A szülésről röviden. Délután 5-kor értünk be a szülőszobába, este 7-ig enyhe menzesz fájdalmaim voltak. Aztán 7-kor mondta a doki, hogy burkot repesztünk és utána már intenzívebb lesz a fájás.
Ez nézőpont kérdése, mert nekem iszonyatosan fájni kezdett utána. Egyre elviselhetetlenebb volt. Apa végig velem volt, kádaztunk is (bár én nem vettem észre, hogy jobb lett volna vele).

A feje nem akart elindulni a szülőcsatornán lefelé, úgyhogy már félő volt, hogy császár lesz, de aztán sikerült a dolog. Mikor már a tolófájások voltak, onnantól kezdve pikk pakk kint volt Ricsi. 21.19-kor Hatalmas megkönnyebbülés volt.

Én se hallottam felsírni (ahogy asszem Eda is írta), és meg is kérdeztem, hogy mi a baj és mondta a doki, hogy nyugi még a köldökzsinór nincsen elvágva. Rögtön rámrakták, megdörzsölték, apa elvágta a zsinórt és felsírt.

Ez már klassz volt! Bár én megmondom őszintén annyira ki voltam merülve, hogy nehezen fogtam fel, hogy igen végre anya lettem!!! Ezt vártam sokáig!

Szopiztunk is és az is ment neki rögtön.
Gátat kellett metszeni, bár a doki küzdött ellene, masszírozta stb.de azt mondta, hogy olyan erős a gátizmom, hogy visszatartja a baba fejét és nem tágul.
A varrástól féltem, de kaptam egy lidocain injekciót és nem éreztem semmit, csak gyönyörködtünk apával Ricsiben, miközben a doki csinálta rajtam a matyó hímzést.
JA! Epidurált nem kaptam, mert már nem volt rá idő. Ezt sajnálom egy kicsit, mert nekem nagyon fájt. Szóval el kell ismerni, hogy a szülés valóban egy borzasztó fájdalmas dolog, azokban a percekben az ember alig bírja ki, azt hiszi, hogy belehal (de nem

). De azon is túl vagyunk és utána már csak jó dolog jön!
NAgyon jó volt, hogy apa bent volt velem végig és a kezét tudtam tördelni. Hősiesen tűrte. Mondta, hogy az volt a legrosszabb, hogy látta, hogy szenvedek és nem tudott segíteni.
Szóval első szülő anyukák nem egyszerű menet, de megéri!