Veronikusz,
itt egy történet az említett koktélról:
A tejfakasztás művészete
avagy hogyan köszöntsük méltó módon barátaink újszülött gyermekét a nagyvilágban
Alcím: Tisztelet a vajúdó édesanyáknak
A történet elmeséléséhez egy kicsit vissza kell
nyúlnunk Ádámhoz és Évához, vagy az almához.
Megfogalmazódik a kérdés, mit is jelent
a tejfakasztó rendezvény, ami az újszülött érkezését
követi.
A lényeg nagyon egyszerűen az, hogy az
„újapa“ legkedvesebb barátai összejönnek a
szülést követő minél előbbi alkalommal, hogy
kellő jókedvvel és otthon, illetve a környék mulatóiban
(diszkréten szólva kocsmáiban) elfogyasszák
a rendelkezésre álló kedvfokozó italokat
és tisztességesen elintézzék magukat, akár
több napon keresztül is. Úgy tartják, hogy minél
jobb a kedv és magasabb az elfogyasztott
italok mennyisége, annál több teje lesz a kismamának.
Aztán ezek az ünnepségek tovább fokozhatók,
mint az első fog, az első lépés netalán
az első szó, csak az alkalmat kell megtalálni.
Rövid történetünk egy rendhagyó tejfakasztó
eseményt ölel fel, amely nem a kisbaba megszületése
után került megrendezésre, hanem
a gyermek egyéves születésnapján. Helyszín
egy nagyobb magyarországi városka, eseményünk
főszereplői pedig egytől egyig gyermekkori
jóbarátok, van aki már gyermekáldás
után, van aki pedig még előtte.
Ahhoz, hogy megértsük, mire is készülnek az
egyéves születésnapon, ugorjunk vissza egy
kicsit az időben.
A család már harmadik gyermekét várta. A
szülés tervezett időpontjának közeledte ilyenkor
már nem okoz olyan stresszhelyzetet,
mint az első babánál, már szinte rutinszerűen
telnek a napok, jönnek a jóslófájások, a különböző
jelek – vagy nem. „Majd jön az a gyerek
ha jönnie kell“ – gondolják a szülők, és nem is
aggódnak, amikor a kijelölt időpontban nem
kell nyargalni a szülőszobára. Aztán másnap
sem, harmadnap sem, sőt az ötödik nap után
sem akar az a baba megjönni.
Ilyenkor mit tesz az emberfia, természetesen
a telefonos segítséget választja, felhívja a szülésznőt,
mi is legyen. A telefonbeszélgetést az
adatvédelmi és személyi jogok tiszteletben
tartása miatt nincs módunkban leközölni,
ezért csak egy kis részletet mutatunk be:
– És akkor a feleségem, ha megissza ezt a népi
koktélt, akkor attól felgyorsulhat a szülés?
– Az nem, de a koktél hatására kitisztul a
szervezete és beindulhat a szülési folyamat,
azaz miután megitták az italt, várják a hatást: a
hasfal összehúzódik a hasmenés miatt, amitől
elindul a baba. Ekkor szépen beülnek az autóba,
bejönnek a kórházba és jól megszülünk.
Az instrukcióknak megfelelően a fiatal pár elvégezte
a méregtelenítést és szépen lassan elindultak
a kórházba. Az események azonban
gyorsabban alakultak, mint azt mindenki várta,
és a tisztulással egyidőben a fájások is egyre
gyorsabbak lettek, azaz a baba jelezte: idő
van, induljunk. A kis család be is pattant a járgányba
és természetesen a közlekedési szabályok
betartása mellett, de kicsit tempósabban
elindultak a lakásuktól mintegy 15 percre lévő
kórházba.
A kis jövevény azonban nem várta meg, hogy
a szülőszobába érjenek – nem messze a kórháztól
meg is született, így a szülészet szakemberei
már csak a kisfiú megérkezését tudták
konstatálni, illetve biztonságba helyezni a
babát és a mamát.
És hogy miért érdekes ez a történet, ami nem
feltétlenül ritka, bárkivel, bárhol megeshet?
Azért, mert ami egy év múlva történt, az sokak
számára örök emlék marad.
Itt kanyarodunk vissza a bevezetőben említett
tejfakasztó rendezvényre, amely a következő
forgatókönyv szerint alakult. A barátok előzetes
szervezése alapján egy kiválasztott személy,
nevezzük Ferinek, elindult a városba és
beszerezte a következőket:
– tetemes mennyiségű konyak
– sárgabaracklé
– ricinusolaj
Az alapanyagokból az eseményen megjelent
10 délceg férfiú részére elkészítésre került
egy olyan 3 decis csodakoktél, amely 2 dl baracklevet,
˝ dl konyakot és 1 dl ricinusolajat
tartalmazott.
A srácok aztán saját tempójukban, azaz volt,
aki egy húzásra, volt, aki szépen lassan kevergetve
kortyolgatva, volt olyan, aki pedig szívószállal,
de elfogyasztották a mennyei italt,
amelyet aztán kólával, sörrel, pogácsával satöbbi,
satöbbi (volt aki még töményet is utánaküldött)
lefojtottak.
A történet persze csak itt kezdődött, hiszen a
jelenlévő férfiak pezsgővel, tartalék alsónadrággal,
valamint megfelelő mennyiségű vécépapírral
felszerelkezve gyalogmenetben elindultak
a kórház felé. A misszió lényege
ugyanis az volt, hogy gyalogtúra formájában
tisztelegjenek a hős édesanya előtt, ugyanakkor
nem akarták megvárni azt, hogy mindenki
a családi ház vécéjét teszi rendbe, inkább a
kertek alatt elosonva a kórházat vették célba
(tudva persze, hogy nem mindenki érhet el
oda, mert utoléri a gyors lefolyású hasmenés).
Nem egészen egy kilométerre a kiindulóponttól
Z. (csak így röviden, ismét a személyiségi
jogok védelme érdekében) jelezte, hogy idő
van és az egyik építési telekre behúzódva hangos
kiáltások és trombitálás közepette megszült,
azaz méregtelenített. Ezt aztán legalább
három, hasonló intenzitású méregtelenítés követte,
természetesen ugyanattól a személytől.
Aztán sokáig semmi, senkinek nem volt ingerenciája,
bár K., akinek már volt hasonló tapasztalata
(mármint az alhasi görcsök (azaz
puki és társai) tiszteletben tartásával kapcsolatban,
csak azt öltönyben élte meg és két üzleti
tárgyalás között, de ez egy másik történet
és nem ide tartozik) érezte, hogy közel a határ,
de pszichésen, agykontrollt gyakorolva
visszafogta magát.
A gyalogtúra véletlenül egy hangulatos pub
(azaz a helyi szótárban kocsma) mellett vitt el,
ahova a kis csapat betért egy kis frissítésre. Itt
egy rövid koccintás történt, s számos túrázó
jelezte, hogy meglátogatná a vécét, ám a
zsűrielnök, azaz a születésnapos kisgyermek
apukája jelezte, az nem ér, azonnali kizárást
jelent a versenyből.
A kocsmából kifelé két versenyző, Zsolti és
Lackó jelezték, hogy most már ők jönnek és
lőn csoda, a csapat tapsviharától kísérve megtették
amit a haza megkövetelt. Feri barátunk,
a koktélosmester aztán a legnagyobb babért
aratta le, szinte centikre attól a helytől ahol a
baba megszületett, feladta a küzdelmet és
„csatlakozott az előtte szólókhoz“. Miután a
csapat egy része sikeresen túlesett a hasmenésen
és látszólag kiürült, a sereg felhívta az
Édesanyát, aki hirtelen meg is érkezett személykocsival,
a könnyeit törölgetve és hangosan
nevetve köszönte meg a megemlékezést.
A házba visszatérve további két résztvevő
csatlakozott a már magukat könnyűnek érzőkhöz,
majd lassan a kis csapat minden tagja hazatért
otthonába pihenni. Pihenni? Hiszen ekkor
kezdődött az afterparti néhányuknak:
Zsolti mindösszesen 6 órát töltött a vécén, úgy
reggel hattól kb. délután fél egyig, de volt, akinek
sikerült a teljes vasárnap délutánt a vécén
töltenie, majd másfél éves kisfiától „kölcsönvett“
popsikenőccsel enyhítette fájdalmait.
Volt, aki alig várta, hogy hazaérjen és lenyugodjon,
azonban hajnalban megtámadták a
görcsök és sikeresen hasment. Ezt az emberkét
később diszkvalifikálták, mivel délután galád
módon bevett egy Lopediumot hogy megállítsa
az ürülési folyamatot.
Hétfőn aztán mentek a köremailek és telefonok,
illetve a későbbi találkozókon előszeretettel
anekdotáztak a túráról, és egymást kérdezgették,
mikor lesz megint egy ilyen durranás.
A feleségek pedig egybehangzóan csak
ennyit mondtak: „Ti nem vagytok teljesen
normálisak…“
Ugyanakkor abban minden fiú egyetértett,
hogy ennél szebb egyéves születésnapot, illetve
megemlékezést nem is lehetett volna megszervezni
- egy kispapa tollából-
Bocs, hogy ilyen hosszú lett