Sziasztok,
Boldog Névnapot Macsnak, Votivnak, Mása és Gabi Orsijának és minden ma névnapozónak, akiről nem tudok
Gyorsolvasásban átnéztem a témát és az oldalakat. És amin Zsanci kiakadt, azt én mélységesen át tudom érezni. Nem saját példán, hanem egy rokony kislány miatt. Tinu, ha olvasod, kíváncsi lennék a véleményedre, hogy lehetne a kislányon segíteni, amíg még nem túl késő - hacsak nem már az
Szóval, igen lehet egy mindent megkapó, túl ajnározott kislányból elhanyagolt, magára hagyott gyerek. Az úgy kezdődőtt, hogy nagyon nehezen jött a szülőknél össze a gyermekáldás, ennek ellenére az anyuka teljesen kiszolgáltatta magát. Értsd, bámulta a tévét, ha szoptatás volt, csak odatették az ölébe a szopipárnát és a dedet, s miután szopott elvitték tőle altatás, esetleg peluscsere, stb céljából. Nem sokat foglalkozott vele, úgy gondolta, hogy a gyerekkel nem lehet értelmesen foglalkozni úgy két éves koráig, mert úgysem ért meg semmit, meg felesleges, meg-meg-meg.... (nyaralni is akkor mentek már csak együtt, amikor a kislány öt-hat éves lehetett, mondván, már lehet vele mit kezdeni

) No, visszakanyarodva a bébikorhoz. Fél éves korától szinte semmi átmenet nélkül lett leszoktatva a ciciről -pedig tej volt bőven -, mert anyuci nem bírt megülni a seggén és szórakozni járt a férjével. Többet volt a picur kb. öt éves koráig a nagyszüleivel, mint a szüleivel. Átlátszó magyarázatokkal nem mentek érte, vagy ha mégis, akkor valamilyen okkal inkább otthagyták.
Meghallgatni az óvodai, iskolai élményeit soha nem hallgatták meg, nem is kérdezték - szókincse szinte nulla a mai napig -, ha hazaért, mehetett a szobájába egyedül. Aztán úgy hét évesen megkapta a saját tévéjét és onnantól kezdve még a tévénézésben sem zavarta a szüleit. Közös vacsi, ebéd említésére a válasz: egyedül eszem a szobámban. A lakás legkisebb - értsd, kb. 6 m2 - szobáját kapta, míg szülei osztoznak a maradék két - nappali és egy egész nagy háló - szobán, illetve négyzetméteren.
Mindenért ő a szép a jó, az okos, ügyes. Aztán jöttek az elkerülhetetlen pofonok az élettől, iskolától. Pofon volt az is, hogy ha mondandója van, mi a párommal nem hagyjuk, hogy ökörségeket, maga által kreált elméleteket - ami mellesleg hülyeség - mondjon. Merthogy mindenki csak felületesen hallgatja meg, soha nem javítják. Egyszer megdöbbenve tapasztaltuk, hogy míg az anyuka csillogó szemmel dicsekedett, az ő kislánya milyen sok idegen szót használ, addig szegénynek halvány lila gőze sem volt, miről beszél, csak éppen jó helyre illesztette a szavakat és úgy tűnt pontosan tudja mit jelent. Mi visszakérdezünk ezekre mindig és csak áll és pislog, ködöl, de a lényeget nem tudja. Nincs hozzászokva, hogy megkérdezzék a dolgait, hogy figyelnek rá.
Egy idő után ugye fakult az újdonság varázsa - már nem volt bébi, pici, stb. - így a korábbi sok "figyelem" - ami a csillogást, külcsínt jelenti itt - , ami más, a családban nem létező gyereknek járhatott volna, elmúlt és folyt minden a régi kerékvágásban.
Ezt ő úgy kompenzálta, hogy harsány lett, ha beszélgettek a felnőttek, akkor ő felülkiabálta őket, hogy mindenki figyeljen rá. A tévét elkapcsolta a saját műsoraira, nem törődve azzal, hogy más esetleg mást nézne. Dínómániás lett, másról nemigen tud beszélni.
A szüleitől megkap mindent, a mostanában nagy divatnak számító várat is a sok hozzátartozó kütyüvel, lovaggal, sárkánnyal, királykisasszonnyal, stb. Mindenkitől valamelyik újabb tagját kéri ennek a bolondériának. Nem olcsó darab egyik sem. És elkövettünk egy hibát. Nem vettünk neki ilyesmit, és egy lesajnálkozó, sértődött tekintet és arc volt a jutalmunk, aztán elvonult a szobájába sárkányt ölni. Amikor a nagymami sem az áhított ajándékot vette neki, akkor meg kikelt magából.
Anyuka hazamegy tévét benyomja és ott tölti az egész estét. Múltkor megkaptuk, hogy most nem tud velünk foglalkozni, mert jön ez és ez a műsor és azt nem ismétlik. Úgyszólván ki voltun dobva, vagy csináljunk, amit akarunk, de ő a képcsövet vizslatja inkább.
Azt hiszem ennyi elég is volt ebből, bár még tudnék írni sokat, de nem akarok itt mindenkit untatni ezzel. Csupán kikívánkozott belőlem, hogy az a cikk mennyi mindenben igazat mondott erre az egy esetre vonatkozóan.
Ti itt olyan jókat írtatok, hogy én csak lestem és nem igen tudok még mit hozzátenni.
Vot, jó "vita"indító volt a cikk. Gratula

Hogy vagytok? Mi volt tegnap? Istihez kitartást Neked.
Rylie

óriiiiiisi gratula, dejó. Oké, vedd úgy, hogy óvatos óriást emlegettem
Szrek

írsz privit, hogy milyen árkategóriában és merre keresel albit?
Deni

jó, hogy újra van netetek

Bencus egy kis tündér

és a mérete
Neet

nekem is volt egy öreg 120-asom, és imádtam. Mai napig síratom

Eszci képei állatiak. A kádas képeken teljesen víz alatt van a feje? Már úgy értem az arca is?
Indi

már az összes szuszt kiszorítottam Mátéból, mégsem sikerül számomra kényelmesre kötni a kendőt. Hiába próbálom rendesen meghúzni, Máté mindig kicsit hátra tud dőlni benne, igaz, kiesni nem tud, de sztem valamit nem jól csinálok

Ma már sírt azért, ha látta a kendőt az asztalon és ő nem volt benne.

A zsebes-keresztezett háton hordozást gyakorlom, mert ez tűnt a legstabilabbnak Máté szempontjából. A baba "kilengése" milyen fokig normális?
Nőiesség : hát én sem vagyok az a klasszikus nő, sőt. én sem tudok azonosulni a Barbie lányokkal. Nekem is tetszenek a szép ruhák, de miután felpróbálom a boltban - hogy legalább egyszer legyen rajtam ilyen - rögtön rájövök, hogy az én alkatomra nem jó, nem olyan, mintha rámöntötték volna. Nekem széles a csípőm a divatoshoz képest és nem tudom pl összehúzni a zippzárt a nadrágon. - oké, lehet, hogy a sejhaj, de a tükörben előlről nézve a csípő ugrik ki
Alapvetően sportos vagyok, utálom a tűsarkakat, a nyáron lefolyó sminket, a ragacsos frizurát - mármint hajlakktól

-, és a magamon mindig slamposnak, magaménak nem érzett öltözetet, ha vmi csinit veszek fel. Kb. három éve nem volt a körmömön lakk, pedig párom szereti, de nekem soha nem sikerül tartósra csinálnom, ahogy a sminket sem, márha csinálom.
Na, már így is hosszúra nyúltam, bocsi attól, akire nem reagáltam, majd nézek még visszább is.
Vica