A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Votiv :) Jó hogy mondod, most akkor mászkálhatunk a faluban újságért :lol:

Télanyó :) Nagyon sok örömet kívánok a szüléshez és a kisbabádhoz! Én máshol, de császárral szültem - és tényleg úgy éreztem, hogy szültem, emrt eda-val érzéstelenítettek, ugyanolyan boldog voltam, amikor meghallottam a kisbabám hangját, mintha természtes módon született volna. Szép lesz, emglátod :)
indianyo
 
 


Télanyó,
császár után rögtön kaptam a babát Apától :D mert amíg engem foltoztak, ő vigyázott rá. Amíg ő ott volt, velem lehetett. Amikor elment késő este, akkor elvitték reggel 6-ig. (DE megkérdezték, vihetik-e!!) Aztán pedig már folyamatosan a tied :) Szerintem az első éjszaka császár után egyedül sem könnyű, szóval ez így nagyon rendben volt.
A szülés pedig a császárhoz képest, nagyon szép élmény volt Apa is ott lehet egy üvegajtó mögött - ha elég bátor :) - utána megy a babával mindenhová.
Szép szülést és jó egészséget nektek!

Kép
akata
 
 


Ja és Télanyu!!!
az egyik legfontosabb :D császár előtt 3 nappal olastam, hogy szopókás üveges vizeket vigyél és ha tudnám ki mondta, áldanám a nevét :) mert esélytelen megmozdulni órákon át, abból pedig fekve is lehet inni. Műtét előtti éjféltől egy falatot/kortyot sem lehet enni inni, szóval bármily prózai a saját ágyamon egyik első gondolatom volt, hogy mikor ihatok már :D Apa nem győzte tölteni a 2 szopókás üvegemet :lol:

Kép
akata
 
 

 
 

Plátói kérdés, de hátha......
nem vette fel véletlenül valaki tegnap az m2-n a Kft '87-es lemezbemutatóját?

Kép
akata
 
 


Votivia :)Mennyé tévézni minnyá! Eztet itt:

http://www.tvfilm.hu/tvfilm/1951757/Dun ... 50%3A00/28


Gyuzsu :) A múltkor elfelejtettem írni neked, hogy az a varrógép semmiképpen nem lesz jó évszakasztalnak, mert az kizárólag nálam lenne jó helyen, úgyhogy tessék az álláspontot revidiálni :lol:

Tinu :) Úgyis az a lényeg, hogo te meddig bírod és úgy lesz jól :) Éljen, hogy már jobban!
indianyo
 
 


BOLDOG NÉVNAPOT BORISZNAK!!! :lol: :lol: :lol:

betegség miatt távol levő A&B

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Zsanci, lehetne egy kicsit bővebben is Barna dokiról? (Emlékszem 2 éve az egyik előadásról rá, ott szimpi volt.)

Márti, sajnos nem jött át a pü...

Megyek, megpróbálom elaltatni a kisasszonyt, aki éppen fogakat növeszt, így kissé marcerás az elalvás... Úgy hallom, apát már lefárasztotta...

Ági
golab
 
 


Curse, egy csöpet sem vagy topis, sőt!!!!
Felsőkkel nekem az a bajom, hogy ha végre találok vmi normális anyagút (pamut), akkor azon tutira van valami hatalmas felirat vagy minta. ehhez én már öreg vagyok. :)
Én egész jól bevásároltam a börzén Pnak, bár most nem a "jobb" cuccokra utaztam, hanem a játszósakra, mert az oviban sokat vannak kint a kertben, és minden ilyesmit kinőtt. De emlékszem, amikor 74-86os rucikat kerestem, akkor sokkal kisebb volt a felhozatal. Sztem ez egy olyan méret, amit viszonylag sokáig hordanak a kőcök, jobban tönkremennek, ezért kevesebb van belőlük. A legtöbb mindig az újszülött ruhácskákból van.

Deni, kaptatok overallt?

Akata, sajnos nem vetük föl.

Votiv, veszek holnap újságot! Fogakhoz kitartást!

Télanyó, szép szülést!

Hoppá, mennem kell, B sír. Sziasztok!
rídonli#
 
 


Jaj, Zsuzsikám, te ZSugyu néven futsz, bocs! Azért a lényeg lényeg. puszi
indianyo
 
 


Sziasztok!

Csak gyors bekukk :)

Ábel az orrszívónyk azt a részét szedte le, amit az orrba kell dugni; az valahogy lejár (némely orrszívóknál eleve az celluxszal volt "odaerősítve" úgyh valszeg én is így fogom reparálni vagy ha nem megy, akkor új

börzések :) sikerült jól vásárolni? :)

oscillo itt is jól működik, én már csak köhögök és Ábel is sokkal jobban volt ma :)

üdv újak :D és hétfőre hajrá neked Télanyó!

Kata,
a kérdés valóban inkább költői :lol: én részemről elismerem a Kft nagyságát de brrrrrrrrrrrrrrrr.... :lol: :lol:

Indi, Vot,
kíváncsi vagyok a cikkre, gratula! :)

és BOLDOG NÉVNAPOKAT! :D

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


sziasztok,
először is, végre sikerült elolvasnom mindent, örülök,h nem irtátok magatokat halálra az elmúlt másfél hétben, és nagyon arik vagytok, h gondoltatok ránk.
igazából azt akartam irni,h cupákos puszika mindenkinek a fejére, akinek hiányoztunk, de ezt túl nyálasnak találtam, igy elvetettem.... :wink:

Ancsi,
gratula a sulihoz, és igen, már nem olvastam, amit irtál. Mesélj, ti melyik kis faluban szotatok megszállni?

Mi most Poljicában voltunk, de ismerős a környék, az első pár napban szutyok idő volt, már azon voltunk,h napozás helyett a fókák, jegesmedvék, pingvinek párzási szokásait fogjuk kutatni a nyaralás alatt, de szerencsére a hét második felére elcsomagolhattuk a jégcsákányokat. 8)

Golab,
nos, Doktor Barna...khmmm...magas, őszes, van egy óóóóriási óra a csuklóján, talán még nála is az A oldal serceg, vicces, kedves, segitőkész, lelkes.
Nem feltétlenül alternativ párti, viszont simán tiszteletbe tartja a kérésed, ha te inkább alternativ utakon járnál. Viszont akkor keress egy olyan szülésznőt, aki bátran "rácsap" a kezére. Nekem szerencsém volt, mert bár én nyuszi vagyok, a párom és a bábám megdumálták a dokit, h várjunk még a burokrepivel, igy nem is volt.
Magánrendelése van, de van elég ideje rád, nem nagyon terhelt (remélem nem is lesz!!! bár nem tervezek szülést a közel- s távoljövőben)
Nekem nagyon meglepő volt, h annyi mindenben segitett, pl. rákérdezett a hepatitis eredményemre, mert mondta, h ne én hivjam fel a védőnőt, majd ő felhivja a kórházat, és a többi...
szal, nekem ő nagyon jó dokinak és embernek tűnik és most már nem is fényezem tovább... :lol:


nyaralásról meg AAAAAAAAAAAAAANNYIRA irnék, tegnap már le is mentettem egy csomó képet, h majd felrakom ide, de vhogy ez is olyan, mint a szülésem...annyira csodálatos volt, 10 centire voltam a föld felett, totál érzékeny lettem mostanság mindenre, főleg a szépre. Na, ez NAGYON szép volt...
remélem pár nap múlva lecseng az egész, és irok nektek róla, mert folyamatosan a fejemben és a szivemben voltatok, bár egyáltalán nem hiányzott a net, de gondolatban mindig meséltem nektek arról, h most mi van és mennyire jó...
aztán hazajöttünk, két nap Zalakaros, az is jól sült el, reggelire somlói galuskát ettünk, aztán pancsi, Meme mindkét nap 4 órát aludt a finom melegben és viz zubogásban, Igi Borisz ki sem jöttek a vizből, igy Levi is tudott pihenni, mert csak ült a vizben, ő is imádta...
aztán hazajöttünk, ma elmentük a vasúttörténeti múzeumba, ahol gőzösök versenye volt, és mikor elindult a két gőzös én majdnem elbőgtem magam, mert annyira SZÉP volt, szóval most már visszavonhatatlanul kezdek megöregedni és nagymamásodni...
de Levivel azt beszéltük, h azért ilyen felemelőek ezek a gőzösök, mert ezeken még látszik,h mekkora munkát végeznek, a mai gépek pedig már alig zörögnek, börögnek (ez persze egyáltalán nem baj)...

Pablo naon naon...imádjuk...


szóval szép az élet, ilyenkor szokták azt mondani, h most lőjetek le!

Aki találkozik Maccsal mondja meg neki,h ölelem őket, sokat sokat gondolok rájuk, még fényképeztem is neki, talán majd egyszer...

ha lesz még erőm, talán felrakok egy képet, és igérem mindent leirok majd (abban nem lesz köszönet!!!) és bombázlak majd képekkel is, mert abból is sikerült kb 400-at csinálnom,de csak nem adja vissza azt, amit ott láttam...

már most hiányzik, pedig nagyon jó ITTHON!!!!

Gabi,
nektek külön puszi!!! Pocakra vigyázni!!!! :lol:


és leirom, hátha ez majd segit: NAGYON SZERETNÉK JÓ ÉS TÜRELMES ANYA LENNI!!!!!! ha ezt sikerülne kiviteleznem, ne is kéne több az élettől!!!

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


B is náthás...
Megtettem (már másodszor), amit Pnél még nem mertem: anyatejet cseppentettem az orrába, mert eléggé szörcsögött szopi közben. Pillanatok alatt kitisztult az orra! Szal, működik! :)
Oscillo nálunk is hat (és fölment az ára, mióta legutóbb használtuk :( ) P imádja ennia golyócskákat. ("Kéjek olyan golyókat!")
Bnek (8hós) mennyit anátok belőle homeós szakik?
Megyek aludni, mert azt is kell (kéne) néha. Jóéjt!
rídonli#
 
 


Barbi,
névnapos köszöntést köszi, meg is mondom holnap az ünnepeltnek, ius pont tegnap akadt ki,h Iginek 11-én volt a névnapja, és merészeltünk neki venni egy ici pici Thomasos mozdonyt, és ez annyira fájt neki, asszem jól elcsesztük a nevelését neki is, és már második napja megy a szöveg, h neki kell vennünk vmit,h a Igi is kapott, Igi persze őrült irigy a Thomasra, szal remélem legalább a harmadik mackó nóóóóórmális lesz, mert ez már nem állapot...
:roll:

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Szrek, jó, hogy jobban! Ez a zeelőbb kimaradt.
És: hol lehet Vica?
rídonli#
 
 


Rid,
én úgy tudom nem a mennyiség számit, hanem a gyakoriság, de én kb, negyed ampullányit adnék neki. Úgy tudományosan sacc/kábé. 8)

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Szia Zsan, de jó hogy ENNYIRE jó volt!!!!! :) :) :)

(Most már tényleg L)
rídonli#
 
 


egy kép és lelövöm magam mára, Splitben készült, eztet a várost is imádom. úgy mint az Isztrián Porecs(e)t.

Kép

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Rídonli :) Oscillo hivatalos gyermekadagja fél pellet. Éna nnyit adok, amennyi egy zuttyintásra belemegy a ded szájába röhögés nélkül - ő felfana egy htos csomagot egyszerre, dugni kell előle a cukorkákat .

Zsanci :) Szia, de jó, hgoy jó volt, képeket ide! És türelmes anya én is szeretnék lenni :lol:

Szrek :) Jól bekaptátok ezt a bacit! Na de msot már kifelé belőle


Votivom :) Hát a Marlene film valami halálosan unalmas, remélem, nem kínlódtad végig. Na majd Lili Marlene Róza csinál jobbat :wink:

jójcakát, msotanában nekem egy filmet, de még egy híradót sincs türelmem végignézni.
indianyo
 
 


Jó reggelt!

Minden betegnek gyors gyógyulást++++++++++++++++++
Fogzó babáknak/hoz kitartás!

Zsan:
szia :lol:
Remek,hogy ilyen jól sikerült az utazás.Mi is imádjuk/imádnánk/ az Isztriát 8) Ez a kép készülhetett volna akár Rovinjban is.
Kocsi jól szuperált?Meme hogy bírta?

Boriszodat isten éltesse névnapja alkalmából!


Csütörtökön hívtak az integrált teszt eredménye miatt:NEGATÍV!
:lol:
Annyira örülök,már csak a genetikai uh-tól félek kicsit. :oops:

petergabi
 
 


Sziasztok,
minden érintettnek jobbulást ill boldog ezt-azt, asszem ma épp Curse névnapozik, ezért neki elsősorban BOLDOG EDIT NAPOT! :)

Pocak,
megvallom töredelmesen, h anno, amikor írtad, h goodbye evribádi, megyek dolgozni, és nem lesz időm bnetezni, kicsit úgy éreztem, h ez túlzás és overreaction. Mert az okés, h de dolgozik valaki, de este? Közben megtapasztaltam mi van, és már nem érzem úgy, h bármit is eltúloztál volna. Semmivel nem vagyok fáradtabb vagy nyúzottabb, sőt, tökjól vagyok :) :), viszont mivel délelőtt nem vagyok itthon (értsd 4ig), az összes házimunka és egyebek estére tevődtek át, amikor ded már alsz. Mert ugye du az övé vagyok. :) Az óratervekről és a dogajavításokról nem is beszélve, az is esti progi. (Asszem áttérek a feleltetés hangsúlyozására :mrgreen: )

na hát ennyi van velünk, Eszter ha lehetséges, még jobban szereti a bölcsit, mint eddig, most nőtt és hízott is, már 24es cipő kell neki és a 98as ruha a legkisebb, amit hord, és sztem már 13 kiló is megvan. És egyfolytában a Balcsira akar menni, meg várja a szülinapját és a Télapót, bár ezek még odébb vannak.

A kölkök a suliban olyanok, amilyenek, eddig még csak egyeseket sikerült osztogatnom, bár a legtöbben bírnak, és jó hangulatban telnek az órák.. (eddig)... :oops: :lol:

Remélem mindenki jól van, és pár taknyosságot leszámítva nincs semmi komoly baja senkinek. Visszaolvasni ááá.. meg se próbálok, bár néha ha van időm, belesek, de akkor meg írni nincs időm.
neet
neet
 
 


Boldog névnapot, Curse! :D

PGabi: nagyon-nagyon szupi hírek! Akkor én már nem is aggódnék a genetikai UH miatt. :)

Zsan: nagyon cool a kép! Én még nem láttalak téged élőben, úgyhogy meglepődtem, milyen vagesz is vagy. :D Mint egy rocker anyuka. :lol:

Szrek: gyógyuljatok már!!!!!!!!!! Mi már meggyógyultunk. :wink:

Neet: azér már! Mér osztogatsz te egyeseket szeptemberben! :shock: Még csak most kezdődött a suli!
A Télapót, meg a Karácsonyt már én is várom. :lol:

Kép
Kép
tinu
 
 


Szia Neet! :D :D :D

Zsanci, én órákon át tudnám még olvasgatni az élménybeszámolót :) olyan jó olvasni, hogy ennyire ki vagy pihenve, fel vagy töltődve :D :D és képeket is kérek mééég, ne fogd vissza magad!
Borisznak meg boldog névnapot!
Curse, téged is puszillak! :D

Gabi, negatív lelet :D :D :D :D genetikától se félj, minden rendben lesz!!! :D

Indi, néztem volna a filmet, de apjuk a Holnaputánt akarta, ezért lemaradtam. de ezek szerint semm jóról :P

újságot vettetek már? :wink:
aki nem vett volna, itt találja a cikket:
http://www.vasarnapihirek.hu/?page=16

Tinu, tegnap elfelejtettem írni, hogy örülök, hogy gyógyultok :D
és most, hogy átestetek a tűzkeresztségen :wink: soha ne legyen nagyobb baja Tündérkédnek :)

Ancsi, Ti jobban vagytok? Leni?

Szrek, Rídonli, nektek is megy a sok + :D

nemsokára jönnek a tesók, persze Isti semmit sem aludt :?
Józsinak meg átköltöttük a dalt, hogy Egy boszorka van, három bátyja van :D

votiv 8)
votiv
 
 


Sziasztok!

Indikém: nagyon köszönöm, így már találtam egy jópárat, csak azt sem tudtam milyen címszóval keressem :oops:
Nagyon szépek vagytok a képen!!!
Remélhetőleg mi is ott leszünk a sétán, de nem ígérem meg...

Neet: :P :P :P
És képzeld el, hogy Nekem itthon alig kell vmit csinálnom (még), mert V mindent megcsinál napközben!!!

Betegek gyógyuljatok, nálunk is elkapta a két fiút a takonykór, de már kifelé mennek... Marci nem is volt a héten oviban. Izgi lesz ha ezt fogják játszani amikor B is elkezdi a bölcsit, a munkahelyem nem biztos, hogy értékelni fogja :?

Zsaaaan: én most nagyon irigyellek :P de közben nagyon-nagyon örülök Nektek!!!

Gabi: éljen a negatív lelet!!! És félre a parával, csodálatos egészséges picibaba rúgkapál a pocidban!!!

Pussz mindenkinek!

Pocak
pocakpacni
 
 


Hát lehet, hogy Tündének háromnaposa volt, mert ma meg pöttyös lett. Segítsetek már, hogy ez még hány napig lesz? És lehet vinni közösségbe? Holnap mennénk Ringatóra... Vigyem, ne vigyem?
Hangulatilag rendben van a gyerek, de kicsit mintha menne a hasa és piros is a popója. Bár lehet, ez a fogzástól van. Írtam már, hogy egyszerre kettő kijött neki alul? Mármint foga. Érzem a kis recéket. :)
Bár ez a pöttyösödés, és piros popó... Nem tudom. Tegnap Univeres sütőtökös csirkét kapott, és az annyira büdi volt, meg rosszízű - szerintem. Nem nagyon szokott kapni üvegeset. Lehet, hogy inkább az csapta ki? Vagy ilyenkor másmilyen pöttyök vannak? Tündének most a felsőtestén és a fején vannak a pöttyök. Vagyis inkább olyan piros foltocskák, nem olyan, mint a csípés.

Kép
Kép
tinu
 
 


Köszi lányok a köszöntést, aranyosak vagytok :D

Ma ennek örömére elmentünk a Budakeszi Vadasparkba :) Adél nagyon élvezte, szóval, akinek hasonló pici kőce van, nyugodtan mehet :) A háziállat simogatóban nagyon közvetlenek voltak az állatok, a parkban meg mindig történt vmi. Farkasok jól összebunyóztak, a gólya tárogatta a szárnyát, mosómaci akrobatikázott, gémszarvas bőgött. Szóval, ha mozogtak vagy hangot adtak ki az állatok, akkor lekötötték a csajt, bár időnként a kerítés sokkal érdekesebb volt :lol:
A belépő meg még sem annyi, mint a zoo-ban 8)

Votiv,
Tyű, tök jó vásárt csináltál :) Mi két hete voltunk a premier outletbe, de akkor tömeg volt :( Én pénteken akartam menni, de apa elintézte, h szombat lett belőle és ez lett a vége. Két üzlet után úgy döntöttünk, h ennyit nem ér meg. Nem lehetett lépni :roll:
Lilikédhez kitartást!!!! Cikket mindjárt olvasom :)

Kata,
Sajna nem vettük fel.

Barbi,
Nem ér csak ennyire bejelentkezni :wink: Mi újság veletek?

Ríd,
Bulást Nektek!!!!Köszi :oops: és tényleg igazad van :) Ha az ember talál egy normális cuccot, akkor vmi ilyesmi van vele. Bár a mostani divatos fazonnal sem vagyok megelégedve, nagyon hosszúak és passzosak a felsők. Na, ez az a dolog, ami igazán kihozza a nemkívánatos vonalakat :roll:

Szrek,
Bulást Neked, most már csak vége lesz :wink:

Zsanci,
Boriszodnak NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT!! :D Hszeidet öröm olvasni :D Kép csúcs, nem tudom milyen plusz kilókról beszélsz :wink: :D

Gabi,
Ez szuper hírek!! :D Nem lesz semmi gond a genetikai vizsgálattal sem!

Neet,
Hiányzol :(

És én is várom már a télapót, meg a karácsonyt, meg a szülinapot meg-meg.... :lol:

Pocak,
Bulást Nektek is!!! És olyan szomorú, h ilyen munkahelyek vannak. Ha egyszer nem tehet róla az ember :roll:

Tinu,
Sajnos nem tudok a 3 napos lázban segíteni, de ha jól emlékszem legutóbb Indiéknél volt :?

Kép Kép
curse
 
 


Votiv,
Cikk nagyon jó és Indiék annyira szépek :D

Kép Kép
curse
 
 


Sziasztok!

Remélem, mindenkinek jól telt a 7vége, takonykórosok meg gyógyulnak!

Votiv, nekem is tetszett a cikk nagyon, és Indi és Dominó gyönyörűek a képen! Ennél jobb reklámja nem is lehetne a hordizásnak, plakát kéne belőle! :)

És a W-ülés, P foylton úgy ült, és most B is kezdi...

Curse, boldog névnapot! Vadaspark klassz, tervezek egy kirándulást oda én is.

Indi, oscillos hszt köszi!

Zsan, kép szupi, és Porec nekem is nagy kedvenc, ott voltunk nászúton is. ( 9 hónap múlva jött P) :)

HELP!!!
Szerintetek ha P kicsit dugult orrú, (nem folyik, csak a hangján hallatszik), óránként 1-2 köhöggéssel, akkor mehet oviba? Nem akarom, hogy már a 2. héten megutáljanak, hogy beviszem a takonykóros gyerekemet... De nincs rosszul, nincs (nem is volt) láza, nagyon akar menni, és a beszoktatás szempontjából sem lenne jó, ha most nem menne. Mit tegyek???
rídonli#
 
 


Ríd gyorsan pumpáld tele oscillóval, aztán reggel még meglátod!
de sztem inkább hagyjatok ki 1 napot, mint hogy esetleg más kisgyerek elkapja :wink:

Tinu, a háromnapos egy herpeszvírus, és tök jól terjed közösségben. Ha nem vagy biztos benne, hogy az-e, akkor se vidd sztem Tündit most közösségbe, majd bepótoljátok a Ringatót!

Ne vegyétek személyeskedésnek, csak engem nagyon zavar, amikor anyákok beteg gyerekeiket közösségbe visznek, mert az enyimé TUTI 1000%, hogy mindent elkap, még azt is ami, nem fertőző :twisted:
Bár tudom, én "könnyen" megtehetem, hogy itthon maradok a gyerekkel, és sok anyuka munkahelye nem díjazza a náthás kölköket... Neet is azt mesélte, hogy a bölcsiben valakinek mindig folyik az orra :roll:

Holnap reggel Bálint Sándor lesz a Nap-Keltében, az otthonszülésről beszélgeti!

votiv 8)
votiv
 
 


Na, hát ez az,én sem akarom, hogy elkapják a gyerekemtől. Hehe, ő is az oviból hozhatta, az óvónéni mondta, hogy van néhány náthás gyerek...

Tudjátok miért jött elő megint az otthonszülés téma? Nem csak azért, mert most akarják kidogozni a szabályait...
rídonli#
 
 


Akata, sajna nem vettem fel a Kft.-t, de az MTV honlapján meg tudod nézni:
http://www.mtv.hu/videotar/?id=9392
egyébként mindent felraknak szépen rendesen az oldalra, szoktam a Fekete viperát meg a Halló, halló sorozatot is nézegetni rajta :D

Curse, outletbe szigorúan csak hétköznap jó menni, és még jobb hétköznap délelőtt, 10-től :D
Vadasparkba mi is szeretünk menni, nagyon szép, gondozott, kedves hely, és az állatok is aranyosak, valahogy sokkal emberibb, természetesebb, mint az állatkert, ott sok a beton :? Isti kedvence a magyar tanya (még a bejáraton kívül). Itt is voltatok?

most kezd az amerikai foci, kááár, hogy be fogok aludni rajta (fránya időeltolódás, ezek meg élőben nyomják)

holnap jön valaki a Klubba? mert ha senki nem, akkor én is elhalasztom, kaptam egy melót, egész nap a Sacher tortáról kellett fordítanom, ázott is a billentyűzet :P

jó szakállt mindenkinek :)

votiv 8)
votiv
 
 


Ríd, a www.szules.hu -t is olvastad? GÁ ott ír róla...

votiv 8)
votiv
 
 


Aha, olvastam...
Nem tudok, és nem is akarok az ügyben állást foglalni. :(
De az biztos, hogy nem szülnék itthon.
rídonli#
 
 


Votiv,
de ez a téma reggel 6-kor lesz! :shock: egészséges olyan korán felkelni???? :lol:
én sajnos nem tudok holnap este menni, bár nagyon szeretnék, és kérlek intézz el egy délelőtti szeánszot hendikeppes kismamiknak. :wink:
sacher torta rulez...bár 30 fölött már gyakorlatilag mindegy, csak hizlaljon...
Fekete VIpera: rulez, különösen Hugh Laurieval.

Otthonszülés:
én nem szülnék otthon, kivéve ha MG házhoz jön :wink: de sztem kicsit megint fel van fújva ez az egész, sajnos, ahogy azt sokan mondják, gyerekek kórházban is meghalnak, és mégsem csinálnak belőle hirt, nap, mint nap...
én nem vagyok szakavatott, de könnyen el tudom képzelni,h ezen a babán talán kórházban sem tudtak volna segiteni.
Istenem, de sajnálom az Édesanyját és az Édesapját! (nekem egyszerűen bearanyozzák a perceimet ezek az én gyönyörű gyermekeim)

erről jut eszembe, megnéztem a tanrendemet, h mit is kéne első félévben tanulnom, hát, elég durva...örülök,h most ennek nem kezdtem még neki...

ja, és Votiv,
Meme szimpátia fognöveszt és fáj Lilivel, ma nagyon csúnya napunk volt, Levinek leharapta a fél ujját, sirt, jajgatott (mármint Meme) és irtóra ki van pirosodva a pofija meg az orra, szóval inkább nem adatom be neki holnap az oltást, ennyi fájdalmat már nem akarok neki.
Úgy sajnálom szegényt...:cry:

nagyfiaim két napja veszekednek azon a szutykos kis Thomas favonaton. Már nagyon idegesitő, de B-t még mindig piszokul zavarja, h nem kapott semmit, Igi meg változatlanul nagyon irigy tud lenni, ha látja,h Bnek mennyire kéne a vonat. (mert ha nem jut eszébe, rögtön odaadja, de mikor látja,h mennyire örül neki B, rögtön elveszi tőle, és nem adja kölcsön...erről szólt a mai napunk is)

Editek,
BOLDOG NÉVNAPOT!

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Curse :) NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT!! :D :D Én is nagyon örültem, hogy összefutottunk!! :D És egyáltalán nem vagy topis!! sőt! :wink: az új frizkód meg nagyon tetszik! :D És apa hogy bírta a gyerekpesztrát? nagyon várt már haza? Vadaspark meg szuper :D

Ríd :) Nagyon örültem, hogy sikerült talizni :D csak azt sajnáltam, hogy röviden tudtunk dumálni, no de majd legközelebb :wink: Remélem nagylányod már kilábalt a náthából!! Boridnak pedig bulást!!! +++ (Osci. tényleg jó, látom már megaszonták a csajok a tutit :wink: ) Igen, sikerült kapni overállt (vettünk 1vékonyat és 1vastagot is, olyan jó áron voltak) és köszi a tippet a fenti helyekről, ott vettünk végül :wink: Szuper, hogy Te is kaptál jó cuccokat :D P. örült nekik?

Golab :) Leírásod alapján tényleg bejöhet Neked a Barna P. ill. Bálint Balázs is :wink:

Nuk :) Jövőhéten fejlesztésre mentek 4x? Szemtapaszt hogy viseli Réka? "megbarátkozott" már vele?

Tinu :) Örülök, hogy Tündike meggyógyult! :D :D Fogakhoz gratula!! 3napos minket eddig még szerencsére elkerült, így nem tudom...

Zsan :) Boriszodnak is BOLDOG NÉVNAPOT!!! De jó, hogy ilyen jól sikerült a nyaralás!!! :D :D kép nagyon király 8)

Márti :) Szuper, hogy Csabidnak így tetszik az ovi! :D Ezek a zoobútorok meg nagyon jóóók :D :D

Fibi :) Tervezgetés rulez :D És Ti mit lőttetek a börzén?

Votiv :) Nem vettem újságot :oops: de a neten megnéztem a cikkeid :D szuperek :D és a kép tényleg nagyon klassz!

Szrek :) Örülök, hogy bultok!! :D :D csak így tovább :wink:

Barbi :) Bulást Nektek!! +++++ Nem javult a helyzet??

Gabi :) Negatív :D :D Ne félj, nem lesz semmi gond!! Pocakfotót mikor kapunk? :wink:

Neet :) Te 1-esosztogató! :lol: már azt hittük, szétszedtek a kölkök :mrgreen:

Kép
Kép
denizsa
 
 


Fogzó Lilinek és Memének +++++++++
Vmi Bencusnál is kezdődik, napok óta nagyon folyik a nyál, heves rágás van és hangosan felsírva ébred éjjel :( ma megtapogattam az ínyét, de semmit nem találtam :roll:

Vot :) Klub klassz lenne, de az esti műsort nem hagyhatom egyedül apára, majd egyszer... Torta meg nyaaaami :D bár nem panaszkodhatom, mert ma ünnepeltük a dédi szülinapját és igancsak szép nagy feketeerdő tortát kapott, és mi persze segíettünk az elpusztításában 8) :lol: (a kalóriákat most inkább hagyjuk... :oops: )

Jóccakát mindenkinek!!
denizsa
 
 


rossz a billentyűzetem, mindent olvasok, de írni most csak tinunak - bocs a kisbetűért

a 3 naposnak kidudorodó önálló kiütései vannak, a piros folt biztosan nem az! ellenben a bárányhimlő ilyen és épp megint járvány van - nem akarlak riogatni, nézz utána feltétlenül és ne vidd most tündért emberek közé de még a boltba se!

olvasok, de ha valami van , inkább telefonon, nem tudom, mikor lesz pénzem új billentyűre puszi
indianyo
 
 


Indi, itthon ugyan nincs, de férjem körbekérdez neked billentyűzet ügyben a munkahelyen.

Mi egyre jobban, bár Ignáckámból ma közel féldeci sűrű fehér taknyot porszívóztam ki!!! :shock: :shock:

Otthon vs. kórházban szülés:

A szülés ma is, kórházban is az élet legkockázatosabb eseménye. Ma is ott áll a szülőágy mellet az Élet és a Halál. Klinikákon is halnak meg újszülöttek.

-szerény nyomott véleményem szerint egy kórházi háttérrel támogatott otthonszüléssel boldogabb társadalmat szülhetnénk világra. Most mind kórházban, mind otthon qva kockázatos szülni. csak más-más okból. Az én szememben a maradandó lelki sérülés ugyanolyan kockázati tényező, mint a fizikai. Születni és meghalni nagyon hasonló dolog lehet. Állítólag meghalni otthon sokkal jobb. Miért gondoljuk, hogy a születésre ez nem igaz????

-Általában eltávolodtunk a természettől. Nagyon kevesen látnak állatokat szülni és meghalni. Hát még embert.... nem csoda, hogy az átlagember fél az otthonszüléstől. Az orvosok is félnek. Hány magyar szülészorvos látott otthonszülést??? Csak azt látjákl, hgy még a kórházban is halnak meg anyák és gyerekek - HÁT MÉG OTTHON!!! (Gondolhatják...)


Zsanci, puszi B.-d fejebúbjára!!!

irigy vagyok a szép nyaralásért és Votiv szuper új gönceiért :oops:
Az elmúlt napokban leginkább idegbaj és sírásközeli hullafáradtság volt részem. Majd elmúlik :wink:

Tinu, Tündérednek jobbulást!!! és minden taknyolósnak és egyéb bretegeskedőnek! :wink:

"Utamon csillagport verek, szabad vagyok, mint kisgyerek, ha magában énekel." Sz.Á.
Kép
Kép
leni
 
 


Votiv, Indi: nem viszem RIngatóra, mert még nem múltak el a pöttyök. BÁr nem hinném, hogy bárányhimlő, mert nem lázas, nem viszket. Elég halványak a foltok, pettyek és nagyon hasonlóak ahhoz, amit egy anyuka tett fel a gyerekéről a netre - állítólag az is három napos volt. De jobb a békesség. Én is utálnám, ha valaki betegen vinné a gyerekét. Ráadásul ma van a házassági évfordulónk, úgyhogy lesz mit csinálni itthon (sütni- főzni :wink: ).

Kép
Kép
tinu
 
 


Na itt a kép a kiütésről. Inkább a melegkiütésre hasonlít, azért írtam foltot, és nem valami csípésre.
Kép
Kép

Kép
Kép
tinu
 
 


Zsanci, Memének Belladonna! Kipirult arcról ugrott be :D

BS-riportot meg majd megkeresem az Újranézőben a neten, mert én sem keltem fel 6-kor :oops: :D

Drága Deni, csak vicceltem ám, nem kell senkinek sem újságot vennie :P csak aki eredetiben szeretné megtartani :wink:
De a szerkesztőségben van mindig pár resztli, ezeket el is fogom konfiskálni Indikéjéknek :)

Indi, billentyűzetet én is megkérdezgetem :) és nekünka 3naposnál nem voltak dudorok, olyan volt, mintha egy flakon ketchup végét nyomtam volna a gyerekre :P

Zsanci, Deni, Istók is nagyon szépen mondja ám, hogy Tóta :P meg Fazsí :lol:
még mindig sláger a pacsipucs, meg a csimma, főleg ha nyumiból van, meg a mesze meg a kakacs (ezt a kacsára és a kakasra is használja), és már tudja mondani az összes tesója nevét :)
gyakran cserél föl betűket, de a logopédus szerint ez mé nem jelent semmit...
tényleg RUZI, Ti hogy haladtok a dumával?
és Recca merre van?

Leni, okosakat írtál :)
annyiban kiegészíteném, hogy H-ban nem csak maradandó lelki sérülés van, hanem műhiba is, csak ezekről még ritkábban hallunk...
és sajnos annyira elfelejtettük, hogy a szülésünk meg minden betegségünk RÓLUNK szól, hogy minden rosszért meg minden jóért is csak az orvosokat tesszük felelőssé, pedig sokszor NINCS ekkora hatalmuk, ők is csak emberek, mint mi...

egyébként úgy tudom, a születésházban történt ez, nem is egy saját otthonban. A lényegen nem változtat, talán csak az, hogy 2 percre volt a János H...
viszont azt (információk híján) nem értettem, hogy mit tudott tenni a H-ban az a 2 orvos, akik ki tudták venni a babát, és miért nem tudta ezt a bába. Hiszen adott esetben ők is vághatnak, ha az kell...
Sajnos túl keveset tudunk, és csak ez fog eljutni a tömegekhez is, jó alkalom a zsigerből elutasító vélemény kialakítására, sőt, vszínű az összes otthonszülő lehülyézésére :(

votiv 8)
votiv
 
 


Tinu, nekünk ilyen volt, igen! :D
és boldog évfordulót! :D

votiv 8)
votiv
 
 


Zsanci, és nem tudtok venni B-nek egy másik Thomas favonatot? legutóbb a kispipisben is láttam ilyet :wink:
most kezdem kapizsgálni, hogy a szüleink mér vettek mind3unknak mindenből egyet v egyformát :lol:
apám kökeményen betartotta, hogy mindig mindenki mindenből egyenlő arányban kapott, mondjuk a szülinapi ajándékokon felül, de volt, hogy akkor is csurrant-cseppent a tesóknak :D

votiv 8)
votiv
 
 


tinu igen ha olyan mint a melegkiütés akkor az a 3 napos . kicsit dudorszerűek ha megsimítod

köszi, billentyűügyben a tesóm biztos segít, náluk a boltban van bőven használt és használható, minden darab a gépemen onnan van leselejtezve, addig is ha állok a gép felett fél méterre tőle egyik kezemml tartva tudok úgyahogy gépelni, de csak az iccaka jöttem rá


szép napot
indianyo
 
 


Otthonszülés: nekem a férjem a hír hallatán (persze korábban sem volt számára szimpi) kijelentette, hogy én soha nem szülhetek otthon. Jó lenne, ha valaha objektíven, több megközelítésből lehetne erről az esetről hallani a médiában, mert ilyen formán tényleg nem válthat ki más reakciót, mint amit a zuramnál kiváltott. Nekem is az volt az első gondolatom, hogy a kórházban lehet, hogy nem is engedték volna megszületni a babát, hanem megcsászározzák, ha ilyen nagy baba. De aztán meg olvastam a Geréb Ági sorait és látom, nem lehetett valszeg erre számítani. Mondjuk nem tudom, hogy vákuum segített volna-e, vagy más egyéb, ami a kórházban elérhető. Ezért kéne tényleg egy objektív tudósítás. És azt hiszem, ez a szegény anyának, apának is segíthetne a feldolgozásban.
Amúgy én nem hiszem, hogy a kórházakat valaha is képesek lesznek otthonossá tenni. Ez egy marhaság. Az egészségügy mindig egészségügy marad és az sose otthonos. Az otthonomban sose tudnám elképzelni a vizitet, meg a hőmérőzést, meg a többi kórházasdit. És ez akkor is megmaradna, ha teszem azt, szebb szobák lennének, meg egyágyasok, vagy mittomén.

Kép
Kép
tinu
 
 


Votiv, Indi: köszi! :D Azért leviszem a dokinéhez d.u. Biztos, ami biztos. És Votiv, még egy köszi! :)

Kép
Kép
tinu
 
 


Most van Bálint doki a Napkeltében.

Kép
Kép
tinu
 
 


Votiv, te egy okos ember vagy. Mondd már el nekem, hogy most akkor mi derült ki ebből az interjúból? :shock:

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok lányok!

Zsanci!
Tegyél fel egy pár napsütéses, boldogságos képet, úgy megnézném.

Én azt hiszem, hogy életem legsz@rabb hetén vagyok túl, mind a 2 gyerek beteg volt, Bajnimnak annyira folyt az orra, hogy csak és kizárólag az ölemben tudott levegőt venni, de szopizni nem is tudott (hiába próbáltam kifejni és kiskanállal adni, úgy meg nem kellett neki). Persze aludni is csak kézben, vállon, hogy függőlegesen legyen. 3 ilyen nap után jött tesóm esküvője, lagzija, ahol mi épp csak a ceremónián tudtunk részt venni ... Pedig annyira vártam :(

De azért már jobb a dolog, mára meggyógyult mind a kettő.

Grétinek pisilni kell ....

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


szia drága Lindi,
jobban vagytok már???
és rakok majd fel képet, csak most annyi minden van, de talán jobban is fog esni, mikor már szürke és hideg lesz az idő. De azért megpróbálok sietni.

Tinu,
nem láttam...mit mondott??????????


Votiv,
köszi mindent... :wink:

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Sajnos annál lényegesen durvább a helyzet, minthogy csak lehülyéznék az otthonszülőket. ilyen gyalázkodást, mocskolódást rég láttam.

tinu :) éljen az évforduló és hgoy túlestetek a 3 naposon :)
indianyo
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?