Nem, semmi baja nem volt. Úgy kezdődött, hogy állandóan járkáltak hozzájuk mindenféle emberek (rokonok, védőnő stb.), és ezek mindig marhára idegesítették a tesómat. 22 éves volt ekkor. És mindig pakolászott, nem érte utol magát, mindig rendetlenség volt végül is, nem volt ideje főzni stb., és elvárt magától mindent. Aztán egy idő után olyanokat kezdett képzelődni, hogy ott vannak a rokonok a függöny mögött és onnan nézik őt, hogy mit csinál, meg veszekedett a védőnővel a tejen (arra már pontosan nem emlékszem), meg tök riadt volt, mindentől megijedt, elhagyta magát stb. Aztán a Józsi elvitte pszichológushoz, és utána egyből vitték a pszichiátriára. És akkor ott szegénykém azt hitte a dokira, hogy anyu, meg mikor én bementem, akkor nem tudta, ki vagyok. És mutattam neki képet a Vivikéről, és azt mondogatta, hogy még nincs meg a gyerekem, nagyon fog fájni a szülés, bele fogok halni, nekem nincs gyerekem. Nagyon-nagyon szörnyű volt, anyuék be se mentek hozzá inkább, mert különben nem lett volna lelkierejük rendesen a Vivikével foglalkozni, aki persze nem szopizott, mert a tesóm nem volt otthon és gyógyszert szedett, tehát 1 hónapos korától tápos gyerek lett szegénykém. De ez nem látszik rajta!

A gyönyörűségünkön!
