Halihó Csajok!
Adok vérge életjelet magamról, de egyszerűen kész vagyok, teljesen padlón érzem magam lelkileg. Úgy érzem, az egész világ ellenem van. Mindenki piszkál.
Elsősorban a pocakom méretével van bajuk, ugyanazt hallom most is, mint Manóval. „Úristen, mekkora, biztos ikreid lesznek!” „Jesszusom, hogy lehet valakinek ekkora pocakja félidősen?” „Óriásbébi lesz, meglátod, ezt nem tudod megszülni” És még sorolhatnám. Teljesen kivagyok, már ott tartok, hogy nem merek kimenni a házból. Pénteken is sírva jöttem haza, mert találkoztunk a játszótéren egy „kedves” ismerőssel – akivel ráadásul min. 5 éve nem láttuk egymást – és legalább negyed órán keresztül azt ecsetelte, hogy a lánya, akinek ugyanekkora pocakja volt mennyit szenvedett végig a terhesség alatt, és 14 óra vajúdás után már könyörgött a császárért és 4,2 kg-os gyereke született. A legborzasztóbb az, hogy hiába mondom, hogy a pocak mérete és a gyerek születési súlya, hossza között nincs egyenes arányosság, mintha meg sem hallanák. Ráadásul útálok idegeneknek magyarázkodni, semmi közük hozzá, hogy mekkora pocakom van, és mekkora gyerekem fog születni. Persze én is látom, hogy nagy – készített párom képet is, azon még brutálisabb – de mi a fenét csináljak vele. Egyszerűen ilyen alkat vagyok és kész.
A másik, amivel állandóan piszkálnak mostanában, hogy miket adok enni Manónak. Ő nem ehet gluténest, tejterméket, paradicsomost, és ezt senki nem érti meg. Ugyebár ezeket egyébként sem ajánlatos adni a gyereknek 1 éves koráig, de Manóm ráadásul veszélyeztetett is az allergiára, mert van allergiás a családban nem is kevés. Most hétvégén is állandóan azt hallottam, hogy adjak neki ezt, adjak neki azt, és nem fogják fel, hogy nem eheti. Pl. babapiskótát, túró rudit, túrókrémet, kekszet, stb. És mindig a magyarázkodás, ami már rettentően unalmas, és kiborító, hisz ő az én gyerekem, majd én eldöntöm, hogy mit mikor adok neki.
Ezen kívül apósomnak mániája, hogy a gyereknek mindent szabad. Szombaton pl. a konyhaszekrény fiókját engedte nyitogatni Manónak, ráadásul azt, amelyikben a nagy kések vannak, és mikor megkértem, hogy ne engedje neki, még én voltam hülye. Mondtam neki, hogy attól félek, hogy a gyerek odacsukja az ujját, erre közölte, hogy ő arra figyel. Na, nem telt el fél perc, és megtörtént az, amitől féltem. Szó szerint üvöltöttem apóssal, és megmondtam neki, hogy lesheti, mikor veheti a gyereket a kezébe.
Ne haragudjatok, hogy így rátok zúdítom a bajomat, de olyan jó valakinek „elmondani”.
A páromat nem szeretem ezzel traktálni, és azért is nem akarom neki minden egyes alkalommal ezeket elmondani, mert előbb-útóbb ő nagyon be fog szólni a piszkálódó családtagoknak, és annak semmi jó vége nem lesz.
Kriszti! Értettem elsőre is, hogy mi volt az „alapprobléma”, csak azért kérdeztem rá a vérképedre, mert általában akkor szoktak az orvosok ragaszkodni ahhoz, hogy vasat, vagy vastartalmú vitamint egyen a kismama, ha határértéken alul van a szérum vas szint a vérben. Nekem is szednem kellett tavaly a MaltoferFol-t, ha jól rémlik a 32-dik héttől, mert akkor már nem volt jó a vérképem. Szerintem addig felesleges terhelni a szervezeted a plusz vasbevitellel, amíg jó a vérképed, hisz ez az általad is írt „mellékhatásokat” produkálja. De persze az orvosodnak biztos jó oka volt rá, hogy azt tanácsolta szedjél ilyen vitaminokat, és ne érts félre nem is okoskodni akartam, csak nekem ez a véleményem. Hidd el, mindannyian vagyunk úgy, hogy ez az állapot nem fenékig tejfel. Én is sokszor érzem most is úgy, hogy bárcsak vége lenne már, és megszületne a Pocaklakó.
Manóval a végén már nagyon vizes voltam, rettentően fájtak a lábaim, a derekam, a hátam, a hasam őrült nehéz volt, és megváltás volt számomra, mikor a 37-dik héten megműtött a dokinőm, mert akkor már annyira ödémás voltam, hogy félő volt az már ártalmas Manóra is. Szóval csak annyit tudok írni – bár tudom nagyon elcsépelt – hogy kitartás, lesz ez még így se.
And! Igen, ilyeneket nekem is mondtak, hogy milyen jó neked, hogy császárral szültél, olyan szörnyű „pont ott” az a 3-4! öltés.
Erre mondtam én, hogy igen, nekem meg van egy 15 centis vágás a hasam alján, hetekig alig tudtam felkelni és lefeküdni, plusz a hasizmomnak búcsút mondhattam. Azt mondta erre az egyik ismerős csajszi, hogy én legalább nem szenvedtem 12 órát a vajúdással. Ja, mondom és meg szenvedtem 24 óra fekvéssel, mikor a fejem sem emelhetem fel a spinál miatt, meg szenvedtem heteket minden egyel fordulásnál, mikor úgy éreztem, szétszakad a hasam. Ja és most, hogy nyúlik a heg már lassan ott tartok, hogy nem tudok bugyit venni, mert mikor hozzáér, majd bepisilek a fájdalomtól.
Nevekkel mi is így voltunk sokáig, párom mindenre tudott valami negatív „becézést”, szerencsére aztán a Kornélt elfogadta, sőt kifejezetten tetszik neki, mert nem „tucatnév”.
Tittina! Csak azt tudom írni, mint a többiek is. A névválasztás a ti magánügyetek, senkinek semmi beleszólása nem lehet. A lényeg, hogy mindkettőtöknek tetsszen, és passzoljon a vezetéknévhez. Mi is megkaptuk Manónál is, hogy a Manó az egy idióta név, a Máté meg tucatnév, és most is közölte apósom, hogy a Kornél meg egy használhatatlan név, amivel nem lehet élni, meg, hogy miért nem olyan nevet választunk, amit lehet becézni.
De engem nem érdekel, ki mit mond, ő a mi gyerekünk, és szerintem abszolút nem olyan neveket választottunk, amitől szenvednie kellene egész életében.
Doren! Egyet értek, az anyaság nem azzal kezdődik, hogy ki hogyan hozza világra a gyermekét. Nekem esélyem sem lett volna normál úton szülni, mert Manó dereka volt a méhszáj felől. Nagyon édesek a gyerekeid. Úgy várom már én is, hogy így évődjenek egymással.
Réka! Gratula a kukacoshoz!
Gem! Szerintem nincs semmi gond, itthon pl. tudomásom szerint ezt nem is nézik. És én úgy tudom, hogy rubeola antitest akkor is van a vérben, ha pl. gyerekkorban voltál rubeolás, hisz akkor egész életedre védett lettél ellene.
Benszi! Ilyen nekem is volt már, szó szerint kétrét görnyedtem a fájdalomtól mire leértem a WC-re és majdnem sírtam pisilés közben. Nekem nagyon lenn van a Pocaklakóm, de meg sem lepődtem ezen, Manó is ennyire lenn volt már a 20-22-dik héttől.
Fúúúú, csajok, bocsi, megint kisregényt írtam. Lőjetek le, ha sok vagyok.
Most megyek is, leállt a mosógép.
Szép napot, és jó pocaknövesztést mindenkinek. Vigyázzatok magatokra, és persze a gyerkőcökre is.
Anita
csak a kocsiba teszem ki-be, és ha fáj valamije és sír, akkor felveszem.
