Huhh! Ezt az elvonókúrát. Pedig ha belegondolok, nem is volt hosszú. Kössz Gurgi, aranyos voltál, ide is megírtad, nekem is válaszoltál. Arany vagy.
Amúgy reggel apa nekiállt a csajoknak egy játszóházat/várat építeni (régebben harcoltam ki, s határidőt kapott, verseny után neki kell látni), nyomatta is keményen, a szomszéd a szénabehordást szintén, mikor putty, a semmiből jött a vihar. Felkapta a gyerekek kis, vízzel teli medencéjét is. Hát nem semmi volt. Aztán épp bepakolom a mosogatógépet, villany kezdett piilogni, majd elköszönt. Olyan sötét volt, hogy még olvasni sem lehetett. Bánatomban lefeküdtem, majd az üzletből a csajszi hívott, arra ébredtem. Villany meg még sehol. Aztán írtam Gurginak, majd azon kezdtem idegesíteni magam, hogy Grétu nem mozog, s nem is emlkékeztem, hogy ma mocorgott volna. Lenyomtam neki az egyetlen itthon található Túró Rudit, semmi válasz. Apa már hajlott volna arra, hogy dokinénit felhívjam, se én még azért nem. Mert hátha az én bogaram meghunyászkodott a nagy vihar miatt. Na, aztán nekiláttam olvasni (közben vihar elmúlt, de villany még sehol, apa járt le a piacra, s onnan tudtuk a diófa kidőlését), s egyszercsak Grétu is kezdett lájtosan mocorogni. Majd ideültem a gép elé a székbe, benyomtam egy adag cseresznyét, s kezdett jobban kalimpálni. Asszem ezzel most be is kell érnem, hisz lehet most jól érzi magát.
Aztán visszamentem az ágyba olvasni, majd jött a csoda, tv-nél kigyúlt a kis piros lámpa. S ami a még nagyobb csoda, azonnal volt internet is. Hát inkább hajlok arra, hogy a netes kábel nem volt eltépve, mett ennyire nem hinném, hogy össze bírták volna hangolni a munkát.
De hurrá, elvonókúra vége.
Nenőke - gondoltam rád sokat míg Grétussal vívódtam, hogy moccanjon már meg. Remélem azért ha valami gázasra gondolnának a kórházban, akkor már csak kiemelnék belőled a lurkót épségben. De ha még nem, akkor valószínű még nincs itt az ideje, hagyják anyucizni belülről a bébet.
Andi! Hát az tuti, hogy neked nem lehetett muris az élmény a becsorral, de olvasva azért lehetett jót rötyögni.
Mary! Születés után 2 hétig lehet gondolkodni a gyerek nevén? Hmm... Nálunk max addig lehet rajta agyalni, míg a szülészeti elbocsátó szép üzenetet nem adják a kezedbe. Na, azon mán kell szerepeljen. S ha 3-4 nap után mehetsz haza, az messze távol van a 2 héttől.
Bibike! Persze semmi gond, csak élveztem, hogy ezt megjegyezted.
Emi! Hát gáz így a kiírt idő előtt 2,5 héttel ilyen ténnyel szembesülni. Szülinőkkel szerencsére (vagy sem?) mi is úgy állunk itt mint a fehérváriak, hogy alig vannak, ergó vagy ügyeletes, vagy épp tök fáradt. Meg az itteniekkel az előző tapasztalataim alapján nem is "kukoricáznék", le...rom az egészet úgy ahogy vannak. Mán nem tom melik szülésemnél vót, hogy az amelyiknek adtam, rám sem szart, aztán jött a váltás, annak meg nem adtam, erre az csupa szív-lélekkel volt mellettem (utólag persze, hogy kapott). Uhhó most tuti alapból előre senki nem kap semmit. Eccer tessék mán nekem bizonyítani.
Szivvi! Téli pizsi, férjuram zokni. Hááát, asszem ha konkrétat nem mondanék, én is járhatnék úgy mint te. Télleg pizsi: akkor abban voltál, semmi hálóingezés?
Itt a vihar annyira elmúlt, hogy az előbb apa hívott, segítsek a kölökvár építkezésben, s az agyvizem mán rotyogott. Meg leizzadtam mint egy ló, pedig csak megfigyelői státusom volt.
Na mék, mett ismét hív apa, ezt is eddig nem tom hány részletben írtam már meg.
Gurgi, menjetek el (hacsak nem vagy totál kinyúlva) Annyira tecc nekem ott Zsámbékon a romtemplom.