Sziasztok!
Megint jó régen írtam.
Édes babák, sorban kapják a szurikat....nem soká mi is sorra kerülünk

én már előre sajnálom a kis drágámat.
Kenguru/kendő téma:: nekem Blankánál csak kengurum volt ( kölcsön) , nem használtuk túl sokat, de amikor igen, nem volt gond vele, Blanka szerette.
Most kacsingatok a kendő felé. Kaptam kipróbálásra egy kendőt, és egy kengurut is, próbálgatni szeretném, Hogy Bálintnak melyik jön be jobban, illetve hogy nekem melyik a kényelmesebb.
Eddig még csak a kengurut sikerült kipróbálnom, de az eredmény nem mérvadó, Bálint akkor épp elég nyűgös volt, így a kenguruban sem érezte jól magát. A kendővel meg az a gondom, hogy még nem tanulmányoztam a kötési módokat. De ma átnézem, mert kiszeretném próbálni azt is, mielőtt vissza adom.
Bálint most alszik, nagyon sokat nőtt az utóbbi 1-2 hétben. Szerintem....
Szerencsére a napokban egy kicsit több tejem van, nem kell pótolni. Ennek nagyon örülök.
Blankám is itthon van velünk. Reggel elvitte az apja oviba, majd nem soká telefonáltak az oviból, hogy menjek érte, mert hányt. Épp szoptattam Bálintot

Szerencsére azóta már jobban van, legalábbis nem hányt, és eszeget, persze nem sokat, meg csak ilyen ropi féléket.
Andi: : te lementetted a torna leírását, amit tücsi a lábfejre ajánlott? ha igen, légyszi küldd el nekem, mert én sajna nem, és nem találom, pedig visszanéztem már egy jó pár oldalt
Egyébkénr egy ideje én is tornázom hasra, egy kicsit már ment le, de sajnos van még mit lefaragni. No de sebaj, hamarosan beleférek a régi gatyákba, és ez a lényeg.
A cseppeket még hébe-hóba használjuk, de sajnos Bálintnak nem múlt gyógyult meg teljesen a szeme, jobb, de nem az igazi. Jövőhéten megyünk dokinénihez, és megkérdezem hogyan tovább?!
Olvastam
Gurgi, hogy voltatok átmosáson, még el is pityeregtem magam. Együtt tudok érezni veletek, mi is voltunk anno Blankával, borzalmas volt, nem kívánom senkinek. Szerencsére Blankának nem kellett megismételni, szépen kitisztult a szeme az első alkalom után.
Lányok,
iwiw meghívó érdekel valakit?
Manó: a páromat már meggyőztem, ezzel nincs gond....megbeszéltük, ha nem lesz nagyon hideg vagy hó, utazunk
Viszont...GYF úgy döntött, hogy sokkal jobb lenne, ha azt a pénzt amit utazásra költenénk, az ő kis államkasszájába fizetném be, mert szerinte ott sokkal jobb helye van. Magyarra lefordítva, úgy volt, hogy mivel kismama vagyok, a tandíjat nem kell megfizetnem, csak a könyvek árát, így is volt, befizettem a pénzt, és beíratkoztam. Erre a múlthéten kaptam egy levelet, miszerint egy kormányrendelet értelmében, nem vagyok jogosult a kedvezményre, fizessem be a különbözetet. Nem is részletezem tovább, mert megint elborul az agyam. A lényege az a dolognak, hogy most agyalunk, hogy menjünk vagy sem, emiatt a rohadt pénz miatt. ( de boldog vagyok, hogy segíthettem "Ferinek"

)
Most megyek, majd még később jövök.
Móni