A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 júliusi babák


Jó reggelt!

Na este nem jöttem. Mett éccaka 1-kor értünk haza, elvittük a nagyokat egyik nagyszülőktől a másikokig, meg culikat vettünk nekem meg a csajoknak, hogy jövő szombaton kinézzünk valahogy.
Koszmós téma nem felejtve, csak ki kell várni.

Spirál téma ellen akartam állást foglalni. Adri és Gréta közt valaki rövid ideig belémköltözött, amiről akkor szereztem tudomást mikor távozott. Épp vizsgára készültem, ültem a tananyag mellett a széken, s erre olyan érzés, hogy jé..... magamrapisiltem. S ahogy ezt magamban kimondom, ismét. Na, akkor rohanás budira, s megállapít, hogy elöntött a vér. Persze srpirálom volt, így elviekben védettnek kellett volna lennem. Kontrollban is voltam úgy kb 11,5 hóval előtte, s kb. 2 hét múlva lett volna esedékes, amit én kb. egy hónappal akartam volna meghosszabbítani. Fürcsikádba beálltam, s mintha csapot nyitottak volna belőlem. Na jó, nem részletezem. Akkor kerültem ehhez a dokinénihez akinél azóta is vagyok, olyan emberségesen állt mellém s a téma mellé, hogy ihaj. Mondta, hogy spirál egyik fele nincs meg (vizsgálat és kapirgálás után). Érdeklődött, hogy nem vettem észre mikor távozott? Há akkor nem estem volna pofára aznap. Há azóta ott tartok, hogy spirálban és mesékben nem hiszek. Igenám, de bogyókat most nem javasolt, spirál nekem nem köll, így egyenlőre abban maradtunk (már írtam róla vala, apával előtte egyeztettem), hogy marad apának a zoknibabújtatás. Oszt mikor Grétu már nem fog szopizni, akkor dokinénivel újból tárgyaljuk. Szerintem ő arra gondol, hogy meggyőz engem valami Miruna nevű spirállal (kombinált izé, azaz spirál és tabletta kettős hatása vagyon - na azt nem kérdeztem, hogy itt is ha spirál egy része távozik, akkor a maradóban lenne-e a tablettának megfelelő hatóanyag?), én meg elég szkeptikus vagyok ebben a témában. Na, de egyenlőre szopika van, majd meglátjuk.
Télleg, hallott valaki a Mirunáról?

Na, mék vissza aluka, kevés vót az 5 óra alvás.

Kép
kissmanó
 
 


Ja, s ne mán tali napján eső legyen. Mett tegnap apa ígérte, hogy megpróbálja összekapni magát, hogy elérjünk a talira. Valószínű késés lesz belőle, de ha összejönne írtó boldog lennék.
Télleg: kb. azért 10-től meddig tartana?

Kép
kissmanó
 
 


Ikeában külön helység sem a krakkóiban sem a bukarestiben nincs. Ezt a kettőt ismerem, Bp-it nem, de szerintem épület tökre ugyanaz.
Esetleg a kajáló környékén lehetne az asztaloknál. Nagyobbakat meg a játszóba leadni.

Kép
kissmanó
 
 

 
 

Sziasztok!

Megérkeztünk tegnap, de későig pakoltunk!

Fogigátlás: Nekem dokibácsi fogigátlót írt fel, kiváltottam, de nem kezdtem el szedni. Nem tudom, mit csináljak. :roll:

Enikő, addig kell hathetente járni, míg nem kezdek el menstruálni. Ellenőrzik, nem terhesség miatt nem jön-e meg.

Na megyek, mert MArci hív, de később még jövök.

kispiskóta
 
 


Jó reggelt!

Zsu!
Nekem is felírt a dokibám fogigátlót pedig én nem is kértem. Kizárólag szoptatás alatt lehet szedni, szoptatós mamáknak fejlesztették ki de én nem fogom szedni.

Samukám tegnap nem fürcsizett ugyanis 7-kor elaludt az autóban és nem volt szívünk felébreszteni, fél 1-ig aludt.
Tegnap nagyon nyugis napunk volt, egésznap nem sírt kivéve amikor elindultunk a barinőmhöz, annyira álmos volt, adtam neki cicit, 2-3 perc és bealudt. :lol:

Pici koszmot ma én is felfedeztem a fején.

Nem szedem a More Milket, dől a tejci.
:lol:
torolve_20131003125716
 
 


Sziasztok!

Kata! ugyan egy nappal később, de nagyon sok boldog születésnapot kívánok én is. Okulva a tegnapi elmaradásomból, Egonkának is boldog névnapot kívánok. Tudom, hogy holnap lesz, de ki tudja, hogy holnap jövök-e?
Popsi: nekem anno a bőrgyógyászdr.néni a nedves törlők helyett a szappanos-melegvizes lemosást javasolta. Onnantól kezdve úgy csináltuk és elmúlt az érdesség.

Lynia-Emi: Valóban heti 1 amp Konakion, de az K vit. tartalmánál fogva nem a csontosodással kapcsolatos. A kutacs-kérdésben Manóval pedig erről "beszélgettünk".

Mütyürke! Druszám!!! :lol: Átjött a 13.-i p.üzid!!! Csak idő kérdése és a többi is megérkezik? :lol: Menjünk biztosra! :arrow: mezoefamily@t-online.hu címre talán hamarabb eljut hozzám a leveled. Nagyon szépen köszönöm az eddigieket is. :D

Képzeljétek! Tegnap 13 órakor a dróthálós kerítésünket egy fickó felfeszítette és bemászott a kertünkbe. Közelebbről szemügyre vette a felfújható nagyobbacska medencénk szivattyúját. Az érdemi munkára szerencsére nem volt ideje, mert a párom észrevette és iszonyú hangosan ráüvöltött. Erre én is kifutottam és én is mondtam a magamét. Sajnos bot nem volt a közelben, pedig amit akkor kapott volna tőlem...... Kihívtam a rendőröket. Nagyon sokat tettek. Megnézték, hogy hol feszítették fel a kerítést és naggggyon megvígasztaltak minket azzal, hogy Káposztásmegyeren sorozatosan lopják a szivattyúkat. Ami azt illeti örülünk neki, hogy a miénket (Á:20eFt)nem vitték el, de ez a szemét alak még nincs kivonva a forgalomból.

:twisted:És nincs semmi biztosíték arra, hogy nem jön megint vissza. Minek él az ilyen?

:evil:

Bízom benne, hogy a mai napunk jobb lesz.

Tücsi

Kép[/url]
mtücsi
 
 


Rita, én sem kértem, kaptam. Nem Cerazette a neve véletlenül?

Ja képzeljétek. Még jó hogy vittem magammal mellszívót. Tegnap reggelre úgy bedurrant, ahogy még soha. Marci szopizott (szívnia nem nagyon kellett dőlt a szájába) és utána még ugyanabból a ciciből kiszívtam 140ml-t. Azt hittem mellgyula lesz annyira fájt.

Nekünk a füle mögött volt koszmó. Sűrűn kell olajozni, és fürcsi után jól átdörzsölni a törcsivel.

kispiskóta
 
 


Sziasztok!!!

Köszönöm Tücsi, Egon nevében is :D !

Képzeljétek! Volt kaki egyedül!!!! Kevés és még mindig nagyon sötét, de volt!!!! :D

Tücsi! Hát, sz@r, hogy csak úgy valaki elvihet bármit az udvarról. :twisted:

Köszönöm a koszmó tanácsokat.
molkata
 
 


Koszmó:

Mi az?
Barna, pikkelyes foltok a csecsemő fején, amely néha az arcra, törzsre és fenékre is átterjedhet, vörös, pikkelyes kiütés formájában. Nagyon kellemetlen látvány, de a csecsemőt egyáltalán nem zavarja.

Hívjunk orvost, ha: a kiütés terjed és zavarja a csecsemőt, fertőzöttnek látszik vagy nedvezni kezd, nem múlik el öt nap alatt (na ezen utóbbival nem bírok azonosulni)

Mit tegyünk?
Dörzsöljük be a felrakódásokat (khmm fel vagy lerakódás? - könyvből másolom) a csecsemő fején babaolajjal, hogy felpuhítsuk. Hagyjuk rajta az olajat 12-24 órán keresztül, azután gyengéden fésülgessük a haját, hogy a lerakódások (alleluja, most már lerakódás...) fellazuljanak. Végül mossuk meg a haját, s a koszmó nagy része ezzel el is tűnik.
Ha a kiütés terjed, tartsuk az érintett területet tisztán és szárazon. Ne használjunk szappant vagy babafürdetőt - gyógyszertárban vegyünk lemosókrémet.

Kép
kissmanó
 
 


Ezt találtam. Egy kis nosztalgia...
Szilvi:Kép Esztora:Kép Lynia:Kép
molkata
 
 


Manó! Köszi a koszmó infót. Kipróbálom.
molkata
 
 


Szívesen. Hisz ígértem.
Amúgy engem meg tuti nem idegesít így 3ik kölöknél. Valahun (még Adri idejében) hallottam, hogy anyatejjel kell kenni. Hát én csöpögésből pakoltam a szemöldökei közé, s onnan már elhúzott a koszmó. Rá kéne csurgatni a feje búbjára?

Kössz a nosztalgiás képeket. :wink:

Kép
kissmanó
 
 


Manó!
Akkor Samu fején nem koszmó van mert ez olyan mintha picit száraz lenne a bőre..fehéres színű hámlás és nagyon kevés.

Zsu!
De Cerazette :lol:

Gyorsan kitakarítottam, hajat mostam, most ébredezik a kicsike.
Délután megyünk ajikat vásárolni. Atinak lesz a szülinapja+ kedden a 3-ik házassági évfordulónk..kéne vmi. meglepi..na de mikor menjek el..itt a környéken csak gagyi boltok vannak. A pólusba szeretnék de lehet, hogy együtt megyünk.

Manóó!
Megint hasra tettem a vállamról és aludt kb. 1.5 órát.

Ad valaki Gripe Water-t a babájának???
Állítom, hogy százszor jobb, mint az Infacol.
torolve_20131003125716
 
 


Hát akkor szerencsés vagy Gurgi a hasratételnél.
de szerintem így jobb, mint beleéld magad, aztán kopp. örülök, hogy müx a dolog.

Adrinál jött be nagyon a gripe water, nálunk most nem, bár láss csodát (el ne szóljam magam) most úgy néz ki nálunk kimaradt, nem szedünk semmit.

Kép
kissmanó
 
 


Sziasztok!
Kata
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Nem is volt régen,de mintha egy másik életet élnénk :wink:

Gurgi
Pont tegnap tértünk át mi is a büdi vízre!! Talán mintha télleg javulna a helyzet!
Képzeljétek el, este megcsináltam Lilinek a teljes masszázst és magától elaludt 1/4 11-kor, 1-kor ébredt, de csak keveset szopizott és utána csak 5-kor kelt! Mondjuk akkor én is meg apa is arra ébredtünk, hogy akkkora rotyogás van, rengett az ágy! :lol:
Így nekem is hajnalban fejni kellett, amire nem is tudom mióta nem volt példa!

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


amúgy tegnapelőtt du-tól ismét elővette aranyos lányom a bukjunk minél nagyobbat című darabját. ma reggel már lucsogott a vállamon a textilpelus, a pólóm, s a rövidgatyóm(ültömben kaptam a zuttyot)

Kép
kissmanó
 
 


jó reggelt!

Kati, cukor nem kell bele!!! 1 rész só- 1 rész liszt és víz! tehetsz bele pl pirospaprikát színezéknek!

Nálunk is a hasonalvás vált be ha rajtam alszik el, csak tartok azért tőle (nincs légzésfigyunk) de nem volt gond,
aztán onnan tudjuk, hogy ébredezik, hogy óriásikat szellent és emeli a lábait magasra!

Tücsi bocsi, nem figyeltem, csak megakadt a szemem a csak d-n :roll:

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


Sziasztok!

Az éjszakánk olyan közepes volt. Álmos vagyok (mikor nem? :lol: )

Jajj de jók a nosztalgia képek :)

Gurgi: Én is Grape Watert adom Zalánnak, sztem is jó :wink:

Kata: Gratu a kakihoz :) Az élet apró örömei :lol:

Mary: Hát köszi, hogy megosztottad velünk összeismerkedésetek rövid történetét :) Milyen nyelven beszélgettek? A gyerekhez Te magyarul, apa japánul beszél? Ti egymással mondjuk angolul, akkor a béb 3 nyelvű lesz :wink: Szerencsés.... :D

Tücsi: Az ilyennek levágnám a karját. Hogy jön ő ahhoz hogy elvegye ami nem az övé?? :evil: Szerencse hogy a párod észrevette. De én ezek után nem hagynám kint a szivattyút. Felmérte a rohadék a terepet, lehet még visszamegy :evil: Nincs kutyátok?

Zsú: Értelek, nem tudtam hogy 6 hetente kell járni addig amíg nem jön meg.. :shock:

Koszmó: Lehet brutálisan hangzik, de én biza körömkefével sikamikáltam le annó a csajok fejéről :roll: . Ugyanis a törölközővel történő gyengéd dörzsölgetés, vagy a babahajkefével történő kifésülés, mind annyit ért mint halottnak a csók... Úgyhogy doktori javallatra jött a körömkefe. Egy kezelés után eltávozott mind. És nem kellett 12-24 órát olajba csucsogjon a gyerekeim feje. Előtte egy fél órával beolajoztam, majd dörzsi, lemosás, és kész! :wink:

Ezt hogy csináljátok, hogy minden rásegítés nélkül "dől" a tejci? Én akármit csinálok, nemhogy nem dől, de iszonyat strapásan szívja ki.... :( Szegény szakad róla víz mire nagy nehezen jóllakik (ha jóllakik :roll: )

Eldugultam, kéne főzni valamit, de mit :?:

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Manó!
Most nemtom mi van de Samu 3ik napja tök nyugodt, lehet, hogy a Gripe Water-től? :roll: Most nem 2 nagy kaki van hanem több kisebb és hajnalban sem volt az a nyöszörgős-takaró lerúgósdi..hm..nem rossz-nem rossz :lol:

Ja Manó persze nem mindig fog ez bejönni..mert azért volt olyan tegnap is, hogy 2x próbáltam ugyanígy hasra tenni és felébredt..vszínű, hogy olyankor nem alszik elég mélyen v. passz.
torolve_20131003125716
 
 


Sziasztok!

Gurgi, nekünk hasonló esténk volt, elaludt 6kor és csak hajnali 2kor kelt fel, fürcsi kimaradt! :)

Mary, mindenképpen fényképelek majd! :D

Manó, Mirena, jó 40 rugó nálunk, nekem is azt ajánlotta a dokim, de én idegenkedek a spiráltól, így marad a régi mgszokott megszakított. Eddig is becált, csak akkor jött baba, ha akartuk. A zoknit a párom nem bírja, a bogyóktól pedig híztam még Bencénél, így azt sem akarom!
Kata gratula a kakihoz, és boldog névnapot holnapra Egonnak, lehet hogy nem jövök, így előre is, sok puszi neki!

Mi ma megyünk nődokihoz, kettesben minával, a fiúk dolgoznak a szobájukon! Olyan szép lesz minden, már alig várom a költözést. Bár bútorokkal még híján leszünk, de leszarom, a lényeg hogy már ott legyünk. A régi bútorokat nem nagyon akarjuk vinni, elég ócskák már, de az egész lakésra beruházni kicsit sok lenne egyszerre, így majd apránként!

megyek is, lassan készülni kell!

Pusszantás!

KépKépKép
dikó1
 
 


Szivvi +ENikő!
Képzeljétek volt olyan, hogy adtam Samunak kis kanállal a Gripe-t és tartogatta a szájában aztán szépen kifolyt a szája sarkán. Rafkós, jót röhögtünk Atival rajta.
Elég gáz íze van amúgy. Most Infacolos pipettával adom neki mert amúgy is tök nehéz kiönteni az üvegből.
torolve_20131003125716
 
 


Hát, akkor lehet, hogy ezt a büdi vizet mi is ki kéne próbáljuk. Megk´rdem a patikában, hogy van-e ilyen itt is.

Köszönjük a kaki dicséreteket! Azóta is eröölködés van. Szegénykém...

Dikó! Jó eredményt a dokinál! Biztos minden ok.

Emi! De mennyi só és liszt? Ugyanannyi arányban?

Szilvi! Igen, mintha most lett volna..és mégis azóta teljesen megváltozott az életünk... :D
molkata
 
 


Gurgi
Nálunk 4 kezes :wink: Én összecsücsörítem a száját, apa meg gyorsan belezuttyantja!

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Ja nem ébredt ám fel Samesz csak megfordította a buksiját. Olyan szépen emeli..mindjárt itt a kaja idő, gondolom majd az üres pocak ébreszti. :lol:
Úgy szeretem ezt a kis szeretet csomagot.
torolve_20131003125716
 
 


Gurgi - pedig nekem bejött a gw íze.

Dikó - mán lelkesen várom ám, hogy költözzetek, jöhet a képzuhé.
Mi mán 3 éve itt lakunk, de még 2 szoba tök bútor nélküli (na jó, 1-1 asztal mindkettőben, meg itt aztazóágy is), de ki nem szarja le? Ja, még Adri szobája is csak 2/3-ra van bebútorozva.

Miruna árát pontosan nem tom, de asszem olyansmi.

Ja, mióta Grétu nem kapja a gw-t, pár napra rá napi 4 kakis pelus is szok lenni. tegnap meg annyit kreált, hogy alig bírtam a kocsiban kiszedni belőle

Kép
kissmanó
 
 


Szivvi!
Esetleg próbád meg pipettával, úgy egyedül is könnyebben megy sztem.
Én tegnap pl. picit magamra öntöttem és persze foltot hagy.

Na megyek mosni.

Tsók
torolve_20131003125716
 
 


Kati pihizz még kicsit! :wink: :D hogy aludtál az éjjel?
igen mint írtam 1 rész liszt és 1 rész só szóval ugyanannyi!

húúú, mekkora hasam volt!

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


Kata - nézd meg a patikában, ha esetleg nincs, viszünk ám mi akkor Egonkának

Kép
kissmanó
 
 


Egyébként lehet, hogy nem is kéne semmit sem adni Samesznak..na majd ezt is kipróbáljuk.

A lépcsőházunkban van egy csajszi 2 éves a kislánya, ő mesélte 2 vmelyik nap, hogy 2 hónaposan lazán összeturmixolta a gulyáslevest és cumisüvegből simán benyomta a kiscsaj. :lol:
Éhes volt a drága állítólag.
torolve_20131003125716
 
 


Enikő - szerintem te mindent megteszel, csak há a tejkó hozamot a fáradtság is zavarja. ezért vannak a zavaró körülmények nagyszülőknél :wink:

képzeljétek, az előbb Grétu ébredezett, nyöszörgőzött csukott szemmel, én fölé hajoltam, s finoman kérdeztem, hogy mi a baj édesanyucikáé? erre nyöször abbahagy, szem kinyit, száj elhúz széles vigyorra. hát kész voltam, olvadtam mint napon a vaj

Kép
kissmanó
 
 


grrr, ha mán olyan fasza vót a csaj, métt nem adta kanállal? :roll: :twisted: :twisted:

Kép
kissmanó
 
 


Ömlik atej téma, ha sok van benne nekem is csak úgy folyik ki! Pl ma éjjel a bugyim is tejben ázott! :roll: :lol: :D hogy hogy a fenében hoztam össze? most pl épp belövellt és folyik az oldalamon! (mit nekem betét?!)
szóval én rettegve megyek el itthonról, mert fél perc és elázik az egész felsőm!

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


Manó!
Passz. Gulyásleves 2 hósan, kemény. Kanállal bográcsból :lol:
torolve_20131003125716
 
 


Emi - ez jó :wink:
Szegény Enikő - tuti szar neki ilyent olvasni.
télleg, nem oldható meg, legalább egy hosszú 7végére (hja, még jobb lenne többre is) elvigye anyukád a csajokat? tuti jó lenne nektek Zalánnal, a csajok kibírnák nélküled (hisz ugye volt erre példa), s még ha esetleg Viola hiányozna a fejlesztőből 1, neadjisten 2 alkalmat, lehet utólag még nyerne is vele, hisz otthonra valamivel pihentebb anyát kapna.
bocs, ha nem így látod, vagy necces kivitelezni. csak tom, hogy azért te is szeretnéd a tejkót.

Kép
kissmanó
 
 


Enikő+Szivvi!

Hányszor adtok a GW-ből??Én 3-4szer..
torolve_20131003125716
 
 


aha, bográcsból
tegnap Korondon vett apa 2 fakanalat. kérdem tőle, az a hosszúnyelű minek, hisz van otthon. mire ő: de a lakókocsis bográcsozáshoz nincsen, s a Tündérvölgyben hiányzott.
na, a párom, a konyhatündér

Kép
kissmanó
 
 


Gurgi - anno Adriánál minden kaja előtt, felosztva a napi adagot kisebb mennyiségekre.

Kép
kissmanó
 
 


Manó! Drága vagy. Lehet, hogy kelleni fog.
Megérkezett a pihiszék! :D Èpp most. Ès taliztam a szomszédasszonnyal, aki átjött megnézni Egont. :D

Gulyásleves? Durva! :roll:

Mennem kell, hív!
molkata
 
 


Ja! Manó! Gyorsan kapd le a mosolyád és küldjed nekünk! :D Hadd, gyönyörködjünk.
molkata
 
 


Keveés tejhez: Egon este a nagyevésnél mindig kér pótlást is. Akkor már kevesebb a tej és nehezen jön. Eddig még nem kapott tápszert, mert éjjel az egyik cicibööl jóllakik, a másikat kifejem és napközben is fejek hozzá (akkor már kevesebbet). Ezt kapja este pótlásként és nem is kell neki mind, általában még 60-at szokott benyomni.
molkata
 
 


jajj de jó: pihiszék.
Egon béb hupp bele, Grétu engedélyezi a pihiszékben kakilást, csak, hogy az önkéntes melót ne felejtse el. Hisz csak ismét bele kell jöjjön abba, hogy megy az neki egyedül is :wink:

Kép
kissmanó
 
 


A gripe waternek is van olyan adagolója, mint az infacolnak? Ha nincs, mivel adjátok be? Egyáltalán ez is szuszpenzió, vagy ahogy a neve mutatja víz? Azt is étkezés előtt kell beadni?

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


csajok - én úgy félek: mi lesz 3 hó környékén? vagy addig is? kitart a tejecske? meg ugyi a nagy okosak szerint akkor ismét ugrás van. ellenben suli is, s akkor lesz már zavaró tényezőm, nem lehet lepasszolni nagyszülőkhöz. már előre rettegek :cry: :(

Kép
kissmanó
 
 


Dorka - ami nálubk van gw annak nincs adagolója. s olyan mint valami picivel sűrűbb víz. én a nurofen adagolójával adtam

Kép
kissmanó
 
 


ja, s nem írja a mi utasításunkon, de evés előtt adtam, mert Adrinál kikisérleteztem volt, s úgy jobb hatást fejtett ki

Kép
kissmanó
 
 


Aha, kösz Manó az infót. Még egy kérdés, aztán dugulok: tudom, Manóéknál nincs infacol, de többiek hátha tudják, olcsóbb a gripe water, mint az infacol?

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Manó: Most nagyiéknál van Bogim, de Violát nem vállaják, mert szigetelik a házat és épp így is elég nagy a káosz, nem hiányozna nekik egy örökmozgó törpeterrorista. És ugyi Viola elég nehéz eset.. szal nem akarom a sírba rakni az apukámat (tavaly évvégén infarktusa volt, hónapogik kórház+gyógykezelés) nem akarom, hogy idegesítse a Viola. A Bogi a kedvenc unokája (első unoka, naná, hogy kedvenc :) ) és belőle is max 3 napot bír apukám! :roll:
Úgyhogy amikor szülés előtt 1 hétig kint volt mindkét gyerekem náluk, akkor ott volt tesóm is (mostmár Peten van mert kezdődik a suli neki) meg még egy kislányt is vettek fel plusszba aki Violára volt ráálítva! Szal ő 1 teljes embert kíván..... :? Amúgy 1x már sikerült aludnom délután :lol: , de nem lett több tejem tőle :? . Hajnalra meg azért lesz elég, mert több idő telik el a szopik között (6 óra) Sztem bennem ez genetikailag van kódolva... És ami még gáz, hogy szegény Zalán 1 órákat szopik még mindig /alkalom... És nagyon kifárad, nehezen jöna tej...kifejni is hosszú időbe,órába telik, még akkor is ha tele van a cici... Mindhárommal így volt, és azért az első kettővel többet tudtam pihizni lévén kevesebb zavaró tényező volt :wink: :D Szal nálam ez genetikai dolog szvsz...

Gurgi: Én 2-3x adok neki 5 milit a Nurofen (láz és fájdalomcsillapító gyerekeknek) adagolójával! És egész le kell nyomni a torkáig hogy tuti lenyelje... :roll: Nem kiméletes de hatékony...

Kata: Képet a pihiszékről, moooooooooost! :) Én is várom az anyaságit és már rendelem is :lol:


Dikó: Használtan pl a babaszobáról tudsz venni korrekt áron bababútorokat és egyéb bútorokat is! Én mindenképp így vennék, egyrészt olcsóbb, másrészt úgyis leamortizálják... Violám szétszedte már a lakást, úgyhogy én addig nem vennék új bútort, amíg a gyerekek kicsit fel nem cseperednek... :roll:

Paprikáskrumplit csinálok, felhívtam a zuramat azt rendelt :roll: Már tök jó kolbász illat van :D

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Hellobello! :D

Milyen csinik ezek a kismamik!!! :wink:

Fogamzasgatlas. En szemely szerint a spiral gondolatatol is irtozom :? S bizony nem egyedi eset Mano tortenete...

Eniko: Mi parommal mostmar japanul beszelgetunk (legeloszor angol, majd francia volt;) Igen, en magyarul beszelek a babahoz, mert szeretnem, ha megtanulna ezt a nyelvet es csak ugy fogja, ha en csak es kizarolag igy szolok hozza. Picit meg nehez, mikor masok is ott vannak, mert ugye ok egy kukkot sem ertenek, de mar egyre jobban megy;) Van par gyerekkonyvunk angolul, de ferjuram mondta, hogy eleg lesz neki a ket nyelv, ne bonyolitsuk a helyzetet :) Szoval majd iskolas koraban megtanul angolul meg aztan ahogy akar...

Kata!! Gratula a kakihoz s megy a drukk, hogy a mostani erolkodeseknek is legyen eredmenye!!!

Tucsi! Nagyon bosszanto ez a szivattyus dolog, szerintem se hagyjatok kint, ha tehetitek!! (hihi, "szomszedban" laktok, en ujpesti vagyok;)

Szivvi, orulok, hogy ilyen jol aludt pici lanyotok! [size=12](Ez a masszazs le van irva vhova? Nemtom regebben esetleg tema volt...)[/size]
Vendég
 


dorka!
egy árban vannak.
1620 ft volt a gripe

köszi az infot gw adagolás ügyben
samkó itt van az ölemben
szopi közben néz engem és vigyorog, mint tejbe tök
abbahagyja a szopit és mosolyog
torolve_20131003125716
 
 


Kukucs!:)

Jelen vagyok ám, csak olvasgató üzemmódban. Néha főzök is. Meg majd jön a Sógorném is. Még 9 napja van szülésig. :lol: :lol: :lol:
Szegény már tök kivan. A Péterfyben szül majd.

Tömzsikém nagyon nyomatja a szunyát. Tegnap viszont szinte semmit nem aludt napközben. Egész nap csak sírt. Nem tudom mi baj lehetett. :roll:
A nagyfiam meg egész nap cseszet. :twisted: 17:00-kor lesz az évnyitója (elsős lesz! :D ), de már hajnali 4 óta azt kérdezi hogy mikor lesz délután? :shock:
Kiváncsi vagyok meddig tart a lelkesedés? :lol: :lol: :lol:
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?