenek a gyertyák. És igazad van, apa itthon van, így nem féltem, de ha nem lenne, paráznék a két kutyám között. :shock:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Jaj, a hozzánk most ért ide az ítéletidő! Vagyis közeleg... :shock: A férjem meg ki tudja merre autózik... :shock: Na, megyek, összeszedem a dolgainkat kint, mert iszonyú szél támadt. Puszi!
kispocc
 
 


Jelentem apa mindjárt itthon van, de ki kell kapcsolnoma gépet, nehogy gon dlegyen. Holnap jelentkezem!

Jó éjt!

Kép
Kép
timi26
 
 


Kiskolbi! Ez a tanfolyam 8 alkalomból áll, ha vége, újra kezdődik. Jelenleg csütörtökönként van 2-től az Alkotás utcai védőnőknél, de meg nem mondom a házszámot. De ha szeretnéd, megkérdezem. Lesz majd pár hét szünet közben, de sose jegyzem meg, mikor. :oops: Mindig csak a következő hetire koncentrálok! :wink:

Apától kapok/kapunk egy szoptatós fotelt! :lol: Majd megmutatom!!! Úgy örülök!!!!!!!!!!! :D :D :D

Szép napot Nektek!

Regina
KépKép
mazsola7
 
 


NNNnaaaa vegre ujra itthon - sajna videken voltunk 1 hetig munka ugyben; kemeny volt!

ma megyunk UH-ra es nagyon nagyon parazok, h minden rendben van-e! remelem igen, majd megirom!

vadvirag: annyira jo nektek ilyen sok gyerekkel, nem csodalom, h ilyen mindig jokedvu noci vagy :D

t.koszegi: paskal

gremes: te hol lax, h ilyen szep a kilatas?????????

granada: koszonom a biztatast, h ne izguljak, nyilvan tudom en is, de olyan jo masoktol is hallana/olvasni. nem volt sohasem szuksegem ilyenfajta biztatasra, megerositesre, de miota kisbabat varunk elgyengultem lelkileg! remelem visszaallok majd eredetibe ...
gyengen nehez az elet! :oops:

Kép

Kép
mmarica
 
 


Sziasztok!

Gremese: túléltük, jó nagy vihar volt erre is. Az áram természetesen elment (pont Barátok közt alatt :( :( ), egészen hajnalig dörgött meg villámlott, viszont nagyon jó levegő volt. Még most is. Jó lenne ha így maradna.

Megyek védőnőhöz, este még jelentkezem aztán holnap irány Miskolc!!! :D :D :D

Ancsi 26: megy a privi.

Puszi

Kép
Kép
timi26
 
 


Vadvirág!

Gratulálok a szép családodhoz, azt hiszem mindenki csak irígyelhet téged! Ráadásul sugárzik rólatok a boldogság!!!

Szolnokon is volt jó kis vihar, éppen pizzázni voltunk amikor elkezdődött a villámlás meg a szélvihar esővel. Furi élmény volt. Pedig tudtuk, hogy jön a vihar, de nekem épp akkor kellett pizzázni!!! :oops:

Mazsola!
Ismerek Dunaújvárosban egy védőnőt, Fazekasné Zsuzsának hívják, nem ismered véletlenül?

Gremese!
Csini vagy a medencében!

Anikó és Marcika

Kép
aniko80
 
 


Hát, Lányok, viharféle itt délkelet Pesten is volt tegnap, de nagy enyhülést nem hozott, már most kókadozom itthon. :-(
Babóca viszont változatlanul aktív, tök mindegy, mennyit tüsszögök vagy mennyire van melegem. Édes kiskrapek, folyton elszórakoztat. :lol:
Korábban írtátok, hogy néhányotoknak mennyire nehéz mozogni: nekem ez már 2-3 hónapja van. Felülni az ágyban nehéz, mintha nem lenne hasizmom (nincs is sok, de azért azt hittem, valamennyi van :-)). A derék- és farokcsontfájás jön-megy ötletszerűen. Akinek lent fájdogál, az már a csípő tágulása.

Vadvirág, én is gratulálok ehhez a gyönyörű családhoz! Titeket elnézve a következő években mást sem szeretnék, mint várandós lenni és szülni! :D :D

Zsu, ugye TE voltál autósvizsgán (gratula utólag is!)? Sajnos nem tudok vezetni, pedig már lenne mit, de nem mertem nagy pocakkal bevállalni egy tanfolyamot, meg ahogy a stressztűrő képességemet ismerem... majd jövőre. De le a kalappal előtted! :-)

Puszi mindenkinek!

Kép
Kép
irina
 
 


Sziasztok Kismamik!

Hát itt Pécsen elmaradt a vihar! :shock: :shock: :shock: Ugyan jöttek a felhők, de este még nekivágtunk, és 2 barátunkkal kiültünk a Sétatérre, mert ilyenkor nyáron itt mindig borutca van (lángos, sütögetés, stb.). Jó volt egy kicsit dumcsizni, a borozást a többiekre hagytam. Aztán jött a szél is, és kezdtem noszogatni Gergőt, hogy menjünk már haza, mert nem kéne, hogy egy fa ránk dőljön. Végül CSAK IJESZTGETÉS LETT AZ EGÉSZ, egész éjjel majd megpusztultunk a hőségtől, hiába volt nyitva minden ablak. Most se sokkal jobb, talán 5 fokot, ha hűlt a hőmérséklet tegnap óta.

Mazsola: köszi az infót, az Alkotásban ott a tízemeletes aljában? Oké! Ha most csütörtökön nem is, a következőn szeretnék már ott lenni! :D

Szép napot Mindenkinek!

Detti
KépKép
kiskolbi
 
 


Anikó80! Csak a saját védőnőmet ismerem, és aki tartja ezt a tanfolyamot, de egyik sem ő, akit írtál.

Jó ez a kis hüvi! Főleg, hogy ma hazamegyek a munkából, és sütnöm kell, ugyanis holnap megyünk a bankkal egy kis hangulatos lovardába itt a közelben. Jó kis kikapcsolódás lesz! Lesz fini bográcsos pöri is!!! Jújjj! De jó!!! :lol:

Kiskolbi! Igen, ott! Oké! Majd írok jövő héten, hogy mikor van szünet!

Vettem a gyógyszertárban egy homeopátiás kis füzetet! 330 Ft volt, nem drága! Majd áttanulmányozom. Bár kijegyzeteltem, amit írtatok! :shock:

Regina
KépKép
mazsola7
 
 


sziasztok!
itt is volt vihar. be is folyt az eső az egyik ablakon :shock:
aztán virrassztottunk a kutyákkal a kobnyhában, mert adig nem voltak hajlandóak kimenni, amíg teljesen meg nem szűnt minden hang. a bátor házőrzők :D

Ildikó
KépKépKép
sense4
 
 


Sziasztok!!

Jaj, Kiskolbi, olyan honvagy fogott el, amikor irtal a setaterrol!! :cry: (En pecsi vagyok eredetileg)

Szuper lenne, ha kuldenetek 6-7 fokot ide, igy nektek is, es nekem is idealis lenne :) Sajna itt tobb napja eleg szomorkas az ido, 18-19 fok. A nagy hoseg most nem hianyzik, de lehetne kicsit melegebb... Ja es tobb napocska.. :cry:

Ma megyunk ultrahangra, remelem, minden ok. Utana jovok... :D

Szep napot Nektek!!

Niki
Vendég
 


Sziasztok Mammikák!
Jaaaaj, ne tudjátok meg... szőrnyű napom volt tegnap, délelőtt 3!!! :shock: órát ültem az SZTK-ba a dokinál, a lábaim hasonlítottak már egy vizilóéhoz, és úgy izzadtam mint egy ló, a mérésnél ki is akadt a doki, hogy másfél kilóval kevesebb vagyok, mint kedden a védőnőnél :shock: gondolom kiizzadtam mindent, 2,5 óra elteltével, amikor a 3. nőci ment be soron kívűl, meg egy nő akinek szó szerint szófosása volt (bocsi...) képzeljétek már elsírtam magam amikor hívott a Párom. :cry:
Nagyon ki voltam. Aztán este meg becsapott az udvarunkra egy villám, hát én még ilyet nem hallottam, annyira hangos volt... :shock: Majdnem megállt a szívem úgy megijedtem... Gergő szerencsére jól van, a villámnál ő meg sem mozdult :roll:

Vadvirág, Emese! Jók a képek, szépek vagytok!

Kispocc Üdv Nektek :lol: itt! Nagyon jó, hogy jöttél :lol:

Niki! Te merre laksz Angliában, hogy ilyen hűvős van? Északon? Én jobban szeretem a hűvőset, az ellen lehet védekezni, a meleg ellen már nehezebb.

Viszont kész van Gergő első kuckója, íme:
Kép

Szóval megvan a babakocsi, igaz használt, de pont ilyenre vágytam: van mózeskosár ami levehető, és merev aljú (ez van a képen)
Jó nagy kerekek, ami leszedhető, szuper a rugózás, hatalmas a kupolája. Most szédszedtük az egészet, kimostam mindenét (teljesen szét lehetett kapni az egész kocsit, gondolhatjátok, ha kispolszkival simán elhoztuk :lol: ), egyenlőre a mózeskuckót raktam össze, az száradt meg. Egyébként svéd, és Brio a márkája, ha érdekel valakit, tényleg jó masszív, és praktikus, és nem nehéz (a szomszéd Peg Peregója sokkal nehezebb...), ami szintén fontos volt, ja és az alján nem textilkosár van, hanem fém, jól meg lehet pakolni :lol:

Puszika!

KépKép
KépKép
KépKép
Kép
anitja
 
 


Sziasztok!


Köszi mindenkinek a gratulációkat a forgalmi vizsgámhoz! Nagyon örülök, hogy sikerült, de annyiból sajnálom, hogy nincs autónk, így egy darabig nem lesz mit vezetnem. Mikor elkezdtem, még másképp néztek ki a dolgok, azt hittem, a jogsi után röviddel lesz autó is, de egyelőre erre nincs kilátás. Sebaj, most más a fontos. :)
Nem tudom, ki kérdezte: A biztonsági övet sosem szerettem, terhesen pláne nem, de érdekes, ha a vezetőülésen ülök, nem zavar. Biztos azért, mert másra figyelek. :)

Remélem, a válóper is sikeres lesz, bár az ilyen dolgokat nehéz egzakt mércével mérni. Mi is a sikeres válóper? Hisz már az is kudarc, hogy valaki ide eljut, pláne alig 4 év házasság után. :( Az a legrosszabb, hogy egy olyan ember, akiről korábban egész mást gondoltam, ilyen aljas tud lenni, amilyen az (remélem nemsokára már papíron is) ex. Mindig úgy állítja be, hogy rajtam múlik a jó viszony, de ő rugja fel újra-és újra a hangulatától függően, épp milyen dili van rajta. Na mindegy, ez van, nem akarlak titeket ezzel terhelni.

Megvolt ma a terheléses vércukor, 2dl tej ivás és zsemle evés. Szerencsére harmadszor is megúsztam a cukros lötyi verziót. :)

Kedden doki, és uh. kíváncsi leszek, mekkorát nőtt kistökös. Ilyen aktiv pocilkó talán még nem lakott idebent, mint amilyen Ő. Bár a nővérkéje sem volt lustának mondható, ez a kisfickó alaposan übereli őt is. :)

Puszi mindenkinek, hőgutamentes hétvégét kívánok!
Zsu

Kép
Kép
Kép
zsuzsóci29
 
 


Sziasztok
Jajjjjj beütött a krach! :( Ma voltam a cukorterhelés-vizsgálaton és nagyon magas a mért érték (11 fölött). Bár írtam nektek, hogy szeretem az édességet, mégis úgy érzem, nem vittem túlzásba és emellett nagyon egészségesen étkeztem (zöldség, gyümölcs, sovány húsok...) Le van t*jva az egész diéta, mindent kibírok, csak a kislányunknak ne legyen baja!!! Olyan szörnyűségeket olvastam (ha a diabétesz bebizonyosodik) az elégtelen vérellátásról meg túlzott inzulintermelésről... Na persze más is volt már hasonló helyzetben, mint én, de most folyton lelkiismeret-furdalás gyötör, vajon mit csinálhattam rosszul :?
Uzsgyi felhívtam a védőnőmet és azt mondta, ez sajna elég gyakori a várandósoknál és lehet, hogy az én szervezetem erősebben reagál...
Na ez van... Már undorral nézek a kajákra
:shock:

Kép
granda
 
 


Sziasztok!

Gremese: megint közeledik a vihar. Persze apuka megint nincs itthon, egészéjszaka zenél Pesten. Reélem egyben hazaér.

Granda nyugi, te nem rontottál el semmit, van akinek nem árt az édesség, de olyat is tudok, aki nem evet sok édességet, mégis cukros lett. Ez is alkat kérdése. Csak tartsd magad a diétához, nem sok van hátra. És a baba érdekében van minden. És ne idegeskedj!!!

Én is megjártam ma Pestet vonattal, nem volt gáz, de mostanra megint eltűnt a bokám. És még csak most kezdek csomagolni a holnapi utazáshoz.

Megtudtam, hol fogok szülni, a Szabolcs utcában. Tud valaki valamit erről a kórházról? Mert én még nem hallottam róla. Ez egy átmeneti időszak lesz amíg kész lesz a MÁV kórház, de én szülésileg még pont beleesek a Szabolcs utcába.

Anitja: tök aranyos a mózeskosár! Ezek a dokik meg nem tudják mit akarnak. Az is baj, ha hízik az ember, meg az is baj, ha fogy egy kicsit?

Mazsola: kellemes kikapcsolódást nektek is.

Még reggel indulás előtt benézek.

Puszi

Kép
Kép
timi26
 
 


Sziasztok!

Megvolt az uh, minden a leheto legnagyobb rendben van , HURRA!! :D Itt csak 2 uh-ot csinalnak a terhesseg alatt, a 12. es a 20. hetben, de mivel a szuleszno tul kicsinek merte a pocakomat, elrendelt egy harmadikat. En nem aggodtam, mert Magyarorszagon voltunk 4D-n, es meg 2 hettel nagyobbnak is mertek, mint a kora. Aztan ma is bebizonyosodott, hogy ez igy van!! :D Viszon olyan fotot csinalt a holgy, hogy csak amultunk es bamultunk, meg sosem lattam ilyen profi 2D-s fotot, olyan szuperul latszik az arcocskaja, mintha 4D-s lenne! :D

Anitja! Nem eszakon lakunk, ott ki sem birnam. Valahogy most ez ilyen nyar itt. A tavalyi eleg jo volt, sajnos itt nem lehet fogadast tenni az idojarasra :( Naphianyom van... :!: :(

Granda! Probalj meg nem aggodni, lehet, hogy csak rosszkor mertek a cukrodat! Igaz, itt nincs cukormeres sem ( :? ) szoval en nem eltem at ilyen izgalmakat, mint ti, de emlekszem, egyszer egy bizonyos gyogyszer szedese miatt rendszeresen ellenorizni kellet a verkepemet, es egy alkalommal valami extrem magas erteket mutatott ki cukor ugyben, aztan utana mar egyszer sem. Szuper leendo anyuka vagy, fel a fejjel!!! Es tuti, hogy a babaval semmi kart nem okozol az edesseg-evessel :!: Amint mar irtam, itt nincs huvelyi vizsgalat, cukormeres, suly-meres (kismamak stresszelese), sot doktor sem jon a kepbe egesz terhesseg alatt, uh. szigoruan ketszer, megis a statisztikak alapjan alacsonyabban fordul elo problema a bebikkel, a halva szuletes aranya is kisebb, mint Mo-on.. Ki erti ezt? :roll:
En azt mondom, hogy szuper jo, hogy fejlodik az orvostudomany, a technika, de azert a termeszet magatol is eleg jol tudja a dolgat! :)

Jaj, bocs a hosszu tudomanyoskodasert :oops:

Puszi
Niki
Vendég
 


Sziasztok!
Timi26! Elvileg én is a Szabolcsba tartozok most, de állítólag szeptemberre már a MÁV-ba, aminek nem MÁV lesz a neve. Én úgy tudtam a Szabolcs u.-i hamarosan szintén megszűnik, mármint a szülészete.
Egyébként csak genetikai UH-on voltam ott, az szőrnyű volt (pincében, millióan, melegben, "futószalag" vizsgálat...)
Már megint nem tudom hogy akkor hol fogok szülni :roll: tegnap még annyit mondott az orvosom, hogy a MÁV-ba, csak más lesz a neve.

Granda, biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi gond Veletek, Te azért elég komoly Nő vagy, nem? :wink: Neked nem okoz gondot egy ilyen diéta, főleg nem egy ilyen "lábeset" után :lol:

Niki! De azért fűteni nem kell, vagy igen :shock: ? Éjszaka akkor hány fok van?

Zsuzsóci! Gratulálok én is, és ahhoz is, hogy egyáltalán ebben az őrült "hordában" mersz vezetni. Én megmondom őszintén rettegek a budapesti forgalomba, egyedül biciklivel merek menni, azzal is bicikliúton vagy járdán :oops:

Puszi Nektek!

KépKép
KépKép
KépKép
Kép
anitja
 
 


Sziasztok!

Hú,de nagy viharos szél volt tegnap.Itt a 7. emeleten valami szörnyű volt a nem jól záródó ablakokkal.Tiszta horror. :shock:
A pocim is keményedett estétől,így utólag valószínű megint a front volt az oka. :(

Szoptatás:itt a természetes dolgokra mennek rá úgy látom.Vagyis a tejcsi induljon meg a szoptatástól,fejni csak kézzel ha nagyon fontos,egyébként meg ürítse ki a baba a cicit.Gondolom úgy vannak vele,hogy hazamenetelig úgysem indul még meg túlzottan.Ha valaki nem úgy csinálja ahogy kellene akkor letolás van.Ennyit hallottam.

Ma voltam uh-n.Kismanó nagyon szépen gyarapszik és növekedik hétről-hétre. :D :D :D

Kép

Miléna és Zéti
milénamoni
 
 


Kaptam új szobatársakat ma,nagyon aranyosak.Most éppen a babakelengye a témánk. :D

Párom most kezd nyugodtabb lenni már.Iszonyat sok a munkája,most ügyeletes is,de minden nap jön.Néha nagyon későn végez.Múltkor este 9 körül ért ide,5 percig maradt de így is jött a drága.Az a szerencse,hogy ide bármikor be lehet jönni.A 2 hét alatt annyi rémsztorit is hallottunk-láttunk itt....Nem részletezem,csak egyet említenék.Nekem a vérnyomásom szenved néha.Most volt egy kismama 32 hetes akinek napokig nem tudták lehúzni semmivel,bedagadt,fehérje volt a vizeletben stb.Tegnap hirtelen a méhlepény bevérzett,rögtön megcsászározták.Azt mondták ha nem itt a kórházban vannak éppen,akkor nem élik túl.Párom erre mondta,hogy jó helyen vagyunk tényleg,mert soha nem tudni mi történhet.Az apukával beszélgetett ma sokat.Azután láttam rajta,hogy tényleg nyugodtabb,hogy jó kezekben vagyunk.

Mára ennyi.Remélem mindenki jól van.Kicsit még beszélgetek itt is,szoktam chatelni ismerősökkel. :)

Puszi mindenkinek!

Kép

Miléna és Zéti
milénamoni
 
 


Anitja: a BM-esek is a MÁVba fognak költözni szeptembertől. De az már júli 1-től megszűnik, az átmeneti időszakban lesz a Szabolcs utcába. A doki szerint nagy esélyem van ott szülni, mert szept. 3-ra vagyok kiírva, így még augusztus vége is lehet belőle. Nagyon remélem, hogy nem a költözés kellős közepén fog rámjönni a szülés!!!

Kép
Kép
timi26
 
 


Timi:
jaaaaj, ne haragudj. :? :oops: :oops:
Úgy sajnálom, de már javítottalak. Név Viktor lesz? :oops:

Granda:
nem lesz semmi baj, kis diéta és minden ok. :))

Niki:
most is lány a baba? :)
Vendég
 


Köszönjük szépen a további kedves hozzászólásokat, aranyosak vagytok. :):)

Szívből örülök hogy ennyien eltudnátok képzelni magatok körül sok gyerkőcöt, ez tényleg nagyszerű!!! :):)

Hihetetlen szerencsésnek érzem magam hogy annak idején összetalálkoztam Attilával, hiszen mindenben azonosak az elképzeléseink, a céljaink, ugyanannyit vállalunk mindenből, igazi összhang alakult ki köztünk az évek során, stb.

Ráadásként mindemellett hála Istennek amikor úgy döntünk hogy bébiket szeretnénk, akkor mindig bátran jönnek is hozzánk. :):)

Szóval tényleg nagyon elégedettek és boldogok vagyunk mindannyian. :):)

Nagyszerű látni ahogy nap mint nap édes, jópofa dolgokat mondanak és tesznek - annyit lehet nevetni mindig.

És fantasztikus ahogy fejlődnek és beérnek a tanítások - pl. amikor hármasban leültek ebédelni és én még éppen a mosdóban voltam, hallottam hogy jó étvágyat kívánnak egymásnak mielőtt neki kezdtek volna az étkezésnek.
Amikor végeztek persze mindhárman (külön kérés nélkül) azonnal indulnak a fürdőszobába és szappanos langyos vízzel kezet mosnak.

A fényképezésnél is teljesen önmaguktól jutott eszükbe hogy átöleljék egymást.

Igazán sokat tanulnak egymástól és mindig akad aki segít a másiknak ha valami nem annyira sikerül egyedül. :):) Nagyon büszke vagyok mindannyiukra - igazán szerencsés vagyok velük.

Csütörtök este nálunk is hatalmas vihar kerekedett hirtelen és ahogy Ti is említettétek itt is szintén villámlással, dörgéssel, erős szél kíséretében...

Ma reggel pedig egészen kellemes enyhe az idő, de gondolom hamarosan megint kitör a hőség - már süt a nap rendesen.

Niki!
Gratulálok az UH-eredményhez.

Gremese!
:):) Ááááááááááh nem kergetjük Őket, szerencsére mindig bemutatja Domi az éppen aktuális lovagot - és eddig még tényleg egyik ellen sem lehetett kifogásunk.

Granda!
Ne aggódj, Te mindent a lehető legjobban csináltál eddig is és ez után is!!! :):)

Előfordulhat ilyen bárkivel, de sebaj, Ti is biztonságban vagytok, remek orvosotok van, mindenre van megoldás.

És természetesen minden a lehető legnagyobb rendben lesz, gyönyörű egészséges bébit hozol világra!!! :):)

Ti már beköltöztetek az új lakásba?

Anitja!
Grr...! Hát azért ez a 3 órás várakozás tényleg elképesztő!!! Sajnálom hogy ebben a hőségben ilyet kellett átélned. Igazán tekintettel lehettek volna egy ilyen gyönyörű Kismamira ekkora formás pocakkal és előre engedhettek volna....

Legközelebb próbálj meg előre jutni - szerintem sikerülni fog. :):)

Klassz a mózes! :):)

Timi! (26)
Biztos nem a költözés közben lesz a nagy nap, hanem majd akkor amikor Te szeretnéd, szerintem beszéld meg a bébivel mikor lenne a legalkalmasabb. :):)

(Én mindig megkértem a pocaklakókat hogy ha lehet, akkor késő este legyen az időpont, amikor már a kisebbek az igazak álmát alusszák és nincs forgalom az utakon - így hamar beérünk a kórházba, stb. És mindig ehhez alkalmazkodtak, nagyon édesek. :):) )

Miléna!
Mi lett a 32 hetes bébivel? Ugye ilyenkorra már szép nagy és egészséges?

Tényleg szerencse hogy ott voltak a kórházban... :):)

Kellemes hétvégét mindenkinek! :):)

Vadvirág
Vendég
 


Hajni: semmi gondolom nem egyszerű ebből a sok hozzászólásból kibogozni az éppen aktuális eseményeket. Igen Viktor Dániel lesz a neve és a kórház is változott, egyenlőre a Szabolcs utcai kórházban készülök szülni.

Még majd jövök elbúcsúzni, most pakolok, mert este elmaradt olyan fáradt voltam.

Puszi

Kép
Kép
timi26
 
 


Anitja!

Szép a mózeskosár. Az elején ebben fog aludni babóca?

Zsuzsóci!

Gratulálok a jogosítványhoz! Kemény dolog nagy hassal vezetni! Én próbálok minél kevesebbet, mivel valahogy nem érzem túl biztonságosnak, nem tudok annyira koncentrálni a vezetésre. Bár ma is lakodalmam lesz, meg szülinapra is hivatalos vagyok, szóval vezetnem kell!
Majd lesz autótok is amit vezethetsz, nem tudsz nagyon kijönni a gyakorlatból hidd el!

Granda!

Tuti valamit rosszul csináltak a méréskor! Fel a fejjel! Mégegyszer megnézik és akkor már minden rendben lesz!

Niki!

Annyira jó helyen laksz! Én is beszéltem az öcsémmel (ő Newcastle mellett él) és azt mondta, hogy pont jó az idő, náluk ez már strandidő! Én biztos fáznék még ott bikiniben! Főleg a parton, meg a víz is hideg lehet. Melyik nagyvároshoz van közel Swindon?

Miléna!

Engem is érdekel, hogy mi lett a 32 hetes babával! Jövő héten bemegyek hozzád, még nem tudom melyik nap, de igyekszem!

Annyira boldog vagyok! Elhoztuk Marci kiságyát, apa összerakta, persze most még macimanó (egy akkora plüssmaci mint a kiságy) fekszik benne, de olyan jó érzés, bármikor ránézhetek, megállok az ajtóban és elképzelem, hogy nemsokár itt fog aludni a kisbabánk! De várom már!

Megérkezett a pihenőszék is, nagyon szuper!!! Még masszírozó is van benne, ami elringatja a babát, kész vagyok tőle!!!

Itt egy kép róla: (ja, kaptunk ajándékban a Fisher-Price-os játékot, ami kb. 3000 Ft-ba kerül a boltokban és postaköltséggel együtt az egész 8.500 Ft volt, szóval nagyon de nagyon megérte!)

Kép

Anikó és Marcika

Kép
aniko80
 
 


Sziasztok!

Jaj, de jó az idő, már szinte hüvi van itt nálunk. :)
Azon vigyorgok mindig, mikor bejön ez az oldal, akkor az én hozzászólásom van legfelelül, és éppen a horror vihart tárgyalom.... :lol:

Timi(26)! Gondoltam ám rád tegnap, hogy biztos túrod a gyertyákat, és apával beszélsz telefonon. :D
Nálunk csak nagy szél volt, de az egész éjszaka. Kicsit nehéz volt elaludnom, mert baba korom óta nem bírom a szelet, nyugtalan vagyok ilyenkor.

De ez a szopis párna egy főnyeremény! Nem kínoz a kismamák álmatlansága, begyüröm magam alá, és olyan jókat durmolok.... csak ne kellene éjszakénként 4x :shock: járnom pisilni.... Reggelre mindig 1,5 kilóval könnyebb vagyok. :shock:

Niki! Hát én nem bírnám ki napfény nélkül. Bár ez a hőfok kellemes, ami nálatok van, nálunk most van kb. annyi, de szerintem percek alatt fel fog melegedni az idő.
Gratula a jó UH eredményhez!!! :D

Jaj, a csúcsszuper medencémet telefújta a szél csúnya falevelekkel, meg rohadt cseresznyével... :cry:
Takaríthatom ki. :( :wink:

Anikó80! Mi Budán lakunk, a kilátás tényleg jó, mert az augusztus 20-i tüzijátékot rendszeresen a teraszról nézzük.
Bár a tavalyi elég "érdekes" volt, amíg nem tudtuk meg milyen katasztrófa van, addig apával ott röhögtünk a "béna" tv-stábokon, hogy nem bírnak közvetíteni. Néztük az ablakból azt, hogy már nem látjuk a tüzijátékot, akkora elemi a vihar, a tv-ben meg küzdenek. Akkor volt gyanús, hogy gáz van, mikor láttunk egy mentőautót a tv-ben. Na, akkor már nem nevettünk.

Anitja! Nagyon jó a mózeskosár, nagyon tetszik! Most túrom a teszveszt, hátha találok én is, mert nagyon hasznosnak tartom.
Arra gondoltam - hogy babuci kényelmesebben érezze magát a kiságyban (ami még elég nagy neki)-, hogy vagy körbebástyázom a szopipárnával (de az nekem kell :twisted: ), vagy mózessel együtt teszem be. Hiszen kijöttek a jó kis anyaméhből, ahová klasszul bekupacolták magukat.
És itt csatlakoznék az angolpólya kérdéshez: Szerintem azért teszik angolpólyába a gyereket, mert nagyon szeretnek "becsavarva" :lol: lenni. Mármint így érzik magukat biztonságban. Lehet, hogy vékony az a pólya, és nem sülnek meg.
Egy ekkora babánál amúgy is kell vigyázni a hőfokokkal, van, amelyik nem az átlag 37 fokos vizet szereti, hanem a 40-et. De persze majd megcáfolnak, vagy alátámasztanak a tapasztalt mamik. :)

Vadvirág! Mikor apa megtudta, hogy kislányunk lesz, majd' lefordult a székről. A rendelőből kijövet meg fogta a fejét, és mást sem kántált, mint Úristen! Úristen!
Mondom: TE CSINÁLTAD!!!!!
Erre: NEM! TE ENGEDTED BE A LÁNYT!
:wink: :wink: :lol: :lol:
Én: ÉÉÉÉÉS?
Ő: Te jó ég! 30 éves koráig én ki sem engedem. És úristen.... fel kell gyúrnom magam, hogy a fiús szülőket a földbe tudjam döngölni.... Jesszus, én mit fogok parázni.... (Én mindeközben: :lol: :lol: :lol: ) Baseball ütővel fogom elkergetni a fiúkat. És Jézus! Hogy fog öltözni... És a diszkó...

Na, ekkor már úgy röhögtem, hogy a köldökömet úgy kellett felszedni a földről... :lol:
Nagyon félti, már most, de persze imád minket! :wink:
Ja, és nagy család: Azt mondta, a szülőszobára hozza az anyagot, és megkéri a dokit, hogy tegye már be, had haladjunk a baba-projektben. :shock:

Granda! Te egy nagyon talpraesett kismami vagy, nem úgy tűnt nekem, mint aki bepánikol a cukor-értéke miatt. Nem is szabad, csak lazán, tartsd be a diétát, nincs sok hátra, és minden oké lesz! :wink: :)

Na szépen volt szófosásom, de hát be kellett pótolni a tegnapot!

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Jo reggelt mindenkinek!!

Ezen a szep szombati napon elkezdem a baba szekrenyenek a feltolteset!! :D Vartam vele, amig befejezem a munkat, igy raerosen sokkal elvezetesebb :D

Gremese! Nagyokat nevettem a ferjeden, az en parom nagyon liberalis szulo, dehat szenved rendesen!! :D Ket gyonyoruseges lanya van, emelle kapta az en gyonyoruseges lanyomat, es a kozos babank is lany lesz!! :D :D :wink:
Hat nem vizforgatos a medenced?? :D :D :D

A napsutes hianya tenyleg nagyon rossz. Anglia szuper hely lenne, ha lenne kicsit tobb napfeny, teljesen idealis volna. (Ezt annak ellenere mondom, hogy azert a problemas, zurzavaros-gyurcsanyos kis hazam hianyzik am!!! :cry: )


Aniko80! Nagyon szuper aron vetted a pihenoszeket, es nagyon szep!! En is olyan szepeket lattam itt, majd biztosan veszek egyet. (Biztos tapasztaltad itt, hogy mekkora valasztek van, egyszeruen keptelen vagyok valasztani :D )

Milena! Orulok, hogy tovabbra is minden a legnagyobb rendben van! Erezni lehet az irasodbol, hogy teljesen meg vagy nyugodva, ez nagyon jo!! :D

Vadvirag! Ezek szerint ti is hisztek abba, hogy a baba valaszt minket szulonek? :) Nagyon edes storykat irtal le, ez is mutatja, hogy a gyerekeknek nem kell semmi mas, csak egy boldog csalad, es akkor minden ok!! :)

Niki
Vendég
 


Ja, Hajni, igen megerositettek hogy kislany lesz, hiaba keresgeltunk, nem talaltunk semmit :) :?
Szoval a tabla maradhat rozsaszin,

Niki
Vendég
 


Lemaradt az elozorol, nem tudom miert:
NEV: RANIA
Vendég
 


Kép Ez a 2d-s kepunk, tegnap keszult!! Olyan, mintha 4D-s lenne!! :)
Vendég
 


Niki! Szép kerek feje van a babának, igazán aranyos! :)
Ami a hiper-szuper medencémet illeti, a vízforgatót kiszereltettem apával, akárcsak a masszázs-fúvőkákat, mert nem igazán fértem el tőlük. :wink:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Sziasztok Lányok!! :lol:

Anitja
Köszönöm Neked is a kedves fogadtatást! Nagyon édi a mózeskosárka! Ja! És a kilók! Szóval már a fogyás is baj...Pedig én is leizzadtam 1 kilót, majd engem is jól lecsesznek :) ...

Tegnap voltunk Győrben vásárolgattunk, de délutánra olyan meleg lett, hogy azt hittem, összerogy a lábam :o . Az építkezés és gyerekvárás nem megy olyan könnyen egyszerre, mint ahogy elképzeltem. Manócskámnak még csak egy babakocsit vettünk mózessel, na meg egy édes kis ágyneműgarnitúrát, és egy bodyt...Szegénykém, még nincs valami sok cucca :oops: De majd most nekiállok és felhajtom az üzleteket :lol: :lol: :lol:

Granda
Teljesen meg tudom érteni, amit most érezhetsz. Én is így jártam, mint Te, nekem 8,7 volt a 120 perces. Hát, most diétázom én is, de egész jól bele lehet jönni :) . Mondjuk tegnap folyt a nyálam, mert aranyygaluskát ettek mellettem :roll: :lol: :lol: :lol:
A neten én is minden borzalmat olvastam, keseregtem egész nap. De a diabetológián találkoztam egy csajjal, akinek az éhgyomrija is felment és semmi sem segített az első terhességénél, sose ment lejjebb a cukra úgyhogy őt ráadásul inzulinra fogták :shock: És mindemellett szült egy 3500 grammos kisfiút 39 hétre, aki makk egészséges :lol: :lol: :lol:
Szóval ő mondta, hogy nem szabad megijedni, mert az ő esete tényleg elég nehéz, mégis minden ok volt! Akkor nálunk diéta mellett meg pláne nem lesz baj! :lol: Szeptemberben meg majd bepótoljuk a nassolást a Kisbabáinkkal a karunkban :lol:

Jaj, nekem nincs szopipárnám :( :( :( . És annyi jót írtatok róla, megirigyeltem :lol: , úgyhogy rendelek egyet én is!

Hajni
Ha lesz egy kicsi időd, megkérnélek, dobj fel minket is a táblára!
szeptember 14. BOTOND/BÁLINT
És még nincs tesó, de ami késik...
Köszönöm szépen :lol:

Puszi mindenkinek, vigyázzatok magatokra!!!
kispocc
 
 


Sziasztok, Mamikák!
Azért ma tényleg jobb idő van. :D

Granda, ne aggódj, a cukrodat újra fogják majd mérni, és biztos vagyok benne, hogy jóval alacsonyabb értéket fog mutatni!

Niki, szépséges ez a baba, és milyen kíváncsian néz kifelé!
:lol:

Csodaszép holmikat vettetek, én babonából még alig pár dolgot (kiskád van és persze az univerzális babapárna, amit igazából nem is szabadna így hívni, hiszen mi terpeszkedünk rajta a férjemmel :-)). De azért júliusban már elkezdjük járni a boltokat.

Átkukkantottam tegnap a júniusi topikba, hát, érdekes szüléstörténetek vannak. Ahogy minden terhesség, kismama, úgy minden szülés is teljesen más (ezért nem értem én soha a védőnői általánosításokat kilókról, szoptatásról és szopásról stb.).

Jut eszembe, nem tudjátok, hányadik hétig érdemes még 4D-s uh-ra beugrani? Úgy értem, ha már nagy a baba, nincs annyi magzatvíz körülötte, kevésbé jól látszik. Tudtok erről vmit?
Puszi!

Kép
Kép
irina
 
 


Irina!

Mi a 30. héten megyünk, akkor azt mondták, hogy szépen látszódik, meg már szép kis pofija van!

Niki!

Nagyon édi a kiscsaj!

Tegnap voltunk a piacon és vettünk görög dinnyét, őszi barackot meg délután csináltam kovászos uborkát. Már olyan jó illata van az ablakban, csurog a nyálam!!! De még nem érett meg! Pedig mindig pakolom a napra, hogy gyorsabban érjen! :P

Anikó és Marcika

Kép
aniko80
 
 


Irina!
Én is olvastam a júniusi topikot. De jelentem, ezennel be is fejeztem mindenféle szüléstörténet olvasását. Egyrészt nem bírtam sírás élkül megállni, másrészt meg meg is ijesztettek. Nem akarok úgy szülni menni, hogy félelmeim vannak a fájdalomtól. Eddig jól voltam. Szeretném ezt az érzést tartani magamban.

Képzeljétek!
Tegnap iszonyú rosszul voltam. Sztem gyakorlatilag nem volt vérnyomásom. Ráadásul apa dolgozott, egyedül voltam. Nem volt jó!!!

Granda!
Csak nyugi!!! El tudom képzelni mit érezhetsz. Én is végigolvastam mindent még a vizsgálat előtt. De ha te is, akkor tudod, hogy nem lehet baj, ha betartod az előírásokat. (bár nyilván nem lesz egyszerű)

Sziasztok! Kellemes hétvégét!
Ildikó

Ildikó
KépKépKép
sense4
 
 


Hello Lányok,

a vihar nálunk is jól lecsapott. Jéggel tarkított vízszintes esőfüggöny volt. Apa nem volt itthon, de szerencsémre a szembeszomszéd lány is egyedül volt, így együtt vészeltük át a vihart. Én ilyen fekete eget nem is tudom, hogy láttam-e már életemben. Kényi-bényin kitöltöttem 2 üdítőt, és kivonultunk a teraszra, hogy majd onnan végigvizslatjuk a "kis záport". Aztán persze fél perc után a nappaliba voltunk kénytelenek visszavonulni... :lol:
Jaj, lányok, ez a lekváros kenyér ötlet nem tudom kitől származott eredetileg, de teljesen rákattantam! 2 nap alatt elfogyasztottam egy fél bödönt a nagyim isteni baracklekvárjából! (És volt, hogy még kenyeret sem ettem hozzá :oops: ) Hát igen, ennyit a cukros balhéról. Mióta visszament az értékem, már nem is foglalkozom a diétával... Aztán majd jól meglepődök, ha kiakad az a mérleg.
Egyébként kb egy hete pokoli éhség tört rám. Kaja után másfél órával már megint ennék. Próbálom becsapni magam almával/dinnyével, de sokszor nem sikerül. Ti nem tapasztaltok hasonlót?
Gremese, borzasztóan irigykedek a csúcsszuper medencédre!!! :lol: Ha lenne helyem (meg nem 20 méterre lenne a szembe ház) biztos én is beizzítanék vmi hasonlót.

silka
silka
 
 


Anikó,
köszi, én is erre tippeltem (hogy hamarosan el kellene mennünk), úgyhogy be is jelentkezem a jövő héten.

Sense, én is eléggé megijedtem ettől-attól, csak próbálom lelkileg felkészíteni magam (nem paráztatni). mindig jobban mentek az olyan dolgok, amikor a realitással számoltam. de mindenki másmilyen, van, akinek az jön be, ha dalolászva megy be a kórházba. :wink:
ami biztos, még sok mindent el akarok olvasni a szülésről, töviről hegyire átrágni magam a lehetőségeken, hogy úgy legalább az érzés meglegyen: tudom, mi miért történik.
Puszi mindenkinek!

Kép
Kép
irina
 
 


Sziasztok Mammikák!
Jaj de jó itt lenni Veletek, néha könnyesre nevetem magam :lol: :lol: :lol:

Szijja Miléna! Örülök, hogy jól vagytok! Jelentkezz amint tudsz! Például milyen vizsgálatokat végeznek naponta? UH is, vagy csak CTG?

Vadvirág! Pont ezt akartam mondani, hogy azért egy ilyen nagycsaládos élethez társ is kell, és nagyon örülök, hogy Te tényleg így megtaláltad :lol: Gyerekkoromban én is arról álmodoztam, hogy sok Babukám lesz, de az életem úgy alakult, hogy csak most találtam meg az Igazi Társat az életemhez, most meg már ahogy Granda mondja "öreg csajszi" vagyok :lol: De igazad van, még jöhetnek ikrek :lol: :lol: :lol:

Anikó! Igen a mózeskosárban fog aludni, úgy gondolom ahogy Emese írja, hogy eleinte nagyobb biztonságban érzi magát Kiscsupor ha kis helyen van, és ráadásul mindig abban tud alukálni, például ha átmegyünk Anyósomékhoz eleve abban visszük, és ott ha elfárad szerintem gyorsabban elalszik a megszokott kis fészkében.
Szuper a pihenőszék! :lol:
Én a koviubit leforrázom, így gyorsabban beérik, és a víz is fel van így forralva amiben áll... mire kihül, már félig érett :lol: Én is csináltam már az idén :lol: Szuper kaja!

Emese! Van most egy mózeskosár a teszveszen, szerintem elég jó : http://www.teszvesz.hu/item205369487_mo ... ilbol.html
ezt láttad?

Niki! tényleg szuper az UH kép, nagyon aranyos a Kisprüntyike! :lol:

Sense! Én viszont azt olvastam (máshol), hogy a szülési fájdalom az segítség, hisz azt jelenti tágulsz, vagyis meg fogod tudni szülni a Kisbabádat, és nem jó hozzáállása az a nyugati orvoslásnak, hogy a fájdalmat csillapítani próbálja, ez egy természetes folyamat, tudatos felkészüléssel egész más lehet a szülés... szerintem. (Próbálj meg Te is ilyen pozitív hozzáállásokat szemezgetni)

Silka! Hát nagyon jót nevettem :lol: írtó aranyos lehetsz a kotnyeleskedéseddel :lol:

Puszi Nektek!

KépKép
KépKép
KépKép
Kép
anitja
 
 


Sziasztok! :)

Kispocc! Tényleg baromi klassz a szopipárna, ráadásul "idegesítésre" is alkalmas. Apa azzal szokott heccelni (tönkölyből van, és jól zörög), hogy mikor nem látom, ráveti magát a párnára, és olyan hangokat produkál rajta, mintha prütykölné. :shock:
Én meg halálra röhögöm magam. :lol:
Babuci szerintem már tengeribeteg, minden nap kap a nevetésből.

Anitja! Azt a mózeskosarat én is néztem, köszi, hogy átlinkelted, szerintem még várok, hátha lesz jobb, meg talán élőben is megnézem.

Silka! Én vagyok a lekvároskenyérhullám elindítója. :D Én egyébként tegnap voltam úgy, hogy szinte félóránként ennem kellett. Néha rámjön, és nehéz ellenállni. Nem is állok ellent, inkább aznap 6 után nem eszek, max egy kefírt.

Irina! Mi a 29. héten megyünk ultrahangra, jövő hét szerdán. Már alig várom! :D
Ami a szüléstörténeteket illeti, úgy vagyok vele, mint a magzati betegségekkel. Miután állandóan azt olvasta, hogy Down-kór, meg nyaki redő, meg nyitott gerinc, meg nyúlszáj, meg sorvadás :shock: , egyszerűen lecsaptam a laptopot, és elhatároztam, én nem stresszelem magam. Elmegyek a kötelező vizsgálatokra, és kész.
Szüléstörténeteket még olvasgatok, de már sokkal ritkábban, mint korábban. Ha nagyon nehéz vagy fájdalamas szülésről olvasok, utólag nem gondolkodom rajta, túllépek.
Én úgy fogom fel a szülés dolgot, hogy baromira fog fájni, de én nem félek a fájdalomtól. Ha fáj, ahogy Anitja írta, az jó, mert az ember tágul, és úgy kell felfogni, hogy egyre közelebb vagyunk babukánk megszületéséhez.
Éééés én úgy gondolom - bármennyire is fog fájni - nincs jogom hisztizni, mert ezt a babát közösen akartuk, mi csináltuk, és segítenem kell neki teljes erőmből, hogy egészségesen a világra jöjjön. Hiszen ő is küzd, négy fordulatot is megtesz mire kijön, ha kell, összecsúsznak a koponyacsontjai, hogy kiférjen, csúcsos lesz ezért - átmenetileg - a feje, lila lesz, ha farosan jön, még a kulcscsontja is törhet stb.
Szóval őérte mindent, minden róla szól.[/b]

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Sziasztok

Zsuzsóci

Én is csatlakozom a vezetői vizsga okán gratulálók táborába. Én 17 évesen kaptam jogsit, azóta egy kilómétert sem vezettem :lol: Úgyhogy szerintem gyakorolj, előbb óvatosan, aztán többek szerint már száguldó amazon leszel...

Anitja

Hát a bizonytalanság-érzés eléggé kiakasztja a nőket (MÁV vagy Szabolcs), de biztos, hogy bármelyik kórházban jó kezekben leszel :) A gyerekszülés nálam is hasonló okokból váratott magára, az arra érdemes apuka 2 és fél éve köszöntött be az életembe.

Kép
De mint írtam, hiszek a sorsszerűségben és remélem, nem hangzik önző törtető módjára, de hihetetlen élményeket mondhatok magaménak a huszas éveimből, mert nagyon sokat utaztam Európában ösztöndíjjal, csodálatos időszak volt! Ez a mostani babavárás meg egészen más jellegű pozitív impulzusokat ad :)

Miléna
Én is szeretnék híradást a koraszülött bébiről, ha lehet :P

Anikó
Cuki a pihenőszék és jó olvasni, hogy más is boldogan-izgalommal készülődik

Niki
Ez a 2D felvétel tényleg vetekszik a 3D-vel, jól elkapott pillanat és természetesen édes baba!

Kispocc
Csak nyugi babaholmi-vásárlás ügyben... A tesómnak a 36. héten szóltak, hogy most már elkezdhetné a vásárlást :lol:
Kép

Sense

Én is abbahagytam a májusi topik olvasását a szoptatással kapcsolatos horror elemzésekor, mert bízom jószerencsémben vagy legalábbis lelkierőmben :)

Gremese
Hát Ti aztán biztos nem vagytok egy unatkozó pár :lol: Az én férjem is hasonló típus, de emellett néha még cukkolni is szeret, szóval a tüzet életben tartó kis cinkosság megvan...
Fájdalomtűrés esetén hasonló a véleményünk, mivel egy nő 2-3X szül (plusz kivételek ld. Vadvirág) :) ezt ki kell bírni - mondom én előtte állva :D De hát oly sok nő átélte már a szülést, kevesebb orvosi segédlettel, mint mi, ez jelenthet valamit :wink:
Egyébként mikor eltörtem a lábam, még az volt a kósza gondolatom, hogy hazabicegek, csak miután láttam, hogy nem tudok rááálni, még odahívtam egy nőt az utcán és megkérdeztem: "elnézést, ezzel Ön kórházba menne?" Csak miután a hölgy elképedt a paradicsomnyi duzzanaton, akkor beláttam, hogy mentőt kell hívni...

Kép
granda
 
 


Sziasztok!

32 hetes baba:az intenzíven van sajnos,lélegeztetőgépen.Anyukája kapott olyan szurikat mint én,ami a tüdő érlelését segíti.Az állítólag két hét múlva hat,náluk még akkor lett beadva...Nálam már elvileg hatott.Kevesebb a súlya mint kellene,1.4 kg.Az uh-s doki azt mondta az én babám súlya most kb. 1.4-1.5 kg,így a 30. hét elején.Ő 32 hetesen ennyi.Állítólag erős és mocorgós kislány,csak a koraszülöttek rögös útját sajnos még végig kell járnia. :cry:

Szopis párna:itt van a kórházban is velem+még egy kispárna is.Pótolhatatlan!Állítólag vihetem a vajúdóba is,meg a szülőszobára is.

Vizsgálatok:hetente egy uh,naponta szívhang 3x.Más nincs csak ha baj van.
Olyan muris,manó szinte minden hallgatózásnál csuklik. :lol: Annyit mozog,szobatársaim messziről szokták sasolni az ugrándozó pocakomat.

Híztam kicsit amióta itt vagyok. :shock: Na nem a kórházi kajától ugye.... :wink: Kicsit vissza kell vennem,nehogy a vérnyomásom bánja majd.Ma megláttam a pocimat a bejárat üvegében...Hú de meglepődtem. :lol: Ritkán látom mostanság oldalról,van egy mérete.

Megyek lepihizek,nem jó ülni sokáig.

További jó hétvégét mindenkinek!

Puszi!

Kép

Miléna és Zéti
milénamoni
 
 


Sziasztok !

Miléna : jó olvasni a soraidat. Kitartás erős vagy Zéti meg tudja a dolgát.

Lányok ma elkezdtem csinálni a málnaszörpöt. Valaki kéredzte, hogy el áll-e . Szerintem tutti mert kell bele tartósítószer.
Kiváncsi leszek milyen lesz.

Nem tudom ki nézte de a Viasat3-on volt az Emberi Történetek. Szörnyű volt. Harlekim szindrómás gyerekekről volt benne szó.
Harlekim szindróma : gyors bőr növekedés. Ezeknek az embereknek egy éjszaka alatt nő annyi bőrük mint a normál embernek 14 nap alatt.

Na most lépek jó éjt mindenkinek.
20200310173350
 
 


Anikó!
Nagyon klassz a pihiszék! :):)

Gremese!
Igazán édi Kispapi, nagyon jópofa dolgokat mondott. :):)

Niki!
Tényleg szuper az UH-fotó, nagyon aranyos a bébi! :):)

Igen, mi 100 %-osan hiszünk abban, hogy választanak minket a gyerkőcök.

És persze abban is, hogy egy boldog család alapjai a mérhetetlen szeretetnél, az őszinteségnél és a toleranciánál kezdődnek - aztán persze még ezer fontos dolog van, mondjuk a folyamatos dícséret, bíztatás, elismerés, nevetés, játék, közös programok és célok, stb.

Mindig, minden esetlegesen felmerülő problémára keresünk és találunk olyan megoldásokat, amik végül mindenki számára elfogadhatóak - így aztán nincs olyan hogy egy valakinek kell hogy igaza legyen, a közös nevező létrejöttével pedig mindenkinek igaza van egyenlő mértékben. :):)

A sztorikról még eszembe jutott, hogy mindhárman mindig teljes energia bedobással, hatalmas lelkesedéssel ki akarják venni a részüket teljesen önként mindenből.

Pl. ágyneműk elpakolása, mosogatógépből kipakolás, mosógépbe bepakolás, asztal megterítése és leszedése, virág locsolás, játékok összepakolása, porszívózás, stb.

Több alkalommal is volt olyan, hogy nagyon siettem volna, ezért titokban próbáltam véghezvinni az adott feladatot, de valamelyikük persze észrevette és azonnal rohant hogy Ő is akar segíteni, utána pedig természetesen pár mp. múlva a többiek is követték nagy lelkesen. :):)

(És mondjuk amikor kivonulunk az erkélyre, akkor mindenkinek van saját locsoló kannája, virág srpiccnije, minden tiszta sár lesz és háromszor annyi időt vesz igénybe mintha egyedül csinálnám meg kb. 2 perc alatt. De megéri a türelem. Jó látni hogy ilyen lelkesek és egyre ügyesebbek. :):) )

Anitja!
Igen, szerintem is mindenképpen szükséges egy ilyen Apuci mint a miénk, különben nem is lenne értelme az egésznek.

Pl. el sem tudom képzelni hogy ennyi gyerkőcöt mennyi idő alatt zuhanyoznék le esténként - pláne amikor hajmosás is van - egyedül...

Így meg együtt pikk-pakk elintézzük, én általában zuhanyozom Őket, Apa pedig szárazra törli mindannyiukat - és ez mindenben így működik, megosztozunk minden feladaton, gyorsan végzünk együttes erővel. És ami a legfontosabb, hogy szívesen, örömmel csináljuk. :):)

Bizony, lehetetlenek nincsenek, bármikor úgy alakulhat hogy hozzátok is ikrek jönnek. :):)

(Amikor Dominika megszületett, álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha még ennyi tesója lesz. :):) )

Miléna!
Szívből DRUKKOLOK a bébinek és a mamijának, hogy minél hamarabb minden a lehető legnagyobb rendben legyen velük. :):)

Ti pedig nagyon ügyesek vagytok, csak így tovább, minden OK! :):)

Gondoltam hogy nálatok van a szopipárna. :):)

Tegnap voltunk a Múzeumok Éjszakáján (a Természettudományi Múzeumban, valamint a Vasúttörténeti Parkban) és remekül éreztük magunkat mindannyian, remek programokat kínált mindkét hely és igazán hangulatos volt így késő este - pláne a szabadtéri vasúti park által kínált élmények.

23:30-kor kezdték mondani, hogy elfáradtak, úgyhogy gyorsan haza indultunk, aztán villámgyors zuhanyozás és utána egy pillanat alatt már aludtak is. :):)

Vadvirág
Vendég
 


Vadvirág! Küldtem privit.

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?