Csak a kedvetekért, külön ajánlással Votív, Monisa és Zsána sorstársaknak
Szépen indult a nap, igen. A leányom reggel 6.15-kor
örvendezve közölte, felébredt és tűrhetetlennek tartja, hogy
1., nem vagyok jelen
2., a leesésgátló nem távozik magától
némi közelharc és Machiavellit is megszégyenítő cselek bevetésével sikerült ráimádkoznom a ruháját, majd elvonultam hogy felöltsem a sajátomat. Ez alatt az idő alatt (max.40másodpercről van szó), a gyermekem bement a háztarási helységbe és a fregoliról leszedegette a cuccost, ez még oké is lett volna, de kitalálta, hogy mosósat játszik és a bordó zoknimat, valamint az apja tárgyalós, halványkék ingét beletunkolta a hipósvizes vödörbe. Az eredmény valami egészen érdekes árnyalata lett a lilának, de olyan, amit a
legmerészebb metroszexuálisok sem mernének magukra húzni, de még Gönczi Gábor sem, amikor a retek klubon bazsalyog a nézőkre. Mire az emberbaráti gondolatok kezdőhullámát elsimítottam magamban, el is készítettem a ded reggelijét, amit
maga kért: kefííl és vajjjas kenyír. Közben hivatalos telefon jött rám és bár ott voltam a helyszínem, mégsem tudtam megakadályozni a tudományos kísérletet, miszerint mi történik, ha a félfolyékony kefírt, tigriscsíkos kínai műszőrme pokróccal keverjük.. Ameddig felszámoltam a romokat, a vajas kenyíír pofával lefelé landolt a parketton, de mivel Füles jó gyerek, azonnal fel is vette és kivitte a konyhába, ahol szintén orcával a gravitációs vonzás felé, a fa konyhapultra helyezte, mertmivel onnan nem lehet igazából rendesen lepucolni a zsírfoltokat... Következett a next cselbevetés, hogy húzzunk meleg nacit, sálat, sapkát, cipőt és induljunk a boltba. Viszonylag kevés lelki sérüléssel sikerült elinduni, bevásárolni. Mikor kifele jövet fel kellett volna venni a kabátot, olyan iszonyú hisztériarohamot produkált, hogy mindenki elfelejtette a bejglimorzsás-ajcsicsomizós karácsonyi révedezését és bennünket kezdett lesni. Gondoltam, oké, dackorszak, de tapasztalatból tudom, felesleges arra várni, hogy majd a hiszti lecseng és szépen felvesszük azt a nyomorult kabátot, így(ön és közvédelemből) a kölket beraktam keresztbe a bevásárlókocsi ülőkéjére, majd mint egy avantgarde szirénakocsi, kiviharzottam az előtérbe öltöztetni. Na ja, de a mohó és vérre éhes tömeg, jött a látványosság után és kirakatbámulást mímelve élvezték a live-show-t. A Tündér Virágszál fuldokolva üvöltött, a feje színe vetekedett a legegzotikusabb trópusi virágokéval én meg arra gondoltam, miközben küszködtem fel rá a kabátot, hogy anno, az ókeresztény mártírok, szelíd, megbocsájtó mosollyal tűrték a megpróbáltatásukat. Arra gondoltam, akárhány előző életem volt,
ókeresztény mártír tutira nem lehettem. Se szelíd, se mosoly. A tömeg lassan felbátorodott és jöttek az első félhangos meggjegyzések, "milyenanya...", "minekennekgyerek", "szegénykisdrága", "vajonmitláthatotthon-hogyígyviselkedik" tipusúak. Addigra elértem a beszólási bátorságm csúcsát, behúztam a kabát szíjait a továbbra is őrjöngve üvöltő Füles
kabátján, majd szembefordultam a szakértőkkel és szépen
csengő hangon érdeklődtem, kire adjam még fel a kabátját? Csend lett, majd délcegen(és hangosan) távoztunk. a
parkolóig, ahol a csemetémet megkíséreltem a babaszékébe
szíjazni, a profibb pankrátor hagyományok szellemében. Ekkor kopogtatta meg a vállamat egy krisnás, miszerint mittudoménmire gyűjt, filantróp célokra, adakozzak vagy mi, de szólnom sem kellett, mikor meglátta a fejem, önként távozott. A kocsiban azon merengtem, mindenképpen megszerzem Monisa címét és beköltöztetem a gyereket a lépcsőházukba. Hazajöttünk, ebédet lapátoltam a Prücsökbe és elmosogattam, sajnos közben az amlvósmedve megfürdött a kádban így most a törölközőszárító tetején csöpög...
Ameddig ezt megírtam, cca.5-6x akadályoztam meg valami malőrt , rajzoltam 2 oldal törökbasát, énekeltem 8 zimmelzummot és még el kellene menni a zőccségeshez és fenyőfáért....
mot megiszom a kvm, aztán építek egy cicaházat fakockákból és ha életbenmaradok, akkor beszámolok a fenyőfa-vásárról is...