Sziasztok! Igyekeztem lépést tartani, és amikor tudtam, olvasni Benneteket. Sajnálom, hogy a sok-sok örömhír mellett azért vannak komoly gondok, Écike..., Hangolka (remélem, hogy azóta teljesen rendbe jöttetek), és hát a babázással vele járó aggodalmak, amik persze természetesek, de mégiscsak frusztrálóak. Kitartást kívánok Mindenkinek!!!
Sonny, külön köszönöm a hiányolást
Nagyon nagy gratuláció az utolsó jelentkezésem óta megszületett babákhoz!!!
Amiket feltettetek képek, fantasztikusak! Nagyon szépségesek a babócák!
Beszteri, klassz a honlap, nagyon ügyes vagy! Tudom, hogy utolsó stádiumban vagy, küldök én is képeket, és majd-majd, ahogy tudod felteszed őket. Előre is köszi szépen.
Ami engem mostanában gyötör, az a fáradtság. Ugye, vagyunk így néhányan.
Guszti napi hétszer-nyolcszor szopizik, két-három óránként. Kb. egy hete álltam rá arra, hogy két óránál hamarabb nem adok neki cicit és max 20-30 percig hagyom szopizni. Előtte volt, hogy óránként kelt és akár háromnegyed órán keresztül is csüngött kisebb-nagyobb bealvásokkal. Most már úgy, ahogy szokja a rendszert és bebizonyosodott, hogy elég neki az a mennyiség, amit így tud leszívni. Aggódtam, mert úgy gondoltam, annyit egyen és akkor, amikor Ő szeretné, hisz' anyatejből nem lehet túletetni. Azonban óva intettek többen, hogy ki fogok így purcanni, mert a babóca van, hogy csak saját szórakoztatására cuclizik a cicivel. Hát, tényleg így volt. Ez volt az első lépés a „tehermentesítésemre". A másik dolog, amivel most egy-két napja próbálkozom, hogy ne kapjam fel az ölembe 2 perc sírdogálás után, amikor nem tudom megvigasztalni simivel, énekkel, hanem hagyjam tovább az ágyában, akár fél órára is. No, ez nagyon nehéz. Erről úgy vélekedtem, hogy még nagyon picike, ösztönlény, nem tudatosan „hisztizik", hogy vegyem fel és vigasztaljam, és hurcipáljam a kis fenekét. Most van szüksége a biztonság kialakulására, azaz a biztonságot jelentő ölelésre, a rengeteg szeretetre. Még csak most ismerkedik a külső élettel, ez még nem elkényeztetés, elkapatás, hanem a bizalom kialakítása…
Viszont ezzel eljutottunk odáig az öt hét alatt, hogy szinte semmire sincs időm. Persze, ez az időszak erről szól, csak zakkanok meg. Szopizik, esetleg elalszik, leteszem, felébred, sír, ölbe veszem, megnyugszik, leteszem, sír… már jön a következő szopi stb. kész körforgás. Annyira lemerített, hogy erőt kell vennem magamon az Ő érdekében is. Rá kell szoktatnunk arra, hogy tanuljon meg egyedül elaludni, hogy nézelődjön, tornázzon a kiságyában, hogy olykor legyen el egymaga. Csak annyira nehéz… Úgy a kimerültségbe lehet belemakkanni, így meg a sajnálatba, lelkiismeret-furdalásba. De, azt hiszem mégiscsak így lesz a legjobb, igyekszem erősnek lenni.
A fáradtságomnak köszönhető az is, hogy Guszti éjjelenként többnyire Velünk alszik. Mivel ilyen sűrűn szopizik, egyszerűbb a fekve szoptatás, amihez nagyon kényelmes az óriási ágyunk. Így nincs gond, ha én is elbólintok, és ő is szép nyugodtan el tud aludni. Máskülönben, ha azzal próbálkoznék, hogy leteszem éjjel szopi után a saját ágyába, akkor a már említett körforgásnak köszönhetően szinte semmit nem tudnék pihenni. Ugyanakkor, ahogy ritkulnak a szoptatások, és ahogy én is megerősödök lelkileg, elhatároztuk, hogy ennek leépítése lesz a következő lépés. De legalábbis meg adjuk annak az esélyét, hogy esetleg, hátha, el lesz a saját ágyikójában is. Nem egyszerű.
Tudom, hogy többször dilemmáztam már ezen, hát még nyüszögök rajta egy sort és előbb-utóbb talán megnyugszom.
A hétvégén, úgy volt, hogy elmegyünk a Kamaraerdőre és felavatjuk a babakocsit most már élesben is. Eddig csak a hordozót, a mózest használtuk, még csak pénteken voltam kint a kocsival a kertben egy kis levegőztetésre. Nekem sem ártana már a kint lét, most már több, mint egy hónapja, hogy nem voltam levegőn hosszabb időre. De ratyi idő lett, így ez még várat magára.
Nekünk nem ajánlják még mindig a közösségbe való mászkálást - bevásárló kp-kat kifejezetten kizárták, de látom, hogy többen már régen túl vannak rajta és a séta is megy akár rossz időben is. Talán túlféltjük a Picurkát, de inkább...
Ezeken a nehézségeken természetesen felülkerekedik Bendegúz csodálata, a napról-napra történő változása, a mimikája, bontakozó testbeszéde, ahogy felfedezzük Benne önmagunkat! Gyuszival még mindig olyan hihetetlennek tartjuk, hogy szülők vagyunk, gyerekünk van, s ráadásul ilyen gyönyörű és szépséges! Elmondhatatlan boldogság.
Kész regényre kerekedett, bepótoltam az elmaradt hsz-eimet
Vigyázzatok magatokra!!!