Pedig pénteken már nemet mondtam a munkában.Életemben először. Jaj,ha láttátok volna!
Megint engem ültettek a géphez,hogy írjak,ők majd mondják,mit meg honnan másoljak át valamit,stb....Jó, leültem,mint előző nap. De előző nap is egyik okoskodó kolléganőm,aki a vezetőség előtt teszi a szépet és nyalakodik,állandóan parancsolgatott nekem,hogy ezt írd, ezt ne,hagyd már,aztt ne keresd ki....
Pénteken is odaállt fölémés ugyanaz a szöveg, de durvábban. írj már, hallod,írj! Ezt csináld,azt ne, ..... és csak mutogat a papírjaira, csapkod. Hát felálltam a géptől és átadtam a helyem,mondtam, hogy tessék,leülhetsz és írhatsz, én elmentem. Lányok, megfagyott a levegő a teremben,mert én még sose mondtam senkinek,hogy nem csinálom meg. De senki,még az igazgatónő sem mert szólni semmit, hogy írjak tovább. Titokban minden kolléganő kacsintgatott rám, tetszésüket fejezték ki,mert az okoskodó kolléganőt senki sem szereti.
Később gratuláltakés igazat adtak nekem.
