Sziasztok,
Mostanában gyermekem úgy szopizik, hogy eszik valamennyit, amennyire elsőre ömlik, aztán abbahagyja, vagy azért mert böfiznie kell, vagy azért mert már nem ömlik. És azután csak akkor hajlandó enni csak ha álmos. Akkor viszont fél-egy óráig sem engedi el a cicit, viszont nagyon lassan szopizik meg-megállva. Ha nem adok álmosan, akkor nem hízik.
Éjszakai szopi nélkül meg szintén nem hízik. Végül is kibírná az éjszakát gyakrabban is felkelés nélkül, de akkor már hajnalban felkel, ami nekem nem felel meg, akkor inkább egy éjszakai kelés, gyors visszaalvással.
Különben meg egész jól elvan magában, játszószőnyegen stb., ha ezen az evés dolgon túl vagyunk, bár ez az evés/altatás gyakran egy/másfél órás program.
Ja, és nektek nem volt gondotok a Peg-Perego babakocsival (a miénk Venezia)? Mert a miénk hátsó kerekei (a külső) lekoptak. Végülis a Brendon szervízbe (vagy Soroksári úti szerviz, ahol direkt egyeztettünk időpontot) ingyen kicserélték, és azt mondták inkább a hátsó kerekek legyenek bolygósítva (előtte mindig az első volt).
Tali,
Nekem mindegy az időpont, ugyan lehet kicsit elmászkálunk, csak nem tudom mikor. Apu biztos nem jön (ugyanmá’ babanet), tehát ebből következik, hogy szívesebbben mennék hétköznap. Örülnék ha jönnének a vidékiek is.
Hozzátápi,
Milyen érvek vannak arra, hogy szopi előtt vagy után? (Azt az egyet tudom, hogy utána, hogy nehogy elválasztódjon. Ebben van valami?)
Víz,
Ha van hozzátápi, attól még nem muszáj víz, ugye? Aki eddig nem adott vizet, az mikor akar adni? És csak cumisüvegből lehet? Csőrös pohár, normál pohár? Érvek, ellenérvek?
Timi,
Jó sokat nőtt Lillus.
Mekkora harisnya kell egy ekkora lánynak? Vagy hogy megy a harisnyák számozása?
Bigsister,
Végül is vsz az lesz, napirend helyett, hogy tényleg úszás előtt megszoptatom, mint ahogy egyébként más programok előtt is szoktam. Csak nem annyira szokott működni ez a rendszer, mert általában ilyenkor nem nagyon akar szopizni, mikor csak én gondolom úgy hogy kéne. Nem „hakapeszi”.
Nem hiszem, hogy annyira kevés lenne ez a gyarapodás. Azt hiszem hivatalosan is a havi 450 g van előlátva. Az kb. ott van.
Lora,
Nem éhes téma. Azért az nem úgy van, hogy csak én molesztálom az evéssel a gyereket. Van, hogy biztos éhes (látom is rajta, meg mondjuk 4 órája nem evett), mégis nagyon keveset eszik.
Mióta ismeritek egymást a pároddal?
Ja, és akartam már kérdezni miért a Lora7 név (vagy volt már erről szó)?
Mazsi,
Már akartam írni, hogy nagyon vagány Lea azon a kisképen. Rakhatnál fel már nagyobbat is.
Cézár saláta? (múltkor nekem nagyon jól sikerült)
Ágiboldi,
Na, hát nem is volt olyan szörnyű, ha ennyi babanetezés mellett sikerült. Vagy motivált a célprémium?
Pann,
Gratula, Gergő hasrafordulásához. Múltkor Zsófi is csinálta, vagy 3X egyedül, de azóta nem gyakorolja. Fordítva meg csak segítséggel megy (bár már egyre kevésbé kell segíteni). Ja, és jó hogy a csomó csak duzzadt nyirokcsomó (gondolom én is megijedtem volna),
Lorca,
Nagyon aranyosak így együtt a gyerekek. És hasonlítanak egymásra. Jó sokáig elnézegettem őket.
Dinyuska,
Szemléltető volt a hozzátápi leírásod. Így rájön az ember, hogy nem is olyan rossz ez a szopi, még ha mi mindig ezen problémázunk is (pláne én).
Május,
Sokat változott Kele. Nekem bejön a csávó (mindig a szőke, alacsony, kopaszodó volt a típusom (bár ebben az esetben egyértelműen hajasodóról van szó)) . Asszem nekem már nem lesz esélyem, de majd ajánlom Zsófi figyelmébe (bár azt hiszem a gyerekek nem annyira bírják, ha az anyjuk ajánlgatja nekik a csávókat. Mintha ilyesmi rémlene).
Pann, SNO,
Meg vagytok elégedve az ERGO-val? Szerintetek milyen idős korig fogjátok használni?
Orsi,
Azért az éjszakai evések látszanak Sebi súlyán.
És pár kép:
