Helló!
Banita! Szép a pocid, és tök jó, hogy a fejed is ott van!!!
Ma voltam a dokimnál, hát ő 1660 g-ot mért. A 4D-s meg 1700-at. (Ez ugye függ attól, hogyaz UH képen hová teszik a keresztet, mekkora méretekből állapítják meg a súlyt).
No, néztett egyet, mosolygott, és azt mondta, szép nagy baba, két héttel később kellene itt tartanunk.
Erre én megkérdeztem ,hogy ez azt jelenti, hogy most két héttel "idősebb" a súlya alapján, hogy hamarabb születik?
Azt mondta nem. Vannak a kis súlyú babák, 2700 g körüliek, meg a nagy súlyúak, a 4 kiló körüliek. Mi a nagyobb súlyú baba vonalát követjük, ami azt jelenti, hogy időben fog születni, csak nagyobb súllyal. A szülésznő azt mondta, 3500 g alatti babára ne számítsünk, inkább 3800 g körülire. (Az még egész jó).
Azt is mondta a dokim, ha keveset eszek, vagy ha sokat, ez a baba akkor is ekkora, ő fejlődik a saját ütemében, a súlyát nem tudom befolyásolni. (Mellesleg nem is akarom, akkora lesz, amekkorának lennie kell).
Úgyhogy a sportlédi szépen fejlődik, ízirájder babuka.
A szülésznő azt is mondta (de persze biztosan vannak kivételek), hogy a kis súllyal születő babákkal több a probléma. Utol kell magukat érni súlyban, nyűgösebbek, töbet kell velük foglalkozni.
A nagyobb súlyú babák nyugodtabbak, tisztába tevés és etetés után alszanak, mint a tej.
Nahát, az én Zsofkám már most ilyen. Nyugibébi.
Voltunk ma bababoltban kiskádat, meg állványt venni, de olyan állványok voltak, mint a lélekvesztő. Ráadásul 7800 ft-ért.... Kiskádat, ami sokáig jó láttam 1600 Ft körül. Nem vettük meg, inkább megnézzük máshol is.
Viszont vettem mellszívót tárolópoharakkal, névnapomra meg kértem gőz sterilizálót cumisüvegekkel.
És nagyon köszönöm babuka nevében is a dícséreteket!
Anyuval most megnéztük a felvételt, és igazából most láttam, hogy a kis drágám fél percenként mosolygott.

Anyu egyből rávágta, hogy apjára hasonlít, mosolygásban meg mindkettőnkre, mi egy elég rötyögős család vagyunk.
Már alig várom, hogy megszülessen (asszem vinnem kell egy karton papírzsepit, mert a könnyeimmel el fogom áztatni a kórházat, nem beeszélve apáról).
Viszont nagyon élvezem ezt az állapotot, szeretek kismama lenni nagy pocakkal!
