Helló-Belló!
Irina! 1 cm?!

Jesszusom! Remélem nem fájt nagyon és már jól vagy!
Ádinak jobbulást! Szegény csak benyalt valamit, amitől a kis immunrendszere fogékonyabb a betegségekre. Hiszen szájpenésze volt, középfülgyulladása, a pocijára is kapott mindenféle dolgot....
Most már tessék meggyógyulnia ennek a Kislegénynek!!!
Bongyi! Izé.... Most éppen nem is tudom, hogy milyen a babakocsim vége..... Majd holnap megnézem.
Regi! De édes Szelina!!!! Tisztára ilyen fejet vág: "Apa! Csak nem akarod ezt így abbahagyni?"
Era! Étteremben babával? Az igen!!! Bár ha jól emlékszem Kaqk is voltak már étteremben így.
Anitja! Ha Noel 150-200 miliket eszik tápiból, akkor már tényleg kevesebb a tejcid abban az időben. Próbáld minden szopinál mindkét ciciből etetni, és utána tápizzatok. A cici is vegye az adást, hogy többet kell termelnie.
Egyébként csodálatos a természet, ahogy beállnak a cicik. Nekem - mikor Zsófi átaludta az éjszakát -, nagyon sokáig ugyíanúgy keltem 3 óránként fejni, mert szétdurrantam.
Utána kezdtem magamnak szabályozni az éjszakai tejtermelést úgy, hogy a háromnegyedét bennehagytam. Egyre kevesebbszer kellett kelnem. Ma már - ha este lefekszem - már nem iszom (az utolsó szopi után, csak jelképesen), és így kihúzom hajnali 5-6-ig, ma pl. 06.30-ig.
Reggelre szétdurranok (ma reggel a drága gyermek két ciciből betápolt 270 g-ot úgy, hogy a jó ciciben a felét otthagyta.) Utána 210-240 körül van a második szopi, 180 körül a harmadik és így csökken. A délutáni és esti etetésnél volt, hogy két ciciből csak 140-et tudott kiszívni. Estére sokkal kevesebb a tejci. Én meg naponta minimum 3 litert iszok.
Zsófi baba - ha hason fekszik -, kinyomja magát. Annyira, hogy a karjai nyújtva vannak. Olyan kis erős.
Ma voltunk anyóséknál. 3 hete nem látta őket, mert betegek voltak, és nem mentünk.
Először megijedhetett, vagy nem tudom mi volt, de keservesen és dühösen sírt, ha valaki a közelébe ment, csak nálam nyugodott meg. Na, nagy nehezen a vállamon elaludt. letettem, aludt kb. 40 percet.
És mikor felkelt, történelmet írtunk!
Csuklott. Hoztam neki vizet, de nem múlt el.
A vállamon volt, mellettem anyós, alőttünk após.
Após elkezdett a kezeivel felváltva kalimpálni neki, mint aki integet. Közben valami "hülyeséget" mondogatott neki: "elmúlt a csuki" vagy valami ilyesmit.
Zsófi baba olyan kacagásba kezdett, amit én még nem láttam tőle, és amit mi még Apával nem tudtunk kihozni belőle. Após folyamatosan kalimpált, anyós röhögött, de annyira, hogy folyt a könnye és jobbra-balra dőlt, én majd' elejtettem a gyereket, hangosan röhögtem a fülébe, az arcom felcsúszott a homlokomig, ömlött a könnyem, mert azt sem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek azon, hogy az én lányom hosszú perceken keresztül magából kikelve és megállíthatatlanul kacag. Olyan édes volt, hogy én azon majd' bepisiltem, úgy nevettem, és olyan megható volt, hogy ilyent is tud, hogy sírni is kellett. Tök kész voltam. Após meg vörös-röhögős fejjel kalimpált és mondókázott neki.
Szétszakadtunk a röhögéstől, nem beszélve a gyerekről. Ezt nem is tudom szavakkal leírni.....
Após abbahagyta a kalimpát, erre Zsófi ránéz anyósra, aki már levegőt nem kap a röhögéstől, és folytatja a kacagást. (Tudjátok, mikor azért nevetünk, mert más is nevet).
Zsófinak vörös volt a feje, a könnye is kicsordult.
Teljesen készek voltunk....
Két dolgot sajnálok csak:
1. ezt nem mi hoztuk ki a babából Apával - és ráadásul én még azt hittem, kicsi a kacagáshoz,
2. Apa erről lemaradt, mert az öccsével kiugrottak a Tescoba.....