Én is nagyon áhítom már a Lotti-képeket!
Maggie: csodás ügyes fiatok van (naná, ilyen szülőkkel), szerintem is próba-cseresznye, vesztenivaló nincs!
Anitja: a Natasa valami szuper, bomlok a szláv keresztnevekért, ha lesz egyszer lányom, én is töröm a fejem valami ilyesmin (bár így is nagy már a túljelentkezés lánynevekből).
Viranka: tök igazad van, masszív és eltérő hatások érik Ádit. Lényegében kettőre redukálhatjuk a számukat: ahogy mi neveljük és ahogy anyámék. Engem nem az zavar, hogy mint nagyszülők engedékenyebbek, mint mi, ez természetes, hanem az, hogy néha az az érzésem, hogy mintha nem emlékeznének rá, milyen is, ha az embernek gyereke van. Plusz a majomszeretet, amit személy szerint nagyon rossznak tartok (tudjátok, amikor mindig az a hivatkozás a mindent-megengedésre, hogy "majd te is megtudod, ha unokád lesz" - most már ugye azt nem lehet mondani, hogy "majd megtudod, ha gyereked lesz", mert már van). És az érzelmi zsarolás ezerféle módja. Még most is a szememre van hányva időnként, hogy elköltöztem pár éve (a férjemmel, akkor még nem voltunk házasok, de együtt éltünk már egy ideje) albérletbe, mert akkor volt apám szívműtétje. Ez azért szép, mert nem akkor volt, hanem közben, a kettőnek semmi köze nem volt egymáshoz, és hadd ne mondjam, milyen nevetséges egy 26-7 éves felnőtt nőt azzal zsarolni, hogy ne költözzön el otthonról, mert az apja épp beteg (érdekes módon az nem volt baj, hogy az albérlet egy köpésre volt véletlenül a szívkórháztól és ezért nagyon sokat tudtam bemenni a kórházba, ami amúgy nem ment volna munka mellett annyira könnyen). Áh, már megint messzire mentem a gyerekneveléstől.
Minden beteskedő maminak, kicsinek jobbulást! Mék






























