Sziasztok!
Minden nap olvaslak titeket, ha nem is tudok minden nap reagálni rátok. Bár, ma még nem sikerült olvasni, viszont sikerült megírnom a szüléstörténetemet.

Majdnem egy hónap késéssel.

Jó hosszú lett. Bocsánat érte, de nekem ez mind fontos volt.
M. Luca Sára születése 2008.03.23. 21:37 (3150g, 52cm)
2008. március 12-re voltunk kiírva, én március 15-16-ra számítottam. Azonban egyszer csak az előbbi és az utóbbi dátumok is elmúltak. A szülés közeledtének még semmi különösebb jele. Méhszájam már a 30. héttől megrövidült 1cm-re, baba is szépen befordulva és szülőcsatornába beilleszkedve. De azóta semmi változás. Méhszáj masszívan zárt. Még a 20. héten gyakori keményedéseim is megszűntek.
38. héttől málnalevél teát iszom és homeopátiás golyócskákat szedek a könnyebb tágulás elősegítésére. Ahogy eljött a kiírás dátuma 2-3 naponta kellett NST-re, méhszájvizsgálatra járni. A babával minden rendben, szép szívhang, aktív mozgás. Jól érzi magát bent. Méhtevékenység gyakorlatilag 0. Eljött a betöltött 41. hét is. CTG-k naponta. Továbbra is minden ok a babával. Méhtevékenység nincs, méhszáj végre 1 ujjnyira nyitva! Viszont még mindig hátul található.
41. hetet betöltve az UH-on is teljesen rendben a baba. Méhlepény II-III-as érettségű, az ultrahangos doki szerint még pár napot lazán bír.
A dokival már arról beszélgetünk, hogy mi legyen a teendő. Meddig érdemes várni arra, hogy magától történjen valami. Mert egy idő után már előnye nem származik a babának, ha még mindig a mama hasában van. 2008.03.22.-re oxytocin terhelést beszélünk meg, hogy hogy reagál a baba és hogy reagál a szervezetem... Hátha beindul a szülés.
22-én reggel megvizsgált a doki, továbbra is bő 1 ujjnyi a tágulás, semmi változás. Aztán mentem ctg-re, de közben elsírtam magam, mert azt mondták, hogy kb. 50%, hogy beindul a szülés, és pangott most a húsvéti hétvégében a kórház. Ismerősebb szülésznő sehol... És én csak tesztre készültem fel és nem szülésre, indításra.
A CTG-n kicsit aludt a baba, mondták, hogy hát, kicsit beszűkült a szívhang, azt nem szeretik. Pedig jó 130-as volt a szívhangja. Hiába mondtam, hogy persze, mert alszik.
Aztán bevittek az egyik szülőszobára, teljesen előkészítettek úgy, hogy akár szülés is lehet a dologból. Kaptam hálóinget. Hirtelen azt sem tudtam, hogy egy ilyen hülye kötős hálóingbe hogy kell belebújni. Bevallom, először kényszerzubbonyszerűen vettem fel, mert a hátán volt a kórházi felirat. Azt hittem, az kell elöl legyen...

) Aztán rájöttem, hogy az úgy mégsem lesz jó. De azért még a bugyit magamon hagytam... Hiszen miért venném le?

) Persze azt sem kellett volna... Ott a csuklómba kaptam egy kanült, vért vettek és bekötötték az infúziót. Fél óránként jött a doki ellenőrizni és olyankor emelgették is az adagot. A baba jól bírta. Nekem meg rendszeres, keményedés jellegű "fájásaim" voltak. Igazából nem tudom, hogy milyen fájást kellett volna érezzek.
Minden esetre reagált a méh, bár nem tudom, hogy eléggé-e... Férjecském végig velem volt. Nagyon édes volt. Fogta a kezem, puszilgatott, simogatott, vízzel, csokival kínálgatott, derekat masszírozgatott. Jó kis főpróba volt. Talán arra jó, hogy lelkiekben jobban felkészülök az elkövetkezőkre.
Láttam szülésznőn és a dokin is, hogy legszívesebben már végig csinálnák a szülést, de én nem voltam indításra még feélkészülve lelkileg. És mivel nem volt 2 óra elteltével sem jelentős fájás erősödés, sem méhszáj tágulás, végül hazaengedtek. Én meg megkönnyebbülten, de rosszhangulatban hazamentem.
Este bábakoktélt hajtottam fel (baracklé, ricinus olaj, barack pálinka), és reménykedtem az aznapi oxytocinban és a koktélban, hogy meghozzák a hatásukat. A bábakoktélnak nem lett különösebb hatása, csak annyi, hogy másnap délelőtt egy kicsit megkönnyebbültem. Igaz, annak örültem, mert nem szerettem volna az akkor már több napos salaktól a kórházban megszabadulni...
Másnap délután 4-re kellett menni. 41+4 napnál járunk. (Az én számításaim szerint kerek 41 hétnél.) Az előző naphoz hasonlóan minden megismétlődött. Este 7-ig folyt az infúzió a szülőszobán, minden különösebb hatás nélkül. Méhtevékenység rendszeresen, 2-3 percenként volt, de nem igazi fájások. A dokival 7 körül már azon tanakodtunk, hogy mit szeretnék, hogy legyen? Haza akarok menni, vagy esetleg indítsa meg a szülést burokrepesztéssel? Én nem nagyon szerettem volna semmiféle beavatkozást. Egyszercsak, 19.10-kor 2 erősebb boxolást éreztem a hasamban és éreztem, hogy elkezd folyni a magzatvíz. Mondtam a dokinak, hogy úgy tűnik, Luca eldöntötte, hogy mi legyen. Folyik a magzatvíz, maradunk. A magzatburok szakadásával azonnal erős, 2-3 perces fájásaim lettek. Gyorsan szülőszobát váltottam, mert iszonyú kényelmetlen volt az a szülőágy. Mondták is, hogy azt csak akkor használják, ha a másik kettő foglalt. Kiválasztottam a Pirkadat nevű szülőszobát. Míg azt előkészítették elmentem beöntésre. A borotválást megúsztam, mert sikerült otthon egész ügyes munkát végezni.
Fél 8 után foglaltam el a szülőszobát. Ott is rám kötötték az infúziót, így sajnos helyhez kötött voltam. Nem sétálhattam, nem ülhettem labdára. Erős fájások mellett ugyan nem értettem, miért kapom továbbra is az oxytocint, de az ügyeletes szülésznő azt mondta, hogy ha azzal kezdik, akkor azzal is folytatják... (Pedig nem attól indult be a szülés...) Kb. 8 körülre a fájások átváltottak elviselhetetlenül erős és szinte egybefüggő fájásokká. A 1,5-2 perces fájások közt maximum fél percnyi szünet volt. Már nagyon kínlódtam. Fájdalomcsillapítást szerettem volna. Az előkészítésen azt hallottam, hogy a gázos fájdalamcsillapítás nem jut a baba szervezetébe és a fájdalomcsillapítás eleve segít a lazulásban, tágulásban. Férjemet küldtem a szülésznőhöz az óhajommal, de ő nem akart fájdalomcsillapítót adni, azt mondta, hogy akkor nem lesz aznap szülés.Hozott inkább illóóolajat és homeopátiás szert. Én meg egy idő után már kétségbe estem, hogy ez így nem produktív fájás, mert nincs is szünet közte, nem tudok erőt gyűjteni 2 fájás közt, kikészít. Végül 1/2 9 körül mégiscsak megkaptam a nitrogéngázas maszkot. Fájások közben abból vettem levegőt. Talán valamicskét enyhített a fájdalmakon. Teljesen magamba fordultam, szememet szorosan zártam, férjemmel sem beszéltem, csak próbáltam nyögdécselve elviselni a fájdalmakat. Azért érzékeltem, hogy szegény párom is szenved mellettem, hogy nem tud a fájdalmaimon segíteni.
9 után jött a dokim, hogy megnézze, hogy vagyok. Addigra teljesen eltűnt a méhszájam és elkezdődött a székelési inger is. Azt mondta, hogy lassan készülhetünk a kitolásra. Végül 5-6 fájás alatt a feje már láthatóvá vált a kicsi lánynak. A gátamat a szülésznő átvágta. Én ebből semmit nem érzékeltem, a férjem szerint kaptam valamelyik fájás közben helyi érzéstelenítőt. Én szerettem volna, ha kicsit lassabban, nyugisabban jutunk idáig és megkíséreljük a gátvédelmet.
A következő 2-3 fájással sikerült kinyomni a kiciskét. Én még megnéztem volna a kezemmel, hogy ott van már a feje, de nem engedték, hogy odanyúljak.

Nem tudom, miért, pedig az is szokás, hogy erőt meríthessen az anya. Az utolsó nyomásnál még kiáltottam, hogy mennyire fáj, de sikerült és egyszercsak 21:37-kor (az első fájástól számítva 2,5 órán belül) kint volt! Odarakták a kislányomat még a köldökzsinórral a mellemre és nagyon nagy boldogságot éreztem, a fájdalmak egy csapásra megszűntek. Nagyon gyönyörűségesnek és esetlennek, babusgatandónak éreztem a kicsikét. A mellemen megnyugodott, megragadta az ujjamat és erősen szorította.

Hihetetlenül jó érzés volt!
Utána apa elvágta a köldökzsinórt. És elvitték a kicsit édesapja kíséretében mérni, fürdetni, öltöztetni. Nem sokára viszahozták Luca babámat felöltöztetve és a mellemre tették. Rácuppant a cicimre és cumizott, nyugalomban volt. Majd apukája elvitte és próbálták megszüleszteni a méhlepényt. Nem akart kijönni. Masszírozták a hasam, toltam, nem jött. Csak iszonyú adag vér távozott közben. Szülés után fél órával már arról beszéltek, hogy valahogy el kell távolítani, ami állítólag nem túl kellemes. Míg végül egyszercsak levált a lepény és kijött!
Engem elkezdtek foldozgatni. 1 órán keresztül varrogattak. Állítólag a dokim így szokott, mert nagyon alaposan stopolja össze az anyukákat. Elég kellemetlen volt. Közben kicsi lányom erőteljes cuppogását hallottam a folyósóról, cicit követelt, öklét, ujját a szájába tömte!
A foldozás után zuhanyozni mentem volna, meg át a gyermekágyas szobába, csak nem tudtam lábon maradni. Néhány lépés után minden sötétült el előttem és estem össze. Végül kerekes széken kellett áttolni. Éjszaka egyszer felkeltem, mert átvéreztem. Azt akartam intézni, de 1-2 percen belül a földön koppant a fejem... Egész napom ilyen volt. Csak nagy nehezen, segítséggel, néhány másodpercenkénti pihenéssel tudtam megtenni néhány lépést. Estére sikerült komolyabb rosszullét nélkül megtenni egyedül néhány métert.
Úgy érzem, hogy talán túl gyors és a szervezetnek megterhelő volt a szülés. A folymatos oxytocin infúzió talán túlzottan felerősítette a fájásokat, felgyorsította a szülést. Hozzám képest nagyon sok vért is veszítettem. De a lényeg, hogy kislányom itt szunyókál édesdeden mellettem! A kórházban órákig meghatódva nézegettem, ahogy aludt és meghatódottságomban, örömömben potyogtak a könnyeim. Nem győzünk betelni a ksi drágánkkal, azóta is folyamatosan csodáljuk szép ívű szájacskáját, gyönyörű, hosszú ujjacskáit, édes kis arcocskáját, mosolyát, grimaszait, minden moccanását és úgy összességében az egész kis tüneményt!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára biribon 2008.07.25 23:14-kor.