sillia!
Hát, én már nem emlékszem, de most, hogy mondjátok az én anyám is arrébb volt már a 45-től, ő is olyan 50 körül lehetett. Passz.
tabati!
Ne is mondd a cipőt...! Még régen volt egy nem túl magas sarkú, de annál hülyébb anyagból lévő cipőm, ami rendszeresen feltörte a sarkamat. De az ember lányának ugye meg se kottyan az ilyesmi (

), tehát elvétve hordtam azért. Aztán az egyik nyáron hazafele jövet már csillagokat láttam, annyira fájt. (Harsinya nélkül hordtam természetesen, a nagy melegben kicsit bedagadt a lábfejem így a cipő szinte rászívta magát a lábamra) Ahogy beértem a lépcsőházba rögtön levettem, mezítláb mentem fel. Beértem a szobába és dühömben kurv@ra a földhöz vágtam.

Csakhogy béna voltam az ablak pedig nyitva volt: a cipő megpattant és kizúgott az ablakon.

Mehettem le érte az utcára. A negyedik emeletről, fájó lábbal.

Lent azt láttam, hogy egy gyalogos, egy kerékpáros és egy autós áll a sarkon és marhára csodálkoznak, hogy mi van, teljesen le voltak fagyva.

Én szépen odabicegtem és egy szerény mosollyal, biccentéssel felvettem a cipőt és visszamentem a házba.

Amikor újra felértem, akkor óvatosan letettem a cipőt a földre és úgy megtapostam, hogy az nem igaz...
